Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
XXX. ÉVFOLYAM, 57. SZÄM 1986. MÁRCIUS 8., SZOMBAT Hozzájárulás az üdülőktől Élbe kerül ez az esztendő? Összefogás, márciusi költözés Mivel lehet manapság rendkívüli teljesítményekre, de legalábbis jókedvű, odaadó munkára bírni bennünket? Egyik ugye a pénz, lásd a gmk-kat. Másik, akármilyen meglepő is, az önzetlen segíteni akarás. Erre a szép magatartásra láttam példát a minap. Egy vidám társaság a Fortéból, név szerint a Farkas Bertalan brigád A tanácsok új gazdálkodási rendszeréről több írás jelent meg a sajtóban. Arról, hogy ez miként valósul meg a gyakorlatban, leginkább az idei költségvetés adhat tájékoztatást. A fóti költségvetés készítői már az előterjesztés első soraiban magyarázatot adtak a testület tagjainak arra, hogy a szabályozott bevételi források az intézmények működésével kapcsolatos bevételeket, a lakosság által fizetendő adót, s a vállalatok, szövetkezetek befizetéseit tartalmazzák. Önerőből Az állami támogatás magában foglalja azt a normatív, úgynevezett fejkvótát, melyet a megyei tanács állapít meg a népesség arányában. Az érdekeltségi bevételek az intézmények ár- és díjbevételeiből és az eddigi fejlesztési alap forrásaiból állnak. A nagyközségi tanács 84 millió 29 ezer forint bevételi Tanyán vagy két település között fekvő kolónián élni akkor is nehéz, ha különben gyakran fordulnak arrafelé az autóbuszok. Különösen egy olyan tisztességes választékkal rendelkező kis élelmiszerbolt vezetője segíthet sokat, amilyen például a Vác és Kösd között fekvő cselőtepusztai 4. sz. Áfész-üzleté. Sinkó Jánosáé 12 évig dolgozott ezen a helyen, s néhány évi szünet után tavaly ismét ő vette kézbe az alapellátást itt, ahol mintegy 30 család él, s rajtuk lö'vül a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet gépműhelyében és a könyvkötészetben dolgozók a törzsvevők. — Javul a forgalom —• mondja a boltvezető. — Januárban 117 ezer forint értékű árut adtam el. Ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy a szabad- kasszás rendszerű egységben a fizetés 40 százaléka a forgalomtól függ. Mivel a jó boltos manapság nem terem minden bokorban, nemcsak az újságíró kíváncsi arra, hogy Budapest felszabadulásának 41. évfordulóján ünnepélyesen üzembe helyezték a fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat új forgalmi-műszaki telepét. A meghívott vendégek között láttuk a Vácott élő Markó Dénesi, a vállalat beruházási osztályának létesítmény-főmérnökét. — Harminchét éves mérnöki pályafutásom szép befejezése volt ennek a 134 millió forintos beruházásnak az átadása — mondja Jókai utcai otthonában. — Már nyugdíjasként kaptam a meghívást, de sok munkám van az új forgalmi-műszaki telep megvalósításában. A csaknem négy évtizedes mérnöki hivatás váci állomásairól beszélgetünk. Dolgozott a Vízműveknél, a DCM építése, a verőcei vízmű létesítése és ugyanennyi kiadási főösz- szeggel hagyta jóvá az idei költségvetést. Mint minden olyan településen, ahol az emberek szívesen dolgoznak tágasabb otthonuk, szűkebb pátriájuk fejlődéséért, itt is nagy biztonságérzettel tervezték a társadalmi munkát, amely külön tételként 18 millió forint értékkel járulhat hozzá Főt fejlődéséhez. Mire telik, mire nem? Ez minden év végén kérdés a rövid távú tervezés, a közeljövő lehetőségeinek feltérképezése alkalmával. Az a bizonyos 15 ezer forint, amely a gáz bevezetésére, a lakosság hozzájárulásával került szóba, magyarázatra szorul. Ennyi volt az összeg, amikor még az intézményekhez vezető vonalak mentén kellett a vezetéket bekötni. Ez most úgy módosult, hogy a gázvezeték-építés mindenütt önerőből történik, s a hozzájárulás elérheti a 13—25 ezer forintot is. megéri-e. Sokan kívánják ezt remélve: az ellátás így kielégítő less, s nemcsak a pult mögött gondoskodik erről Sinkó Jánosné, hanem úgy folytatja, ahogy egykor elkezdte. Nyitás előtt beszerző körúton jár a kocsijával, mert ha csak ölbe tett kézzel várná a megrendelt portékát, bizony sok mindent hiába keresnének a vevők. Most például, a tavasz közeledtével a zöldáruk folyamatos beszerzését tervezi. Az itt élők és dolgozók közül sokan azt is tudni vélik, hogy a faluban más munkát is ajánlanak a boltosuknak. Ráadásul olyan bérért, amilyenről egyelőre a kereskedelemben még álmodni sem lehet. Ismerik őt, tudják, hogy nem fél a nehezebb munkától sem, s ezért tartanak attól, hogy esetleg, (fááll az alkura. Vagy mégsem, mert szereti a szakmáját, s itt tartja a vevők megbecsülése, a tisztelet, amely eddigi munkája alapján körülveszi. A többség ebben reménykedik. K. T. I. idején. Hat évig a Váci Kötöttárugyár beruházási osztályát vezette, ő tervezte a Vác- ra érkezett vezetékes földgáz hálózatának első ütemét. Húsz évet mélyépítési munkákkal töltött el, a többit magasépít- kezéseknél. Óraadó tanár volt a gépipari szakközépiskolában is. A Közterület-fenntartó Vállalat volt a nyugdíjazás előtti utolsó munkahelye. A budapesti szemétégető telep két és fél milliárdos beruházásánál jelentős munkát végzett. Jutalmat kapott s Kiváló Dolgozó kitüntetést. A nyugdíjazást követő időben sem pihen. Bejár régi munkahelyére, s megkereste a Vízművek is, a Földhivatal is földméréssel kapcsolatos mérnöki munkák elvégzésére. P. R. Kérdés: mi történik, ha ennél is többe kerül? Abban az esetben, ha a lakosság 95 százaléka társul, ezen az összegen felül a tanács járul hozzá a költségekhez. Bevétel A figyelem számokkal való terhelése nélkül is sok olyan tényező emelhető ki, amely az idei törekvéseket mutatja. A jogszabályok változása miatt előreláthatólag több adó érkezik majd a tanács számlájára. Országos normák alapján, a lakosság számának aránya szerint fizetnek községi hozzájárulást és béradót a területen működő vállalatok, szövetkezetek. A településfejlesztésre tervezett hozzájárulásra 300 ezer forintot irányoztak elő. Ezt az összeget az üdülőtulajdonosok fizetik a tervezet szerint, s a bevétel, valamint a Közép- Dunavölgyi Intéző Bizottság támogatása elegendő lesz majd a Somlyó-tó iszapkotrására és zagygát építésére. Állami pénz Az előző évihez viszonyítva 25 százalékkal emelkednek az egészségügyi és szociális kiadások, amelyek a költségvetés 16,1 százalékát teszik ki. A költségvetés 62.9 százalékát fordítják oktatási-művelődési célokra, az iskolák és művelődési intézmények működésére, fenntartására. Az elmúlt évben mintegy 1 milliárd 250 millió forint értékű különféle termék készült a Váci Kötöttárugyárban. A Senior márkanévvel forgalmazott saját termékcsalád mellett több tőkés céggel állnak kooperációs kapcsolatban. Egy Már korábban is beszámoltunk róla, hogy ugrásra készen állnak, tavaly ősztől, a város legaktívabb szocialista brigádjai. Várták, hogy ígéretüket mikor válthatják valóra. A város legkülönbözőbb intézményeiből a készülő Rádi úti szociális otthon átadása előtti munkákat vállalták el. A szakipari feladatokat nem vehették el a kivitelezőtől, ezért az általános takarítás, rendcsinálás maradt nekik. Csúszással Jogosan merül föl a kérdés, miért kellett ősztől mostanáig várniuk? Nos, csúsztak az építők. A decemberi határidőt igaz, hogy „csak” két' hónappal kellett meghosz- szabbítani, ez az idő azonban tragikusan hosszúnak tűnhetett azok szemében, akikre öreg, magányos fejjel még egy tél gondjai, bajai, kiadásai is rászakadtak. Negyven emberről van szó, akik ide kerülnek, részben otthonról, részben a kórházból, ahol már nem szorulnak rendszeres orvosi kezelésre, hanem gondos ápolásra, mert ágyhoz kötöttek, mozgásukban részben vagy teljesen korlátozottak. Ez az otthon kényelmet és szakszerű ellátást ígér nekik. Az egyesített szociális intézmények vezetője, Szarvas Vincéné irányítja ezt az új — munkásszállóból átalakított — létesítményt is. Az ő feladata jelen pillanatban, hogy felkeresi á leendő lakókat és megbeszéli velük a költözködés körülményeit. Ezen a napfényes, de még hideg délelőttön is a kórházban járt, míg munkatársai és a tettre kész szocialista brigádtagok az épületet csinosít- gatják. Odabent már meleg van, kipróbálják a konvektorokat, olasz megrendelőjük részére például egyedi tervek alapján készítenek sportos szabadidő- ruhákat. Az igényes vevő 12 féle fazonból 8 ezer darabot rendelt, az utolsó darabokat éppen a napokban szállítják el. amelyek közül egy-kettőt újra be kell állítani, mert jelentkeztek rajta a még nem használt berendezések hibái. Tulajdonképpen próbaüzem ez az egy-két hét a műszaki átadás után. Az új bútorok már megvannak, de még becsomagolva várnak jelenésükre. A szobák minden „öltözéke” egyelőre a gondosan kiválasztott csillár, az egyes szobákban más-más. Egy ilyen utcára néző helyiségben szorgoskodnak a Forte Farkas Bertalan brigádjának tagjai. Hat nő, mindenki talál magának munkafelületet a piszkos, mészfoltos ablakon. Együtt vidámabb és gyorsabb is — vallják, majd elújságolják, hogy még nagyon fiatal a brigád, nem is volt idejük elnyerni a szocialista címet nevük elé. Ennek érdekében viszont mindent megtesznek és remélik is, hogy tavaszra megkapják. Praktikusan Nagyon jó ebben az épületben, hogy minden praktikusan van eltervezve és kivitelezve is. A folyosókon egész hosszukban kapaszkodókorlátot szereltek fel. A fürdőszobák és a WC-k úgy vannak berendezve, hogy tolókocsiból is könnyű legyen megközelíteni. A vezetőnőtől tudom meg, akivel körbejártuk az épületbelsőt, hogy a tervek készítésébe őket is bevonták. Ezek szerint ennek köszönhető, hogy ilyen, a szociális szolgáltatásokkal igen gazdagon ellátott épület született. Minden lakószobában, amelyekből a négyágyas a legnagyobb, hideg-meleg vizű mosdó van. — Mikor kezdődik a költözködés? — kérdezem, amikor a körséta végén a leendő ebédlőben leülünk. — Március 15-től kezdődően folyamatosan egy-két hét alatt mindenki beköltözik. összesen 100 kérelem van beadva, közülük a legsürgősebbeket helyezzük el. Elsősorban váciakat és Vác környékieket. Később azonban, mivel a megyei tanácson futnak össze a kérelmek, ők állapítják meg a költözési sorrendet, ami azt jelenti, nem biztos, hogy csak a helyiek kerülnek ide. Aki végül is ide költözik, a legjobb helyen lesz. Az átlagosnál is korszerűbb, jobban felszerelt otthont kapnak. Olcsóbban — Igaz, véges keretünk volt a berendezésre, mégis sikerült megoldani, hogy mindent a szokásos kereskedelmi ár alatt kapjunk meg. Fölfedeztünk egy nagyszerű lehetőséget, Salgótarjánban a Skála raktáráruházban mindenhez hozzájutottunk nagykereskedelmi áron. Ott vettünk Hi- Fi-tornyot, színes tv-t a társalgóba, de mosógépet, bútorokat, edényeket is. — A PVC padlószőnyeget közvetlenül a győri Graboplasttól kaptunk szintén nagyker-áron. így tudtuk elérni, hogy kijöjjünk az egymillió 250 ezer forintos ösz- szegből. Ami a díszítést illeti, a fehérre festett falakon kifejezetten hangsúlyt kapnak azok a kézimunkák, amiket a Burgundiában lakók készítettek nagy szeretettel. Ez tehát pénzbe sem kerül, és az értéke is nagyobb, mint egy vásárolt képé vagy faliszőnyegé. Ez ugyanis szeretettel készítették társaikra gondolva. — A személyzet összeállt már? S ha igen, kikből? — Tízen jönnek át a Burgundiából, gondozók. Szükséges, hogy ezt a munkát jól ismerő és hivatásukként szerető munkatársakkal induljon itt az élet. Az ebédet is onnan szállítjuk majd, itt csak melegíteni kell. — Vajon elég lesz-e az a 300 adag vagy kevés, hiszen sokfelé várják? — Mindenképpen elégnek kell lennie, bár sokan vannak, akik csak az ebédet veszik igénybe, de nem laknak benn. Számukra minél előbb végleges megoldást kell találnunk, mert hosszú ideig nem bírhatjuk a szállítási költséggel már gazdaságtalanul sokba kerülő ebédszolgáltatást. — Talán egy kicsit elkalandoztunk, bár nem hiszem, hogy messze kerültünk volna a lényegi gondoktól. Legjobb lenne, ha egy felsorolással zárnánk a beszélgetést. Azoknak az intézményeknek, üzemeknek a nevére volnék kíváncsi, melyek brigádjai részt vesznek a napokban óriási léptekkel haladó befejező munkában. — Készséggel elmondom a nevüket, egyben megköszönve az önzetlen segítségüket. A Forte, a Híradástechnikai Anyagok Gyára, a Kötöttáru- gyár, a Földhivatal és az egészségügyi KlSZ-alapszerve- zet tagjai. Kép és szöveg: Dudás Zoltán Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): március 10-től 12-ig csak fél 4 órakor a Suli-buli című színes magyar filmbur- ieszket újítják fel. — 10-én fél 6 és fél 8 órakor őze Lajos és Kállai Ferenc főszereplésével a Tanú című magyar filmet játsszák. Rendezte: Bacsó Péter. — 11-én és 12-én fél 6 és fél 8 órakor III. helyáron tekinthető meg az UFO Arizonában című színes, szinkronizált amerikai krimi. A Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet sződligeti transzformátorüzeme felvesz villamos szakmában jártas minőségellenőrt, erősáramú elektrotechnikust, elektroműszerészt, villanyszerelőt és Hegeszteni tudó lakatosokat Jelentkezni lehet a műszaki vezetőnél, Sződliget, Szabadság tér 10. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Szarvas Lászlóné az Adidasnak készült trikók minőségét, méreteit ellenőrzi, s már mehetnek is a csomagolóba. Csák Sán- dorné interlock gépén állítja össze az olasz cégnek szánt szép trikókat, (Hancsovszki János felvételei.) Ismét a pult mögött Kisbolt a határban Szaöadkasszás rendszerben dolgoznak Vízművek — Kötöttáru — Főváros Harminchét évig mérnök Közreműködött az égetőműnél Egyedi tervek alapján