Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-14 / 38. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1986. FEBRUÁR 14., PÉNTEK Szűrővizsgálatok A betegségek megelőzéséért A ceglédi kórházban tavaly összesen 46 nőt kezeltek rá­kos megbetegedéssel. Közülük 26 (56 százalék) az első stá­diumban volt. Ez az arány csupán látszólag jó, hiszen a kór csak ebben a szakaszban gyógyítható teljes biztonság­gal. öt esetben a második, hat esetben a harmadik, öt esetben pedig a negyedik stá­diumba ért el a betegség. Né­gyen haltak meg. Gyanú és... A szűrővizsgálatok jelessé­gét bizonyítja a tény, hogy a vizsgálatok során 36 esetben sikerült úgynevezett rákmeg­előző állapotot kimutatni. Az így felfedezett rendellenesség­ből sohasem lesz rá'k. Ennek azonban természetesen felté­tele az orvossal való, idejé­ben történő találkozás. Ebben az esztendőben a Penomah helybeli gyárában végeztek szűrővizsgálatot, amelyen 147 nő jelent meg. Kettőjüknél felmerült a be­tegség gyanúja, egynél pedig a bizonyosság. Maga a szűrő- vizsgálat hat részből áll: a kórelőzmények feltérképezésé­vel kezdődik, s az emlők vizs­gálatával fejeződik be. Ezek voltak a legfontosabb adatai annak az előadásnak, amit a minap tartott dr. Zubek László főorvos a Toldy Kór­házban, A komplex nőgyógyá­szati rákszűrés jelentősége címmel. Dr. Zsitvay László főorvos szintén a betegségmegelőző mozzanatok fontosságára irá­nyította a figyelmet. Szavai szerint törvény írja elő, hogy valamennyi 14. életévét betöl­tött, de a 70.-et még el nem érő állampolgár évente köte­les tüdőszűrésen megjelenni. Az egyébként korszerűnek számító röntgenfényképezéses módszerrel nyert felvételt két szakember értékeli, egymástól függetlenül. Cegléden a részvételre köte­lezhetők 72 százaléka tesz ele­get a felhívásnak. Bár ez az arány kétségkívül magasabb az országos átlagnál (68 szá­zalék), de megelégedettségre nincs ok. Igencsak hiányzik a Gubody utcát elkerülő 28 százalék. Van, aki úgy véli, ha nincs gondja, minek men­jen, másokat meg az ismere­tek hiánya vagy egyszerűen csak a hanyagság tart távol a vizsgálattól. Egy év alatt A városban 1984-ben 23 új tüdőbeteget vettek nyil­vántartásba. közülük 10-et a szűrések során fedeztek fel. Főpróba a svájciakkal Aranyalma tollaslabda A hétvége sportprogramjá­ból kiemelkedik a magyar felnőtt kézilabda-válogatott vendégjátéka, amely a Svájc­ban sorra kerülő A-csoportú világbajnokság főpróbája. A találkozó érdekessége, hogy a magyarok ellenfelei a VB ren­dezői, a svájciak lesznek. Szombat Kézilabda: A városi torna- csarnokban délután fél hat­kor kezdődik a Magyarország —Svájc férfi válogatottak ösz- szecsapása. A magyarok sorozatmérkő­zésekkel készültek a nagy erőpróbára, a VB-re. A ceg­lédi találkozó azt a célt szol­gálja, hogy az illetékesek le­mérjék, hogyan sikerült a fel­készülés, a formaidőzítés, hi­szen a hátralévő néhány nap­ban ebben komolyabb válto­zás már nem várható. A tornacsarnok még egy jelentős rendezvénynek, az Aranyalma I. osztályú tollas­labda-viadalnak is helyet ad. Ennek a versenynek az az érdekessége, hogy a ceglédi sportkedvelők most láthatják először a sportág hazai él­vonalát, ráadásul ingyen, mi­vel a belépés díjtalan. A kez­dési időpont szombaton 10. vasárnap 9 óra. Szombaton még egy sport- esemény lesz. A CVSE sport- csarnokában 10 órakor kezdő­dik a megyei asztalitenisz serdülő csapatbajnokságban a CVSE—ÉGSZÖV MEDOSZ ta­lálkozója. A Ceglédi Állami Tangazdaság feldolgozóüzeme, kecskéscsárdai kerülete és sertéshústermelő üzeme felvesz vízvezeték-szerelő, lakatos, villanyszerelő és esztergályos szakmunkásokat Fizetés: a jogszabályok alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a felsorolt üzemek igazgatójánál, cím: Cegléd, Bede 575. Utóbbiak egy év leforgása alatt, maradandó károsodás nélkül gyógyulnak meg, míg a többiek egészségének hely­reállítása jóval hosszabb időt vesz igénybe, pláne, hogy akad néhány igen nehéz eset is. A tüdőgondozó intézetnek ugyan módjában áll pénzbír­sággal végződő szabálysértési eljárást kezdeményezni azok ellen, akik megszegik a tör­vényt, de ezzel a lehetőség­gel még nem élt. A szomszé­dos Abonyban viszont alkal­mazzák az eljárást, és talán éppen enek köszönhető, hogy a részvételi arány jobb a ceglédinél. Ugyanakkor pél­dául Csemöben — valószínű­leg a kevésbé aktív szervező- munka miatt — csupán 50 százalékról számolhatnak be. Mindkét szűrővizsgálati hely a városmagban helyezkedik el, könnyen, gyorsan megkö­zelíthető. A röntgenfényképet a Gubody utcában készítik, onkológiai ügyekkel pedig a Rákóczi úti rendelőintézetben foglalkoznak. A helybeli nők­nek mindenképp érdemes len­ne megszívlelni az orvosi ta­nácsot: ha' már a tüdőgondo­zóba eljutottak, szánjanak rá még egy kis időt, s keressék fel a komplex rákszűrés hely­színét is. Áprilistól kezdődően mind­két vizsgálatot egyazon épü­letben. a Pesti úton megnyíló tüdőbeteg-gondozó intézetben végzik. V. S. Hetven centiméter hosszú Franciák a kemencében December végétől Cegléden is készül az úgynevezett francia kenyér. A Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat Vadász utcai sütödéjében speciális alapanyagból készítik a hetven centimé­ter hosszú különlegességet. Jelenleg két üzletben kapható, de ha a kereskedelem rendel belőle, további boltok is bekapcso­lódhatnak az árusításba. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) HHHi Mozi muhi Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap, délután: A kis egyszarvú (ja­pán rajz-mesefilm). Este Ki­lenctől ötig (amerikai film­vígjáték). Szombaton éjszakai előadás: Gyónás gyilkosság után (amerikai krimi). A ka- maramoziban: A hét mester- lövész (amerikai film). A me­semoziban. szombaton és va­sárnap, délelőtt és délután: Varázssapka (mesesorozat). Abony, szombaton és vasár­nap: Bombajó bokszoló (olasz kalandfilm). Szombaton éjsza­kai előadás: Ki kém, ki nem kém (amerikai romantikus ko­média). Vasárnap, délután: A csodatevő palatábla (szovjet mesefilm). Albertirsa, szomba­ton éjszakai előadás: Rendőrök háborúja (francia bűnügyi filmdráma). Vasárnap: Átve­rés (amerikai bűnügyi film). Ceglédbercel, szombaton és vasárnap: Az elveszett frigylá­da fosztogatói (amerikai szu­perprodukció). Törtei, szomba­ton és vasárnap, délután: Dió­bél királyfi (magyar mese­film). Este: Fehér toll (NDK —mongol kalandfilm). Dán- szentmiklós, szombaton, dél­A szolnoki rádió műsora Február 17-től 23-ig Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhossz. Fórum a továbbta­nulásról. Telefon: 18-111. 18.00 —18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. Paul Young énekel. 17.15: Jász-kun műhely. 17.35: Pár perc dzsessz új felvéte­lekből. A törökszentmiklósi Szabó Sándor gitározik. 17.45: Üzemi lapszemle. 17.50: A Milan College Band és A1 De Lory zenekarának felvételei­ből. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. Szerda, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: A Righiera együttes slágerdalaiból. 17.15: Hazai holmi. Körmendi Lajos írása. 17.25: Űj felvételeink­ből. A ceglédi pedagóguskórus énekel. 17.30: Tudományos műhelyek az Alföldön. 17.45: Tánczene a szerzők előadásá­ban. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Hétköz­ben. Aktuális magazin. Tele­fon: 18-J11. 18.00—18.30: Al­földi krónika. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: A tisza- kécskei citerazenekar játszik és a menyecskekórus énekel. 17.20: Űj város: Tiszakécske. 17.40: Ötven év táncmelódiái­ból. 17.55: Hétvégi programok. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román nem­zetiségi műsor. 7.30—9.30: Szombattól szombatig. Zenés hétvégi riportműsor. Telefon: 18-111. (A tartalomból: Hírek. Lapszemle. Sport- és prog­ramajánlat. 8.00: Koppanástól koppanásig. Könnyűzenei le­mezbemutató. 8.40: A héten történt. 9.00: A nap hírei, eseményei.) 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap, 9.00—11.00: Va­sárnap délelőtt. Telefon: 18­111. (A tartalomból: Bács- kun napló. Vezeti: Halász Fe­renc. Tudósok a stúdióban.) 11.00— 11.30: Szlovák nemzeti­ségi műsor. 18.00—18 30: Han­gos újság. Az adások mindennap az 1350-cs kilohcrtzen hangzanak cl. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez- KyóRyitásáért megtettek. A GYA- úton mondunk köszönetét mind- SZŐLŐ CSALÁD. azoknak a rokonoknak, szomszé- ------------------------------------------------------­dó knak, munkatársaknak, akik KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, Ez- szeretett férjem édesapánk és úton mondunk köszönetét mind­nagyapánk, FARKAS FERENC azoknak a kedves közeli és távoli temetésén megjelentek és sír iára rokonoknak, ismerősöknek, szom- koszorút, virágot helyeztek. Kü- szádoknak akik felejthetetlen jó lön köszönetét mondunk a Sütő- édesanyánk, nagymamánk, déd- ipari-. Volán- és Kiskereskedelmi nagymamánk ÖZV. FARKAS Vállalatoknak megjelenésükért és GERGELYNÉ szül. Rózsa Mária a küldött koszorúkért. Köszönjük temetésén megjelentek, öt nyug- a Toldy Ferenc Kórház I. bel. vóhelyéré elkísérték és hantjára oszt. és a gégészet orvosainak . virágot, koszorút helyeztek és ápoíónővéreknek és körzeti or- mély gyászunkat részvétükkel vosának és nővérkének áldozat- enyhíteni igyekeztek. A GYA- kész fáradozásukat, amit a beteg SZOLÓ CSALÁD. után: Puskák és galambok (magyar film). Este: Átverés (amerikai bűnügyi film). ádánt, Siói vagy? Piros nyakkendős úttörők lepték el azon a napon a ceg­lédi gyermekkönyvtárat. Az ötödik-hatodik osztályos gye­rekek vers- és prózamondó versenye fél háromkor kezdő­dött és fél hatkor ért véget a maratoni küzdelem. Jöttek a lányok szépen sorban, s mondták a gyönyörű verse­ket, izgalmas szövegrésziete­ket. A hallgatóság soraiban könyvtáros nénik, a tanít­ványaikért izguló tanárnők, míg a főszereplők java része leány... Mutatóba azért akadt egy-egy férfi, egy a zsűriben, néhány kóbor férfitanár a hátsó széksorokban és egy-két legény a szereplők között. Kö­zülük az egyik nyerő passz- ban is volt, titokban nagyon szurkoltam neki. Ez a szavalóverseny persze csak a pedagóguspálya el­nőiesedésének egyetlen jele. Lányok gyűrik, morzsolják a verset férfias szigorral. Kik fognak magyar irodalmat ta­nítani tízegynéhány év múl­va? Nyilván azok, akik tizen­éves korukban is közel álltak az irodalmi művekhez. A lá­nyok, a későbbi tanítónők, tanár nénik. Mindez álljon itt anélkül, hogy hadat üzennék az emancipációnak! Mert vol­tak azért ezen a versmondó­délutánon férfiak is: némelyi­kük nevét „meg is jegyez­tem”: Petőfi Sándor, Arany János, Tamási Áron, Rónay György... R. L. CEGLÉDI APROHIRDETESEK 2 szobás, kertes csa­ládi ház eladó. Cím: Fűzi Antal, Cegléd­bercel, Dózsa György u. 74. ___________ Eg y vagy másfél szo­bás öröklakást ven­nék. Dr. Tornyai, Cegléd, Rákóczi út; 60. Érdeklődni lehet 18 órától.______' Jó állapotban levő, 12 éves Zsiguli eladó. — Érdeklődni lehet egész nap: Dudás Jó­zsef, Csemő, Fő út 50. szám. __________________ El adó Csemő köz­pontjában, a Szüret utca 13. szám alatt 1330 nm-es beépíthető telek. Lábazat, építő­anyagok, víz és vil­lany van. Érdeklődni lehet: Cegléd, Vitéz u. 19. sz. _____________ El adó Csemő-zöldhal- mi bolt mellett 500 négyszögöles zártkert, fele szőlő, 30 nm-es pince alappal, fúrott kút, villany van. Ér­deklődni lehet: Nagy­körös, Bárány u. 4 b. II. em. 9. ajtó. ______ Bu dai út—Kisközép úton 300 négyszögöles zártkert, lakható épü­lettel és SIESTA gáz- kálya eladó. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Beloiannisz utca 17. szám. Ili, emelet 13. * Abonyban, Bajcsy- Zsilinszky úton épí­tési telkek eladók. — Érdeklődni lehet: Be­ne Lászlónál. Abony, Honvéd u. 10. sz. 3 szoba, fürdőszobás családi ház, 170 négy­szögöles telken eladó. Ipari áram, vezetékes víz, fúrott kút van. Cím: Cegléd, Örkényi út 4. szám. Eladó Törtei, Üjosz- tály dűlő 34. szám alatti tanya, gazda­sági melléképülettel, villany, fúrott kút van. Buszmegálló 10 percre. ________________ El adó Csengeri közép dűlőben 600 négy­szögöles szőlő, épület­tel, norton kúttal. — Érdeklődni lehet: Ceg­léd II. kér., Virág ut­ca 10. szám._________ El adó 248 négyszög- öles hobbitelek, busz­megálló öt percre, villany van, valamint ROBI motoros kerti kapa és ROMF.T- KÄDET motorkerék­pár újszerű állapot­ban. Cegléd, Virág utca 14. sz ám. ________ Kü lön bejáratú búto­rozott szoba, konyha, fúrdőfúlke albérletbe kiadó. Cím: Cegléd Bezerédi utca 33. sz. Eladó két szoba hal­los összkomfortos, gázfűtéses családi ház, 192 négyszögöles költözéssel. Cegléd IX., Rét u. 14/a. Ba­lasa. ________________ Ke rtes ház eladó va^v lakásra cserélhető. Cegléd, Mátyás király utca 7.________________ El adó 2 + 1 szobás, komfortos családi ház vagy 2 és fél szobás társas lakásra cserél­hető. Érdeklődni: 16 óra után vagy hét­végén, Cegléd. Nyúl 11. 9 Naev Károly. Hatvan négyzetmé­teres, 3,5 méter ma­gas épület raktárnak, műhelynek kiadó. — Cegléd, Csutak Kálmán u. 29. Hízó eladó. Cegléd Árok utca 26. szám. Eladó Rákoskeresz­túron 2 szobás, étke­zős, központi fűtéses ház 174 négyszögöles kerttel. — Irányár: 1 800 000 Ft. Cegleden levő 1 és 1,2 szobás lakást beszámítunk. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Közép út 37. szám alatt. Eltartási szerződést kömé házaspár. Min­den megoldás érdekel. Megkereső levelet „Szép jövő 120 36.3” jeligére kérek, a Hír­lapkiadó Vállalat ki- rendeltségére, Cegléd, Teleki utca 30. szám. Csemöben ötszobás, fürdőszobás ház, nagy istállóval, disznóóllal, gyümölcsössel eladó vagy ceglédire cse­rélhető. Cegléd köz­pontjában másfél szo­bás, fürdőszobás ház­rész olcsón eladó. Egyéves fejőgép el­adó. Érdeklődni: Dé- csi Sándorné, Csemő. Bállá dűlő 51. vagy Ceglédbercel, Pün- kösd kocsma. Eladó vagy elcserél­hető háromszobás, kertes családi ház, 2 és 1/2 szobás OTP- vagy szövetkezeti la­kásra. Érdeklődni le­het: egész nap, Ceg- léd. Sátor köz 7. Páncéltökés, kétpedá- los zongora sürgősen eladó. Érdeklődés: vasárnaponként, dél­után 2-től 6 óráig. — Cegléd. Síp utac 1. Eladó egy darab 7 éves, 8 hónapos vem­hes tehén. Érdeklőd­ni lehet: Török Pál, Nyársapáti, Ugyeri út 17. szám alatt. Kertes csatádi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Cegléd, Hollós utca 6. Eladó vagy elcserél­ném tehermentes két- szoba összkomfortos szövetkezeti lakáso­mat, egy szoba össz­komfortos lakótelepi­re. Érdeklődni lehet: Kossuth F. u. 44. I. lh. II. 7. ______________ 15 0 négyszögöl építési telek városközpont­ban eladó. Érdeklődő levelet „Gáz van” 121 345 jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Ceg­léd, Teleki utca 30. Abonyban, központ­hoz közel, csendes helyen, 340 négyszög- öles telek házzal és alsó épületekkel el­adó, közművesített te­rületen. Érdeklődni, Abony. Abonyi L. u 84. szám. Eladó úi központi fű­téses, 200 négyszögöl telken fekvő 78 nm alapterületű család} ház. Cegléd. Csengeri U- 45 ________ ___ Gé pkocsivezető núsz- éves szakmai gyakor­lattal, elhelyezkedne kiskocsira. Megke reső levelet „Szerelő is” 120 328 jeligére ké­rem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltsé­gére Cegléd, Teleki n*r»n 30 szám. Boköltözhető ház el adó. Mátyás kir. u. 34. szám alatt. Érdek­lődni: Gyikó Lalos Cegléd. Ady Endre u 2. szám. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd, Molnár u. 32.________________ A 203. sz. Bem József Ipari Szakmunkás- képző Intézet (Cegléd, Hold u. 21.) felvételre keres érettségivel ren­delkező gyors- és gépírni tudó munka­társat. Jelentkezni le­het személyesen az is­kola igazgatójánál. 235 négyszögöl építési telek eladó, bekerítve (fúrott kúttal, felvo­nulási épülettel, só­derral, betontörme­lékkel). Érdeklődni Cegléden, az áruház méterosztályán lehet Kovácsnénál._________ El adó kétszintes csa­ládi ház, központi fű­tés, több melléképü­lettel plusz 4500 férő­helyes komplett ba­romfióllal és működő terménybolttal. Ér­deklődni mindennap Csemő, Táncsics M. út 1. szám, _________ Ke rtészetnek kiváló 1100 négyszögöl 70 cm mélyen szántott terü­let, rajta két nagy, egyenként 170 négy­zetméteres fóliasátor­ral, lakással eladó. — Cím: Vitai János, Csemő I. kér., 8. dűlő 6. 2713. A PENOMAH CEGLÉDI GYÁRA FELVESZ nyugdíjas férfi munkavállalókat rendészeti munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint, JELENTKEZNI LEHET a gyár rendészeti vezetőjénél, Cegléd IV., Dohány u. 14. TELEFON: 10-088/13 mellék. Olcsón eladó jó álla­potban levő 1550-es Polski Fiat. — Cím: Cegléd, Ugyer XI. 746. szám. (5. dűlő, Berényi). ______________ Vá llalom hűtőgépek, mosógépek (automa­tát nem), centrifugák, porszívók és egyéb háztartási gépek ja­vítását, jótállással. Cegléd. Beloiannisz • u. 13. (tízemeletes) föld­szint Németh. Abony köz Donija ban. Klapka György út 12. szám alatt lévő 101 négyszögöles telek el­adó. Érdeklődni: egész nap, Polonvi Endrénénél. Abony, Szolnoki út 9. Kétszobás kertes csa­ládi ház eladó. Ceg­léd, Szövetkezet utca 49. szám Ház eíadó 800 négy- szögöl telekkel, gyü­mölcsfákkal. szőlővel beültetve. Érdeklőd­ni: mindennap. AI­hprtirsán. Viola út 44. Cegléd Dessewffy utca 47 számú ház 300 négyszögöl telekkel el­adó. Érdeklődni a helvszínen 17—19 óráig Eladó 215' négyszögöl szőlő városhoz kettő kilométerre és a Mi- zsei út 25. számú ház. Érdeklődni 16—18 órá­ig a helyszínen. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom