Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-06 / 31. szám
19*6. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK 5 Kertész-emlékhá z Lassan valósággá váló tervek Áprilisban Irodalmi estek A Szigrétbccséa Ítészült Kertész-kép. a Falusi madonna az egyetemes fotötörténet kimagasló alkotás a 0 Legutóbb, amikor Raffay Bélánál, Ráckeve tanács- £ elnökénél jártam, még jobbára csak elképzelésekről be- ^ szélgettünk. Ma is sok még a nyitott kérdés, a feltéte- < les mód az André Kertész-emlékház ügyében, de 2 ugyanakkor történt is egy s más. Itt vannak például 2 előttünk kiterítve az épület felújítási tervei. A régi parasztház sok munkát ad majd az iparosoknak, mire megfelelő állapotba hozzák. Helyet kap benne egy mintegy 65 négyzetméteres kiállítóterem, ahol a művésztől kapott 120 felvételt mutatják majd be a közönségnek. Lesz egy kisebb helyiség is, ahol fotóművészeknek szeretnének lehetőséget adni időszaki kiállításokra. Az épület tetőterében pedig egy kis könyvtárat, kutatószobát kívánnak berendezni azok számára, akik Kertész munkássága iránt érdeklődnek. Ötletparádé — Elsősorban mai fotóművészek képeinek szeretnénk majd helyet adni a kisebb teremben — mondja Raffay Béla ■—, de szívesen állítunk ki külföldi magyar származású művészek képeiből is. Az alkotószobában fotóművészeti és fotótörténeti könyveket, régi képeket gyűjtünk majd össze, elsősorban olyanokat, amelyek Andre Kertészre vonatkoznak. A Fotóművészek Szövetsége nem zárkózott el attól, hogy támogassa az ötletünket. Ugyancsak fölvettük a kapcsolatot a Kertész-örökség kezelőjével, hátha hozzájuthatnánk olyan dokumentumokhoz, amelyekre az örökösök nem tartanak igényt. Feltétlenül szeretnénk felderíteni a művész franciaországi kapcsolatait is, s esetleg szerezni kópiát abból a televíziós filmből is, aminek egy részét éppen Szigetbecsén forgatták. Raffay Béla egyre lelkesebb lesz, ahogy az újabb és újabb elképzelésekről beszél. Szinte kifogyhatatlan az ötletekből, s mint mondja, ezek közül a legéletrevalóbbak megvalósulásában erősen bízik. De most ezzel kissé elkalandoztunk a valóság talajáról. Ott tartottunk, hogy elkészült az épület felújításának terve. Takács József veszi át a szót, aki egy személyben elöljáró és kirendeltségvezető Szigetbecsén és az építkezés első számú irányítója és koordinálója. S hogy ez nem csekély feladat, az szavaiból hamarosan kiderül. Kisipari munka —• A házat már tavasszal sikerült megvennünk a megyei tanács segítségével. Pénzünk az induláshoz azonban egy fillér sem volt. A Közép- Dunavidéki Intéző Bizottságtól kaptunk 300 ezer forintot, a Fotóművészek Szövetsége adott 36 ezret belső berendezésre, legutóbb pedig a ráckevei Architektúra Kisszövetkezet ajánlott föl tízezer forintot. Sokra ezzel a pénzzel sem mennénk, ha kivitelezőt is kellene fizetnünk. A körzet kisiparosai közül mintegy 20—25-en vállalták, hogy társadalmi munkában részt vesznek a felújításban. Így készültek el a tervek is, egy építész házaspár — Varga László és Ágoston Julianna — áldozta rá szabadidejét. A házon már eddig is dolgoztak, de igazán intenzíven ebben a hónapban indul el a munka. Nyár végén szeretnék megnyitni Szigetbecsén az André Kertész-emlékházat. De igyekeznek azért is, mert a falu lakói figyelemmel kísérik a dolgok állását. Mint Takács József mondja, a művész kiállításának vendégkönyve tanúskodik róla, hogy a helybeliek magukénak vallják André Kertészt. Az emberek érzik, hogy sokat jelent Szigetbecse hírnevének a kis gyűjtemény létrehozása. Fél státus Ha már megnyitásról, átadásról beszélünk, föl kell tennem egy prózai kérdést is Raffay Bélának. Ki fogja üzemeltetni, fenntartani a múzeumot? Erre a tanács költségvetéséből aligha futja. — Elképzeléseink szerint a Kertész-ház a megyei Múzeumi Igazgatóság kezelésébe kerülne. A ráckevei Árpád Múzeumot is meg kellene már nyitni végre, ehhez mindenképpen kell egy főállású muzeológus, s akkor a mostani fél státuson dolgozó emberünket áttehetnénk a Kertészgyűjteménybe. S szeretnénk még ebbe a körbe bevonni a termelőszövetkezet népművészeti házát is, mert pillanatnyilag annak sincs értő kezelője, M. Nagy Péter A költészet, a versmondás népszerűsítése érdekében immár kilencedik alkalommal rendezi meg április 8-án és 9-én a Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség és a Magyar Rádió az előadóművész-feszti- vált. A költészet hetéhez kapcsolódva Budapesten, a József Attila Színházban József At- tila-müsort mutatnak be, Győrött, a Kisfaludy Színházban pedig Tóth Árpád-estet, a költő születésének 100. évfordulója tiszteletére. A fesztiválra színészek és működési engedéllyel rendelkező előadóművészek jelentkezhettek. Újdonság, hogy nem a résztvevők hozták magukkal az estek anyagát, hanem szerkesztett programra jelentkezhettek. A fesztiválra mintegy 60-an jelentkeztek, közülük választják majd ki a fellépő művészeket. Rajtuk kívül olyan élvonalbeli színművészeket, előadóművészeket is meghívnak, akiknek egyénisége, művészete mindenképpen erősíti, gazdagítja az irodalmi estek tartalmát, színvonalát. A korábbi fesztiválok programja többnyire kettéválasztva zajlott. Tavasszal a költészet napjához kapcsolódtak az előadások, s ősszel gálaesteket rendeztek, Ezen a megoldáson már tavaly módosítottak, s így az idén is április második hetében tartják a rendezvényeket. Így egységesebb mind a fesztivál, mind a költészet hetének programja. Budapesti Tavaszi Fesztivál Hangversenynaptár Rangos nevek fémjelzik Számos szép hangversenyt ígér a március 14. és 23. között megrendezésre kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivál programja. A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát a neves amerikai karmester, Gilbert E. Kaplan vezényli majd a Budapest Kongresszusi Központban március 14-én, amikor Mahler II. szimfóniáját mutatják be. Mozart-műveket hallhat a közönség a Zeneakadémián, a litván kamarazenekar tolmácsolásában, Saulus Szondecz- kisz vezényletével március 16-án. Ugyanezen a napon a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében kerül sor az USÁ-ban élő magyar művész, Virizlay Mihály gordonkaestjére. Bizonyára sokakat érdekel hehotka Gábor Liszt-estje is, március 17-én, a Zeneakadémián. Másnap, ugyancsak itt Jandó Jenő játszik Líszt-zon- goraműveket. Március 20-án Doráti Antal vezényli a Budapest Kongresszusi Központban a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát. Doráti Antal Zongoraversenyét és Liszt Ferenc Dante szimfóniáját tűzték műsorra. Ezen a napon kerül sor a Cziffra-alapítvány hangversenyére a Pesti Viga dóban. A Pesti Vigadóban mutat kozik be a Magyar Rádii 1985-ös országos zongorává* senyének győztese, Kiről\ Csaba, március 23-án. Lisz Ferenc, Schubert és Bellin műveiből játszik majd. Tv-FIGYELŐ' Tökéletességről általában csak a képzőművészeti alkotások kapcsán szokás beszélni — ezek tárgyi mivoltukban szinte örök életűek, folyvást tanulmányozhatók, míg ellenben egy színházi produkció, legyen bár a legkiválóbb, estéről estére megszenvedi a maga csorbáját —, így hát televíziós makulátlanság sem nagyon van. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyik képsort egy henyébb színészi játék sújtja, a másikban meg egy icipicit serreg, zúg, fölösleges figyelmet követel valami mellékhang. Olykor-olykor azonban mégis elsóhajtjuk, miszerint szebbre, jobbra nem sikeredhetett volna ez vagy amaz a látvány. Tesszük ezt akkor, amikor értelmes gondolatok szállnak felénk olyan képi tálalásban, amely szépen körit, ráadás- értéket ad. Nos, legutóbb — akár messzi hetekre is visz- szatekintve — ilyen, a maga nemében megtámadhatatlan munkának bizonyult a Szülőföldem, Somogyország című szűk egy óra, közelebbről a hetvenöt esztendeje született Takáts Gyula költő, festő és muzeológus bemutatása, köszöntése. Mindenekelőtt maga a főszereplő, a Tabról Kaposvárra átszármazott közművelődési mindenes, a humán és nem humán tudományokban egyaránt járatos polihisztor, a Rippl-Rónai Múzeum nyugalmazott igazgatója jelent meg úgy e felvételsoron, hogy már a sugárzás legelső percében el kellett felednünk a technika közbeiktatódását. A kiváló tanároknak — azoknak a hajdani nagytudású oskolamestereknek — a kedves magabiztosságával kérdezett és válaszolt. Akik pedig ilyen-olyan partnerekként feltűntek az oldalán, azok is rendre az ő lefegyverző stílusában hallatták hangjukat, legyenek költők, földművelők vagy historikusok. Ehhez a rendkívül rokonszenves kompániához pedig az az eszményien harmonikus somogyi táj terült oda háttérül, amelynél mutatósabb eleven kulisszát szinte elképzelni sem lehet. Barátságos erdők, embernek, állatnak egyaránt kedves tocsogók sokasága jelezte, hogy miért is ejti rabul a szíveket az a bizonyos Somogyország. S ahhoz, hogy a megszólal- tatottak meg az ő mögöttes terük ilyen együvé illően, tartozóan jelenjenek meg előttünk, még Neumann László operatőri művészete kellett. Nevezetesen az a lassú pásztázású fotografálás, amely mindig a csendes szépségeket villantotta fel, és azokat is csupán addig láttatta, ameddig felbukkanásuknak rendeltetése volt. Szinte nem is kamerával dolgozott ő, hanem csak úgy jókedvében szerkesztgetett, pik- torkodott; stílusosan mondva, földobott egy nagy ívű, mélyen átélt, jói megragadott Somogy-freskót. A tárgyszerű és eredeti hangvételéből sehol ki nem botló képes-hangos portrét szerkesztőként az a Major Sándor jegyezte, aki agrárius szerkesztő létére is kötelességének érzi az élő magyar irodalom legkiválóbbjainak televíziós megörökítését. Amit az arra kiszemelt rovatgazdák, nem tesznek meg, bizony elvégzi ő és kis csapata. Takáts Gyula most dicsért portréja Jelzi: milyen színvonalon dolgoznak. Ikszck. Spiró György híres regényének, az Ikszeknek a címe villanhatott az olvasó eszébe, amikor a műsorújságban látta a hírt: ezentúl X-es megkülönböztetést kap több olyan sorozat, amely külső támogatók közreműködésével készül. (Ilyen egyebek között a Főzőcske, a Módi, a Nemcsak nőknek stb., stb.) S mivel az említett regény színpadi változata Az im- posztor címmel került fel a Katona József Színház pódiumára, azt is tüstént hozzá lehetett ragasztani ehhez az értesüléshez, hogy micsoda im- posztorság volt ezt a bejelentést ilyen irdatlan nagy késéssel megtenni. Mert nem egy, nem két és nem öt éve tudjuk — s tettük szóvá többször ebben a rovatban is —, hogy amit az említett és nem említett műsorokban fgy mutatnak, az fizetett hirdetés, leta gadhatatlan reklám. Mégis egészen idáig húzták, halasztották a vallomá.stevést. Akácz László ■ Heti eilmtegyzetb Danton Gerard Depardieu, a Danton című film címszereplői® Robespierre, megelőztél csupán — mondja Danton— Ádám Madách nagy műve, Az ember tragédiája IX., párizsi színének végén, amikor a nyaktiló, a hírhedt guillotine alá hajtja a fejét. S hozzáteszi: „De ím ezennel felszólítalak, / Hogy három hó alatt kövess ez úton.” A francia forradalom legdrámaibb mozzanata ez: a kétségkívül legnagyobb két forradalmi vezér szembenállása, majd pusztulása, Mert hogy Danton 1794. április 5-i jóslata valóra vált: valamivel ugyan több mint három hónap múlva, mert július 28-án, Robespierre feje is lehullt. Igaza lett hát annak a Ver- gniaud-nak, akit 1793. október 31-én, még Danton igazságügy- minisztersége s Robespierre közjóléti bizottsági tagsága idején, a girondista vezető politikusokkal együtt lefejeztek, ő mondta egy korábbi beszédében, a forradalmi terror túlkapásaitól féltve magát a forradalmat, hogy miként Sa- turnus isten a mitológiában, a forradalom is fel fogja falni saját gyermekeit. Hogy végül is Dantonnak volt-e igaza, aki a forradalomtól nem tartotta idegennek az élet teljességének az élvezését, a javakkal való bőséges ellátottságot, a jólétet és boldogságot, vagy Robes- pierrenek, aki aszkétikusan rideg, érzelmi és érzéki megnyilvánulásokkal szemben közömbös, a forradalomhoz a terrort, az erőszakot, a politikai ellenfelek likvidálását szorosan hozzátartozónak vélő ember volt, a történettudomány máig sem döntötte el igazán. Időről időre hol az égjük, hol a másik nagy ember elsőbbsége kap helyet véleményekben, tanulmányokban, elemzésekben. Az igazság valószínűleg az is-is közelében keresendő és kereshető. E két, nemcsak jellemében, életszemléletében, gondolkodásmódjában, de külsejében is olyannyira eltérő forradalmár tekinthető akár alaptípusnak is, az újkori forradalmárok két lehetséges változatának. A hatalmas termetű, dörgő hangú, slampos, életclvező, szug- gesztív hatású szónok Danton, s a kicsinyke, törékeny, kínosan pedánsan öltözködő, önmegtartóztató, az élvezeteket megvető, hangja gyöngeségét pengeéles logikával és metsző gúnnyal kipótoló Robespierre — mintha a két lehetséges végiét volna. S aki akarja, a francia forradalomtól nyomon is követheti ezeket a forradalmár típusokat a különböző forradalmi mozgalmakban. Érdekes párhuzamokra és eltérésekre bukkan. Hogy a művészeket jóformán a történések napjától fogva izgatta ez a Danton— Robespierre ellentét, s a benne megnyilvánuló mélyebb összefüggések, az közismert. Újra meg újra megfogalmazták véleményüket, drámában, regényben, újabban filmben is. S ezek a megfogalmazások is jói ismertek. A híres Büchner-drámát, a Danton halálát, hat-hét éve játszotta a Nemzeti Színház Budapesten. Láthattuk a mozikban Mnouchkine francia filmjét, az 1793-at. A lengyel írónő, Stanislawa Przybyszewska A Danton-ügy című drámáját egy kiváló lengyel társulat vendégszereplése alkalmából láthattuk. S most itt van e dráma filmváltozata is, a méltán híres Andrzej Wajda rendezésében, francia—lengyel koprodukcióban. Az persze pillanatig sem lehet kétséges, hogy Wajda filmjében más kap központi szerepet, mint Danton és Robespierre 1794-es vitája, küzdelme a hatalomért vagy a forradalom helyes értelmezéséért. Az sem vitás, hogy már a címmel eldönti, kihez húzza a rokonszenve: Danton a film címe, s ő lesz a főhőse is. De nem elsősorban mint politikai ellenfél, hanem mint egy bizonyos emberi magatartás és életeszmény jelképezője. Wajda azzal, hogy a két figura külső különbözőségeit is erősen hangsúlyozza (Dantont a robusztus termetű francia Gerard Depardieu, Robespierre-t az alacsony, törékeny lengyel Wojciech Pszoniak játssza — kitűnően), még jobban aláhúzza ezt a megközelítést. Danton a forradalom céljának az emberi jólét, boldogság, az élet teljességének birtokában levő egyén létrehozását tekinti. Robespierre viszont a hatalom megragadását és minden áron, minden eszközzel való megtartását, a politikai ellenfelek megsemmisítését tekinti elsődleges célnak. Az egyikből így válik a forradalomban néha valóban nélkülözhetetlen keménységet is nagyvonalúbban kezelő, „puhább” bős, a másikból pedig így alakul ki a zsarnok, aki ráadásul mindent és mindenkit a forradalom ellenségének tart, aki mást vagy másképpen akar, gondol, mint ő. És pontosan ezek azok a fő vonalak, amelyek mentén Wajda a filmet felépíti, gondolatait elrendezi. Az ő megfogalmazásában Danton és Robespierre ellentéte olyan politikai ellentét, amelynek csak egyik lehetséges megjelenési formája a szégyenletes eszközökkel végigvitt per, s nyomán a njrakazásra ítélés. Egyáltalán: mivel ez politikai ügy, Wajda úgy véli, s szé- replői egyikévei ki is mondatja: a politikai perekben az elvont igazság mindig másodlagos. Nem nehéz észrevenni, hogy az egész Danton-ügyben Wajda azt látja, amit manapság a legtöbben (s a Büch- ner-dráma előadásain szinte magától értetődően) úgy fejeznek ki: ez az ügy a mi évtizedeink tragikus emlékű koncepciós pereinek az előképe volt, s egyben annak a szituációnak az előképe is, amely a győztes forradalmak után — ágy tűnik, elkerülhetetlenül — kialakul: a forradalmi csoportok hatalmi küzdelmeinek, konfliktusainak előképe. Más megfogalmazásban (ahogy Vergniaud mondta, s a filmben Danton is idézi): annak a szituációnak a rajza, amelyben a forradalom felfalja saját gyermekeit. S noha ezek a letagadhatatlan és megkerülhetetlen áthallások a legújabb korhoz kötik a filmet, Wajda mégsem hanyagolja el a Danton korabeüségének ábrázolását sem. Éppen ettől a kettősségtől kap a film mélységet és távlatokat. Takács István
