Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
Megújulásra készen Naponta találkozunk termékeikkel a Széchenyi utcai mintaboltban vagy a televízió képernyőjén az esti torna perceiben. A kötöttárugyárban szívósan igyekeznek, hogy megtartsák a világpiacon elért pozícióikat s hogy termékeiknek újabb vevőket szerezzenek. Ez persze csak úgy megy, ha mindig készek a megújulásra. A közelmúltban két új, világszínvonalon dolgozó egytű- ágyas minikomputer vezérelte kötőgépet állítottak be a termelésbe. Koblász Sándor gépmester a ma még csak minta- kollekciót gyártó gépet programozza Jelvételünkön. Naponta 14 tonnányi kelme készül a'gyárban, a Senior márkájú sport- és szabadidőruhák alapanyagául. Rojkovics Ferencné Jervig típusú egytűágyas gépén bélelt kelmét köt. (Hancsovszkí János felvételei) i Tárlat a Vízműveknél A Dunamehti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Művelődési Bizottsága időnként bemutatja egy-egy művész alkotásait a DMRVV központi épületében. Legutóbb, január végén Eh- mann Krisztina textiltervező szép alkotásaiból nyílt tárlat. Köpöczi Rózsa művészettörténész nyitotta meg a fiatal művész kiállítását. A fák, a növényvilág burjánzása, növekedése, szüntelen változása munkáinak ihletője. Tű! az alkalmazott textil fontos funkcióján, ezek a művek mindany- nyiunk közös vágyát tolmácsolják a természet ősi, háborítatlan kincsei iránt. A megnyitó hangulatát emelte a Musica Humana Kamarazenekar közreműködése. Megemlékeznek róla Az anpk segítője Ma, február ötödikén 21 éve annak, hogy meghalt dr. Ak- kerman János, a régi váci kórház osztályvezető főorvosa, aki sokat fáradozott a város egészségügyi fejlődéséért. Hivatásáért élt, a városban ő hozta létre a mai értelemben vett modern szülészetet. Halálának évfordulóján elhelyezik a megemlékezés virágait sírján, az alsóvárosi temetőben. A Pokol-csárda felől érkezvén a váci komphoz, az embernek feltűnik a rendezetlenség, amelynek első tárgyi bizonyítéka az a lábakon álló épület, amelyet évekkel ezelőtt vendéglátóipari egységnek emeltek. Legalább öt esztendeje zárva tart. Nem vigasztalóbb a látvány a Dunához közeledve sem. Az út bal oldalának járdáján Jöldkupacok éktelenkednek, látszik, hogy valaki harcba szállt az elemekkel, mert megpróbálták a legalább 20 centis folyami hordalékot letakarítani. E jótékony lélek belefogott az ágak nyesegetésébe is, talán azzal a céllal, hogy tavasszal lehetőséget biztosítson a gyalogosoknak a sétálás- hoz. Azonban mindez kevés, mert a hajdani járdát alkotó macskakövek egy részét vagy a folyam, vagy mások elhordták. Általában elmondható, hogy a váci rév Pokol-csárda felőli oldalán a betonozás tönkrement. Ott ahol legtöbben járnak, a pénztár előtt, a hatalmas fa két négyzetméteres felületen megemelte a betont, az legalább 20 centiméter magasan kiáll a szintből, éles, csipkézett részével baleseti veszélyt jelentve. Az út másik oldalán a járdához kapcsolódó macskakövek legalább 4 méter hosszan eltűntek. A régi buszváróban — amelynek az egyik oldala hiányzik — sepregettek, de az ember jelenlétének eme szerény nyoma nem tüntetheti el az általában tapasztalható piszkot. A figyelmes szemlélőnek az is feltűnik, hogy a rév váci oldala az előbb leírt területhez képest igen rendezett és tiszta. A fejlődést az is jelzi, hogy büfé és íagylaltozó nyílt a parton. A másik oldalon viszont csak a bezárt palacsinta- sütő bódéja árválkodik. Nem mondhatjuk, hogy az idei tél nem kegyes hozzánk. Volna idp és lehetőség arra, hogy még a turistaszezon megkezdése előtt rendet teremtsenek a pokolszigeti oldalon. V. M. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM 1986. FEBRUAR 5., SZERDA Az év -első tanácsülésén Tegnap délután tartotta y, idei első ülését a városi ^ tanács. Fontos témákat ^ tárgyaltak, melyek megvi- í tatásában részt vett dr. ^ Olajos Mihály, az MSZMP ^ Váci Városi Bizottságának y, első titkára is. Az ülésen részt vett Balázs Gézáné, a megyei tanács elnökhelyettese és Czár Menyhért, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának politikai munkatársa. A napirend megvitatása előtt a tanácselnök beszámolt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a legutóbbi testületi ülés óta tett intézkedésekről, majd számot adott annak az intézkedési tervnek végrehajtásáról, mely a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának 1981. évi 33-as számú határozata nyomán készült, a megyei felügyeleti vizsgálatok során megállapított hiányosságok megszüntetésére. (Erre lapunk egy későbbi számában visszatérünk.) Egységes alapból A tegnapi tanácsülés leginkább érdeklődésre számot tartó napirendi pontja minden bizonnyal a tanács idei gazdálkodási tervének megvitatása és elfogadása volt, amit Ritecz György elnökhelyettes tárt a testület elé. A korábbiaktól lényeges eltérés, hogy az év elejétől megváltozott a tanácsi gazdálkodás rendje, pénzügyi feltételrendszere. Sokkal nagyobb területe van a helyi önállóságnak: a döntések meghozatalában és a kockázatvállalásban egyaránt. Ebből egyenesen következik, hogy megnőtt a helyi kezdeményezés és j, Nem mindennapi munkát % kapott a Könnyűipari Al- ^ katrészgyártó- és Ellátó f Vállalat, amikor a Váci % Múzeumi Egyesület kéfésé- í, re. elvállalta, hogy újráönti “y Tragor Ignác mellszobrát. A leggyakorlottabb öntőmesternek se rutinmunka az ilyen. Gulyás József vállalta, akinek már 39 esztendőnyi gyakorlata gyűlt össze ebben a szakmában. Az egyedi gyártásban dolgozik, nehéz feladatokkal épp ezért naponta találkozik. Ilyen jellegű munkát most csinál először. Ahogy ő mondta: a legbonyolultabb dolgot is elvégzem két nap alatt, erre mégis kétszer ennyi idő kellett. — Vajon miért kellett újraönteni a szobrot, amely a művelődési központ közvetlen szomszédságában eddig is állt? — ezzel a kérdéssel kopogtattunk a Vak Bottyán Múzeumba, ahol Bócz Gézáné, a Múzeumi Egyesület elnökségi tagja válaszolt. — A háború alatt megrongálódott szobor ugyan helyreállítva került mostani talapzatára, de a javítgatások helyén ismét megrongálódott. Mivel az egyesület anyagi helyzete erre az évre meggyengült, kénytelenek voltunk a legtakarékosabb megoldást keresni. Olyan emberre volt szükség, aki társadalmi munkában vállalja. Dr. Molnár Lajos, a gépipari szakközép- iskola igazgatója, aki szintén egyesületi tag, elvállalt^. így került a Csikós József utcai öntödéhez először egy gipszmásolat, majd a régi megrongálódott szobor. — Mi lesz a sorsuk? Melyik hová kerül? — A régi ide, a múzeumba, az újraöntött pedig a művelődési központ mellé a régi talapzatára. Nem avatjuk fel újra, hiszen az eredetivel ez már megtörtént. Térjünk vissza ismét az öntödébe. A már elkészült nyers szobor a mintakészítő műhelyben várja további sorsát, hogy újabb szakemberek kezébe kerüljön és elnyerje végső alakját. Gulyás József, a portré újraöntője mesélte: — Ügy kellett kispekulálni, hogy is fogjak hozzá. Volt ugyan az üzemben olyan, aki nagyképűen kijelentette, semmiség az egész, de amikor mondtuk: mutassa meg, egyáltalán hogy kezdene hozzá, akkor csak legyintett. Nem mert belevágni. Fiatalabb koromban, mikor még tanultam a szakmát, készítettem kisebb másolatokat. Kíváncsi voltam, meg tudom-e csinálni. Azóta a szobámat díszítik, de komolyabb munkára csak most, ^ több mint harminc év múltán került sor. — Mi a technikája vagy a nehézsége ennek a feladatnak? — Legnehezebb azokat az apró részleteket kimunkálni, amik takarásban vannak a nagyobb formáktól. Ezek egyszerűen elvesznek, ha a mintázáskor nem használnak hamis magokat. — Mit jelent ez? — Olyan helyeken, ahol a szobor apróbb mintái nem engednék, hogy az öntés után sértetlenül kiemeljük az öntvényt, külön negatív formájú magot kell készíteni, amit utólag távolítunk el. Ilyen részek a fülnél, az orrnál vagy a csokornyakkendőnél vannak. — Milyen• anyagból készült ez az öntvény? — Ugyanúgy alumíniumból van, mint a régi. Végső állapotában persze ez nem fog látszani, olyan porral lesz kezelve, amitől a bronzhoz hasonló színt kap. De ez előtt még el kell távolítani az öntés során keletkezett fölösleget és precízen át kell csiszolni, ami ismét szobrászi feladat lesz. Vajon ki vállalja ezt a munkát önzetlenül? Erre dr. Molnár Lajos válaszolt: — Szeretnénk itt, a gépipari szaközépiskolában a diákokkal közösen elvégezni a hátralevő munkát, amihez természetesen szakember tanácsát is meghallgatjuk. Nagyobb becsülete lesz így az eredménynek, legalább azok szemében, akik részt vettek a közös munkában. Kép és szöveg: Dudás Zoltán Gulyás József és a megújult Tragor-szobor vállalkozás szerepe. Egységes pénzalapot vezettek be január elsejétől, ebből kell fedezni a működési költségeket és a fejlesztéseket is. Ugyanakkor a jövőben nem lehet számítani az esetlegesen kiesett bevételek központi alapból való pótlására (!). Erre az évre a pénzügyi szakemberek 722 millió 833 ezer forint bevétellel számolnak, ami ugyan hét százalékkal magasabb a tavalyinál, ám 2,4 százalékkal elmarad a tervkoncepcióban foglalttól. A bevételi terv feszített, viszont jelentős emelkedésre számítanak a lakossági adókból — az év elején bevezetett új adónemek révén. Ugyanakkor a tavalyinál lényegesen, 14 millió 652 ezer forinttal kisebb az állami támogatás. Az egységes pénzalap valamivel több. mint 80 százalékát a működési, fenntartási és a felújítási feladatokra tervezték. Csupán működési kiadásokra 587 millió 700 ezer forintot fordítanak. Felújítási feladatokra a tavalyinál kisebb összeg áll rendelkezésre. A működési kiadások mintegy 36 százalékát teszi ki a béralap. • Élelmezési norma, energiaár-emelések és postaköltségek fedezetére a korábbihoz képest valamivel kevesebb, mint 8 millió forintot vettek többletkiadásként számításba. A tervben kommunális feladatokra kicsivel több, mint 75 millió forintot irányoztak elő, a működési kiadások 12.7 százalékát. Felújításra A tanácsi kezelésben lévő utak. hidak felújítására és karbantartására 10 millió 620 ezer forint jut. Ebből folytatják a Deákvári fasor felújítását és megkezdik a Csikós József úti aluljáró építésének az előkészületi munkáit. Lakóház-felújításra 33 millió forint jut, ez 18 százalékkal kevesebb a korábbinál. Ebből, valamint a bérleményekből származó bevételből 38 lakás teljes, 102 otthon részleges felújítása és 40 lakás korszerűsítése valósítható meg. Sajnos köztisztasági feladatokra csak annyi jut, mint tavaly, parkfenntartásra félmillió forinttal több, de még ez sem biztosít minőségi javulást. Egészségügyi és szociális ellátásra a költségvetési kiadások 43.8 százalékát fordítják, s ez 5,9 százalékkal több a tavalyinál. A Szőnyi Tibor Kórház és Intézményei ebből 38 százalékkal részesülnek. Javítani lehet az intenzív és kardiológiai ellátást, s fejleszteni a traumatológiát. Szociális ellátásra mintegy 29 millió forintot fordíthatunk — ebben benne van a szociális otthon bővítése 50 férőhely- lyel. 261 ezer forinttal emelik a szociális segélyek keretét, a házi szociális gondozásét pedig 923 ezer forinttal. Oktatási és közművelődési célokra a költségvetési kiadások 35,2 százalékát, 206 millió 940 ezer forintot fordítunk, 5,4 százalékkal többet a tavalyinál. Közművelődési kiadásokra 18 millió 400 ezer forintot tartalmaz a terv, amely valamivel kevesebb a tavalyinál. (Ebből nyilvánvaló, hogy a művelődési központ az idei működését a megszokott szinten csak úgy tudja biztosítani, ha fokozza bevételeit.) S mit költhet a város fejlesztésre ISSG-ban? Az egységes pénzalap 18,7 százalékát, 135 millió 64 ezer forintot, ami ugyan 20 százalékkal magasabb a tavalyinál, mégis kevés új beruházást tesz lehetővé. Ugyanis ennek az összegnek mintegy 90 százalékát a már folyamatban lévő beruházások befejezésére s a tanács más kötelezettségvállalásainak teljesítésére kell hogy felhasználjuk. Az egészségügyi szakközépiskola, melynek megnyitását szeptemberre tervezik, ennek az összegnek a 33 százalékát egymaga elviszi. Közműépítést a Gombási úton és a Földváry téren épülő OTP- lakásoknál terveznek. Folytatják a szakmunkásképző intézet fűtésrekonstrukcióját. Árkádsort alakítanak ki a piacon. A Gombási út északi oldalán, ahol magánerős építkezésekre számítanak, mintegy két kilométer hosszan vízvezetéket kell kiépíteni. A VII. ötéves tervi lakás- építési program első ütemének területét május végéig át kell adni az építőknek. A szanálások nyomán 8 és fél millió forintot kell kifizetni a tanácsnak kártalanításra. Kétmillió forinttal támogatják a DMRVV szennyvíztisztító telepének bővítését, s 2 millió forintot javasoltak — megemelt összeget — a tanácstagok interpellációs alapjába, mellyel lehetőséget biztosítanak a lakosság út- és járda- építési kezdeményezéseinek megvalósítására is. Ezután Bánfalvi Jenöné, a NEB elnöke terjesztette elő a bizottság idei ellenőrzési tervét. A vita A hosszúra nyúlt vitában rendkívül sokan kértek szót.— közöttük dr. Molnár Lajos, a végrehajtó bizottság tagja, Tari Kálmán tanácstag, Nagy Sándor vb-tag, Rónai Ferenc tanácstag, Palotai Ferenc tanácstag és mások. Valamennyi hozzászóló másmás oldalról kapcsolódott észrevételeivel, javaslataival a napirend témáihoz. Abban mindannyian megegyeztek, hogy ez a gazdálkodási terv ugyan a tanács terveként jelentkezik, de a város egészének. valamennyi lakójának érdekeit szolgálja. Többen firtatták a településfejíeszte- si hozzájárulás szervezésének jelenlegi állását, melyre lapunk holnapi, csütörtöki számában visszatérünk. A tanács kitüntetés odaítéléséről is döntuft. Pro Űrbe — Vác városért — kitüntetés egyéni első fokozatát adományozta Pálmai Lászlónak, az MSZMP Vác Városi Bizottsága-titkárának, akit a közelmúltban választottak meg a dunakeszi városi pártbizottság első titkárává. Pálmai László a város érdekében végzett több mint két évtizedes áldozatos munkájával érdemelte ki az elismerést. Végül a testület személyi kérdésekben döntött. Nagy Gézát, a művelődési osztály vezetőjét, saját kérésére felmentette beosztásából, mert a váci. Grafikai Alkotóműhely vezetőjévé nevezik ki. Utódia, február 16-i hntállval, ár. Jávor Gynláné, a Pest Me- evei Tanács tanulmányi felügyelője. Ritka megbízás ez a munka Újraöntötték a Tragor-szobrot