Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
1986. FEBRUAR 22., SZOMBAT 7 Másfél száz esztendeje halt meg Berzsenyi Dániel A Somogyi Diogenes A kora tavaszi nap már takarékosan ' bánt sugaraival, amikor a budai Lúd fogadó udvarára messziről érkezett kocsi áll be, melyről egy meglehetősen alacsony, kövérkés, borzas bajuszú magyar lép le szürkés színű köpenyben, bárányprémes kalpagban, A hosszú utazástól megfáradva csakhamar szobájába vonul, otthon megszokott korai lefekvéséhez készülődve. A vendég Somogyországból érkezett, egyenesen Nikláról. A vendégkönyvbe Berzsenyi Dániel nevet jegyezte be, az évszám: 1810. március 27-ike. 1. Az utazást hosszú szabódás előzte meg. Évvel előtte fogata fölborult és az ügyetlen orvosi kezelés csak ne- hezbitette állapotát. A világtól hosz- szú ideje elzártan élő költőnek ugyanakkor nem okozott különösebb nehézséget, hogy a legkisebb kimoccanásról is lebeszélje önmagát. Hiszen annyi év telt el, hogy a nagy műveltségű, Jénát is megjárt, ám mérsékelt tehetségű evangélikus lelkész, Kis János, a szentandrási Festeticsek jobbágyának fia, idővel soproni püspök — későbbi komája — elküldi Kazinczynak három versét. Két ódát és egy rímes alkotást. Széphalmon az irodalom finom szálait kényes ízléssel szövögető irodalmár mohó élvezettel olvasta a mustrát, a fölfedezés örömében lobogva küldte szét széles körű levelező hálózatán az ország minden tájára. Berzsenyi és Kazinczy viszonya — ahogy Németh László is írja — egy talánnyal kezdődik. Azt lehetne várni, hogy a mindenre éber literátor a ritka tehetség munkáján ezentúl rajta tartja a szemét. Nem így történt. Kettejük között hat éven át levélváltásra sem került sor. Ez idő, mint egy elsüllyedt búvárharang őrzi a gyöngyeit gyűjtő költőt. Az idő homokóráján az évek lassú egyhangúsággal peregtek. Közben a Vas megyei Semjénből keltezett három vers után később a somogyi Nikláról érkezett Kis Jánoshoz Sopronba -a kötetté kerekedett mű, melyet Kazinczy meglátva magához ragadott, és mint nemes vadat Széphalomra hurcolt. Új lelkesedésében szinte ízekre cincálta, majd saját kezűleg másolta le, kiadásra előkészítve. Az eredetit, mint értékes ereklyét megtartotta magának. Ennek nyomán érkezik végül az első levél Niklára, melyet Berzsenyi a megértő szavak önfeledt mámorában fogadott. Mint a varázsvessző, egyszeriben leütötte az önkéntes számkiyetésben magára kulcsolt rozsdás lakatot. 2. Végre elszánta a pest-budai utazásra a magát niklai remetének vagy Somogyi úiogenesnek nevező költő, hogy a készülő könyvéhez képfestőt keressen. Kazinczy a látogatásról értesítette „pesti triászát” — Szemere Pált, Vitkovics Mihályt és Horváth Istvánt. Mint Szemere a széphalmi mestert később levelében tájékoztatta, a költőóriás — enyhén szólva — vegyes benyomásokat keltett a pallérozott, műveltségüket egymás társaságában fitogtató Kazinczy-fiókák körében. Érkezésének hírét véve első nap nem tudnak átjutni hozzá. Másnap társaságba verődve zörgetnek többször is fogadóbéli tanyáján, de az ajtót mindannyiszor zárva találják. Csak kocsisát tudják előkeríteni, akit — jobb híján — gazdája öltözékéről faggatnak, melyhez finnyás megjegyzéseket fűznek, összeismerkedé- sükre a hajóhídon kerül sor. Ber-_ zsenyi gondolataiba mélyedve bandukol Buda felé, mögötte egy szolga nyalábnyi frissen vásárolt könyvet cipel, amikor Szemere hozzá lép és bemutatkozik. A költő a maga falusias tenyeres-talpas kedvességével válaszol, ami enyhe fintort vált ki a vele szemben előítéletektől eleve neryi mentes társaságban. A számára teljésen idegen pesti környezetbe csöppent niklai remete a továbbiakban még több parazsat gyűjt a fejére. Mikor be akarják mutatni a szent öregnek, Virág Benedeknek, kitér a meghívás elől és inkább a híres cigány. Bihari társaságát választja, .éppúgy* mint amikor a német Kotzebue darabjától menekül a prímás magyáros muzsikájá-» hoz. (V fHa-MOndé'/st. ' ól ■ t.*» yh.c-t *->»-. o V. /-'kaSo a * Odd. át*. eV «z>/‘ 3 V e-£ Ou-ajaDo^f xJ'-UifrC. f<-C c.' n— - • ^ r-i. A Magyarokhoz című vers kézirata Háromnapos pesti tartózkodása közben még számos alkalommal sértette meg — akarva-akaratlan — az irodalom széphalmi püspökének fővárosi áldozó papjait. Kedélyes borozgatás egyik emelkedett pillanatában például azzal hárította el Vitkovics baráti ölelését, hogy nem veheti ki kedvéért kedves csibukját a szájából. Elutazásakor pedig rövid búcsút véve sietősen csapta be kocsija ajtaját a számára terhes nyüzsgéstől menekülve Nikla megszokott csöndjébe. 3. A korabeli magyar költészet igazgyöngyeit érlelő költő résnyire megnyílt kagylóhéjai ismét becsukódtak, miután visszatért mélytengeri magányába. Egyetlen szál kötötte össze a külvilággal. Kazinczyval megkezdődött sűrű levélváltása. írótollába kapaszkodva nagyobb biztonságban érezte magát, mint sima szavú kortársaik gúnyáiba öltözve. Esténkint, mikor háza népe elcsendesedett, kedves diófája alá húzódott. Amint írta: Leplembe burkolva könyökömre dűlök, Kanócom pislogó lángjait szemlélem... Az őszi bogárnak búsongó hangjai Felköltik lelkemnek minden érzéseit. S az emlékezetnek repedező szárnyai visszahozzák éltem eltűnő örömeit.- Legszívesebben szülőföldjére, Vas megyére gondol, elsősorban Semjén- re, hová gyors házassága révén kerül, amikor elvéve egy gyereklányt, Dukai Takács Zsuzsannát, megszabadul az atyai ház kényszerű nyűgétől, s önálló tetőt húz a feje fölé. Itt alkotja verseinek java részét, ez időben születnek gyermekei, baráti kör veszi körül, majd pedig innen indul önkéntes száműzetésbe Somogyba — ahogy ő nevezi — a „tun- guzi vad lakosok íöldjére”. Kazinczy levele — mint Németh László irja — azután érkezett, mikor már a vak sem kételkedhetett benne, hogy az újabb irodalomnak talán a legnagyobb aranylelete került Kis János, a soproni prédikátor kezébe. Az irodalombarát öröme s a diktátor aggodalma egyszerre csapott föl Kazinczyban, érezte, hogy az új költőt a maga csillagnyájába kell vonni, nehogy ellene használhassák föl fényességét. A baráttalan ember a Széphalomról érkezett első meleg üdvözlésre könnyekkel és fogadalommal felel: Egy igen érzékeny jelenéit, egy igen szent ünnepet jegyzett az Úrnak levele az én életem napkönyvébe a nem szégyenlem megvallani, hogy egy pár forró, férfiúi cseppet nyomott ki szemeimből... Ügy vagyon, nem maradt elrejtve az én jó igyekezetem a törekedésem!... Egy olyan férfiúnak serkentése, kinek ítéletét úgy nézem, mint egy nemzetnek szavát, lekötelez engem, hogy lelkemnek minden erejét összeszedjem és felvonjam. 4. Visszhangtalan magányban élni egy életen keresztül, ennek nyomasztó hatását végül is megsínyli a lélek. Berzsenyi minduntalan légszomjjal küszködik. A rátelepedő mélabú szellemét gúzsba köti. A tehetős földbirtokos paraszti egyszerűségben élt. Nem várta meg, amíg a szobájában a gyertyák csonkig égtek, maga csippentette el a lángokat. A fűtetlen helyiségben dunnája melegébe bújt és álmodta tovább félig megérlelt sorait. Horatius tógájába kapaszkodva igyekezett eredeti magyar éneket írni. Ám első kötetének megjelenése sem okozott felhőtlen örömöt. Sőt, úgy érezte, mintha rászakadt volna a mennybolt. A Tudományos Gyűjteményben megjelenik ugyanis Kölcsey Ferenc bírálata. A kritikus, aki akkor még nem volt a Himnusz költője, nem feledte, hogy a hozzá vitt „nyalábnyi nyekergő verse” annak idején nem tetszett az alkalmi pesti vendégnek, akit „ömlő heve és nyelve föl, dagálya és bajusza lefelé húzza”. A fiatalos hevületében mondott ítélet nemcsak kemény, hanem igazságtalan is volt. A kis hibák méltatlanul nagyobb hangsúlyt kaptak, mint a vitathatatlan erények. Tulajdonképpen pálcát tört Berzsenyi fölött, mint akinek nemesi költészetén túllépett a közelítő reformkor szelleme és elsősorban a mitológiai lomtárban érzi jól magát. Nem véve észbe, hogy személyében egy félelmetes erejű vulkán működik. 5. A bírálat nyomán levelével az egy szem baráthoz — akivel életében soha személyesen nem találkozott — sietett Széphalomra. A fanyalgóan megnyugtató válasz azonban nemcsak rossz szájízt, hanem mérhetetlen csalódást is okozott benne. Barátságuk gyanúval lett ecetes, ö addig a költészet mámorában élt és nem hűvös elméleteket gyártott. A sebzett oroszlán azonban feltápászkodott, hogy megvédje szívének oly szerei- metes magzatait. Miután visszavonta első haragjábaq írt személyeskedő válaszát a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségétől, makacs szívóssággal elméleti tanulmányokra adta a fejét. Nem takarékoskodott többet a gyertyával, könyvek garmadájával vette körül magát. Élete olyan — irja róla Illés Endre —, mint egy időmértékes verssor, egészen pontos sormetszettel. Húsz évig írta verseit, s Kölcsey hideg, lesújtó bírálata után újabb húsz évig írt tanulmányok sorában magyarázta, miért formálta úgy verseit, ahogy megformálta őket. Tehát, amit elemi erővel feltörő ösztöneivel alkotott, azt megkísérelte aládúcolni elméleti fejtegetéseivel. El akarta oszlatni azt a nézetet, hogy ő egy elmaradt gigász, akinek az erején megborzong az ember, de iskolába nem hozzá jár. A kései kalandozás az esztétika, számára addig'ismeretlen tartományaiban, felemás eredményeket gyümölcsözött. Az önismerettel többé-kevésbé mindig hadilábon álló Berzsenyi sok értéket rejtő írásait számos tévedés is kö- rüiindázta. Amikor a válasz Kölcsey kritikájára megjelent, a pör még jobban elmérgesedett. Bár a kifogásokat higgadtan és többnyire sikeresen cáfol- gatja, de kár volt Kölcseynek egyik dalát nevetségessé tennie, csak szavának hitelét rontotta. Lantjának húrjait ez időben ritkán pengette meg. Hiába választják meg az Akadémia tagjának, hiába serkenti Széchenyi baráti érdeklődése és szelleme, a szélütés végleg leveszi lábáról, százötven éve, hatvanéves korában. ■ Az Akadémián az emlékbeszédet Kölcsey Ferenc tartja, aki bánatos vallomással hajtja meg fejét a nemzet nagy költőjének emléke előtt. SZOMBATHELYI ERVIN Pintér Lajos: Emlék ^em egzotikus hely, ahol élek, éltem, útikönyveid szerint: nem egzotikus, oh. Kibontott melleiket nem sétáltatják le s fői a lányok, s kibontott melleit: begyeit nem mutatja a föld. Mint a mókus, usgyi föl, tekinteted nem nem szaladhat föl évszázados fákra. Hasonlatok, jelképek nélküli egyszerű élet. Nyitott tenyér. Az én földem nyitott, mint a tenyér. Hasonlatokkal sértegetlek. Földem, gyerekkor, fölszalagozott májusok, lovak és kibontott hajú lányok futása, emlék, egyszerű élet: sértegetlek a verseimmel? A győri költői blennálén Pintér Lajost tüntették ki a vidéken élő költőknek kiirt Radnóti-díjjal, Tamási Orosz János: T engerek zuhant a hír robbant a sző s porlik minden kimondható törik szavam bénul nyelvem sebzetten morajlik csendem tengerek zúgtak füledben elérhetetlen tengerek tengerek zúgnak fülemben elérhetetlenek Bódás János: Az ökör Láttam egyszer egy pöttöm gyereket. Hosszú kötélen ökröt vezetett. Ballagtak lassan, épp a Fő-úton. Hogy hovávalók voltak, nem tudom. Vásár volt, nyüzsgés, lárma, zűrzavar: a gyerek ebben eltéved hamar. Csak ment a gyermek árván, félszegen, (apja valahol horkolt részegen) nem gondolt velük, csak az Irgalom. £s ment a csöppség, s ment a nagy barom. Ha egyet ránt az ökör, már szabad! Csatangolhat a széles ég alatt, levethet szolgaságot és igát, övé lehet a végtelen világ!,.. De csak ballagott a gyermek kezén lustán, tunyán, mert — ökör volt szegény, vagy tán szivében szóit a szeretet: — Ne hagyd el ezt az árva gyermeket! Vagy ki tudja? ... Ment lomhán, hallgatag. Eltakarta őket a forgatag. törik szavam bénul nyelvem sebzetten morajlik csendem zuhant a hír robbant a szó: gátat döntött a vérfolyó majd tél jött rögtön az égen jégtáblák pörögtek — szépen micsoda tánc! hús lassúdad s egy kiáltás rian a Nap a kék kárpit kettéhasad micsoda láz! hús lassúdad Suhai Pál: T artozás Adósom úgy lettél, hogy élsz (s én megszerettelek). Mióta foglalót adott szavad s tekinteted, csak tartozol — joggal várom most az előleget, s a folytatást is, a kialkudott bért, a pontos részleteket. Joggal, mint mind, aki szeret, s nagy összeget behajt: örömmel így fogok mosolyt rólad leszüretelni majd, így várlak én (hisz tartozol), így várom, hogy megadd előlegek és részletek teljes, nagy összegét: magad. Alkony órán Szentgyörgyi Kornél festménye
