Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-21 / 44. szám
Győzött a varosszeretet MEGSZÜLETETT a döntés: lesz településfejlesztési hozzájárulás Nagykőrösön. A város lakóinak — pontosabban a fizetésre kötelezhetőknek — többsége igent mondott a hozzájárulás bevezetésére, és elfogadta a javasolt összeget, célt, időtartamot. Nagy dolog ez. Valljuk meg őszintén, nem kevesek kételkedtek, összeíog-e a város, odaáll-e a tanács javaslata, elképzelése mellé! Nos, azoknak volt igazuk, akik bíztak abban, hogy a nagykőrösiek v árosszeretete győzni fog. Mert akármennyire nehéz évek járnak, akármennyire igaz, hogy az életszínvonal alakulása most nem kedvez az ügy. nek, városukért mindig készek tettre a körösiek! Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha azt írom, a városi tanács számára sem volt könnyű feladat a településfejlesztési hozzájárulás bevezetésének előkészítése. Nagyon sok fontos kérdésre kellett választ találni. Mi legyen a cél? És mennyi az az összeg, ami még elviselhető a többség számára, de elég legyen ahhoz, hogy a befolyó összeg felhasználása érdemi, látható eredményt hozzon? És hogyan kellene megkérdezni az embereket? Titkos szavazással? Kérdőívekkel? A legtöbb helyen ezt választották. Mi lenne a legjobb? Hiszen ilyen kis „népszavazásra”, mint amilyenre most szükség volt, nincs példa a tanácsok eddigi történetében! Mint ahogy arra sem, ami végül is nálunk történt. A tanácsrendelet megalakulását megelőző két hónapban a városi tanács tagjai és segítőik — közel háromszázan — bekopogtattak minden nagykőrösi ház, lakás ajtaján, hogy közvetlen meggyőző szóval, a döntést magyarázva, a testületi állásfoglalás mellett érvelve kérjék ki választóik véleményét. Ha végül is kudarcot vallottunk volna, akkor sem jártunk volna hiába. Mert az emberek nemcsak a településfejlesztési hozzájárulásról beszéltek, hanem mindazokról a gondokról is, amelyeknek orvoslását tőlünk, ettől a nemrég megválasztott új tanácstestülettől várják. S azok, akik nem álltak szóba velünk? Nos, ők is véleményt mondtak, de inkább önmagukról. MI, TANÁCSTAGOK sem vagyunk könnyű helyzetben. Jóformán első ténykedésünk, hogy arra vegyük rá az embereket, önként áldozzanak városukért. Volt, aki úgy vélte, jobb lett volna később, egy vagy két év múlva megpróbálni. De azt hiszem, nincs igazuk. És nemcsak azért, mert az eredmény igazolta azokat, akik hittek a város történelmi hagyományokon alapuló belső összetartó erejében. Hanem azért, mert a most lezajlott beszélgetésekből, az elhangzott véleményekből, a végül is megszületett igenből formálódik az a bizalom és felelősség. amely már nem elvont, személytelen, mint a titkos szavazással lebonyolított választások után volt. hanem nagyon is konkrét, olyan, amely mosolyok és legyintések, bólintások és kézfogások emlékeként kísér bennünket, tanácstagokat a következő öt évben. Megszületett hát a döntés. A fizetésre kötelezhetők 52,6 százaléka mondott igent a településfejlesztési hozzájárulás bevezetésére Nagykőrös városban. Ezt követően a városi tanács megalkotta az erről szóló tanácsrendeletet, fgv elmondva egyszerűnek tűnik a dolog, azonban emögött nagyon sok munka van. Az operatív bizottság, amely a véleménygyűjtőmunkát irányította,, jó néhányszor szervezett, átszervezett, segítséget kért, segítséget nyújtott a zökkenőmentes, gyors lebonyolítás érdekében. Azok háromszázan, akik házról házra jártak, szabadidejüket áldozták fel hosszú időn keresztül. A véleménygyűjtés lezárását követően az operatív bizottság, majd a tanács ügyrendi bizottsága megszámlálta a nyilatkozatokat, azok valódiságát, érvényességét ellenőrizte. Megállapította, hogy a fizetésre kötelezhetők majd’ 90 százaléka nyilatkozott. a rendeletben meghatározott arányú egyetértés (igenlő nyilatkozat) rendelkezésre ált. De ezzel még az előkészítés nem ért véget. A tanácsrendelet-tervezetet több fórumon megvitattuk, míg végleges formája kialakult. S csak ezt követően került a végrehajtó bizottság, majd a tanács testületé elé. A tanácsrendelet hatályba lépett. Ejtsünk erről a tanácsrendeletről néhány szót. Mint ismeretes, évi nyolcszáz forint megfizetését írja elő, öt éven keresztül, útépítés céljára. Kötelezően mindazok számára, akik nem mentesíthetők a megfizetés alól. A tanácsrendelet szerint a településfejlesztési hozzájárulásból befolyt összeg lakossági önerős útépítések támogatására használható fel. Oly módon, hogy a tanács saját pénzeszközeiből a felmerülő költségek huszonöt százalékát fedezi, a fennmaradó háromnegyed rész pedig a lakossági önerőből és a településfejlesztési hozzájárulásból tevődik össze. A támogatás pályázat útján nyerhető el. A pályázati feltételeket a tanácstagok ismerik, a tanácsrendelet tartalmazza. A műszaki feltételekre, a várható költségekre vonatkozóan a városgazdálkodási osztályon nyújtanak részletes felvilágosítást. A beérkezett pályázatokat — már akad néhány — a szakértőkkel kibővített város- fejlesztési bizottság bírálja el és sorolja, a végső döntés a tanácsülés joga és feladata. Természetesen — és sajnos — a lehetőségek nem korlátlanok. így bizony előfordulhat, hogy néhány évig is várni kell. míg egy-egy utca sorra kerül. A rendelet hatályba lépésével kétirányú feladat áll előttük. Egyrészt a település- fejlesztési hozzájárulás befizetésével kapcsolatos teendők, másrészt az útépítéssel kapcsolatos szervezési munkálatok. A napokban a fizetésre kötelezhetnek megkapják az erre vonatkozó határozatot. A borítékban a határozaton kívül lesz egy tájékoztató, egy nyilatkozat és a befizetésre szolgáló utalvány.'A tájékoztató részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amelyek alapján a fizetés alóli mentesítés kérhető. Kérhető és kérni kell a szintén mellékelt nyilatkozaton. Ha valaki nem rendelkezik a jogszabályban; a tanácsrendeletben meghatározott mentesítési feltételekkel, de valamilyen ok miatt mégis mentesítést kér, annak részletes indoklással kell kérelmét benyújtania. Fontos az is, hogy csak azon az Utah ványon fizessünk, amelyik erre a célra szolgál, mert ezen a címen befolyó összeget elkülönítve kell nyilvántartani. Ha más adónemmel együtt kerül befizetésre, más utalványon, az zavarokat okozhat. Ha valaki úgy véli. hogy mentesítésre nem jogosult, illetve azt nem kér, már most befizetheti az első részletet. az utalványhoz a városi tanács adócsoportjánál juthat. AZ ÚTÉPÍTÉSSEL kapcsolatos pályázatok benyújtásának határideje ez évben 1986. március 31. A tervezést, a kivitelezést olyan vállalattal végeztetjük el. amely ilyen munkák elvégzésére jogosult, és amelyik számunkra a legkedvezőbb feltételekkel végzi el a munkát. Tehát megszületett a döntés. Jelentősége a már leírtakon kívül is nagy. mert lehetőséget nyújt arra. hogy városunk ennyivel is gyorsabban fejlődjön, mindannyiunk örömére. Tóth Dénes tanácselnök-helyettes Születésnapi köszöntő Kedves színfolt volt városunk életében az a köszöntő, tisztelgő látogatás, amelyet 70. születésnapja alkalmából Molnár Elek keramikusművésznél tett a városi tanács művelődési, egészségügyi és sportosztályának vezetője, dr. Makai Katalin és közművelődési felügyelője: Varga Ló- rántné. Tolmácsolták a város kulturális életében tevékenykedők jókívánságait és üdvözletét. Virággal, emléktárggyal és egy köszöntő -levéllel kedveskedtek a művésznek. Ebben kifejezték hálájukat és köszönetüket a városért folytatott művészeti tevékenységéért, amelyre büszke minden nagykőrösi. További munkájához töretlen alkotókedvet és sikereket kívántak, személyes életéhez pedig sok örömet, boldogságon és jó egészséget. Horgászszámadás A Kinizsi Horgászegyesület február 22-én. szombaton 9 órai kezdettel tartja beszámoló taggyűlését az ifjúsági klubházban. A horgászok az idén is több fontos megbeszélnivalót tűztek napirendre. Többek közöt beszámoló hangzik el a tavalyi évad eredményeiről, a vezetőség számot ad az egyesület anyagi helyzetéről. mm Mozin» A nagyteremben Egy kirándulás képei. Színes olasz film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben Mackcnna aranya. Színes amerikai western, fél 6-kor. NAGYKOROS! A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM 198G. FEBRUÁR 21., PÉNTEK Tisztaságot, rendet környezetünkben Szépek kilőtt is a legszebbek Pontosan másfél esztendeje látott napvilágot e hasábokon is az a megyei felhívás, amely hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére Tisztaságot, rendet környezetünkben címmel hosszabb távú társadalmi mozgalmat hirdetett meg Pest megye, így szűkebb lakóhelyünk területén is. Önértékelés A mozgalom célja röviden összefoglalva az, hogy kifejlessze az emberekben a szép. egészséges, tiszta, rendes környezet iránti igényt. Egyéni és kollektív tennivalók sokaságából álló társadalmi feladatnak kell ezt tekintenünk. Környezetünk minősége döntően befolyásolja közérzetünket, egész létünket. Mire kell tehát gondot viselnünk? Otthonunkra, az utcákra, a parkokra, a munkahelyre, mindenre, ahol élünk és dolgozunk, megfordulunk — szólt a felhívás. Sporthírek Nyertek kosárlabdásaink Nk. Kgy. Kinizsi—Kandó Főiskola (Bp.) 78-67 (27-34). Nk.: Szirmai (14), Üjhelyi (21), Ábrahám 1. (12), Bútor (13), Foki (8); csere: Bogschütz, Mocsai, dr. Ábrahám, Pijako- vics. A körösiek külön autóbusszal, szurkolókkal utaztak a visszavágó jellegű fővárosi rangadó mérkőzésre, amely végül eldöntötte a közép A- csoport elsőségét is. Baljósak voltak az előjelek: a közép játékos dr. Salgó lázas volt és nem tudott játszani, Ábrahám I. most gyógyult csak fel, Bútor pedig bedagadt térddel játszott. Az őszi hatpontos hazai vereség is kissé nyomta a mieinket. Az első félidőben meg is látszott a Kinizsi játékán, hogy megszokott középjátékosa hiányzik. Szünet után viszont az NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzésen a körösiek nagy iramot diktálva hamar behozták hátrányukat. Bogschütz remekül semlegesítette az ellenfél egykori válogatott, 207 cm magas középjátékosát. Nagy küzdelem, kemény és izgalmas játék volt végig, amit az is mutat, hogy rendkívül sok: 48 személyi hibát ítéltek a játékvezetők a két csapat tagjai ellen. Fontos a győzelem, ami nagy mérkőzésen született. Ez volt a körösiek egész 1985,86-os bajnoki évi eddigi legszínvonalasabb csatája. Külön öröm. hogy szívvel-lélek- kel küzdve idegenben is sikerült győzni. A konzervesek a hátralevő két mérkőzésük eredményétől függetlenül már A házak alapjába helyezik Rengésvédő épületsaru Űj megoldást dolgozott ki az épületek földrengésálló- ságának növelésére Hunyadi Ferenc, a Földmérő és Talaj- vizsgáló Vállalat szakági főmérnöke és Dimitriu Achil- leas, a győri Igazságügyi Műszaki Szakértő Iroda mérnöke. Az általuk konstruált földrengésvédő alapozási szerkezet úgy csillapítja a rezgéseket, hogy rugalmas kapcsolatot létesít az alap és az épület föld feletti része között. Felépítése és működése a hídsaruéhoz hasonló, rezgéscsillapító hatását az építmények alapja és felépítménye közé ékelve fejti ki. A nagy szilárdságú anyagból készült épületsaru teherbíró, ezért viszonylag keveset kell abból egy-egy épület alá helyezni. Fenntartási költsége nincsen, alkalmazásával pedig feleslegessé válnak a vízszintes erők felvételét szolgáló épületmerevítések, utólagos erősítések. a közép A-csoport győztesei, s ezzel továbbjutottak a második szakaszba, ahol a közép B-csoport 1—2. helyezettjeivel játszanak majd oda-visszavá- gós alapon. Megkezdődött a Bács-Kis- kun megyei felnőtt férfi kosárlabda-baj nokság tavaszi idénye az északi csoportban. Kecskeméten: K. MFSC—Nk. Kgy. Kinizsi ifi 135-37 (67-18); a körösi fiatalok csere nélkül és zömmel serdülő korúakkal szerepeltek; legjobb dobók: Módra (16), és Borbély (13). A Petőfi tornacsarnokba tervezett Nk. Kgy. Kinizsi II.—Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK ifi találkozóra a vendégek nem érkeztek meg, így a 2 pont 2-0-ás kosáraránnyal a körösieké. A szintén városunkba, a Petőfi iskolai tornacsarnokba tervezett újabb Nk. Kgy. Kinizsi—Kecskeméti Bányai Gimnázium barátságos női mérkőzést a gimnazisták lemondták. MAI SPORTMŰSOR Karate. Toldi-tornacsarnok, 17.30: meghívásos felnőtt és ifjúsági egyéni, kyokushinkai verseny a Szegedi Orvostudományi Egyetem, a Ceglédi Tornacsarnok SE, a Kecskeméti GAMF és a Nk. Arany Tsz SE KKK sportolói közölt. SZOMBATON Kosárlabda. Petőfi-iskolai tornacsarnok, 11 óra: Nk. Kgy. Kinizsi—Kőbányai Sörgyár. NB II-es férfi bajnoki mérkőzés. Kecskemét: Nk. Kgy. Kinizsi—KSC Hunyadi isk. I. és KSC Hunyadi isk. II.—Nk. Kgy Kinizsi, úttörő leány megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Petőfi-torna- csarnok. 13 óra: Kocsér— Nyársapát. 13.45: Kőröstetétlen—Tangazdaság, 14.30 - Nyársapát—Vízmű, 15.15: 21-es Volán—Toldi, 16: Törtei—Információtechnika, 17: Konzervgyár—Mészáros Tsz, 8: Pedagógusok—Iparcikk-kereskedők. városkörzeti kispályás öregfiúk teremkupa-mérkőzés. Laiosmizse: L. KSE— Nk. Kgv. Kiniz'i. előkészületi mérkőzés. Kecskemét: Főnix Knna kispályás teremtorna. Tekézés. Cegléd: a ME- DOSZ-spartakiád megyei döntője. S. Z. Nos, annak ellenére, hogy' átfogó, úgyszólván minden embert érintő megmozdulásról lenne szó, a meghirdető szervek egyfajta versenyt kívántak kialakítani abból a meggondolásból, hogy mindenki lássa a konkrét sikereket, esetleg a negatív példákat, amik ösztönöznek a mozgalom céljainak valóra váltására. Az előzményekről annyit még el kell mondanunk, hogy az elmúlt mozgalmi ciklusban úgynevezett önértékelést kellett készíteni, amit a tanácstagok a lakóbizottságí elnökökkel, a vállalatok, intézmények a társadalmi és politikai szervezetekkel közösen fogalmaztak meg, s meghatározott szisztéma szerint pontozták a munkahely vagy az utca, lakóház környezetét. A minap a város társadalmi gazdasági szervezeteinek képviselőiből álló bírálóbizottság elé kerültek az önértékelések, amiket azután alapos elemzésnek vetettek alá. Megnyugtató, hogy az értékelések többségben egybevágtak a bizottság véleményével. A bizottság tagjai olyan személyekből tevődtek ki, akik meglehetősen jól ismerik lakóhelyük szinte minden zegét-zugát. Túlzás lenne azt állítani, hogy Nagykőrös minden lakója egy emberként kapcsolódott a tisztasági mozgalomba, sajnos sokfelé süket fülekre talált a felhívás. Bosszantó, hogy több esetben azok sem vették komolyan, akiknek elemi kötelességük lett volna ennek népszerűsítése, szorgalmazása. Bizonyíték erre az igen kevés számban érkezett értékelés. Mindössze 11 intézményben, ipari üzemben, 4 iskolában, és 13 választókerületben nem sajnálták a fáradságot azok elkészítésére, és ami a legfurcsább, esetenként olyan területeken feledkeztek el róla, ahol éppenséggel van mivel dicsekedni. Példa rá a konzervgyár, amelyet utólag kellett felvenni a listára, de elsőként a rangsorban; méltán kiérdemelte, hogy a bizottság a Tiszta vállalat címre javasolja. Hasonló elismerést érdemel a csecsemőotthon is, az Építőipari Kisszövetkezet, és a vasútállomás, Természetesen van még néhány intézmény, amelyekről igazán csak a legjobb véleménnyel lehetünk, de a fentiek részvétele a mozgalomban kiemelkedőnek tekinthető. Sajnos ellenpéldát is sorolhatnánk. a legalacsonyabb pontszámra érdemesítették például a vendéglátó és kereskedelmi egységeket. Soha nem késő A tanintézetek közül a Toldi iskola környezete adhat példát a többieknek. Középületeinkről úgy összességében ugyancsak elismeréssel szólhatunk; a mezőgazdasági nagyüzemekről már kevesebb dicséret hangzott el. Igaz, van közöttük is kiemelkedő, mint például a Mészáros János Termelőszövetkezet, ahol, nyugodtan megállapíthatjuk, a rend- szeretet is a kollektíva erényei közé tartozik. így alakult tehát 1905-ben a verseny élvonala, de akkor lennénk igazságosak, ha a sereghajtókat pellengérre állítanánk. Ám nem biztos, hogy ezzel jót tennénk a mozgalomnak; régi tapasztalat, hogy ilyen esetben mindig eredményesebb „fogásnak” bizonyul, ha a jók legjobbjait visszük publikum elé. mert ebből mindenki okul. anélkül, hogy valakit is okkal vagy ok nélkül megbántanánk. Végtére is egy folyamatról van szó, tehát soha nem késő abba bekapcsolódni. Az említett 13 választókerületből igen sok javaslat érkezett a Tiszta udvar rendes ház cím odaítélésére. Közülük szinte valamennyi otthon tulajdonosai felszögezhetnék házuk falára a megtisztelő táblácskát, nem is rajtuk múlik, hogy ez nem minden esetben teljesíthető. A körzet legszebb portáinak kijáró cím mindenesetre vita nélkül eldöntetett. Legszívesebben valamennyit felsorolnám lakóik nevével együtt, de félő, hogy túl hosz- szúra nyúlna a lista, hiszen több mint 70 családi és társasház, lakótelepi épület gazdái várományosai az elismerésnek. Bizonyos, hogy jóval magasabb szám jött volna ki eredményül, ha minden körzet elküldi javaslatait. Noha a 24-es választókerület is szerepel a listán, ez esetben nehéznek bizonyult a döntés. A felsorolt 24 házból a terület bejárása után választják ki a legeslegszebbeket. Hol a helyünk? A Tiszta udvar rendes ház cím az egyéni munka dicsérete. Azonban a lakóterületeken az összefogásra is találunk sok szép példát. Az Absolon Sarolta, a Május 1, és a Dankó Pista utcák lakóiról fenntartás nélkül elmondhatjuk: tiszta, virágos utca az övék. Ennyit az 1985-ös év tisztasági mozgalmáról, annak értékeléséről, ami tulajdonképpen még nem fejeződött be; a helyi összegzések után megyei szinten állapítják meg a települések rangsorát. E pillanatban még nem tudjuk, nekünk, nagykőrösieknek hol a helyünk, de amint erre fény derül, feltétlen szóba hozzuk. Miklay Jenő Vadászbál őzpaprikással A vadászokról azt tartja a közmondás, hogy • jókedélyű, mulatós kedvű emberek. Furcsa, hogy az egyébként nagy figyelmet, kitartást kívánó szórakozás hódolóit éppen ezzel jellemzik. Igaz, közöttük sincs senki, aki megcáfolná a híresztelést, sőt, inkább megerősítik. Mindenesetre aki részese volt már egy hangulatos vadászbálnak, sokáig nem fe- leji el, s úgy emlékezik a vendéglátókra. mint vidám, barátságos emberekre. Ftégi hagyomány náluk, hogy minden vadászszezon végén vacsorával egybekötött, zenés, táncos összejövetelt rendeznek, ahová természetesen hivatalos az egész család. A Kinizsi vadásztársaság tagjai a minap a Toldi iskolában jöttek össze, aho! valódi őzpaprikással várta vendégeit az ügyes szakács. A szovjet vendég vadászokon kívül eljöttek az egyik bécsi vadásztársaság tagjai is, akikkel régóta jó barátságban vannak. Az osztrákok gyakori vendégek nálunk, elsősorban őz- és fácánkilövések alkalmával utaznak Nagykőrösre. Mindig szívesen jönnek — mondják —. s hozzáteszik: a magyar sporttársak kitűnő vendéglátók. A mostani vacsoráról pedig állítják, hogy minden várakozásukat felülmúlta ... ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)