Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-21 / 44. szám

mr Mfí. l'Ci 1986. FEBUUÄR 21., PÉTITEK DUNAKESZI Kantian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Elvonni azt lehet, ami van A terv sikere közös érdek Nem véletlen, hogy több­nyire az üzemekben dolgozók szólaltak fel a pártbizottság múlt heti ülésén. A napiren­den szereplő gazdaságpoliti­kai beszámolóhoz ugyanis ők tudtak a legtöbbet hozzátenni. A naponta szerzett gyakor­lati tapasztalatok birtokában fejtette ki nézeteit Dobrovics István, a MÁV Járműjavító Üzem pártbizottságának tit­kára is. A nagyüzem körül­ményeiről szólva említette meg, hogy tavaly 6 százalék volt a bérfejlesztés, ami ön­magában szép eredmény, de az előző években csak évi két százalékkal nőtt az átlag- fizetés, tehát van még mit behozni. És volna, ha lehetne. Az üzem átlagbér-gazdálko­dást folytat. Hiába képez nyereséget, ha elvonják, s közben a nehéz, a nem túl vonzó munkát sokan máshol másra cserélik, fogyatkozik a munkaerő. Mi a legfontosabb? — Nyereséget onnét lehet elvonni, ahol képződik — vélekedett erről Valeth Gyu­la, a Mechanikai Laborató­rium igazgatója, aki szerint erre büszkének kell lenni, s lehetnek a labor dolgozói is. A nemzeti jövedelem gya­rapítása ma valóban a leg­főbb közös érdek, s ennek kell alárendelni a többit. A hogyan kérdéséről Pálmai László, a pártbizottság első titkára úgy vélekedett: — a gazdasági munkában az ered­ményterv teljesítése a legfon­tosabb. Az ország fizetőképes­sége szempontjából pedig a2 export. Ezek a gondolatok már a VII. ötéves terv cél­jaihoz, közelebbről az idei év tennivalóihoz vezetnek. Nagy figyelmet kell fordí­tani arra, hogy a tervek és azok végrehajtása a népgaz­dasági érdekekkel összhang­ban szolgálják a versenyké­pességet, a hatékonyságot — hangzott el ezzel kapcsolat­ban. A pártszervezetek, a kommunisták szerepét hatá­rozták meg. Mintegy folya­matos tennivaló lesz ezután is az anyag- és energiataka­rékosság az export-árualap növelése, az ésszerű import­kiváltás. A mezőgazdasági üzemekben meg kell őrizni a gazdasági stabilitást, gazdasá­gossá kell tenni az állatte­nyésztést. Továbbra is nél­külözhetetlen a kiegészítő te vékenység, szükség van az iparra — mondották ki, s ez­által is segíteni kell az ágazat dinamikusabb fejlődését. Párttagok, kommunisták határozták elsősorban önma­guk tennivalóiról, de az egész lakosság érdekeiről. Ez utób­bi miatt kell, hogy a párt mutatta úton haladva min­denki magáénak vallja, segít­se a célt. Szubjektív tényezők Azoknak a gazdasági ala­poknak a megteremtését, melyek biztosabbá tehetik lépteinket a boldogulás ér. dekében. Erről is mondtak véleményt a hozzászólók. Krima János, a hűtőház igaz­gatója például a munkafegye­lem oldaláról vizsgálta a ha­tékonyság feltételeit, kritizál­va azok magatartását, akik miatt rossz tapasztalatokat szerzett. Még mindig balese­tet okoz az ital, gazdasági következményekkel jár a ha­nyag munka. A pártbizottság tagjai köré­ben általános volt az a né­zet, hogy minden apróságnak tűnő kérdésről kíméletlen őszinteséggel kell szólni az előbbre jutás érdekében. Csupán a változás örök Állandó törvény a megújulás Milliárdosból milliomos gaz. dasag. így fogalmazott az egyik felszólaló a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet múlt heti küldöttközgyűlésén. Bizonyos számok valóban csökkenő tendenciát mutattak az elmúlt években. Ha például az árbe­vétel alakulását nézzük, azt láthatjuk, hogy 1980-ban ez a tétel egymilliárd 113 millió fo­rint volt, s ez az összeg 1982-ig évente növekedett. Ezután vi­szont lefelé tört meg a grafi­kon szála. 1984-ben már 865 millió 992 ezret mutatott, s a múlt év végén 815 millió 444 ezer forint volt a szövetkezet árbevétele. Erőteljesen csökkent a ta­gok és dolgozók létszáma is. 1980-ban még összesen 5764-en tartoztak a 11 ezer 187 hek­táron gazdálkodó közösséghez. A földterület ma sem válto­zott lényegesen, a létszám vi­szont jelentősen. A mérlegbe­számoló szerint már csak 1616 tagot és alkalmazottat szám­lálnak. A gazdálkodás éves eredményeit áttekintve viszont azt láthatjuk, hogy ezek a vál­tozások a mezőgazdaságot is érintő gazdasági hatásokat, a körülményekhez való alkal­mazkodást és nem vesztesége­ket tükröznek. Mert míg az 1980-as nagy létszámú és mil­liárdosnak titulált tsz eredmé­nye még 1982-ben is csak 154 milliót ért el, addig a tavalyi létszám és árbevétel mellett is több mint 62 millió forintot mutatott a mérleg nyelve. Más adatok ugyancsak azt bizo­nyítják, hogy Fót legnagyobb termelő közössége erőteljesen törekszik a sokat emlegetett hatékonyságra. Egy másik táb­lázat azt is mutatja, hogy fo­lyamatosan javul a 100 forint munkadíjra eső árbevétel, ami tavaly 592 forint volt. Jóváhagyták a költségvetést Veszteséges szolgáltatás Nyolcvankétmillió-hatszázti- z'ennyolcezer forintba kerül­nek a városi tanács költség- vetési üzemének idei szolgál­tatásai. A végrehajtó bizott­ság múlt heti ülésén jóvá­hagyták a költségvetési bevé­telek és kiadások fő összegét, megállapították a keretszá­mokat. Az üzem fontos feladata lesz 1986-ban is a köztisztasági szolgáltatások javítása, az idei terven felül pótolják a ta­valy elmaradt lakóházfelújí­tásokat. Hatmillió forintot fordítanak, a lakótelepi hő­központ felújítására. A költ­ségvetés fő összegének megfe­lelő árbevétel mellett 900 ezer forint nyereséget irányoztak elő. Ugyanannyi lesz a köz- tisztasági tevékenységgel já­ró veszteség még abban az esetben is, ha a második fél­évtől 60 százalékkal feleme­lik a lakosság által fizetett jelenlegi díjakat. Erről a zseb­bevágó kérdésről hosszabb ideje folyik a vita, egyelőre nem döntöttek. Ám ha nem kerülhet rá sor, az üzem vesztesége az idén elérheti a 2 millió 600 ezer forintot is. Közben pedig drágulnak a költségeik, új. korszerű gépe­ket állítottak munkába, ezek beszerzése is növeli a kiadá­sokat. Ezekkel a lehetőségek­kel vágnak neki az esztendő következő hónapjainak a költ­ségvetési üzem vezetői. A helyzet azonban mégis azt indokolta, hogy dr. Kovács Ár­pád elnök olyan kritikus han­gú beszámolót terjesztett elő a közgyűlésen, amely rávilá­gított a belső gondokra, ten­nivalókra. Az úgynevezett ön­elszámoló egységek teljes mér­lege pozitív, de egyes ágazatok számai elé mínusz jelek ke­rültek. A létszám jelentős csökkentését is a közelmúltban megszüntetett egységek vesz­teségei okozták. Védekezésül most többüket főágazati irá­nyítás alá vonták össze, mert az ipari tevékenység csökken­tése nem járható út, nagy szükség van rá. Az elmúlt év összképe tehát kedvező, s ez biztosítékot je­lent, erőt ad az idei erőfeszí­tésekhez. A fagykárok ellené­re is sikeres volt a gyümölcs- termesztés, s ezzel kapcsolat­ban az elnök arra is emlékez tetett, hogy az úgynevezett csonthéjas program helyessége beigazolódott. Átlagos hasznot hozott a növénytermesztés, de csökkent a szarvasmarha-te­nyésztésben a tejhozam, s a rekonstrukció itt már elkerül­hetetlen. Elsősorban a barom­fitenyésztéssel foglalkozók homlokát ráncolja, de mind- annyiuk aggodalmát fokozza a komoly veszteséget okozó baromfijárvány. Gondot és örömöt egyaránt tükröz tehát a múlt évről szó­ló jelentés, objektív helyzet­képet adva a tagságnak. Ar­ról is szólt, hogyan, milyen irányban kell keresni a gaz­dálkodás új útjait. Ma délután Koszorúzás Zászlódíszbe öltöztetik ma a Felszabadulási parkot. A szov­jet hadsereg és hadiflotta megalakulása évfordulójának tiszteletére rendezett emlék­ünnepség résztvevői délután három óra előtt a helyszínen gyülekeznek. A díszőrség öt perccel az ünnepség kezdete előtt vonul az emlékmű elé, s a szovjet és magyar him­nusz hangjainál elhelyezik ko­szorúikat az MSZMP Duna­keszi Városi Bizottsága, a városi tanács, a fegyveres testületek, a BM Tanintézet és az MHSZ. valamint a szovjet hadsereg máriaudvari alakulatának képviselői. A hazánk felszabadulásáért har­coló szovjet és bolgár csapa­tok Dunakeszi mellett elesett, s itt nyugvó katonáinak sírjai előtt tiszteleg és emlékezik kegyelettel a város társadal­ma ezen a napon. Telek, hagyaték, aranykorona Egy év óta helyben intézik A hivatalba akkor szeret­nénk bemenni, amikor épp ráérünk. Ám sok helyen tu­domásul kell vennünk a fél­fogadás szigorúan meghatá­rozott idejét, mint például a dunakeszi földhivatalban is, ahol csak a hét három napján fogadnak. Hétfőn és pénteken fél kilenctől fél egyig, szer­dán pedig délután négy óráig. Földhivatal A közel egy éve megnyitott új intézmény vezetője Szaj- bert István, aki felsorolja mekkora létszámmal dolgoz­nak. A két műszaki kolléga Dunakeszi, Fót, Göd határát járja, ők a földmérők. Né­gyen foglalkoznak a nyilván­tartással és ügyintézéssel. Rajtuk kívül van a vezető és a helyettese. A félfogadás rendjét a feladatok mértéke miatt kell szabályozni, a ma­radék idő szükséges az ada­tok feldolgozásához. — Szólhatna erről részlete­sebben ? — Első az ingatlan-nyilván­tartás. Nemcsak a magántulaj donban levő házaké, hanem a két nagy termelőszövetkezeté is. Nekünk kell számot ad­nunk a tsz-tagok tulajdoná­ban levő földekről, melyeket a szövetkezetek használnak. A műszakiak olyan hatósági és szolgáltatási feladatokat is el­látnak, mint például az építé­si engedélyek helyszínrajzai­nak elkészítése, kiadása, a te­lekmegosztások, a nyilvántar­tások törlése, az adatváltozá­sok beírása, amit a tulajdo­nosnak egyébként 30 napon belül kell jelentenie. Így pél­dául azt is, ha valamit lebon­tanak, vagy építenek a por­Kertes házak sorakoznak az út mentén. Csendes mellékut­cában áll az emeletes épület. Nem a város szélén, de nem is a legnagyobb sűrűség köze­pén, hanem távolabb a köz­ponttól. A városi könyvtár im­már második éve működik a Királyhágó utca 8. szám alatt. A számítások szerint pár hó­napra helyezték ide, amíg a költségvetési üzem brigádjai befejezik a Kölcsey utcai ál­landó épület felújítását, bőví­tését. Ennek azonban már a sokadik módosított határide­jét tűzték ki. Tavalyi kép Csonka Máriá igazgatót ta­valy mutattuk be lapunk ol­vasóinak. Nemrég arról be­szélgettünk vele, hogy ideje lenne mérleget készíteni: hogy érzi magát ebben a beosztás­ban, mire készül kollégáival karöltve? A legfontosabb cél itt is az eredmény, amit olvasói lét­számmal, kölcsönzött kötetek­kel mérnek, százalékokkal vi­szonyítanak. Ezt az utóbbi vi­szonyszámot látta Csonka Má­ria mái^ a múlt évben is javí­tandónak. A város központi és két fiókkönyvtárát tavaly is csak Módosított határidők után Mikor nyugodt a jó könyvtáros? a lakosság 15 százaléka láto­gatta. Igaz, hogy a statisztika nem ad pontos képet a köny­vekkel kötött barátságról, mert az emberek nemcsak kölcsönöznek, hanem vásá­rolnak is. Azonkívül a többség bejáró dolgozó és feltételezhe­tő, hogy sokan az üzemi könyvtárba is beiratkoznak. A jó könyvtáros azonban még ezt tudva sem alszik nyugod­tan. Különösen ha tud ja, hogy ez a kiszámított átlag nem a megyei rangsor elejét, hanem inkább a végét jelenti, s bizo­nyéra gyötri is a kérdés; Du­nakeszin kevesebben olvasnak, mint máshol? Mai helyzet A könyveken kívül vonzó könyvtár is kell — vallják a szakemberek a nyilvánvaló igazságot. Nézzük meg, hogy állunk ezzel a mi városunk­ban? Ebben Prey sing Frigyes és Novák Elza, a könyvtár munkatársai segítenek. Az át­tekintett adatok szerint itt a központi könyvtárban tavaly 600 felnőtt és 275 gyermek számított beiratkozott olvasó­nak. A szabadságligeti fiók- könyvtárban 87-42 volt az arány, a MÁV-telepen 382 fel­nőtt és 607 gyermek forgatta rendszeresen a könyvek lap­jait. A három helyen összesen 45 ezer kötetet kölcsönöztek. A könyvvagyon 64 ezer 842 kötet, ami évente közel 3 ezer­rel gyarapodik. Itt, ezen a magánlakásból kialakított he­lyen sűrűsödnek a gondok, ahol van ugyan kézikönyvtár, több mint száz folyóiratot já­ratnak, de alig van hely. aho­vá leültessék a vendégeket, s még a fürdőszobában is köny­veket tartanak. A kérdést fel­tenni : hogyan akarják mások­ban is ébresztgetni az olvasá­si kedvet, itt most értelmet­len lenne. A koncepció persze kész van már arra az időre, amikor visszaköltözhetnek a régi, de felújított helyükre. A Kölcsey utcában még ja­vában forog a malterkeverő­gép puttonya, vakolják a mennyezetet, máshol már fris­sen meszeltek a falak. Lát­hatjuk már, hol lesz az olva­sótér, a kölcsönző, a munka­szobák, s néhány kialakuló szakkör helye. Közel a parkoló Lesz a kölcsönzésen kívül videofilm-vetítés, lemezhall­gató pult, megvásárolták a számítógépet is. És lesz a ház előtt olyan autóparkoló, amely­től alig tudnak bejárni az ol­vasók — bosszankodnak a könyvtárosok. — De mikor nyílik meg az új intézmény? — Ez sem végleges időpont — közli Szigeti Sándorné, a városi pártbizottság titkára — de szeretnénk itt megrendezni tavasszal a megyei könyvhe­tet. Ezután kezdődhet az érde­mi munka. tájukon. Ránk tartozik a ta­nácsok, a vállalatok és a la­kosság földmérői igényének teljesítése, a telkek kimérése. Most például a gödi belterü­leti használatbavétel foglal­koztat bennünket, mivel Göd- alsó és Göd-felső között a jövőben fokozatosan kialakul egy többszintes házakból álló lakónegyed. Foton telekmeg­osztáson dolgozunk jelenleg. Tavaly óta a dunakesziek helyben intézhetik hagyatéki, ingatlaneladási és más ide tartozó ügyeiket. Ezek miatt korábban Vácra kellett utaz­niuk. Itt rendezik a fóti és gödi állampolgárok hasonló ügyeit is. Kevés a parlag — Foton sok a zártkert, ott általában nagy a mezőgazda- sági használatú földek forgal­ma, sok az adás-vétellel járó munka — folytatja a hivatal ismertetését Szajbert István. — Évente kétszer, ősszel és tavasszal határszemlére kerül sor. A parlagföld szerencsére nem jellemző, s ezért ritkán kerül sor arra, hogy a gon­datlan gazda birtokát állami tulajdonnak nyilvánítsák. Az akták sebessége Milyenek az első év tapasz­talatai? — kérdezem utoljára, amire a hivatalvezető azt vá­laszolja, hogy lassan kiala­kul a munka végleges rend­szere. Az ügyiratok forgalmi sebességét azonban nem tel­jesen Dunakeszin adják meg. Más szervekkel is egyeztetni kell, várni a válaszokra. Van, aki emiatt türelmetlen, a tisztségviselőket okolja. Má­sok szubjektív döntésnek tekintik azt, amit a törvény írt elő, s nem mindenki tud­ja a számára kedvezőtlen hatá­rozatot tárgyilagosan elvisel­ni. De talán majd ez is jó irányban változik. Inkubátorburkolat A Fóti Műanyag- és Faipari Kisszövetkezetben a legkülönbö­zőbb műanyagtermékeket állítják elő. Készülnek itt tartozékok, alkatrészek az Ikarus-autóbuszokhoz, de gyártanak közlekedési táblákat is. Képünkön Gödör Sándorné sorjázza azokat a mű­anyag lemezeket, amelyekből a kórházak csecsemőosztályán használatos inkubátorok burkolata készül SPíNTnCTŐfPÉNTEKIfiÖ — Légy jó mindhalálig. Móricz nagysikerű könyve, és az ennek alapján készült film még mindig nem veszített népszerűségéből. Ma 16 óra­kor a 3. sz. és a Körösi Cso­rna Sándor általános iskola ta­nulói nézhetik meg a József Attila Művelődési Központ filmelőadását. — Szalagavató. Szombaton a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait fogadja az Állomás sétányi művelődési ház. — És jókedvű vagyok. Sol­tész Rezső inüsora este 8 óra­kor a művelődési központban. Közreműködik: Hódos D. Sán­dor, Auth Ede és a Médium együttes. — Egri csillagok. Nemzeti irodalmunk másik örök értékű alkotásából készült nagy si­kerű. a fiatalok körében nép­szerű film, melynek I—II. ré­szét 26-án 14 óra 30 perckor vetítik a művelődési központ­ban. — Baráti est. A hónap utolsó programja alkalmából a Járműjavító üzem szocia­lista brigádjai adnak találko­zót egymásnak a művelődési központban, 28-án 17 órakor. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Erdősi Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom