Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-18 / 41. szám

1986. FEBRUAR 18., KEDD 5 V^WfffOT ADIOFIGYELO ÖTÖDIK SEBESSÉG. Az if­júság, politika, kultúra alcí­mű műsor ezúttal az ifjúság és közművelődés témakörének összefonását tűzte ki célul a hét végi összeállításban. Me­lyek azok a formák, amelyek megfelelnek a következő ge­nerációnak? Vajon a műve­lődési házak és spontán szer­veződésű klubok egymás ellen dolgoznak-e, avagy megtalál­ják a közös hangot? Netán amikor a hivatásos népműve­lők átveszik az ötleteket, ki­oltják az újszerű kezdemé­nyezéseket ? Számtalan, napjaink köz- művelődési szakembereit fog­lalkoztató kérdés hangzott el az egyórás műsorban. Az el­méletet megalapozandó, Neu­man Gábor mikrofonja előtt megszólaltak az érintettek. Százhalombattára látogatott el a rádió stábja, tetten érni a művelődési egyesületek — kö­zelebbről a SZIKE, a Száz­halombattai Közművelődési Egyesület — sorsát. A meg­szólaló fiatalok az — úgy­mond — alulról szerveződő, spontán közösségek jelentősé­géről szólották. Arról, hogy ők maguk tudják legjobban, mit is szeretnének. Az önte­vékeny közösségek azonos ér­deklődésű, társakat kereső ifjakból verbuválódnak. Élet­kori sajátosságaikra jellemző: mást akarnak, mint az előt­tük járók. Ezért találnak ki — a felnőttek szemében kép­telenebbnél képtelenebb — újszerű ötleteket. Ezért jön­nek maguktól és nem hívás­ra. Az egyik egyesületi tag találóan fogalmazta meg, mi a különbség az egyesület és a művelődési központ klubjai között. Míg az utóbbiak to­borozzák a közönséget, addig ők maguktól szerveződnek. Természetesen a riportból ki­tűnt, hogy csak úgy életképe­sek az egyesületek, ha való­ban tartalmas célt tudnak tagjaik elé állítani. A mást akarással jelentkeznek a száz­halombattai fiatalok is. Sze­rencsére a helybéli népmű­velőkben partnerekre akad­nak. A GYED. Lassan mindenki megismerkedik az új foga­lommal, a gyes párjával. A március elsejével életbe lépő új gyermekgondozási forma sokakat érint. Nem véletlen tehát, hogy a tömegkommu­nikációs eszközök is műso­rukra tűzik, egyre több ma­gyarázatot adnak. Márpedig erre mindenképpen szükség van. Hiszen a napokban megjelent rendelet számtalan olyan kérdést vet fel, amely válaszra vár. A 168 óra a legjobb műsoridőben, szom­baton délután foglalkozott a témával. A rádióhallgató azt is megtudhatta; kedvezőbb volt az elmúlt esztendőben a születések száma. Több gyer­mek született, s mindenki szeretné, ha ők jobb körül­mények között nevelkedné­nek. A rendelet szakemberei — dr. Kis Lenke a társada­lombiztosítás és dr. Szepesi György, a pénzügy értőjeként — elemezték a kedvező vál­tozás lényegét. Már a műsor során is érezhető volt; nin­csenek teljesen egyértelmű helyzetek. Éppen ezért a hallgatók kérdéseire, kéte­lyeire adott válaszok rendkí­vül fontosak. A hírek ugyan­is sok mindenről keringenek. A sajtóban ugyancsak sok­féle megközelítés jelent meg. Erdősi Katalin Rákóczi menlevele Értékes helytörténeti doku­mentumra bukkant az eszter­gomi érseki levéltárban dr. Kamody László muzeológus. Kutatás közben rátalált II. Rákóczi Ferenc 1706. május 28-án Érsekújvárott aláírt menlevelére. A fejedelem Ko­márom vármegyében levő Al­más község lakóinak kérelmét méltányolva elrendelte, hogy a maga, az udvari kapitány és a generálisok engedélye nélkül a szabadságharc kato­nái nem térhetnek be a köz­ségbe ételt, italt és lovaiknak abrakot kérni. Rákóczi indoklása szerint a szabadságharc nem lehet ok arra, hogy tovább nyomorgas- sák, sanyargassák a hűsége alá tartozó helyeket, azok la­kosait. „Hadakozásunk célja a nagy és elviselhetetlen iga alól való felszabadításuk" — írta a menlevélben. A ma már Almásneszmély nevet viselő község Komárom megye nagy történelmi múlt-' tál rendelkező helységei közé tartozik. Lakossága példamu­tató szorgalommal ápolja a múlt történelmi hagyományait. Csokonai Vitéz Mihály és if­júkori szerelme, Vajda Ju­lianna — Lilla — használati tárgyaiból, eszközeiből emlék­szobát rendeztek be a műve­lődési otthonban. Magyar—jugoszláv együttműködés Közös tévéprodukciók Magyar—jugoszláv tévéfil- mek közös alkotására vállal­kozott az MTV pécsi stúdió­ja, Valamint az újvidéki és a ljubjanai televízió. Az együtt­működésre a magyar és a jugoszláv televíziók közötti általános megállapodás alap­ján került sor. Olyan témákat dolgoznak fel, amelyek kifeje­zik a két szomszédos nép sok­oldalú kapcsolatait, megjeler nítik közös történelmi emlé­keinket, kulturális értékeiket A műsorokat együtt forgatják a magyar és a jugoszláv tévé­sek, s természetesen mindkét országban bemutatják majd az új alkotásokat. Hazánkban először készül nemzetiségi (szerbhorvát) nyelvű tévéjáték. A „Meg- felezettek’’ című alkotás a Mohácson született és Buda­pesten élő Predrag Sztepano- vics nemzetiségi író és mű­fordító azonos című regényé­nek lesz a televíziós változata. Hunyadi Mátyás legendás alakja a középkor óta eleve­nen él a szlovén népben, ré­sze a szlovén nemzettudatnak és a szlovén népköltészetnek. S2irrte magától kínálkozott te­hát a gondolat, hogy az ed­digi legnagyobb magyar—szlo­vén televíziós vállalkozás a „Mátyás király nyomában” cí­mű dokumentumfilm legyen. (3arcza Zsolt felvétele) Ismét szép a Rudnay-kastély Együtt élhetnek a természettel Egykor Veress Pálné Be- niczky Hermina, a mágyar nők emancipációja és az ok­tatáspolitika prominens sze­mélyisége élt itt. Emlékhely­nek is jelentős lehetne, ám ennek nyoma sem található a váchartyáni Rudnay-kasté- lyon. Egy Budapesten élő, Buda­keszin tanító biológia—kémia szakos tanár, Kovács Ferenc mesélt erről a középnemesi kúriáról, amelyben álmait lát­ta megvalósulni. Virágok és lovak — Négy gyermekem van, a legidősebb 10 éves, s aztán követik egymást, mint az or­gonasípok. Az én szakmai, emberi szenvedélyem a termé­szet. Az élőlények, a fák, vi­rágok, bokrok, szép tájak, a kutyák, a macskák, a lovak iránti szeretet — meséli. — Hosszú távú sportlovas va­? E lap hasábjain már korábban j; megjelent tudósítás az első, Latin- ^ Amerikába készülő komplex kutató- '■ expedícióról. Most végre arról írha- ^ tunk, hogy munkáját befejezve, si- ^ kérésén hazatért az Eötvös Loránd ^ Tudományegyetem Bölcsészettudo- ^ mányi Karának Folklore Tanszékén ^ működő Latin-Amerika Munkacso- í port komplex kutatóexpedíciója á Mexikóból. Kétéves szervezőmunka előzte meg az utazást, mely csak másodszori ne­kifutásra jött létre. 1985. szeptember 20-án ugyanis már a Ferihegyi tranzit­ból vezényeltek bennünket vissza a Mű­velődési Minisztérium illetékesei. Elő­ző napon történt az a sajnálatos ka­tasztrófa, amely az egész világot meg­döbbentette. A kontinens történetének egyik legnagyobb földrengése sújtotta Mexikóvárost, és a Richter-skála sze­rinti 8,1 erősségű rengés százával dön­tötte romba a főváros épületeit. Egy hónap várakozás után végre 1985. ok­tóber 22-én indulhattunk el Budapest­ről, és Madridon keresztül október 24-én érkeztünk meg Mexikóvárosba. Itt átadtuk a Hazafias Népfront Ma­gyar Szolidaritási Bizottságának se­gélyszállítmányát a mexikói nép szá­mára, amelyet mi kísértünk idáig. Kutatócsoportunk hat ösztöndíjasból állt: Gyarmati János régész, Horváth Domokos fényképész, Lammel Anna­mária folklorista, Nemes Csaba meteo­rológus-ökológus, Tenkely István ag­rármérnök-hallgató és Kezdi Nagy Gé­za régész-néprajzkutató. Mi állami ösztöndíjat kaptunk a Művelődési Mi­nisztériumon keresztül a mexikói kül­ügyminisztériumtól. Hetedik társunk, Pataky Zsolt fotós, turistaként tartott velünk. Három hónapos kutatómunkánkat el­sősorban a totonák indián népesség körében kívántuk elvégezni Mexikó Veracruz és Puebla államában. Célunk az volt, hogy egy komplex jellegű vizs­gálatot végezzünk el, amelyben régé­szeti, néprajzi és természettudományi kutatások szolgáltatnak adatokat egy bizonyos terület lakosságának élet­módjáról, kultúrájáról, hagyományai­ról. A munka első fázisában a Mexikó­várostól mintegy 300 kilométerre ke­letre fekvő, döntően totonák lakossá­gú Papantla kisváros környékén elhe­lyezkedő falvakat jártuk be, hogy meg­ismerjük és kiválasszuk a legalkalma­sabbat kutatásaink helyszínéül. Természetesen fölvetődik a kérdés az olvasóban: kik azok a totonákok és egyáltalán mi szükség van arra, hogy Magyarországon velük foglalkozzunk. Hadd idézzem egyik szeretett és tisz­telt tanítómesterem, a neves néprajz- kutató Bodrogi Tibor gondolatait. Sen­kii sem ismerheti meg igazán a saját népének, hazájának kultúráját és nem képes ténylegesen értékelni azt az egye­temes kultúrán belül, ha nem ismer­kedik meg más népek hasonló érté­keivel és így nem tud mihez viszonyí­taná. A világ manapság már nagyon kitágult és az általános műveltséghez hozzátartozik például a távol-keleti vagy éppen a latin-amerikai kultúrák ismerete is. Ezért van szükség olyan szakemberekre, akik például a fejlődő világ kulturális értékeit ismertetik meg velünk. Amikor Hernán Cortes 1519. április 21-én spanyoljai élén partra szállt a mai Veracruz város közelében, a La Antigua folyó torkolatánál, totonák földre lépett. Ez idő tájt a totonákok a hatalmas azték birodalom adófizető vazallusai voltak és a II. Moctezuma által irányított államhatalom elnyomá­sával nem mertek szembeszegülni. A spanyolok megjelenése azonban meg­változtatta az addigi erőviszonyokat. Félelmetes hírük már korábban ideért, amit a februári, Tabascóban lezajlott harcoknak köszönhettek, amikor a maya indiánokat szórták szét meglepe­tésszerűen. Cortesnek sikerült ráven­nie a tötonákokat, tagadják meg az adófizetést és a spanyolok segítenek nekik megszabadulni az aztékok el­nyomásától. fgy lettek a totonákok el­ső szövetségesei a spanyol konkvisztá­doroknak az azték birodalom elleni hó­dító harcukban. Ma is őrzik a hagyományokat Az azték elnyomás ellenére a toto­nák nép ekkor fejlett magaskultúrában élt. Rétegzett társadalmuk csúcsán egy arisztokrata vezető csoport állt és egy kaciká uralkodott népe fölött. Vallási rítusaikat, szertartásaikat nagy gyakor­lattal rendelkező papi vezető réteg irá­nyította. A földműves köznép a spa­nyol krónikák szerint mintegy harminc városban és több kisebb faluban élt. Fővárosuk, Cempola, amikor Cortes meglátogatta — a források és a régé­szeti kutatások ismeretében végzett becslések szerint —, mintegy 30—40 ezer lakost számlált. E történelmi események következté­ben mi egy földműves paraszti társa­dalmat ismertünk meg a totonákok földjén. Elsősorban arra voltunk kíván­csiak, hogy jelenlegi kultúrájukban melyek e prekelumbián hagyományok­ból megőrzött elemek. ­Kézdi Nagy Géza (Jövő kedden folytatjuk.) gyök, s bizony, Budán, a Bö­szörményi úton nem nagyon lehet lovat tartani. A bérlo­vardákat sem a tanári fize­téshez szabták, és mellesleg a szolgáltatásuk Is meglehe­tősen gyenge. Néhány eszten­deje egy társaságot alapítot­tunk, amelyben különböző foglalkozású emberek hódol­nak a már említett szenve­délynek. Közösen béreltük, a lovakat, így olcsóbb volt. Egy túralovaglás alkalmával lát­tuk meg Vácharty áriban, a nagy park közepén álló, ro­mos épületet, és azon kezd­tünk meditálni, milyen csodá­latos lova&bázist lehetne itt létrehozni. Addig-addig, amíg rájöttünk, hogy nem beszélni kell róla, hanem inkább meg­valósítani. Társadalmi .hasz­nosításra kibéreltük a kas­télyt. Így csak a felújítási költségek terheltek bennün­ket. Mit mondjak? Végül mindössze hárman marad­tunk, benne van minden pén­zünk és 15—20 ember kétke­zi. kemény munkája. Másfél év alatt hoztuk rendbe az épületet, amely fényes múl­tat futott be, mert ugye volt kastély, de volt libanevelde, terményraktár, szükséglakás és sportölitöző is. Nem sematikusan A lelkes, szakállas fiatal­emberből szinte megállás nél­kül ömlik a szó. Tetszik az a megszállottság, ahogy előadja elveit, mondandóját, hogy a már elkészült, 7 szobás, 20 ágyas, hideg-meleg vizes, für­dőszobás. fűthető házban — amelyet teljesen berendeztek, ahol konyha van, étterem és presszó, ahol a nagyterem ere­deti freskókkal díszített és a vadászteremben természetesen trófeák is vannak — mi min­dent lehetne csinálni. Nem beszélve a hatalmas parkról, a lovaspályáról és a 15 ló­ról. — Tudja, közcélú haszno­sítást vállaltunk. Most, hogy befejeztük a munkát, úgy gondoljuk, felajánljuk üdülő- szövetkezetnek. Éves szinten lehetne használni, hiszen er­re mindig van szezon. Sokat beszélnek mostanában a sza­badidő kulturált eltöltéséről Ügy gondoljuk, ezt itt a szó nemes, valódi értelmében le­hetne művelni. Nem semati­kus üdülés várna a családok­ra, hanem a rekreációs élet­vitel lehetőségét biztosítanánk számukra, a népesség széles skáláján mozogva. Pihenhet­nének családosok, fiatalok, nyugdíjasok. Van hintó, szán­kó, nyergesló. televízió, videó, 10 percre egy szörfözésre, tstrandoiásra" alkalmas tó, horgászati lehetőséggel, van mód vadászatra is, s terveink szerint még építünk egy te­niszpályát. Egyébként öt ki­lométernyire van a kastély Vácrá tóttól. * Értékmentés volt Szó szót követett, s egy megszállott, a klasszikus pe­dagógiai elveket érvényre juttatni kívánó ember elkép­zeléseit ismerhettem meg. Az üdülésen túl valamiféle auto­nóm kisközösség kialakulására számít. Ennek tagjai elvégez­nék a ház körüli tennivalókat — ki mihez ért alapon —, s ezzel „megvásárolhatnák” az egyes szolgáltatásokat. Tervez olyasmit ás, hagy nyári tábo­rozásra visz a kastélyba gye­rekeket, akik itt együtt élhet­nének majd a természettel, és fölfedezhetnék azt a maga érintetlenségében. Ápolnák, ellátnák a lovakat, beléjük nevelhetne egyfajta egészséges paraszti mentalitást, megta­níthatná őket az állatról való gondoskodásra, s megismer­tethetné velük annak semmi­vel össze nem hasonlítható szépségét. Kovács Ferenc egykori ál­ma tehát valóra vált. S lehe­tőségük nyílik másoknak is ezáltal arra, hogy valóban a természetben, a nagyváros ér- a forgalmas üdülőhelyek za­jától távol pihenjék ki az év fáradalmait és töltsék haszno­san szabadidejüket. Ám nem közömbös a másik oldal sem - egy középnemesi kúria, ame!" műemlékvédelmi szempontba1 talán nem olyan nagy érték, de mégis egykori építészetün­ket reprezentálja — s úgy mellesleg történelmünk egv jeles nőalakjának nyári rezi­denciája volt —, ismét rég’ pomoájában áll, gyarapítva ezzel nemzeti kincseink sorát. Körmendi Zsuzsa Hangverseny Weimarban, Berlinben, Colmarban Liszt-év — külföldön Száz esztendeje, hogy el­hunyt Liszt Ferenc, világhírű zeneszerzőnk és zongoraművé­szünk. Halála centenáriuma alkalmából szerte Európában és a tengeren túl is megem­lékeznek róla, emlékünnepsé­gekkel, zenei eseményekkel. A Német Demokratikus Köz­társaságban Weimarban, ahol esztendőkön át élt és alkotott, igen rangos műsortervet ké­szítettek Május 5 és 10 közt zon­gora-, orgona- és kórushang­versenyeket rendeznek Wei­marban. Októberben Berlin pompás koncerttermében, a Schau- spielhausban ünnepi Liszt­hangversenyt ad a Berlini Szimfonikus Zenekar. Párizsban a Liszt-centená­rium alkalmából már tartot­tak emlékhangversenyeket. Elzászban két hangverseny zajlott, az egyiket Colmarban tartották a nemzeti zeneisko­lában. Magyar expedíció Mexikóban (1.) A Tollas Kígyó földjén

Next

/
Oldalképek
Tartalom