Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

xiix. Évfolyam, 39. szám 19S6. FEBRUAR 15., SZOMBAT A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Váckisújfalui asszonyok Tágas csarnok a nyomdának Az állomás sivár váróterme után meglepetés volt az eldu­gott kis íaluhan a fehérre va­kolt, hatalmas, alumínium­keretes ablakokkal, ajtókkal ellátott épület. Odabent is tá­gas, világos helyiségek, lapra- diátoros központi fűtés, min­den kelléke megvan a tökéle­tes munkahelynek. Másfél hó­napja adták .át a Galgamácsai Galga-parti Összefogás Terme­lőszövetkezet váckisújfalui új nyomdaüzemét. Év végén, a két ünnep között költöztek át a régi helyről, talán ezért . a kiesés, emiatt maradtak egy­millióval alatta a tervezett negyvennégymillió forintos bevételnek. A kellemes hangulatú üzem­részbe éppen reggelizési idő­ben érkeztünk. Kalauzom Gal- bos Gábor ipari főágazatveze- fő. Nem kell sokat mondania, az asszonyok szívélyesen fo­gadnak, leültetnek. Nem fél­nek attól, számon kérik tőlük, ha nyilatkozni merészelnek. Kedves, bőszoknyás nénit tar­tok fel először az evésben. Krizsán Andrásné zavartan dugdossa előlem a hagymát, sehogy sem érti meg,. mi is szoktunk ilyet enni. — A szövetkezetnek megala­kulása óta vagyok tagja, az­előtt tejbegyűjtő voltam, két éve, a szakosodáskor kerül­tem ide, a nyomdába. Egysze­rű gépek vannak itt, nem fé­lek tőlük. A munkahelyi lég­kör jó, ismerjük egymást, mindannyian a faluból va­Az ikladi általános iskolá­ban tizenegy különféle szak­kör működik. A leglátoga­tottabb a számítástechnikai, de — különösen a lányok kö­rében — nagy sikere van a zenetörténettel egybekötött mozgáskultúrának. A tan­anyagtól jóval nagyobb isme­retre tettek szert a csillagász­klub tagjai. Az első két év­gyunk. Órabérben dolgozunk, erre jön a teljesítmény. Az or­szágos átlagnak megfelelő 3000—3300 a keresetünk, plusz az év végi nyereség meg a háztáji. — Dolgoznunk is kell ezért a pénzért. Most gyorsan be­kapjuk a reggelit és csináljuk tovább. Három évem van még a nyugdíjig, addig itt is ma­radok. Két felnőtt családom van. a fiam ebben a téeszben vízszerelő, a lányom egészség­ügyi dolgozó, Aszódon, a ren­delőintézetben asszisztens; Tetszik is nekem ez a munka, sokszor olyan szép meghívó­kat, virágokat készítünk. Az üzemben két műszakban, javarészt nők dolgoznak. Ve­vőkörük kiterjedt, a központi szervektől magánszemélyekig sokan megtalálhatók rendelő­ik között. Készítenek esküvői meghívót, címkét az Óbudai Közértnek, névjegykártyát a Herbáriának, a Ramovillnak és az Aszódi Ferromechani.ka Ipari Szövetkezetnek. Ter- mográf eljárással jelenleg a Halley-üstökös képével ellá­tott sötétkék és arany színezé­sű borítékokat gyártanak a Filatélia megrendelésére. Hagyományos, kézi működ­tetésű présgépeiknek hason­mását az országban már csak a kecskeméti Petőfi -nyomdá­ban találhatjuk meg. Évente 2—3 személyt küldenek átkép­ző tanfolyamra, ide leginkább a férfiak jelentkeznek. Gép­mesteri oklevelet kapnak, utána komolyabb gépet is ke­folyam az óvodásokkal együtt balettezni tanul, külön atléti­kai szakkörük van az alsó és felső tagozatosoknak. Az őrsi, majd a rajvetélkedőkön sze­repelt legjobb színjátszók feb­ruár 20-án, csütörtökön a csa­pat kulturális seregszemléjén teszik próbára vers-, próza­mondó és zenetudományukat. zelhetnek. Az óránként negy­venezer darab matrica előállí­tására szolgáló automatát ne­kik már tudniuk kell illeszte­ni, beállítani. Az öntapadós matricák gon­dolatát az akkor még külön­álló váckisújfalui szövetkezet honosította meg Magyarorszá­gon, hasznosítására is itt ke­rült sor először. Modern of­szetgépeik még a régi telepen vannak, de a tágas csarnok­ban fogadásra kész a helyük. Az újabb költöztetéskor lesz munkája az óvoda, iskola pat- ronáíása mellett a háromszo­ros kiváló ifjúsági szocialista brigádnak. Az asszonyok párban dol­goznak. Egyikük présgéppel a festéket nyomja a borítékra, a másik beporozza és a szalag­ra teszi. A gépből kijövet mar dombornyomással jelenik meg az üstökös képe. Puskás Já- rtosné most a könnyebb fel­adatot, a porzást végzi. — 1963-tól vagyok a tsz tagja. Először a gombüzemben voltam, majd a szülési sza­badság után ide jöttem. En­nek is már tizenhárom éve. Két műszakosak vagyunk, azért, hogy a kislányunk ne legyen egyedül, ellenkezőleg járunk a férjemmel. Ö Galga- mácsán van, a fatelepen. — Jól érzem itt magam. Er. az üzem nagyon szép, modern. Dolgozni mindenütt kell. Sze­rintem több pénzt máshol sem kapnék, ott van még a háztá­ji, a kukorica. Öltözködni sem kell úgy, mintha messzebb lenne a munkahelyem. A sarokban a Vas megyei állatorvosok báljára szóló meghívót hajtogatja kézzel, pontosan illesztve a sarkakat egy hölgy. Nem tudom, ho­gyan csinálja, de egyik sem csúszik félre. El kell hinnem ezek után a főágazatvezeíő szavait. Évek óta kérik meg­rendelőiket, amennyiben egy rosszat találnak a szállítmány­ban, küldjék vissza, kettőt kapnak helyette. Eddig egy­szer sem volt szükség ilyen cserére. Báskai Erzsébet Együtt az óvodásokkal MINDIG SZÍVESEN megyek Zsámbokra, szívesen találko­zom az ott élő, a közösségért és a hagyományok ápolásáért sokat vállaló Lapu Istvánné- val, Makádi Mihállyal, Szabó Istvánnal és sok más kedves ismerősömmel. Talán két he­te lehet, amikor a Túrái Gal- ga Vidéke Áfész Zsámbokon rendezett értekezletén vettem részt, ahonnan Gödöllőre kel­lett sietnem. Az autóbusz megállójában egy csapat fia­tal hangoskodott. Utazni kí­vántak ők is, és szinte ter­mészetesen adódott, hogy a várakozás perceiben beszél­getni kezdtünk. A falumú­zeumra tereltem a szót, amit én a község egyik legnagyobb értékének, szinte központjá­nak tartok. — Oda csak té­vedésből mennek be a fiata­lok — mondta az egyik lány. — Mindig az volt a meggyő­ződésem, hogy a községek táj­házainak jelentősége egy ilyen kis faluban talán még nagyobb, mint egy sok sze­méllyel dolgozó, felbecsülhe­tetlen értékeket őrző városi múzeumnak ott, ahol eset­leg több is akad. A munkás­sá váló falusi fiatalság a vá­roshoz még nem kötődik, a faluhoz már nem, ezt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy jó és rossz hagyományok hullanak ki az új nemzedékekből iszo­nyú gyorsasággal, aminek a helyén gyakran űr támad. Mindezeket a zsámboki be- »sélgetésünk is igazolta. Vak­iozanu! nincs dal Fiatalok a tában, minden rendszer nél­kül kezdtem kérdezősködni. :— Tudjátok-e, mi az, hogy zsétár? — Én nem, én se... Tudjátok-e, mi az a szuszék? Mi a járom? A csoroszlya? A rokka? És mi a szátva? — Nem, nem tudjuk! — Mond­tam. hogy ezek és ezekkel együtt sok száz tárgy, ami nagyszüleik mindennapos használati eszköze volt, ott található a tájházban. Csak be kellene nyitni! Nem kel­lene szégyellni. Zsámbokra zarándokolnak japánok, né­metek, dánok, franciák — szinte a Világ minden részé­ből fordultak meg itt érdek­lődők —, s lám kiderül, hogy a zsámboki legénykék és lá­nyok akkor voltak a falumú­zeumban. amikor a tanító né­ni elvezette oda őket. Próbá­lom meggyőzni alkalmi isme­rőseimet, milyen szép a falu­juk, de csak nevetnek, s visz- szakérdeznek. — Tudja, mi a szép? Budapest. Ott vannak presszók, bárok, diszkók. Sajnos, sokra nem mentünk egymással. A történtek nem hagytak nyugton. Egy nappal később Hévizgyörkön folytat­tam a beszélgetést, igaz, nem ugyanazokkal a fiatalokkal, de ugyanolyan korúakkal. Hé- vizgyörköt a népdalkultúrájá­falvakban ról ismerik messze földön. A falu asszonykórusa sokszor meglepte már a népzene je­les szakembereit is a népda­lok hűséges tolmácsolásával, tisztán csengő hangjával. Né­pi játékokat őrző gyermek- csoportjuk talán tízszer is aranyérmet nyert az úttörők kulturális szemléin. A presszó és a művelődési ház közötti téren beszélget­tünk. Természetesen a presszó fényárban úszott, hangosan szólt a zene, a művelődési ház sötét és néma volt. öt-hat fiatallal kezdtem az eszme­cserét, de számuk közben tíz .fölé emelkedett. Ismerem nagyszüleiket, szüleiket, tu­dom, milyen közegben élnek, ám amit tőlük hallok, az meg­lep. Elmondom az első kéré­sem. Tegye fel a kezét, aki­nek van magnója! Minden kéz a levegőbe emelkedik. Tart­sa magasban a karját, aki vett már fel népdalokat, eset­leg rögzítette az asszonykórus rádióban elhangzott műsorát. Karjaikat lassan visszahúzzák. A mellettem levőhöz fordulok. Nagyanyád szokott régi dal­lamokat dúdolni? — Kit ér*- dekel — kapom a választ. A rádióban milyen műsorokat hallgattok meg? — A hétfői kívánságműsort, a Kettőtől Kerámiák, bőrtükrök Évente mintegy 190 millió forint értékű terméket állít elő az Isaszegi Lignifcr Ipari Szövetkezet. A tekintélyes ér­tékből harmincmilliót a kéz­művesrészleg produkál. A fő­város tizenegyedik kerületé­ben levő üzem kétszáz bedol­gozóval áll munkaviszonyban. Ötvösökkel, keramikusokkal, fafaragókkal és másokkal. Ök készítik a szebbnél szebb ku­kákat, serlegeket és más aján­déktárgyakat. Skálájuk igen széles, kilencszázféle terméket állítanak elő. Nagy részük az Öra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat révén jut el a vásár­lóhoz. A tárgyak hatvan szá­zaléka zsűriztetés után kerül ki a műhelyből. Jobb oldali felvételünkön: Haumann Ferencné átnézi, becsomagolja a bőrtükröket. Alsó képünkön: Hrustinszki Istvánná a kerámiafigurákat szemrevételezi. (Hancsovszki János felvételei) A népfront kezdeményezése Csinosítás, vasgyűjtés Ismeretes, hogy az idei fá­sítási. hónap országos meg­nyitóját Gödöllőn tartják. Az itt lakók és az erre járók azt is tudják, hogy ez a város nem nagyon büszkélkedhet a tisztaságával, noha évente rendeznek takarítási akciókat. A népfront városi bizottsága ezeket figyelembe véve hatá­rozta el egy nagy tisztasági és vasgyűjtési akció szerve­zését. A következő hónapban, márciusban kezdődnék ez, amibe az üzemeket, intézmé­nyeket is bevonnák. A lakó­helyen számítanak saját akti­vistáikon kivül a pártszerve­zetekre, a KISZ-esekre, a ta­nácstagokra, póttanácstagok­ra, lakóbizottságokra, s min­den gödöllőire, hiszen nélkü­lük aligha lehet sikeres, akár­milyen jól szervezik is az ak­ciót. A vashulladékért kapott összegeket az időseknek szánt programok kiadásainak fede­zésére költik. Ami a tisztasági akciót il­leti, a várost körzetekre osz­tották, a lakosságot szórólapo­kon és hangosmebondón érte­sítik arról, hogy mikor jár­nak arra a szállítók, tehát mikor kérik összegyűjteni a szemetet, hulladékot. fi nap programja Február 15-én: Gödöllő, művelődési ház: Mesebirodalom, 15 órakor. hatig címűt. A Poptarisznyát. Az ötödik sebességet. A slá­gerről slágerrét. Általában ezeket. Ha valaki itt, most, mondjuk a fiatalok népdal­körét kezdené szervezni, je­lentkeznétek? Válaszul han­gos' nevetésre fakadnak. És csak úgy, spontán, nem szok­tatok énekelni? Nagy vidá­man leintenek. — Na, ne vic­celjen, Miska bácsi! Józanon énekelni. Ezt nem mondhatja komolvan. A ZSÁMBOKI tájházalapítók, a hévízgyörki asszonyok és mindazok, akik kornyékünkön a hagyományok megőrzéséért fáradoznak, biztosan ismerik az általam leírtakat. Nem ve­zettem hát senkit ezekkel a sorokkal felfedezetlen terüle­tekre, hiszen ismert tájon jár­tunk. Borsos Miklós rádiónyi­latkozatában hangzott el nem­régiben: zene nélkül az élet süket, amint képek nélkül vak. Biztatás ez a megálla­pítás a cselekvésre. A Galga menti népzenei műhelyben elkezdődött oktatás eredmé­nyeként veresegyházi, szadai gyerekek ma már népzenét muzsikálnák. A hévizgyörki Blaskó Csaba úgy kezeli a hegedűt, hogy tanárai és hall­gatói egyaránt elismeréssel szólnak róla. Vannak apró si­kerek. De hány gyerek jut­hatna el a harmónia szépsé­ges erdejébe, ha segítenének a nagyszülők, a szülők, s min­denki, aki felelős a kodályi örökségért. Fercsik Mihály Pantomimtalálkoző, 15 óra­kor. Na És klub: Számítástechni­kai játékok. Lehetetlen tárgyaink ’86, ki­állítás, megtekinthető 10—18 óráig. A hét gödöllői műtárgya: Kádárgyaluk, megtekinthető az előtérben. Kerepestat csa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Február 16-án: Gödöllő, művelődési ház: Diákmozi, 1? órakor. Lehetetlen tárgyaink ’88, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. A hét gödöllői műtárgya: Kádárgyaluk, megtekinthető az előtérben. Kerepcstarcsa. kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Meg tart KáSytaásár Még tart a kályhavásár a gödöllői Áfész-áruház mű­szaki osztályán. Amíg a kész­let ki nem fogy, 20 százalék­kal olcsóbban adják a kály­hát. SlIMofTlgi Február 15-én és 16-án: Vándorlások meséje. Színes, magyarul beszélő szovjet me­sefilm. Csak 4 órakor! Széplány ajándékba. Színes, magyarul beszélő francia- olasz film. 14 éven felüliek­nek. 6 és 8 órakor. G Szombati jegyzeth Feltűnés Ott ült a városi művelő­dési ház előterének lépcső­jén, mintha éppen arra várna, hogy felmehessen a színházterembe. Szememet azonnal magára vonzotta, ám egy másodperc sem kellett ahhoz, hogy kíván­csiságomat mcgzabolázzam. Úgy haladtam el előtte, mintha hozzá hasonlókkal lenne tele az utca. Bal sze­mem finom mozdulatával azonban megnéztem ma­gamnak, Különben ű is úgy ült a legfelső lépcsőn, mintha semmi néznivaló nem volna rajta. Megját- szottuk magunkat. Ei ját­szottuk a mintha játékot, amit olyan előszeretettel és oly sokszor gyakorolunk. Az lelt volna feltűnő, ha megállók előtte és tanul­mányozom a hajzatát, ö ekkor nyilván ezt mond­ta vagy gondolta volna, minek bámul engem ez az alak. nem látott még ilyet? Esetleg kikérte volna ma­gának, nem kiállítási tárgy ő, összetévesztettem az elő­teret a néhány lépéssel hátrébb lévő Gödöllői Ga­lériával, ott vannak a le­hetetlen tárgyak, rosszul sikerült eszközök, használ­hatatlan szerkezetek. Egy szót sem szólhattam, volna a kioktatásért, pedig egé­szen biztos vagyok benne, titokban nagyon is vágyik arra, hogy megnézzék. Fel akar tűnni. Hajzata olyan, hogy bizonyos szemszögből nézve éppoly lehetetten, mint arrébb ama tárgyak. Középen két-három centi- méteres csík hajjal, a többi kopaszra nyírna. Mintha a borbély nem fejezte volna be a műveletet, s fiatal­emberünk így jött el tőle. Bizonyos szemszögből mondhatjuk eme frizurát lehetetlennek, de semmi­képpen sem abban az ér­telemben, ahogyan a ki­állított tárgyakat. Abban a tekintetben is sántít a ha­sonlat, hogy a tárgyak ké­szítői egyáltalán nem akar­tak feltűnni, nem azért készítettek használhatatlan eszközöket. Ellenben a fic­kó nagyori is arra törek­szik. Máskülönben eszébe sem jutóit volna ilyen, fri­zurát készíttetni. Ha bárki szóvá tenné hajzatát, ön­érzetesen fakadna ki. sen­kinek semmi köze hozzá, belügy, ne bámulják. Ám ha senki sem nézné, vég­telen szomorúság kerítené hatalmába. Mindahányan így vá­góiunk ezzel. Meg akarjuk mutatni magunkat a töb­bieknek. A legszemérme­sebbek is, akik alig-alip képesek elviselni idegen te­kintetek mustrálását. ők is arra vágynak, hogy ve­gyék észre eket. A ruhá­jukat, frizurájukat, járásu­kat, munkájukat, tetteiket. Hogy milyen ügyesen ve­zetnek a nagy forgalom­ban, mekkora ötleteik van­nak a közjó emeléséért. Nálunk mostanában sokat panaszkodnak a közügyek- től való elfordulás miatt. Egyre többen vonulnak vissza a magánéletbe, rá se hederítenék a többire. Ez nem jó. Biztosan nem jó, de ez korántsem jelenti, hogy a többire rá sem he­derítenek. Visszavonulásu­kat szintén meg akarják mutatni a többinek. Szó nélkül is azt mondják, lás­sátok. milyen szép nagy házat építettem, mekkora fák nőnek a kertemben. Volt egy tanárom, aki kijelentette, ő bizony meg­nézi. ha jártá.ban-keltében leányból és fiúból álló pá­rok olyasmit csinálnak nyilvános helyeken, amit általában a négy fal között szoktak. Ha ez őket zavar­ja., bújjanak el. Tanárom különc volt. Általában nem szoktuk az ilyesmit meg­bámulni. Félrenézünk. A furcsa frizura 1áttán úgy­szintén. S mindahányszor, amikor társaink helytelen­ségeket tesznek. Amikor például a köztéren tördelik a fiatal fákat. Rájuk kéne nézni. Akkor el szégyellnék magukat. De lehet, hogn mondanának valamit. S megtudnánk talán, mik az indítékaik. Kör Pál ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom