Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-14 / 38. szám

198«. FEBRUAR 14., PÉNTEK 'S A Duna bal partján Szenvedélyes vita az érdi tanácsülésen Lassan kibogozódnak a szálak Helyben keresni a megoldást Könyvtárra való irodalma, sok-sok kilónyi tervdokumentá­ciója van a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével kapcsolatos elképzeléseknek. Több évtizedes megfeszített munka gyümölcse a mára fő vonalaiban kikristályosodott, részleteiben is irányt mutató koncepció, amely a kiemelt be­ruházás 1993-ban várható átadásáig jelöli ki a teendőket. A tervezésnek, az egyeztetéseknek, az előkészítésnek abba a szakaszába érkeztünk, amikor minden eddiginél lényegretö- rőbb és részletesebb válasz adható a felmerült kérdésekre. Ezeket gyűjtötték ismét csokorba Vác, Verőcemaros, Nagy­maros, Zebegény és Szob tanácselnökei. A kérdésekre Szán­tó Miklós, az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat vezér- igazgatója válaszolt, méghozzá nagy hozzáértéssel, az alapos­ság igényével és főleg kendőzetlenül. Nagymaroson — mint arról lapunkban már részletesen beszámoltunk — a legelőre- haladottabb a helyzet. Ott még az elmúlt év decemberé­ben megtörténtek a kisajátí­tások. A kényes ügy a gyöke­rek kitépésével, mégis meg­nyugtató módon, embersége­sen rendeződött. Nyáron itt megjelenhetnek az útépítők, s a zárt üzemi területen meg­kezdődhet a munka. Végezté­vel ezt a betoncsíkot felújít­ják, s a fő közlekedés számá­ra adják át. Visszafordíthatatlan tény­ként fogadhatják el a nagy­marosiak, hogy községükben nem épül meg a szennyvíztisz­títómű. De elkészül a szenny­víz-főgyűjtő és a főnyomóve­zeték, e rendszeren jut el az ott képződött szennyvíz a váci tisztítótelepre. Ma már az is egyértelmű, hogy az tudja majd fogadni a Verőcemaros­ról érkező szennyvizet is. de, a rákötés csak később lehet­séges. Feltétlenül említést ér­demel, hogy a mű bővítése a helyi vállalatok összefogásá­val, komoly anyagi áldozat- vállalásával történt. A kapa­citás további növelésének pénzügyi vonzata — most már a vízlépcső megépülése miatt —. nem hárítható kizárólag rájuk, illetve a tanácsokra. Ez persze későbbi téma, a belát­ható feladat most a készülő tervek alapján hozzálátni a szennyviztársulatok megszer­vezéséhez. Azt senki sem vitatja, hogy ésszerű döntés volt barakkok helyett pavilon rendszerű fel­vonulási lakótelepet tervezni, ami a beruházás elkészülte után is megmarad, mert esz­tétikus, illik a .tájba és hasz­nosítható a község számára. Kialakítható majd turistaszál­ló, társasüdülő, avagy laká­sok. ahogyan az igények meg­követelik. Az üzlet, az étte­rem ugyancsak Nagymaros ellátását javítja. Nem tárgyalási alap A Kéziszérszámgyár gal- vánüzemének helyén a ké­szenléti lakótelep kapná he­lyet, ám ez ügyben ma még nincs megnyugtató döntés. Az OVIBER vezérigazgatója jo­gosan helyezkedett arra az álláspontra, hogy ezért a szakértők által 4,5 millió fo­rintra becsült üzemért nem fizethetnek százmilliót. Az anyagyár ugyanis ennyit kér, ez pedig — véleményük sze­rint — semmiképp sem lehet elfogadható tárgyalási alap. Kutyaszorítóban van a tanács, hiszen a galvánüzemre mint a 60—80 embernek munkahe­lyet adó létesítményre, szük­ségük van. Pontosabban nem is erre az üzemre, hiszen az már a mai állapotában is rontja a látképet, pusztán a helyben adódó munkalehető­ségre. A gépgyár egykori megszüntetése kétszáz ember­nek volt problémája, amit az­óta is nyög, ma sem hevert ki a település. A felvonulási és készenléti lakótelepet egyéb­ként 1987-ig kellene befejez­ni, de a munkálatokat nehe­zíti és meglepetéseket okozhat még a Nagymaros alatt húzó­dó pincerendszer, ami amúgy is napi fejtörést ad a helyi tanácsnak. Itt is terítéken van az új partszakasz kialakításának té­mája. bár az ehhez kapcsoló­dó kisajátítások csak jövőre, a munkák pedig ezredfordu­lónk utolsó évtizedére tehetők. Ami azonban a közeljövő ügye: Nagymaros lakóinak el kell viselniük, hogy a lakóte­rületükön keresztül, közúton szállítják majd Vácról az épít­kezéshez szükséges cementet. A többi építési anyag a Du­nán, illetve vasúton érkezik a helyszínre. A Nagymaros és Zebegény közötti utat átépítik. Mivel annak nyomvonala közvetle­nül a Duna-parton halad, bűn lenne a tervezett két autós panoráma-parkolót nem ki­alakítani ott, ahol erre a to­pográfiai adottságok legin­kább lehetőséget nyújtanak. Különlegességszámba megy, hogy az útpadkába kerülnek majd a nagyfeszültségű elekt­romos kábelek. Ezen útsza­kasz kivitelezési jogát szigorú versenyfeltételek között, a legolcsóbb áron, egyéves ha­táridőn belül és a legjobb minőségben vállalkozó kivite­lező nyeri majd el. A tervek szerint 1987—88-ig ennek az útépítésnek be kell fejeződ­nie. Az építés alatt azonban nem zárják le, tehát átmeneti forgalomkorlátozással kell számolni. Rekultivációs elképzelések Zebegényben, a Dózsa György úti hétvégi és csalá­di házak kisajátítási ügyében meglepő fordulatról szólt Szántó Miklós. Ugyan az aláb­biak a magyar gyakorlatban szokatlanok, mert e megol­dással tálán megmenthetők az építmények. A partszakasz egy részét úgy töltenék fel, hogy a házakat közben meg­emelnék, illetve, ahol ez a megoldás kivitelezhetetlen, el­bontanák-, majd újra felépíte­nék. A költségeket természe­tesen az OVIBER állná, illet­ve a véglegesen szanálásra ítélt épületeket megfizetné, szakértői vélemény alapján, napi áron. Kétségtelen, hogy e módszer is tortúrával járna a tulajdonosoknak, de így nem kellene véglegesen elhagyni megszokott otthonukat. Az el­járás konkrét menetéről nyil­ván sok szó esik majd a ta­vaszi falugyűlésen, ahol az OVIBER szakemberei részle­tes tájékoztatást adnak töb­bek között erről a témáról is. Az ehhez hasonló rekul­tivációs megoldásra a Bala­ton partján már van példa — sikerrel. A Malom-patak völgyében levő néhány épület mindenképp kisajátításra ke­rül, sajnos, nem létezik más út. A munkálatok befejezté­vel kialakíthatót viszont egy szép sétány és autóparkoló, amire nagy szükség van az idegenforgalmi szezonban. A kisajátításokat itt is végre kell hajtani a következő eszten­dőben. Átépítik továbbá a ha­jó- és a révállomást, noha ez utóbbi forgalma nyilván csök­ken, ha a Nagymaros—Viseg- rád közötti hídon megindul majd a közlekedés. A csa­tornázás és a szennyvízelve­zetés megoldása elsősorban a helyi tanács dolga, ennek ter­vezéséhez segítséget nyújt az OVIBER. Szobon szintén korszerűsí­tik a hajóállomást és a komp­kikötőt. Itt is szó van kisajá­tításról — ezekre szintén jö­vőre kerül sor —, csakúgy, mint Ipolydamásdon. Termé­szetesen valamennyi érdekelt községben menteni akarják a menthetőt. Megvédik a vízbá­zist is, a csatornázást pedig a nagyberuházás terveihez iga­zít ják. Az Ipolydamásd és Lctkés közötti útszakasz a je­lenlegi paraméterek szerint kerül 1988—89-ben átépítésre. Az Ipoly szabályozásának igénye több mint 50 éves múltra tekint vissza — hang­súlyozza Szántó Miklós. — Sikerült végre olyan műszaki megoldást találni, mely gaz­dasági. vízügyi szempontból is megfelelő, és nem sérti sem a csehszlovák, sem a magyar Az optimizmust nem szabad elveszíteni Az elmúlt hónapokban sok szó esett már a tanácsi gazdálkodás új rendjéről, az elméletről. Ezekben a napokban, hetekben kerül sor a gyakorlat próbájára, mit is jelent a korábbitól gyökeresen eltérő rendszer alkalmazása egy-egy település éle­tében: most tárgyalják meg ugyanis a községi, városi taná­csok az 1986-os pénzügyi tervet. A tegnap délutáni érdi tes­tületi ülésen soha nem tapasztalt aktivitást mutattak a ta­nácstagok: tizennégyen kértek szót c napirend vitájában. Az ülésen részt vett és felszólalt Balogh László, a megyei tanács elnöke, aki egyben a város megyei tanácstagja is. területi érdekeket. Letkésen az Ipoly bal partján megkez­dődnek a töltésépítések, illet­ve a szivárgócsatorna és a szivattyútelep létesítése. Ez év második felében, kizárólag az építéshez kapcsolódó forgalom miatt megnyitják a letkési hi­dat Csehszlovákia és Ma­gyarország között. A mezőgaz­dasági területek kisajátításá­val kapcsolatosan mindenütt az az elv, hogy annak műve­lését nem gátolja az OVIBER, de időben értesíti a földhasz­nálókat, mikortól van szük­sége a már korábban igény­be vett részekre. Megkísérli egyeztetni Ez ©z eljárásuk csakúgy, mint a kisajátításokhoz való hozzáállásuk, vagy a csator­názásokban felajánlott, segít­ségük és számtalan más dolog is ékes bizonyítéka annak, hogy az OVIBER szakembe­rei részint jól sáfárkodnak az állam pénzével, részint a le­hetőségeken belül mindent igyekeznek megoldani a nagy- beruházás és az érintett köz­ségek javára. Eközben nem hagyják figyelmen kívül a táj esztétikumának megőrzését, s a vízlépcső környezetbe illesz­tését. Feladatuk sokrétű, ké­nyes és régi problémákat is megnyugtató módon rendezni kívánó. Ehhez elsősorban a helyiek támogatására van szükségük. A megyei tanács kérésére a beruházó bevonja a további tervezőmunkába al­vállalkozóként a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalatot, hiszen nyilvánvaló a cél: a helyi érdekeket leginkább ez a vállalat tudja képviselni. A teljesség igénye nélkül íródott e tájékoztató, hiszen a váci pártbizottságon február 12-én megtartott érekezleten részletesebb volt az eszme­csere. Mint ahogyan estébe nyúló falugyűlésnek néznek elébe tavasszal Zebegényben, Szobon és Letkésen is. Fazekas Eszter ÉRD GONDJAI még az agg­lomeráción belül is a legsú­lyosabbak közé tartoznak. Na­gyon találóan jellemezte a testület helyzetét az egyik fel­szólaló egy kesernyés tréfa felidézésével: az elítélteknek egy rossz és egy jó hírt hoz a felügyelőjük. A rossz az, hogy követ fognak törni, a jó pedig, hogy kő van bőven. Nos, feszítő ellentmondás Ér­den számos akad. szinte vala­mennyi olyan természetű, hogy azonnali megoldást igé­nyelne. A pénzügyi lehetősé­gek pedig — épp a nemzeti jövedelem alig észlelhető nö­vekedése miatt — még az el­múlt évinél is kedvezőtleneb­bek. Ez az objektív helyzet, csak ez lehetett a tervezés ki­indulási alapja, amint azt az írásos előterjesztés is tükröz­te. A testületre az a nehéz, felelősségteljes feladat várt, hogy a problémákhoz viszo­nyított szerény összeg koca- fordításáról döntsenek, meg­állapítsák, hogy a sürgető tennivalók között melyek a legelsőként megoldandók. Érthető tehát, hogy a tegnapi ülésen hosszan tartó, szenve­délyektől sem mentes vita kerekedett. Az átmenet nehézségeinek leküzdése mindig keserves fo­lyamat. Ezt a tapasztalatot különösen aláhúzta a tegnapi élénk vita. Sokan tették szóvá ugyanis, hogy , a város 41 mil­lió forint megyei céltámoga­tást kapott iskolaépítésre és az egészségügyi ellátás fejlesz­tésére, de ezt a pénzt a ta­nács nem tudja felhasználni, mert valójában nincs meg. Egy tavaly felvett áthidaló hitelt kellett visszafizetni be­lőle. Akkor még a megyei ta­nács a központi pénzalap ter­hére, támogatásként ígérte ezt az összeget, s ha nem válto­zik a gazdálkodás rendje, ez nem is terhelte volna a váro­si tanács költségvetését. Idén januártól azonban már nincs. megyei központi pénzalap, te­hát a hiteleket azoknak kell visszafizetni, akik felvették.: Amint Balogh László hozzá­szólásában hangsúlyozta, nem­csak Érdet, hanem a megye nagyon sok tanácsát nyo­masztják hasonló terhek. Az országban Pest megyében in­dult az új gazdálkodási «$pd- szer a legtöbb áthtázódó be­ruházással. Ezek lefejezéséi a helyi tanácsoknak kell meg­oldaniuk, hiszen a források is náluk vannak. Az elvek jók, a szerencsétlenség az, hogy ezek a források a korábbiak­nál is szűkösebbek. ÉRTHETŐEN nehezen emész­tették meg a testület tagjai, hogy nincs lehetőség külön tá­mogatásra. Elmondották pél­dául, hogy az egyik iskolában életveszélyes körülmények kö­zött folyik a tanítás, a másik­ban 720 tanuló jut kilenc tan­teremre, a harmadikban még víz sincs. Az óvodák kihasz­náltsága 120 százalékos. Szinte összedőléssel fenyeget az egyik gyermekorvosi rendelő. Az idős betegeknek is a fővárosba kell utazni a rendelőintézetbe, a kórházba pedig ugyancsak Bu­dapestre, illetve Kerepestar- csára utalják be a rászorulta­kat. A város utcáinak jó része esős időben járhatatlan, egész körzetekben egyáltalán nincs járda. Van olyan terület, ahon­nan még a buszmegállóig is két kilométert kell gyalogolni a lakosoknak, másutt egyetlen bolt képviseli a kereskedelmi ellátást. Mindezek ellenére az érvek, ellenérvek mérlegelésé­vel be kellett látniuk a tanács­tagoknak: a megoldás útját a lehetőségeken belül kell keres­nie a testületnek. Feltárva a még mozgósítható tartaléko­kat a társadalmi összefogás­ban, a takarékos gazdálkodás­ban. A TÁRSADALMI MUNKA sokszor szóba került a tegnapi ülésen. Elmondták például, hogy az egyik óvodát a szülők festették ki, kívülről, belülről, így tudtak 500 ezer forintot fordítani játékok, felszerelések vásárlására. Konkrét felaján­lás is elhangzott: szinte csak a? anyag költségén megépítik a rég várt gyermekorvosi ren­delőt. De arra is felhívták töb­ben a figyelmet, hogy a lakos­ság áldozatvállalása csak egy határig fokozható. Ezért is fo­gadták el azt a tanácsrendele­tet, hogy a három lakókörzet­ben megszavazott teho fizetése alól kapjanak teljes felmentést azok, akik közműtársulás tag­jaként amúgy is tízezrekkel já­rulnak hozzá a város fejlesz­téséhez. Balogh László felszólalásá­ban felhívta a testület tagjai­nak figyelmét arra is, hogy az 1986-os szűkös év viszonyait hiba lenne perspektívának te­kinteni. Ezek az átmeneti problémák — bízhatunk benne — nem telepedhetnek rá az egész hetedik ötéves tervre. Amint felgyorsul a nemzeti jö­vedelem növekedése és lezá­rulnak az áthúzódó beruházá­sok ügyei, dinamikusabb fej­lődéssel számolhatunk. Mészáros János Nemzedékek hsrdták össze - okulásul Élnek, míg forgatják lapjaikat / Mint beteg ember, kinek tüdejét próbára teszi a meredek £ kaptató, úgy kúszik, kapaszkodik fci a 15C-os busz a Kütvöl- gyi úton a Rózsa Ferenc nevét viselő veteránotthonig. Az épü- Ä let halijában kaputelefonok, mögöttük nevek, s emberek. Dé- j nes Zsófiáé, majd Petri Miklósé. Megnyomva a csengőt még ^ csak találgatásra szorítkozom: hogyan fogad, mit mond maid '/ az az ember, aki nemcsak kbrtársa volt például Kun Bélának, '/ hanem vitapartneré is? S kandier Jenőt, Ilámán Katót úgy í ismerte, mint én a kollégáimat. Am egyenlőségjelet a két is- í meretség közé nem teszek, nem is tehetek. Nem mintha Ie- 2 becsülném önmagunkat — csak hát ki cselekvő részese iehe- í tett a Tanácsköztársaság dicső napjainak, az történelmet * formált. A FOGADTATÁS MELEG, s barátságos. Petri Miklós te­kintete érdeklődéssel pihen meg rajtam, miközben Ágh Attila Betemetett nyomok, emlékek című könyvét be­csukja. A könyvet nézem, s a könyvespolcot, melyen kö­tetek sora példás rendben foglal helyet. Kitalálja gondo­latom: örök szerelmem a könyv. S most, tudja, ezt ezért olvasom, hogy a Mezo­potámiáról szólót megértsem. Lekötnek, érdekelnek a régi korok, kultúrák, események, emberek... . Nyolcvanhat év nem törte meg, szellemileg is frissen, fürgén szalad át az esemé­nyek hosszú-hosszú során. Idézve a KMP első kongresz- szusát, amikor a központi bi­zottság tagjává választották. Az ezt megelőző inaséveket, melyek kemény próbatételt je­lentettek a tízórás munkaidő­vel. S a szakma iránti szere- tetét, mely ma is múlhatat­lan: műlakatosnak lenni va­lami nagyszerű dolog, bizony­gatja. A mozgalmi élet első állomása, a Munkás Testedző Egyesület kispesti csoportja, ahol tornázott, s közben — nem is véletlenül — kapcso­latba került az ifjúmunkás­mozgalommal. E kapcsolat a belépési nyilatkozat kitöltésé­ben, majd a könyvtárosi sze­repkör betöltésével folytató­dott. S az első nagy világégés, 1914, amikor az ifjúmunkás­mozgalom vezetőségének szin­te kilencven százalékát a frontra vitték. Egyik napról a másikra a titkári teendők vártak rá a többiek, az itthon maradottak bizalmából. Űjább dátum 1915: három gyárban szervezik meg az ifjúmunká­sok az inasok sztrájkját. A jelszó: béremelés, a tanoncidő csökkentése, munkaruha, ba­kancs juttatása évente egy­szer. Az „eredmény”: a Con­ti utca, ahova a csendőrök bevitték őket. S ahogy mond­ja: nem voltunk tizennyolc évesek, így hát egyet tehettek velünk, kegyetlenül összever­tek ... Nem vagyok patetikus han­gulatban, de tudom, több ez egy történelemkönyvnél. Amit kapok, az, hogy egy pillanat­ra részese lehetek a nagy időknek. A munkásosztály osztállyá szerveződésének, tet­teinek, egy világégés, egy em­bertelen környezet közepette. Kérdéseimmel olykor fájóse­beket tépek fel — de a válasz nem késik. Legfeljebb keser- nyésebb színezetet kap Petri Miklós hangja, de az is kide­rül, a kudarcok sohasem tör­ték meg. Alkoholellenes mun­kásszövetség megalakítása Kispesten, szavalókórus szer­vezése, s a kocsmák felkeresé­se — akkor sem lehetett köny- nyű dolog! — csak azért: az emberek a vigaszt a kilátás- talanságból ne a borban ke­ressék. A természetbarátok helyi csoportjának megalaku­lása kudarcba fulladt, mert az alapító tagok közül — a tíz névből — egy az övé volt, me­lyet a hatóságok már jól is­mertek. A HÁBORÚ POKLA, ten­gerészként a monarchia had­seregében. Amikor a helgo- landi lázadás elfojtására akar­ták őket felhasználni. Pola, Málta, Lavaletta, a Dardanel­lák — megfakult képek ta­núskodnak. Közülük egy a fiatal Petri Miklósról, a Ká­roly csapatkereszt, a kisezüst s a bronzérmek kitüntetettjé­ről. Önkéntelen a kérdés: kitüntetés s munkásmozgalmi múlt? Hogyan fér e kettő ösz- sze? — Ha az ember mögött cső­re töltött fegyverrel állnak, teljesíti azt, amit követel­nek ... Mert az életösztön, a tenniakarás erős benne. S a holnapba vetett hit. Így volt ez, nyolcvanhat évesen nem kell már szépíteni, nem is szépítek. Felesleges lenne. A piavei áttörési kísérlet, a magyar katonák mentése a pokolból, páncélos motorcsó­nakokkal Futó Kálmánnal, a parancsnokával. Majd néhány hónappal később 1918. június 28.: letartóztatás, rögtönítélő bíróság előtt Petri Miklós fel­ségsértésért, lázadásra bújta­tásért. Az ítélet halál. Futó Kálmán tanúskodást ezt öt év nyolc hónapi kazamatafog­ságra változtatja, melyből minden év három hónapját vasban kell eltölteni. — Nem volt olyan ember, ki ezt túl­élje. Előttem a forradalom nyitotta meg a börtön kapuját három hónap után... Tanácsköztársaság Egy hé­tig a Lenin-fiúk között telje­sített szolgálatot, kísérője volt több útján Kun Bélának is. S politikai megbízottak szemi­náriumvezetője hónapokon át. Szabó Ervinről, Rudas Lászlóról, Alpári Gyuláról, Já­szt Oszkárról, Hámán Katóról a barát, a jó ismerős hangján szól. Majd futárszolgálat a Bécsben élő kommunisták, s a Pesten maradottak között. Aztán a második világégés, amikor a nyilasok halálra ke­resték. A felszabadulás, a szovjet katonai alakulatok ol­dalán, Kispest polgármestere, majd munkanélküli, mert hit­te, vallotta, hogy a kommu­nista kötelessége: elveit, meg­győződését sohase adja fel. 1956: amikor a Móricz Zsig- mond körtéren együtt harcolt az ellenforradalmárok ellen a szovjet katonákkal. Felvillan­tott képek, események. Vala­hogy nem tudok tőlük szaba­dulni. Jó lenne napokon át be­szélgetni, az emlékezet minden pillanatát megeleveníteni. Még akkor is, ha olykor sajátos szemszögből nyilvánít véle­ményt. Igaz ez? Nem hiszem, ha arra gondolok: ellenmon- dá.st nem tűrő hangon jelen­tette ki: „a hanyag munkát sohasem tűrtem magam kö­rül”. S mi tűrjük. De miért nézzük el? MIÉRT IS ültünk le egy délutáni beszélgetésre? Nem azért, hogy a történelem lap­jait élőben végigpergessük. Nem. Ami megfogott, megra­gadott, az a mai tebe. Könyv­tárát a sződligeti KlSZ-isko- lának adományozta. Nagyon egyszerű, ám csodálatos meg­fogalmazás kíséretében: „a könyvek addig élnek, míg forgatják lapjaikat. Míg ta­nulni akarunk, s akarnak be­lőlük. Gazdát kerestem ne­kik, s úgy érzem, a mögöt­tem járó nemzedékben, nem­zedékek sorában gazdára lel­nek. Nem gesztus ez tőlem, nem is a nevem akarom ily módon megörökíteni, csak va­lamit átadni abból, ami szép, ami az embert nemessé teheti, amit nemzedékek hordtak ösz- sze okulásunkra.” Varga Edit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom