Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-15 / 12. szám

*r kt mu. re, 1986. JANUÁR 15., SZERDA A legújabb divat szerint Sajátos helyzetben vannak a Gála Ruházati Szövetkezet tápió- szentmártoni üzemének dolgozói, hiszen nemcsak előre isme­rik a divatot, hanem maguk is varrják. Szinte kizárólag ex­portra dolgoznak, a legigényesebb nyugatnémet cégeknek Erdősi Ágnes felvétele Kalákában épül az iskola A fővállalkozó a falu népe Szembetűnő változás tanúja lehet Tápiógyörgyén az, akii vagy fél éve nem járt a köz­ségben. Jól halad ugyanis az általános iskola bővítése. A régi, igen csak viharvert épü­let meillett már 'ott emelkedik a korszerű, minden igényt ki­elégítő új tantermeket magába foglaló szárny. S aki egy kicsit is ismeri a györ gyereket, az nem lepődik meg, hogy mindez társadalmi munkában, tanácsi kivitele­zésből, egyetlen forint állami támogatás nélkül épül. Évről évre — Négymillió forintot kér­tünk a megyei tanácstól. Eny- nyivel kellett volna kiegészíte­ni a saját pénzünket, egy nyolc tantermes bővítésihez — mondja Varró .István, a tápió- györgyei tanács elnöke. — Mi­vel nem kaptunk támogatást, az iskolára viszont égető szük­ségünk van, belevágtunk a munkába. Évekkel ezelőtt már olvan műszaki állapotban volt, hogy szákvéleményt kértek: felújí­tás vagy bontás legyen a sor­sa. Hofer Miklós neves építész végezte el a vizsgálatokat, amelynek eredménye szerint a több mint százesztendős vá­lyogépület életveszélyes. — Évről évre gyűjtöttük a pénzt, rendszerint a település­fejlesztési versenyeken elnyert összegek kerültek erre a szám­lára. Hogy addig se feküdjön haszontalanul a pénz, több­ször is kölcsönadtuk szomszéd községeknek. Amikor azután kiderült, hogy a saját erőnkre támaszkodhatunk csupán, nem engedhettük meg azt a luxust, hogy kivitelezőt keressünk a munkára — folytatja az elnök. — Természetesen így rengeteg szervezési gond hárul ránk, de azért mertük ilyen módon vál­lalni az építkezést, mert min­dig számíthattunk a györ- gyeiek összefogására. így sem lesz elég a pénzünk mindenre, a berendezési tárgyak beszer­zésére már hitelt kell felven­nie a tanácsnak. A nagyobbik baj az, hogy mivel nem kap­tunk támogatást az iskolaépí­téshez a fenntartási költségek­hez sem jár hozzájárulás. Télvíz idején is Kérdés, ilyen feltételek mel­lett hogyan lehet ösztönözni a helyi tanácsokat az önálló kez­deményezésre, ésszerű kocká­zatvállalásra? Ügy tűnik, hogy a tápiógyörgyeieket ez sem rettenti vissza, hiszen még tél­víz idején is állandóan látni munkásokat az épülő iskolá­nál, s ezek a társadalmi mun­kások abban különböznek az állami építőipar képviselőitől, hogy jó tempóban, egyenlete­sen dolgoznak. Tető alá hozták télre az iskolát és még a nagy hideg beállta előtt sikerült az ablakokat is a helyükre illesz­teni. Ahogy a tanácselnök is em­lítette, Tápiógyörgyén nagy hagyományai vannak a társa­dalmi összefogásnak, amely olvan eredményeket produkált, mint azok a szolgálati lakások, amelyeknek azóta is csodájá­ra járnak a környékről. Két, egyenként 90 négyzetméteres családi házat építettek összesen nyoilcszázharminchat ezer fo­rintért. S, minden gondjuk mellett a vállukra vettek egy megyei beruházást, a szociális otthon ötszáz négyzetméteres, háromszáz adagos konyhájá­nak építését és a központi fűtés szerelését, természetesen taná­csi kivitelezésben. Tápiógyörgyén a lakosság többsége, nyolcvanöt százalé­ka egyetértett a 'településfej­lesztési hozzájárulás kitűzött céljaival. Az évi hatszáz forin­tos összeget a meglevő utak karbantartására, illetve új utak építésére fizeti a falu né­pe. Ha ezt a kitűzött célt sike­rül elérni, akkor a tervidőszak végére a település valamennyi útja pormentes burkolatot kap. Faluház lett A maga nemében különleges falu Tápiógyörgye. Nemcsak azért, mert mindig igyekeztek a saját erejükből előbbre jutni, így lett kalákában épült, min den igényt kielégítő művelődé­si házuk, amelyet — igen szimpatikusán — faluüáznak neveznek. Ide valóban úgy jár­nak be a nagyobb gyerekek is­kola után, mintha hazamenné­nek, s szinte észrevétlenül vá­lik természetes szükségletükké a könyvtár használata. Móza Katalin Felfokozott várakozások Kérdések és válaszok Budaörsön Most látszik csak igazán, hogy mennyire szükség volt azokra a lakossági fórumokra, amelyeket az elmúlt év végén tartottak Bu­daörsön. A találkozókon sok kérdés, válasz hangzott el a település jelenével, jövőjével kapcsolatban. Tudvalevő, hogy a városi rang nem jár együtt a tanács anyagi lehetőségeinek bővü­lésével. Az állampolgárok többsége tisztában van ezzel, mégis — mint városi lakos — ér­zékenyebbé, s mi tagadás türelmetlenebbé vá­lik. Ez a jelenség sorra megismétlődött a korábban várossá lett településeken, s nem kerüli el Budaörsöt sem. E sorok írója egy hét leforgása alatt kétszer is meggyőződhe­tett erről. Először, amikor Virágné Rádóczy Annával, a Patkó utca 1. sz. ház gondnoká­val beszélgetett, majd amikor Psóra László­tól, a Patkó utca 3-ból érkezett levél szer­kesztőségünk címére. Ismerik a gondokat A kívánságlistába belesűrű­södik az agglameráció meg­annyi gondja, de olyan prob­lémák is, amelyeknek megol­dása nem elsősorban pénz­kérdés, íme néhány: mi lesz a Patkó utcai üres telekkel, miért szegényes a lakótelepi ABC áruválasztéka, miért van zárva két éve a gyógy­szertár, miért rosszak az ut­cai telefonok? Mi az oka an­nak, hogy a 40-es busznak nincs megállója a Patkó utca környékén, s hogy a Patyolat­fiók. a postahivatal már dél­után 4-kor bezár és miért nincsenek kijelölt gyalogátke­lőhelyeik? Azt is kifogásolják, hogy reggelente olyan forga­lom van a virágpiac bejára­tánál, amely gyakran akadá­lyozza a buszközlekedést. E kérdéseket dr. Ugróczky Má riának, a Budaörsi Városi Ta­nács vb-titkárának továbbí­tottuk. — Természetesen ismerjük a gondokat és igyekszünk or vosolni azokat — kezdi vála szát a vb-titkár. A szóban forgó üres telek árusító pavi­lonok, szolgáltatóház és ABC áruház építésére van fönntart­va. Az előbbiek esetében könnyebb a helyzet, mert van­nak jelentkezők a pavilonok felhúzására, üzemeltetésére. Hamarosan összehívjuk őket, ismertetjük a feltételeket. A szolgáltatóház és az ABC megépítése azon múlik, hogy találunk-e, olyan partnereket, akik finanszírozzák, a beruhá­zást. Azok a vállalatok, ame­lyeknek működési körzetébe Budaörs is beletartozik, egye­lőre nem tudják vállalni en­nek az anyagi terheit. Ha már a kereskedelemnél tar­tunk, elmondhatom, hogy ígé retet kaptunk a Budakörnyéki Áfésztól, hogy javítani fog­ják a lakótelepi ABC műkö­dését. Elsősorban a közgazda sági szabályozók által, mart a bolt január 1-től nyereségér­dekeltségű lett — Nem helytálló, téves in­formációkon alapul az a pa­nasz, hogy a Móricz Zsigmond körtérig kellene buszozni a gyógyszerek kiváltása miatt érvel dr. Ugróczky Mária. Igaz, hogy a patika bezárt, mert az öreg épület életve­szélyessé vált, ám ugyanakkor megnyílt egy másik, a köz­ponti orvosi rendelőben. Egyébként a megyei gyógy­szertári köziponttól azt a tá­jékoztatást kaptuk, hogy az idén befejeződik a patika fel­újítása. Az utcai telefonok állapotáról pedig a tanács nem tehet, a rongálást nem tudja megakadályozni. Csupán arra van módunk, hogy beje­lentjük a postának, ha egyik­másik nem működik. Jogos panaszok — A Patkó utca lakóinak teljesen Igazuk van, amikor azt kifogásolják, hogy sokat kell gyalogolni a buszmegál­lóig — folytatja a vb-titkár, — Többször kértük a BKV-tól, hogy a 40-es busz ejtse útba a Szivárvány utcát, s úgy ír­jon le egy 'hurkot a lakótele­pen. Az illetékesek válasza szerint így harmadával meg­hosszabbodna az az útszakasz, amelyet a buszok a városban megtesznek. Ez megkívánja a járatsűrítést, amelyet azonban olyan feltételhez kötöttek, hogy azon az útón is Városi színvonalú közvilágítás le- , gyen, ahol- egyetlen- ház sin­csen. Ami a gyalogátkelőher lyek kérdését illeti, azok ki­jelölése,’ a zebrák felfestése, a forgalmas közutak kezelőjé­nek a feladata lenne. A lakó­telepen kialakult helyzet vi­szont a mi hibánk. Ezt orvo­solja majd a nemrégiben meg­tervezett új forgalmi rend, amely a tanácstagok, a HNF- aktivisták és a lakótelepi in­tézmények vezetőinek vélemé­nyezése után lép életbe. Ugyancsak a közlekedéssel kapcsolatos gond az. hogy a virágpiac bejáratánál regge­lente összetorlódnak a jármű­vek. Rendezni kellene a cso­mópontot, ami a XI. kerületi tanács dolga, hiszen az a te­rület közigazgatásilag oda tar­tozik. Mi annyit tehettünk; felkértük a megyei tanács közlekedési osztályát, hogy tárgyaljon a fővárosi illetéke­sekkel . — A Patyolat-fiók és a pos­tahivatal nyitva tartásának megállapításába sajnos nincs beleszólásunk — mondja dr Ugróczky Mária. — Ennek el­lenére többször is kértük a módosítását. A postának pél­dául éppen tegnap küldtünk újabb levelet. Megállapodá­sunk van arról — 1983 óta —, hogy a lakótelepen két kihe­lyezett fiókot létesítenek. Biz­tosítottuk ehhez a helyisége­ket, a többi nem rajtunk mú­lik. Van koncepció — A lakossági fórumok ta­pasztalatai, s a mostani igé­nyek is igazolják, hogy felfo kozódott a városfejlesztés, a tanács munkája iránti vára­kozás — mondja befejezésül dr. Ugróczky Mária. — Amit tudunk, megteszünk, de egy jogi aktustól, a várossá nyil­vánítástól nem változik meg a világ. Az új tanácsi gazdál­kodás szerint a tanácsok alap­vetően a .saját bevételeikből élnek.' Ebből pedig hozzáve­tőlegesen a jelenlegi fejlődé­si ütemet tudjuk tartani, s csupán a tervezés szintjén mérhetjük fel. hogy milyen feltételek között dolgozhatunk majd néhány év múlva. Van koncepciónk, s úgy érezzük, akkor leszünk elmarasztalha tők, ha saját lehetőségeinket nem használjuk ki. Kövess László lekonstrukció Több a broiler Idén a baromfitermelők a tavalyinál mintegy 25 ezer tonnával több broilercsirkét adnak. Helyzetüket javítja, hogy a felvásárlási ár emel­kedett, és a takarmányellátás is kedvezőbb lett, mivel ja­vult az eleségek összetétele. Gondot okoz viszont, hogy az épületek berendezésének egy része elavult, ezért a rekonst­rukció számos gazdaságban időszerűvé vált. A kistermelőknek nem jár létesítményeik felújításához központi kedvezmény, ám munkájukat jól segíti az, hogy a velük kapcsolatban lé­vő mezőgazdasági nagyüze­mek természetben adnak ter­melési előleget. Négy utazási iroda Együtt, egy helyen Az év elején négy utazási iroda: a Budapest Tourist, a Lokomotiv Tourist, a Pegazus Tours és a Volán Tourist szo­katlan vállalkozásba kezdett, közös programfüzettel jelent­keztek, amely tőkés utazási ajánlataikat tartalmazza. Törekvésüket így is jelle­mezhetnénk: verseny és együttműködés. Az utazni vá­gyók mindenképpen nyernek az újfajta vállalkozásból: ezentúl elegendő egyetlen uta­zási irodába ellátogatniuk, és máris négy cég kínálatai kö­zött válogathatnak. A társult irodák is megtalálják majd számításaikat, hiszen a vá­lasztott út — bármelyikük is bonyolítja le — saját utazta­tásnak számit, s egymásnak jutalékot fizetnek az eladott utak után. Mi lesz még az összefogás előnye? Az utazni vágyónak megkönnyíti az adminisztrá­ciót: az irodák bármelyike el­intézi útlevelét, vízumát. Az utazási irodák közül nem mindegyik rendelkezik széles körű hálózattal. A tár­sulás révén még nagyobb kör­ben — vidéken is — lénye­gesen több utazni vágyóhoz juthatnak él programajánla­tukkal. A négy utazási iroda közös programfüzete egyaránt tar­talmazza a lakossági és a vál­lalati valutakeretes ajánlato­kat. összesen 16 országba in­vitálják az érdeklődőket, 130 úttípust és 500 utat kínálva. Jönnek udvariasak és ajtót csapkodok Luxusra Szegény. E szót még csak kiejteni is illetlenség volt néhány éve. Ma lesütött szemmel ismét használ­juk. Igaz, tartalma és jelentése változott. Napjaink szegényeinek van tisztes munkájuk, lakásuk, ruhájuk és ennivalójuk. Mégis... A nagy versenyfutásból, amely valóban esetleg mcgideologizáltan nélkülözhetet­len — vagy éppenséggel csak jobb minőségű — java­kért folyik, kiestek. Ki ezért, ki azért, életüknek más- más fordulópontján. Ha eszünkbe jutnak, legyintünk: vannak született vesztesek. Mindig, mindenhol. Itt van­nak például... ső falán végigfutó repedést. Bár ettől az épület még vagy ötven évig is elállhat, s házi­gazdánknak is inkább csak esztétikai érzékét bántja. — A mostani verandából szobát kellene kialakítani, akárcsak a jelenlegi konyhá­ból. Szó, ami szó, egy szoba- konyhányi toldaléképületre lenne szükségünk —' meséli vágyait. Csak hát: miből? Bottlik Jánosné kevésbé szemérmes, mint az ura. Han­gosan számol, miközben szatyrából kipakolja a vásá­rolt ennivalót. — A hatvanas évek elején házasodtunk össze. Én hu­szonnégy éve itthon vagyok, hiszen jött a nyolc gyerek, egymás után. A legkisebbel még pár hétig vagyok gyesen, aztán megyek vissza a boltba eladónak. A férjem évek óta betegeskedik a veséjével, most ősszel leszázalékolták. A rokkantnyugdíjból, a csalá­di pótlékból és a gyespénz- ből élünk. A tanács is juttat évente néhány alkalommal szociális segélyt. Nem mon­dom, megélünk, bár néha Miből lehetne ? Bottlik Jánosék. — Elnézést a rendetlensé­gért — mentegetőzik jó elő­re a házigazda —, de az asz- szonynak még nem volt ideje takarítani. A boltba szaladt el, kenyérért. Két szoba meg egy kony­ha. Ebből állt az eredeti épü­let. A hatvanas évektől él itt az egyre szaporodó család. — Két gyerek már kirepült á fészekből — meséli Bottlik János —, de így is marad­tunk jó páran. Hat gyerek és mi ketten, a feleségemmel. Kívül-belül körbejárjuk a házat. A régi konyha ma amolyan háló-nappaliként szolgál, a háziasszony biro­dalma a pár éve felhúzott tol­daléképületben kapott helyet. Itt van a konyha és a pará­nyi fürdőszoba. — Negyvenezer forintunkba került, de átfesthetem száz­szor is, a fürdőszoba fala ál­landóan megpenészedik — ke­sereg Bottlik János. Nézzük a falon térképként elterülő fekete foltokat, akárcsak né­hány perc múltva a ház kül­en teli kész bűvészmutatvány a pénz beosztása. Nem költünk lu­xuscikkekre, nincs miből. Egyetlen dologhoz ragaszko­dunk: tanuljanak a gyere­keink. Legyen mindegyiknek szakma a kezében. A két na­gyobbik jó állásban, Pesten dolgozik. A két fiatalabbik most ipari tanuló, három gye­rek pedig általános iskolába jár. A legkisebbik hároméves. Csak addig bírjuk, amíg ő is felnő és sínre kerül az éle­te, Vérévé vált Sötét a reggel, ködbe vesz­nek az autóbusz lámpái. Vas­tag télikabátban préselődnek egymáshoz az álmosságtól szótlan utasok. Bocsánat, mormolják hirtelen felriadva, ha egy-egy zökkenőnél meg­lökik a mellettük állót. Üres az út, a busz akadálytalanul rohan a városszéli gyárne­gyed felé. Húsz éve utazik rajta, naponta kétszer, a vál­tóműszak ritmusát követve ... Járki Jánosné. A tömör vas döngve csap a homok közé. Járkinénak, a gép kezelőjének már föl sem tűnik a zaj. Megszokta húsz év alatt. Az ormótlan, bo­káig érő kötényben fürgén szalad, hozzá tartozik, akár­csak a bakancs és az esetlen kesztyű. Ja, kérem, ez nem a lordok háza. figyelmeztetett, mielőtt a kohászati gyár for­makészítői közé vezetett. Való­ban nem az... Járkiné azon­ban megszokta, talán meg is szerette az elmúlt évek alatt. Nem a koszt, a homokot, a zajt, a nyáron kemencemeleg, télen veremhideg üzemcsar­nokot, a hatalmas és veszé­lyes gépeket. Itt a dolgok azok, amik, nincs sundi-bun- di, meg suskus, magyarázza a kemény munkához való ra­gaszkodás okát. Járkinénak ez a munka már a vérévé vált, ritmusra teszi, amit ép­pen tennie kell és a jó né­hány kemény figyelemmel já­ró év a belső szabadság luxu­sát adja neki. Így, miközben húzza a kallantyút, meggör­bített derékkal tolja a több mázsás formaszekrényeket, gondolatai az üzemcsarnoktól messze járnak. Otthon, a másfél szobás lakótelepi la­kásban, ahol leszázalékolt fér­je a háziasszony, s két lánya viháncol kamaszos féktelen­séggel. Kevés az a másfél szoba, morfondírozik magá­ban. nem épp elégedetlenül, inkább csodálkozóan. Albér­letben, egy szobában négyen laktak tíz évig, míg összejött a kellő számú pont, s kézbe vehették a tanácsi másfél szoba kulcsát. Járkiné ma is hálás ezért, s némi szégyen- érzettel mesél férje éjszakai köhögőrohamairól, amelyeket a panel sztereóban közvetít a szomszédoknak, s lányairól, akik fittyet hányva a hazai lakáshelyzetnek és áraknak, a természet törvényeit követve egvre csak nőnek. Nő a ke­zük, a lábuk, a testük — pe­dig két felnőtt heverő már nemigen fér el a félszobában. Talán, ha szobát cserélnének, töpreng félhangosan Járkiné, kényelmesebben elférnének, tanulni is nvugodt.abban tud­nának. A lányok ... Szigorú vonásai megenyhülnek, hang­jában gyöngédség csendül. A tanárok dicsérik őket, szor­galmas, okos gyerekek. Majd kitanulnak valami jó szak­mát. Isten ments, tiltakozik, hogy anyjukat kövessék. Nem nőnek való ez a munka, övó- vagy ápolónők lesznek, áb­rándozik Járkiné a forma­szekrényeket tolva. Talán ne­kik könnyebb lesz, mondja később. Igen. így kell lennie. Magánemberként Pongrácz Gábor, a sziget­szentmiklósiak tanácselnöke indulatos ember. Bosszantják az igazságtalanságok, s en­nek, ha alkalom adódik, hangot is ad. Nem éppen az egészséges öregkor záloga, nyugtázza rezignált mosollyal. Süppedős fotelben ülünk, ahová letelepedve alkalom adódik egy kis magánemberi morfondírozásra. — A tanácson sokféle em­ber megfordul. Jönnek udva­riasak és ajtót csapkodok, tárgyilagosak és indulatosak, idegösszeroppanáshoz közel állók és nyugodtak, joggal kérők és ügyeskedők. Rájuk figyelnünk kell, hiszen itt vannak, jelzik a gondjaikat. De van egy réteg, amelyik sohasem kopogtat ezen az aj­tón. Ismerjük őket — magán­emberként. Tudjuk, hogy me­lyik utcában vagy házban laknak az X.-ék vagy az Y.-ék, akiknek sokszor nem is lenne szükségük többre, mint néhány jó tanácsra, hogy életüket emberhez mél­tóbbá tehessék, ök sohasem jönnek. Félénkségből, szemé­remből. élhetetlenségből, büsz­keségből? Ki tudja? Látjuk a küszködésüket, de eszünkbe csak egy-egy ilyen ritka, nyu­godt pillanatban jutnak. Hogy végül is mire jutnak? Ki tudja... Horváth Judit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom