Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

1986. JANUÁR t, CSÜTÖRTÖK m’Mw, A nap süt, s ez az élet Aktív lesz búcsűzás után is Akkoriban, 1961-ben az a mendemonda járta Sziget- szentmiklóson, hogy a Csepel Autógyár szakszervezeti bizottságában tevékenykedő kultiirfelelősnek építették a takaros művelődési házat. Az egészből az volt igaz, hogy tényleg nagy szükség volt már erre az intézményre, a vonzáskörzetében élő, úgy hatezer ember számára, hiszen Szigetszentmiklósnak és Szigethalomnak nincsen ezen kívül más művelődési centruma. A kultúrfelelős? Hát persze, hogy örült a háznak, őt bízták meg a vezetésével. Mindig gyári Azóta majd’ negyed század telt el. Kimondani is sok, Bur- sits Tiborné azért hát ki se mondja. Az évek teltek, ez volt a dolguk. Neki pedig az, hogy a feladatát megoldja. Felada­tát? Régen rossz lett volna, ha ezt csak annak tekinti. Ö az életét tette fel a népművelésre. — A szakszervezeti munká­ba a negyvenes években csöp­pentem bele. Cérnagyári lány voltam, fizikai munkás, ott vá­lasztottak meg szakszervezetis­nek az újpesti gyárban. Vitt a meggyőződés, a lelkesedés, a lehetőségeket miért is hagytam volna futni? Szerettem énekel­ni, hát énekkari tag voltam, érdekelt a tánc, hát táncos voltam a Somogyi együttesben — így emlékezik vissza. Azután tanácsapparátusba került. Férjhez ment, egész életre szóló társat választott egy éppen hozzá való fiatal ka­tonatiszt személyében. A Pest Megyei Tanácstól került a Cse­pel Autóhoz megbízott kultúr­felelősnek. Oda, ahol akkor kultúrház sem volt, csak álta­lános műveltségre, művelődés­re éhes munkás fiatalok, akik előtt valóban kinyílt a világ. Ez 1952-ben történt. Azóta van itt, azóta tartozik ide. Gyári­nak vallja magát testestől-lel- kestől. — A szakszervezet egy a munkással, a munkás a szak- szervezettel. Jártam az üzeme­ket, s mióta a művelődési köz­pontunk megvan, azóta sem hanyagolom el ezt a feladat­kört. Mindig úgy éreztem, hogy ennek az összetartozásnak köl­csönösnek kell lennie. Munkás- művelődést segíteni csak akkor lehet, ha az embertől nem ide­gen sem a műhely, sem az iro­da, sem az írógépkoptatta körmű adminisztrátor, sem az olajos tenyerű kétkezi szaki. Működő gépezet A vállalati fenntartású in­tézmény a szakszervezet égisze alatt működik a gyár szom­szédságában. Elsődleges fel­adata a gyáriak oktatása, ne­velése, szórakozásának elősegí­tése. E célt szolgálják rendez­vénysorai, klub- és szakköri foglalkozásai, kiscsoportjai, évente zajló munkásakadémiái, nyelvtanfolyamai. A gyerekek­nek, úgy négyszáz rendszere­sen ide járó csemetének, szin­tén élete fontos állomása ez a hely. — Nálunk valahogy úgy van, hogy hétfőn reggel nyolckor nyílik a művelődési központ ajtaja és vasárnap este zárul. Hetente ezrével fordulnak meg itt az emberek. Jönnek a ren­dezvényekre, moziba — bérleti előadásunk is van —, szövő és szabás-varrás tanfolyam hívo­gatja a lányokat, asszonyokat. A gyerekek körében most, mint sokhelyütt, a számítás- technikai tanfolyam népszerű. Szocialista brigádvezetők klub­jába, nyugdíjasok klubjába, if­júsági klubba regimenten jár­nak. Természetesen azért, hogy ez a közművelődési gépezet jól működjön, nemcsak az igazga­tónak van mit tennie. Népmű­velők, körvezetők, igen jó munkatársaim vannak, évek során kialakult a gárda. Ta­nultam magam is, végzett népművelő-könyvtáros vagyok. Eredményekkel és mint em­lítette, kudarcokkal, tanulsá­gokkal múltak az évek. A nap süt — így vettem mindig az életet. Csak felkérésre sorol­ja, elismerésben része volt bő­ven. Sok kitüntetés birtokosa: kapott miniszteri dicséretet, kiváló népművelő, a szocialista kultúráért elismerés az övé, SZOT-díjas, vállalati kiváló dolgozó és a KGM kiváló dol­gozója. — Másként nem megy. Aki népművelő, megszállottnak kell annak lennie. Nemcsak hozzáértés kell, hanem nagy megértés, áldozat a család ré­széről is. Én mindezt az enyéimtől megkaptam. Lá­nyom hasonló útra lépett, óvó­nőképzőt végzett, a szakszerve­zeti bizottságban agit-propos és most népműveléssel, peda­gógiával egészíti ki ismereteit. Fiunk hivatásos mérnöktiszt. Bursitsné öt éve itt lakik. Évtizedekig a fővárosból, s majd’ húsz évig Ráckevéról járt munkahelyére. Szereti a hivatását. így mondja: szereti. Nem teszi a szót múlt időbe. Pedig az igazsághoz tartozik, hogy most az új esztendőben nyugdíjas lesz. Utóda, Soós Mihály tulajdonképpen átvette a jelképes stafétabotot. Az utolsó heteket a múlt évben együtt alakították már. Tulaj­donképpen a művelődési köz­pontba járók a váltást különö­sebben észre sem veszik. Jár a kocsi — Jól jár a kocsi, nincs miért zökkennie. Mindenki tudja a dolgát. S ha úgy érzik, hogy bármiben szükség van rám, hát itt vagyok. Szívesen segítek. Tervem? Mindig na­gyon szerettem volna utazni, ám erre kevés idő jutott. Gyá­ri, művelődési házbéli nyugdí­jasaink, klubtagjaink utazásait szeretném segíteni, szervezés­sel és persze velük tartva. Nem félek, hogy ez az év kallódó napokat hozna nekem. Eszes Katalin Elkészül: 1988-ra Nemzeti atlasz Hazánkban először 1967- ben készült Nemzeti Atlász; az eltelt időszak változásai szükségessé tették újabb ada­tokra épülő atlasz kiadását. A már elkezdődött nagy munkáról Domokos György, a Kartográfiai Vállalat igaz­gatója elmondotta, hogy a kiadás költségeit legnagyobb­részt az MTA fedezi, de hoz­zájárulnak mindazok a mi­nisztériumok is — főleg a hazai térképészet felügyeleti szerve, a MÉM —, amelyek egyrészt adatokat szolgáltat­nak az egyes témákhoz, más­részt a térkép használói is lesznek. Az atlasz átfogóan mutatja majd be az ország természeti adottságait és erőforrásait, társadalmi termelését és a munkamegosztás szerkezetét. A mű terjedelme várha­tóan 220—240 térképoldal és 20—30 szövegoldal lesz. A be­vezető térképek (a kötet elő­reláthatólag 18 ilyent tartal­maz majd), hazánk dombor­zatát ismertetik, és mihtegy 50 évre visszatekintve bemu­tatják az államigazgatás vál­tozásait. A térképek tervezése és raj­zolása a Kartográfiai Vállalat dolga, a sokszorosításra pedig a Térképészeti Intézetben ke­rül _ sor. A munkával 1988-ra készülnek el. Pilis múltjából idézve A kastély és vendégei Pilis. Egykoron vármegyét neveztek el róla, ma már földrajzi koordináták által ha­tározzuk meg helyzetét — pe­dig a szó valóságos és köz- igazgatási minősítése szerint is nagyközség. Múltja messze vezet: már III. Béla 1184-ben a Boldog- ságos Szűz Mária tiszteletére emelt cisztercita apátságot. A török hódoltság idején elnép­telenedett. mert lakossága a Felvidékre menekült. A település újbóli felvirág­zása a Somogy vármegyéből hírneves Beleznay családhoz köthető, akik Pilis ősi birto­kosaitól. a Szilassyaktól sze-, rezték meg ezt az értékes do­míniumot. Mária Terézia generálisa: Beleznay János lakott először Pilisen, ahol már 1710 táján Tv-figyelő’ Szilveszter. Amikor híre ment, hogy a televízió szil­veszteri műsorát a vállalkozó kedvű nézők ötletei és művei alapján állítja össze £gy erre az alkalomra alakult szerkesz­tői munkaközösség, nos, en­nek a beharangozásnak a hallatán egy jókorát csettint- hettünk; Ez igen, ez bátor­ság; egy egész estén át azzal traktálni a nagyérdeműt, amit néhány hivatásos poéngyártó segítségével maga kotyvaszt, hát ez intézménytörténeti csoda! Kétség nem férhet hozzá: felül fogja múlni minden eddigi képes-hangos óévbúcsúztatónkat Ám aztán szivárogni kezd­tek a hangulatlohasztó érte­sülések, miszerint nem egé­szen úgy verik a nagydobot majd, ahogyan a jámbor ál­lampolgár elképzelte, hanem szordinósabban, szelídebben; azaz a privát közreműködők kimaradnak, a postára adott írások komolyabb sebészeti műtéteken esnek át, és hát azok a színművészek, porond- koptatók is, úgymond, jelent­kezhetnek erre a december 31-i megméretésre, akik az esztendőről esztendőre el­következő szerpentines, trom­bitás hajcihőben szeretik lát­tatni magukat. Ám amíg magunk is ta- pasztalihattuk. hogy végül is mi kerekedett ki ebből a szikráztasd az agyad, úgy vi- dulsz mozgalomból, meg kel­lett szemlélni néhány hagyo­mányos és nem egészen ha­gyományos traktát. Női parabola. Újdonság volt «•- bár a később következő Szuperbola előétkeként egy kissé fakó újdonság — a ki­zárólagosan nők által szer­kesztett, vezetett és elmesélt Parabola. Kedvesebb pillana­tait akkor élhettük át, amikor a fodrászüzletben, piacon, il­letőleg a szexuálpszichológiai laboratóriumban felvett nyi­latkozatok hangzottak el. Kü­lönösen ez az utóbbi hely vál­tozott át igazán pezsgő han­gulatú tréfa-piaccá, hiszen dr. Lux Elvira olyan kedve­sen, olyan természetes humor­ral beszélt a nők és a férfiak legintimebb kapcsolatairól, hogy azon még a^legprűdebb erkölcscsősaöknek is muszáj volt elmosolyodniuk. Szuperbola. A drága Bubó doktor után fordította felénk homorú tükrét Árkus József ék nagyon várt — mert jó em­lékeiről igencsak megkedvelt — Szuperbolája. Hát ami azt illeti, erre egy sportpályákról átcsempészett szókettőssel le­het voksolni: volt jobb! Bi­zony, volt ennél jobb, még jobb, sőt sokkal jobb Szuper­bola is, mert hogy ebből a kül- és belpolitikai revüből hiányzott az igazi, természe­tes jókedvet sejtető szellem. Inkább a rutin — tegyük hozzá: a biztos, a jó rutin — gördítette előre. Hofi. Azelőtt éjfél előtt, újabban úgy vacsoráztatás idején jelenik meg — ha meg­jelenik — a szilveszterre ka­merák elé ballagó Hofi. Amit a világ gyermekeinek meg­segítésére összesereglett sztá­rok slágeréből, pontosabban annak stúdiófelvételéből ő pa­ródiaként elővezetett, az mél­tó volt a régi nagy komédiás­hoz — maszkjainak, jelmezei­nek szőrös-textiles zsenialitá­sát éjfél után mérhettük le, amikor a szóban forgó társas nótázás a képernyőn újból, méghozzá névkiírásokkal meg­jelent —, ám amit a söntés- pult előtt elsorolt, az szintén híjával volt a régi, könny­fakasztó Hofi-poénoknak. Miénk... Mindezek után durrant el a hatalmasra föl- fútt léggömb, vagyis feketén- fehéren, azaz a szivárvány minden színében kiderült, hogy a Miéjik a szilveszter című szikráztasd az agyad ... egyszerűen nem állt össze. A félkezünkön is meg lehe­tett számolni, hogy valójában hány pályázat került fel a Kongresszusi Palota színpadá­ra. És azok a beküldött elme­szülemények sem voltaik va­lami tálemtumosak. Kellő matéria híján ezért mi mást tehettek a tévések, minthagy odatereltek min­denkit a dobogóra, akit ilyenkor csak lehet. Odaterel­tek — minden különösebb zökkenő nélkül tették ezt, csak a hangosítás sejtette, mi­szerint netán ezt-azt előre rögzítettek — és eljátszattak velük egy operettes, slágeres, itt-ott aprócska jelenetekkel tűzdelt revüt. Elénk tálaltak egy meglehetősen lehangoló, művi jókedvet árasztó — mit is ... Csak éjfél után, a nótá­zás közben hihettük el, hogy akik mulattatnak, mulatnak. Pedig ezt már jóval hama­rabb kellett volna éreznünk! Akácz László emeletes, barokk stílű, tagolat­lan. téglalap alaprajzú kas­télyban élt, mellhez kétoldalt bástyaszerű tornyok közbeik­tatásával U alakban kapcso­lódtak a személyzeti és gaz­dasági épületek árkádos fo­lyosókkal tagozott szárnyai. Egy ízben a kastély vendége volt maga a császárné is. A régi kastélynak nemcsak koronás látogatója volt, hiszen később Beleznay Miklósné, a kivételes műveltségű Podma- niczky Anna Mária bőkezű pártfogója volt a magyar li- teratúrának. A nagyasszony legkedvesebb vendége a fiatal ügyvédpoéta: Kármán József. Hosszú hónapokat töltött itt, a kastély boltíves könyvtár- szobájában dolgozva írta a Fanny hagyományait, maga elé idézve az elérhetetlen ked­ves: Markovitsné képmását.. Itt olvasta fel A nemzet csi- nosodását a Beleznay grófék- nál vendégeskedő szép és mű­velt Prónay baroneszeknek: Honorátának és Piroskának. A lutheránus templom krip­tájába temetkező Beléznayak kastélya hamarosan az enyé­szeté lett. Az újabb kastély hírét nem építészeti értéke, hanem véres családi dráma, apa'gyilkosság hozta meg. S mikor az öreg kastély maradványai a birtokkal együtt a Beleznayaktcl átke­rült a báró Nyary család tu­lajdonába, az új tulajdono­sok felújították az irodalom­pártolás nemes hagyomá­nyát is: Nyáry Antal korona­őr és Kubinyi Jozefa vendég­szeretetét élvezte a Kármán- szobát is felkereső Petőfi Sán­dor. Szívesen emlékezett visz- sza utijegyzcieiuen a pilisi napokra. A kastély irodalmi estjeinek vendégeként Jósika Miklóst, az Abafi neves íróját, az ele­gáns tollú Degré Alajost, az angol humorú Beöthy Lászlót (aki a Kármán-szobában ír­ta humoros hangvételű Kole­ra cseppjei című karcolatait). A Nyáry-kastély konyhája a legnevesebb politikusokat is vonzotta. Ott járt Majláth György, az utolsó országbíró, Andrássy György, a Magyar Tudományos Akadémia „má­sik” fundátora; Huszár Ká­roly, a koronaőrség kapitá­nya, a tudós Kubinyi testvér­pár Ferenc és Ágoston, vagy Nyári Albert, a modern ma­gyar heraldika megalapozó­ja — Itt írta Vay Sándor, a sza­bolcsi D’Artagnan: Hallga­tom mesétek, Beleznay hár- sak című, a genius locit (hely szellemét) idéző költeményét. Rászlai Tibor Heti filmtegyzet Az elefántember Jelenet Az elefántember című filmből Pár éve nagy siker volt a Pesti Színházban a most be­mutatott film színpadi válto­zata. Az elefántember akkor elsősorban azért vonzott nagy közönséget, mert kiváló szí­nészek — Darvas Iván, Béres Ilona, s a főszerepet alakító Gáspár Sándor — játszottak benne, és próbálták (ered­ménnyé!) bizonyítani ennek, a meglehetősen ijesztő történet­nek az emberi, humánus, pszichológiai hitelét. A David Lynch rendezte angol fűm most valószínűleg azért vált ki érdeklődést, mert megvaló­sítható benne az, ami a szín­padon nem volt lehetséges: az eredeti dokumentumok alap­ján, az eredeti helyszíneken, s az eredeti elefántember kül­sejét is megmutatva készült, tehát az abszolút hitelesség igényével lép föl. A történet ugyanis valóban hiteles. Az 1890-es években tűnt fel Angliában egy rend­kívül ritka orvosi eset: egy bizonyos John Merrick, aki pontosan meg nem állapítható okok miatt (talán a vele vise­lés anyjának egy iszonyúan rémisztő élménye hatására) torzszülöttként jött a világra. Mint az egyébként mélysége­sén álszent angol viktoriánus korban az általános volt (de máshol is így gondolkoztak), Merrickből vásári mutatvány lett, akit emberszámba sem vettek, míg egy fiatal orvos, Frederic Treves, ki nem sza­badította ebből a környezet­ből. Mérnökről, akit elefánt­embernek neveztek el, las­sacskán kiderült, hogy csak a teste torz, a szelleme ép, s érthetően roppant érzékeny is. Tulajdonképpen abba halt bele, hogy emberi érzékenysé­gét elviselhetetlen csapások érték. Ez eddig nem más, mint egy orvosi kuriózum története. Amitől a dolog érdekessé vá­lik (válhat), az éppen a tor* testben élő ép szellem konf­liktusainak az ábrázolása. Et­től lesz hitele, mélysége, ér­dekessége, sőt, bizonyos -drá­mai töltése. A színpadi vál­tozatban ez jobban sike­rült, mert ott nem tekin­tették elsődlegesnek a do- kuimentuimszerű ábrázolást, s Merricknek sem kellett az ere­detivel megegyező maszkot csinálni. Ott inkább elhittük, hogy az Elefántember pusz­tulását a társadalmi prüdérda, a tudományos ostobaság és a szenzációhajhászás okozta. A filmben minden elcsúszik a melodráma felé. Treves dok­tor és mások korabeli doku­mentumai, feljegyzései ugyan hűen kerülnek előadásra, ki­váló a fényképezés és hát­borzongatóan valódinak tűnik Merrick maszkja — mégis, a téma humánumát elfedi az ér­dekesség, a szenzáció, a bor- zongatás meg az érzelmeske­dés. A Merricket játszó John Hurt magyar hangját adó Gáspár Sándor (aki a színpa­di bemutató Merrickje volt) viszont kitűnő szinkronmun- kát végzett. Életben maradni Aki eddig kételkedett volna, most alighanem meggyőzetik: a táncfilmek divatja most már végérvényesen elérte a ma­gyar mozikat is. Volt ugye a Flashdance, aztán nemrég a Break, most meg itt az Élet­ben maradni. (Hogy másfajta táncfilmeket is láthattunk az utóbbi időben, azt most ne emlegessük, mert a Mindha­lálig jazz, a Yerma, vagy ép­pen a Carmen táncváltozata nem ebbe a kategóriába so­rolandó; azok ugyanis — fő­leg Gades két munkája — művészi igényű alkotások vol­tak). Már a Breakről szólva is említettük; ez a. divat a régi jó táncfilmek, táncos revük felelevenítése, azzal a .különb­séggel, hogy most nem Ginger Rogers, Fred Astaire vagy Gene Kelly táncol bennük. Az alap azonban ugyanaz, és a sztori is egyre bárgyúbb lesz. Ez a mostani film is világhí­rességeket sorakoztat fel, a nálunk nem látott filmjeiből híres John Travoltával mint főszereplővel az élen, s a ná­lunk nem minden filmjével bemutatkozó Sylvester Stallo- néval mint rendezővel. A gya­nakvók ebből arra is követ­keztethetnének, hogy ez egy „amerikai digó" film, s nem nagyon járnának messze az igazságtól, mert a film való­ban magán viseli az amerikai szórakoztató mozi stílusának és az olasz érzelgősségnek a jegyeit. De ez csak a dolog egyik oldala. A másik az a valóban jól megcsinált tánc­produkció, amelyben Travolta, aki persze olasz származású táncost alakít, igen jelesen’ működik két feltűnően csinos táncos partnernője társaságá­ban. A filmnek ez a rétege — a hozzá kapcsolódó jó zené­vel — fogyasztható. De a szto­rit jobb lenne feledni, oly nyomasztóan szellemtelen és oly idegesítően közhelygyűjte­mény. Nyomás utána! Ha csak annyit mondunk, hogy Bud Spencer és Terence Hill játszik benne, már min­dent elmondtunk az ezúttal olasz műhelyből kikerült Piedone-filmről. Az újdonság csupán annyi, hogy hőseink most egy bonyolult kém- és puceshistóriába keverednek, s ezzel lehetőség nyílik a CIA (enyhe és óvatos) kifigurázá­sára is. Jobban mondva: azt a néhol nem szellemtélen pa­ródiát kapjuk, amit nagyjából minden titkosügynökségről elő lehetne adni. A bökkenő mind­össze az, hogy ezek a fiimi titkosügynökségek a Piedone- filmek kívánal maihoz igazod­nak, azaz csupa félnótás, bár­gyú, lüké, ütődött, kétbalkezes vagy idegroncs zseboroszlán tagjuk, vezetőjük, ügynökük van, s ezeket hőseink viszony­lag egyszerű módszerekkel (mondjuk a hülyére verés kezdetleges, de meggyőző esz­közeivel) tudják ártalmatlan­ná tenni. A kérdés persze meg is for­dítható: hogy tudniillik miért, kellene enn-ek az elpusztítha­tatlan ikerpárnak valamiféle magvasabb műfajt képviselni, komolyabb szándékú filmek­ben játszani? Az ő műfajuk lenne-e az? Bizonyára nem. Így hát esetleg morgolódha­tunk, de azért isimerjük el: ezen a filmen Is el lehet szó­rakozni — ennél többet meg ki akarna? Takács István i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom