Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-28 / 23. szám

1986. JANUÁR 28., KEDD 3 kJÍMíw Egy mondat a határozatból Egyetértés után a de szócska Ha a papíron múlna, gyorsan „rend” lehetne A gazdasági, a termelési és a termékszerkezetet jelképe­sen úgy ábrázolhatjuk, mint szétágazó utak betorkollását egy-egy főútvonalba. Ez utób­biak ismét azonosan kapcso­lódnak, s persze, el ne feled­jük, a forgalom mindenkor kétirányú. Kölcsönhatás, gátakkal A forgalom mindenkor két­irányú, mert a termékszerke­zet befolyásolja az adott ága­zat termelési szerkezetét, ez a gazdasági szerkezetet, s fordí­tott sorrendben hasonló a helyzet. A kölcsönhatás azon­ban csak papíron zavartalan. A gyakorlatban gátak — ob­jektív, a meghatározott idő­szakban át nem hágható, s na­gyon is legyűrhető, azaz rest­ség, lassúság, érdektelenség stb. szülte akadályok — ma­gasodnak az utakon. Reális diagnózis következik. Így hangzik: „Nem nyugodha­tunk bele abba, hogy a gazda­ságos termékszerkezet kiala­kításának üteme a népgazda­ság egészében lassúbb annál, mint amire szellemi és anya­gi erőink lehetőséget nyújta­nak. A szükségletekkel nem indokolható gazdaságtalan ter­melés megszüntetésére sok esetben még akkor sem kerül sor, amikor annak feltételei adottak. Gátolja az előrehala­dást, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetéséhez nem rendelkezünk mindenütt át­gondolt műszaki-fejlesztési koncepciókon nyugvó, azokhoz szervesen kapcsolódó konkrét cselekvési programokkal.” A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága 1974. decemberi és 1975. júliu­si ülése megkülönböztetett fi­gyelmet szentelt a termékszer­kezet változtatásának mint a gazdasági növekedés kulcskér­désének. Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság — akkor — titkára előadói beszédéből származik az előbbi idézet. Amivel azt is kimondtuk, hogy azóta eltelt több mint tíz esz­tendő, a reális diagnózis azon­ban alapvető változtatásra — sajnálatosan — ma sem szo­rul rá. Igaz, némely tekintet­ben változott a helyzet — pél­dául vannak már műszaki­fejlesztési koncepciók némely területen a gazdaságtalan ter­melés visszaszorítására —, lé­nyeges fordulatra azonban a termékszerkezet korszerűsíté­sében, illetve megváltoztatásá­ban, nem került sor, bár el­szaladt egy évtized. Napjainkban még mindig sűrűn beszélünk — és nem alaptalanul, mert az idén is meglehetősen sokba kerül nép- gazdasági veszteségekben — a cserearányok romlásáról. Ar­ról azonban már kevesebb szó esik — és ha esik is szó, a kelleténél halkabban —, hogy ez a romlás nem csak azért következett be, mert emelked­tek az importárak és csökken­tek exportáraink, hanem azért is, mert a nehézkes, né­hány területen örököltén me­rev termelési és termékszer­kezet nem volt képes a rugal­mas igazodásra, a számunkra kedvező feltételek mellett ex­portálható áruk arányának gyors növelésére. Azaz hiába a felismerés — a reális diag­nózis —, ha nincsenek meg az azonnali cselekvés alapjai. S az okok másik, szintén ki­terjedt csoportja: ott is lassú a változás, ahol az alapok adottak hozzá...! Eligazodási pontokat kínál, ha tudjuk: a megyében pél­dául az élelmiszeripari válla­latok termelésük egyötödét értékesítik — közvetlen el­adásokról van szó — külföl­dön, a könnyűiparban azon­ban ez az arány már felette van az egynegyednek, s több olyan termelőhely is akad, ahol minden második forint(i) a külpiacokról érkezik. Ahogy tehát a vállalatok között erős eltérés érzékelhető, ugyanígy nem szabad elfeledkezni arról sem, amit a nagy összefüggé­sek kínálnak fel, a többi mel-' lett nevezetesen azt, hogy a megye ipara 1985 első felé­ben, szemben a sajnálatos or­szágos irányzattal, képes volt bővíteni a külkereskedelmi ér­tékesítést, s ha a teljes eladá­sokat nézzük, akkor minden százforintnyi bevételből ti­zenhét a közvetlen exportból származott. Ami roppant nagy dolog a kedvezőtlen külpiaci körülmények közepette, hiba lenne azonban elfeledkezni ar­ról, az export népgazdásági indíttatású kényszere sok eset­ben nem társulhatott s ked­vező gazdaságossággal, illetve ismét elvált attól. Amit a vál­lalatok a megyében kevésbé érzékeltek — inkább annak érzékelői voltak, hogy nem eléggé erőteljes az exportösz­tönzés —, a népgazdaság azon­ban, ettől még, ennek ellené­re, elkönyvelhette az ilyen, rejtett, a fontosabb cél érde­kében vállalt veszteségeket. Ez a könyvelés azonban hosz- szú távon csakis veszedelmes végeredményekre vezetne fennmaradása esetén. Öreg újdonságokkal A Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kongresszusának határozatában ez olvasható: „Bővüljön lendületesebben a gazdaságosan előállítható ter­mékek gyártása.” Amiből nem­csak a teendő tudható meg, hanem az is, hogy eddig nem volt valami lendületes ez a bővülés... Gazdasági fejlődé­sünkben döntő szerepet ját­szik például a gépipar. Folya­matos korszerűsítése — mind a gyártást, mind a gyártmányt tekintve — elengedhetetlen feltétele, tényezője az egész magyar népgazdaság haladá­sának. Az iparterület megye­beli. súlyára fényt vet áz az adat, hogy harminchétezer embert foglalkoztatnak itt, a kamatoztatandó állóeszközök értéke 13,5 milliárd forint...! Ugyanakkor a belső piac — akár a felhalmozást, akár a fogyasztást nézzük is, elég itt utalni a Csepel Autógyár autóbusz-fenékvázaira, a Ganz Danubius konténereire — vi­szonylag szűk, tehát a gazda­ságos terméksorozatok csak úgy állíthatók elő, ha expor­tálni lehet az áru egy részét. Napjainkban a gépipar terme­lésének több mint az egyhar- madát külföldön adják el. Az összefoglaló adatban azonban vegyes értékű tényei sűrűsöd­nek, egy-egy nagy és valóban kedvező gazdaságosságú üzlet mellett olyanok tucatjai, ami­lyenek egyetlen pozitívuma, hogy devizát hoznak a nép­gazdaságnak ... Lehetségesnek és szükséges­nek tartja a távlati tervezés és annak középtávú része, a hetedik ötéves terv—, hogy a kivitelben a gépipar része­sedése az említett egyharmad- nál jóval magasabb legyen, egyes számítások szerint a hatvan százalékos arány sem irreális, ha ... Ha képesek va­gyunk azt kínálni, eladni, ami a piacokon árban, műszaki jellemzőkben, használati ér­tékben versenyképes. Pillantsunk most a tények következő csoportjára, előb­biek ismeretében. A gépipar termékeinek — folyó áron és forintban számolva — 50,5 százalékát úgy adja el, hogy ezeknek az árucikkeknek az előállítását legkorábban is tíz esztendeje kezdte el...! A nem rubel elszámolású köz­vetlen eladásoknak a tizenhá­rom százalékát olyan javak alkotják, amelyek gyártási kora felette van a húsz évnek. Igaz — és ez végre kívánatos változások első, biztató jele —, most már rábukkanhatunk olyan tényre is, hogy az adott évben gyártásba vett újdonsá­gok a teljes értékesítésben ki­lencszázalékos súllyal része­sednek, a nem rubel elszámo­lású exportban pedig húsz százalékkal. Aminek értéké­ből nem von le — viszont ért­hetőbbé teszi a dolgot és el­tekintet a hurrá kiabálásától —, hogy ez az egyötödös arány főként kooperációs kapcsola­tokon alapuló visszavásárlások hatására jött létre. Az igazán figyelmeztető tapasztalat azon­ban az, hogy bár az újdonsá­gok köre, mennyisége tágul, gyarapszik, a termelésből ki­vont, megszüntetett cikkek aránya esztendőnként a teljes értékesítésnek mindössze a né­hány százalékát teszi ki, s ez bizony tarthatatlan viszony új és régi között. Ennek a fur­csa viszonynak a magyaráza­ta — és erről, érdekes módon, sokan, sok helyen hallgatnak — nem okvetlenül a restség, a kényelmesség, hanem az, hogy a régi, műszakilag el­avult termék gazdaságossága jobb(l), mint a korszerű újé...! Mindenki egyetért azzal, hogy a termékszerkezetet — nemcsak az iparban! — kor­szerűsíteni kell. Az egyetértés után sajnos sok de s'zócska következik. E kötőszó megkí­sérel kérdőjelet biggyeszteni a szelektív fejlesztés jogossága mellé, ezerféle mentséget, ma­gyarázatot fűz össze arra vo­natkozóan, miért nem .érvé­nyesül kellő módon a komplex mérlegelés a termékszerkezet összetételének elbírálásakor, fejlesztésének kidolgozásakor. Holott — szinte tanpélda már az ismétlődő tanulság — ké­zenfekvő, önmagában az im­portigényesség nem lehet aka­dálya egy-egy jól és hosszú távon biztonságosan értékesít­hető új termék előállításának. Minden tényező hatékonyságát — szakszerűen: minden ráfor­dítás hozadékát — szükséges vizsgálni ahhoz, hogy képet kaphassunk, mi a kifizetődő, s mi nem az. Intő tapasztalatokra tehe­tünk szert előbbiek gyakorla­tával kapcsolatban, ha az üze­mekben azt tudakoljuk, miben látják érintett termékeiknél a veszteség okát? A válaszok döntő része — ugyan más té­nyezőket is felsorakoztatva — első helyen az árat jelöli meg . .. Ezek szerint az ár­emelés „gazdaságossá” vará­zsolná a ma ráfizetéses áru­cikkek sorát!? Ha a papíron múlna, gyorsan „rend” lehet­ne a gazdálkodásban. Az eredő a költség A nagyon is idézőjelek közé kívánkozó gondolkodásmód jól jellemzi azt a makacsul fenn­maradó magatartást és követ­kezményeként a termelési értékesítési helyzetet, amely döntően az árat és nem ere­dőjét, a költséget teszi első helyre. Az ár tagadhatatlanul lényeges tényezője a termék megítélésének, gazdaságossá vagy nem gazdaságossá minő­sítésének. Ennél semmivel sem kisebb — sőt, sokkal fon tosabb! — értékű mérce azon­ban a ráfordítás, a költség, az arra adandó válasz, miért ke­rül annyiba a vizsgált termék, amennyiért előállítják, ameny- nyit kérnek érte? Szükséges-e minden ráfordítás, hol nyílik mód a megtakarításra és így tovább. Ezekre a kérdésekre azonban ma még, a lehetsé­gesnél. a kelleténél ritkábban hangzik el a felelet. Mészáros Ottó Társadalombiztosítás Idei feladatok Az Országos Társadalom- biztosítási Tanács Prieszol Olga elnökletével hétfőn ülést tartott. A testület — a Fő­városi Társadalombiztosítási Tanács elnökének beszámolója alapján — megvitatta a tár­sadalombiztosítás állami irá­nyításának bevetése óta a fő­város területén végzett tár­sadalombiztosítási munkát és állást foglalt a további felada­tokról. Értékelte a megyei tár­sadalombiztosítási tanácsok­nak az alacsony összegű nyug­díjban részesülők támogatása érdekében végzett elmúlt évi munkáját. A kiképzési terv szerint Harcászati gyakorlat A Varsói Szerződés éves ki képzési tervének megfelelően a közeli napokban a magyar néphadsereg, a csehszlovák néphadsereg, valamint a szovjet hadsereg kijelölt tör­zseinek és csapatainak rész­vételével harcászati gyakorlat kezdődik hazánkban. A gya­korlaton tartalékosok is részt vesznek. Lehet portás, jegyszedő, ruhatáros Rehabilitáció — gondokkal Országos probléma, hogy a betegség vagy baleset miatt megváltozott munkaképességű dolgozóknak nem mindenütt tudnak új állapotuknak meg­felelő munkát kínálni, pedig ez elengedhetetlen lenne a rehabilitációjukhoz. Vácott nemrégiben a szak­maközi bizottság tárgyalt a városi tapasztalatokról. A kép felettébb tarka. Például a Kötöttárugyárban évente ké­szítenek pontos jegyzéket a rehabilitációs munkahelyek­ről, a listát a szükségletekhez igazítják, s az érintettek sor- ra-rendre elfogadják a fel­ajánlott munkaköröket. Van bedolgozói rendszerük, így a varrónőket otthonukban is foglalkoztathatják. Körül­tekintően jártak el a Taurus Gumiipari Vállalat itteni üze­mében, s a DCM-nél is, az előbbinél minden ilyen ügyet megoldottak üzemen belül, az utóbbinál 9 esetből 3-szor új munkakörbe került a dolgozó, 4-szer a munkakörülményeket változtatták meg, 2 ízben pe­dig a városi rehabilitációs bi­zottsághoz irányították azokat, akiknek ilyen lehetőséget nem kínálhattak fel. A Forténál 7 esetből 5-öt oldottak meg helyben, egy dolgozó rehabi­litációjáról a bizottság dön­tött, s ugyancsak egyet le­százalékoltak. Sorolhatnánk még a jó példákat, s a hiá­nyokat, tény, hogy nem min­den munkáltató segíthet. Ám ma vanr más mód is. A városban immár hetedik éve működik a rehabilitációs célüzem, melyben 28 embert foglalkoztathatnak, s tavaly újabb 9-nek teremtettek be­dolgozói lehetőséget. A városi tanács munkaerő-szolgálati irodája nyilvántartja a reha­bilitációs munkaköröket. A vállalatok, intézmények leg­gyakrabban portási, éjjeliőri, telefonközpont-, vagy liftkeze­lői, pénztárosi, ellenőri, jegy­szedői, ruhatárosi, s hasonló állásokat ajánlanak, ám ezek­ben ritka az üresedés és a munkáltatók elsősorban saját nyugdíjasaikkal, megváltozott munkaképességű dolgozóikkal töltik be e helyeket. Így egy esztendő alatt a munkaerő-szolgálati irodánál jelentkező 27 ember közül 19- nek tudtak könnyebb munkát ajánlani, s javasolták, hogy a többiek kapjanak szociális járadékot. V. G. P. Arcok a mezőgazdaságból Az infarktus biztos nem dob föl — Ez a homokföld, uram, nézze, milyen sárgarépát te­rem, persze, igaz, hogy locso­lom a növényeket — mutat­ja a nyári termést Bencze János, a Vecsésdűlő 14. szám alatti tanya lakója. Az idegen láttára távolabb felhorkan egy ló, gazdája szavára nyugszik csak meg. — Igavonó állat nélkül itt nem lehet megélni — magya­rázza a gazda, mikor látja, hogy érdeklődésem a négylá­bú felé fordul. Ezek a lábak rosszak ugyan, kiállásukon hordják a vénség jeleit, de az is szembetűnik rögtön, hogy száját nemigen kerüli el az abrak. Szőre sima, látszik raj­ta a gondos kezek nyoma. Mert hát az olyan ember, akire a világtól távoli por­tán köszön rá az alkony, s a vállán hordozott évek is ösz- szébb zsugorították testének árnyékát, nem létezhet jószág és dolog nélkül. A tanya, amelyben a 60 esztendős Bencze János él, alig néhány kilométerre van Gyáltól, ugyanakkor Vecsés is közeledik hozzá. A műút is szinte egy iramodásnyira fut tőle. Sőt, azon ritka bir­tokok egyike, ahol nemcsak villanykörte világít, hanem fürdőszoba is várja a tisztál­kodni vágyót. A gondos, elő­relátó ember akkor komforto- sította az épületet, amikor még havi keresete volt a fel- sőpakonyi Gépszernél, ősz óta már csak a nyugdíjára, a ta­nyán hizlalt jószágok, a meg­termelt zöldségek jövedelmé­re támaszkodhat. Igaz, ez sem kevés. Sőt, nyugdíját még be­vételekkel is kiegészíti. Mert nem akárki ám Bencze Já­nos! Messze földön ismert ember ő. Hogy ezt minek kö­szönheti? Sok ifjú pár frigy­kötésekor jeleskedett eddig és Magyar-csehszlovák vízügyi tárgyalások A folyamszabályozásról a bagoméri Duna-kanyarbam került sor. Az 1400 méter hosz- szú kanyar évek óta az egész hajózható Duna-szakasz leg­nehezebben hajózható része volt. A hajózható medersza­kasz annyira szűknek bizo­nyult, hogy az év nagy részé­ben nem tudták egymást ke­rülni a hajók. A folyamszabályozási művek erősítése, a gázlókotrás az idén is folytatódik. A mostani tár­gyalások során az ipari ka­vicskotrások helyét is kijelö­lik, ahonnan több millió köb­méter ipari célra hasznosítha­tó kavicsot emelnek majd ki 1986-ban. teszi ezt most is. Lagzi nem' múlhat el nélküle, vőfélynek hívják, mert hogy sok olyan rigmust ismer, amit mások már elfeledtek. De a harmo­nika kezelése sem idegen tőle. Mondják, olyan hangulatot tud teremteni, hogy még Sa­vanyú Jóskát is kedvre derí­tené. — Engem az infarktus bi­zony nem dob föl — győzködi szinte önmagát is Bencze Já­nos. — Egy hold föld az enyém, abból, ami itt körül­öleli a tanyát. Hát azt dinnyé­vel ültetem be az idén, Ve- csésről meg hozok vagy 5 bikát hizlalásra, és a disznó­ólakat sem hagyom tovább üresen. A munka, a mozgás a betegség legjobb ellenszere. Legalábbis nálam az. De ke­rüljünk már beljebb! Az épületbe invitál a ruga­nyos léptű, külsőre nézve öregnek egyáltalán nem mondható gazda. Ágy, tűzhely, néhány szék, szekrény, asztal, a sarokban a kellemes meleget árasztó kályha tölti meg a szobát, amelyben él. Itt lakik, itt kö­nyököl a rádiót hallgatva, itt töpreng a napi munka után, elvégzett-e mindent, de itt fo­gadja a vendégeket is, akik gyakran felkeresik és hívják vőfélynek az új és újabb lag- zikba. A falinaptáron — mind megannyi esemény — ott láthatók a bejegyzések; hová, mikorra ígérkezett el, mert a sok meghívást csak így tudja fejben tartani. — Minden éjszakai fellépé­semet az örömszülők 1000 fo­rintja bánja. Mégsem sokall­ják, mert istenesen megdol­gozom érte. A pénzen kívül természetesen még a vacsora is dukál. Viszont mielőtt el­mondanám az asztali áldást, megnézem, ki főzte azt az ét­ket, mert jobban esik a bir­kapörkölt, a hurka, a kol­bász, ha szemrevaló a sza­kácsnő. Ha nem így van, csak turkálok az ételben — hunyorít rám hamiskásan a tanya lakója. — Isten látja telkemet, mindig örömmel nézegettem a formás fehércselédet. Igaz, most már módjával járom kö­rül őket. mert az idő. az idő, és az felettem is eljárt. Hatvan esztendő valóban nem kevés, mégis napról napra beosztja idejét. Azzal kezdi, hogy arcot, kezet mos, elrakodik, begyújt, sorra ve­szi a jószágot. Enni ad a disz­nóknak. a lovat körbe pucol­ja, egy kicsinyég eldiskurál vele, majd következnek a baromfiak. Benéz az ólba, van-e tojás, megmustrál mindent, a kutat, a górét. a tűzre való fát. mert mindent pontosan szeret tudni. A nagy gumicsizma hol itt, hol ott csattog, aszerint, merre irá­nyítja a két láb. Ügyel, ne­hogy elaludjon a tűz, kifus­son a reggelire forralt tej. Nem sieti, de nem is nyújtja az első evést. Tudja, hogy az evést, a dolgot, az élet tem­póját olyan valami határoz­za meg, ami a természetből fakad. A nap tavaszt idézően ra­gyog a januári égbolton. Az öröm is láthatóan kiül az idős ember arcára. Tapasztalatból tudja, már nincs messze az az idő, amikor beszívhatja a nedvességtől megduzzadt ta­vaszi föld illatát. Magában már elrendezte a munkák folyását is. Igaz, most még ketten kuporgunk a szoba asztalánál és iszogatunk. Im­már másodszor tölti tele a borospoharat. Tőlünk jobb kézre esik a másik, a fűtetlen, hideg szoba. Nem használja, krumplit, zöldséget tárol ben­ne, nehogy megfagyjanak tél közepette. Jó lesz majd pia- colni vele, és ha épségben megőrzi, a tavaszon többet kap a portékáért. — Még 1939-ben megszök­tem a szüleimtől, Inárcsról, és itt nem messze, Felsöpakony- ban kötöttem ki a Soós-ta- nyán. Az 50 holdas paraszt 20 pengőt fizetett havonta — emlékezik a tanyagazda. — Mikor megtaláltak a szüleim, kérleltek, menjek haza. Nem álltam kötélnek, inkább én csábítottam ide őket. Itt vál­tottunk ki 30 hold haszonbér­letet. Az árenda rövidesen jö­vedelmezett annyit — na meg Inárcson is eladtuk a házat —, hogy megvehettük ezt a tanyát, három köblös földdel együtt. Apám, sajnos, rövi­desen meghalt, és édesanyám is csak 7 esztendeig élvezhet­te az új szerzeményt. A fiatalsága? A dologból állt, meg a hétvégi vigassá­gokból, amelyet a tanyai fia­talok rendeztek mindig más- más-tanyán. ű vitte a prímet, mert neki volt érzéke a zené­hez. Konzervatóriumba nem járt, és a zeneiskola falai kö­zött sem fordult meg soha, mégis jól kezelte a furulyát, első hangszerét, amit édesap­ja hozott neki az egyik vá­sárból. Jófejű gyerek lévén, gyorsan megtanulta a lakodal­mi rigmusokat is. Ezeket könyvbe gyűjtötte össze, amit nemrégiben elloptak tőle. — Nem baj — legyint. — Az egész itt van már a fejem­ben, míg élek. el nem felej­tem. A könyvből meg más is megtanulhatja a szöveget, és ha még talpraesett is az ille­tő, alkalomadtán az utódom lehet. Vőfély az elkövetkezen­dő lakodalmakban. Bóna Zoltán Magyar—csehszlovák vízügyi tárgyalások kezdődtek hétfőn a csehszlovákiai Komarnóban. Az ötnapos tanácskozáson a két ország szakemberei átte­kintik a közel 200 kilométer hosszú közös Duna-szakasz szabályozásával, a gázlókotrá­sokkal, a hajózás feltételeinek biztosításával kapcsolatos ten­nivalókat. Szigetköznél és a Gönyű alat­ti folyószakaszon az elmúlt évben 19 ezer köbméter követ építettek be az új folyamsza­bályozási művekbe és 60 ezer köbméter gázlókotrást végez­tek el. A legjelentősebb be­avatkozásra Ásványráró alatt,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom