Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 14. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI—I, ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1986. JANUÁR 17., PÉNTEK A KÉSZ XI. kongresszusa előtt Nyílt levél az ifjúsághoz SJrfpusztai vállalkozás Az idén még többet akarnak Ideje számot vetnünk: 1957 — a KISZ születése — óta immár 29 esztendő telt el, nagy iramú kezdéssel, óriási lendülettel és hanyatlásokkal, váltakozva. A mai tizen- és huszonévesek már csak mint legendát hallgatják a Hanság lecsapolá- sáról, az építőtáborok megszervezéséről, a 60-as évek nagy békét- és diákmozgalmainak előretöréséről szóló visszaemlékezéseket. Pedig nem is olyan régen vitték véghez elődeink, és mi úgy hallgatjuk, mint egy történelemleckét. Hol vannak a régi nagy idők, a buzgó tenniakarás, a változtatás messzire űző vágya? Nem lesz többé „fényes szelek” nemzedéke? Vajon hol a hiba? A teendőkről Elődeinkben keressük, akik ilyen örökséget hagytak ránk és bennünket talán nem így nevelnek tovább? Vagy keressük magunkban, habár ez nehezebb: túlzottan elkényelme- sedtünk, nem akarunk semmi újat, , szebbet' nem szeretünk politizálni, nem veszünk részt a közéletben, bezárkózunk a kis csigaházunkba, és csak a „miénk” gyarapításával törődünk? Vajon valóban így van-e? Vagy csak arról van szó, hogy nem tudjuk megfogalmazni, mire vágyunk, mire is van szükségünk, és nem találjuk meg a hozzá szükséges teret? Bizony, sokszor így van. Számot kell vetnünk, s ennek az eredménye néhol keserű lesz. Az ifjúsági mozgalom sajnos sok helyen elsekélyese- dett, csak névleg tartja magát, sokan elfordultak tőle, és egyre csökken azoknak a tettre- kész, harcos vezetőknek a száma, akik igaz meggyőződésből szeretnének többet nyújtani társaiknak, olyan közéleti teret, amelyre az egyéni — a családi — élet mellett mindenkinek szüksége van. Éppen ezért a KISZ Központi Bizottsága a „Mi a teendőnk?” című kongresszusi levélben felhívást intéz az ifjúsághoz: „ítélje meg mindenki, aki felelősséget érez önmaA monori Kossuth Lajos Általános Iskola a következő — 1986—87-es — tanévben is indít testnevelés tagozatos osztályt a leendő első osztályosok számára. Felvételre kerülhetnek azok a tanköteles korba lépő ügyes, rátermett leányok és fiúk, akik az előzetes alkalmassági vizsgán megfelelnek, továbbá szüleik kérik felvételüket, valaDélután fél öt, Gyömrő központjában — a Steinmetz és Táncsics Mihály utca kereszteződésében — meglehetősen nagy a jármű- és gya- logosforgalorp egyaránt. Ám a járókelők most nem sietnek, hanem az eget kémlelik. A ritka természeti csoda, a téli szivárvány látványa szegezi a szemeket az égboltra. — Nézd milyen szép és csodálatos — mondja az egyik fiatalasz- szony társának a trafik előtt. — Felnézek a magasgáért és szervezetéért: milyennek látja saját szerepét, közössége és környezete életét, az irányítók munkáját, s mondja el, hogyan válhat fontosabbá az ifjúság számára a KISZ, s lehet vonzóbb, érdekesebb, tartalmasabb mozgalmunk! Párbeszédre hívjuk azokat a felnőtteket, idősebb elvtársakat, a társadalmi és tömegszervezetek aktivistáit, akik számára nem közömbös az ifjúság sorsa, jövője, a KISZ tevékenysége!” Rendezvények sora Ennek szellemében tartotta még a KISZ Monori Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága felkészítő értekezletét,.amelyen a területen működő bizottságok, alapszervezetek titkárai kaptak tájékoztatást a XI. kongresszus előkészületeiről, az időszerű változtatásokról. Részt vett az ülésen Tési Vilmos dr., a Politikai Képzési Központ munkatársa is, aki rövid előadásban méltatta a jelen kül- és belpolitikai, gazdasági eseményeit, hiszen a KISZ-nek, mint politikai szervezetnek mindenkor igazodnia kell ezekhez. A felkészítőt követően Hajnal Béla, a KISZ-bizottság titkára tartott beszámolót az elmúlt év munkájáról: — Kiemelkedik a sorból a „VIT-vágta” országos vetélkedő, amelybe területünkről nagyon sokan sikeresen kapcsolódtak be. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 23 csapatunk vett részt a szentendrei megyei fordulón. Felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére több alapszervezet méltóan készült: így emlékezetes marad sokak számára a „40 év állomásai” a Lajos-íorrásnól, vagy a „Ság- vári emléktúra”, amelyet a gyömrőiek szerveztek. Ez olyan szép, újkeletű hagyomány, amely jövőre is követésre méltó marad. Sportrendezvényekben is bővelkedtünk tavaly: fiataljaink összemérhették tudásukat tenisz- és pingpongverse- nyen, teremlabdarúgó tornán, mint vállalják az ezzel járó kötelezettségeket. Nemcsak Monorról, hanem a vonzáskörzet többi községéből is számítanak a mostani 6 évesék jelentkezésére. Jelentkezni lehet 1986. február 16-ig személyesen vagy írásban az iskola igazgatóságán. Cím: 2200. Monor, Kossuth Lajos utca 98, egyik azt ecseteli, hogy ismét bevált a jugoszláv meteorológia előrejelzése, igaz a szivárványt nem kalkulálták be ők sem ... Aztán halványul óban az égi csoda, mindenki sietősen indul hazafelé. Otthon be- kaocsolom a rádiót, amelyből megtudom, ismét hidegfront érkezik hazánkba, hull majd a hó ... S közben azon jár az eszem, a nyáron látunk-e majd szivárványt az égbolton? ...-ér valamint a jelenleg is folyó — és folytatódó „Mexikói Kupa” sorozaton. Ezen a nyáron is sok közép- iskolás diákunk vette ki a munkából részét országos építőtáborokban, dicséret illeti őket éppúgy, mint ifjúgárdistáinkat, akik a Balaton melletti környezetvédelmi szaktáborban jeleskedtek. A szakbizottság által irányított ifjú gárda munkája egyébként lassan emelkedő színvonalat mutat, ezt fémjelzi a Gyömrön megrendezett szemle, amelyen csaknem 150 fiatal vett részt. Sikereinknek örülünk, és reméljük, hogy munkájuk az előttünk álló évben is így alakul. Hiányt pótolnak — A KlSZ-alapszerveze- teink munkáját — a propagandisták képzését — próbáljuk segíteni azzal, hogy rendszeresen részt veszünk a pártpropagandisták továbbképzésén. Ezzel hiányt is akarunk pótolni, hiszen a képzésben munkánkat még tovább kell javítani. N. M. Hétfőn Áramszünet Január 20-án, hétfőn 8-tól 15 óráig áramszünet lesz Mo- noron a Lenin utcában és az onnan nyíló ‘ utcákban, a transzformátorállomás átépítése miatt. Kétségtelenül nagy vállalkozói kedv, merészség és bizalom kellett ahhoz, hogy 1979-ben három dolgozóval új ipari üzemet ala'pítson a Tápióvölgye Termelőszövetkezet a sűrűpusztai telepén. Az első partner a Magyar Optikai Művek Kalibergyára volt. Jól sikerült a kezdés, és fokról fokra többféle munkát vállalhatott el a kis kollektíva, amely gyarapodott is létszámban. Ma forgácsolást, darabolást, esztergá- lást, marós és fúrós munkát, anyagtárolást végeznek a kis ipari üzemben... Pártfogói munkahely Legutóbb, amikor László Tiborral, a sűrűpusztai telep vezetőjével beszélgettünk, elmondta, hogy tizennyolcra gyarapodott az üzem létszáma, köztük két női dolgozóval. Sajátos feladatot is ellátnak azzal, hogy az általános iskola nyolc osztályát végzett, de szociális körülmények miatt továbbtanulni nem tudó, 16 éves fiatalokat is foglalkoztatnak, mégpedig olyan feltételek mellett, hogy betanított munkásként teljesítményük és jövedelmük megközelítse a felnőttekét (természetesen képességük függvényében). A szövetkezet támogatja a továbbtanulni, szakmát szerezni igyekvőket, s tervezik, hogy a közeljövőben beiskoláznak betanított munkásokat, 2—3 évi gyakorlat után, Nagykátá- ra, szakmunkásképzőbe. A Pest Megyei Bíróság és a termelőszövetkezet együttműködése révén pártfogói munkahelyet is létrehoztak a telepen, megkönnyítve a büntetés után szabadult emberek társadalmi beilleszkedését, a munkahelyi kollektíva nevelő hatásával is számolva. A legfrissebb idei változásokról nedifi azt mondta el László Tibor: — Miután az üzem a tavalyi 3 millió forintos bruttó termelési értéket nemcsak tervezte, hanem el is érte, idén bizakodva vártuk az újabb feladatokat, megrendeléseket. A MOM Kalibergyárával (amely január 1-t.ől Kaliber, Mérés- technikai- és Műszergyár) 1990-ig írtunk alá együttműködési szerződést, az ISG maglódi járműgyárával öt évre. Az ISG számára anyagmentes bérmunkában évente 2 millió forint értékben gyártunk szervokormánybakokat. A VII. ötéves tervidőszak minden esztendejében 13 ezer szer- vokormánvbakot készítünk a szerződés értelmében. Belső tartalékok S természetesen továbbra is biztos partnerünk a ceglédi Közúti Gépellátó Vállalat, a Fémmunkás Vállalat, a Távközlési Kutatóintézet, a Tarna- menti Ipari Szövetkezet, illetve az utóbbi három megrendelőnk eseti igényekkel jelentkezett eddig is. Ilyen biztos háttérrel mertünk az idei évre 5 millió forint bruttó termelési értéket tervezni. — Változott a létszám is, mert a napokban négy új dolgozót veszünk föl az üzembe, akik fővárosi munkahelyüket hagyták oda, hogy helyben keressék meg kenyerüket, utazás nélkül. Fokozatosan 3—4 új dolgozó felvételével lehetőleg még az idén harmincra emeljük a létszámot, hogy minél optimálisabb legyen a gépkihasználás. amit a két műszakos termelés is indokol. Már szervezzük a húsz embert foglalkoztató bedolgozói hálózatot, ezzel is bővítve tevékenységi körünket, hogy teljesíteni tudjuk az éves tervet. Forgácsolást, vagy azzal összefüggő lakatosmunkát végeznek majd a bedolgozók saját gépeiken, a műhelyfelmérések már folynak — számolt be a jobbnál jobb hírekről László Tibor. Elmondta a telepvezető még A jövő sokat ígér Hideg van, tél van — de hát mit lehet várni január hónaptól? Ez a természetes. No meg az is, hogy lehet hideg, lehet tél, a különböző sportágak képviselői mocorognak, készülődnek a tavaszi összecsapásokra. így van ez rendjén, s így van ez Gyömrön, a megyei I. osztályban szereplő, immár kétszeres bronzérmes férfi kézilabdacsapat háza- táián is. A játékosok megkapták a „behívót”. Február 1-en, szombaton találkozik a — mondhatni — vadonatúj keret, s ez szó szerint igaz. A kipróbált, s megmaradt játékosok mellé fiatalok, tizenévesek kerültek a felnőttek közé, s nem azért, hogy a kispadot koptassák, sokkal inkább azért, hogy bizonyítsák vitathatatlan tehetségüket. A régiek — Szabó István, Hevesi Gabor kapusok mellett helyet kap Márki József is, miként Horvath Lajos mögött a fiatal Somogyi Gábor lett kerettag. A bal átlövők között edz Benkó Roland, akinek Kiss Zoltánnal kell megküzdeni a csapatba kerülésért. Kiss Zsolt helyettesítője lehet Szellő Zoltán, beállóban pedig Szél Szilárd és a Szabó Imre mögött készenlétben álló Túróczi Károly. A jobb oldali átlövő kérdése meglehetősen nyitott. Tavasz Tavasszal? Nagy József — aki ősszel súlyosan megsérült, minden bizonnyal mindent megtesz gyógyulása érdekében — az első számú jelölt. Alig képzelhető el nélküle a csapat, de hát ezt majd egészsége dönti el. Nem kisebb egyéniség átigazolása van még függőben, mint a volt válogatott Elektromos játékosé, Tavasz Barnáé. Ha őt sikerül leigazolni — sok-sok szál fűzi Gyömrő- höz —, aligha lesz komoly ellenfele vonzáskörzetünk csapatának. A Nagy J.—Tavasz B. átlövő páros „páratlan” lehet a megyében. Ha az átigazolás mégsem sikerül,, úgy tisztes helytállásra számíthat a csapat. Jobb szélen Barabás Mikazt is, hogy az alaptevékenység tmk-üzeméből két kihasználatlan esztergagép került át az ipari részleghez, a darabolóüzembe. Ezekkel a gépekkel végzik el az alaptevékenység nagyjavításához szükséges alkatrészek felújítását, gyártását. Ez az ötlet a belső tartalékok feltárásának vizsgálata során merült rföl: ezer óra esztergá- lásra és 200 óra marásra tart igényt az alaptevékenység, amit az ágazatok közötti szűkített önköltséggel számolnak el, vagyis nem kívánnak nyereséget elérni, hiszen az alkatrész-felújítás és -gyártás az egész termelőszövetkezet érdeke! S az sem lényegtelen, hogy növekszik a gépkihasználtság mértéke, ami országosan is eléggé gyenge sok gazdaságban. Még talán annyit erről az ipari részlegről, hogy tagja az INKA Comporgan nevű kapacitásbörzének. Ez az iroda a kapacitások és a megrendelők igényeinek összehangolásával foglalkozik, havonta értesíti tagjait (az ipari kapacitással bírókat az igényekről és viszont). Alig volt selejt Az ipari részleg tervei január végére készülnek el teljes mértékben. Hogy tudják-e majd teljesíteni?... Biztosan, ha úgy dolgoznak továbbra is az emberek, mint tavaly, mert a 3 millió forintos termelési értékkel szemben mindössze 200 forintnyi volt csupán a’selejt! A. L. A. lós az első számú jelölt. Ha némi rutinra szert tesz, kulcs- játékosa lehet az együttesnek. Gödöllői teremtorna A csapat februárban Gödöllőn vesz részt teremtornán. Az eredmény mellékes. Elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a feladat és a cél. A generációváltás egészen bizonyosan nem megy majd zökkenő- mentesen. A jövő azonban sokat ígér. A régiekben, s elsősorban a fiatalokban hinni és bízni kell.-ás Kulturális program Ecseren pénteken 18 órától: a népi tánccsoport próbája. Gyomron 15-től: a hatik- szakkör foglalkozása, 17-től: karate-, 18-tól: az ifjúsági klub összejövetele. Monoron a moziban, 18-tól és 20-tól: Egy zsaru bőréért. Vecsésen 14-től: a Napsugár bábcsoport foglalkozása, 17-től: az A/48-as galambász- kör összejövetele. Szabás-varrás tanfolyam Szabás-varrás tanfolyam indul február 3-án kezdőknek és haladóknak a péteri Erkel Ferenc Művelődési Házban. A három hónapos tanfolyam részvételi díja mindkét esetben 500—500 forint. Jelentkezni lehet a művelődési házban a nyitva tartási időben, vagy levelezőlapon, az alábbi címen: Művelődési ház 2209 Péteri, Petőfi Sándor utca 43. Köszönetünket fejezzük ki rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik drága feleségem, szeretett édesanvánk, Szabó Károlyné sz. Mészáros Margit, elhunyta alkalmáből mély gyászunkat enyhíteni segítették, temetésén Monoron részt vettek, kegyelet virágait sírjára elhelyezték. Szabó Károly és családja. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Önelszámoló rendszerbeli Csendes a határ, vékony hópaplan alatt zöldülnek á vetések. Bizony elkelne a vastagabb hóbunda, nehogy kárt tegyen a növényekben a fagy. A mezőgazdasági üzemek gépműhelyeiben viszont szorgos munka folyik ezekben a hetekben is. A gépszerelők, a masinák vezetői alaposan átmustrálják a traktorokat, elvégzik az ilyenkor szokásos karbantartásokat, főjavításokat. A monori Kossuth Termelőszövetkezetben az év elejétől kezdve új formában — úgynevezett önölszamólő rendszerben — dolgoznak a traktorosok és gépkocsivezetők. Ennek lényege, ha óvja gépét és maga javítja, kevés alkatrész felhasználásával — az év végén tekintélyes summát vehet fel. Képünkön: Salan- ki Sándor a Rába-Steiger-traktor motorjának működését ellenőrzi Hanesovszki János felvétele Már jelentkezhetnek Testnevelés tagozatosok Pillanatkép Szivárvány ba, valóban megannyi színben pompázik a januári szivárvány, amolyan képzeletbeli hidat alkotva a horizonton. Már mindenki a szivárványt lesi, két autó is megáll, utasaik kiszállnak a kocsiból, s ők is gyönyörködnek a ritka természeti tüneményben. A sarkon két férfi beszélget. Az Kézilabda Kopogtatnak a fiatalok