Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-06 / 286. szám
2 1985. DECEMBER 6., PÉNTEK Befejeződött a cartagenaf tanácskozás Kompromisszumos megállapodások Ülést tartott a Minisztertanács Csütörtökön befejeződött a kolumbiai Cartagenában az Amerikai Államok Szervezetének XIV., rendkívüli külügyminiszteri tanácskozása. A megbeszélések erdményeként több pontjában módosították a szervezet alapokmányát, és kompromisszummal ugyancsak jóváhagyták a kolumbiai kormány által a tanácskozás elé terjesztett dokumentum egyes pontjait. Nem született állásfoglalás ugyanakkor a térség szempontjából olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a közép-amerikai válság és az eladósodás problémája. A záróülésen a 30 küldöttségvezető kolumbiai kezdeményezésre állást foglalt a szervezet egyetemessége, • a A nyugatnémet Bundestag Philipp Jenninger elnök vezette küldöttsége szovjetunióbeli hivatalos látogatását befejezve csütörtökön elutazott Moszkvából. Előtte a nap folyamán Mihail Zimjanyin, az SZKP Központi Bizottságának titkára, a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottságának elnökhelyettese fogadta a delegációt. A megbeszéléseken áttekintették a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit. Mihail Zimjanyin hangsúlyozta: korunk legfontosabb feladata a fegyverkezési hajsza megfékezése a földön, a világűrre történő kiterjedésének megakadályozása, a nemzetközi helyzet javítása, az enyhüléshez való visszatérés Európában és az egész világon. A NATO új javaslatot terjesztett be csütörtökön a bécsi haderőcsökkentési tárgyaláson. A Szovjetunió nagykövete közölte, hogy azt gondosan tanulmányozni fogják, de máris látható, hogy a Nyugat ismét megkerüli a lényeget, s nincs ok derűlátásra. A NATO javaslatát az elmúlt hónapokban dolgozták ki, de csak most, a genfi csúcstalálkozó után terjesztik he — közölte Michael Alexander brit nagykövet, aki amerikai és NSZK-beli kollégájával együtt tájékoztatta a sajtót. A Nyugat formailag a VSZ országainak idén februári szerződéstervezetét veszi alapul (amelyre eddig nem adott választ), ugyancsak félretéve a két szövetség haderőinek létszámáról sok éve folyó meddő vitát. Míg a VSZ azt javasolta, hogy egy pluralizmus elve és amellett, hogy bővítsék ki a főtitkár és az állandó taríács jogkörét. Bár ez a határozat meglehetősen általánosan fogalmaz a jogkörök kiszélesítéséről a térségbeli biztonság fenntartása érdekében, a főtitkár és az állandó tanács mégis nagyobb politikai szerephez juthat a korábbi, főleg adminisztratív jellegű tevékenységhez képest. Kompromisszumos megállapodás született a szervezet alapokmányának 8. cikkelyével kapcsolatban folytatott viták végén is. Ez a kitétel megtiltja olyan országok felvételét, amelyek határvitákat folytatnak valamely tagállammal. A rendelkezés lehetetlenné tette egyebek között a A találkozó részvevői hangoztatták, hogy a két ország kapcsolatainak fejlesztésére törekszenek. Ugyancsak csütörtökön fogadta a küldöttséget Gurij Marcsuk, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese, a tudományos és műszaki állami bizottság elnöke. A találkozón szóba került az üzleti kapcsolatok élénkítésének lehetősége. Mihail Kapica szovjet külügyminiszter-helyettes Csien Csi-csen kínai külügyminiszter-helyettes meghívására csütörtök délelőtt nyolcnapos lá'első, bizalomerősítő megállapodás alapján 20 000 főnyi szovjet és 13 000 főnyi amerikai haderőt vonjanak ki Kö- zép-Európából, természetesen fegyverzetükkel, harci felszerelésükkel együtt, a NATO valójában csak jelképes csökkentést indítványoz: 11500 szovjet és 5000 amerikai katonát — de fegyverzetük nélkül. Wojciech Jaruzelski lengyel elnök elutazása előtt az Orly repülőtéren tartott sajtóértekezleten „nagyon pozitívnak” nevezte Mitterrand francia elnökkel folytatott megbeszéléVenezuelával, illetve Guatemalával régóta szemben álló Guayana és Beliz belépését az AÁSZ-ba. A most elfogadott határozat értelmében a két ország ötévi türelmi idő után fordulhat ilyen kéréssel a szervezet illetékes testületéihez. Alan Wagner Tizon perui külügyminiszter a tanácskozást értékelő nyilatkozatában rámutatott arra, hogy fontos kérdésekben nem született állásfoglalás, mert továbbra is hiányzik ehhez az érintett országok politikai hajlandósága. Az AÁSZ legtöbb országa érdekelt a közép-amerikai válság, az eladósodás problémájának megoldásában, a biztonsággal kapcsolatban egységes koncepció kidolgozásában, ám a szervezet továbbra sem talál orvoslást ezekre az égető kérdésekre — mondta a miniszter. A közép-amerikai válságban közvetítő Contadora-országok — Mexikó, Kolumbia, Panama, Venezuela —, és az őket aktívan támogató limai csoport — Peru, Argentína, Brazília, Uruguay — külügyminiszterei több egyeztető megbeszélést is tartottak Cartagenában. A részvevők szerint ez jelzi azt, hogy minden meglevő nehézség ellenére is ezek az országok folytatják erőfeszítéseiket a közép-amerikai válság tárgyalásos megoldása reményében. togatásra Kínába érkezett. Kapica a pekingi repülőtéren úgy nyilatkozott, hogy a két fél nemzetközi kérdésekről, a nemzetközi és az ázsiai helyzetről, fog véleményt -cserélni. A szovjet fél tájékoztatást ad a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozóról és az űr mi- litarizálását elutasító szovjet álláspontról is. 1983 óta nemzetközi kérdésekről most harmadszor konzultál Kína és a Szovjetunió külügyminiszter - hélyettese. Mihail Kapica elmondta azt is, hogy tervezik a két kül*- ügyminiszter, Eduard Sevard- nadze és Vu Hszüe-csien pekingi, illetve moszkvai látogatását. A két ország megállapodott abban, hogy Lenin- grádban kínai, Sanghajban pedig szovjet főkonzulátust nyitnak. sét és kifejezte reményét, hogy ő is vendégül láthatja majd viszontlátogatáson a francia államfőt. Jaruzelski elmondotta, hogy a megbeszélés után a két fél jobban ismeri egymás álláspontját és szándékait, és „találtunk bizonyos érintkezési pontokat”. A lengyelországi helyzettel kapcsolatban aláhúzta, hogy a kormány véleményétől eltérő felfogást valló emberek szabadon kifejthetik véleményüket és külföldre utazhatnak, ha úgy kívánják. Végül, utalva a több évszázados lengyel—francia barátságra, kijelentette, hogy a két nép érdekei egy irányba mutatnak, s párizsi látogatása „mindkét ország sikere”. WCSAK RÖVIDEN...* NAGY-BRIT ANNI A az év végén kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből, az UNES- CO-ból. Az erről szóló hivatalos döntést Timothy Raison külügyminiszter-helyettes ismertette csütörtökön a brit parlament alsóházában. BELGRÄDBAN csütörtökön hivatalosan bejelentették, hogy George Shultz amerikai külügyminiszter december 17-én és 18-án hivatalos látogatást tess Jugoszláviában. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertánács csütörtöki ülésén meghallgatta a kulturális fórumon részt vett magyar delegáció jelentését, jóváhagyta a végzett munkát, és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a konferencia sikeres megszervezéséhez, a házigazdái teendők ellátásához, Magyarország és a magyar kulturális Az európai kulturális fórum magyar nemzeti bizottsága csütörtökön délután a Parlament, ben megtartotta utolsó ülését, amelyen részt vettek a nemzetközi konferencián hazánkat képviselő küldöttség tagjai is. A bizottság — Köpeczi Béla művelődési miniszternek, a bizottság elnökének beszámolója alapján — a kulturális fórumot a helsinki folyamat jelentős eseményének, a résztvevő 35 ország kulturális személyiségei egyedülálló találkozójának minősítette és kifejezte reményét, hogy a művészi alkotások, a kulturális értékek terjesztése és a nemzetközi kulturális együttműködés fejlesztését szolgáló javaslatok az országok két- és többoldalú kapcsolataiban megvalósulnak majd. Örömmel nyugtázta, hogy külföldi vendégeink elismeréssel szóltak házigazdái teendőink ellátásáról, a megfelelő feltételek biztosításáról, a színvonalas kísérő programokról. A fórum alkalmából rendezett kulturális események jól szolgálták az európai és a magyar kultúra együttes bemutatkozását. A bizottság — befejezve kétéves munkáját — köszönetét fejezte ki a kulturális fórummal kapcsolatos munkálatokban közreműködő valaNémeth Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese csütörtökön fogadta dr. Asagere Jigletut, az Etióp Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkárát, aki pártküldöttség élén tartózkodott hazánkban. Az etióp küldöttség ezt megelőzően tárgyalt Szűrös Mátyással, az MSZMP Központi Bizottságának titkárával is. Szűrös Mátyás és Asagere Jigletu a két párt közötti együttműködés keretéül szolgáló egyezményt és az ahhoz kapcsolódó 1986—87-es évekre szóló munkatervet írt alá. Az etióp vendégeket fogadA Keresztyén Békekonferencia elnevezésű, prágai székhelyű nemzetközi szervezet elnöksége december 3. és 5. között Tóth Károly püspök elnökletével Budapesten ülésezett. A tanácskozás résztvevőit köszöntötte Bartha Tibor református püspök, a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke, és biztosította őket a magyar egyházak támogatásáról. Az egyházi vezetők nagyra értékelték a genfi csúcstalálkozó tényét, és hangsúlyozták, hogy a kialakult kedvező légkört konkrét leszerelési intézkedésekkel kell tartóssá tenni. A tanácskozáson programot dolgoztak ki a nemzetközi békeévre, és támogatták egy ökumenikus békevilágzsinat összehívásának gondolatát. Foglalkoztak a Dél-Afrikában kialakult feszült helyzettel, s külön állás- foglalásban mutattak rá az amerikai csillagháborús tervek veszélyességére. Az elnökség tagjai látogatást tettek az Állami Egyházügyi Hivatalban, és szívélyes légkörű élet megismertetéséhez. A kormány meggyőződése, hogy a kulturális fórum tanácskozásai, amelyeken jelen kulturális személyiségek is részt vettek, elősegítették az európai biztonsági és együttműködési folyamat erősödését, az álláspontok jobb megértését. Üdvözli azokat a kezdeményezéseket, amelyek az államok közötti kulturális kapcsolatok fejlesztését szolgálják. mennyi kulturális személyiségnek, szervnek, intézménynek. Tegnap délután Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban szép számú érdeklődő jelenlétében nyitották meg a váci művészeti feszti3 vált. A váci ütős együttes rövid műsora után Varga Zoltán, a művelődési központ ta továbbá Maróthy László miniszterelnök-helyettes, a magyar—etióp gazdasági, műszaki-tudományos együttműködési és kereskedelmi vegyes bizottság elnöke. A két párt képviselői a szívélyes, baráti légkörű találkozókon véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet néhány fontos kérdéséről, tájékoztatták egymást hazájuk belső helyzetéről és áttekintették a két párt kapcsolatait. Az etióp pártküldöttség csütörtökön elutazott Budapestről. eszmecserét folytattak Sarka- di Nagy Barna általános elnökhelyettessel. A magyar sajtó napja alkalmából tegnap több társadalmi és tömegszervezet tartott ünnepi megemlékezést a fővárosban. A Szakszervezetek Országos Tanácsának képviselői ünnepségükön köszöntötték a magyar szakszervezeti újságírás munkatársait, vezetőit, majd kitüntetéseket adtak át a hosszabb ideje kiemelkedően dolgozó újságíróknak. Ez alkalommal vették át a díjakat A szakszervezetek a mai társadalomban című sajtópályázat nyertesei is. ★ A Hotel Ifjúságban tartott sajtónapi ünnepségen Nagy Imre, a KISZ KB titkára köszöntötte az ifjúsági sajtó A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta az elektronika társadalmi-gazdasági alkalmazása elterjesztésének központi gazdaságfejlesztési és szervezési programját. Áttekintette a gyógyszer-, a növényvédőszer- és intermediergyártás fejlesztésére 1980-ban elfogadott program teljesítésének helyzetét, és meghatározta a további feladatokat. A Minisztertanács tudomásul vette a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését a magánlakás-építés helyzetéről. Ügy határozott, hogy az abban foglalt javaslatok épüljenek be a lakásellátás fejlesztésének VII. ötéves tervidőszakra szóló társadalmi-gazdasági programjába, valamint az annak megvalósítását szolgáló intézkedési tervbe. igazgatója köszöntötte a vendégeket közöttük, dr. Olajos Mihályt, az MSZMP Vác Városi. B.igottságának els,ő„ Titkárát, Weisz György tanácselnököt,^""Jakab” Bélát, a Pest Megyei Tanács, művelődési osz- tályvezetŐ-helyéttesét, dr. Ba- ráth Endrét, á Magyar Nép- köztársaság Művészeti . Alapjának igazgatóhelyettesit. A fesztivál fibbnapos programja a vűci es környékbeli képzőművészek munkáiból rendezett kiállítással kezdődött. Nagy Sándortié, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára megnyitójában felidézte a váci képző- művészeti élet elmúlt két évtizedben bekövetkezett fejlődését és felvillantotta a jövő lehetőségeit. Végezetül a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapja a Pest megyei és a városi tanács, a Váci Kötöttárugyár, a Cement- és Mészművek, ; Tungsram Rt., a Forte Fotokémiai Ipar és a Madácn Imre Művelődési Közpon t képviselői átadták az általuk alapított művészeti dijakat, az arra érdemesnek ítélt alkotóknak: Cs. Nagy András festőművésznek, Csorba Simon László grafikusnak, Sáros András Miklós grafikusnak. Szuppán Irén textiltervező iparművésznek, Kovács Johanna grafikusinak, Blaskó János szobrászművésznek, Le- hotka László fotóművésznek és Sváby Lajos festőművésznek. munkatársait, majd kiemelkedő színvonalú alkotásaikért jutalmakat adott át. ★ A Magyar Honvédelmi Szövetség székházában tartott rendezvényen Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára méltatta az újságírók tevékenységének jelentőségét az MHSZ életének erősítésében, megismertetésében, majd kitüntetéseket, elismeréseket adott át. A Kiváló honvédelmi propagandamunkáért emlékplakettel 15 újságírót — köztük Cseri Sándort, lapunk főmunkatársát — és két szerkesztőséget tüntettek ki, 31- en pedig az MHSZ más kitüntetéseit, elismeréseit kapták. A „Manhattan "-tél az SDI-ig A hadászati védelmi kezdeményezés (SDI) az amerikai katonai-ipari komplexum „édes gyermeke” — mutat rá legutóbbi számában a Der Spiegel című nyugatnémet hetilap. Az általa közölt tanulmány megállapítja: a katonai-ipari komplexum a csillagháborús programban felvirágzásának egészen a következő századig szóló biztosítékát látja, és ezért — a Der Spiegel szerint — már semmi sem kényszerítheti a fegyvergyártás vezető vállalatait arra, hogy lemondjanak megvalósításáról. Számukra ez „élet vagy halál” kérdése. A lap értékelése szerint a sok katonai megrendelés az évek folyamán oda vezetett, hogy sok nagy amerikai konszern „már nem képes rentábilisan működni állami támogatás és megrendelések nélkül, s fejlődésük előfeltétele a fegyvergyártás kibővítése”. A Der Spiegel szerint a gigantikus űrháborűs terv nyolc „Manhattan” tervnek felelne meg.. (Ez volt az első atombomba előállításának terve, megvalósítása öt évig tartott). A lap úgy értékeli, hogy a 12 legnagyobb hadiipari cég diktálja a program megvalósulásának ütemét: tavaly az összes katonai megrendelés 38 százalékát kapták, s az SDI-megrendelések döntő többsége is az övék. A költségvetési előirányzatok szerint 1985—1990 között összesen 32,2 milliárd dollárt szánnak az SDI-re, más, pótlólagos költségek figyelembevételével a program 1989-ig 50,8 milliárd dollárba kerül. Értékelések szerint az összköltség ötszázmil- liárdtól ezermilliárdig terjedhet. A nagy konszernek a jelek szerint — hatalmuknak és befolyásuknak hála — még Reagan elnöksége alatt visszafordíthatatlanná tehetik az SDI-program megvalósításának folyamatát — véli a Der Spiegel. Az SDI-re vonatkozó érdekek any- nyira szorosan összefonódnak egymással, hogy a programról már lényegében lehetetlen komoly tárgyalásokat folytatni, különösen egy másik nagyhatalommal — fejtegeti a lap. A „big business” számára az e programról a Szovjetunióval folytatott tárgvalások abszurdabb gondolatnak tűnnek, mint annak megvitatása. fel kell-e számolni a Wall Streetet — írja végezetül a Der Spiegel. Vissza kell térni az enyhülési folyamathoz Jenninger elutazott Moszkvából NA TO-javaslatok a haderőcsökkentési tárgyaláson Megkerülve a lényeget Véleménycsere nemzetközi kérdésekről Szovjet—kínai konzultációk Jaruzelski repülőtéri sajtóértekezlete Pozitív volt a párizsi át A helsinki folyamat jelentős eseménye volt Németh Károly fogadta Asagere Jigletut Pártközi tárgyalások Keresztyén békeszervezet Programot dolgoztak ki Megnyílt a váci művészeti fesztivál Több díjat adományoztak Nagy Sándorné mondott megnyitó beszédet. Mellette balról jobbra: Weisz György, dr. Oliajos Mihály és dr. Baráth Endre. Hancsovszki János felvétele Elismerés újságíróknak Ünnepségek a sajtó napján