Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-31 / 306. szám
10 must inan 1985. DECEMBER 31., KEDD Petra érzékeny, Adrienn meditáló típus Krisztina csendben vigyázza Sanyika álmát Erdősi Ágnes felvételei A segítés nem fellángolás volt Négyes születésnap Menden Mintha csak tegnap születtek volna. Egy ország örült együtt a Bakó családdal, akiknek jobban nem is kezdődhetett volna az 1985-ös esztendő, amikor január 1-én négyes ikreik születtek. Krisztina, Petra, Adrienn és Sanyika első napjait végigaggódtuk a szülőkkel. Kisebbfajta közügy lett, hogy mikor kerülhetnek ki az inkubátorból, csznek-e, gyarapodnak-e rendesen. Nem mindennapi összefogás eredményeképpen Bakó Sándo- rék az ikreket már tanácsi segítséggel vásárolt emeletes családi házba vihették haza. Szigorú napirend Egyszerre érkezünk a men- dei ház teraszára Adriennel, aki a legsúlyosabb egyéniség az ikrek között. Szokásos délelőtti sziesztájukra készül a család. — Ilyenkor jól fel kell öltöztetni őket — mondja az édesapa, aki éppen szabadnapos, s ezért van délelőtt otthon. Az anyuka örül a látogatásunknak, de egy pillanatra sem állhat meg. Miközben beszélgetünk, Petrát öltözteti. — Nagyon jó gyerekeim vannak — mondja nem kis büszkeséggel. — Nyugodtak, keveset sírnak, jól ailusznak, esznek. Igaz, hogy szigorúan betartott napirend szerint élnek. S nemcsak azért, mert anyukájuk csecsemőgondozó, hanem, mert egyszerűen képtelenség lenne ellátni, kiszolgálni másképpen a gyerekeket. — Délutánonként a nagy szőnyegen szabadon mászkálhatnak, elengedhetetlen tehát a tisztaság. Jóformán be sem fejezem a takarítást és szellőztetést, már hozza fel a nagymama az első gyereket. S mire az utolsó is visszakerül a szobába, már lassan ebédelni kell. Déliben Norbi, a nagy fiú, megérkezik az iskolából, ebéd után egy kicsit játszik, amíg én leteszem a gyerekeket. Ha elaludtak, akkor Norberttel ülök le gyakorolni. Harminc fiter íej — Nagyon jól megy neki az iskola — szól közbe Bakó Sándor, aki szinte megszakítás nélkül mosolyog. Akkor is, ha a gyerekeiről beszél, s akkor is, ha gondjaikról. — Igaz, hogy Marika sokat gyakorol vele. Szépen halad az írással, olvasással és jól megy a matek is. A vacsora előtti időszak a nap talán legszebb része, ilyenkor csak a gyerekekkel foglalkoznak, játszanak. Majd jön a fürdetés, amely legalább olyan bonyolult és hosszadalmas, mint a levegőzésre való felkészítés. A tágas konyhában beszélgetünk, amelyről azonban hamar kiderül, hogy nem is lesz olyan nagy, ha majd az öt gyerek üli körül az asztalt. Amíg kávézunk, Marika mosogat. — Nálunk nagy számokban kell gondolkodni — jegyzi meg az édesapa. — Két-há- rom naponta elfogy egy flakon mosogatószer, másfél hétig sem tart a két és fél kilós Tomi. Hetente 30 liter tejet veszünk, sokszor a tartósból, de ebből rendszerint már nekem nem is jut. Ebben a szezonban eddig kilencven mázsa szenet fűtöttünk el, pedig a meleg vizet villanybojler adja. Már a társadalmi összefogásról beszélgetünk. Arról, hogy alig volt olyan környékbeli gazdálkodó egység, amely ne ajánlott volna fel valamilyen formában segítséget a családnak. A fél ország megmozdult, Szombathelyről cipőt, Veszprémből a pólyázós gyerekágyat kapták. Társadalmi összefogás eredménye a hűtőszekrény, a mosógép, a csillárok, és folytathatnám tovább a sort. Nem könnyű a Bakó családnak, de a világért sem panaszkodnának, inkább hálásak azért, hogy segítettek nekik, és hogy a törődés nemcsak kezdeti fellángolás volt. Az anyuka mutatja a ruhacsomagot, amelyet nemrégen kaptak a Pest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat kollektívájától. Együtt örülnek velük A szélvédett teraszon közben mind a négy csemete elszunnyad. A bebugyolált alvó picik közül azonnal felismerjük az egyetlen fiút. Bár hasonlít húgaira, mégis férfiasabbak a vonásai. Sanyika mellett Krisztina alszik, öle mindig együtt is játszanak. A gyerekek pici koruk ellenére is ragaszkodnak egymáshoz. Kriszti a legbarátságosabb, a nagymama szerint hízelkedő kismacska. Petra a legérzékenyebb, Adrienn meditáló típus, legszívesebben egyedül játszik. — Elrepült ez az egy év — mondja elgondolkodva az édesanya. — Nehezebbnek és ugyanakkor könnyebbnek is tűnik, mint amilyennek vártam. A tanács a nagymamát szerződtette gondozónak, férjem munkahelye, a Belvárosi Vendéglátó Vállalat is vállalta, hogy a gyerekek egyéves koráig fizet egy gondozót. Bakó Sándorral együtt indulunk. Ő vízért megy. Bár bekapcsolták házukba a vízvezetéket — a PVCSV ajándéka volt —, de a nitrátos, erősen vastartalmú vizet a kicsik nem fogyaszthatják. A kapunál Gutái Mihály, az édesapa unokatestvére készíti a kerítést. — Rengeteget segített nekünk — mondja később Bakó Sándor. — A csempézéstől a karnisok felszereléséig mindent megcsinált. De nemcsak a család, vadidegen emberek is segítenek. Együtt örülnek velünk a gyerekeknek. Most is mosolyog. Miért is ne tenné? Vannak és lesznek is gondjaik, de odafigyelnek rájuk, és ami a legfontosabb, van öt gyönyörű, egészséges gyerekük. Mi kell még? M. K. Nepperek, termelők, fogyasztók Mégis van lánckereskedelem Tapasztalt tőzsdei alkuszok is megbuknának, ha a hazai zöldségpiac árairól kellene jóslásokba bocsátkozniuk. A szokásos piaci összefüggések — hogyha például a standokon több áru van, lemennek az árak, ha kevesebb, akkor pedig fel — ezen a területen nem érvényesülnek. A zöldség és gyümölcs ugyanis általában mindig drága. Sőt, az árak sokkal inkább emelkednek, mint csökkennek. Ezt erősítette meg Császár Ferenc, a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke egy nemrégiben megtartott tanácskozáson. ha valamely áruból amúgy is hiány mutatkozik. Gondolták sokan, hogy a budapesti nagy- vásártelepen létrehozott Ag- rounió megnyitása után kártyavárként omlik össze a Bosnyák téri lánckereskedők sziklára épített vára. Mindez azonban csak illúziónak bizonyult. Az új nagybani zöldségpiacon — amely fedett csarnokokkal, bérelhető irodákkal, iparvágánnyal rendelkezik — hiába várták a zöldség-gyümölcs termelőket és kereskedőket. Annál inkább jártak továbbra is a sötét és hírhedt Bosnyákra. Bármennyire furcsa, a zöldség-gyümölcs kereskedelem jóval egyszerűbb annál, minthogy bonyolult szervezési, érdekeltségi intézkedésekkel lehessen rendet tere.mteni, illetve a termelők és a fogyasztók egyöntetű megelégedésére fenntartani. A lényeg ugyanis a termékek kereslet-kínálati piacának kiegyensúlyozása lenne. Az, hogy ha sok az áru, akkor olcsóbban lehessen megvenni. Ha túl sok, a feleslegeket védőáron lehessen lecsapolni. És ha kevés a termés? Akkor esetleg kissé drágább is lehet. Vándorai az áru A vásárlók gyakran nem értik, miért panaszkodnak a termelők, hogy a megyében miért csökkent 37 százalékkal a zöldség, 20 százalékkal a szőlő és a gyümölcs termőterülete. Holott az elmúlt években a költségvetés, hol beruházási, hol adókedvezményekkel támogatta a termelőket, miközben valamelyest a kereskedelem is korszerűsödött. Aztán kibukott a régóta csak suba alatt folytatott, de jobbára mindenki által ismert tevékenység, a lánckereskedelem. Amikor is a felhozott áru — anélkül, hogy valaki egy ládát is arrébb vitt volna — három-négyszer is gazdát cserélt, amíg az eredeti árának többszöröséért megjelent valamelyik kiskereskedő üzletében, vagy szerződéses boltban. Az ezt akadályozni szándékozó intézkedésnek, amelyet csak helyeselni lehet, nem lett meg a várt eredménye. Igaz, a szigorú ellenőrzések hatására valamelyest visszaszorult a lánckereskedelem, de a mocsarat máig sem sikerült teljesen kiszárítani. És a jelenlegi körülmények között is csak reménykedni lehet, hogy egyszer mégis megváltozik ez az állapot. Változatlan a piaci gyakorlat, hogy az oda-vissza szállításból, a helytelen árukezelésből, tárolásból eredő veszteségeket a fogyasztóval fizettetik meg. Sikertcbn kísérlet Általános tapasztalat, hogy a szerződéses és magánkereskedelmi boltokban a fogyasztói ár 20—25 százalékkal magasabb, mint az állami vagy a szövetkezeti egységeknél. Ennek még duplája is lehet, ngatag kistermelés Mindezt természetesen köny- nyebb elmondani, mint megvalósítani. Könnyebb, mert bizony maholnap jobbára mindenből kevesebb terem a kelleténél. Hiszen nem egy mezőgazdasági nagyüzem hagyott föl a primőrök és más zöldségfélék termesztésével a drága energia, a magas munkabérköltség és a munkaerő hiánya miatt. Például a gyáli Szabadság Termelőszövetkezet is 1983-tól napjainkig csaknem 50 százalékkal csökkentette zöldségtermő területét. A vácszentlászlói Zöldmező, az abonyi József Attila tsz is felszámolta szántóföldi paradicsomtermesztését, ugyanis az veszteséges volt. Mert amíg 1983-hoz viszonyítva 1984-ben 5 százalékkal emelkedett a zöldségfélék átlagos felvásárlási ára, a műtrágya 16 százalékkal, a növényvédő szerek 14—25 százalékkal, az alkatrészek 6 százalékkal kerültek többe. Igaz, a munkaigényes növények termesztését részben átvette a kistermelés. Ez azonban sok bizonytalansági tényezőt hordoz magában. Mert a kiskerttulajdonosok, termelési stratégiájuk nem lévén, könnyebben hajolnak a szél irányába, ami nem mindig egyezik meg a népgazdaság igényeivel. Csak erre nem lehet piacot építeni. Olyan érdekeltség megteremtésére is szükség lenne, amely lehetővé tenné, hogy ne csökkenjen, sokkal inkább növekedjen a nagyüzemi zöldség- és gyümölcstermő terület. Nem csoda tehát, ha az új, a közvélemény által is kívánt rendelkezések, amelyek a lánckereskedelmet hivatottak megszüntetni, még nem értek célba. Az ügyeskedők, a nepperek most is megtalálják azokat a réseket, amelyeken keresztülfurakodva saját zsebüket tömik degeszre, mások kárára. Kauciót kérnek Mi a megoldás? Csíráiban már fellelhetők jó kezdeményezések. A vecsési Ferihegy Tsz például a szerződéskötéskor kauciót kér, vagyis több ezer forint letéti díjat a kistermelőtől, amit az csak akkor kap vissza, ha vállalásait teljesítette. Ezzel elkerülhető az a gyakorlat, miszerint a kiskereskedő a felvásárlási árra ráígérve, elvigye a leszerződött árut a mezőgazdasági nagyüzem orra elől. Nem biztos, hogy ez az egyedüli üdvözítő módszer, de kezdeti lépésnek nem rossz. Alapja lehet akár egy jobb szisztémának, amely lehetővé teszi, hogy egyszer és mindenkorra rendet teremtsenek a zöldség- és gyümölcspiacokon. Béna Zoltán Hajóépítésünk másfél évszázada Iff lion és idegen vizeken Országos ügy volt annak Idején 1835-ben — s mint ilyen, nagy vitákat kavart — az első magyarországi hajógyár felépítése. Maradi nemesek bírálták, ki is gúnyolták Széchenyi Istvánt, aki a hajózás akkori főfészkébe, Angliába utazott, hogy gépeket és szakembert hozzon az első hazai hajó elkészítéséhez. Akkor már hónapok óta mélyítették az óbudai Duna-öblöt, de végül is, 1836 októberére elkészült az első, hazai gyártású hajó. Hogyan is hívhatták volna másképp, mint Árpádnak, s még a honfoglaló vezér képzelt arcmását is elhelyezték a hajó orrán. A maga korában modernnek számító, 383 utast és nagy mennyiségű árut szállító hajó teste vörösfenyőből készült, ezért mindössze nyolc évet bírt ki a Duna hátán. Aztán már szinte sorozatban épültek a hajók, s legtöbbjük élete egy kis darab történelem. így például az első Széchenyi nevűé — vízre bocsátásán a névadó nem volt hajlandó részt venni, annyira bántotta, hogy róla nevezték el —. ahol először hangzott fel Kölcsey és Erkel magasztos himnusza (így írta a korabeli sajtó). Még öt hajó viselte a legnagyobb magyar nevét, az utolsó 1977-ig járta a Dunát. Olaszok, angolok és osztrákok kezdték Óbudán a hajóépítést, magyarok folytatták, egy idő után mar Angyalföldön és Újpesten, később Ba- latonfüreden és Vácott is. Jöttek gyorsan gazdagodni akaró kistőkések. Próbálkoztak kitűnő hazai szakemberek, de ahogyan lenni szokott kapitalista körülmények között: idővel a nagyobb halak elnyelték a kisebbeket. A felszabadulás után a gyárak a magyar állam tulajdonába kerültek. Ma hat gyáregység működik, a fentieken kívül a tiszafüredi telep meg a Daru- és Kazángyár. Nemzetközi híre lett a magyar hajóépítésnek. Annak is több mint ötven éve, hogy a Budapest elindult a csepeli szabadkikötőből, s a Földközi-tenger keleti medencéjét bejárta, árat szállítva oda- vissza. Következett utána a Szeged, majd a Tisza, a Kassa, az Ungvár és a Kolozsvár. Közvetlenül az átadás előtt — a II. világháború során — bombatámadás pusztította el a sorozat utolsó darabját, a Komáromot. Hasonló sors érte a Kolozsvárt és az Ungvárt is. Elsüllyedt az a két hajó is, amelyet — még 1940-ben — szovjet megrendelésre akartak leszállítani. Űj lendületet kapott a magyar hajóépítés az 1946-tól egymást követő szovjet megrendelésektől. Már 1948-ig hat Tisza-típusút adtak át a gyárak, 1949 és 1959 között pedig további 96 hajót. Tovább folytatódott a Duna-tengerjárók fejlesztése. Szériában készültek az 1300 tonnás hajók — és megvásárolták azokat Libanon, Olaszország és Szingapúr hajózási vállalatai is. Tengerjáró hajó is készült Magyarországon: lengyel megrendelésre a Mazowsze nevű személyszállító. Norvégia és az NSZK kőszállító hajókat rendel — tengeri utakra. Egy különleges megrendelést is teljesítettek a Váci Hajógyárban: a velencei Canale Granden közlekedik száz személyes lagúnabuszuk, amelynek 180 személyes, továbbfejlesztett változata ma vízibuszként sze< m íswMI Az 1841-ben vízre bocsátott Széchenyi utasszállító gőzhajó modellje a Közlekedési Múzeumban látható. li nyaranta a Balaton hullámait. Ki tudja, hányadszor, 1932- ben ismét átszervezték a hajógyártó üzemeket, létrejött a Magyar Hajó- és Darugyár (Ganz). A váci gyáregységben könnyűfém hajókat, csónakokat és más úszóműveket készítettek. Gazdaságossági megfontolásból azonban 1974-től abbahagyták a tengeri hajók építését. Kikötői vontatók, úszódaruk és egyéb vízi eszközök készültek és készülnek az 1985. június 1. óta Ganz Danubius Hajó- és Darugyár gyáregységeiben a világnak szinte minden tájára. Változnak az idők, változnak a piaci lehetőségek. A hajógyáriak ma már számolnak ezzel, s jelenleg is elsősorban toló-vontató hajók, önjáró uszályok, kikötői vontatók és kompok szerepelnek a terméklistán. Építenek lakóhajókat, rendező- és felmérőhajókat, olyan vízi járműveket, amilyenekre igény mutatkozik kül- és belföldön. Meghatározók a szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió — megrendelései. Az óbudai gyáregység előreláthatólag a hetedik ötéves tervidőszakban is tolóhajókat készít a Szovjetunió számára. Már elkészült az 1986—1990 évekre a piacorientált gyártmányfejlesztési terv is. Tengerjárók, a laikus számára szenzációnak ható óriási hajók ebben sem szerepelnek. De tartalmazza a terv a műszaki színvonal további emelését, űj és egyre korszerűbb típusok kidolgozását. Olyanokét, amelyek méltók lesznek — kell hogy legyenek — a fennállásának 150. évfordulóját most ünneplő hajógyártáshoz. Várkonyi Endre
