Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

1985. DECEMBER 31., KEDD ^ÉMáso 5 Új szénlelőhely ötven esztendőre Befejeződtek a földtani ku­tatások az Ajka II. szénlelőhe­lyen. A Veszprémi Szénbá­nyák Vállalat szakemberei ál­tal készített zárójelentés sze­rint Sümegtől keletre, Gye- pükaján térségében több mint 100 millió tonna kitermelhető szénvagyon található, s mező­kapcsolással tovább] 30 millió tonna szenet is/kibányászhat­nak. Az Ajka II. lelőhely kuta­tása 1982-ben kezdődött, és a hazai szénbányászat történeté­ben rekordidő alatt fejeződött be. A gyorsított munkára azért volt szükség, mert a már 120 éve művelt ajkai bányák szén­készlete kimerülőben van. Az új szénlelőhely azonban főrab­bi 50 évvel hosszabbíthatja meg a szénibányászkodást.és egy­aránt hozzájárul a lakosság és az erőművek ellátásához. Az eocénprogram negyedik bányája, a Lencsehegy II. pedig rhegkezdte a termelést december 6-án már A szakember a jé befektetés Beszélgetés a TOT főtitkárhelyettesével Gyakran elhangzik nap­jainkban a kérdés a falvak­ban: dolgozik-e elegendő fel­sőfokú végzettségű, szakember a termelőszövetkezetekben ? Köztudott ugyanis, hogy ez az egyik alapja a mezőgazdaság további gyarapodásának, ez segítheti leginkább az előre­lépést. A szakember a leg­jobb és a leggyorsabban meg­térülő befektetés — hirdette már Erdei Ferenc. • Milyen hát a mezőgazdasá­gi szakemberellátás az ország­ban? Ezzel a kérdéssel kopogtat­tunk be Lehoczki Mihályhoz, a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa főtitkárhelyet­teséhez. — A mezőgazdasági ter- melőszövetkézetékb.en jelenleg húSzéZér'’'egyétéfhét‘'Ss főisko­lát végzett szakember tevé­kenykedik — hangzik a vá­lasz. — A TOT elnökségének értékelése szeriht azokban a termelőszövetkezetekben, amelyekben több a szakem­ber, jobb az irányítás, és ez kifejezésre jut á termésered­ményekben is. Ennek a húsz­ezer felsőfokon Végzett szak­embernek a munkáját segíti az a harmincezer dolgozó, akiknek középfokú szakkép­zettsége van. TSvabbmenve: 200 ezer szövetkezeti tag vé­gezte el a szakmunkásképzőt. — A fent említett húszezer felsőfokú végzettségű szakem­bernek csak egy része vesz részt — vehet részt — a ter­melés közvetlen irányításában, a vezetésben. • Mi ennek az oka? — Az főleg, hogy ilyen dip­lomával városokban is el tud­nak helyezkedni. Pedig el­mondhatom, hogy nagyon sok vidéken, községben, ma job­bak a munkakörülmények, mint sok városban. A lakás­kérdés sem gond, és a szóra­kozási lehetőségek is javultak, nem beszélve a kereseti lehe­tőségről. © A mezőgazdasági kor­mányzat, az új szabályozó- rendszer kedvezményeket biz­tosít a vidéken elhelyezkedő szakembereknek. Különösen azoknak, akik vállalják a.ked­vezőtlen adottságokkal rendel­kező- gazdaságokban a munkát. — Hogy vidéken nagyobb a sár? Természetesen nagyobb. Hogy nincs mindenütt szín­házi előadás? Ez is természe­tes, de aki mezőgazdásznak tanul, annak számolnia kell ezzel. Több elhivatottságot vá­runk a szakemberektől. Ter­mészetesen megértjük azokat is, akik családi körülményeik­re hivatkozva a városok kö­zeiében maradnak. De mind­inkább számot kell vetniük azzal, hogy ma már nemigen akad olyan hely Magyarorszá­gon, amelyre ráillene az isten háta mögötti jelző. 9 Kevés szó esett még a me­zőgazdasági szakemberek terü­leti eloszlásáról. Vagyis arról, hogy a nagyvárosok körül ál­talában sok, azoktól távolabb viszont kevés ./a felsőfokú vég­zettségű szakember. Véleménye szerint hogyan lehetne változ­tatni a jelenlegi helyzeten? — Azt hiszem, az ösztön- díjrendszer kiterjesztése kí­nálja a legjobb megoldást. Vagyis az, hogy a megyék küldjenek minél több ösztön­díjast az egyetemekre, főisko­lákra. — Mindez persze csak a kérdés egyik oldala. Az ösz­töndíjrendszer csak akkor számíthatna nagyobb sikerre, ha az egyetemi-főiskolai fel­vételeknél is némi előnyben részesítenék azokíát. ‘akiknél valóban feltételezhető az el­hivatottság-érzet, az a szán­dék, hogy diplomájukkal a kezükben visszatérnek a sző­kébb pátriájukba. Végtére is az ilyen szakemberekre lehet alapozni leginkább a falvak­ban, akik a saját, személyes boldogulásukat összekötik a szűkebb pátriájuk felvirágzá­sával — mondotta befejezésül Lehoczki Mihály főtitkárhe­lyettes. Illés Sándor A fiú, mély álomból éb­redve, a szemeit dörzsölte. — Mi...i, mi történt? — kérdezte. , , — Nem tudom. Hallgatnak az ágyúk. Gyere,, kilesünk a bunkerajtón. — Legalább a mamuszokat húzd a lábadra! — szóltam a mögöttem álló fiamra. — Odakint még sötét van. Mélyet. nagyot . lélegezve léptem ki a szabadba. Sar­kamban Lacival, Néhány hal­vány fényű csillag hunyor­gott az égen. Hajnaltájt lehe­tett az idő, néhápy kakas is megszólalt. Szokatlan volt a vörösség, ami a falut körbe- vette. Füstszagot sodort a csí­pős szél. Laci a takarmány­kazalhoz támasztott létrán felment a kazal tetejére, és meglepődve szólt. — Anyu. a falu körül ég­nek a kazlak. Aratás idején a község ve­zetősége a gazdáknak nem engedte meg. hogy hazahord­ják a gabonát, ezért közel a faluhoz, ki-ki a maga föld­jének a végébe hordta össze és csépeltette el a kenyérnek- valót. — A kazlakat fölgyújtot­ták, de miért? — Gyere be. megfázol — szóltam a fiamra. Az egyre erősödő lángok bíborvörösén csaptak az ég felé. Tűzkoszofú fonta fél­körbe a falut. Döbbenetes látvány volt. A házunk felé néztem. Csodával határos módon az épület állt a he­lyén. A közelben puskaropogas hangzott Megrettenve szól­tam a gverekre. — Azonnal .gyere, le! — Én is indultam a bunker fe­lé. — Ezek már az oroszok lesznek — szólt Laci, és se­hogy sem akart a bunker­ajtóból eljönni. — Gyere le! — kiáltottam ismét a fiamra. ; Mi tagadás, féltem a követ­kező percektől. Amikor meg­hallottam a bunker körül a gyors, pattogó beszédet, a két alvó gyereknek még a fejét is betakartam. Lacit is sze­rettem volna a dunna alá ta­karni, de az csak mosolygott, ijedelmem láttán. — Nem olyan katonák azok Meglátja. Nagyra tágult szemekkel néztem a bejáraton lefelé sorakozó, kormos arcú harco­sokat, kezük a nyakukba akasztott géppisztolyt fogta: — Germán, germán jeszty? — kiáltották, és szemük ku­tatva járt körbe a rosszul vi­lágított helyiségben. — Germán nincs — szól­tam sietve. Azzal már tisztában vol­tam, hogy a germán szó né­metet jelent. — Nincsen német. Az elterített dunna sarkát rángattam, mert az egyik ka­tona a géppisztoly hegyével a dunnát lökdöste. — Germán jeszty! — Nincs! — sikítottam. — A gyerekeim! Ne bántsátok! Ha higgadtan tudok gon­dolkozni, magamat és a kato­nákat is megkímélem néhány nehéz pillanattól, de a rette­netes napok után tud-e oko­san gondolkodni az ember. Asszony voltam, a gyerekei­ért aggódó édesanya. És La­ci, a szűk beszédű, .kissé fél­szeg természetű fiam men­tette meg a helyzetet. — Germán kaput, pásti, pasli — és a kezével mutat­ta, elmenekültek. — Ruszki szoldád harasó. Zdrasztutye. Csodálkozva kaptam a te­kintetemet a fiamra. — Mi­ket beszélsz te itt össze-visz- sza? — Gyuri bácsi, a szökött katona tanított rá, hogy mit mondjak, ha megjönnek az oroszok — válaszolt Laci, fel­hajtva a dunnát a két gye­rek fejénél. A katonák kormos arcán megkönnyebbülés látszott. A géppisztolyt a hátukra lökték, és pufajitás karjukkal töröl­ték le arcukról a verítéket — Germán káput, vojna káput! — kiabálták, füles sapkájukat dobálva, és Lacit ölelgették. A kormos puszik­ból nekem is jutott, a fiam arcán legalább tíz virított már. A lármára a két gyerek is felébredt, Marika, nagy csil­lagszemeivel, értetlenül nézte a katonákat. Palkó meg sír­ni kezdett, megzavart álma miatt. Szétnéztem a bunker desz- kapolcán, mivel kínálhatnám meg az első vendégeket, fel- szabadulásunk hajnalán. A tálban töpörtyű volt, a kony­haruhákba csavarva pillényi kenyér. Kézbe fogtam mind a kettőt, és szíves szóval kínál­tam: — Egyetek, legények! Nézni is öröm volt, mek­kora étvággyal haraptak a tűzvonalból érkező katonák a kenyérbe, s marokkal töm­ték szájukba a töpörtyűt. Na­gyot ittak rá a vizeskanná­ból, és azután karjukat len­getve búcsúztak. Ha a halom hegynek hiszi magát Áldjon vagy verjen strs keze ) Tündérszárnyú takácsok szövik sorsok szálait? Bő­it . szorkányok ujja tapasztja össze azokat? Mesélőtöl és £ mesétől függne, ki a tökéletes tündér, ki a rút boszor- 11 kány? Mesélő,1 mese az-e, akinek, aminek hisszük, vagy $ egészen más, csak éppen idősíkokat kell elforgatnunk ^ ahhoz, hogy rebbenő röptű legyen, tündér legyen a ^ tegnapi boszorkány, s helyébe az kerüljön, aki álmok '/ kékjéből, hű szívek pirosából, csodák fehérjéből gyára­ik:■ tott? Ila magunkról kévését tudunk, tudhatunk-e ele- % get másokról, s mások mit ismerhetnek belőlünk, ha í önmagunk riadtan kerüljük a tükröt? Finoman fogalmazva, ba­rátságtalan ' a fogadtatás. Az igazat írva: ellenséges. Aszót váltás szóváltás az első per­cekben. Ahhoz túlságosan sok ünnepségen, értekezleten lát­tuk egymást, hogy simán ki­dobjon. Simán szeretne sza­badulni tőlem. Tőtom? Ülök, ő le és fel jár a tágas igazga­tói irodában. Nyolc esztende­je, negyvenegy esztendősen foglalta el. Kinevezése fel­tűnést keltett; ilyen fiata­lon ,. ? 1 Néhány nappal korábbról a bátyja szavai: Törekvő gye­rek volt az öcskös mindig. Játékban, az iskolában, Ott­hon anyánk előtt, az egyete­men, a mozgalomban, bár­hol néztem, ott láttam az el­ső sorban, lehetőleg ott is el­sőként. Tudnia kell. hogy anyánk nagyon nehezen, ke­mény fizikai munkával, öz­vegyen nevelt fel bennünket. ' Neki az volt a fontos, hogy boldoguljunk, talán fel sem merült benne soha, ennek a boldogulásnak ára van, s megtörténhet, az az ár már nem ér meg semmiféle előre­menetelt. Amikor engem elö- 'ször váltottak le — azután még többször megtörtént ez velem —, drága jó anyám kétségbeesve kérdezgette, de hát miért nem engedsz az uraknak kisfiam?! S hiába magyaráztam neki, ezek már nem urak édesanyám, ezek nekem elvtársaim, egy párt- bfln vagyunk . ,., nem értette, azt hajtogatta, hiszen a fe­letteseid, tisztelned kell őket azzal, hogy engedsz nekik. Köntöst ad a szavaknak a környezet? Az egyik csapat lágy omlású bársonyban, a másik fémes esikorgású vér- tezetben, csupán csak azért, mert ez a csapat bohókás könnyedséggel berendezett pa­rányi panellakásban, az a csapat meg gonddal váloga­tott bútorzatú irodában hang­zott — bukkant— fel? Engem kérdeznek. A bá­tyám küldte? Nem. A sógor­nőm mondta? Nem. De járt náluk? Jártam. Azért jött ide, mert elmondtak mindennek? Nem mondták el semminek. Akkor miért jött? Ránézek, talán enyhe grimaszt vágva, úgy mondom: Nem tudom. Nem tudja?! Meghökkenti az őszinteség. Talán éppen ez té­teti le vele a bajvívó kardot, lehuppan a szemben levő fo­telba. s legyint, sóhajt bele­törődve : kérdezzen. Űristen, mit kérdezzek? Mit keresék én itt egyáltalán, milyen alapon nyúlok bele sorsok már-már követhetet­len fonadékú szálainak sűrű­jébe, amikor erről az ember­ről tudom azt, amit nekem tudnom kell, hogy igazgató, érti a szakmáját, kitüntetése­ket kapott, tagja a városi pártbizottságnak, tisztségei vannak szakegyesületek­ben ... Kérdezzen, mondta. Kérdezhetem azt. hogy bár bátyja és ő közötte hat év a korkülönbség, a pártba miért húsz év eltéréssel vezetett az útjuk? Kérdezhetem, igaz-e, hogy amikor megkeresték a tárcától, nevezetesen az őt felügyelő miniszterhelyettes, felmentés előtt álló bátrának — aki akkor éppen a mi­nisztérium egyik osztályának élén állt — segítsen már he­lyet keresni a városban, el­zárkózott a kéréstől, mond­ván. ez lehetetlen, kisváros ez. itt azonnal híre menne, hogy ugye ő volt az, aki... Megkérdezzem, amikor végső szorultságukban, a sógornő hozzá jött kölcsönt kérni, nrért mondta azt az asz- szonynak, látod, a bátyuská­nak nem kellene olyan nagy okosnak lennie, akkor nem tartanátok itt? Kávét hoz a titkárnő, üdí­tőket. Nesztelen léptekkel jön, megy, rezzenéstelen az arca, mint aki tudatja. ő nem több, csupán mozgó tartozé­ka ennek a világnak, tőlebe­szélhetünk, nem kell behú­zódni a csend paplanja alá. Beszélhetnénk ... Jó híre van a gyárnak. Oda­koccan a kanálka a csésze oldalához, olyan hirtelen kap­ja fel a mondatra a fejét, hogy válla, keze is rándul, csattan a válaszmondat: Ke­gyetlen nyolc évem van ben­ne! Halkabban folytatja» Na­pi tizenkét, tizennégy órák. Maga biztos ismerte már ak­kor is a céget, amikor én még azt sem tudtam, létezik ilyen. Ez csak a nevében volt gyár... Érdekes, ugyanazzal a két ujjával dobol az asztalon, mint a bátyja, csak kettővei. Mikor ülhettek utoljára egv asztalnál? Az öcskös rettene­tesen tud dolgozni. Ha neki azt mondják, reggelre hordja el azt a hegyet, elhordja. S ha másnap azt kérik, vigye vissza, megteszi. Nekem az volt a bajom, hogy ilyenkor mindig megkérdeztem, ha át- hordalták, miféle trükk az, hogy most meg vissza? Való­jában csak annyi a különb­ség az öcskös meg közöttem, hogy ő tud hallgatni, én meg örökösen tízmillió kérdéssel hadakozom és fel is teszem ezeket a kérdéseket... ami­lyen a formám, legtöbbször annak, akinek nem kellene, s akkor, amikor a legrosz- szabbkor érkezik a kérdés. És tudja, azt nem voltam ké- i.pes soha megemészteni, hogy nem a kérdéseimre feleltek, hanem valami egészen más­ról kezdtek beszélni. Utak, az egyik nyílegyenes, a másik mint szétszóródó su­gár fónynyalábjai. A nyíl­egyenes úton ott sorakoznak egy pálya logikus állomásai. Végig kitűnő iskolai, egyete­mi bizonyítványok, so-kféle mozgalmi munka, két év ta- nársegédeskedés az egyete­mi karon, utána külföldi ösz­töndíj. felelős beosztás az or­szágos irányítószervnél, há­rom esztendő a baráti szocia­lista országban levő külke­reskedelmi képviseleten, s onnét hazajőve az igazgatói szék. A szétszóródó sugár? Tizenhat évesen párttagság, munka melletti tanulás, párt­büntetés. a következő évben a pártbüntetés eltörlése igaz­ságtalanságának elismerésé­vel — ..tudja, ez ötvennégy­ben volt, végül azt mond- 'tam, megölök valakit, ha nem ismerik el, csupán ki akar­tak ... velem, mert egy hó­nap után nem vállaltam el egy újabb kinevezést, azért kaptam a pártbüntetést” —, s kitüntetés ugyanabban az esztendőben. Volt városi párt- bizottság első titkára, vezér- igazgató, minisztériumi osz­tályvezető, volt állás nélkül, azután rendelkezési állomány­ba helyezve, leste az utasítá­sait népes létszámú titkárság s megtörtént, ho"-"- beosztott mérnökként azt mondták ne­ki, fizessen már egy felest a segédmunkásnak, hogy a rak­tárból fölhozza az íróaszta­lát ... Agyunk vetítővásznán köny- nyen lejátszhatók ezek az utak, de megjárni? S ha meg­járni nem is. de melyikkel szimpatizálni? S ha szimpa­tizálni az egyikkel, miért? S ha a miértre is tu du' fe­lelni, vajon a válasz egyezik az elveinkkel vagy csupán gyakorlati tapasztalatainkkal kvadrál? S ha előbbi, ha utóbbi, melyik a jó válasz, a kellő válasz, közösségnek, tár­sadalomnak? Kisváros. Itt nincsenek zárt információs csatornák, az em­berek pontosan tudják, hogy A és B testvérek, A volt sok mindenki, nagy fejes is, de most nem több, mint egy. itt a városban is kicsinynek szá­mító üzem osztályvezetője, s feltételezhető, innét megy nyugdíjba, hová mehetne máshová ötvenöt évesen? Ve­le szemben B egészen más. Tetszik, nem tetszik, ebben a városban az ő gyára dirigál, s ide ő juttatta el azt a kó- cerájt, ahol korábban egyik vezetőség kergette a másikat, közéleti fogócskaként hol megríkatva, hol kacagtatva a komolykodó képpel kezükre bízottakat. Nála ennék — vé­ge, aki neki megfelelt vala­melyik poszton, az biztos le­het benne, stabilan áll a szé­ke. S a városban ugyanez megy. ha ő valami mellé áll, arra mérget vehetnek, meg­lesz. Mi magának a siker? Bees­teledett, a titkárnő régen el­köszönt, a folyosóról a takarí­tók porszívójának zúgása szűrődik be a párnázott aj­tón. A siker? Hátradől a fo­telban, nem teszi le a kezé­ben tartott poharat, forgatja, mint aki a pohár alján levő kortynyi citromlé mozgását tartja szemmel, úgy felel: A siker engem soha nem érde­kelt, mert olyan, hogy siker, mint konstans tényező, egész egyszerűen nem létezik. Nin­csen. A siker minden hely­zetben. minden feladatban, minden időszakban más és ‘más. Nekem feladatokat ad­tak. azokat és megoldottam, s mert igyekeztem tisztesség­gel megoldani, így megfelel­tem a várakozásoknak. Ezek szerint a bátyja azért nem fe­leit meg a várakozásoknak, mert nem oldotta meg a fel­adatokat? Hosszú órák óta beszélgetünk, de csak most először zökken ki magabiztos­ságából, mindent tényként közlő stílusából. A bátyus meg én ... Tudja, mennyit hallgattam én miatta?! ö mindig a saját feje után ment. Ö elképzelt egy vilá­got, ahol minden szó egyen­lő azzal, ami a jelentése, ahol mindén ember a két lábon járó tisztesség, igyekezet. ó bármiért vállalta a konfliktu­sokat, ha az nem egyezett a maga szabta mércékkel. Sok olyasmibe is beleszólt, ami nem tartozott az illetékességi körébe ... nézze, a miniszté­riumból is azért került ki, mert véletlenül belenézett egy előterjesztésbe, amihez a vi­lágon semmi köze nem volt, s azt mondta, ez egy hülye­ség ... Egy iparági fejlesztési koncepció volt, mindenki jó­váhagyta már, erre ő elkez­dett rohangálni, a miniszter­hez, a pártközpontba, de ezt nem lehet gyerekekkel kezd­te, azután a kutyaúristennel folytatta ... hamarosan túl­adtak rajta. És mi lett azzal az előterjesztéssel? A fene tudja. Ilyen anyagok hetente, havonta készülnek, itt a gyár­ban is, ez a rítusnak egy ré­sze, mindenki tudja, közülük ha minden ötödik, tizedik jut el a valóságig, akkor meg miért kell olyan komolyan venni?! ö inkább bukott, de nem engedett, a bátyus ilyen volt egész életében, szegény anyánk mindig azt hajtogat­ta ez a gyerek nem ismer se istent se embert, fejjel megy a világnak, milyen sorsa lesz ennek, verni fogiák csak, verni, mi lesz így belőle...?! Sors. sorsok. Két testvéré. Két testvéré? Nincse- ^ nek önmagukban álló sorsok, máshoz, másokhoz ezer ^ szállal nem kötődőek. Akkor tehát? Kié az a sors? ^ Egyéni vagy kollektív alkotás? Mennyi belőle a saját ^ rész és mennyi a közös? S k:-ki vállalja a magáét? f Mert: mi az, hogy sors? Vagy úgy kellene egyáltalán 2 kérdezni, mert csakis így értelmes: kinek a sorsa? S ^ tovább: hol. mikor, miben, miért... de ki kérdezzen? £ S ,ha akadna, ki felel? Merünk-e. szentségtörés féléi­ig mét feledve, az emberi méltóság hitétől felvértezetten £ kérdezni, igen, áldjon vagy verjen sors keze, de miért ^ áld, miért ver, s azokat-e, akiket illet...?! £ Mészáros Ottó 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom