Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-28 / 303. szám
14 A PEST MEGYEI KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TANACS TÁJÉKOZTATÓJA Szuper Kupa 1985 EGY KÖNNYŰ NAP DÉLELŐTT JE Amint az lenni szokott — hiszen már harmadísben rendezte meg a Pest Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács a Szuper Kupát —, az elméleti kérdésekkel kezdtek a versenyzők, KRESZ- és egészségügyi kérdésekre válaszoltak. Aztán következett a gyakorlat. Ambrus Ferenc, az ATI Pest megyei igazgatója indította, a versenyzőket az ügyességi pályán (fent balra). A vizes-csúszós terepen Oláh Imre volt a legjobb (tent jobbra). Közben az értékelők javában dolgoztak, Kiss János Miklós, a Hungarccamion programozója és Papp János (mögötte) betáplálták a Commodore—64-es számítógépbe a tesztlapok eredményeit, (a bal oldali képen). Egészségügyi, elsősegély- nyújtási ismeretekből is vizsgáztak a résztvevők, dr. Szépe Margit, a Rókus rendelőintézetének orvosa és asszisztense, Kecskés Valéria figyelmét semmi nem kerülte el, minden hibát észrevették. Akik pedig befejezték tennivalóikat, már a jövő évi Szuper Kupát tervezgették. Pák György, a műszaki verseny vezetője, Taba István, a Pest megyei közlekedési vizsgabizottság vezetője és Rinhoffer János a PMKBT munkatársa. A hibakeresés sem volt köny- nyű feladat, akárcsak az ilyen akadályok, mint amilyent éppen Örökös József, a Dunakeszi KBT aktivistája ellenőriz. A legjobb hölgyversenyző is díjat kapott, képünkön dr. Budai János, a PMKBT elnökének megbízott helyettes« gratulál Neu- hauser Bélánénak. A Pest Megyei Hírlap vándordíját a tavalyi győztes, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola csapata vihette haza Szentendrére. Az egyéni kupát Ságoűi Fái, a KISZÖV csapatának erőssége kapta. Ám nemcsak a PMKBT és a Pest Megyei Hírlap díjaiért lehetett küzdeni, a megye számos elismerést biztosított még a legjobbak vetélkedőjére. A Papíripari Feldolgozó Vállalat, Fót. az MHSZ országos bázis. Dunakeszi, a MÉSZÖV, az Ipari Szövetkezetek Szövetsége, az Állami Biztosító Pest Megyei igazgatósága, a Caola, a gyáli Szabadság Tsz, a PEMÜ Solymárról, a Mechanikai Müvek, Dtósd, a Budafiav, Budakalász, a Csepel Autógyár, Szigeiszent- miklós és az ICO, Szentendre is szerepelt az ajándékozók között. E.OÓZ Péter képriportja