Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-27 / 302. szám
4 ^ggfgp 1985. DECEMBER 27., PÉNTEK DUNAKESZI WÍlfci A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Új sportbizottság afakult Több gyermeket várnak Első helyen a szabadidő Tisztújítás az MTESZ-ben Értékelés, egyben önvizsgálat Vendégünk volt Farkas Ferenc Minden esztendőben megtartják Dunakeszin, a József Attila Művelődési Házban a hagyományos karácsonyi koncertet. A szervező a hármas számú Iskola, időről időre kirukkol valami különös meglepetéssel ezeken az esteken. Az idei koncert meglepetése Farkas Ferenc zeneszerző volt, aki elfogadta az iskola meg- hívásátj s megtisztelte jelenlétével a hangversenyt így a zenebarát diákok és tanítóik személyesen köszönthették a nyolcvanadik életévét betöltő születésnapján. A hangversenyen fzinte minden dunakeszi kórus részt vett. Az összes általános iskola fellépett, eljött a Radnóti Miklós Gimnázium énekkara, a MÁV férfikórusa és természetesen a zeneiskola tanárai és diákjai is szerepeltek. A karácsony igazi örömét nyújtotta ez a koncert mindenkinek. A szülőknek, ismerősöknek, zenebarátoknak, akik hallhatták a Johann Sebastian Bach születésének 300. évfordulójának alkalmából megrendezett hangverseny dallamait is. Fogászati vetélkedő Ép testben ép lélek — tartja a mondás, s ennek érdekében fokozatosan terjednek el r különböző egészségnevelési formák hazánkban. A fogászati hónap ennek egy része, ami után a városban -jogászati vetélkedőt szoktak tartani a területhez tartozó települések — Dunakeszi, Főt, Göd — általános iskoláiban a kisdobosok. A Vöröskereszt és a tanács egészségnevelési csoportjának szervezésében tíz, öt tanulóból álló csapat indult legutóbb a fogászati vetélkedőn, melyet a gödi Kilián iskola negyedik osztályos tanulói nyertek meg. Mozi Vörös Csillag Filmszínház. Első nagy filmje a Szombat esti léz volt annak a színésznek, akii most új produkcióban mutatkozik be a magyar közönségnek. John Travolta játssza december 26-án, 27-én és 28-án az Életben maradni című színes zenés amerikai film főszerepét. December 29—30-án és január 1-én szintén színes amerikai film pereg a vásznon, címe Break. József Attila Filmszínház. Csupa vidámság, fiatalság az a film, amelyet december 29—30-án játszanak. Ekkor vetítik a Házibuli című színes szinkronizált francia film- vígjátékot. Január 1-én színes szovjet film pereg a vásznon. Címe: Az utolsó szökés. Számtalan kereskedelmi intézmény szükségeltetik egy településen. Elsősorban természetesen élelmiszerbolt, aztán ruha- és cipőüzlet. Ezt számos helyen már egy épületben, nagyobb áruházban tartják, s kínálják a vevőknek. Persze a különféle cset- reszek, lábasok, tányérok sem hiányozhatnak. így azokat is megtalálja bárki egy nagyobbacska ' községben, városban. Azonban ritkábbah akad olyan boltra a kertészkedő, gazdálkodó ember, ahol a jöldműveléshez szükséges eszközöket vásárolhatja meg. Kezdve a vírágmagoktól a szőlőprésig', a kaszanyéltől a fülesdézsáig, s még számtalan kisebb-nagyobb dolog, ami lehet, hogy apróság, s csak ritkán használja az ember, de ha nincs, bizony megkeseríti a munka perceit. Sonkának kicsi Nemrégiben, pontosabban november elsején, új üzletet nyitott a gödi Dunamenti Mgtsz Gazdabolt néven a piactéren. Jobb helyet erre találni sem lehetett volna. Mióta Dunakeszi körzetközpont lett, számos területeri szervezték újjá a különböző intézményeket, hivatalokat. A körzetközponti feladatokból adódóan új sport- és testnevelési bizottságot hoztak létre nemrégiben. Az alakuló ülésen megtárgyalták a tennivalókat, melyek szorosan kapcsolódnak a városi tanács végrehajtó bizottságának munkájához. Miilyen tényezők határozzák meg ezeket a feladatokat? Elsősorban azok a pártós állalmi határozatok, amelyek a sporttal és testneveléssel foglalkoznak, az Országos Testnevelési és Sporthivatal, valamint a PTSH irányelvei és természetesen a VII. ötéves terv sportfejlesztési koncepciói. Legelső helyre került a szabadidős programok fejlesztése, ami azért jelent komoly feladatot, mivel az elkövetkezendő időszakban a korábbinál jóval szerényebb anyagi eszközök fordíthatók e célra. Ezért a már bevált — hagyományosnak is nevezhető — programok megszervezése lesz a cél, Gondolunk itt a téli sportnapokra, a forradalmi ifjúsági napok rendezvényeire, a Gödi Fészek versenyeire, vagy a népszerű Futakeszire, s az idén először megtartott lakóhelyi sportnapra. Ám a tömegsport-foglalkozásokon kívül a versenysport fejlesztése is a célok közé tartozik. A Dunakeszi Vasutas, a fóti és a gödi tsz sportegyesületeinek eredményeit is javítani kell. Ennek érdekében differenciáltan fejlesztik és támogatják az atlétika-, torna-, labdarúgó-, birkózó-, sportlövő-, kézilabda- és korcsolyaszakosztályt. Mit sem érnek azonban az elért eredmények, ha nem gondoskodnak időben az utánpótlásról, ezért a jövőben fokozottabb figyelmet fordítanak az iskolai testnevelésre, hogy a gyerekek még általános iskolás korukban megisNéhány négyzetméter csupán az egész. Ám már most sok érdekes és hasznos dolgot talál a betérő, pedig hol van még a főszezon, amikor mindenki vetőmag, kapa, kasza után szaladgál. A sarokban faáru, kapa-, balta-, ásónyél, a másik fertályon szőlő- prés, s különböző méretű kádak sorakoznak egymás mellett. Gumicsizmás, fülessapkás férfi lép be az ajtón, nyomában hasonszőrű társával. Érdeklődve néznek szét. vajon mire lehet szükségük a ház körül. Végül a fülesdézsákhoz lépnek. Szemükkel méregetik, félrehajtott fejjel vizsgálják. — Nem vagyok biztos benne, hogy elég lesz — szólal meg az egyik. — Nem fér bele egy egész sódar. — Az lehet, hogy kicsi a sonkának, de a szalonna besózva. összevágva elfér benne — mondja a másik, de azért biztos, ami biztos, zsebéből elővesz egy mérőlécet, s azzal bizonyosodik meg a pontos térfogatról. — Ha volna nagyobb, azt megvenném — fordul az üzlet vezetőjéhez a fülessapkás. merjék és megszeressék a sportot. Nyaranként például nyári táborban úszásra oktatják a diákokat. Szépek a célok, a tervek, de megvalósításukat gyakran akadályozzák az anyagi gondokból adódó nehézségek. Rohamosan növekszik a gyermekek létszáma, s így a testnevelés tagozatos osztályok nem mindig végzik munkájukat a legmegfelelőbb körülmények között. A Körösi Csorna Sándor Iskolában például 2—3 osztály tart egyszerre testnevelési órát a tornateremben. Ám ez még a jobbik eset, mert a kettes és négyes iskolában egyáltalán nincs tornaterem. Gyakran azonban az ilyen jellegű gondok megoldása már nem a bizottság hatáskörébe tartozik. De javasolták a művelődési, egészség- ügyi és sportosztálynak, hogy a jól dolgozó társadalmi aktívák munkáját fokozottabb erkölcsi és anyagi megbecsülésben rés'zesítsék. — Most csak ez a két méret van, negyven- és nyolcvanliteres, de ha kell, még az év vége előtt megpróbálok szerezni egy nagyobbat. De lehet, hogy csak műanyag lesz! — A, műanyag nem kell, csak fa. Műanyagban még a sonkának is más az íze. — Fadézsát már csak jövőre tudok hozni. Ahhoz le kell utazni Orosházára, de csak nézzen be nyugodtan pár hét múlva. Ám ha akarja, küldök értesítést magának, csak adja meg a nevét és a címét. Kovácsolt vas az igazi — Köszönöm, járok én erre gyakran, majd bejövök inkább. Mert Budapesten lakom ugyan, de ott nem lehet kapni semmit — mondja a férfi —, így aztán mindent vidéken vásárolok meg inkább. Ha nincs is nagy fadézsa, nem távoznak üres kézzel. Az egyik egy baltanyelet választott magának. a másik pedig a virág- és zöldségmagok közül talált számára megfelelőt. Mások a kapákat mustrál- gatják. Van is mit nézni rajJelentős állomásához érkezett az MTESZ Dunakeszi Intéző Bizottsága, mely — mint az ország többi területi egyesülete — e napokban új vezetőséget választott. Ez az alkalom jó lehetőség egyben arra, hogy számot vessenek az elmúlt időszak eredményeivel: mennyiben sikerült a legutóbbi választás óta megvalósítani azokat a terveket, melyeket célul tűztek ki maguk elé. Az értékelés és önvizsgálat legfőbb célja az, hogy meghatározzák azt az utat, amelyet az új intéző bizottságnak, a városi és üzemi csoportoknak az elkövetkezendő években követni kell. Kevés tapasztalat Mint minden űj szervezet, kevés tapasztalattal indult el 1982. december 7-én az MTESZ városi intéző bizottsága. A vezetők szinte az alakuló ülésen ismerték meg egymást, de a kezdeti nehézségeken átlendítette őket a közös cél, az azonos érdeklődési terület, a munka hasonlósága. Az MTESZ ma 32 egyesülettel és közel 170 ezer taggal végzi munkáját hazánkban, melyről az elmúlt évek tapasztalatai alapján el lehet mondani, hogy fontos szerepet tölt be. Széles körű társadalmi véleményező, bíráló, tanulmány-előkészítő tevékenysége egyre bővül napjainkban, s ezért a Miniszter- tanács 1984-ben társadalmi tűk, hiszen manapság már kevés a jó erős kovácsoltvas szerszám. Mindenütt csak a lemezből készült darabokat lehet kapni, azok pedig igen gyorsan elgörbülnek. — Lemez ugyan ez — simogatja nagy szakértelemmel az egyiket valamelyik vásárló —. de akár egy holdat is megkapálok vele — bizonygatja. Amilyen kicsi a bolt, olyan nagy a forgalma. Ki ezt. ki azt keres, s ha nem is talál valamit, az üzletvezetőtől mindig kapnak egy-egy biztató szót. Az egész országból — Korábban élelmiszerbolt volt itt — mondja Gátiné Draguner Ilona. — Áprilisban bezártak, hiszen van a közelben több nagy ABC is. s így erre már nem volt olyan nagy szükség. Ez inkább kell. hiszen sok a családi ház a környéken, sokan művelik meg a kertjüket, foglalkoznak szőlővel. Persze, hogy szükség van a vetőmagra, a műtrágyára, a permetező szerre, fűnyíróra. Az ország minden tájára elmegyek áruért, de kapok az Amforától, a MŰÁRT-tól. a VASÉRT-től is. Most még kevesen jönnek, az igazi ven- dégjárás majd a tél végén, tavasszal kezdődik meg. Jöjjön el. nézze meg, lesz itt minden! szervezetté nyilvánította. Véleményét minden fontos kérdésben kikéri, s a kormány számíthat a műszaki-termé- szettudományi-agrár értelmiségre. Az elmúlt héten megtartott tisztújító küldöttértekezleten Kovács György, az intéző bizottság elnöke számolt be az alakulás óta végzett munkákról és a további feladatokról. Kezdetben 4 üzemi csoport és egy városi szervezet működött 159 taggal. Az üzemi csoportok mellett az Alagi Állami Tangazdaságban és a fóti mgtsz-ben is alakultak szervezetek, amelyek a mező- gazdasági agrár értelmiség munkáját fogták össze. De nem maradtak ki a sorból a dunakeszi gimnázium és a többi tanintézet matematikát és számítástechnikát kedvelő diákjai sem. Élé kapcsolat Ezek a számok az eredményességet tükrözik, azonban vannak gondok is. Nem tudják például megoldani a városban é'Lő, de nem itt dolgozó szakemberek, és nyugdíjasok mozgósítását, a szervezet munkájába való bevonását. Fontos feladatának tekintette az intéző bizottság a város különböző szervezeteivel élő kapcsolat kialakítását. A városi pártbizottsággal és tanáccsal összeköttetésben áll az intéző bizottság és szívesen vennének részt a város- fejlesztési koncepció, a lakókörzet és természeti környezet fejlesztési terveinek kialakításában. Annál is inkább tennék ezt, mivel a bizottság magasan kvalifikált szakemberei értékes javaslatokkal tudnának szolgálni városfejlesztési kérdésekben. A helyi MTESZ-szervezet tevékenységét számos színvonalas rendezvény fémjelzi. Gondoljunk csak az őszi műszaki és közgazdasági hetekre, amikor is egymást érték a műszaki és természettudományos előadások. Az elmúlt esztendőben a megyei megnyitó rendezvénynek is Dunakeszi adott otthont. Távolinak tűnik még a május, a KISZ VIII. kongresszusának időpontja, de már most aktívan készülnek az ifjúsági mozgalom tagjai a találkozóra. Nemrégiben tartották meg azt a megbeszélést a városban, amelyen a kongresszusra való felkészülés intézkedési tervét fogadta el a testület. A megbeszélésen részt vett minden közvetlenül irányított KISZ-alapszervezet titkára és tanácsadója. Minden olyan kérdést meg kell vitatai az elkövetkezendő hónapokban — állapították meg —, amely a kongresszus feladatai között szerepel. Ezek az elméleti teendők, de sole gyakorlati kérdés is tisztázásra vár. Ilyen például a delegálás korábbinál eltérő módja, mely szerint a nagyobb szervezetek lehetőséget kapnak, hogy közvetlenül küldjenek delegáltat a kongresszusra. Ezenkívül elsősorban helyi gondokat vitattak meg a találkozó résztvevői. Az országos kérdésekkel azért nem foglalkoztak részletesebben, mivel a Mi a teendőnk? című központi kiadvány részletesen taglalja ezeket. De mik is a helyi nehézségek? Legfontosabb talán a fiatalok lakáshoz jutásának gondja, ami Dunakeszin is sok problémát jelent. Egy másik kérdés az, ami a fóti gyermekvárosra vonatkozik, ahol a tanulóknak nincs önálló szakszervezete. Ez azért érdekes, mert ugyanakkor a 201. Szakmunkásképző Intézetben már működik ilyen szervezet. A vitás kérdéseken kívül részletesen elemezték, hogy milyen teendők várnak a kongresszust megelőző taggyűlésekre. helyi, üzemi küldöttgyűlésekre. I A beszámoló egyben meghatározta a további feladatokat is. Szorgalmazni kell az együttműködést a különböző szervezetekkel, így a városi tanáccsal, az országos elnökséggel s elsősorban a patronáló üzemekkel. Távlati célként jelölték meg a műszaki könyvtárral, folyóirat-olvasóval s technikai eszközökkel felszerelt MTESZ-központ kialakítását. További feladatok A feladatok meghatározása után megválasztották az intéző bizottság vezetőségét. Elnök ismét Kovács György lett, titkár Vonczem Iván, szervező titkár Kerekes Gézáné, tagok Gyepesi Ferenc, Villási László, Mogyorósi József, Királyné Szentes Jolán, Nádas László, Eisenstock Imre, Mohácsi Barna, Krakker János és Pindes László. Az ellenőrző bizottság vezetőjének Kupái Gábornét választották meg. Tagjainak Káldos Erzsébetet és Nagy Gabriellát. Öregek köszöntése Minden esztendőben ajándékműsorral kedveskedik ilyenkor, december táján, az esztendő vége felé közeledve a nyugdíjasoknak a helyi szakmaközi bizottság, a HNF, a Vöröskereszt-szervezetek és a József Attila Művelődési Központ. Idén több mint 700 meghívót küldtek szét a dunakeszi öregeknek és nagyon sokan eljöttek közülük. Az ünnepségen Molnár Sándomé, a Vöröskereszt városi titkára köszöntötte a vendégeket. Rövid tájékoztatót adott a település fejlődéséről, az elmúlt időszak eredményeiről, gondjairól, s a következő év feladatairól. Ezután a 3. sz. Általános Iskola úttörői adtak ünnepi műsort, majd népszerű színészek, énekesek léptek föl. Közöttük Gyulai Erzsi, Pere János és Szuhai Balázs. Az ifjúsági szervezet előtt álló feladatok meghatározásán kívül a találkozón értékelték az 1985-ös év eredményeit, és megállapították, hogy az adminisztráció csökkentésében, a szervezeti politikai nevelőmunka terén sok feladat vár még a dunakeszi fiatalokra. ünnepi menetrend Karácsony és újév között a megszokottól eltérő menetrend szerint közlekedteti a Volánbusz a járatait. Tekintettel arra, hogy az üzemek többsége a két ünnep között nem dolgozik, és az átlagosnál gyengébb utasforgalomra lehet számítani, ezért december 27—30 között Budapest—Dunakeszi—Vác, Budapest—Dunakeszi—Főt—Budapest és a Főt—Mogyoród autóbuszvonal járatai, valamint a dunakeszi és a mogyoródi helyi járatok a szabadnapokra előírt menetrend szerint közlekednek. A munkáL ba járásra és az egyéb utazási igényekre való tekintettel a horányi révtől 5.00—7.45 óra között indulnak járatok. Budapest, Bulcsú utcából a horányi révhez 6.15, 10.40, 15.00, 15.40, 16.40 órai járatok közlekednek. Ugyancsak közlekednek a Dunakeszi. Szilágvi utcából 4:34, 5.06, 5.26, 6.29, 14.41. 15.41, 16.41, s a Bulcsú utcából 10.15, 14.00, valamint a Budapest, újpesti Duna-híd- tól 6.01. 15.16. 16.11, 17.36 órakor induló járatok. Az oldalt írta: Fiedler Anna Mária Fotó: Veress Jenő Épül az orvosi rendelő Jól halad az építkezés a 2-es út mellett, ahol az új szakorvosi rendelőintézet kap otthont. A Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében készülő beruházás üteme feszített, már állnak az épület vázszerkezeti elemei és hamarosan a falak is Elvi kérdések - gyakorlati tennivalók Kongresszusi készülődés Tavasszal indul az igazi szezon Földművelőknek, kertész kedőknek