Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
PEST MEGYEI XXIX. ÉVFOLYAM, 301. SZÁM VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! M esszire tekintsünk előre, nézzük távolra hátra, vagy éppen csak az orrunk elé, a lábunk alá? Történelmi tapasztalatok és napi ismeretek más és más üllőin kikovácsolt azonos szentháromság: múlt, jelen, jövő. Értelmük: összefüggésük, összetartozásuk nélkül lényegük válik viszonylagossá, nehezen vagy sehogy sem felfoghatóvá. Tegnapja nélkül egyetlen nemzedék, nép sem értheti mai önmagát, a jövő fürkészése híján pedig belekeveredne a jelen sokféle útvesztőjébe. Nem velünk született ösztön, nem természet adta tehetség, hanem kifejlesztett, tudatosan nevelt, erősített képesség — ha -kifejlesztett, ha tudatosan nevelt, ha erősített képesség — tegnap, ma, holnap ötvözése, nemes, mert népet, nemzetet fenntartó anyagának formába öntése. E különleges öntészetnek nem vagyunk még mesterei. Segédei — talán. Tanulói? Bizonyosan. Hol eminensek, hol ismétlésre szorulók, kényszerülők. Nehéz a lecke, mert kényes az önté- szet technológiája, hiszen múlt, jelen, jövő nem csupán időt jelző kategóriák, hanem történelmiek is, gazdasági, társadalmi értelemben egyaránt és egyszerre azok. Magát szegényíti, ki csupán egyet, a háromból pusztán egyet hajlandó látni, mérni, fontosnak tartani. Magát szegényíti. ki úgy hiszi, kísérletezhet az öntőformákkal, anyagokkal, eszközökkel, nem véve észre, míg ezekkel mesterkedik, kicsúszik kezéből a tegnap, elfut mellette a jelen, érthetetlenné válik a jövő. Emberölfőnyi sorsát miként vethetné a történelem fortyogó kohójába ritkafémhez hasonló ötvözőanyagként az egyén, amikor (lem akar többet, mint élni, békességben lenni, boldogulni, gyermeket nevelni, azaz miért lenne ő kapocs múlt, jelen, jövő szentháromságában, amikor szinte percenként ismerheti fel, tapasztalhatja esendőségét, kicsinységét, kiszolgáltatottságát? Miért lenne kapocs? Lehet-e más?! Van-e más választása? Kapocsnak kell lennie, máskülönben sorsa — éppen akkor, éppen azért — vak erők játékszere lesz, hányódik erre, arra, eljutni azonban sehová sem jut, sehová sem érkezik. Közösségtudatról, az összetartozás felismeréséről, a történelmi választások szükségességének belátásáról töprengünk. Arról, hogy tagadhatatlanul nehéz — gazdaságilag sokféle korláttal körülvett, társadalmilag seregnyi feszültséggel telített — helyzetünkben nem vétjük-e el az egészséges, tehát lehetséges és szükséges irányokat, arányokat, nem fordulunk-e úgy a létezés egyetlen értelmes közege, a társadalom más tagjai felé, hogy szemünkben a szemrehányás, a számonkérés tüze, a hol halkabb, hol hangosabb korholás, kúrhoztatás, vád szava a szánkon, tettétek volna jobban, igyekeztetek volna erőteljesebben, azaz ti vagytok hibásak ... I Gyakran vétünk el irányokat, arányokat, sűrűn hallani a korholás, a kárhoztatás, a vád szavát. Mintha százezernyi, milliónyi hibátlan egyén külön-külön hívná tetemre a társadalmat, személy a közösséget. egyik már-már a tökély, a másik már-már a teljes tökéletlenség áldott, áldatlan állapotában. Nem furcsa, nem gyanús számunkra, hogy mi ennyire tökéletesek vagyunk, mások meg annyira tökéletlenek? Én igen, te nem. ő sem ... veszedelmes kiszámo- lósdi! Olvassuk csak a megértésre kitágított szemmel a nemes veretű szöveget. így hangzik: „Ne toljuk ezentúl a hibákat s nemzeti hátramaradásunk okát, mint eddigelé vala szokás, általán véve mindig egymásra, s kivált a kormányra, s viszont; jóllehet ezt igen sokszor tehetnök igazsággal; de keressük azokat egyenesen magunkban; mert ha nem lelünk is minden hibát és hátramaradást, m ind en okot magunkban. ám találunk váltig valót, egy cseppet se kételkedjijnk, miken ha javítunk, rögtön óriási előmenetelt tesz honunk; mért sem,mi, de egyáltalában semmi sem neveli, legyünk erriil bizonyosak, valamelly nemzetnek valódi erejét annyira — és erre van szükségünk — mint ha minden tagja ugyancsak derekasan betölti és férfiasán megállja maga helyét; illy jó gondolatra — és nem hiszem, hogy ennél, fejledezö nemzetünket tekintve, jobb Ára: 2,20 forint gondolat lehetne — azonban csak akkor szokott jöni az ember, mikor min- digi másutt keresés és másra tolás helyett, magával számoló hangulattal saját keblébe nyúl; s azért tegyük ezt minél előbb s minél többen, és felette rövid idő alatt olly előmeneteleknek leszünk tanúi, mellyeken magunk is fogunk csudálkozni." Majdnem másfél évszázada, 1841-ben jelent meg a Kelet Népe, onnét a hosszú, szívet markoló, agyat reagálásra szorító citátum, a tollat, mely a szöveget a papírra rótta, Széchenyi István fogta ... Mintha ma írta volna, mintha nekünk szólna a címzés, a figyelmeztetés, a tanács! Spirálként magasodva ugyan, de így térne vissza újra meg újra önn$n hibáihoz, tévesztéseihez az emberi természet? Nem képtelen fel- tételezés ez a spirál, amint az sem, hogy adott fejlődési szakaszokban, felhalmozódott, változtatást sürgető feszültségek közepette a magatartási reakciók közege ugyan változó, lényegük azonban megegyező. Immár ismét karácsony, évre év. Ünnep. Jobb, szebb, mint a tavalyi? Fakóbb? Kinek-kinek mi. Szűkül azok tábora, akik még emlékeznek egy negyven évvel ezelőtti karácsonyra. Az elsőre egy új országban, vér, romok, nélkülözések, szenvedések közepette született, születő országban. Ahhoz mérten most? Túlzó lenne az összekötés? Vagy inkább időszerűtlen, mert a kettő össze nem vethető ? „ ... tekintettél a közelgő ünnepekre, az ipari munkásság számára a nemzeti bizottságok rendkívüli étclmiszersegélyt nyújtanak, családonként két kilogramm lisztet, fél kilogramm cukrot..." Sárgult papír; rendelkezés a megyei alispántól. Akkor így lehetett ünnepelni. Fontosabb, értékesebb volt altkor az a zacskónyi liszt, mint most az új ruha. a színes televízió, a bútor? Lehet. Csak éppen akkori és mostani tudatunk nem azonos; nem tegnapunkkal pörölünk, hanem jelenünkkel, miért nem jobb, gazdagabb, célszerűbb, ésszerűbb. Az már bizonyos, hogy sok tekintetben — így az ipari termelés növekedési mértékét, a mezőgazdasági árukibocsátás több terepén a mennyiségi mutatókat, valamint a nem rubel elszámolású kivitelt nézve — a megye ugyan fölötte van az országos átlagnak a mögöttünk levő fél évtizedes szakaszban, de tetemes adósságok is maradtak az eredeti elképzelésekhez mérten. Nem sikerült a számítottnak megfelelően javítani a jövedelmezőséget, mert nem sikerült lényegesen korszerűsíteni a termák- és a termelési szerkezetet. Amikor tehát azt kérdjük, miért nem jobb, gazdagabb, akkor azt felelhetjük, ezért. Ezért is. S azért is, mert még mindig gyakori a másikra, a másokra mutogatás, a vállhuzogatás, a miért nem lehet ezer alakú előkapkodása. Túlságosan hamar ott termünk az elosztásnál, túlságosan lassan cihelődünk neki az értékteremtésnek. Seregnyi lépés a megye lakossága életkörülményeinek javításában, de — a megnehezedett feltételeket kifejezve — seregnyi olyasmi is, ami a tervekben eredetileg szerepelt, de áttolódott a következő öt évre, de: nem felejtődött el. De ... de ... Ismétlése próbálkozás arra, érzékeljük, egyetlen részterepen is mennyi van belőle, s mennyivel bőségesebben másutt, mindenütt, hiszen tagadhatatlan, megsokasodott ez a szócska a legutóbbi esztendőkben. Szaporodásuk láttán vajon kerestük egyenesen magunkban okok és okozatok szövevényes hálójának szövőjét, avagy más valakiben, valakikben véltük, véljük megjelölni? Az utóbbi a gyakori, a jellemző, az előbbi a szabályt erősítő kivétel, a ritkaság. Miért? önteltségünk, veszedelmes elfogultságunk magunk iránt I diktálná ezt? Gyanítjuk, inkább arról van szó, hogy gondolkodásmódunk egésze nehezen szokik hozzá a közös fe-* lelősséghez, a kollektív erőfeszítések szükségességének elismeréséhez. Ki-ki maga, saját számadójaként, véli, megtette a magáét, s könnyen eljutunk ahhoz a tévhithez, hogy akkor megtettük azt, amit kellett. Teljesítményünk soha nem önmagában, hanem másokhoz, másokéhoz mérten ítélhető meg. A megye néhány ipari, mezőgazdasági üzemében — éppen az új vállalatirányítási formákra való áttérés időszakában — már rájöttek erre, már ennek megfelelően dolgozzák ki a terveket, példájuk azonban példa, nem általános jellemző. A megye valamennyi termelőterületén a haladásnak az a legfőbb záloga, hogy — ha furcsán hangzik is, ha ellenkezik is a beidegződésekkel, a fejlesztési források mindenhatóságával — a közösség megtanuljon másként gondolkodni. Mert ha másként gondolkodik, akkor cselekedni is másként fog ... ! Erők és gyengeségek reális felismerésére, összevetésére mutatkozik égető szükség, ebből van a legfőbb hiány. Az eltelt öt esztendő; a hgtodik, ötéves terv időszaka a megyében közösségek tekintélyes csoportjánál írta át az értékelés, önértékelés hagyományos ranglistáját, gyakran keserves meglepetéseket okozva. Kiválókról bebizonyosodott, hogy nem azok, közepesekről, hogy ha hagyják őket, ha valóban önállóan dolgozhatnak, akkor rövid idő alatt a jók között lelhetjük meg őket. Az átrendeződő gazdasági viszonyok valójában átrendeződő emberi viszonyok; értékrendek• kényszerítések, serkentések ezek az átrendeződő gazdasági viszonyok arra, hogy másként lássuk — magunkat. Ez a másként látás, láttatás azonban azt is felfedte, hogy egy-egy termelőhely nem tud szigetként az óceánban mássá alakulni, ha az óceán a régi marad. S az óceán, tagadhatatlanul, nehezen, lassan, követ- kezetlenül alakul át. Az ágazati kapcsolatok, az irányítás, a szabályozás folyamai a megengedhetőnél, a tűrhe- tőnél több hordalékot visznek az óceánba, s közösségek sora jutott el odáig, hogy önerejéből — a környezet béklyóiban vergődve — most már aligha jut tovább. A valamelyest, talán még nem is nagyon érzékelhető mértékű előbbre mozdulás az anyagi gondokat illetőén, erkölcsi, társadalmi, ideológiai feszültségek seregét hagyta érintetlenül, bizonyság volt erre a megyei pártértekezlet vitája, a júniusi általános választások előkészítésének szakasza vagy most legutóbb a népfront- és a szakszervezeti tisztújítások esemény- sorozata. Csupán a tanácstagi jelölőgyűléseken a megyében több mint 112 ezer ember jelent meg, közülük minden hetedik szót kért, bírált, javasolt, közreműködést vállalt! Ha valami, akkor az ilyen tények, tapasztalatok világítanak rá, hogy nincsen közömbös közösség, társadalom, van viszont türelmetlenség, egészséges sürgetés, menjünk előre. S ürgető szavakban, a lassúság kárhoztatásában nem szűkölködünk, sőt, egyre inkább bővében vagyunk ezeknek. Ami azt mutatja, talán-talán gyarapodik azoknak a serege, akik egyenesen magukban keresik elsőként a hogyan továbbra a feleletet. Ami nem ment fel senkit sem attól, hogy — mert ez a dolga. kötelessége — érzékelje a választ váró kérdéseket. Kádár János szavaival kifejezve: „A politika feladata, hogy az átlagember fejével gondolkodjék. Az emberek pedig nem közgazdasági, filozófiai kategóriákat tapasztalnak, hanem a -valóságos helyzeteket, állapotokat.” KERESSÜK EGYENESEN MAGUNKBAN Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!
