Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
Akikről keveset beszélünk Békesség, boldogság Állami gazdaság Kölcsönök A Monori Állami Gazdaságban az idén is nagy figyelmet fordítottak a dolgozók lakáshelyzetének javítására, a kislakásépítés és lakásvásárlások támogatásával. Ez utóbbi célokra 16 dolgozójuknak biztosítottak hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönt 1,2 millió forint értékben. A fenti összegből a dán- szentmiklósi kerületből négyen. a sörpalackozó üzemből hárman, a szolgáltató kerületből szintén hárman, Szent- mártonkátáról egy dolgozó, míg a takarmányfeldolgozóból és a központból szintén három-három személy reszült. Közülük a legtöbben családi ház építésére használták fel a kölcsönöket, néhányan otthonukat bővítették, mások pedig kész lakást vásároltak a megtakarított pénzükből és a gazdaság által nyújtott kölcsönből. Nyugdíjasoknak Taggyűlés A Vasutasok Szakszervezetének gyömröi nyugdíjascsoportja december 13-án, délelőtt fél 11-kor tartja soron következő — s egyben idei utolsó — taggyűlését a Táncsics Mihály utca 110. szám alatti székházban. A vezetőség kéri a tagokat, hogy — a napirendek fontosságára való tekintettel — minél nagyobb számban jelenjenek meg az összejövetelen. A maglódi 1. számú óvoda tagóvodájánál járva, az épületi alőtt haladva, már többször felfigyeltem a kiszűrődő vidám, csengő gyermekénekre, szépen hangzó versekre. Bekopogtam az ajtón, s igen fiatal, már az első látásra is nagyon rokonszenves óvónő fogadott: Potocska Anna, aki az idén végzett Nagykőrösön, az Arany János Óvónőképző Szakközépiskolában. — Maglódi születésű vagyok, a Marx Károly utcában lakunk. Négyen vagyunk testvérek. ' Mondanom sem kell, hogy ennyi gyerekkel mennyi gond van, de édesanyám csodálatos asszony. Nem csak türelemmel és szeretettel heveit bennünket, hanem minden igyekezetével a szépre és jóra tanított. Fantasztikus munkabírással dolgozik. De még a legnagyobb munkája közben is mindig jutott ideje számunkra. A testvéri és az emberek iránti szeretetet tanultuk mindig tőle. Neki is — úgy mint nekem — sokkal több a szeretetigénye, mint más embernek. Nem csoda, ha példakép számomra. Mivel én vagyok a legidősebb gyerek, természetesen igyekeztem otthon a legtöbbet segíteni, a testvéreimmel való foglalkozásban is. Tehát szinte magától értetődően adódott, hogy a nyolc általános iskola Válaszolt az illetékes Nem tervszerű késések A lapjuk 1985. október 7-i számában megjelent „Tervszerű késések?" című cikkben foglaltakra az alábbi tájékoztatást adjuk: A felvetett panaszra reagálva többszöri ellenőrzést tartott a monori üzemigazgatóság forgalmi osztálya, amelyek során a jelzett időpontban közlekedő utasokkal is elbeszélgettek forgalmi szakembereink, akik alátámasztották az ellenőrzés tapasztalatát. Megállapítást nyert, hogy az ellenőrzött időszakban — Gyömrö és Monor között — a járatainkon utazók átlagos száma 50—70 személy, és je-, lentős késést — 5 percen felül — nem észleltek. Az átlagos utasszám csak a monori piaci napokon (szerda, szombat) emelkedik jelentősen Péteri községtől. Intézkedtünk, hogy e napokon a zsúfoltság csökkentése érdekében Péteri tanácsháza megállóhelytől 7.20-kor induljon egy rásegítő járat Monor autóbuszállomásig. A monori MEZŐGÉP dolgozóit is megkérdezve — akik Gyömrö felől érkeznek — megállapítottuk, hogy néhány esetben valóban nem érték el a Gomba felé induló járatunkat. A hasonló esetek elkerülése érdekében felhívtuk a szolgálatot teljesítő forgalmi szolgálattevők és a vonalon közlekedő gépkocsivezetőink figyelmét a csatlakozás biztosítására. Az autóbuszállomás átépítése alatt, maximálisan az utazóközönség érdekeit nézve, a balesetek megelőzése érdekében padokat nem helyeztünk el. A várakozás idejére azonban igénybe vehetik — az autóbuszállomás teljes átépítése előtt átadott — fűtött, padokkal ellátott várótermet. A levelet Bogáti Zoltán, a forgalomfejlesztési és Sohár István, a forgalomirányítási osztály vezetője írta alá. befejezése után óvónőnek jelentkeztem. A sikeres felvételi vizsga igazi sikerélményt jelentett, teljesülhet a vágyam: óvónő lehetek! Igaz, a családtól való elszakadást eleinte nehezen viseltem el. De levelek jöttek- mentek és a gyakorlatvezető óvónő nem csak tanárunk volt, hanem szinte a pót- anyuka szerepét is betöltötte. Átsegítette az évfolyam hallgatóit a nehézségeken. Abban az iskolában igazán megszerettük az óvónői szakmát és a gyerekeket. Ahogy mondja Potocska Anna az élete történetét, újra megkérdezem: — Miért maradt Maglódon dolgozni? — Mint mondtam, igen nehéz volt a négy év távol a családomtól, falumtól. Ahányszor csak hazajöttem, végigsétáltam az utcákon, találkoztam az emberekkel, akik mindig nagy érdeklődéssel és szeretettel kérdezgettek, hogy’ megy a sorom, hogy’ haladok a tanulással? Igen jólesett ez a törődés. Nyáron pedig irt voltam az óvodában elméleti és gyakorlati foglalkozáson, ahol az óvónők sokat segítettek, nagyon közvetlenek voltak. Akkor érlelődött meg bennem a gondolat: ide jövök dolgozni. Pedig máshol több pénzt ígértek, sőt Budapestre is mehettem volna. Mégis így döntöttem. Most már látom, nagyon jól tettem. — Itt mindjárt bizalmat szavaztak nekem. Harminc gyerekből álló vegyes csoportot bíztak rám, három és öt év közöttieket. A foglalkozás egy része ütemezett programterv szerint történik, a többi foglalkozási tárgykört önállóan alakíthatom ki. Ami pedig nagyon lényeges: a munkatársaim szeretettel befogadtak. Közben bemegyünk a csoportterembe. Nagyon ízlésesen, szépen berendezett helyiség. A falakon különböző, az óvodások által készített díszek, jól sikerült rajzok. Az apróságok azonnal körülveszik Panni óvó nénit, látszik rajtuk, mennyire megszerették a pár hónap alatt. — Szeretnék igazán jó óvónő lenni, a későbbiek során elvégezni a felsőfokú iskolát. Továbbra is szeretni az embereket, a gyerekeket. Természetesen majd férjhez menni és jó családi életet élve, gyerekeket felnevelni békességben, boldogságban. Marczi Ferenc A múlt hiedelme Jobb félni, mint megijedni ILLYÉS GYULA Puszták népe című munkáját lapozgattam és a következő sorokra akadtam. — Gyomorfájdalmak ellen a kocsisok a lovakba éppúgy katángkóró- f őze tét töltöttek, akár saját magukba. Vérhasra, amely elég gyakori volt köztük, az apróbojtorján főzetét használták. Epegörcs ellen kígyóhagymát, érelmeszesedés ellen fokhagymát pálinkában, megfelelő ráolvasással. Köhögés ellen én is őrölt kukorica levét kaptam mézzel, miután a legegyszerűbb és leggyökeresebb gyógyszert, a vizelettel való gargalizálást finnyásan elutasítottam. Aranyi L ászióné, falum kovácsmesterének felesége sok hasonló példát ismert, melyeket jegyzeteim megőriztek úgy, ahogy tőle hallottam. — Beléndekmaggal a fájós fogat füstölik, a bodza virágát köhögésre teának megfőzik, a cintériát hasfájásra teának készítik el, csalánnal veregetik a reumás ember lábát. A fekete nadály gyökerét akkor használták, ha valaki eltörte a kezét, ilyenkor a gyökeret megfőzték és ruha között fasínekkel a kézre kötötték. A kövirózsa húsos leveléből kinyomott levet a beteg fülébe csöpögtették. Folytathatnám hosszan a sort annak bizonyságául, milyen kifogyhatatlan a népi tudás kincsesbányája. — Babona — mondják egyesek, én inkább paraszti orvoslásnak nevezem, hiszen a felsorolt növények hasonló gyógyjavas- lattal a legújabb hivatalos gyógynövénykönyvekben is megtalálhatók, s láttam azokat a kőszegi patikamúzeum szárítópadlásán, s látom minden pesti utam alkalmával a Herbária üzletek kirakataiban is. Igaz, ezt a tudást tegnap még használták, ma már nem használják, de még emlékeznek rá, holnap pedig az emlékezetből is kihullik. Koszta János nyugdíjas tsz-tag, aki igazán ért az állatokhoz, s házassága révén az Alföldről került a főváros közelébe, elmondta, hogy a leghíresebb állatgyógyitók a juhászok közül kerültek ki. A higanyból, terpentinből és faggyúból kevert kenőccsel a rühes juhot kenegették. A kerge birkán operációval segítettek. Meglékelték a koponyát és kiemelték azt a kis gennyzacskót. ami a kórt okozta. NAGY BECSBEN JÁRTAK a miskárolók, a herélők, akik az állatok ivartalanítását végezték. Ha a kérődző állat egyszerre sok zöld takarmányt evett és felfúvódott, akkor a szarvasmarha lapockája mellett egy vascsövet húztak be és ezzel kiengedték a bennszorult levegőt. De tudunk az embereket gyógyító csontrakókról, akik ficamodás vagy törés esetén igazították helyre a csontokat. Hallottunk vásári meg falusi foghúzókról, akik egyszerű fogóikkal és fogtörőkkel a fájós fogaktól szabadították meg a rászorulókat. Állat és ember számára az egyik legveszedelmesebb betegség a veszettség volt, melynek gyógyításával veszettorvosok foglalkoztak. Ez a tudomány a családon belül apáról fiúra hagyományozódott. A tapasztalatokon alapuló gyógyítás mellett alkalmazták az irracionális gyógymódokat is, mint például a ráolvasást. Tóth Erzsébet szerint szinte alig volt olyan betegség, melyhez valamilyen ráolvasás ne kapcsolódott volna. — Ha valakinek árpa nőtt a szemén, azt így ijesztették: — Szaladj, árpa, learatlak, kicsépellek, megőröllek, megeszlek! — A törött vagy íica- modott lábra ezt kellett ráolvasni: — Csont a csonthoz, vér a vérhez, hús a húshoz forradjon, s mint ez volt, úgy legyen ezután is! Szlávik Ferencné — gyermekkorom nagy mesélője — a füstölést tartotta minden gyógyír között a legeredméA PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1985. DECEMBER 3., KEDD * Ev végi kilátások a Tápiévöígyében Megszüntetett gyenge ágazattá >; Az elmúlt két esztendőben a sülys'ápi Tápióvöigye Mgtsz a fejlesztési alapnak csaknem a száz százalékát ^ fordította az alaptevékenység gépesítésének fejlesztésére. ^ Ennélfogva a betakarítási eszközökkel való ellátottság ^ ragyogó — az egész alaptevékenység gépesítettsége 100 ^ százalékos —, s ez meg is mutatkozott a betakarítások ^ idején, mert mindent megfelelő időben begyűjtött a gaz- ' daság. Ez az állítás elsősorban a lucerna, a kukorica és a ^ napraforgó betakarítására vonatkozik. A kukorica ter- £ mésátlaga 63,5 mázsa volt hektáronként, ami a vonzás- ^ körzet termelőszövetkezeteinek sorában a legjobb cred- ^ menynek számít. Az árpa termésátlaga majdnem hatvan, a búzáé 57, a rozsé 35,5, a napraforgóé több mint 20 í mázsa volt hektáronként. Kérdésünkre válaszolva elmondta Virág István, a Tápió- völgye Tsz elnöke, hogy idén a nagy szárazság főleg a talajelőkészítő munkákat nehezítette meg, sokkal több üzemanyagot fogyasztottak a gépek a kemény talaj miatt a szokásosnál. A késő őszi nagyobb esőzések segítették a mélyszántást, ugyanakkor az ösz- szes többi talajmunkát nem akadályozta a sok csapadék. — Hol tart ma a szövetkezet? — kérdeztük az elnöktől. — Tiszta nyereségünk a tervezettnél kevesebb lesz valamivel. Ezt elsősorban a közgazdasági szabályozók okozták. Ugyanis a gazdaság árbevételének kétharmad része ipari eredetű. Az új adórendszer, különösen az építőipari ágazatoknál súlyosan érintette a szövetkezetei. Éppen ezért arra az elhatározásra jutottunk. hogy. kilenc ipari ágazatot felszámolunk, s ez meg is történt idén január 1-jével. Természetesen a kis nyereségű, vagy éppen veszteséges ipari ágazatokat számoltuk fel, főleg azokat, amelyek építőipari tevékenységgel foglalkoztak, s a korábbi években a bárszínvonal hígítását szolgálták, s csak minimális nyereséggel dolgoztak, ötszáz, főleg nem helybeli alkalmazottunktól meg is váltunk. Ezek a változások többek között azt is eredményezték, hogy a 450 millió -forintra tervezett árbevételünk ötvenmillióval lesz kevesebb. A nyereséget 19 millióra terveztük, nyesebbnek. Kilenc csutkából, három szem tarkababból, három gerezd fokhagymából, három krumpli ^gyvégtében levágott héjából, templomból szerzett csipet tömjénből egy szalmacsomó segítségével tüzet kellett rakni, s ezen kellett először északról délre, majd keletről nyugatra átemelni a szemmel vert gyereket. Természetesen a bajt meg is lehetett előzni. Az állapotos asszony a pókháló aló feküdt, s máris elkerülte a rontás. Ha a gazdasszony a sütölapátot és a piszkaiét kereszt alakban tette a ház elé, biztos lehetett abban, hogy a villám nem üt a házba. A parasztság társadalmi, gazdasági helyzetének változása nyomán a régi hiedelem- világ eltűnőben van, ám egy- egy töredéke napjainkban is él. Akadnak, akik az újholdnak megmutatják a pénzüket ezekkel a szavakkal: — Apád, anyád ide jöjjön! — azt remélve, hogy pénzük a holddal egyenes arányban növekedni fog. Az első vevőt megbecsülik a piacozó asszonyok, mert az hozza a szerencsét. BIZONY, A MŰLT HIEDELME erősen él azok között is, akik nyilván tudják, hogy nem igazak. De hát ott munkál valahol az emberben a dédszülőtől hallott, suttogva elmondott tanítás: jobb félni, mint megijedni! F. M. most 12—15 millió forintra számítunk — sorolta röviden a legfontosabb adatokat Virág István. Majd rögtön hozzátette, hogy természetesen törekednek az eredmények javítására. Ugyanis amíg az árbevétel kétharmadát az ipari ágazat termeli meg, tavaly volt az első év, hogy a nyereségnek csak a felét hozta meg (s idén is így lesz), jövőre szeretnénk az ipari termelés nyereségarányát kétharmadra emelni. — Milyen konkrét intézkedéseket tesznek ennek érdekében? — Az ipari tevékenységben arra az öt, helyben telepített ágazatra alapozzuk a következő ötéves tervet, amelyek valóban hatékonyan dolgoznak. A fővárosban tevékenykedő építőipari ágazatot felszámoljuk. s erőteljesen fejleszteni kívánjuk a bedolgozói hálózatot, amelynek tagj'ai többek közölrt esztergálással, műanya ^fröccsöntéssel. kazán- szerelés előkészítésével foglalkoznak. A továbbiakban egy kivételével csak másodállásos szakcsoportok működését támogatja a vezetőség — hangzót; a válasz. — Milyen eredményt tud felmutatni az alaptevékenységben a gazdaság? — A növénytermesztés tisztességes nyereséget, azaz 20 millió forintnál is többet állít elő ágazati eredményként. E területen is vannak egészen jó eredményeink. Mert jellemző az alaptevékenységünkre a gabonatermesztés. Elég nagy területen és jó eredménnyel termelünk kukoricát, napraforgót, lucernamagot. A lucerna tavalyi, hektáronkénti átlagtermése 400 kiló volt, az idén is meghaladja a kétszázat. Az állattenyésztést azonban visszafogtuk egy kicsit, mert csak hétszáz tehenünk van. Ez nem nagyüzemi méret, foglalkozunk is az állomány jelentős gyarapításának gondolatával. A gazdasági szabályzók is arra ösztökélnek bennünket, hogy nagyobb odafigyeléssel kell ezt az ágazatot fejleszteni. Egyébként a tehenészet nyereséges volt az elmúlt évben. Maga a tejtermelés másfél millió forint eredményt hozott, a juhászat azonban veszteséges volt, és nem is kecsegtet sok sikerrel. Halászatunk a korábbi években nem volt nyereséges. A 92 hektáron elterülő hét tó évente mintegy 10—15 vagon halat szolgáltat. Tavaly nyereséges volt a halászat, az idén is nyereséges lesz. ösz- szességében az állattenyésztés egészen minimális nyereséget eredményez idén. — Lehetséges-e a szövetkezetben a dolgozók munkájának minőségi bérezése? — Igen, mert bértömeggazdálkodást folytatunk. Ma már minden területen a teljesítmény szerint számoljuk el a dolgozók munkáját. Mozgóbérezéssel pedig a minőségre is tudunk hatni, igaz, elsősorban az ipari ágazatokban. De tervezzük, hogy jövőre bevezeti a szövetkezet a mezőgazdasági területen is a minőségi bérezést, elsősorban a gépjavítóknál. A gépjavítók egy-egy feladatra meghatározott bérösszeget kapnak, s rajtuk áll, hogy mennyi idő alatt végeznek a munkával, ha azt hamarább fejezik be, egy-egy ledolgozott óra annyival több forintot ér majd — mondta Virág István elnök. — Dolgozóink megélhetése, munkaellátottsága biztosított. Tavaly az egy dolgozóra jutó átlagkereset 57 ezer 600 forint volt, az idén, év végéig ez az összeg hatvanezer forintra növekszik. Aszódi László Antal Kulturális program Ecseren kedden 17 órától: autóvezetői tanfolyam. Monoron 18-tól és 20-tól: a moziban: Nyomás utána! Pilisen 9-től 17-ig: bútorki- állítás és -vásár. Avasadon a klubkönyvtárban: a Nagy István képző- és iparművészeti csoport kiállítása a nyitva tartási időben. Nagy a hajrá ezekben a napokban a kisnémedi Aranykalász Tsz Műfémszer Gt gyömrői központi raktárában. Az egyébként évi 6 milliós termelési értéket produkáló ágazat műszőrme játékai nagyobb része most karácsony előtt kerül az üzletekbe. Szeretni Balintné raktárvezető és Mán Györgyné minőségellenőr is segít a csomagolásban. Képünkön: egy brummogó maci kerül a nylonzsákba Hancsovszki János felvétele •(ISSN 0133—2651 (Monori Hírül p;