Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-19 / 297. szám

Szentendreiek a páston Vívók nagy vizsga előtt Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány elsőosztályú csapat sportol a megyében, s a meglévők működését megkü­lönböztetett figyelemmel kísérik a sportbarátok. Keveset tud­nak azonban még ők is arról, hogy Szentendrén két elsőosztá­lyú csapat is dolgozik, s nem is akármilyen sportágban jeles­kednek. A fehérsportok egyikének, a vívásnak kiválóságai. Nincs még egy sportág a Kárpát-medencében, amelyik annyi dicsőséget «zerzett vol- da a magyar honnak, mint a ■éívás. Nagyszerű mesterek ok­tatták a pengék forgatóit, köz­tük Vass Imre, akinek fia, Vass András — természetesen ő is vívó — Szentendrén él. S mint sportágának igazi szerel­mese, nagyon fájlalta, hogy városában nincs vívóélet. No­sza, gondolt egyet, körülnézett az egykori pengeforgatók kö­zött, s megalakították a Szent­endrei Vívóegyletet. Szívós munkával Idestova már három esz­tendeje annak, hogy a bará­tokból, ismerősökből összeto- borzott sportolók megkezdték közös működésüket. Jobbára olyan vívók, akik már túl vannak a harmadik X-én s egykori fénykorukon. Saját egyesületükben — a BVSC- ben, a Dózsában, a Vasasban — azóta új titánok generációi nőttek fel, és vonták maguk­ra a figyelmet. Ám a szent­endreiek szívós munkával meg­indultak a hazai vívóélet ös­vényén. Három éve — ahogy ezt tenni illik — elindultak a III. osztályú csapatbajnokságon. Sikerrel .vették á.z első akadá­lyokat, ami nem is olyan nagy meglepetés — még ha a leg­fiatalabb csapattag harminc- kettő, s a legidősebb harminc- nyolc esztendős is — hiszen nagy részük pár esztendővel ezelőtt még válogatott keret­tag volt, vagy igen közel járt a válogatottsághoz. Amatőr alapon Idén pedig megnyerték a II. osztályú csapatbajnokságot, s ezzel az első osztályba léptek. A nagy erőpróba azonban most következik, a hét végén indul a Szentendrei Vívóegy­let élete első elsőosztályú ma­gyar bajnokságán, A felkészü­lésről, a célokról Hasszán At­tilával, a párbajtőrcsapat tagjával beszélgettünk a BVSC Tanács körúti vívóter­mében. — Talán azt kellene először megmagyarázni, hogy miért éppen a BVSC edzőterme e beszélgetés színhelye. Megala­kítottuk ugyan a Szentendrei Vívóegyletet, de a szó legszo­rosabb értelmében amatőr alapokon. Mi találtuk ki, s mi hoztuk létre — vívók. Bár nem kapunk támogatást sem­milyen szervezettől, sem az OTSH-tól, sem a PTSH-tól, sem a Magyar Vívószövetség­től, önálló jogi szervezetnek ismernek el bennünket. Ám ez nem jelenti azt, hogy lenne külön edzési lehetőségünk, így mindenki az egykori egyesüle­tébe jár. Tárgyalunk azonban a szentendrei tanáccsal, s le­het, hogy valamelyik iskolá­ban tarthatunk edzéseket a városban is. — Mik a távolabbi céljaik? — Most két csapatunk vív az első osztályban, a kardozók és a párbajtőrözők. Tőrözőink jelenleg másodosztályúak, s szeretnénk, ha ők is bejutná­nak a legjobbak közé. S ter­mészetesen — hogy teljes le­gyen a gárda — szeretnénk egy női tőrcsapatot is indíta­ni. li — A hazai versenyeken kí­vül — úgy tudom ■— már jár­tak külföldön is. Nehéz nkatlály — A bajorországi Hof csa­patának meghívására utaztunk el az NSZK-ba, ahol mi győz­tünk. Érdekessége a túránk­nak, hogy ez is teljesen ön­költséges alapon ment, sőt — mi több — saját járművün­kön, mivel egy buszt alakí­tottunk át kilencszemélyes lakóbusszá. Ezzel járunk ver­senyről versenyre. Egyébként közösen határozunk arról, hogy hova megyünk, milyen találkozókon veszünk részt, mindenről magunk döntünk. Ez az amatőrség előnye, de mi vesszük a szereléseket, s min­denről magunknak kell gon­doskodni is. Kevés ilyen, a szó szoros értelmében vett amatőr csapa­tot lehet találni hazánkban, ha van egyáltalán. Az első, igazán nagy erőpróba most következik számukra, s bízunk benne, hogy sikeresen veszik az akadályt a Szentendrei Ví­vóegylet kardozói és párbaj­tőrözői. Fiedler Anna Mária 1985. DECEMBER 19. Tét a felnövekvő nemzedék egészsége Intézőbizottság alakult Szerdán az Országházban a Magyar Diáksport Szövetség létrehozására ideiglenes inté­zőbizottság alakult. A KISZ, az Űttörő Szövetség, a SZOT, a Hazafias Népfront, a Mű­velődési Minisztérium, az OTSfl, az Állami Ifjúsági Bi­zottság. a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala, a Pénzügymi­nisztérium, és az MHSZ kez­deményezésére és támogatá­sával létrejött testület alaku­ló ülésén részt vett Csehák Judit, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az Állami If­júsági Bizottság elnöke és Kö- peczi Béla művelődési mi­niszter is. A Magyar Diáksport Szövet­ség célja a rendszeresen spor­toló tanulóik, hallgatók számá­nak növelése, a nevelési-ok­tatási intézmények sportéle­tének fejlesztése. Fő feladatá­nak az iskolai sport- és turisz­tikai programok, a tanintézetek közötti sporttalálkozók, vetélkedők szervezését tekin­ti. Mindezt a tanulók öntevé­kenységére, a diáksportkörök és -egyesületek önkormányza­tára alapozva, széles körű tár­sadalmi összefogás kibonta­koztatásával kívánja elérni. A szövetség összehangolja az is­kolai sportban közreműködő állami szervek és társadalmi szervezetek tevékenységét. Az ideiglenes intézőbizottság a Munkahelyi olimpia és sparíakiád Tömegsport a tsz-ekben Sokszor és sokan bírálták már a tsz-ekben meglevő spor­tolási lehetőségeket. Részben okkal, részben ok nélkül. Ösz- szességében mégis pozitív a kép. A Pest megyei gazdaságok sokat tesznek azért, hogy dol­gozóik ne csak munkájuk köz­ben, hanem azon túl is „gya­korolják a testedzést”. Mindez azon a TESZÖV-elnökségi ülé­sen hangzott el, amelyre teg­nap került sor a péceli Rá- kosvölgye Tsz központjában. A TESZÖV keretén belül külön sportbizottság foglalko­zik a dolgozók testedzésével, a munkahelyi olimpia, a falusi sparíakiád téli, nyári verse­nyeinek megyei döntőinek le­bonyolításával. Ehhez évente 60 000 forint támogatást ad a Pest megyei tsz-ek területi ltddig kétszer nyerte a Pomáz Öregfiúk kupaküzdelme A BLSZ-öregfiúk bizottsá­ga ebben az évben már har­madszor írta ki az pregfiúk labdarúgócsapatai részére az Alkotmány Kupát. Az elmúlt két évben nagy érdeklődést váltottak ki a mérkőzések, szép Pest megyei sikerekkel. A Pomáz együttese mind a két kiírásban bekerült a dön­tőbe és elnyerte a kupát. Az ez évi küzdelmekre 72 öregfiú labdarúgócsapat ne­vezett, megyénkből 22. Emiatt a 62-es táblára való kerülé­sért előselejtezőt kellett ren­dezni. Ezek lebonyolítása után 19 együttesünk lépett pályá­ra a legjobb 32-be való jutá­sért. Az alacsonyabb osztály­ban szereplők a magasabb osztályúnkkal játszottak mint pályaválasztók. Itt már az egyes csapatok igen nehéz feladatok előtt álltak. Az előcsatározásokban a vé­dő Pomáz a Vasassal szem­ben maradt alul. Tápiósze- csőn a Ferencváros győzött és lépett tovább. Nyolc csa­patunk azonban sikeresen vet­te az akadályt és várhatja a tavaszi folytatást. A 32-be ju­tottak: Mogyoród, Vác, Tá- pióság, Pécel, Főt, VOSE, Bu­dakalász, Budaörs. A kilen­cedik lehet a Dunakeszi Kon­zerv, ha kiharcolják a to­vábbjutást a Chinoin ellen. Reméljük, hogy tavasszal valamelyik csapatunk folytat­ja a pomázi hagyományokat. Nyitrai József Sportakrobatik» Ceglédi sikerek Az akrobatikus torna orszá­gos ifjúsági és serdülőbajnok­ságot a közelmúltban rendez­ték meg Budapesten a Torna- csarnokban, ahol nagyon jól szerepeltek a Ceglédi VSE tor­nászai. Női párosban az ifjú­ságiak közül első helyen vég­zett a Randos, Laki kettős. A fiú négyesben ugyancsak első lett a Kistamási. Süli, Stagier, Nánási összeállítású csapat. A serdülők közül leány párosban a Szigeti, Füle duó jeleskedett. Leány hármasban pedig a Ki­szeli, Kudelich, Máté trió lé­pett a dobogó legmagasabb fo­kára. Fiú vegyes párosban a Takács, Csizmadia kettős vitte el az aranyérmet. szövetsége. A Termelőszövet­kezetek Országos Tanácsa 1979 óta minden évben meghirdeti az úgynevezett felmenő rend­szerű TÖT Kupa versenyeit. Országos döntőin részt vesznek a megyében a ■ legjobb ered­ményt elérő termelőszövetke­zeti csapatok képviselői és nem eredménytelenül. Bizonyság erre, hogy 1980-ban a ceglédi Lenin Tsz női asztalitenisz-csa­pata lett az első, kézilabdában viszont az idén immár har­madszor, a csepeli Duna Tsz női csapata vitte el a pálmát. Ez évben első alkalommal Cegléden rendezték meg a TESZÖV Kupát. Ezen szerepelt a női és férfi kézilabda, röp­labda. ‘valamint a kispályás labdarúgás. Mindez a verseny­zési lehetőségek számának nö­velése mellett jól segítette a versenyzőknek az országos döntőkre való felkészülését. Augusztusban a TOT anyagi támogatásával tartottak sza­badidős sportnapokat Szobon, a helyi Gyümölcsfeldolgozó Szövetkezeti Közös Vállalattal együtt. Bár általában nagy az érdeklődés Pest megyében a tömegsport iránt, mindez nem jelenti azt, hogy nincs több tennivaló. A szabadidő és sportmozgalom továbbfejlesz­tése érdekében erősíteni kell a tsz-ek és sportegyesületek kap­csolatát. Az üzemekben dolgo­zó sportvezetők mellett figyel­ni kell az aktivisták elméleti és módszertani felkészítésére is. A szóban forgó tanácskozáson igényként fogalmazódott meg az is, hogy évente más-más helyszínen rendezzék a sza­badidős sportprogramokat. B. Z. Teke Szakter aranya A tekézők tizenkettek baj­nokságát rendezték meg Bu­dapesten, a Stadion Hotelban Az ifjúsági férfiak mezőnyé­ben első helyen végzett Szak­ter, a Ceglédi Közgép ver­senyzője. míg a serdülő fér­fiak közül 4. helyen végzett Temmel, ugyancsak a Ceglédi Közgép sportolója. szövetség első küldöttközgyű­léséig látja el feladatát. A Magyar Diáksport Szö­vetség alapegységei a diák- sportkorok, amelyek a neve­tési-oktatási intézményekben 'társadalmi alapon, önkor­mányzati jogkörrel és saját 'anyagi eszközökkel működ­nek. A diáksport-egyesületek kerületenként, szakmai cso­portonként, vagy intézmé­nyenként a diáksportkörök összefogásával, az egyesüle­tekre vonatkozó jogszabályok (alapján önálló jogi személy­ként szerveződhetnek meg A Magyar Diáksport Szö­vetség ideiglenes intézőbi­zottsága felhívja a diákokat, •a tanulóközösségeket, hogy ápolják a diáksport helyi ha­gyományait, és cselekvőén, •kezdeményezően vegyenek •részt a diáksport megújításá­ban, a diáksportkörök és diák­sport-egyesületek megalakítá­sában. Az ideiglenes intéző- bizottság számit a pedagógu­sok, a szülők, a sportolók és •sportvezetők, a társadalmi •szervezetek, a vállalatok, •szövetkezetek és intézmények, •az állami szervek és a taná­csok, valamint a hírközlő •szervek támogatására. Össze­fogásra hív mindenkit, aki fe­lelősséget érez, és tenni akar •a felnövekvő nemzedék egész- bégéért, edzettségéért. Asztalitenisz * Újoncbajnokság A Pest megyei asztalitenisz serdülő és újonc egyéni baj­nokságot Cegléden 1986. ja­nuár il-én rendezik meg a vasutas sportcsarnokban. A nevezéseket a helyszínen lehet leadni. Léi esi í meny cpí t «k el ismerése Díjkiosztó a SZOT-ban Csaknem évtizedes hagyomány, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnöksége az esztendő végén megjutalmazza a létesítményépítési akcióban élenjárókat. Az idei esztendő ér­tékelésére szerdán került sor a SZOT-székházban. Dr. Eperjesi László, a SZOT testnevelési és sportbizottsá­ga elnöke elmondta, hogy az 1977-ben meghirdetett társadalmi pályaépítési-akcióban 3271 létesítmény készült el, mintegy 1,2 milliárd forint értékben. Az építésben, tervezésben eddig, 430 ezren vettek részt. Idén 247 új sportlétesítmény megépítésére került sor. amelyeknek az értéke 130 millió forint. Említést ér­demel, hogy 76 kis-, 32 tenisz-, 29 atlétikai; 14 röplabda- és 10 tekepálya épült. A létesítményépítési akció legjobbjait az ágazati-iparáéi szakszervezetek is értékelték, s 80 üzemi kollektívát egymillió forint értékben jutalmaztak. Az országos tanács 36 kollektí­vának 1,2 millió forint jutalmat szavazott meg. A sportlétesítmény-építési akcióban végzett kiemelkedő munkáért tízen kitüntetésben részesültek. Vízisíiül a jégkorongig Ráckevén így csinálják Busz János 1970-től a Fi­nomkerámiaipari Művek meg­szűnéséig (1982) a nagyválla­lat szakszervezeti sportfeleló- se volt, természetesen szállít­mányozási vezetői teendőinek ellátása mellett. — öt éve vezetem a FIMCOOP ráckevei üdülőjét, s mondhatom: sokkal válto­zatosabb, de egyben nehe­zebb is ez a munkakör, mint a korábbi volt — hangsúlyoz­ta Busz János. — Szerencsére teendőim között számos olyan is akad, ■ amely közvetlenül vagy közvetve, de a sporttal kapcsolatos. A legtöbb izgalmat a ki­emelt sportrendezvényekre ér­kezők megfelelő kiszolgálása okozza. Csak néhányat a rendszeresen itt edzőtáborozó egyesületek, küldöttségek so­rából: márciusban a Gránit Kupa nemzetközi cselgáncs­viadalra érkező valamennyi vendég Ráckévén lakik, sok év óta visszatérő vendégek a Stuttgartból és környékéről érkező tartományi válogatott kajakozok, miként az Alföldi Porcelángyár női kézilabdázói sem cserélnék el semmivel a jól megszokott, kellemes kör­nyezetet. — Tavaly az MTK-VM lab­darúgói is nálunk ütöttek ta­nyát az alapozó időszakban, az Aranykalász nemzetközi labdarúgótorna mind a nyolc csapata pedig 1983-ban volt Jól sikerült varsányi bemutatkozás Karatéban éremeső Tizennégy klub 140 ver­senyzője vett részt azon a kick-box .sportkarate verse­nyen. amely hivatalosan Bu- dapest-bajnokságnak indult. Hogy mégsem maradt az, az annak volt köszönhető, hogy vidéki versenyzési lehetősé­gek híján az ország sok ré­széből utaztak a fővárosba a gyerek és serdülő karatézók. Az indulóik között — most el­ső ízben — megyénk képvi­seletében ott voltak a duna- varsányi szakosztály tehetsé­ges fiataljai is. Azok a gye­rekek, akik most indultak életük első hivatalos viada­lán, és szereplésüket nem várt fényes siker kísérte. Mint azt Gnyálin István szakosztályvezetőtől megtud­tuk, összesen 18 versenyző — köztük négy lány — indult és közülük tízen szereztek érmet. Íme a kiemelkedő sikereket elérők: Aranyérmet nyert: Orosz Henrietta, Kocs Ildikó és Er­dei Péter. Második helyen •végzett: Gernics Ágnes, Cse- perkáló István, Becz István. A 'dobogó harmadik fokára áll­hatott: Vonza Zsolt, Vokó Fe- 'renc, Baliák Csaba és Kovács 'Péter. A felsorolásból, a gazdag ‘éremtermésből kitűnik tehát, hogy a varsányiak bemutat­kozása ragyogóan sikerült. ’Szépen gyümölcsözött az a rengeteg munka, amelyet a Vezetőik és versenyzők az el­múlt hetekben elvégeztek. E 'két korosztály számára a kö­vetkező viadal jövő március­ban lesz Szegeden. Itt rende­zik meg ugyanis 11-én az or­szágos bajnokságot. Van tehát újabb cél, van mire készülniük a varsányiak­nak, és a szakosztályvezető megnyugtatott afelől, hogy tisztában is vannak a feladat súlyával, nagyságával. Ok is és versenyzőik is bizonyítani szeretnének, így ennek szelle­mében sokat és keményen fognak dolgozni az újabb si­kerek érdekében, az elkövet­kező hónapokban. Bó. I. a mi vendégünk. Mellettük mindig vannak olyan sport­körök, amelyek éppen itt lát­ják biztosítottnak a nyugodt, gondmentes készülődést. Azt hiszem, csalódottan még nem távozott tőlünk senki. Az 50 szobás, 120 személyes üdülőben a szokásos komfort mellett egész sor olyan spor­tolási lehetőség van, amelyek nem mindennaposak. Nyáron a vízisportok és a tenisz ve­zetik a slágerlistát, a hide­gebb hónapokban pedig a jégkorong és a korcsolya a legnépszerűbb. — Nálunk edzenek a rác­kevei Aranykalász SE csel- gáncsozói és karátézői is. Igyekszünk foglalkoztatni azt a mintegy száz gyereket, akik a ráckevei cselgáncs és karate későbbi eredményessé­gét biztosíthatják. Ami nem mindenhol bevett gyakorlat: az üdülőbe beutaltak közül verbuvált alkalmi csapatokkal rendszeresen részt veszünk a községi tömegsport-vetélkedé­seken is — mondta befejezé­sül Busz János, aki a helyi cselgáncs-szakosztály vezetője és a Pest megyei szakszövet­ség elnökségének is tagja. (jocha) lluiigarx Grand Prix Augusztus 10 Az elmúlt hét végén Pá­rizsban tartotta naptáregyez­tető ülését a Nemzetközi Autó­sport Szövetség (FISA), ame­lyen megerősítették a jövő évi Forma.—1-es futamok idő­pontjait. Amint arról Balogh Tibor, a Forma—1 gazdasági társulás soros elnöke beszá­molt, a Hungary Grand Prix-t augusztus 10-én rendezik meg a jelenleg épülő. Mogyoród térségében levő hungaroringi pályán. Nyereményjegyzék tk7. 1985. december 17-én megrtott decemberi tv- •lottó jutalomsorsolásról, ■melyen a tv-lottó-szelvé- •nyek és a decemberi havi EL szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket hasz­náltuk : A Vásárlási utalv. (2000 Ft) B Személygépkocsira szóló utalvány 145 190,— Ft ér­tékben C Szerencse-ut. (30 000 Ft) D Vásárlási ut. (10 000 Ft) E Vásárlási utalv. (9000 Ft) F Vásárlási utalv. (7000 Ft) G Vásárlási utalv. (5000 Ft) H Vásárlási utalv. (4000 Ft) I Vásárlási utalv. (3000 Ft) Gyorslistánk csak a Pest megyében és Budapesten vásárolt nyertes szelvények számait tartalmazza. •9 210 774 C 9 224 157 C 9 250 923 I 9 264 306 I 9 277 689 E 9 317 838 E 9 331 221 F 9 344 604 F 9 424 902 I 9 439 285 I 9 478 434 H 9 491 81T I 9 505 200 I 9 545 349 I 9 558 732 I 9 572 115 I 9 612 264 I 9 705 945 fi 9 839 775 H 9 866 541-H 9 893 307 I 9 946 839 H 75 603 837 I 75 657 369 G 75 670 752 I 75 684 135 H 75 697 518 C 75 724 284 C 75 804 582 E 75 817 965 F 75 858 114 F 75 884 880 I 75 898 263 I 75 911 646 I 75 938 412 D 75 951 795 D 75 965 178 D 75 978 561 E 75 991 944 I 76 607 562 I 76 620 945 F 76 634 328 G 76 647 711 I 76 661 094 I . 76 674 4,717 I 76 687 860 I 76 701 243 I 76 714 626 G 76 741 392 G 76 768 158 I 76 794 924 I 76 808 307 I 76 821 690 D 76 835 073 D 76 843 456 D 76 861 839 E 76 955 520 C 76 982 286 C 76 9 95 669 C 77 611 287 I 77 624 670 H 77 638 053 I 77 651 436 G 7 7 664 819 H 77 704 968 I 77 718 351 H 77 731 734 I 7.7 745 117 I .77 758 500 H 77 771883 G 77 785 266 H 77 798 649 I 77 812 032 I 77 825 415 I 77 838 798 I 77 852 181 I 77 865 561 I 77 878 947 I 77. 919 096 I 77 959 245 I 7« 601 629 I 78 615 012 X 78 628 395 I 78 641 778 I 78 655 161 I 78 668 544 I 78 631 927 I 78 693 310 G 78 708 693 H 78 722 076 C 78 735 459 1 78 762 225 C 78 775 608 I 78 802 374 I 78 815 757 I 78 842 523 E 78 869 289 I 78 882 672 F 78 896 055 I 78 909 438 I 78 922 821 I •78 936 204 I 78 962 970 I 79 913 163 I 79 939 929 H 79 966 695 I 79 993 461 I 80 609 079 F 80 649 228 F 80 662.611 F 80 675 094 I 80 689 377 C 80 702 760 C «0 716 143 D 80 729 526 H 80 742 909 I 80 756 292 E 80 769 675 F 80 783 058 F 60 796 441 F 80 809 824 H 80 823 207 I 80 836 590 I 80 863 356 I 80 876 739 I 80 890 122 G 80 903 5 05 I 80 916 688 I 80 930 271 I 80 943 654 I 80 970 420 I 80 983 B03 C 80 997 186 C 81 612 804 H 81 626 187 I 81 639 570 D 81 6G6 336 D 81 679 719 E 81 693 102 E 81 719 868 H 81 733 251 H 81 746 634 F 81 773 400 G 81 786 783 C 81 800 166 C 81 813 549 D 81 826 932 G 81 840 315 G 81 853 693 E 81 867 081 E 81 880 464 F 81 693 847 F 81 907 230 G 81 920 613 H 81 933 996 H 81 960 762 I 81 974 145 I 81 987 32/8 I 82 201 656 F 82 215 039 H 82 228 422 I 82 241 805 H 82 255 188 I '82 268 571 I 82 281 954 I 82 295 337 I 62 308 720 I ’82 322 103 I 82 335 486 I 82 348 869 H 82 362 252 H 82 375 635 H 82 389 018 I 82 402 401 I «2 415 784 I 82 429 167 I 62 455 933 G 82 469 316 H 82 509 465 I 82 522 848 I 82 549 614 I 82 562 997 I 82 6.56 678 H 82 670 061 I «2 683 444 I 82 696 827 I 82 750 359 I 82 763 742 I 82 777 125 H 82 830 657 C 82 844 040 C 82 870 806 D 82 884 189 1 75 737 667 D .• 76 875 222 H 75 751 050 H' 76 015 371 I 75 764 433 H 76 928 754 F 75 791199 E 76 942 137 G A nyertes szelvényeket 78 976 353 1 1986. január 16-ig kell a 78 989 736 I totó-lottó kirendeltségek, az 79 605 354 I OTP-fiókok, vagy posta út- 79 618 737 1 ián a Sportfogadási és Lot- 79 672 269 1 tó Igazgatóság címére (1875 79 685 652 H Budapest V., Münnich Fe- 79 699 035 I renc u. 15.) eljuttatni. 79 765 950 I A gyorslista közvetlenül a 79 819 482 I sorsolás után készült, az 79 873 014 I esetleges számhibákért fe- 79 886 397 I lelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom