Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-16 / 294. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BI2 PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, XXIX. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM \ ra t l.líll forint 1985. DECEMBER 16., HÉTFŐ MA: HátiasákkssB a Himalágáig (5. oldal) Sporlössxs foglaló (6—7. oldal) A labdarúgó - vb sorsolása (7. oldal) Úfposta Voresegyházon (8. oldal) Kádár János is részt vett a szombati ülésen Megkezdődnek a hivatalos tárgyalások Előkészületek Befejeződött a kongresszus Megválasztották a Hazafias Népfront Országos Tanácsát és a tisztségviselőket — Pest megyei felszólaló a vitában J Szombaton az Építők '/ Rózsa Ferenc Székhazában ' folytatta munkáját a Haza- ^ fias Népfront VIII. kong- ^ resszusa. Az elnökségben í foglalt helyet Lázár ^ György, a Minisztertanács ^ elnöke, Németh Károly, a í Magyar Szocialista Mun- káspárt főtitkárhelyettese, á Hámori Csaba, a KISZ í Központi Bizottságának el- > ső titkára, a Politikai Bi- zottság tagjai, és társa dal- ^ mi, politikai életünk több í más kiemelkedő képviselőí Je. f A második napon a ta^ nácskozást D. Káldy Zol- ^ tán, a magyarországi cvan- ^ gélikus egyház elnök-püs- £ pöke nyitotta meg. A ^ kongresszus résztvevői foly- ? tatták a Hazafias Népfront yf, Országos Tanácsa és az £ Országos Pénzügyi Elleníir- ^ ző Bizottság beszámolója ^ feletti együttes vitát. Az. első felszólaló, Nagy Andor egri főiskolai tanár kifejtette, hogy napjainkban a családi életben jelentős változások figyelhetők meg. Sok a LÁZÁR GYÖRGY: A kongresszus szombati vendége volt Kádár János kedvezőtlen tünet is. Az iskola egyedül képtelen megoldani a családtól és a társadalomtól átvállalt feladatokat. A személyiségfejlesztés olyan pedagógiai ügy, amelyben a családnak, az iskolának és a társadalomnak az eddiginél határozottabban kell együttműködnie. Ezután Lázár György emelkedett szólásra. Erősödjék a cselekvő hazafiság! Elöljáróban átadta a kongresszus résztvevőinek az MSZMP Központi Bizottsága, személy szerint Kádár János főtitkár baráti üdvözletét, a Minisztertanács jókívánságait. Köszönetét mondott a Hazafias Népfront valamennyi aktivistájának azért az értékes és önzetlen munkáért, omely- Jyel az elmúlt években is hozzájárultak közös felada-' taink megoldásához, szőkébb pátriájuk s ezzel szocialista hazánk szellemi és anyagi értékeinek gyarapításához. — A Hazafias Népfront nagy tekintélynek örvend, kongresszusát közvéleményünk fontos belpolitikai eseményként tartja számon — folytatta. — Ez így is van rendjén, hiszen a népfrontmozgalom testesíti meg pártunknak, a társadalom vezető erejének azt a törekvését, hogy szövetségre lépjen minden becsületes emberrel, aki szívén viseli a nép, a haza sorsát, elfogadja, magáénak vallja szocialista céljainkat. A népfront szerepe együtt változik a történelem által napirendre tűzött feladatokkal, ám az a küldetése változatlan, hogy lehetőséget, fórumot nyújtson a különböző hivatású, világnézetű, a magyar és más anyanyelvű állampolgárok számára ahhoz, hogy szocialista nemzeti egységbe tömörülve aktív részesei lehessenek a politika formálásának és megvalósításának. Lázár György a továbbiakban rámutatott, hogy a kongresszusi dokumentumok, a tanácskozáson eddig elhangzottak valósághű képet adnak eredményeinkről és gondjainkról, felelősségérzettel és jobbító szándékkal szólnak _ a gyengeségekről, s arról tanúskodnak, hogy a párt és a kormány, a nép javát szolgáló minden igaz ügy számíthat a Hazafias Népfront támogatására. Az eredményeink felett érzett jogos büszkeség sem feledtetheti azonban, hogy az utóbbi évtizedben — igaz, nyomasztóan feszült nemzetközi helyzetben, s számunkra rendkívül hátrányos világgazdasági körülmények között — csak részben tudtuk valóra váltani terveinket, s nemegyszer olyan lépésekre kényszerültünk, amelyek nemcsak megértést, de áldozatokat is kívántak népünktől — hangsúlyozta , a kormány elnöke. Hozzátette: népünk e nehéz időkben is a jövőbe vetett töretlen hittel folytatta országépítő munkáját. A tisztelet és a köszönet szavaival szólt e megértésről, a kormányzati szervek munkájához nyújtott támogatásról.. Lázár György utalt az MSZMP XIII. kongresszusának egyik megállapítására, mely szerint élesebb megvilágításba kerültek munkánk gyengeségei: esetenként az irányítás lassú reagálása, a végrehajtás következetlenségei s a szocialista normákat sértő jelenségekkel szembeni elnéző magatartás. — Mindebben a kormánynak is megvan a maga felelőssége —( hangsúlyozta —, s e2ért jogosnak tartom, ha közvéleményünk sürgeti: a Minisztertanács teremtsen jobb feltételeket az eredményesebb gazdálkodáshoz, legyen következetesebb a végrehajtásban, és tanúsítson nagyobb szigort a szocialista normák megsértőivel, a társadalom megkárosítóival szemben. — A jövőben több figyelmet fordítunk a megérett ügyek gyorsabb megoldására, a döntések körültekintőbb előkészítésére és megalapozására, határozataink végrehajtásának ellenőrzésére — mondotta. ■ A továbbiakban a Hazafias Népfront szerepéről szólt. — A - népfrontmozgalomnak a jövőben is nemes küldetése marad, hogy mint a legátfogóbb társadalmi mozga'om, aktív r.észt vállaljon a nemzeti közmegegyezés folyamatos megújításában. Képviselje, magába tömörítse mindazokat, akik a szocialista társadalom építésében látják népünk föl- emelkedésének -biztosítékát, segítse kibontakoztatiíi a cselekvő hazafiságot. A felelős hazafiság sohasem más népek rovására, hanem azokkal gyümölcsöző együttműködésre törekedve igyekszik elérni célját. A piai hazaszeretet magában foglalja a nép jövője iránt vállalt felelősséget, s összekötő hídnak, á barátság forrásának tekinti az egymás szomszédságában élő nemzetiségeket is. (Folytatás a 2. oldalon.) Shultz Budapesten Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására vasárnap a kora esti órákban hivatalos látogatásra hazánkba érkezett George Shultz, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Alz amerikai diplomácia irányítóját — aki európai kőrútjának újabb állomásaként látogatott Magyarországra — a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Várkonyi Péter fogadta. Jelen volt Házi Vencel, hazánk washingtoni és Nicol as Salgo, az USA budapesti nagykövete. A hivatalos magyar—amerikai külügyminiszteri tárgyalások hétfőn délelőtt kezdődnek meg a külügyminisztériumban. George Shultz életrajzát az 5. oldalon ismertetjük. KGST-ii lésszak Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képviselője és Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke vasárnap a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa küszöbönálló 41. (rendkívüli) ülésszakával kapcsolatban Moszkvába utazott. Elutazásuknál a repülőtéren jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Mindenki a fedélzeten Fogyott az áru a pultokról Gesztus Szigetszentmiklóson a mozgássérülteknek Az ezüstvasárnap kétségkívül főként aZ ajándékvásárlás napja, de köttetnek ilyenkor prózaibb üzletek is. Van, aki bútorért számol le ezreseket, más pvc-padlókat gusztál. Csak rajta — mondják magukban az eladók és vezetők, az is növeli a bevételt. Akad azonban olyan hely is. ahol elsősorban nem a forgalom növelése volt a cél ezen a hétvégen. Szombaton egy órakor bezárt a Márka Skála Áruház Szigetszentmiklóson. A személyzet azonban nem igyekezett haza. A pénztárosok percek alatt kasszát csináltak, a raktárakból villámgyorsan előkerültek a dobozok, a pultokat újra föltöltötték áruval. Föléjük kerek tábla került: 30—40%. Pontban két órakor a raktárhoz vezető bejáratot nyitották ki. Azt az ajtót, amelytől csak néhány lépés a teherlift. Így várták a mozgássérült vásárlókat. — A november 23-i nyugdíjasakciónk sikerén felbuzdulva arra gondoltunk, miért ne kedveskedhetnénk a nagy karácsonyi bevásárlások idején a mozgássérülteknek is — mondja Remsei István megbízott igazgató. — Számukra másoknál is fontosabb, hogy tolongás nélkül meg tudják Venni mindazt, amit a fenyőfa alá szánnak. Kedvezményt azért adtunk, mert mi e gesztussal szeretnénk kellemes ünnepeket kívánni. Az ötletet tettek követték: az áruház vezetői felvették a kapcsolatot a Pest Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületével, a szervezet pedig a Szigetszentmiklóson és vonzáskörzetében élő érintetteket levélben értesítette a vásárlási lehetőségekről. A lapunkban megjelent hirdetés nyomán azonban távolabbról is 0 Z ELET Gyülekeznek a résztvevők. Jobb oldalon dr. Fogd Mihály, a megy népfrontbizottság (itkárhelyettese Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Isza Bin Szulman Al- Kalifa sejket, Bahrein állam emírjét, országa nemzeti ünnepe alkalmából. Köpcczi Béla művelődési miniszter, aki részt vett a Paris III. (új Sorbonne) egyetemen létesített egyetemközi hungarológiai központ meghazaérkezett Párizs.... nyitásán, I ból. Kovács Antal államtitkárnak. az Országos Vízügyi Hivatal elnökéinek vezetésével hazaérkezett Bukarestből a magyar vízügyi küldöttség, amely december 10. és 13. között részt vett a román fővárosban rendezett Duna-konfe- rencián. Tímár Mátyás elnök vezetésével a Nemzetközi Fizetések Bankja Bázelban megtartott szokásos évi tanácskozásáról hazaérkezett a Magyar Nemzeti Bank küldöttsége. I kislányának választott egy csizmácskát, de az most nem olcsóbb. — Mindegy, megvesszük! Örülök, hogyr találtam megfelelőt — mondja. Az igazgató máris intézkedik: s lehet vinni a gyermekcipőket kedvezményes áron. Az első gyors becslés alapján az öt órai zárásig nyolcvanezer forintos forgalmat csinált az áruház. Ez az ösz- szeg kevés az ünnepi bevásárlások idején, de ezen a délutánon nem a bevétel növelése volt az elsődleges cél. — őszintén megmondom, nem nagyon örültünk, hogy benn kell maradnunk. Hét végén bennünket is vár a család, a háztartás — mondja a többiek nevében is Szoboszlai József né, a méterosztáiy eladónője. — De mégiscsak jó, hogy segíteni tudtunk. Még elmondták, hogy &z akciót megismétlik majd, nemcsak a mozgássérülteknek, (Folytatás a 8. oldalon.) érkeztek, akadt, aki egészséges családtagját bízta meg a beszerzéssel. — Tudja, 13 éve, hogy üzemi balesetet szenvedtem a MÁV-nái. Elvesztettem mind a két lábamat — mondja Lukácsi Sándor. — A műlábakkal nehezemre esik a mozgás, de itt lakunk helyben, eljöttünk. A tököli Lipsz család fehérneműt, pulóvert keres. Adrienn tolókocsiban ül, édesapjával beszélget, míg a mama (válogat. — Nem, igazán nem tudom, mit is szeretnék karácsonyra — mondja a kislány. — Anyura bízom. A leértékelt áruk között csupa olyan holmi, aminek tényleg hasznát veszik a mozgássérültek. Divatos pufinadrágok, szép blúzok, sok kötött harisnya. Arrébb, a cipőosztályon is találni kényelmes, olcsó lábbelit. Kövér Imréné beteg lábú A Upsz család Töltőiről jött a kedvezményes akció hírére.