Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-12 / 291. szám

4 1985. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Gondolatok az igenek és nemek után A tanácsülés szentesíti majd SZENTENDREI ^aírfflp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Bővül a választék Mindig friss a kenyér Szentendrén Is világossá vált, hogy a lakosság három körzetben igent mondott a te­lepülésfejlesztési hozzájárulás fizetésére, három körzetben viszont nemmel válaszoltak a kérésre. Árulkodó szamok A számok sokat elárulnak a voksolók szándékairól. És használható adatokkal szolgál­nak a település vezetőinek is. Feltűnő például az, hogy a Felszabadulás lakótelepen élők 62,9 százaléka vállalta a havi többletkiadást. Voltak olyan tanácstagi körzetek is, ahol az eredmény 94, 86, 79, 78, illet­ve 76 százalékra rúg. Ez azt jelen ti, hogy az akarat csak­nem egybehangzóan nyilvá­nult meg. A Füzespark—Vas­vári lakótelep körzetben a lakosság 55,5, a Pannónia tele­pen 59,2 százalékban döntött a teho fizetése mellett. Maradjunk még néhány sor erejéig az eredményes kerü­letek mellett. A Felszabadulás lakótelepen például nem a ta­nács által megjelölt három célra voksoltak, hanem egy negyedikre, a gyermek- és felnőtt orvosi rendelő építé­sére. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az illetékesek rosszul mérték fel az igénye­két. Mert azok is szerepelnek a második, harmadik és ne­gyedik helyen. Csakhogy a la­kosság az egészségügy irányí­tóival szemben úgy gondolja, hogy e térségben feltétlenül Szükség van az egészségügyi intézményre. Egyébként itt összesen 18 feladatra mond­tak igent. A Füzespark és Vasvári la­kótelepeken a várakozásoknak megfelelően a gázhálózat lé­tesítése futott be. Csak ezután következik a csatorna és a telefon. Bár ez utóbbiról meg kell jegyezni, hogy a posta a kábeleket már lefektette, de többszöri ígéret ellenére sem szerelte be a készülékeket a lakásokba. E körzet lakói egyébként mintegy tíz cél megvalósítását szeretnék lát­ni a VII. ötéves terv idősza­kában. A Pannónia telepen torony- mágasan győzött a csatorná­zás. A megkérdezettek 70 szá­zaléka állt ki mellette. A má­sodik helyre a telefon, a har­madikra az útépítés került. Néhány meglepetés Vegyük most számba a nemmel szavazó körzeteket! ízbégen az anyagi áldozatot vállalók száma is eléri a 45 százalékot. Az üdülőövezetben 41,6, a belvárosban a meg­kérdezettek 40,9 százaléka vállalta volna a településfej­lesztési hozzájárulás fizetését. Havass Imrével, a városi tanács elnökhelyettesével ar­ról beszélgettünk, hogy mit mondanak a számok első lá­tásra a város egyik vezetőjé­nek. Egyáltalán ez a komoly felmérés, a nagy mennyiségű írásos visszajelzés milyen ta­nulságokat tartalmaz? — Ezek az adatok csak ak­kor tekinthetők véglegesnek, ha az ügyrendi bizottság el­lenőrzi a szavazatokat. Az mindenesetre meglep, hogy az igennel szavazók aránya eny- nyire magas a heterogén ösz- szetételű Felszabadulás lakó­telepen. Úgy ítélem meg, hogy a közösséggé kovácsolódás egyik állomását mutatják, bi­zonyítják, hogy jó célok meg­valósításáért össze tudnak fogni. Személy szerint én remény­kedtem abban, hogy az izbé- giek megszavazzák a terület- fejlesztési hozzájárulást. Haj­szálon múlt, hogy nem így történt. A belvárosban idős a népesség. Érzékenyen reagál az életszínvonal csökkenésé­re. Az idegenforgalom nega­tív hatásait is legjobban ők érzik. Igaz továbbá, hogy az e területen élők számára nem tudtunk mindenütt mozgósító célt találni. Komolyan figyelni kell azokra a jelzésekre, amelyek Tisztújítás. A Gépipari Tu­dományos Egyesület szentend­rei szervezete december 3-án tartotta a tisztújító közgyűlé­sét a városi tanács épületében. Elnöknek Eördögh Emánuelt, az ICO elnökét,' titkáénak’Mi­lán Gábort, a PEVDI osztály- vezetőjét választották. Vezető­ségi tagok: Demeter , János, Azoknak a 35. életévüket be nem töltött állampolgároknak, akik először lépnek anya­könyvvezető elé, meg kell je­lenniük tanácsadáson. Ezen a beszélgetésen dr. Sáli Sándor nőgyógyász, Erdélyi Ferencné pszichológus és Keresztes Mi- hályné vezető védőnő a csalá­di élettel kapcsolatos tudni- és tennivalókról beszélget a leendő apával és anyával. Keresztes Mihálynét először arról faggattuk, hogy milyen arról szólnak, hogy sok az üres lakás. Jobb esetben al­bérlők, vagy kiskorúak élnek a 70—80 négyzetméteren, de a tulajdonost a környékbeliek ismerik. Számos példa van arra, hogy családi házakat használnak üdülőnek. Gondot okozott az, hogy nem lehetett pontosan megál­lapítani a szavazásra kötele­zettek számát. Aktíváink több embert nem találtak meg, mert azok távol voltak. Az is ki­derült, hogy viszonylag sok az elhagyott telek. Muníció — évekre A tanácstagok tudatosan gyűjtöttek információkat. Kö­zülük néhányan több oldalas jelentésben adták be tapasz­talataikat. Ezek feldolgozása folyik. Az már biztos, hogy évekre való muníciót jelente­nek. Végül számunkra az is ta­pasztalatot jelent, hogy több száz aktívánk van, akikre számíthatunk a nehéz és há­látlan feladatok végrehajtá­sában. Olyan emberek, akik szabadidejüket nem kímélve segítették a tanács munkáját. Nekik ezúton is köszönetét mondok. Vámos Lászlőné, Niczzinger János, Gach József és Nagy Béla lettek. Űj posta. Régi vágyuk telje­sül a Felszabadulás lakótele­pén élőknek, ugyanis decem­ber 16-án postahivatalt nyit­nak a Lőwy Sándor utcában. Az új intézményben pénzfel­vevő is működik majd. okok miatt léptek akcióba 1971-ben, az országban har­madikként? — Abban az időszakban kezdett kibontakozni az egész­ségnevelés. A felvilágosítás azonban túlságosan eltolódott a szexuális vonalra. Bizonyos fokig érthetően, mert itt volt legnagyobb a lemaradás. Ügy gondoltuk, hogy a nemi kér­dések csak részét képezik az életnek. Sok olyan dolog lé­tezik ezen kívül, amit egy if­jú csak segítséggel oldhat meg. Az orvos, a pszichológus, a vé­dőnő ismeri azok gondjait, akikkel foglalkozik. Tehát tudtuk, kihez'kell közelíteni. A szakmunkásképző minden évfolyamát felkerestük éven­te kétszer-háromszor. A gye­rekek alig tudtak felelni olyan kérdésekre, hogy véleményük szerint miként választ ma­gának párt az ember, mi­lyenek a viselkedési formái, mi a család, mit jelent a fe­lelősségérzet a férfi és nő kap­csolatában ? — Mi változott az elmúlt másfél évtizedben a párkap­csolatokban? — Volt egy olyan időszak, amikor szinte szégyennek tar­tották kimondani, hogy sze­retlek. Elképesztően rövid is­meretség után kötöttek házas­ságot. Aztán néhány éve hoz­zánk is elérkezett a nosztalgia- hullám. Ma már, legalábbis a tanácsadóban, ha rákérdezünk, nem szégyellik kimondani ezt a szép szót. — És mi nem változott? — Az például, hogy a szere­lem vakká teszi az embert. Felkeresnek nem egymáshoz való párok is. Jön a meny­asszony egyedül, aki sokadik felesége lesz a férfinak. Az előző válások okát nem isme­ri. A leendő párok esetenként A Komárom Megyei Húsipa­ri Vállalat a Május 1. utca 2. szám alatt az elmúlt héten megnyitotta húsáruházát. A Szentendrei Ipari Szövetkezet hajdani varrodájának épületét a műemlékvédelmi kívánal­maknak megfelelően alakítot­ták át. A költségvetés kezdet­ben alig kétmillióra rúgott, az épület átadásáig viszont en­nek az ötszörösét vitte el. Mert a beruházó igényes volt. Ha mór belefogtak az átépítésbe, rendbe tették az udvart, a ker­tet, még a szomszéd ház falát és csatornáját is felújították, mert rontotta volna az össz­képet. A húsáruházát a legmoder­nebb gépekkel szerelték fel. Két hűtőkamra és elszívóbe­rendezés várja a száraz- és tőkehúst. A berendezések íz­lésesek. A dolgozók fürödhet­nek, sőt, külön étkezőhelyisé­get is biztosítanak számukra. A legfontosabbról — az el­látásról — Somogyi Sándor és felesége, a bolt főnöke, illet­ve helyettese beszélnek. — A kis üzletekbe hetente kétszer szállítanak. Hozzánk mindennap. Belsőségeket is. Pacalból, tüdőből, velőből nem lesz zavartalan az ellátás. Nem mintha nem rendelnénk, ha­nem, mert egy marhából pél­dául mindössze 15 kilogramm pacalt lehet kiárulni. Általá­ban öt mázsa húsból kerül ki 50 kilogramm belsőség. ígére­tünket azonban tartani fog­ják;, a. vásárlók többnyire ta­lálnak majd hálunk májat, tüdőt, szívet a pultokon. Meg­győződésem, hogy Szentendre semmi információval nem rendelkeznek partnerük csa­ládjáról. Nem mindenki érez felelősségtudatot az alapítan­dó családdal kapcsolatban. Anyakönyvvezető elé lépnek úgy, hogy azt sem tisztázták, hol fognak lakni. — Ezek súlyos gondok. S mit tudnak tenni önök? — Azt tilos mondani, hogy a házasiságot nem tartjuk jó­nak. (Hacsak nem általunk is­mert egészségi ok áll a hát­térben.) Ilyenkor azt a taná­csot adjuk, hogy várjanak né­hány hónapot az esküvővel, ismerjék meg jobban egy­mást, szerezzenek több ta­pasztalatot az életről, gondol­ják végig reálisabban az el­képzeléseiket. Persze sok eset­ben segítünk. Nemrégen egy leányanya fordult hozzánk. Közeledett a szülés, fűthetet- len, víz nélküli albérletben la­kott. A módos szülők felhá­borodásukban elutasították gyermekűket. Sikerült a fia­talasszonyt anyaotthonban el­helyezni, majd több hónapos szívós munkával kibékíteni előbb az édesapjával, majd az édesanyjával. Hazavitték a lá­nyukat és az unokájukat, úgy hallom, nagyon szeretik őket. Más: a fiatal nem meri a szü­lőknek megmondani, hogy gye­reket vár. Mi találjuk meg a módját, hogy a szülők ne hagy­ják magukra a legproblémá­sabb korban lévő fiatalt, ami­kor ilyen nagy bajban van. A súlyos gondot célszerűtlen ha­raggal tetézni. — Hányán keresik fel éven­te a tanácsadót? — Átlagban négyszáz körül jönnek. Az igazság az, hogy egyre csökken a számuk, mert ma már a középiskolákban, az ifjúsági mozgalomban és egyéb helyeken is foglalkoz­nak ezekkel a kérdésekkel. Mi azonban tudjuk, hogy munkánkra még hosszú ideig szükség lesz. és környéke húsellátása érez­hetően javulni fog. A lakosság nagy érdeklődés­sel várta a húsáruház megnyL tását. Jellemző, hogy az első 180 percben a bevétel ötven­ezer forintra rúgott. Azóta na­ponként ennek a háromszoro­sa. Ügy tűnik, a Nyugat-Pest Megyei Sütőipari Vállalat is lépett egyet. Már hónapok óta sikeresen működteti a min­taboltját. Forgalma a vára­kozáson felül jó. Havi 180— 200 ezer forint. Vezetője, Nyíregyházi Sándorné szerint a siker oka az, hogy mindig friss a kenyér. (Kézikocsin húzzák át az udvaron a gyár­ból, nem nyomódik össze s szállításkor.) A választékot a vállalat más gyárából hozott áruval is bővítik. A fűszer, a konzerv, az édesség és a tej­termékek mellett rövidesen megjelenik a pultokon a fran­ciakenyér. Érdemes tehát be­térni a gyár udvarán álló üz­letbe. A kétnapos felkészítő prog­ram célja az volt, hogy a résztvevőknek széles körű po­litikai, gazdasági és társadal­mi ismeretéket nyújtson, is­mertesse a főbb politikai fo­lyamatokat, a jelentősebb ten­denciákat. Annak tudatosítása, hogy a propagandamunka nem csupán az elméleti, ideológiai és politikai ismeretek közve­títése, hanem a háttérmagya­rázatok, érvek ■ és értékítéle­tek helyességének tudatában a meggyőzés alapján mozgósíta­ni az embereket a célok meg­valósítására. A tudatformálás napjaink­ban olyan összetett feladat, amelyet csak jól felkészült propagandisták tudnak meg­oldani. E munka csak akkor éri el a célját, ha a résztvevők az össztársadalmi felismeréssel ötvözik a helyi tapasztalato­kat. A hangsúlynak a helyi pártszervezetek feladataira kell kerülnie. Ezért is kapott a kétnapos felkészítőn külön fi­gyelmet a Pest megyei és a szentendrei városi pártérte­kezlet határozatainak egysé­ges értelmezése. A szocialista építőmunka helyzetének valós ábrázolása, a reális helyzettudat kialakí­tása alapos felkészültséget kö­A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtárban a közelmúltban zárták a sző­kébb hazánkban élő amatőr képzőművészek kiállítását. Molnár Bertalant, a Pest Megyei Amatőr Képzőművé­szeti Tanács titkárát arra kér­tük, beszéljen a mozgalomról. — A kiállított művek egy év munkáját teszik mérlegre. Láthatók itt grafikáik, fest­ményeik, szobrok, tűzzomán­cok. A zsűri mintegy 25 alko­tó művét találta alkalmasnak arra, hogy a nagyközönség elé kerüljön. Díjat kaptak Bada Márta, Bakos Mária, László Lilla és Meggyesi László fes­tő. illetve Oszoli József fafa­ragó. A tűzzománckészítők kö­zött kiemelikedőek Koszta Zsó­fia, Balogh Árpád és Balogh Erzsébet munkái. Az amatőr mozgalom min­denféle korú és foglalkozású Megoldás: az összefogás A kulturális életéről és szép fek­véséről híres városunkban nagy küzdelmet folytatunk a tisztaságért és a környezet védelméért. Az erő­feszítésekre szükség van, mert a legutóbbi napokig a Postás strand­ra is hordták — persze illegálisan — a szemetet. A GAMESZ rendet csinált e helyen, a mezőőrök ál­landóan ellenőriznek, s feljelenté­seik alapján a tanács hatósági osztálya tobbezer forintos bünte­téseket szab ki. A város másik frekventált he­lyén, a Szamár-hegyen nemrég ké­szült cl a vákuumos csatorna. Megszabadult végre a szennyvíztől Szentendre legrégibb kerülete. Nem így egy másik, ugyancsak belvárosi, sűrűn lakott, s a Bük­kös-patakhoz egészen közeli rész. A Lenin út és az említett vízfolyás között fekvő utcák mind egy irányba, a völgy felé lejtenek. Csa­ládi házakkal beépítettek. Vala­mennyi fürdőszobás, derítőgödrös. Többségük azonban csak tégla- falú tározó, mert néhány évvel ezelőtt még nem volt kötelező a zártrendszerű szikkasztók építése. A talaj a szennyvizek szivárgása miatt már teljesen telített. Vannak olyan telkek, amelyeknek a felszí­nén folyik a bűzös folyadék. Ta­vasztól őszig a környéken érezni lehet a jellegzetes szagot. A kritikus terület mélyen fek­szik. A csatornázás elég sokba ke­rülne, bár a Dunakanyar körút még száz méterre sincs, s ott ter­mészetesen teljes a közművesítés. A megoldást a lakosság és a tanács összefogása jelentené. A Lenin út és a Bükkös-patak között élők többsége hajlandó volna társulás alakítására. Annál is in­kább, mert egyes házaknál a szip­pantás költségei messze megha­ladják az esetleges részletfizetés összegét. Hosszú távon pedig nem lehet kétséges a közművesítés gazdaságossága. De legalább eny- nyire fontos, hogy a város e sűrűn lakott részén véget vessenek a környezetszennyezésnek és talaj- fertőzésnek. A döntés az érdekeltek kezében van. A településfejlesztési hozzá­járulás egy része csatornázásra is fordítható. vetel a propagandistáktól. A kétnapos értekezlet ehhez adott tény- és érvanyagot az aktíváknak. A józan értékelés elfogadtatása a záloga a XIII. kongresszus határozataival va­ló azonosulásnak. Csak így ér­hető el, hogy a végrehajtás során növekedjék a cselekvő kiállást vállalók száma. A módszertani előadások és konzultációk arra adtak pél­dákat, hogy miként lehet ha­tékonyabban dolgozni a párt- oktatásban. A felkészítőn a térség 104 pártszervezetében dolgozó pro­pagandista mellett a városi KISZ-bizottság és a HNF ak­tívái is részt vettek. Az elkö­vetkezendő hónapokban a pártszervezetek belső műhely­munkája következik. A propa­gandisták arra törekszenek, hogy ne csak az ismeretnyúj- tás igényeit elégítsék ki, ha­nem a szemléletet is formál­ják. Ettől is függ ugyanis, hogy a propagandamunka mennyiben járul hozzá a kong­resszus határozatainak végre­hajtásához, a helyi tenniva­lók kidolgozásához. Kanyó Lászlőné az MSZMP Szentendre Városi Bizottságának politikai munkatársa embert összefog. A kiállítók között találunk nyugdíjast, ta­nárt, középiskolai tanulót... Az Amatőr Képzőművészeti Tanács a színvonal emelése érdekében az idén is megszer­vezi a különböző alkotótábo­rokat. Ezekre azért van szük­ség, hogy az amatőr képzőmű­vészek megismerjék egymás stílusát, techniikáját, s ennek birtokában jobban kifejezhes­sék a világról alkotott véle­ményüket. Molnár Bertalan azt hangsúlyozta, hogy ezeket az embereket nem elsősorbah a művésszé válás vágya hajt­ja, hanem a jobb alkotások létrehozásáé. Az oldalt írta: Vicsotka Mihály Fotó: Erdősi Ágnes Hideg ellen - vattakabát A szentendrei Szolgáltató és Ipari Szövetkezetben éven­te mintegy húszezer védőruhát gyártanak. Többek közölt vat- takabátoliat is, a szabadban dolgozóknak, fgy, ha a hőmérő hi­ganyszála ismét a mínuszokhoz közelít, akkor sem kell fa- gyoskodniuk a munkásoknak. Hírek a város életéből Munkájukra még sokáig szükség lesz Mit kell tudni esküvő előtt? A családi életre nevelés, a tanácsadás már 1971 óta élő gyakorlat Szentendrén. Tehát három évvei megelőztük a rendeletet, amely 1974. január 1-i hatállyal tette kötelezővé az egész országban ezt a tevékeny­séget. A cselekvő kiállásért Tényekkel és érvekkel Városunkban a közelmúltban került sor a propagandisták (anévelökészítő tanácskozására és felkészítő tanfolyamára. En­nek külön jelentőséget ad, hogy az 1985—86-os évben a fel­adat a XIII. kongresszus határozatainak végrehajtásához szük­séges tudati feltételek megteremtése lesz. A jobbítás vágya hajtja

Next

/
Oldalképek
Tartalom