Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Btádiú-, televízió-, családi programok 'Keresztrejtvény Musorajánlat az ünnepre X háromnapos ünnep alatt lesz idő a kikapcsolódásra, egy kis pihenésre, regenerálódásra. Akár egész napot is szánhatunk arra, hogy együtt kiránduljon a család a pilisi hegyekbe, a Börzsönybe vagy a Dunakanyarba. Érdemes átlapozni a mű­velődési intézmények műsorfüzeteit, bőven akad szórakozta­tó műsor. Ugyanakkor a televízió és a rádió is felkészült ar­ra, hogy minél sokszínűbb adást sugározzon, összeállításunk­ban ezekből a műsorokból, illetve szervezett programokból tal­lóztunk. November 7., csütörtök óra 15 perckor kezdődik, amelyet 20 órakor a HARCTÉRI REGÉNY bemutatása követ. KOSSUTH RÁDIÓ ZENÉS MŰSORRAL köszönti hallgatóit reggel a rádió A dél­előtt elsősorban a gyerekeké lesz. A SÁRKÁNY a címe Jevgenyij Svarc mesejátékának 8 óra 53- kor. Az egymás utáni két napon át sugárzott folytatásos mese szépségét emeli a rangos szerep- osztás: Sinkovits Imre, Hegedűs D. Géza, Garas Dezső, Kálmán György, Hűvösvölgyi Ildikó, Be­nedek Miklós neve fémjelzi Ma­gos György rendező igényességét. HATVÁNY LAJOSNÉ IRODALMI EMLÉKEIT hallhatjuk II órakor, Gábor Miklós és Laünoviís Zol­tán — hangfel vételről — közre­működésével. A zenés délelőtt után a délutáni kínálat prózai ösz- szeállításokban bővelkedik. FORINTOKRÓL ÉS RUBELEK­RŐL — a magyar—szovjet keres­kedelmi kapcsolatokról — szól Barát József és Hávél József ösz- szeállítása a 12 óra 45 perckor kezdődő (inneni mérlegben. PERBEN A FALU. Ez a címe 15 órákor Szél Júlia dokumentumri­portjának. Negyven esztendővel ezelőtti történésekről vallanak azok, akik tanúi voltak az úgy­nevezett földosztás-pernek. Ezt követően 15 óra 30 perckor SIMANDY József operett- felvételeiből tallóznak. Az ÉNEK IGOR HALÁLÁRÓL cí­mű orosz hősi éneket követi az ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ, melyet Bo­risz Sztukaiin, a Szovjetunió rend­kívüli és meghatalmazott budapes­ti nagykövete 17 órakor mond el. A GYŐZTES. A Rádiószínház ez­úttal Alekszej Arbuzov színmű­vének feldolgozását sugározza 18 óra 40 perckor. VESZTESEK. Galgóczl Erzsébet rádiójátékét Vadász Gyula rende­zésében hallhatjuk ZZ óra 48-kor, Berek Katalin, Horváth Sándor és Törőcsik Mari közreműködésé­vel. PETŐFI RÄDIÖ TÖVISEK ÉS VIRÁGOK. Egyórás zenés irodaimi magazin kezdődik 10 óra 5 perckot*. Szablyár Fe­renc összeállításában szatirikus költemények irodalmi témáit fűz­te egybe. Bemutatnak egy isme­retlennek tűnő színdarabot, meg­nyitnak egy kiállítást — az ese­mények gyakorta érdekes háttér­információkat tartalmaznak. Ozsgyánl Csaba a VÁMMENTES GONDOLATOK című műsorában kulturális különlegességekből cse­megéz 13 óra 5 perckor. A MAGUNKAT AJÁNLJUK két­órás színes adása 15 óra 5 perc­kor kezdődik. Sediánszky János többek között Hegedűs Géza író rádiós sorozatáról szól, beszélget­nek Kollányi Ágoston filmrende­zővel, ellátogatnak az utolsó pa­radicsomba, Polinéziába. VAN KÖZÜNK EGYMÁSHOZ. . . Egy gyermekirodalmi pályázat visszhangjáról szól a gyermékrá- dió összeállítása 17 óra 30 perc­kor. 3. MŰSOR A zenekedvelők válogathatnak a harmadik műsor kínálatából. Jjgy 10 óra 20 perckor KODÁLY DAL­MŰVEI csendülnek fel, zenekari muzsikát közvetítenek 15 órakor, az európai kulturális fórum al­kalmából HÍRES ELŐADÓMŰVÉ­SZEK felvételeit hallgathatjuk 16 órakor, az új magyar zene hó­napjának eseményeként SZOKO- LAY SÁNDOR MÜVEIT sugároz­zák. TELEVÍZIÓ 1. ARGYILUS ÉS TÜNDÉR ILONA — ezúttal bábmesejáték feldolgo­zásban — 9 órakor nézhető meg. gyermekotthonban nevelkedő vá­gyairól szól 15 óra 30 perces kez­dettel. Folytatódik a JOHANN SEBAS­TIAN BACH című sorozat 21 óra 35 perces kezdettel. SLAGERBARATSAG »85 címmel helyszíni közvetítés lesz 18 óra­kor a vigadóbeli hangverseny­ről. Az ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS 19 TELEVÍZIÓ 2. A CSÓK. A báli este félhomá­lyában a fiatal tisztet egy isme­retlen nő váratlanul megcsókolja, így kezdődik Roman Báláján té­véfilmje 18 óra 10 perckor. A ké­sőbbi zenés adást 21 óra 20 perc­kor a LABDARÜGÖ-KUPANAP összeállítása zárja. November 8., péntek. KOSSUTH RÁDIÓ LAKATOS ÉVA PORTRÉJÁT raj­zolja meg Rapcsányi László 11 órakor. NEM TÖRTÉNT SEMMI . . . Ba­konyi Péter jegyzete mindany- nyiunkat érintő gondolatokról szól 12 óra 45 perckor. Az ezt kö­vető zenei válogatások után a liádiószínház A MEGTISZTELTE­TÉS című, Basar Sabuncu-aiko- tást közvetíti 14 óra 52 perckor. KUTATGKÖR. Vidéki szellemi mű­helyeket keresett fel Krassó Lász­ló szerkesztő 16 óra 5 perckor induló adásában. A JELENIDÖ- BEN 17 órakor a lakásépítés tár­sadalmi buktatóit próbálja elemez­ni Vicsek Ferenc riporter segít­ségével. EMBERMESÉK kezdődnek 18 óra 40 perckor. Lengyel Nagy Anna, a műsor készítője megtörtént ese­tek nyomába szegődött. A nap további részében elsősorban a zenekedvelőkhöz szól a rádió. NÉPDALOK hangzanak el 21 óra 23 perckor, az ÉJI MUZSIKA 22 óra 15 perckor csendül fel, régi híres előadóművészek lemezeit forgatják 23 órától. PETŐFI UÄDIÖ NÉPSZERŰ MUZSIKÁVAL szóra­koztatják a hallgatókat 8 óra 20 perctől a Petőfi rádió műsorszer- kesstői. FORGATTAM KORMÁNYT ÉS TOLLAT címmel az Ifjúsági Rádió bemutatója következik 9 óra 10-kor Mark Twain életéről. LÁTTÁM SZÉPET. Ezúttal Sütő Irén válogat legkedvesebb versei­ből ll óra 34 perces kezdettel. A hetvenöt esztendős Tabi Lász­lót köszönti a rádió 14 órakor a MONDTAM A MAGAMÉT című adásban. A Fonográf Country Club a hely­színe a BELÉPÉS NEMCSAK TOR­NACIPŐBEN 17 óra 5 perckor kez­dődő adásban, ahol a Fonográf együttes tagjai és a Nemzeti Szín­ház művészei mérik össze erejü­ket. NÖTAKEDVELŐKNEK szól az ösz­szeállftás 20 óra 10-kor, FÉNYES SZABOLCS SZERZEMÉNYEIBŐL hallhatunk 22 óra 30-kor, majd ré­gi fúvósmuzsikával búcsúzik a rádió 24 órakor. 3. MŰSOR Az adó egyik figyelemre méltó érdekessége a KOZVJPAKT HANG­LEMEZBEMUTATÓ, Puccini egy- feivonásosának közvetítésével 12 órakor. Ezt követi AZ ELHA­GYOTT ROBOT című rádiójáték 13 óra 5 perckor. Este Csokonai Vitéz Mihály A MÉLA TEMPE- FÖI című alkotásának rádióvál­tozatát hallhatjuk 19 óra 5 per­ces kezdettel. TELEVÍZIÓ 1. A délelőtti gyermekműsorok kö­zül érdekesnek ígérkezik Lázár Ervin mesejátéka, A KISFIÜ, MEG AZ OROSZLÁN 10 óra 30 perces kezdettel. A MAGYAR LANTOS. £z a cím« a 18 óra 20 perckor kezdődő adás­nak, amely a hazai felvilágoso­dás és a nyelvújítás korát mutat­ja be, ezúttal Batsányi János sor­sán, költészetén keresztül. A Filmkoktél 20 óra 5 perckor je­lentkezik. A NAGYON KÜLÖN­LEGES ÜGYOSZTÁLY — az ame­rikai sorozat — következő adása. A MEGHÖKKENTŐ MESÉK — 21 óra 15-kor — a régmúlt korok Indiájába vezet. Dán—finn kop- rodukciós film a MAGÁNYOSAN 21 óra 40-kor. Forman alkotása AZ ELSZAKADÁS — ami 22 óra­kor kezdődik —, ezzel zárul a műsor. TELEVÍZIÓ 2. A fő műsoridőben folytatódik AZ UTOLSÓ ZSIVANY című ausztrál tévéfilmsorozat 20 órakor. OFFEN­BACH: HOFFMANN MESÉI című dalműve 21 órakor kerül a kép­ernyőre. November 9., szombat A TIZEN TÜLIAK TARSASAGA 9 őrá 50 perckor jelentkezik. A NAPFÉNY A HINTA FELETT című csehszlovák tévéfilm egy KOSSUTH RÁDIÖ A zenés délelőtt és az állandó műsorok után születésének szá­zadik évfordulóján AURELIANO FERTILE OPERAFELVÉTELEI csendülnek fel 14 óra 20 perckor. Avar István, Kohut Magda, Csá­szár Angéla, Moór Mariann jele­nítik meg 16 óra 5 perces kezdet­tel Romain Rolland AZ ELVARÁ­ZSOLT LÉLEK című regényét. ELRENDEZÉS — ez a címe az If­júsági Rádiószínpad bemutatójá­nak. A 18 óra 45 perckor kezdő­dő adás Kolin Péter igaz törté­netét mutatja be. PETŐFI RA»IŐ MINTHA MA TÖRTENNE . . . ! Stella Adorján írását 10 órakor hallhatjuk, amelyet 11 óra tízkor Komjáthy György műsora követ; VASÁRNAPI KOKTÉL — szomba­ton. A szokásos időben jelentkezik — 15 óra 5 perckor — a TASKARA­műsoridőben, 2D óra I perekor kezdődik az ILLÜZIÖ A SZERE­LEM — összeállítás Jacoby Vik­tor szerzeményeiből. SZINDBAD. Dajka Margit kiváló alakításainak következő részét lát­hatjuk 21 óra 5 perces kezdettel. TELEVÍZIÓ 2. RABA ETO—RTV BASEL kézilab­da-mérkőzés közvetítése kezdődik 17 óra 25 perckor. KARL BÖHM EMLÉKÉRE — az osztrák filmet 18 óra 45-kor vetí­tik, amit 20 óra 10-kor követ a MALI SZIVÉBEN című NSZK do­kumentumműsor. Játék a gazdag emberről, az AKÁRKI. Hugo von Hoffmann- stahl művének feldolgozását a Kö^színház előadása eleveníti meg 20 óra 55 perckor. ★ Ecseren este 7 órától a Rábai Mik­lós Művelődési Házban VIDÁM ESZTRADMÜSORT rendeznek, ahol többek között Verebély Iván, Szuhay Balázs és Gránát Zsuzsa szórakoztatják a közönséget. Az óbudai Petőfi SE TÜRAT VE­ZET a Nagykovácsi—vadvédelmi terület—Tök útvonalra. A résztve­vőiket délelőtt 10 órára várják a Moszkva téren. Az Országos Takarékpénztár 8K a Kamaraerdőbe és a Csíki he­gyekbe vezet KIRÁNDULÁST. Ta­lálkozó reggel 8 órakor a Moszk­va téren. A TIT GOMBASZ SZAKKÖR reg­gel 7.40 órakor a Batthyány tér­ről Pilisszentkeresztre indul. ★ DUNAKESZIN, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola iskolaga­lériájában Kalmár Márton szege­di szobrászművész szobrait, ér­meit és grafikáit állítják ki. GÖDÖLLŐN a Galériában az Or­szágos Műemléki Felügyelőség építészeti múzeumának rendezé­sében a Lechner üdön-emlékkiál- lítás várja a látogatókat. SZENTENDRÉN, a művelődési központban Hegyi Gábor fotómű­vész Szentföldi látomások címmel rendez kiállítást művészi fotói­ból. A Művésztelepi Galériában Rényi Krisztina grafikusművész és Pirk László festőművész tárla­ta látható. A szentendrei Képtár­ban Szentendrei Tárlat *85. címen rendeznek kiállítást. NAGYKÖRÖSÖN, az Arany János Múzeumban a város szülötte, Rcm- sey Jenő festőművész mutatja be alkotásait. SZOBON, a Börzsöny Múzeum­ban a szentendrei iparművészek állítanak ki. A bemutatott anyag­ban keramikusok, belsőépítészek, bőrdíszművesek, üvegművészek, textilesek, fafaragók és díszková­csok művészi munkái láthatók. A béke órája Alekszandr Tvardovszkl címben szereplő verséből idé­zünk: „A föld nem Itta még be vérünk, fegyverünk csöve még meleg...” — A versidézet folytatása a vízszintes 34. és a függőleges 6. számú sorokban olvasható. vízszintes; 1. Alacsonyabb létszámú embe­ri csoport. 8. Francia lestő, mű­vészete a tájfestészet volt (1796— 1875). 13. Mesterember. 14. Hámi- sltatlan. 15. A kompót részel 17. Téli latyak, itt fordítva. 18. A magasban. 19. Latin kötőszó. 20 Afanka becézve. 22. A Föld leg­nagyobb sivatagja. 24. Hal, besó­zott ikrája a kaviár. 25. Magasí­tott rakodótér a teherpályaudva­ron. 27. Tisztség betöltésére ja­vasolt személy. 29. Numero rövi­dítése. CO. Tölténytartó, névelő­vel. 31. Csík, sáv. 32. A fejére. 34. A versidézet folytatása. (Zárt betű: E.) 39. EUenérték. 39. Igény­be veszi a Patyolat szolgáltatását. 40. Egyik-másik. 42. Halottat gyá­szol. 43. Égtáj rövidítése. 44. Esz­tendő. 45. Szurkoló a focipályán. 4?. Finnország a finnek nyelvén. 49. Keresni kezd! 50. Idős bácsi. 51. Tinó egynemű betűi. 52. Ti­zenegy Bécsben. 53. Nem valami rendes ember Jelzője (két szó). 85. Tüskés bőrű, hasznos rovar­evő állat. 58. ftőmai szám és a tízszerese. 58. A medúza balfelel 59. vég angolul (FINE). 60. Vil­lamoskocsiszín. S3. A Nemzeti Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből Vácott délután 14 órakor a NAP­RAFORGÓ KÖR keretében Gera Klára gyermekfoglalkoztató prog­ramot vezet. DIÓ, majd 16 órakor a POPTA- RISZNYA, valamint 21 óra 5 perckor a TÁRSALGÓ. 3. MŰSOR ZENE, ZENE, ZENE — jellemzi a harmadik műsor egész napját. ELLA ISTVÁN BACH-OnGONA- VERSENYEIT hallhatják 8 óra 17- kor, KÍVÁNSÁGMŰSORRÁ kerül sor 13 óra 5 perckor, majd ZE­NEKARI MUZSIKA hangzik fel 15 órakor, OPERA-MÜVÉSZLE- MEZEK forognak 18 óra 25-kor. Műsorzáráskor, 22 óra 58 perces kezdettel OH, SZERELMEM, LEL­KEM SZÉP BOLDOGSÁGA, TE ÖLSZ MEG! címmel Vörösmarty Mihály és Pcrczel Etelka román­cát, idézi meg Lukácsy Sándor műsora. TELEVÍZIÓ 1. A délelőtti gyermekműsorok és a délutáni sportösszeállítások után 17 óra 13 perckor A ZONGORÁ­NÁL: FÉNYES SZABOLCS. A fő Csütörtök pozsonyi TT íiloo: 17.55: Sportrevü 12.00: 18.30; A Jezerka Stúdió műsora 19.30: Tv-hfradó 12.15 : 20.15: A barátság útjai. 12.55: 20.50: A tűz meghódítása. Szovjet 12.05: film. 2. rész , 27.30: A nagy mű. Poéma 22.35: A Leningrad! Balett miliő- 15.25: ra 15.30: 2. MŰSOR 18.05: Közvetlen vonalon. Tévéjá- M.S5: ték _ 1T.35: 20.15: A vitéz király. Tévéopera 19.00: 22.10: A labdarúgó kupamérküzé- 19.30: sek tükre 21.00: A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 21.35; MCSORABÖL 23.25: Moszkvai Idő szerint! 25.35: 8.00: Híradó 1.22: 8.35: Koncert 8.50: A XI. össz-szövetségl tévé­filmek fesztiváljának díj­nyertes filmjei 9.20: A Szovjetunió népeinek 12, dalai és táncai 9.50: Moszkva — Vörös tér. Kató- 14. nai díszszemle és a dolgo- 15. zók felvonulása. Ünnepi 17 úttörőkoncert 12.30: Költők októberről 13. 13.00: Az ifjúság és a béke 20, 13.35: Koncert 14.10: Timur és csapata 21, 15.35: Vlagyimir Iljics Lenin éle­tének fejezetei. I. rész 21, 16.40: Koncert 17.05: Hírek 22, 17.10: Szertorna világbajnokság 18.00: Dalok 16, 18.45: Rajzfilm 20. 19.40: Sakk-világbajnokság 21, 19.45: Ünnepi koncert 21.00: Riportok a díszszemléről és 22 a felvonulásról 22.15: Az ünnepi koncert folyta­tása 23.30: Hírek 23.40: Sakk-világbajnokság * 23.55: Golgota. II. rész 8, 1.35: Politikai dalok 9 Péntek XJ: POZSONYI TV II, 15.50: Rövidfilmek 11, 17.55; Pozsonyi magazin 13, 19.30: Tv-híradó 12 20.00: Állatok a kamera előtt. 13. 20.25: A pármai kolostor. 13. 21.20: Házastársi öttusa. 14. 22.40: Az irigy ember. Lengyel 15, bűnügyi film 18. 2. MŰSOR IS, 17.20: Metronóm. Érdekességek 19, a könnyűzene világából 19, 20.00: ... s amikor a szerelem- 19. me! találkoztam. Tévéjáték 21. 22.10: Szimfonikus hangverseny 21, A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 23. MŰSORÁBÓL 23. Moszkvai idő szerinti 23.: 8.00: Híradó 23. 8.35: Népdalok ___________ 1. Tr ojka 1985-ös állami díjasok Vidám hangjegyek Az október külföldi ven­dégel Filmkoncert Dokumentumfilm A XI. össz-szövetségl tévé­filmek fesztiváljának díj­nyertes filmjei Hírek Vlagyimir Iljics Lenin éle­tének fejezetei. II. rész Szertorna világbtjnokság 1985-ös állami díjasok Rajzfilmek A Gránát-szigeteken Híradó Esztrádműsor Hírek Golgota. Hl. rési A cirkusz porondján Szombat POZSONYI TV .50: A Borz-szlkla alatt. Cseh film 05: A Keleti-Kárpátok vidéke .00: Tornász VB. ,35: Trnaval meghívó. Szóra­koztató műsor .30: Tv-hfradó 30: A törvény szolgálatában. Bűnügyi sorozat ,40: Gólok, pontok, másodper­cek .55: Beneficlum. Szórakoztató műsor 55: A sznob. NSZK tévéjáték 2. MŰSOR .35: Rövidf Űrnek .00: Reflexió. 50: A sárga postakocsi. Tévé­film .35: Marcella Lalferova és ven­dégei A AIOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORABÖL Moszkvai idő szerinti .00: Híradó .35: Koncert .00: Dokumentum film .30: Ébresztőóra .09: A hazámat szolgálom .00: 1985-ös állami díjasok .45: Zenés műsor .15: Jeralas .30: Falusi óra .30: ZenebutiU ,55: Kerbel szobrász .45: Állatok világa .45: Ifjú öregkor. Tévéjáték .00: Nemzetközi panoráma .45: Szertorna világbajnokság .35: Hírek .40: Sakk-vllágbajnokság .45: A nevetés körül ,00: Híradó .35: Szerelmes saját akaratából ,00: Labdarúgószemle ,25: Hírek .30: Sakk-világbajnokság 45: Hivatali regény ,09: Operettmuzsika Színház művésze (Sándor). 66. ön­ti magába az italt. FÜGGŐLEGES: 1. Kiruccanás. 2. Sírni kezd! 3. Vívótőr. 4. Szabolcs megyei köz­ség. 5. Tito egyik személyneve. 6. A versidézet befejező sora. (Zárt betű: L.) 7. Irodalmi beli- lap rövid neve. 8. ... du Midi; francia csatorna. 9. Tüzet szün­tet. 10. Vés. 11. Híres párizsi szín­ház. 12. Csak a beavatottak által ismert. 14. Ragyogó napsütés. 16. A bécsiek népligete. 18. Kezdet­leges művégtag. 21. Mohamedán vallástudós. 23. Afganisztáni vá­ros, közigazgatási székhely. 26. Anyagi ösztönző. 28. Izguló. 31; Harci fejfedő. 33. A kábel belse­je! 33. Orosz író, a szocialista rea­lizmus megalapozója (Makszim). 33. Félig kész! 41. Francia női rév. 42. Csavar. 43. Biztatószó. 43. Az amerikai hírszerző hivatal (CIA) hírhedt Igazgatója volt. 46. Híres hollandiai egyetemi város. 47. Belga fürdőhely. 48. Finom fel­sőbőr. 50. Egyszerű apró egysej­tű élő szervezet. 54. Omszk folyó­ja. 55. Téli sportot űz. 57. Világ- Ifjúsági Találkozó. 59. .. . Dlavolo; Auber vlgoperája. 61. NDK-bell motorkerékpármárka. 62. Zenélni kezdi 63. ...fair Lady; musical. «4. EEEEEEE. Beküldendő: a vízszintes 14. és a függőleges 6. számú so- rok megfejtése. ■ GY1RMEKR1JTVENY■ i > 5 H 5 4» * 5 q 10 U ib i * <6 %0 V U» Pajtások! Szlnyel Merse Pál fes­tő (1845—1920) a magyar művészet kiemelkedő egyénisége volt. Há­rom nagyszerű festményével em­lékezünk a művészről. VÍZSZINTES: 1. A madarak testén a fedötol- lak alatt levő apró, puha, finom toll (névelővel). 8. Hüvelyes nö­vényfajta, másik neve futóbab. 9. Tisztelt Cím. 10. Lakoma. 12. Kiss Laci Monogramja. 13. Olyan do­log, amely félrevezet, megtéveszt. 15. A főváros egyik kerülete Bu­dán. 16. ötvenhat római számmal. 17. A lopó része! 18. A marabu egynemű betűi. 20. Ha tokaji, úgy a borok királya. 22. Átnyújtva a kezébe tesz. 22. Jugoszláv folyó. 25. Élete fő műve, a magyar fes­tészet egyik remeke. 26. A moz­dony népies neve, névelővel. FÜGGŐLEGES: 1. A meztelen emberi test áb­rázolása a képzőművészetben. 2. Egyik remek festménye, melyet Bécsben készített. 3. Csak félig erős! 4. Utolsó műveinek egyik nagyszerű alkotása. 5. Csahos ház­őrző. 6. Valamit fénymázza! be­vonni. 7. Építész, a 19. század második felének egvllc nagy mes­tere (Miklós)., 10. Kiváló szovjet sakkozó. 11. Zavarosan Író! 13. Titulus, rang. 14. Papa becézve. 19. Duna menti városunk. 21. Ide járnak az Iskolások. 22. Feleden dáma! 24. A közepén hasad! Gyerekek! A megfejtett festmé­nyek címét, a többi novemberi megfejtéssel együtt — egy leve­lezőlapon — december 10-ig küld­jétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyes megfejtéssel la lehet nyerni I

Next

/
Oldalképek
Tartalom