Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
1985. NOVEMBER 7.. CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP 11 Szergej Man jakin: TÁVOLI ÉS MÉGIS KÖZELI S zibéria a távoli — és mégis közeli, a nyílt és titokzatos. Ma a Szfvjetunió gazdaságának egyik leggyorsabban fejlődő övezete: gigantikus építkezések, nagy kapacitású agaráripari komplexumok, a korszerű technika jellemzi az egykor rejtélyes Szibériát. Szigorú és vad az éghajlata, kemények az ott elő és dolgozó emberek. Hogy milyenek ők. a mai Szibéria alakítói, építői, erről adunk egy villanást Sz. J. Manjakinnak, az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tagjának, az Ómszk megyei pártbizottság első titkárának „A távoli és közeli Szibéria” című könyve alapján. P. Mubarskin Igazgató (balról), Ny. Zsuravljov, a moskolenski járási párt- bizottság első titkára és Olga Gubanova szemjonova, a járási tanács elnöke, a szovhoz egyik dolgozójának új otthona előtt. Pjotr Mubaraksin — érdekes, nem mindennapi ember. Sokszínű az élete, rengeteg esemény történt meg vele pályafutása során. Az a típus, aki nem hátrál meg a váratlan akadályok előtt, hanem addig gondolkodik, tépelődik, amíg meg nem találja a megoldást. Egy ilyen, szinte, kilátástalan^ helyzetben kívánom bemutatni. Tavaly ősszel, a betakarítási munkák dandárjában egyszer csak megnyíltak az ég csatornái. Ügy zuhogott, mintha a föld valamennyi felhője Omszk megye fölött adott volna találkozót egymásnak. S a baj nem jár egyedül: nyáron olyan szárazság sújtotta a területet, hogy sok helyen a gyökeréig kiszáradt az új élet. Szakemberek szerint száz esztendeje nem volt ilyen aszály. A lendületes betakarítási munka megrekedt, a traktorosok, kombáj- nosok döbbenten nézték a sárba süllyedt asztagokat, de tehetetlenek voltak. A gazdaság 2100 hektárján learatták az árpát, az asztagok azonban ott hevertek az ömlő esőben. Várni a napsütésre egyenlő lett volna azzal, hogy tönkremegy az egész termés ... Ahogy egy kicsit javult az idő, Mubaraksin a gazdaság központja előtti kis térre kérette a nyugdíjasokat. háziasszonyokat, kismamákat, rokkantakat. A kis tér zsúfolásig megtelt, hatszázötvenen jöttek ösz- sze. A kérés szokatlan visszhangra talált az emberek körében. — Amikor megpillantottam ezt a sok embert, mintha hirtelen gombóc lett volna a torkomban — emlékszik vissza Mubaraksin. Az igazgató azonban bem állt szentimentális ember hírében, s rezzenéstelen arccal állt ki az emberek elé és a következőket mondta: — Barátaim! Tudom, hogy valamennyien megszolgálták életük folyamán a pihenés jogát, élvezni akarják most az életet. Ha úgy gondolják, nem teljesítik kérésemet, nyugodtan hazamehetnek, én már azért is köszönetét mondok, hogy idefáradtak. De veszélyben van az árpánk a földeken. Végig kell járni és megforgatni az asztagokat, hogy gyorsabban kiszáradjanak. Tudom, nehéz munka végigvillózni a 2100 hektárt, de ez az egyetlen módja annak, hogy megmentsük jövő évi kenyerünket. A rövid beszéd után egyetlen szó sem hangzott el a rövid és spontán gyűlésen. Az emberek mindent megértettek, indultak a földekre ... fme egy, bár jellemző epizód Mubaraksin életéből, amikor megmutatkozott; hogy tud az emberek nyelvén beszélni, tud hatni rájuk. Katonai kifejezéssel élve akkor is magára irányította az össztüzet, amikor szigorú vizsgálatnak vetette alá a gazdaság egész munkáját. Az ideérkező bizottságnak pedig nem sebezhette, hanem elősegítette a vizsgálódást. Alapos szemlének vetették alá a moszkalenszkói állat- állomány egyharmadát kitevő vékonyszőrű húsjuhtenyésztés helyzetét. A végeredmény a szibériai juhtenyésztők igazát bizonyította: ezek az állatok valóban jól tűrik a szélsőséges időjárási körülményeket, gazdaságosan, nagyüzemileg lehet Velük az egyre növekvő húsigényeket kielégíteni'. Eldőlt egy hosszadalmas tudományos vita is, így- most már nagy lendülettel kezdhettek hozzá az állomány nagyarányú gyarapításához. A kulturális tanács valóságos agytrösztje a művelődési központnak. Itt tervezik meg a kulturális programokat, osztják el a rendelkezésre álló anyagi és technikai eszközöket, s kísérik figyelemmel, hogyan teljesülnek a tervek. Egy érdekes adat: a gazdaság megalapításának évében 50 000 rubelt fordítottak kulturális célokra, ebben az esztendőben már az induló összeg kétszerese áll rendelkezésükre. Nincs ezen semmi csodálkoznivaló, hiszen a kulturális komplexumot — ahogy itt nevezik — a gazdaság hatodik egységeként kezelik. Ez pedig azt jelenti, hogy a kultúra előrehaladását más ágazatokéval együtt tervezik — és valósítják meg. — Hogy volt régen? — teszi fel a kérdést Pjotr Mubaraksin. és önmaga válaszol. A szegényes klubban két-három harmonikás játszott, ez jelentette az ünnepet, a szórakozást. Ma már gyökeresen megváltoztak az igények, a lehetőségek. Egyetlen harmonikussal nem lehet becsalogatni az embereket a klubba, mert otthonukban egész kulturális arzenál van: rádió, televízió, magnetofon, lemezjátszó — hogy csak a legjellemzőbbeket említsem. A régi módon tehát nem lehet dolgozni. Ahhoz pedig, hogy a modern élet követelményei szerint alakuljon a kulturális élet, megfelelő szakemberek szükségesek, olyanok, akik lelkesek és másoltat is képesek lelkesíteni. Sokat kellett harcolnom azért, hogy a népművelők ne az utolsó helyet foglalják el a gazdaságban. Fizetésük ne a kisegítő személyzet szintjén mozogjon, s ne az utolsók legyenek a lakáskiutalások sorában. Mert mit várhatunk akkor ezektől az emberektől? Zvjozdinóban egyik napról a másikra szigorú rendet alakítottak ki: a kulturális komplexum vezetője azonos rangba került az ágazatok vezetőivel. A klubvezetők pedig a mezőgazdasági szakembereket megillető fizetésben és kedvezményekben részesülnek. Valamennyien kényelmes lakásokat kaptak. Mubaraksin maga is tudományos fokozattal rendelkező szakember, egyetlen területen sem tűri meg a dilettantizmust. Ezt a véleményt Viktor Epinger, a pártbizottság titkára is osztja. A kultúrában is magas követelményeket szab. A 18 zvjozdinói kultúrmunkás közül tizennégynek van felső-, illetve középfokú végzetsége. A közelmúltban ötüket küldték ösztöndíjasként a népművelési főiskolára. A kulturális komplexum tehát szervezetként kezdett működni, célirányosan kihasználva a falu valamennyi lehetőségét. Felépítették a sportpályákat. A jégkorongozók, a sízés rajongói is megtalálják az edzési és versenyzési lehetőségeket. A sportkombinát vezetésével az Omszki Testnevelési Főiskolán frissen diplomázott Oleg Trosint bízták meg. Nagy öröm volt, amikor megnyílt a járási sportiskola kihelyezett tagozata, ahol 12 szakosztályban nevelik a jövő sportolóit. Bizonyára nem véletlen, hogy a kultúra és a sport jelentősen megnövelte a gazdaság dolgozóinak munkateljesítményeit. Mubaraksin és munkatársai tökéletesen tudatában voltak annak, hogy a kulturális és sportkomplexum nemcsak olyan hely, ahol a falusi lakosság hasznosan és kellemesen eltöltheti szabadidejét. A klubok, a könyvtárak, a sportpályák hathatósan szolgálják a gazdaság célkitűzéseinek, s a kormány élelmiszer-programjának gyorsabb és hatékonyabb megvalósítását. Igaz, a munkakedv, a lendület ébrentartásához más eszközöket is igénybe vettek a gazdaságban. Nagy figyelmet fordítottak például a nehéz fizikai munkát végző, hosszú ideig dolgozó emberek közérzetének javítására, ellátására. Sokszor ajándékokkal lepték meg őket, olykor nehezen kapható tartós fogyasztási cikkekkel kedveskedtek nekik. — Amíg korábban alig lehetett becsalogatni az embereket a művelődési házba, ma már maguktól jönnek — mondja Pjotr Mubaraksin. — Ha ünnep van, akkor mindenki ünnepel, még a távoli legelőkön dolgozó juhászok is, akiket külöTibuszokon hozunk idé. A gazdaságban megtanulták szeretni a kultúrát ezen a valamikor isten háta mögötti vidéken. S azok az emberek, akiket annak előtte az élet nevelt szigorúságra, keménységre, a kultúrával az élet más szépségeit is befogadták, mi több, igénylik is: a jó, kényelmes lakást, a televíziót, a háztartási gépeket, s amire a gazdaság egész vezetősége büszke — a házi könyvtárat. Zvjozdinóban — akárcsak egész Szibériában — nagyot fordult a világ egy-két évtized alatt. Mi csak egy pillanatot ragadtunk ki a változásokból, talán egy jellemzőt, amely az emberek életében is fordulatot jelentett. Fordítottad BOKOR VERONIKA Nyikokj Rubcov: Elégia Elhalasztóm szűkös ételemet S az örök nyugalomra indulok. Aki szeret s keres még engemet Hadd találjon magányos folyamot. Hadd ígérjék az üdvöt és a Jót —. A másvilágon legyen mindenem. Ne vegyenek vízmosásnál kunyhót S virágot se neveljenek nekem .., Andrej Voznyeszenszkij: A háziasszony Keret kitárva, párkányról, fityulában mosol ablakot, kezedben tülldarabok, — mintha játszanál a Hárfán, olyan lágyan ... Az üveg a fénytől s muzsikától ragyog. Jaroszla v Szmcljako v: Oroszország kedves szép asszonyai A villanyfények lágy viharában Meghal Rómeó ifjú Júliája. Ünneplő páholyok és karzatok Ofélia hangjára borzadok. Zoluska táncol ki a színpadra A flitter arany és sötétkék rajta. Nővéreink a félhomály teremben, itólatok még nem irtunk semmit sem. Feleségeink nem a mesében, Sisakot próbáltak lenn a fedezékben. Nem Perrault kertjében, hanem az Ürálban Trágyát hordtatok földünk hamujára. Hosszú hordagyakon a fedett fészerben, Vajon hány orosz hercegnő vérzett el. Mellettük, osztva a szomorúságot, Csöndesen álltak a géppuskások. Levettétek a köpenyt, steppelt kabátot, s vén félcipőiteket felhúztátok’. Öltöztetünk titeket még selyembe, S váltatokon a cobolyprém melenget. Nektek épül majd a tágas palota, Te, Oroszország kedves szép asszonya. Mit rólad író ír s költő verseli, Csak szeretettel s bámulattal teli. Jevgcnyij Jevtusenko: Hová viszlek • t • Medzmariasvili: Győzelem Te nagy vagy a szerelemben. És merész. Én lépten-nyomon félek. Bár nem teszek rosszat neked, Boldoggá aligha tennélek. Nekem úgy tűnik, mintha mennék veled, ösvénytelen erdőn át követnélek. Derékig ér a buja növényzet. Mily nyugtalanítóan kevés a jártasság. Nem tudom, mit csináljak és hogyan. Fáradt vagy, ki karjaimba vágy. Karjaimban suttogod komolyan: „Látod, milyen tiszta kék az ég? Hallod, madár, mily szép az erdei ének? Hát te, mit csinálsz? Na? Vigyél.” Oh, hová viszlek téged?,.. A verseket Krémer József fordította
