Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
6 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Még az építőké a pálya Valószínűleg utoljára láttam olyan üresnek és békésnek az MS-ös autópályát, amilyennek ezen az október végi napon mutatkozott. A nyugalom persze viszonylagos, hisz közeleg november közepe, az átadás tervezett időpontja. Finiséhez érkezett a munka. Billenősek, teherautók ingáznak, emberek serénykednek, gépek itt is, ott is. Szigorú a mérce Az Aszfaltútépítő Vállalat Mö Autópálya Létesítményfőmérnökség gyáli keverőtelepén Nemeskéry Sándor telepvezető fogad és tájékoztat a befejezés előtti munkákról. Nagy hévvel ecseteli a teendőket, sorolja mindazt, amivel már elkészültek. Érthető a lelkesedése, nem akármilyen dolog szinte az elejétől részt venni egy ilyen nagyszabású építkezésben. — Bizony nem! Amikor idejöttem a vállalathoz és erre a helyre kerültem, még a farönkök is ott voltak a mostani impozáns út helyén, amelynek betonjába, aszifalt- jába azóta sok-sok ember roppant mennyiségű munkája épült bele. Az építkezés, mint ismeretes, több szakaszban zajlik. Első lépcsőben a fővárostól az Öcsa—Üllő csomópontig autópályaként adijuk át az új létesítményt, tovább Örkényig pedig a bal pálya szolgál egyelőre autóútként. Ezen az oldalon dolgozunk majd tovább, Lajosmizse irányában. — Éppen ma kezdődött a műszaki átadás, amely kiállítja a bizonyítványt: alikalmas-e az autópálya a forgalomba- helyezésre. A szemrevételezésen a beruházó Utifoer és az üzemeltető közúti igazgatósáig szakemberein kívül ott van a számos közreműködő cég képviselője. Most kapnak választ, hogy az új közlekedési út megfelel-e valamennyi műszaki és esztétikai előírásnak. A mi dolgunk azonban még nem fejeződött be, sőt, igazi hajrá vár ránk. Be kell hoznunk a kemény tél miatti lemaradásokat, hiszen csak áprilisban tudtunk teljes gőzzel munkához látni. Takarítás, szépítés, táb'lakihelyezés, az útburkolati jelek felfestése — ezek a feladatok most. Legalább 300 ember iparkodik — a többség napi 10-12 órában és hétvégén is —, hogy határidőre minden készen álljon és A mikroprocesszoros vezérlésű aszfaltkeverß G00-700 tonnányi anyagot készít egy műszak alatt megfeleljen a szigorú minőségi követelményeknek. Ásó és jelfogó Gigászi munka egy-egy ilyen autópálya megépítése; olajozottan csak akkor mehet; ha valamennyi alvállalkozó időben és tisztességgel elvégzi a rá kiszabottakat. A 10-12 cég tevékenységének karmestere a létesítmény-főmérnökség volt, s mint megtudtuk, az együttműködésben nem volt hiba. Mindezt Nemeskéry Sándor már a nagy mű felé igyekezve mondja. A terepre egyébként nemcsak a mi kedvünkért jött, jdejp zömét inkább kint' mint az íróasztala mellett tölti. A szürke útszalag fölé szürke ég borúi, de a látvány így is lenyűgöző és külön izgalmat jelent szelni a kilométereket a még élettelen autópályán, egyfajta házi KRESZ szerint, olykor a majdani forgalommal ellentétes sávban. Ami szembeötlően eltér a többi ilyen úttól: Gyál és Ócsa között kétoldalt egy jókora szakaszon vadvédelmi kerítés óvja a közlekedőket a váratlan látogatótól, az erdőlakókat pedig a motorizált lóerőktől. Állnak már, de jobbára üresen, az útbaigazító táblák oszlopai, Sikerült elkapni azt a pillanatot, amikor a dabasi Fehér Akác Tsz daruskocsija éppen magasba emelte az Gcsát, illetve Üllőt jelző zöldfehér táblát. Ebben a csomópontban az egymásba futó utak találkozásánál ügyködött Káldi István — ahogyan ő mondja — mindenes gépkocsi- vezető is. Az oszlopokat rögzítő betont locsolta ezúttal öntöző-söprő járművének tartályából, de amikor arra van /szükség, utat takarít. Szerémi Sándor és kubikosgárdája gödröt ás az útjelző- és közlekedési táblákhoz, míg Nagy Károly, a közúti igazgatóság Hofmann brigádjánák tagja, speciális járgányának nyergéből a felezővonal felfestését irányítja. Büszkén jegyzi meg: ez ám az automata! Jelfogó vigyázza, hogy pontosan 12 méterenként és pontban hat méternyi fehér csíkot húzzon a masina. Vonal, jelzőbaba — így megy hosszú órákon át. Kissé huzatos most ez a munkahely, ahová nyáron a nap sütött perzselőn. Akkor frissítő szódavíz járta, most gőzölgő forró tea a védőital. A pályaépítők egyébként meleg ebédet is kapnak, kis furgon hozza naponta a friss menüt. Nemcsak a pénzért Ha valami, az útépítés igazán férfimunika, nem úgy viszont az elválasztó sáv beültetése. A kéknadrágos, sapkás csapat mellett, tarka kendős, színes kardigános, szélcsípte arcú asszonyok sürgölődnek. A férfiak gödröt ásnak, az asszonyok a sótűrő olajfüzeket ültetik. Hernádról, a Március 15. Termelőszövetkezettől jött az erdészeti parkosítóbri.gád, amelyet Morócza Károly nyugdíjas erdőfelügyelő irányít, s amelynek nyolc tagja nő. Nem újak ők itt; négy éve hogy folyamatosan telepítik, nevelik a zöldsávot, az útkísérő fákat. Jól halad a munka, pedig egyikük sem ifjú már. Vadkerti Péterné például két esztendővel túlhaladta a hetvenet is, de gyorsan tudtomra adja: „nem én vagyok ám a legidősebb a brigádban. Benarik Lukáds — mutat a férfiak felé — már 78 éves”. Kicsi a nyugdíj, kell a pénz. De nemcsak ezért dolgoznak az autópálya mentén. Szeretik, amit csinálnak és büszkék is a kezük munkájára. Arra például, hogy jókor megkezdték a bokrok metszését, s így azok nem nyúlnak túl. magasra, de elég sűrűek lesznek ahhoz, hogy a szemből száguldó kocsik reflektorai ne vakítsák el a vezetőt. Régóta várjuk, örömmel fogadjuk a keskeny, mindig zsúfolt ötös utat tehermentesítő korszerű autópályát. Lényegesen rövidebb idő alatt, biztonságosabban és kényelmesebben teheti meg ezentúl a déli országrészt átszelő kilométereket a kamionok, teher- és személygépkocsik végtelen áradata. Daruskocsi emeli helyére az útbaigazító táblát Hancsovszki János felvételei SZIGETHI TERÉZ A Napnak az a dolga, hogy süssön Nem ez a harc lesz a végső Mi a forradalom? Nem a Magyar Értelmező Kéziszótárban (... az elavult társadalmi és gazdasági rendnek... a megdöntése...); nem a Filozófiai Kislexikonban (... minőségi változás, gyökeres fordulat a társadalom életében...); nem Leninnél (...a történelem nem bocsátja meg a késedelmeskedést a forradalmároknak ...); nem Marxnál (... nem a kritika, hanem a forradalom a hajtóereje a történelemnek ...); nem pártdokumentumokban, elméleti tanácskozások anyagában, ünnepi beszédekben, hanem... Hanem? A magunk szívében, a magunk eszében. Furcsa nézőpont? A nézőpont szokatlan csupán, de semmi furcsa nincsen benne, mert annyiféle a forradalom képe, amennyi az általa megérintett ember, Kereken hatvan esztendő van közöttük. Egy nap híján szó szerint kerekén hat évtized, hiszen egyikük 1911. szeptember nyolcadikén, másikuk 1971. szeptember kilencedikén született. Egyikük: a nagymama. Másikuk: az unokák egyike. Az idő fizikai mennyiségén túlnézve, mi ez a hatvan esztendő? Világok választófala? Vagy éppen híd a világok között? Mit mondhat a holnapról az idős és a tegnapról a fiatal? Sémák kemény kobakja csattan össze a jegyzetfüzetben. Mert azt mondja a nagymama: Kibélelt bölcsőben növekednek fel... Mert azt mondja az unoka: Engem hidegen hagy, mi volt negyven vagy ötven éve, én azt fel sem tudom fogni, mennyi idő az. A nagymama: A három gyerekemet arra neveltem, hogy legfőbb a becsület, az unokáim visszakérdeznek, nagymama, te mit értesz azon, hogy becsület?! Az unoka: Litániákat hallunk, fogalmakat olvasnak a fejünkre apuék is, a nagymama is. Hogy bezzeg ... Bezzeg ... Helyben vagyunk. Bezzegék és Mi Az Hogy Bez- zegék kettős, egymást fedő, egymástól elváló, hol ikerpe- téjű, hol már-már fajra sem azonosnak vélhető világában. Ez a két világ most egy asztal körül ül Göbölös Istvánná és Tímea unokája személyében. És ismét: sémák kemény kobakja csattan össze. Lehet, hogy az élet ilyen sémákból épül fel? özvegy Göbölös Istvánná, Csiri Zsuzsanna a Hazai Fésűsfonó és Szövőipari Vállalat nyugdíjas szövőnője, Csömörön, a Gorkij fasorban, saját házában ültette asztal mellé az unokát, aki az általános iskola nyolcadik osztályát járja, az eddigi hét osztályban jeles és kitűnő jegyek váltogatásával felelt meg a követeimén yekn&Ic... És Tímea máris feíszisszen, amikor azt hallja, követelmények, mert szerinte másból sem áll a világ, mint abból, most ezt kell tenned, most azt, ezt nem teheted, azt nem szabad, amazt nem lehetséges... Kicsi lányom, mindenkinek ebből áll a világ — mondja a nagymama, a maga horgolta asztalterítő mintáit nézegetve —, ha tetszik neked, ha nem tetszik, ehhez kell igazodnod. S felhorkan máris az ifjúi önérzet, szóseprűvel hadonászva, tudatván, én akkor sem fogok ehhez igazodni! Hanem mit csinálsz? Mit? Fellázadok! Picit paprikás a hangulat, nem beszélgetésünk okán, hanem mert előtte — kora délután — összetűzött nagymama és unoka. A kimosott, kicentrifugá- zott ruha felteregetéséhez hívta a nagymama Tímeát — egy portán álló két házban élnek —, a lány azonban visszaszólt, most nem tud jönni, mert dolga van. Mi volt az a dolog? Olvasott... és nem ment, a nagymama egyedül, nagyon- nagyon fájós lábán ágaskodva teregetett fel, utána viszont alaposan megszidta Tímeát... Tímea, mit tudsz te a nagymamád életéről? Ártatlan szemekkel néz vissza rám, úgy kérdez: Milyen életéröl? Tényleg, milyen — melyik? — életéről? A három gyermeket nevelő, a Kistarcsára három műszakba járó munkásasszonyéról? A nő életéről, aki mellett a szakmunkás férj mérnökké képezhette magát, aki átvette a terheket, hogy a férfi akadálytalanul emelkedhessek rangok, tisztségek létráján, gyárigázgatóként vonulva nyugdíjba? Az ember életéről, aki a három gyermek, a család ezernyi gondja mellett vöröskeresztes titkárként, tanácstagként, pártbizalmiként szolgált olyan közös célokat, amelyek némelyikéről bizony nem tudta, jó cél-e, s aki sírt a meghatottságtól, amikor ezt az utat egy kitüntetés, a Munka, Érdemrend bronz fokozató ismerte el?! Aki mindezzel párhuzamosan egyik fiából a néphadsereg főtisztjét, a másikból országos versenyt nyert szakmunkástanulót, leányából textilmérnököt nevelt? Mi hajtotta? Magas szárú, fűzős cipőbe bújtatott, örökösen feldagadt, visszeres lábára szegezi a tekintetét zavarában, mintha keresné a felelet szavait, holott tudja ő, nagyon is tudja, mert végül kimondja azt az egyedül lehetséges választ, a három betűt, hogy a hit. A HIT. Igen, így, három betűbe zsúfolva egy életet, kínlódásokat, könnyeket és kacagásokat, szenvedéseket, a forradalom nevében véle tudomásul vétetett ostobaságokat és a forradalom nevében neki adatott lehetőségeket. Mi mindenből emelkedik ki e hit zászlaja! Események örökösen háborgó tengere fölé emelkedett ez a zászló, mert munka nélküli gyárimunkásként napszámosok a férjével zöldség- kertészeknél, kibombázottak még szegényes javaikból is, a férfinek hadifogság, neki a három gyermek mindennapi élelmének előteremtése... Milyen forrás, milyen kimeríthetetlen erő ez a hit? Hit, miben?! Most már nem nézi a cipőt, a kérdezőre tekint. Abban, hogy lehet jobb a világ. Kell, hogy jobb legyen. Én legtöbbször nem értettem azt, ami az uramnak, meg a gyerekeknek a tankönyveiben szerepelt, sokszor azt sem, amiről, már nagyobbacskán, az apjukkal beszéltek, hallgattam, de tudtam, jól gondolom én, amit gondolok, még ha nem is tudom megmagyarázni, hogy lehet egy jobb világ. A forradalom zászlajának picinyke csücske? És ha az, valóban picinyke lenne csupán? Vajon legtöbbünknek nem ilyen picinyke darabkák nedvesednek a markában, mert annyira szorongatjuk, annyira féltjük, kapaszkodunk bele?! A közkatonákon miért, miként kérhetnénk számon a stratégiát és a taktikát? S éppen, mert nem kérhető számon, vajon Tímea vétke, botlása lenne, hogy nem tud semmit nagymamája visszereinek eredetéről, normarendezésekről, valahol távol eldöntött dolgok képviseletéről a te- nácstestületben, nem tudja, vajon forradalmi tett volt-e a gyárak államosítása, amint kamasz szemtelenségében Elbizonytalanodván csupáft a fejét rázza tagadólag arra is, a tv-képernyőn túl látott-e már a valóságban gyárat, kapált-e már kertet... Szerinte a forradalom: egy olyan nagy harc. Milyen? Olyan, mint amiben Lenin volt benne ,.. Lenin volt benne. Profán? Mit írt ez a benne volt Lenin? Azt például: „Hogy nagy dolgot érjünk el, a kicsivel kell kezdenünk." Egy olyan cikkében írta ezt, mely már címével magához rántja a történelmet, a cím ugyanis: Az évszázados rend megsemmisítésétől egy új rend megteremtése felé. Merjük mi, valamennyien, amikor szükség van rá, azt mondani, írni: a kicsivel kell kezdenünk71 Miért, hogy a forradalom akarva, akaratja nul a nagy fordulatokkal, c. merész változásokkal, a viharos gyorsasággal lezajló eseményekkel, a drámai helyzetekkel kapcsolódik össze tudatunkban, véleményünkben, cselekedeteinkben? S miért, hogy míg a közélet ódzkodik, mert magához méltatlannak véli, ítéli a kis dolgokat, a Csiri Zsuzsannák megragadják, fölemelik és többé el nem engedik ezt a zászlónyelet éi. párás szemmel nézik, mikén; csattog, hív, biztat a végén a selyem, bár nagyon gyakran általuk ugyan, de mégis legkevésbé nekik lobog ez a zászló?! Anyagi javakban, tárgyakban szerényen, már-már szegényesen, ám ezer minden másban mérhetetlenül gazdagon él ma özvegy Göbölös Istvánná, mert ha azt kérdezem tőle, hogy a nyugdíj, ő azzal felel, jó gyermekeim vannak, ha azt kérdem, a lába, ő azzal felel, két, nálam sokkal ron- gyabbul levő barátnőmnek segítek, akikkel együtt dolgoztunk a gyárban, ha azt tudakolom, a családon kívül má' mikor nyitja rá az ajtót, ő az- válaszolja, fogyunk, fogyunk ám mi régiek, de akik vagyunk, nem feledjük a másikat... S Tímea? Azt kérdem, milyen pályát választ, rávágja, középiskola, egyetem, valami természettudományi szak. Azt kérdem, milyen kukoricaételt evett, azt feleli, hát főtt kukoricát, Nagyanyja azt,a legjobb ruháját félretette, nem hordja, hogy majd abban temessék el, ő grimaszokat vágva vette tudomásul, hiába kéri, nem kapja meg azt az ezer- hatszáztíz forintos csizmát, amit kinézett magának, mert már öt pár csizmája van, de mit ér az öt, ha az a hatodik a szuper ... Ki fel el get itt kinek? Vagy nem is párbeszéd ez, annál inkább pontosan elváló monológok tengerré nem egyesülő folyama? A nagymama százhatvan centis, ötvenegy kilós méreteinek tágas világ a két piciny szobás ház, Tímea ajkbiggyesztva mondja, nővé- réék új háza elég vacak lesz, egyemeletes, de csak a földszinten lesz benne fürdőszoba, különben is, annyi kölcsönt vettek föl rá, hogy szakálluk lesz, mire kifizetik ... Kérjem számon egy tizennégy éves leánygyermeken, miért nem érti, tudja a történelmet, tegnapok és holnapok metszéspontján miért kicsinyli azt, ami nagyanyjának soha meg nem adatott, s mégis, ő egy feke- tésszürke világot lát maga körül, nagyanyja viszont tudja, vannak felhős Időszakok, de a Nap kisüt majd, mert a Nap ott bújik a felhők mögött, mert a Napnak az a dolga, igen, a Napnak is van dolga, kötelessége, tehát az a dolga, hogy kisüssön?! Miért, hogy egyre szemtele- nebbül tolakodnak elénk a tárgyi világ elemei, saját fontosságukat igazolandó, hogy egy tizennégy esztendősnek halvány, lényegtelen valami mindaz, ami nagyanyjának maga volt az élet, a vezérlő elv, a tetteket serkentő biztatás? Lehet, hogy csupán azért, mert még csak tizennégy éves? Bár úgy lenne, de nem hiszem, hogy csupán csak ezért... özvegy Göbölös Istvánné büszke a gyermekeire, szereti nagyon az unokáit, gondozza a férje sírját, a házat, a kertet, beosztogatja a nyugdíj forintjait, amikor kevésbé fáj a lába, elmegy és segít a nála elesettebb két volt munkatársnőjének ... él, cselekszik, nem kér perújrafelvételt a történelemtől. Kérhetne? Lehajtott fejjel felelem, sok mindenben, sok mindenért kérhetne. S még mélyebbre hajtott fejjel mondom, mormolom magam elé, jobb, ha nem kér. Bizonyos életkor után már per nélkül tudja az ember, ml az ítélet. MÉSZÁROS OTTÖ
