Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

I

1985. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK

PEST MEGYEI HÍRLAP

3

A MEGÚJULÁS PARANCSOLÓ SZÜKSÉGLET

írta: Krasznai Lajos, a megyei pártbizottság első titkára

A megújulás, az alkotó gondolkodás és cselekvés a társadalmi élet, a gazdaság, az ideológia és kultúra terén egyaránt a kor parancsoló szükséglete. Az MSZMP XIII, kongresszusán és a kormányprogramban megfogalmazott célok elérése másképpen nem képzelhető el.

Ismert dolog, hogy a kongresszus mondanivalója iránt nagy volt a várakozás; vajon hogyan fogja megítélni az elmúlt évek fő folyamatait, képes lesz-e világosan és egyértelműen meghatározni a további kibontakozás legfontosabb feladatait. Az általa adott értékelést a széles közvélemény megértette és elfogadta. Társadalmunk józanul gondolkodó többsége az ismert elemzésből azt olvashatta ki, hogy a mai világ politikai-gazdasági viszonyai — külső és belső összetevői révén — roppant nehéz feladatok elé állítanak bennünket. A társadalmi cselekvés gondos összehangolása mellett is egyre nehezebb a hosszabb távra szóló prognózisok megfogalmazása, terveink megvalósítását egyik évről a másikra számos előre nem látható akadály fékezi. A kongresszusi program mégis biztató prespektívát vázolt, mert a párt eddigi eredményeinket tisztelve, becsülve és arra alapozva bízik népünk képességeiben, alkotó erejében.

A kongresszus után — a megyei pártértekezlet összegző tapasztalatai alapján — mi a politikai munkában számításba vettük, hogy a megye közvéleményének gondolkodásában együtt van jelen az ország sorsáért érzett felelősség, a nagyfokú politikai érzékenység és a cselekvő tenni akarás. Ez tükröződött az országgyűlési képviselő- és tanácsválasztások előkészítését, lebonyolítását szolgáló törekvéseinkben is. A kongresszusi célkitűzésekre építve politizáltunk pozitív hangulati töltésű tanácskozásoknak, eszmecseréknek voltunk a részesei. A választások 'tartalmi' és formai új- Ez'efflsége felkeltette az emberek érdeklődését, bátorítóan aktív és cselekvésre kész közösségi megnyilvánulások egész sorával találkozhattunk. t

Ez a lendület a. nyár folyamán némileg megtorpant ugyan, de a szakszervezet és a Hazafias Népfront választásaira készülve o politikai eszmecsere ismét élénkebb lett. Ennek vezérfonala egyre inkább a következő öt esztendő terveinek a megalapozása, az idei népgazdasági terv teljesítéséért érzett felelősség, a gazdaság intenzív fejlesztésével, az élet- és munkakörülmények javításával, a települések arányos, tervszerű fejlesztésével kapcsolatos teendőink körvonalazása. A politizálás mai fórumainak közös vonása, hogy a fő figyelmet a helyi tennivalókra, a gazdasági építőmunka és a településfejlesztés aktuális kérdéseire fordítják, bár nem ritka a felfelé mutogatás, ismert gondjaink felülről történő megoldásában való reménykedés sem.

Az teljesen természetes, hogy a közvéleményt mindenekelőtt az ország gazdasági helyzetével, a termelés kilátásaival, az áruellátás jellemzőivel, egyszóval az életszínvonal várható alakulásával összefüggő kérdések foglalkoztatják. Vannak, akik a kongresszust követően biztatóbb és gyorsabb kibontakozást vártak. Ennélfogva a legmagasabb pártfórum célkitűzéseinek megvalósíthatóságát — amelyet a kormány öt évre szóló programja is tükröz — egyre inkább kétségbe vonják. Megkérdőjelezik az inflációellenes gazdaságpolitika realitását, mondván, hogy ehhez növekvő gazdasági erőre volna szükség, annak minden pozitív hatásával együtt.

E

zekre az észrevételekre nem’ elég csupán felfigyelni, hanem szemléletet formáló érvekkel és magatartással válaszolni kell. Ebben a felelős polémiában például tisztázni' kell olyan kérdéseket, hogy a XIII. kongresszus mire építette a kibontakozást serkentő programját. Legfőképpen a szervezettebb, minőségileg jobb, költségkímélő, _ értékteremtő munkára. Közösen értékelve és gondolkodva sem számítottunk rá, hogy a népgazdaság egészében az idei esztendő gazdasági eredményei a vártnál kedvezőtlenebbül alakulnak. Hogy a szervezettségben. a munkafegyelemben, a minőségben, s így a termelékenységben nem lesz jelentősebb elmozdulás.

Hogy az idei esztendő eredményei — különösen az iparban — rosz- szabbak a vártnál, az számos, ÖS2- szetett tényező együttes hatásának a kifejezője. Ezt tudja mindenki. De vajon azt is tudja-e, hogy ebben szerepet játszik a saját munkánk gyengesége is. Tudom, nem illik egyformán minden munkahelyi kollektívára ez a megállapítás, de hány olyan közösség van, amelyik ezzel nehezen tudna vitatkozni. Mert hogyan lehetséges az, hogy a termelési folyamat döcögéseit csak kizárólag mások hibáival lehet magyarázni? Hogy mindenki másra mutogat? Hogy anyagban, energiában, munkaidőalapban a hozzánk hasonlóan fejlett ipari országokhoz képest jóval többet fogyasztunk ... és így tovább. Nem mentes ez alól a megye gazdaságának egésze sem. Nálunk is vannak kiugró teljesítmények, de számos olyan munkahely is; ahol a mai feltételek mellett is hatékonyabbá tehetnénk a gazdálkodást.

A megyei pártértekezleten nyíltan szóltunk ezekről a gondokról és a magas pártfórumon ezzel szemben nem volt ellenvetés. Mint ahogyan azzal szemben sem, hogy az árfelhajtó tényezők manapság nálunk egyre inkább nem „külső" jellegűek, hanem a termelésben keletkeznek. Ott, azon a fórumon akkor azt is elhatároztuk, hogy e folyamatok ellen felvesszük a küzdelmet, mert jócskán van még mozgósítható erőtartalék. Ugyanis az egész gazdaság zavartalanabb működéséhez ez is nélkülözhetetlen.

A gazdasági szabályozás — ami természetesen a dialektikus összefüggések alapján a gazdaság működésének egyfajta tükröződése — csak ott szolgálhat előnyökkel, ahol ezt tudatosan így is kezelik. Mozgásba hozni, dinamizálni, megújítani az egész gazdaságot anélkül, hogy ne látnánk igazán és végre ne néznénk komolyan a saját tennivalóinkat, nem lehetséges.

Erről igaz, már nem először szólunk. Lehetséges, hogy elcsépelt agi- tációnak tartják egyesek; különösen azok, akiknek nehezebb a termelési folyamatok szervezése, „karbantartása”, a munka feltételeinek biztosítása,, mint az erről való lemondás. Akiknek az anyaj nem érték, az energia és az idő nem pénz, akik az egész fejlődésünket legszívesebben rábíznák á kormányra, annak minden felelős terhével együtt, a saját anyagi boldogulásukat pedig — ha így gondolkodnak továbbra is — a véletlenre. Ezt a felfogást nem lehet elfogadni, pedig valljuk be, az ezt tükröző jelenségekkel nap mint nap találkozni lehet.

Nem lehet egyetérteni azokkal, akik netán azt várják, hogy a ténfergő. ácsorgó, idejüket az italozással töltő munkásoknak a kormány adjon munkát és egyben követeljen tőlük fegyelmet is. Nem lehet egyetérteni azokkal, akik a termelés minőségi bajait kizárólag kerítésen kívüli jelenségnek Tartják, vagy akik a selejtet termelő munkást változatlanul megfizetik, miközben az anyagellátás zavarait, tőiünk független, „külső” tényezőnek tartják ... és így tovább.

Ezzel szemben becsülni kell azokat a kollektív törekvéseket, amelyek a XIII.' kongresszus, illetve a megyei párfcértekezlet állásfoglalásait tükrözik és a helyi lehetőségek feltárását, a bennünk lévő erő mozgósítását, a megújulási készséget példázzák. A megye termelőegységeinek jelentős hányada e tekintetben elismerést érdemel. Ahelyett, hogy a nevük említésével a példákat sorolnám, inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy annak a vezetésnek és kollektívának van erkölcsi alapja követelni, amelyik maga is tisztességesen dolgozik. És az sem mindegy, hogy milyen a „követelésük” jellege. Mert mennyivel más a felfelé mutogatás helyett azt mondani: mi a magunk részéről eddig is mindent megtettünk (fontos peísze, hogy az állítás igaz is legyen), és teszünk a jövőben is, de többet és jobbat termelni csak úgy leszünk képesek, ha az egész gazdaság szervezettebben működik.

A dolgozó emberek többsége az értékrendek megváltoztatására, a munka becsületének helyreállítására irányuló törekvéseket helyesli, de joggal várják, hogy társadalmi méretekben ebben határozottabb intézkedések történjenek. Ilyen szellemben vetik fel a vezetés, a helyi vezetők fokozott felelősségét is. Az ilyen követeléseknek helyt kell adni, mert ezek azt a felismerést is tükrözik, hogy ezt a társadalmi rendet sem lehet csupán felülről építeni. Az egészséges szervezet feltételezi sejtjeinek az egészséges működését is.

Ennek a felfogásnak a tükrében célszerű megítélni minden olyan törekvést, ami változást, megújulást altar, és ami előbbre viszi a szocialista fejlődést, az feltétlen politikai támogatást érdemel. Bármennyire i is „ijesztően” újszerű vagy más az eddiginél.

D

e vajon támogatni lehet-e például azokat az önállósodási törekvéseket — csak azért, mert újszerű —, amelyek nem a gazdasági hatékonyságot, az érintett vállalati szervezet egészének eredményesebb működését, hanem elsősorban a személyi vagy a szűkebb csoportérdekeket szolgálják. Vagy politikailag pártfogolni lehet-e azt, amelyet néhány esetben tapasztalunk, hogy a megalakuló vállalati tanács az általa megválasztott igazgatónak egyben több ezer forintos fizetésemelést is megszavaz, mielőtt még értékelhetné, hogy az általa támasztott követelményeknek minden tekintetben meg fog-e felelni. A tulajdonosi tudatnak — a mai helyzetben különösen — először a termelésben, a teljesítmény megkövetelésében, a produktumban, nem pedig az elosztásban kellene tükröződnie. Ezt az üzemi pártszervezeteknek és a

kommunista vezetőknek Illene tudni. A tisztes többség tudja is, és ennek szellemében cselekszik.

A mai helyzetben az irányító párttestületekre e tekintetben is nagy felelősség hárul. A megyei pártbizottság azt várja tőlük, hogy nagyfokú politikai érzékenységgel segítsék a demokratizmus szélesítését, tartalmi gazdagodását, de annak leple alatt ne tűrjék meg a semmire nem vivő, -önös érdekek terebélyesedését, illetve érvényesítését. A megyei párttestület gondoskodni fog arról, hogy a tehetséges, szorgalmas, megfelelő követelményeket támasztó, konkrét eredményeket felmutató vezetők munkája megfelelő megbecsülést nyerjen. A politikai munka eszközeivel segíti, de egyben konzekvensen számon is kéri azoknak a követelményeknek a teljesítését, amelyeket többek között a vállalati tanácsok, a választott vezetőségek megfogalmaztak. Mert eredményesebben, jobban dolgozni, a mai kor összetett követelményeinek megfelelni nem lehet másképp, csak úgy, hogyha a vezetés minden szintjén javulnak a teljesítmények.

A megyei pártbizbttság ennek

szellemében készül a VII. ötéves terv fő gazdaságpolitikai, terület- és településfejlesztési célkitűzéseinek a meghatározására. Olyan programot kell kidolgoznunk, amely minden tekintetben figyelembe veszi a mai helyzet realitásait és amely nemcsak útmutatást ad a legfontosabb céljainkat illetően,

hanem egyben cselekvésre is sarkall bennünket. Fel kell adnunk az „átlagokban” való gondolkodást;

amiben jobbak az adottságaink az országosnál, annak a teljesítményekben feltétlenül meg kell mutatkoznia. Ahol pedig az erőfeszítések nagyobbak a megszokott átlagosnál — mert a körülmények olyanok —, bármilyen is az eredménye, azt feltétlenül becsülni kell.

A most folyó tervezőmunkában és a végrehajtásban is mindent megteszünk azért, hogy a megye települései tovább fejlődjenek, gyarapodjanak. Különösen azokon a területeken, amelyek a legközvetlenebbül érintik a lakosság mindennapi életét, mint például az egészséges ivóvízellátás, a csatornázottság, a lakáshelyzet, az általános és középfokú oktatás, az egészségügy, a kereskedelem és a szolgáltatás fejlesztése tekintetében. Miután a tervezés egész rendszere és annak alapjai teljesen újszerűek, itt sem lehet1 a régi módon gondolkodni. A jövőben azok a települések fejlődnek gyorsabban, ahol a jogszerű céltámogatások mellett a lakosság és a munkahelyi kollektívák közösségi akaratát, ereiét mind jobban felhasználják céljaik elérésében, terveik- megvalósításában. Tudatosan számolnunk kell vele, hogy e közel egymilliós lélekszámú megve lakosságában van tettrekészség és felelősség. Ezt bizonyítja az a négy és fél milliárd forint értékű társadalmi munka, amelvet lakóhelvük gyarapításáért az elmúlt öt év alatt

végeztek. De ezt a közösségi szellemet és akaratot nemcsak becsülni, hanem folytonosan gondozni, táplálni kell, többek között a céltámogatások rendszerének ésszerű kialakításával, a helyi célok és feladatok helyes meghatározásával is.

A kongresszusi célok elérésében tehát összetett, bonyolult feladataink vannak. Ezek tervezésében és megoldásában a leggondosabb poli- -tikai és szervezeti előkészítés mellett is találkozhatunk bizonytalanságokkal, kisebb-nagyobb közösségi és egyéni kudarcokkal. De elsősorban ott, ahol a realizmust összetévesztik az illúziókkal, a demokratizmust a liberalizmussal, ahol fel- cserélhetőnek vélik a közösségi és az egyéni érdekek szigorú rendjét, ahol lebecsülik az emberi-közösségi kapcsolatok jelentőségét. Éppen ezért^.a pártirányítás minden szintjén szem előtt kell tartani, hogy a tudati tényezők jelentősége napjainkban különösen sokat nőtt. A politikai, társadalmi, gazdasági folyamatokat ugyanis nemcsak megismerni, hanem a kongresszuson elhatározott céloknak megfelelő irányba szeretnénk terelni, befolyásolni és alakítani.

Ennek szellemében alapvető feladatnak tartjuk, hogy a megye lakosságának minden rétegében nö- • véljük a párt befolyását, erősítsük a szocializmusba betett hitet, védjük a szocialista erkölcsi értékeket, s kedvezőbb tudati feltételeket biztosítsunk feladataink végzéséhez. Ezért munkánk tervezése, feladataink végzése soréin a valóságos életből szükséges kiindulni, de figyelembe kell venni ennek gondolkodásbeli tükröződését is. Meg kell szabadulnunk a gyorsabb előrehaladást akadályozó beidegződésektől, a korábban jól bevált, de ma már korszerűtlen módszerektől, az egyébként helyes marxista tételek „ráolvasásszerű” ismételgetésétől. Ezt a» törekvést az alkotó gondolkodással párosuló meggyőzés, a dolgozókkal, a lakossággal folytatott eszmecsere, konstruktív vita szolgálhatja legjobban. Ez a biztosítéka annak is, hogy helyesen ítéljük meg a helyzetünket és a változás tendenciáit, összefüggéseiben értsük meg a gazdaság, a társadalmi fejlődés, az ideológia és a kultúra kérdéseit. Csak így korrigálhatjuk a téves nézeteket, válaszolhatunk hatásosan az ellenünk irá- nvuló< propagandára.

M

a már egyre nyilvánvalóbb, hogy az elérendő célok puszta propagálása nem elegendő a társadalmi cselekvés befolyásolására. Tömegpolitikai munkánkban ezért előtérbe kell állítani a feladatokkal való értelmi és érzelmi azonosulást, a megvalósításra mozgósító meggyőződés kialakítását. Ilyen felfogásban kívánjuk biztosítani a XIII. kongresszus határozatainak egységes értelmezését, s ezzel a végrehajtásban cselekvőbb részvételre mozgósítani megyénk ötvenezres párttagságával együtt valamennyi szövetségesünket.

Már első este birtokba vették a százbalombattaiak a megye új alkotását, a városi művelődési központot

Erdőst Agnes felvétele