Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-23 / 275. szám

a Szombati jegyzetb Mind, halálig? Említsük a példát, de ne tegyük hozzá, hogy az általános érvényű. Elég, ha csak úgy mondjuk, vannak, akik megfelelnek az ismertetésre kerülő vo­násoknak. (Milyen szemlé­letes is a közmondás! Aki­nek nem inge, ne vegye magára...) S míg egyre gyakoribb a fiatalok elmarasztalása ilyen-olyan, vélt vagy va­lódi sérelem, hamis álta­lánosítás alapján, szinte fel sem idézhető, hogy en­nek ellenkezőjét valahol valaki fel merte volna vállalni. Pedig nem egy olyan esetet, körülményt lehet sorolni, ahol ez a helyzet... Az idősebbek, a bizo­nyos szabályokat mereven betartok, akik a délelőtti vizitet csakis harminc per­cig, azaz egyezernyolcszáz- nullanulla másodpercig tartják ildomosnak, elször- nyedve konstatálták, hogy manapság ez megszűnt. Borzalmuk még nagyobb, ha olykor egy-egy „ven­déglátás” körülményéiről is értesülnek. „Még hogy azt mondtad a vendégeknek, hogy fáradt vagy. és most nem kínlódsz vacsorával." „Hát hogy mertél zsíros kenyeret adni a barátaid­nak.” „Akár fáj a fejed, 1 akár nem, ezt nem mond- | hatod annak, aki elment hozzád” — hallatszanak a j korholó, hitetlenkedő, hü- ledező szavak. „Méghogy ■röpít adni a sógornak, azt mondani, hogy nincs most pénz borra-sörre-konyakra- vodkára-pálinkára” —, az ilyen ember magára ves­sen, ha elhagyják a bará­tai. És persze jön az (ellen)- példabeszéd. A magyar ember ven­dégszerető. A magyar ember — ki­váltképp a körösi — ven­déglátó is. A vendéglátó ember — kitesz magáért. Ügy tesz ki magáért, hogy kiadja a lelkét is. „Hát mondjátok meg őszintén, nem ez az udva­riasság legelemibb szabá­lya, s egyben kötelessé­günk?” — szól a végső érv .ártatlan arccal. Jöjjön az a bizonyos be­ígért példa. A feleség a férj névnap­jára hívott vendégségre készült. Ma már fölidézhe- tetlen, milyen italfélék ke­rültek elő. (Azok különben is csak pénzbe kerültek.) A különféle előételek, majd a főételek vacsorakí­nálata után sütemények garmadája következett. S mivel az év azon szakában történt mindez, mikor a munkahelyi teendők is összefutottak, talán mon­dani sem kell, hogy más­fél-két hét éjszakáiból lop­ta el az időt a szorgos gazdasszony. A hangulat? Hát persze, hogy jó volt. folyt a bor, később szóltak a magyar nóták, s alig kakaskukorékolás előtt szé- ledt szét a társaság. A fe­leség mindenkitől köny- nyek között búcsúzott — ugye, milyen szép este volt? Fél óra múlva vitte el a szívinfarktus. Az életben maradottak szent esküvéssel fogadták a halotti toron (amely az előbb leírtakhoz hasonlóan zajlott), többé soha. de soha nem rendeznek ilyen erőn felüli összejövetelt. Minden okuk megvolt a döntésre. hiszen mind­ahány feleség (ők még az a korosztály, ahol a férj semmit sem segít a főzés­ben!) hasonló életformát mívelt, mint a frissiben el­veszített. Újra csak kide­ríthetetlen, ki szegte meg mégis a fogadalmat — s a tragédia árnyéka meg is érintette a társaság tagját. Az intenzív osztályon új fooadalmak szü1 ettek ... S ezeket is megszegik, újra meg újra, egymást hajszolva e különös ..ud­variasságba”. a vendégvá­rás hajszájába, a késő éj­szakába nyúló dáridókba. a szív utolsó tartalékait is felemésztő erőtékozlásba. Hány tragédia kell meg­szüntetni e bűvös kör ere­jét? Ballai Ottó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM 1385. NOVEMBER 23., SZOMBAT Yű vállai a jövőért garanciát? Kiútkeresés a bizonytalanságfeál Napjaink gazdasági életének sokat vitatott, nagy viharokat kavaró kérdése a zöldségter­mesztés és -ellátás. Nem túl­zás, egyfajta ördögi kör ala­kult ki, aminek — jelenleg még úgy tűnik — képtelenség a végére járni. Az ember meg­rökönyödve szemléli a logikát­lan folyamatokat, jelenségeket, és észérvekkel próbál magya­rázatot találni rájuk. A leg­többször sikertelenül. Ha csupán egyik oldalról közelít a témához, már-már úgy véli, rájött a dolgok nyit­jára, csak amikor mélyebb ré­gióikba ás, rádöbben, mégsem jutott egyről a kettőre. A fo­gyasztó a méltánytalanul ma­gas árakra panaszkodik igaza van —, a közbeeső ke­reskedő is elégedetlen — el kell fogadnunk érveit — a termelő azt mondja, a magas ráfordítások még ilyen árak mellett is alig térülnek meg — a legtöbbször e kijelentéssel sem lehet vitázni. S az elége­detlenség meg csak fokozódik, néha már hajlandók vagyunk azt hinni, mindenki csak ve­szít a bolton. Nos. amitől tartottunk, be­következett, a zöldségter­mesztés intenzitása országszer­te visszaesett. Ez pedig, ha to­vább folytatódik, komoly kö­vetkezményekkel jár, hiszen a városok ipari munkásságá­nak kielégítő ellátásáról van szó. Ezt a gondot még Nagy­kőrös helyzetében is alaposan fontolóra kell venni. A MÉM a Kertészeti Egye­tem üzemtant tanszékét bízta meg azzal a feladattal, hogy térképezze fel a helyzetet, ve­gye számba a konkrét problé­mákat, ennek alapján adjon javaslatot e negatív tendencia megállítására. Ebből a célból látogatott el városunkba Ko­lozsvári Béla, az egyetem ta­nára, akinek a Hazafias Nép­front városi bizottsága volt a készséges segítője, hogy olyan közgazdasági ismeretekben is jártas szakemberekkel talál­kozhasson, akik ismerik, érzé­kelik városunkban e problé­mát. Véleményeik alapján most megpróbálunk mi is ké­pet alkotni Nagykőrös kertgaz­daságának helyzetéről, a zöld­ségtermesztést nehezítő körül­ményekről. A továbbiakban tehát min­den megállapítást szűkebb la­kóhelyünkre és környékére értjük, de megjegyezzük, sok­szor nagyon is általános jelen­ségekkel találjuk szemközt magunkat. Az egyik igen ki­rívó vonása a kertgazdálko­dásnak, hogy jóformán min­den szakmai elméleti alapot nélkülöz, és megoldatlan a to­vábbképzés. Márpedig ez a tudásbeli hátrány bizonytalan­ná teszi a gazdálkodás sikerét, elsősorban a fóliás termesztés­ben okozhat komoly vesztesé­geket. A gyakorlat rendre bi­zonyítja, hogy a tájékoztató jellegű előadások, a ritkán megjelenő kiadványok édeske­vesek ahhoz, hogy a kertészeti alapismeretekkel nem rendel­kezők kielégítő útbaigazítást kapjanak. Természetesen nem arról van szó, hogy most min­denki iskolát járjon. Lényeges előnyt jelentene már az is, ha tanácsért, segítségért lehetne valahová fordulni. S itt elju­tottunk a téma egyik sarka­latos kérdéséhez, a koordiná­cióhoz, nevezetesen, hogy Nagykőrösön nincs olyan szerv, gazdaság, amely össze­fogná elméleti, gyakorlati sí­kon a kiskerti zöldségtermesz­tést. Konkrétan kiknek vagv miknek lehetne ez feladatuk? A kérdés egyelőre nyitott. Az eltérő funkció miatt a nagy­üzemek nem lehetnek partne­rek. A kertbarátkor is legfel­jebb csak szaktanácsadást tud nyújtani. Azonban ennél jóval többről lenne szó. Kezdjük azzal, hogy a sikeres kertész­kedés alapja az egészséges pa­lántaállomány megléte. Az el­látás azonban kritikán aluli, nincs, ahonnan évről évre biz­tonsággal be lehetne szerezni a garantáltan jó szaporító anyagot. Azonban igazságta­lanság lenne most a nagyüze­meket megróni ebbéli passzi­vitásukért. Évekre visszame­nőleg tudnánk igazolni segítő szándékukat. Ám hiába a jó­akarat, amikor maguk is bi­zonytalannak látják a külvi­lágot, a termelés szerkezetének örökös változásához képtelen­ség igazodni. Ez tehát a másik probléma, de vajon mi az oka az instabilitásnak? Jól sejtjük, a felvásárlás vo­nalán kell szétnéznünk. Az igaz, hogy a zöldségtermesztés irányát is jórészt a gazdasági törvények szabályozzák, ám korántsem olyan lendületesen, mint azt tapasztaljuk. A példa kedvéért gondoljunk csak ar­ra, hogy egyik évben mond­juk az uborka a sláger, két esztendő múlva a paradicsom fut az élvonalban, vagy ami még rosszabb. fáradságos munkával beállított gyümöl­csösök kerülnek idő előtt mel­lőzésre. A jelenség egyik oka, hogy Nagykőrös termelői jó­szerével egyetlen bázisfelvá­sárlóhoz szállítanak, amely a maga érdekei szerint diktál. A termelőnek nincs érdekképvi­selete, kénytelen igazodni, ért­hető, ha egyre bizalmatlanabb. Ugyanakkor az árakkal is gyakran elégedetlenek. A kon­zervgyár és a szabadpiac mel­lett volna-e más értékesítési csatorna ? Az Afész elvileg tudna segíteni, csak az is szí­vesebben továbbít az ipar felé az alacsonyabb, de biztos sza­bott árakon. Másutt ez nehéz­kes, olykor rizikós, mivel a zöldségfronton nincs nagyke­reskedelem. A tetemes fuvar- költségek is arra késztetik, amit tud, helyben terítse, ar­ról meg nem is szólva, hogy o ma már lételemet jelentő kereskedelmi információáram­lás is szinte semmi. Szóval úgy néz ki a helyzet, a terme­lő kiszolgáltatott. Hol van a biztonság, amikor általában véve még a szerződések is csak puszta formaságok, a felvásár­ló partnerek fegyelme e téren is sok kívánnivalót hagy ma­ga után? Sokan állítják, a drágaságot a zöldségmaffia idézi elő. Tény, hogy ezzel is számolni kell, de menjünk ki most a he­tipiacra. Mivel magyarázhatók a szokatlan magas árak, hiszen a termék jóformán egyenest a földekről jön? Számoljunk! Száz kiló vetőburgonya árát a termés háromszorosa futja, a drága növényvédő szerekből dupla vagy annál is több kell, mert a kereskedelem vissza­élést követ el, lejárt szavatos­ságú hatástalan anyagokat dob piacra.' Drága a műtrágya, a fólia, és sorolhatnánk. A ki­lónként 4 ezer forintért árult uborkamagért, s egyáltalán, a jövő évre szóló befektetésért ki vállal garanciát? Ijesztő számok jönnek ki, s a kétségek tetejébe sokszor a város leg­rosszabb talaján levő hobbi­kertben vár a gazda ered­ményt. Igaz, a futóhomokon is lehet minőségi termelést folytatni, csakhogy nagyon nehéz. De nem is biztos, hogy megéri a kínlódás, mert nincs, aki meg­fizesse. A fe'vásárlótelepeken látjuk, a hitványabb portéka is annyit ér, mint a gonddal termelt gyönyörű áru. Szóval e téren is lépni kellene már egy­szer, becsületet adni a minő­ségnek. Azt mondják, ma annak éri meg a gazdaság, aki főállás­ban, tőkeerős pozícióban, szak­értelemmel vág neki a kertész­kedésnek. ök azok, akik fel tudják deríteni a piaci lehető­ségeket, érzik annak rezdülé­seit, gyorsan alkalmazkodnak hozzá, könnyebben kiheverik az esetleges veszteségeket. Csakhogy Nagykőrös 3600 kis­gazdaságában — amely az össztermény kétharmad részét adja — azok képezik a több­séget, akik munka után tud­ják csak megfogni a kapanye­let. Nekik a szűkebb kerti munkán túl nincs másra ide­jük, lehetőségük. Nos, elsősorban az ő prob­lémáikat kutattuk, s tártuk fel, noha az orvoslásra adandó válaszokkal néhol adósak ma­radtunk. Miklay Jenő Tíz éve iparos Sajti Istvánná órás. Szabadság tár 19. alatt levő piciny műhelyében közmegelégedésre végzi a mecha­nikus órák javítását, valamint a kvarcórák elemcseréjét. Az előbbinél az Öra- és Ékszeripari Vállalat részére ő végzi a garanciális javítást is a városban. Hancsovszki János felvétele Az Afész kijelölt élelmiszer- boltjaiban november 25-től 30-ig nyugdíjasok számára élelmiszervásárt rendeznek. Ez idő alatt minden nyugdíjas — a nyugdíjszelvény felmutatá­Keresd a könyvtárban —ez a címe annak a játékos ve­télkedőnek, amelyet szomba­ton, november 23-án, 10 órai kezdettel a gyermekkönyvtár­ban rendeznek meg. Az egri BUBIV és az egri Afész bútorkiállítását a Cifra­csárda különtermében érde­mes megtekinteni. Garabuczy Agnes képeit a művelődési központ földszin­ti kiállítótermében szemlélhe­tik az érdeklődők. Az emele­ten a város általános rende­zési tervének tervdokumentá­ciói számíthatnak nézelődők- re. Remsey Jenő kiállítása az Arany János Múzeumban te­kinthető meg. Sporthírek Középiskolás focikupa Két középiskolás visszavá­gó labdarúgó-kupamérkőzést játszottak a megyei harmadik fordulóban. Az Ifjúsági sporttelepen: Monori Gimnázium—Nk. Szakmunkásképző 2-2 (1-0). A vendégek kétszer is vezet­tek, a hazaiak a hajrában egyenlítettek. 4-4-es összesítés után büntetők következtek: a helyiek mindhármat berúgták. Barabás kapus mindhármat kivédte és így a körösiek be­jutottak a legjobb 4 közé. Góllövők: Vikor és Szabó. Idegenben: Budaörsi Gim­názium—Nk. Toldi 4-1 (1-0). A jobban akaró csapat .győ­zött és jutott tovább, de a já­tékvezetői tévedések erősen befolyásolták a végeredményt. Gólszerző: Varga. Második helyen A vonzáskörzetek győztesei­vel Budapest-Csepelen ren­dezték a megyei kispályás labdarúgó-bajnokságot. Nyolc csapat, nagyon erős mezőny vetélkedett a 2X15 perces já­tékidejű összecsapásokkal. Körzetünket az Nk. Mészáros Mgtsz: Zatykó Géza — Inges Vilmos, Orbán István I., Ko­csis Sándor, Suba Lajos, Or­bán István 11. — összeállítás­ban és jól képviselték. A kö­rösiek sorrendben a követke­ző eredményeket érték el. A tavalyi győztes Csepelt 1-0- ra legyőzték, Vámosmikolával 1-1-es döntetlent játszottak, a Százhalombattai Hőerőműt 5-1-re legyőzték. A döntőben a Százhalombattai Adidasszal rendes játékidőben 1-1 volt az eredmény, a 7-eseknél az ellenfél volt jobb 3-2 arány­ban, s a tsz-beliek így a má­sodik helyen végeztek, csere nélkül. Szombati sportműsor Asztalitenisz. Sportotthon, 10 óra: ifjúsági férfi és női egyéni; 13: ifjúsági férfi, női és vegyes páros Konzerv Kupa-viadal. Kosárlabda. Gimnáziumi labdajátékterem, 9.45: Nk. Gimnázium—Váci Gimnázium serdülő és diák fiú megyei bajnoki, 11: Nk. Gimnázium —Váci Gimnázium ifjúsági férfi bajnoki és középiskolás kupamérkőzés. Petőfi iskolai tornacsarnok, 11 óra: Nk. Kgy. Kinizsi—Kandó Főisko­la (Bp.) NB II-es férfi baj­noki mérkőzés. Természetjárás. Nk.—Ku­tyakaparó csárda—Nk.: a tol- disok kerékpártúrája. Torna. Cegléd: megyei diák leány A—B kategóriás egyé­ni bajnokság 1. fordulója. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz. Sportotthon, 10 óra: Nk. Kgy. Kinizsi I.. II.—Ceglédi VSE I., II.. III., Ferihegy SE (Vecsés) I., II., ÉGSZÖV MEDOSZ (Kiskun- lacháza) megyei serdülő csa- patbajnoki mérkőzés és fel­nőtt férfi-női egyéni; 14 óra: felnőtt férfi, női és vegyes páros Konzerv Kupa-viadal. Hétfői sportműsor Kosárlabda. Kecskemét: Nk Kgy. Kinizsi ifi—K. GAMF és Nk. Kgy. Kinizsi II— KSC ifi. felnőtt férfi megyei baj­noki mérkőzés. S. Z. sa esetén — 15 százalékos vá­sárlási kedvezményben része­sül, ha 500 forint felett vá­sárol. Nagykőrös 6 Áfész-élelmi­szerüzletében — köztük a 100-as Ifjúsági és a 78-as Kecs­keméti úti — Kocséron a 43-as, Nyársapáton pedig a 22-es keresltedet mi. egységed­ben állnak rendelkezésre, megkönnyíteni az idős embe­reknek az ünnepi bevásárlást. Segít a bál Szombaton, november 23-án az ifjúsági klubházban jóté­konysági bált rendez a városi Vöröskereszt meg a művelő­dési központ. Az összes be­vételt a városban egyedül élő időseknek, valamint a hazai jöldrengéskárosultaknak utal­ják át. A reggelig tartó mulatságon a 2-[-2 elnevezésű, városunk­ban különösen népszerű Csó­kás zenekar lép fel. lieilő anya Az Arany János Művelődé­si Központban november 23- án, 15 órai kezdettel lehet megtekinteni a Holle anyó cí­mű bábjátékot. Jegyek a 23. sz. irodában válthatók. Arary Jáncs Társaság Emlékezések Hétfőn, november 25-én, es­te 6 órai kezdettel tartja leg­közelebbi összejövetelét az Arany János Társaság, a mű­velődési központ dísztermé­ben. Rácz Lajos Az Arany Já­nos Társaság hatvan éve cím­mel tart előadást. Ezt köve­tően Seri András a tanítókép­zőre emlékezik. Természetesen az ülés nyílt, mindenkit várnak a rendezőit. Gyártörténet Nem akármilyen elismerés­ben részesült a minap a Nagy­kőrösi Konzervgyár szakem­bere, a lapunkban is rendsze­resen publikáló dr. Konrad Zoltán. Az MTESZ tudomá­nyos és technikatörténeti bi­zottsága országos rendezvé­nyén előadóként működött közre. Referátumában a Nagy­kőrösi Konzervgyár történe­tét ismertette. ISSN 0133—2708 (Nagykörűéi Eírlap) Közmegelégedésre javít Vásár nyugdíjasoknak Hétvégi program

Next

/
Oldalképek
Tartalom