Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-14 / 267. szám

I Lejár a határidő A vízi állások — stégek — felülvizsgálatáról rendelkező jogszabály szerint két hónap múlva, december 31-én lejár a meglevő horgászstégek fenn­maradásának engedélyezését igénylő kérelmek benyújtásá­nak határideje. A vízügyi igazgatóságok jel­zése szerint eddig az indokolt­nál jóval kevesebb stégtulaj­donos jelentkezett kérelmével, pedig a fennmaradási hozzá­járulást — például a Bukiban — azoknak is meg kell szerez­ni, akik a vízi állást korábban szabályos engedély alapján lé­tesítették. A határidő elmu­lasztása jogvesztéssel jár. így a korábbi engedély érvényét veszti, s a tulajdonos, akár­csak az engedély nélkül épí­tett stég gazdája, neró kaphat kártérítést, ha a vízügyi szak­értők környezetvédelmi okok­ból elrendelik a vízi állás le­bontását. Lőwy Kupa A Lőwy Sándor Műszaki Szakközépiskola evek óta ha­gyományosan megrendezi a Lőwy Kupa ifjúsági sakkver­senyt. A csapatverseny., mely­re tizenhárom csapat nevezett, a napokban zajlott le. A középiskolás fiúk csoport­jában a házigazdák bizonyul­tak a .legjobbnak, a Kilián György Szakmunkásképző In­tézet csapata előtt. Az általá­nos iskolások, valamint a kö­zépiskolák elsős leánytanulói közül a gödöllői Erkel Ferenc Általános ' Iskola diákjai vé­geztek az első helyen, máso­dik lett a Gábor József Álta­lános Iskola csapata. A csoportgyőztesek vándor- serleget kaptak. A további he­lyezettek pedig a Híradástech­nikai Anyagok Gyára és a rendező intézmény könyvju­talmát vehették át. ij A városi tanács műszaki ^ és termelés-, cllátásfelügye- £ leti osztálya levél útján fel- kereste Vác vonzáskörzeté- ^ be tartozó 32 község taná- csát, valamint a város üze- ^ meit és intézményeit. Kér- ^ te, hogy írásban küldjék el ^ a lakosság, a dolgozók tö- ^ inegközlekedéssel kapcsola- '/ tos panaszait és várják ^ megbízottaikat, az 1986—87. ^ évi menetrendek egyeztető s, tárgyalásán. Általános panasz, hogy a tömegközlekedési vállalatok nem tartják tisztán a sze­mélyszállító eszközeiket és az állomások várótermeit. A MÁV-hoz két jogos kí­vánság érkezett: az egyik, hogy az őrbottyáni állomáson ne álljanak egymás mellé az Újpestről és ' Vácről érkező vonatok, mert életveszélyes a le- és felszállás. Sajnos ezen nem lehet segíteni az állomás rövidsége, illetve a szerelvé­nyek hosszúsága miatt. A másik panasz, hogy Szob- ról 6.35 órakor induló és Vácra 6.55 órára érkező vo­nattól a váci dolgozók nem érnek be időben a munkahe­lyükre. A MÁV a vonatot tíz perccel korábban indítja, ha ez más utazását és csatlako­zását nem zavarja. A legtöbb észrevétel az autóbusz-közlekedésre érke­zett. Kisvác—Alsóváros és Belváros—Deákvár közlekedé­se megoldott. Kisvác—Deák­vár közlekedése a 7. számú járat sűrítésével és a végál­lomás Ernst Thälmann térről a Kakukk utcába történő át­helyezésével megoldható len­ne. A tömegközlekedés egyik legneuralgikusabb pontja a Földváry téri és deákvári la­kótelep összeköttetése. Mun­kanapokon 16 óra után csak késő este, munkaszüneti na­pokon pedig csak egy járat van. (Vác helyi forgalmáról jelenleg felmérést végeznek, ennek értékelése után tud a Volán választ adni.) Többen kérték, hogy az M 5-ös járat álljon meg a Te­lep utcánál. Nem lenne cél­szerű, mert ezzel ez a járat elveszítené gyorsított jellegét és a kettős szakaszhatár miatt dupla menetdíjat kellene fi­zetni. A tömegközlekedés másik kleggóca Vácduka. A közs ég ­Márkaszerviz az ELAK-é A megyében az egyeljen II. Nagy Imre tv-műszerész tíz évig az Orion gyár tv-fcjlesz- tési osztályán dolgozott, színes készülékeket javít Kép és szöveg:: Papp László A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM 1985. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK A gazdálkodás stratégiája és taktikája (2.) A hibákat is be kell vallani Percenként nyílik az ajtaja az ELAK Széchenyi utcai Híradástechnikai Szervizének. Rádiókat, televíziókat hoz- nak-visznek, vagy csupán be­jelentik a hibás készüléket. Suhajda Zoltánt, a szerviz vezetőjét abból az alkalomból kerestük fel, hogy részlegük Orion márkaszerviz lett. — Mit jelent ez iaz önök és a lakosság számára? — Nagyon fontos számunk­ra, mivel munkánk elismeré­sét is jelenti, hiszen Pest megyében mi vagyunk az egyetlen Orion márkaszer­viz. Ugyanakkor a lakosság számára is előnyös, hiszen az Orion készülékeket két-há- rom napon belül meg tudjuk javítani, mivel az Orion gyárral kötött szerződés alap­ján közvetlenül a gyártól kapjuk az alkatrészeket. Mint Orion márkaszerviz, az egész megyéből hozzánk tar­toznak az olyan speciális ja­Nagy Sándor területe a rá­diók, erősítők, lemezjátszók javítása vitások, mint az Orion szí­nes készülékek képcső- vagy készülékcseréje. Tehát mi — Az elmúlt esztendőkben a Forte többször került az ér­deklődés középpontjába a szokványostól eltérő vállalati szervezet létrehozása, a komp­lexbrigádok megalakítása, vagy éppen a kísérleti bérsza­bályozás bevezetése miatt. — Sosem szándékoztunk ön­célú módosításokat végrehaj­tani a vállalati mechanizmus­ban, hanem az új megoldások mind azt a célt szolgálják, hogy hatékonyabb, eredmé­nyesebb legyen a munkánk. Ezek egyikéről, a piacfelelősi rendszerről már volt szó. Igye­keztünk a vállalati szervezetet rugalmasabbá tenni oly mó­don, hogy több közbeeső dön­tési szintet megszüntettünk, osztályokat vontunk össze, ugyanakkor sokkal több önál­lóságot adtunk a döntésekben az egyes osztályök, munkahe­lyek vezetőinek. Erről a meg­oldásról réa már nyugodtan elmondhatom, hogy beváltotta’ a hozzáfűzött reményeket. tői a legközelebbi vasútállo­más több mint három kilomé­terre van. A vácdukaiak ké­résére a Volán 1986 májusá­tól új járatot indít, mely Vác-' ról 11.50 órakor indul és Vác- dukán keresztül 12.13 órára érkezik a vácrátóti vasútállo­másra. Vácrátóti vasútállo­másról 12.25 órakor indul és Vácdukán keresztül 12.48 órá­ra érkezik Vácra. Ezen kívül 1985. december 2-től új járat indul 16.05 órakor Vácdukáról a ' vácrátóti vasútállomásra, a vácrátóti vasútállomásról 16.05 órakor egy másik járat indul Vácdukára. A vácdukai lako­sok ama kérését, hogy a vác —gödöllői autóbuszok Vácdu­kán keresztül közlekedjenek, azért nem- lehet teljesíteni, mert akkor a máriaudvaria- kat és a csörögieket nem tud­nák elszállítani. A nagybörzsönyiek kérésé­re a reggel közlekedő Dré- gelypalánk—Szob autóbusz a községet is érinti. Teljesíti a Volán a • váchartyániak kí­vánságát is, hogy Püspökszi­lágyról 6.50 óra helyett 7.10 órakor induljon az autóbusz. A püspökhatvani és galga- györki szülők gondját csak úgy tudja megoldani, hogy is­kolai napokon Vácról 14.35 órakor induló járat Ácsáig, a 16.30 órakor induló járat Cső­várig közlekedik. Őrbottyán- ban 1985. december 2-től új járat indul a Fő utcától 11, a vasútállomástól 11,07 órakor. 1985. december 2-től sza- dabnapokon Vácról Kosdra 16.55 .órakor, Kosdról pedig 17.05 órakor indul új járat Vácra. Ugyancsak december 2-től — a kosdiak kérésére — a Vácról 6.30 órakor induló autóbuszt öt perccel később indítják. A kosdiak még kér­ték, hogy a 15.15 és 19.15 óra­kor induló autóbuszokat is öt perccel később indítsák a vá­ci autóbusz-állomásról. Ezt nem teheti a Volán, mert ezek az autóbuszok azonnali forduló után sem érnék el Vácott a budapesti csatlako­zást. A fejlődéssel az igények megnőnek. A tömegközleke­dési vállalatok megígérték, hogy ezeket a változásokat folyamatosan figyelemmel kí­sérik és lehetőségeik szerint kielégítik az igényeket. M. Gy. rendelkezünk olyan hiány­cikkel is, mint a színes kép- cső. j — Hány készüléket javíta­nak havonta? — Mintegy háromszázat, a színesekből 8-9 típust, a fe­kete-fehér készülékekből 12- 15 típust javítunk. További öt műszerészünk Vác területén, illetve Dunakeszitől Bernece- barátiig helyben javítja a ké­szülékeket, naponta mintegy 40-50-et. Rádiórészlegünkben havonta mintegy kétszáz, két­százötven készülék fordul meg. Az Orion készülékek­hez a gyárból kapjuk az al­katrészeket mint márkaszer­viz. De ez nem jelenti azt, hogy Videoton és más gyártmányúakat nem javí­tunk. Nagyon jó a kapcsola­tunk a Videoton gyárral is és sokszor kisegítenek al­katrészekkel. — Mit vállal még szervi­zük? — Tevékenységűink körébe tartozik a lemezjátszók, erő­sítők, hangfalak, magnetofo­nok javítása. De hoznak hoz­zánk nyugati márkájú rádió­kat is áthangolásra. Távlati terveink közt szerepel az egy­re inkább elterjedő videó- készülékek javítása is. Mun­kánkat úgy igyekszünk vé­gezni, hogy azzal megrende­lőink elégedettek legyenek, s hogy a reklamációk teljesen megszűnjenek. — Akadhatnak, akik ilyen esetben a vezetői tekintély csorbulásától tartanak. — Sohasem állítottam, hogy én vagyok a legokosabb ember ebben a gyárban. De ha így is lenne, akkor se érthetnék egy­magám a legjobban a vegyé­szeitől a termelésszervezésig, a számítógépek programozásá­tól a gépszerkesztésig. Szeren­csére pines is rá szükség, hi­szen a Forte rendelkezik kivá­ló szakemberekkel, akik .folya­matosan karbantartják isme­reteiket. Munkatársaim rend­szeresen járnák külföldre, a gyár költségére, munkaidő­kedvezménnyel tanulhatnak nyelveket, kiváló szakkönyv­tárunk van. — Ideális állapot, ha min­denki egyként helyesli az új megoldásokat. — No azért korántsem megy ez mindig az egyik napról a másikra. A komplexbrigádok megalakításával az volt a cé­lunk, hogy a termelés külön­böző területein dolgozó kulcs­embereket ösztönözzük i az eredményesebb munkára. Az új ösztönzési rendszer beveze­tése nagy vihart kavart, ám » következő esztendőben, ami­kor ennek eredményeként 120 millió forinttal nöi»ekedett a nyereség, már mindenki belát­ta, hogy érdemes ezzel a mód­szerrel tovább dolgozni. Re­mélem, hogy a szintén jelentős költséggel és rengeteg munká­Dolgozni csak pontosan A Széchenyi-szorosban, jelentem, minden csendes ... Azaz, a kiárkolt, csővezetékekkel pántlikázott váci Széchenyi utca — mint munkaterület — mentes min­denféle kattogó-dübörgő-sistergő zajtól. Illetve ... Egy, .csak egy lapátos legény van talpon;-szorgalmason koto­rássza a kavicsos omladékát lenn, a munkaárokban. Hangyaszorgalmú lévén, legföljebb az utca végén, a fel­tört -„asztafltugart” kaparászó társainak integet valamit. A leendő gázvezeték csövei unottan ásítoznak a mun­kaárok fölött keresztbe fektetett pallókon. S velük pár­huzamosan — szintén pallódeszkákon — gyalogosok ara­szolnak, kerülgetik egymást és a babakocsikat vonszoló kismamákat, hiába, egyszemélyes ez a hevenyészett járda. Szitkok fröccsennek szét a pallón, gombok pattannak, harisnyák szakadnak. S a gyalogosok népe araszol to­vább. Piaci nap van, déli csúcsforgalom Hát araszoljunk. — Meddig még? — kérdezem a lapátos fiatalembert. — Ha így dolgozik a brigád, akkor akár tavasszal i-s találkozhatunk — szól föl a mélyből. — Hol kiásunk egy gödröt, hol meg betemetjük azt. Állítólag nem jó az ütemrajz, vagy micsoda Szóval, a mérnöki munka nem az én dolgom — fordul el. s lapátol tovább. Az egyik csövön ottfelejtett hegesztőkészülék. Komoly márka. — S az miért nem dolgozik? — mutatok a gépre. A férfi legyint. — Nem tudjuk, hogyan működik. Állítólag senki sem ismeri. Azért. Araszolunk tovább a pallón. Itt fönn gombok röppen­nek, elfojtott káromkodások, s ott lenn, a munkaárok­ban csend honol. S valami béke. (Besze) va! létrehozott számítógép- központ ugyanígy beváltja a hozzáfűzött reményeket. — Ennyi újítás ellenére a váci vállalatok közül talán csak a Fortéban nem működik vállalati gazdasági munkakö­zösség. Miért? — Válaszolhatnám egysze­rűen csak azt is, hogy nálunk nincs a termelésben olyan szűk keresztmetszet, amelyet csak egy vgmk működtetésével le­hetne feloldani. Van is ebben igazság. De a valósághoz tar­tozik az is, bogy nem szeret­nénk mesterségesen feszültsé­get teremteni dolgozóink kö­zött. a legjobtr munkásokat és mérnököket, irányító szakem­bereket az anyagi ösztönzés különböző módszereivel akar­juk megfizetni. Ennek ellenére is előfordulhat, hogy egy adott feladat jobb megoldása érde­kében magunk is alakítunk vgmk-t. — A beszélgetés eddigi ré­széből kiderült, a Fortéban többször is sikerült másoknál korábban reagálni a világgaz­daság. vagy a hazai szabályo­zás változásaira. A magyar vállalatok többségénél hama­rabb kezdték el kutatni az anyag- és energiatakarékosság lehetőségeit, vagy tértek rá a differenciált bérezésre. Ilyen kockázattal járó döntések minden ódiumát egyetlen ve­zető sem vállalhatja.. — Ha nem is hivatalosan, de nálunk már évek óta mű­ködik vállalati tanács. Az igazgatói szoba gyakran színhe­lye kemény vitáknak, melyek­nek közgazdászok, műszakiak, a pártbizottság és a szakszer­vezet tisztségviselői is része­sei. A közelmúltban néhány fiatal vezetőt bíztunk meg, hogy önállóan, egy-egy tanul­mányban dolgozzák fel a vál­lalati munka gyenge pontjait. Nos, írásukat olvasva, beval­lom, nemegyszer nagyokat nyeltem. — Tehát vannak a Forte szervezetének is gyenge pont-, jai, gazdálkodási, emberi hiá­nyosságai? — Természetesen számos fo­gyatékossággal küzdünk mi is. Az a jobbik eset, ha felismer­jük ezeket. Tuc^uk például, hogy a Fortén' belüli kutató­munka nem elég eredményes, elsősorban azért, mert nem tu­dunk erre a célra elég pénzt áldozni. Okkal vagyunk rá büszkék, hogy a Fortéban ki­csi a fluktuáció, s hogy igyek­szünk saját fiataljaink közül vezetőket nevelni. De mindez egy kicsit már a belterjesség irányába hat. Friss szemléletű, képzett külső szakembereket kell keresnünk néhány poszt­ra. Többek között ezért gon­dolkozunk azon, hogy a fiatal Forte-dolgozók számára gar­zonházat építünk, hogy gyöke­ret verhessenek Vácott. Ha­sonló probléma, hogy egyre magasabb a Fortéban a nők aránya. Talán bizonygatnom se kell, hogy mennyire megbe­csüljük nődolgozóinkat, de ér­demes' alaposan elgondolkoz­nunk azon, hogy mi váltja ki< ezt a folyamatot? Folytatha­tom a gyengülő munkafegye­lemmel, amelyet az okok elemzése nélkül csak szigorral aligha lehet megszüntetni. Sok, a tennivalónk az egyszerű, fi­zikumot nyűvő. idegölő ma­nuális munka megszüntetésé­ben is. A legnagyobb hiányos­ság mégis az lenne, ha hibáin­kat nem mernénk bevallani, a rossz szervezet, az üzemi de­mokrácia gyengesége, vagy a hibás vezetői szemlélet útját állná a jobbító szándékú kri­tikának. őszintén bízom ab­ban, hogy ezek a káros tulaj­donságok a továbbiakban sem gátolják a Forte fejlődését. Csulák András össze kell fogni! Ne maradjon büntetlenül 2 Számtalanszor talállcoz- ^ hatunk közútjainkon olyan £ magatartással, amely £ ugyan a KRESZ szabályai- f ba nem ütközik, azonban $ a közlekedési morált ká.- i rosan befolyásolja. Ilyen esettel találkoztam a minap, amikor családommal a Széchenyi utcában a vasút­állomásra igyekeztünk. Az UR 00-80-as- rendszámú Lada gépkocsi ifjú vezetője, han­gos dudaszóval és a gépkocsi­ból kikiabált trágár megjegy­zéseivel hívta fel magára a figyelmet. Felháborító' visel­kedésére nem reagáltunk, ezért megkerülte a háztömbö. két és a következő sarkon folytatta tovább a járókelők zaklatását. Éles kanyart téve csupán akkor állt odébb, amikor felírtuk a rendszámát. Sajnos nem egyedi az eset. Már mások is jelezték, hogy ugyanez a gépkocsi sűrűn fel­bukkan a reggeli órákban a vasútállomás környékén, a délutáni órákban pedig a középiskolák környékén is. Egyre többször találkozunk olyan fiatalokkal, akik gép­kocsiba ülve garázda viselke­désükkel ifibbnek érzik ma­gukat, zaklatják a járókelő­ket. • elsősorban a fiatal lá­nyokat; de ezáltal zavarják a közúti forgalom rendjét is. — Hogyan lehet védekezni ellenük? — kérdeztük Varga László rendőr alhadnagyot, a Váci Rendőrkapitányság köz­lekedési alosztályának veze­tőjét. — Sajnos sokain találkoz­nak ilyen esetekkel és ott a helyszínen védekezni sem tudnak ellenük, hacsak nincs rendőr a közelben. Viselke­désük ugyan a KRESZ szabá­lyaiba nem ütközik, azonban tettük kimeríti a becsület- sértés fogalmát,, s a bíróságon lehet miatta elégtételt kérni. Első teendőként a gépkocsi rendszámát kell felírni, ennek alapján a központi nyilván­tartóból a rendőrség kikeresi a tulajdonos adataié. A rend­szám alapjá-n minden esetben el tudunk jutni a tulajdo­nosig, illetve a garázda ma­gatartást tanúsító személyek­hez. Számunkra is nagyon fontos, hogy ne maradjanak büntetlenül az ilyen maga­tartást tanúsító vezetők. A rendőrség is igyekszik az ilyen eseteket tettenérni, azonban szükséges, hogy a lakosság is segítse a munkán­kat. Papp László Szánló Piroska képei között Ma délután 5 órakor nyí­lik meg a Madách Imre Mű­velődési Központban Szántó Piroska festőművész kiállítása. Utána férjével, Vass István költővel együtt találkozik a város művészetpártoló közön­ségével. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Utasok panaszai nyomán Új járatokat indít a Volán Egyeztették a menetrendet

Next

/
Oldalképek
Tartalom