Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-04 / 233. szám
Este hat órakor Mesterségek művészete A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1985, OKTOBER 4., PÉNTEK Flálnnk még nines, de lehetne Családi házakat - VELQX-ból A múzeumi és műemléki hónap Nagykőrösön is sokféle figyelemre méltó eseményt ígér, amelyeken szívesen látják a ceglédi érdeklődőket is. Október 5-én, szombaton délelőtt 11 órakor a múzeumban Gerencsér László kovácsmester műnkéiből nyílik kiállítás, amelyet dr. Bodóczky László, az MSZMP Kecskemét Városi Bizottságának első titkára nyit meg. Ehhez kapcsolódik dr. Novák László néprajzkutató előadása Mesterségek művészete címmel. Hetedikén este hat órakor Föltárul a múlt — jászok a középkorban címmel dr. Sel- meczi László kandidátus, a Művelődési Minisztérium múzeumi osztályának vezetője számol be kutatásainak eredményéiről. Tizennegyedikén Tengelytörő kátyúk, mély gödrök veszélyeztetik a forgalom biztonságát az Örkényi úton. Erről írnak levelükben az ügyeriak. Azt szeretnék, ha minél előbb begyógyítanák az út sebeit, hiszen számukra ez az útvonal a város egyetlen megközelítési módja. A városi tanács vezetőitől megtudtuk, hogy az útjavítást halaszthatatlan teendőnek ÖXtáber 7-től 13-ig Hétfő, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Hétfői hullámhossz. Nyugdíjasok magazinja. Zenés riportműsor. (A tartalomból: Szüret idején. Az orvos,, dr. Kocsis Károly válaszol.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Rockpercek a Led Zeppelin együttes felvételeiből. 17.15: Kallódó fiatalok. 17.45: Szentesi citerá- sok. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szerda, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. Johnny Holliday énekel. 17.15: Hazai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. 17.20: Üj felvételeinkből. A jászberényi tanítóképző női kara énekel. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési magazin. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Szolgáltatás vagy kiszolgáltatottság. Zenés riportműsor. 18.00 —18.30. Alföldi krónika. Péntek, 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Roppanástól koppanásig. Könnyűzenei lemezbemutató. 17.35: Bekeretezett pénzügyek. 17.50: Pár perc dzsessz. Eugen Cicero zongorázik. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román nemzetiségi műsor. 7.30: Rádióví- kend. (A tartalomból: Hírek. Programok. Sport. Lapszemle. Piac.) 8.00—8.40: Szerkesztik a hallgatók. Előadók ábécében. 8.40: A héten történt. 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. 9.30— 10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap, 9.00: Műsorismertetés. Programajánlat. 9.05: Tánczene a szerzők előadásában. 9.20: Bács-Kun napló. 9.25: örökzöld melódiákat játszik Karel Vlach zenekara. 9.40: Egy gyűjtemény a világból. 9.50: Ritmikus percek az Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap: Jim Craig (ausztrál kalandfilm). Éjszakai előadás szombaton: Languszta reggelire (olasz filmvígjáték): A kamaramoziban: Átkozottak, szeretlek titeket (olasz film). A mesemoziban, szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Arányember (magyar film). Abony, szombaton és vasárnap: Tűztorony (kanadai bűnügyi film). Szombaton éjsza- l&i előadás: Amerika (ameDramatikus népszokások és maszkok címmel tart előadást dr. Űjváry Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár. Huszonegyedikén dr. Novák László beszél csehszlovákiai tanulmányújáról. Ugyanekkor Farkas Péter irodalomtörténész muzeológus Tolnai Lajos Sötét világ című művének hely- történeti vonatkozásait taglalja. ö lesz a huszonnyolcadikai előadás előadója is, amikor azokról a pedagógiai eszmékről beszél, amelyek idős Szász Károly és Fáy András életművében fellelhetők. Simon László régész muzeológus 1984 —85-ös nagykőrösi ásatásainak eredményeit tárja a hallgatóság elé. Az előadások este hat órakor az Arany János Művelődési Központban hangzanak el. ítélik meg az illetékesek. Betonszegéllyel kellene megerősíteni, szélesíteni, záróréteggel fedni. Ahhoz, hogy ‘hosszú időre szóló helyreállítás menjen végbe, több millió forint szükséges. A tanács árajánlatot kér az útépítő vállalatoktól és keresi a megoldást a pénz mielőbbi előteremtésére. észt rádió felvételeiből. 10.00: Észak-fok rokonság. Szolnok —Tallinn testvérvárosi kapcsolatáról. 10.30: Popsztárok ábévében. Közben: Noteszlap. 11.00—11.30: Szlovák nemzetiségi műsor. 18.00—18.30: Hangos újság. Az adások mindennap az 1350-es kilohertzen hangzanak el. _i_ Szombat Teke: A Teleki utcai pályán 10 órától Ceglédi KÖZGÉP— BKV Előre NB I-es férfitalálkozó. Az újonc ceglédiek a magyar bajnokot fogadják. Tömegsport: Ceglédi ősz futónap. A legfiatalabb és a legidősebb részvevők között ajándékokat sorsolnak a négy-, illetve tízkilométeres táv teljesítése után. A futók a CVSE- pályáról indulnak a Budai út környékére délelőtt tíz órakor. Nevezni a helyszínen lehet. Az ifjúmunkás- és szakmunkástanuló-napok olimpiájának körzeti döntője délelőtt 9 órától a CVSE sporttelepén, kézilabdában és labdarúgásban. Nevezéseket ott is elfogadnak. Szombat és vasárnap Tenisz: Először rendezik meg a városi amatőr tenisz- bajnokságot, amelyen igazolt játékosok nem vehetnek részt. A jelentkezéseket péntekig fogadják el a sportfelügyelőségen. A bajnokság szombat reggel 8 órakor kezdődik és vasárnap folytatódik a gimnárikai dokumentumfilm). Vasárnap délután: Koma kalandjai (szovjet film). Ceglcd- berccl, szombaton: A szavanna fia (olasz-NSZK kalandfilm). Vasárnap: Balfácán (francia filmvígjáték). Törtei, szombaton és vasárnap: Excalibur I-II. (ír kalandfilm). Jászkarajenő, vasárnap: A 3. számú űrbázis (angol tudományos-fantasztikus film). Dán- szentmiklós, szombaton délután: Kölyökbanda (francia ifjúsági kalandfilm). Szombaton, este: Nevem Senki (olasz kalandfilm). Egy korábbi írásunkban a ceglédi székhelyű Dél-Pest Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szándékáról tettünk említést. Nevezetesen arról volt szó, hogy — igény esetén — nagyjából kilencezer forintos négyzetméterenkénti áron, viszonylag gyorsan tudnának magánmegrendelőknek is VE- LOX-technológiával házat építeni. Már akkor elhatároztuk, hogy utánanézünk a dolognak. Csak nálunk új A nyomok Szegedre vezettek, az ottani székhelyű tervező szövetkezethez. Kiderült, hogy az érdeklődő e,cégen keresztül terveztethet, valamint vásárolhat meg ilyen technológiájú lakásokat. A Tervszöv főmérnöke, Hit- nyady László irodájának fala tele szebbnél szebb színes fényképekkel — mintegy illusztrálandó a talán száraznak tűnő műszaki adatokat. A szakember nem rejtette véka alá véleményét a hasai építőanyagok kínálatáról, s a tervezői szándékot vezető — olykor kényszerű — harcról sem. De erről később, elsőbb ismerkedjünk meg magával a VELOX- technológiávall Az eljárás — mint annyi más — csak nálunk új! Az ziumban, a mezőgazdasági szakközépiskolában és a kórházban. Szabad hétvége a tornacsarnokban. Bárki használhatja a sportszereket, a kondicionálótermek berendezéseit. A nőknek mindkét napon délelőtt 9- től 12 óráig kedvezményesen működik a szauna. Részletes program: Szombaton 9 órától aerobic mindenkinek, 10 órakor sportolnak az óvodások, 11 órától általános iskolások játékos vetélkedője, délután 1 órától karateedzés és -bemutató. Vasárnap 9 órától Sportol a család, fél 11-től általános iskolások játékos foglalkozása, délután 1 órától férfi labdarúgó villámtorna, helyszíni nevezéssel. Vasárnap Labdarúgás: A gerjei pályán délután 3 órától Bem SE—Pi- lisvörösvár megyebajnoki mérkőzés. Az egyre jobban magára találó Bem SE esélyese a találkozónak. A körzeti bajnokságban (az összecsaipások az elöl állók otthonában délután fél 3-kor, az ifjúságiak előtte, fél 1-kor kezdődnek): Törtei—Maglód, Men- de—Tápiőszőlős, Ecser—Dán- szentmiklós, Nyáregyháza— Ceglédbercel, Gyömrő—Abony, Albertirsa—Csévharaszt. Léránt Zsuzsa művei Szobrok a kúriában Az abonyi falumúzeum galériájában (volt Vigyázó-kú- ria) október 6-án, vasárnap délután 4 órakor Lóránt Zsuzsa szobrászművész műveiből nyílik kamarakiállítás. A XVII. abonyi őszi tárlat címmel rendezett bemutatót Golovics Lajos ■ művészettörténész nyitja meg. anyag gyártása az 1950-es évek közepén kezdődött Ausztriában, majd 1968-tól az eljárást Jugoszlávia, Olaszország, Japán, Venezuela, Irán — és Csehszlovákia is megvásárolta. Hozzánk éppen e szomszédos országból került — a TESCO közvetítésével. Jelenleg évi háromszáz lakás építéséhez elegendő alapanyagot vásárolunk. A tábla alapanyaga puhafahulladékból előállított lemez. A felaprított fát különböző adalékok meg cement felhasználásával formába öntve préselik. Egy-egy tábla 3,5—5—7,5 centiméter vastagságú, fél méterszer kétméteres. Hőtechnikai jellemzők A házépítés a következőképpen történik: a szokásos módon elkészül az alap, majd erre speciális alakú, vashulladékból készített távolságtartó kötőelemek kerülnek — mintha egy nagy nyomtatott E betűt további szárral látnánk el, s a „hátára” fektetnénk. A rövid szárak — méterenként három-négy kapocs kell — tartják az élükre állított táblákat, egymással szemben. Miután így elkészült a ház fél méter vastag VELOX-zsaluzata, ezt ki i kell önteni, betonnal. Mindez addig ismételendő, míg készen nincs az épület. Tehát a tábla egyúttal bennmaradó zsaluzat is. Normál házépítésnél naponta egy-egy sort kényelmesen fel lehet húzni, azaz, öt-hat nap alatt várhatja a födémet a ház. A már említett kapcsokat persze minden sorban alkalmazni kell, s a beton összekötődésére nagyobb munkahézagoknál vaspálcikákat is szúrnak az éppen elkészült rétegbe. Óriási előnye a vázolt rendszernek — fejtegette a főmérnök —} hogy a január elsejével életbe lépő, új hőszigetelési szabványnak megfelel. Kívül hét, belül három és fél centiméter vastagságú VELOX-le- mezt alkalmazva, a sokat emlegetett k értéke — a hőátbocsátási tényezőt jelöli e betű — 0,45 watt per négyzetméter Kelvin. Ez éppen két tizeddel jobb a thermoton téglából épült falakénál, ami pedig majdhogynem utolérhetetlen az utóbbi időben. A technológiát nem lehet eléggé túlbecsülni, hiszen jó néhány, már elkészült épületben egyetlen gáz- konvektorral befűtötték az egész lakást! A ház fejleszthető S mint a leírtakból máris kiderült, a szegedi Tervszöv igencsak odafigyelt a .VI. ötéves terv lakásépítési programjára. Ez ugyanis többek között előírja, hogy mind nagyobb gondot kell fordítani a gazdaságosabb, magasabb használati értéket képviselő lakóházépítési formák elterjesztésére. Így azt is megtudhattuk, hogy a fejleszthető családi házak kategóriájában komoly eredményeket értek el. A VELOX-ról még annyit, hogy a fal a továbbiakban ra- bichálós, szokásos vakolással látható el. A gyorsaság mellett az előbb idézett programhoz kapcsolódik az is, hogy félkész lakás- vagy időbeni építési megvalósulás szintén elképzelhető, akinek csak annyira van pénze, megállhat a földszintnél, s a tetőteret, emeletet majd csak később építheti be. Hunyady László készségesen magyarázta el az építészmérnökök nem túl irigylésre méltó helyzetét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vásárló nem lakást, hanem otthont szeretne, olyat, amelyben például körül lehet ülni a konyhaasztalt — s nem, mint a mostaniakat, hogy mindahányan a másik ház tűzfalát bámulhatják reggeli, ebéd, vacsora közben. Otthont szeretnai tervezni a tervező is — de mit tehet, ha a panel az pont olyan hosszú? Árakról óvatosan Könnyű azt álmodni, hogy rövidebb is lehetne, a gazdasági szabályzók felébresztő hatásúak. (Mint ahogy az is szabályozás kérdése, mi az olcsó, mi a drágább, csak az sokszor.nem kap elég nyilvánosságot.) A VELOX-nál lényegében nincs — nem lehet — méretakadály, ugyanis a vázolt elemek gyakorlatilag fűrésszel a kívánt méretre vághatok, s bármilyen alaprajzot megengednek. Talán már az eddigiekből is kiderült, hogy a várható árakról szólva a főmérnök óvatosan fogalmazott: — azt sok minden befolyásolhatja, a cement, a sóder árától kezdve a szállítási távolságig bezáróan, s akkor még nem is szóltunk a munkabérről. Érdeklődni mindenesetre érdemes — készséggel adnak információt. Ballai Ottó Baráti találkozó Szói a balalajka A Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat ebben a hónapban rendezi meg a XXV. KPVDSZ kulturális napokat, amelybe bekapcsolódik ceglédi területigazgatósága is. Október 7-én este hét órakor Szól a balalajka címmel orosz ételkülönlegességekből készült vacsorát kínálnak a Kossuth étteremben. Tizennyolcadikén Régi étkek — mai ízek címmel tartanak műsoros rendezvényt a Magyar étterémben, amelyhez gasztronómiai tanácsadás társul. Október 24-én délután három órakor Negyven év a szakszervezeti mozgalomban címmel baráti találkozó színhelye lesz a Kossuth étterem, ahol a törzsgárda tagjai, veteránok, KISZ-es fiatalok jönnek össze. Szombat-vasárnap Nem lesz vásár Utcabál a téren A városi tanács művelődési és sportosztályától kapott tájékoztatás szerint az október 5—6-ra meghirdetett ipari és kereskedelmi kiállítás és vásár technikai okok miatt elmarad. , A szombat estére a Szabadság térre tervezétt utcabált viszont megtartják. Kedden Népfrontgyűlés A hozzájárulásról Október 8-án, kedden délután öt órai kezdettel a II-es számú körzeti népfrontbizottság a 203-as számú Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézetben (Hold utca) tart nyilvános tanácskozást, amelyre minden érdeklődőt meghív. A népfrontmunkáról és a településfejlesztési hozzájárulásról hallhatnak lényeges tájékoztatást. C 21-ea gázkazán eladó. Cegléd, Pesti út 68-, Osgyániné, ________ Ke lszobás, fürdőszobás családi ház. 202 négyszögöles kerttel, benne termő gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni: egész nap, Cegléd, Almos utca 20. szám alatt. E cserélném városközpontban lévő két- szoba, összkomfortos, földszinti OTP-laká- somat Érdeklődni: 7 órától 15 óráig a 10- 922-es telefonon, Kerekesné.________________ Fi anmo eladó. Érdeklődd! lehet: Cegléd. Fegyver utca 10, Kertes ház eladó. OTP vagy szövetkezeti lakás cseréje is érdekel. —- Cegléd, Mátyás király u, 7._____________ Ée dálos Simson eladó Cegléd, Kossuth u. 47 szám._________________ Ta valyi morzsolt kukorica eladó. Érdeklődni lehet: Jansik Károly, Albertirsa, Köztársaság u. 39. sz. alatt egész nap. Cegléd, Virág utca 49. szára alatt háromszobás, fürdőszobás családi ház és porta eladó, a porta külön is.________________ A Városi Tanaos Kor- ház-Rendelőintézet pénzügyi osztálya 'közgazdasági érettségivel. számviteli gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt keres. Besorolás szolgálati Időtől függően Jelentkezés a pénzügyi osztály vezetőiénél, Cegléd. Törtei! út 1—3 sz. alatt. _____ Ce gléden, az Oroszlán utca 2. szám alatti családi ház sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető Érdeklődni: a szomszédban. Nyíriéknél. Eladó Törtei, Vörös Hadsereg u. 21. sz alatti kétszintes családi ház. Két családnak vagy közü leinek is megfelel. Központi fűtés. ipari áram van Kisipari műhelynek is alkalmas gazdasági épületekkel. Érdeklődni: a helyszínen, délután két órától. Lószerszám egy lóhoz sürgőben eladó. Cím:, Cegléd, Alkotmány' utca 54. Hamza. Törzskönyvezett vizslakölykök eladók, Cegléd, Besrjyő u 3/a. Érdeklődni: csak dél- után. Tel.: 11-257. Családi náz eladó. Cegléd IX. kerület Sáska utca II. szám. (Kenyérgyár mellett.) ___________________ la nya elaüo öbu négyszögöl művelt területtel, jószág tartásra alkalmas mellék épületekkel Víz, villany van. Cím: Cegléd XII kerület, Értem dűlő 140. szám. Mizsej út mellett. Virásné. t^ossuiti Ferenc u. 48 épületben az 58-as számú fűtött garázs eladó. Érdeklődni: Cegléd T- Kéz utca 4. ősszel is napozhat Pánczél solariumban: Cegléd. Bajcsy -Zsi- linszk v út 51 ______ Ce gléden, a Dobó •Jt(-a 21. szám a.atti ház eladó_____________ Ke rtes ház eladó, Cegléd, Alkotmány utca 38 szám alait. Házhelyek, belterületen, az öregszőlői kö- zépúton eladók. Cím: Cegléd, Szabadság tér 9. sz. Gépi cakkozást rövid határidőre. olcsón vállalok. „Kardvirág PmH.212” jeligére a kiadóba. Telefon: Nagykáta. 370. (13—20 óra közn'tt Vizsgázott kazánfűtőket alkalmazunk azonnal belépéssel. A Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat. Cegléd. Beloiannisz úti távfűtőmű központjában jelentkezzék Ceglédi munkahelyekre kőműveseket, kőműves brigádokat alkalmaz a Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Cegléd, Alszegi út 7. sz*m. Nem házgyári, gáz- konvektoros, 57 nm- es. UI. emeleti, tehermentes, telefonos, öröklakás készpénzért eladó. Érdeklődni: 11-643 telefonon az esti órákban vagy levélcím: Farkas Béla. Cegléd. Kossuth F u 46. IV. lh. III. 12. 2700. Fegyver utca szám alatti beépített padlásteres, négyszobás ház, valamint egy kétszobás udvari házrész a Szőlő utca 24. szám alatt sürgősen eladó. Érdeklődni lehet, Cegléd, Szőlő utca 24. _________________ Üj családi ház eladó vagy emeletes házra cserélhető. Cím: Ceg- léd. Kökény utca 18. Lada 15üü-as személy- gépkocsi. 1987-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Virág u. 4.____________ El adó minden igényt kielégítő két és fél szoba, hallos. erké- lyes öröklakás készpénzért a Marx Károly utcában. Érdeklődni: Cegléd, 11-072 telefonon. ______ Ce gléden idősebb személy eltartását, gondozását vállalnánk megbeszélés alanián. A horgász büfé közelében 300 négyszögöl zártkert, lakható épülettel eladó. Táv, vaev gázfűtéses lakásba kiadó szobát keresek, kizárólag a téli hónapokra. .Ajánlatokat levélben kérem „Megbízható 147 549*' jeligére a Hírlapkiadó V. kirendeltségére. Cegléd. Tpipki nirs .20. Cegléd, Árok u. 8. alatt egy ház és a 10. alatt porta eladó. Érdeklődni vasárnap 12 óráig. Elcserélném pesti, kertes, kétszobás lakásomat Cegléd belterületén levő kertes lakásért. Cím: Jakab László, Budapest XVTTI. kerület. Pest- imre). Erdősáv utca 81 'h, Érdeklődni helyho»i t Eladó 225 négyszög- öles szőlő a Budai úton, a tégiaev-Sr utáni buszmegállónál (Micsurin tarjva rreUett). Érdeklődni' r* A A TbrOtTn ti d Trabant.1 combi. iPiárr. műszakival eladó. — Cegléd, Földvári utca 2 C7 ' •> d ó Zöirl'vi lomban 800 négyszögöles szőlő. lakható épülettel. ViMapv kút van. Érdeklődni lehet.. Cegléd. Mészáros Lőrinc utca 18. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hír! Több millió forintért Az Örkényi út sebei A szolnoki rádió műsora Mozi ■tani Sporthírek Tárva-nyitva a sportcsarnok Futénap, teniszbajnokság