Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-07 / 235. szám

1985. OKTÓBER 7., HÉTFŐ 5 Nyüzsgő hétvég Szentendrén Húsleves illatú vasárnap Harmincéves a ceglédi zenei tagozat ♦ . Rendhagyó ünnep sok muzsikával Részt vettek a régi tanítványok is A húsleves illatú vasárnap délelőttön ellepték a kirándu­lók Szentendre utcáit. A főté­ren oszlott szét a tömeg: ki a Kovács Margit Múzeum, ki a Duna-part, de legtöbben a mű­velődési központ felé vették az irányt. A vénasszonyok nyara nem csupán a szórakozni, kikap­csolódni vágyókat örvendez­tette meg. A szentendrei mű­velődési központ népművelői örömmel nézték a nyüzsgő tö­meget. Még álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen ragyogó napsütésben várhat­ják a családi vasárnapra a kicsinyeket és a nagyokat egy­aránt. Mindenki kedvére — Az évszakonként meg­tartott ócskapiacra és csere­berevásárra egyre többen ér­keznek — mondotta dr. Tóth Béla, a művelődési központ igazgatója, miközben a házi­gazda jóleső érzésével tekintett körül. — Minden alkalommal valamilyen meglepetést is ké­szítünk. Azt szeretnénk, ha a családok valamennyi tagja közös szórakozásra lelne. Ugyanakkor megvan annak a lehetősége, hogy egy-két órá­ra külön programban is részt vehessenek. Mese videoshow várta már kora reggel a gye­rekeket. A Birodalom vissza­vág című film délelőtti vetíté­se olyan sikeres volt, hogy délután megismételtük. Sokan érkeztek a Legó-összerakó ver­senyre. A felnőtteket egész nap fodrász-, kozmetikus-be­mutató és tanácsadás várta. Délután a szkanderversenyen drukkolhatott az érdeklődő. A jövő álma A színpad volt a Legó- verseny színtere. A gyerekek nagy hévvel kezdtek munká­hoz. Ki-ki elképzelése szerint épített házat, várat, kisautót és még ki tudja mi mindent! A budakalászi Wagner Anikó egy kisvárost álmodott meg. Testvére ügyelt a részletekre S a kérdésre, hogy milyen vá­rost építenek, természetesen azt válaszolták, hogy Byda- kalászt. S mi az, amit odakép­zeltek? — A központban nagy park van — magyarázta a hatodi­kos Anikó. — Mi mindenkép­pen építettünk kórházat, ben­zinkutat. Még autópályát is elképzeltünk, hogy jobb le­gyen a közlekedés. Mindez két óra alatt el is készült! Addig, amíg a gyerekek megálmodták a jövő kisváro­sát, anyukáik bekukkanthat­tak a fodrász-, kozmetikus­műhelybe. Átváltoztatjuk, hir­dette a felirat, sejtetvén, hogy olyan titkokat tud meg az er- rejáró, amivel megszépülhet. Nos, voltak bátor vállalkozók, akik társaik szűrne láttára cseréltek frizurát, csináltattak új sminket. S hogy mennyire változtak meg? Senki sem tud a bőréből kibújni, ám fontos az illúzió, hogy ezen a vasár­nap délelőttön szebbek, fia­talabbak lettünk. Csereberélők Még így is szűknek bizonyult a művelődési központ. Pedig a ház előtti meglehetősen nagy szabad teret foglalták el a cse­reberélők. s az ócskapiac el­adói és vásárlói. — Legközelebb én is elho­zom a régi, megunt holmikat — mondogatta a ceglédi Já­vor Imre. — Csak rakosgatjuk egyik sarokból a másikba a kiselejtezett játékokat, újságo­kat, kinőtt ruhákat. Tulajdon­képpen az is izgat, milyen ki­állni és árusítani. Én eddig csak vevő voltam, itt kipró­bálhatnám a--pult másik olda­lát is. A húsleves illatú vasárnap délelőttön kicsinyek és nagyok jól érezték magukat Szent­endrén. A környékről, a fővá­rosból egyre többen érkeztek. A rendezők számára ez a leg­nagyobb boldogság: amikor megpezsdül az élet a ház kö­rül. Erdási Katalin Legyen a zene mindenkié! Ez a szép, de elcsépelt, jel­szóvá koptatott gondolat fo­gadta a ceglédi művelődési ház színháztermébe belépő vendégeket, akik az ünnepi tanácsülésre és a hangver­senyre gyülekeztek. És itt ki­vételesen nem éreztük azt, hogy a mondat üres frázis, hi­szen a város zenepedagógusai kereken harminc éve azon fá­radoznak, hogy zeneértő és ze­neszerető fiatalok kerüljenek ki a Táncsics Mihály Általá­nos Iskola padjaiból. Ezért is hívták életre három évtized­del ezelőtt a zenei tagozatot. Ha átlag osztálylétszámokkal számolunk, akkor is közel öt­ezer diák került közelebb az élet egyik legszebb adományá­hoz, a muzsikához, és ez egy kisváros életében nagyon nagy szám. Semmi sem bi­zonyíthatná egyértelműb­ben, hogy a maroknyi, fel­készült és lelkes tanártár­saság eredményes munkát végzett, mint az, hogy az egy­kori tanítványok a gyerekei­ket is a zenei tagozatra írat­ják be, ha sikerül. Olyan nagy ugyanis az érdeklődés, hogy a jelentkezők közül válogat­niuk kell. Volt közönség Zsúfolásig megtelt már Szö- nyi Erzsébet zeneszerző és Ko­vács Lajos nyugalmazott me­gyei szakfelügyelő előadására is a terem. Sokan az ajtóban állva hallgatták a zenei neve­lés időszerű kérdéseivel kap, csolatos gondolataikat. Rendhagyó módon, okosan szervezték meg ezt az ünne­pet: meghívták a régi tanítvá­nyokat, hogy az egymás után következő generációk együtt tekintsenek vissza a megtett útra, A harminc-negyven éve­sek és a mai kisdiákok együtt tapsoltak az egykori növen­dékek h.angvec&eRxén+i Csupa olyan fiatal adott ugyanis koncertet, akik valaha tán- csicsosok voltak. — Ma ők az est fénypontjai, akik előadóművészek, szólis­ták, énekesek lettek, de nem­csak rájuk vagyunk büszkék, hanem azokra is, akik most a közönség soraiban ülnek, de sok országos vetélkedőn, kó­rustalálkozón részt vettek, si­kerrel, és itthon, a város ün­nepségein sokszor gyönyör­ködtették énekükkel a hallga­tóságot — mondja Szabó Sán- dorné, az iskola igazgatója. Az, hogy iskolánkban az át­lagosnál több a zenét kedvelő tanár — talán különösnek ta­lálja, de így van — a tagozatos gyerekeknek is köszönhető. Gyakran meghívjuk őket a zeneiskolai koncertekre, együtt járnak operába, így ők is kö­zelebb kerülnek a zenéhez. A vendégeket elsőként a ze­nei tagozat kórusa köszöntöt­te. Garas Kálmánná tanárnő 1962 óta látja el a karvezetői teendőket, sok siker fűződik nevéhez, áldozatos munkájá­hoz. A kórus szólamai tisztán szólaltak meg és plasztikusan alvadtak össze polifon dallá. Okos szó szívünkhöz Gruiz Anikó, az iskola egy­kori növendéke ma már kivé­teles tehetségnek ígérkező szí­nész Miskolcon. Töprengve, lázadozva, torokszorítóan szé­pen mondta el Szilágyi Do­mokos hatalmas ívű versét, a Bartók Amerikában-t. Ezután ismét a kórus következett. Be­leéléssel és gyermeki tiszta­sággal egyként lelkesen éne­kelték a Csík megyei népda­lokat és a japán bölcsődalt. Bognár Judit zenepedagógus lett. Itt Chopin f-moll balla­dáját szólaltatta meg. Élmény volt Lugosi Miklós klarinétjátékát hallgatni. A Velencei karnevál aranymasz­kos dámái, papírvirágos, üde kis cselédjei, a rutimmozdulat- tal dolgozó gondolások szinte megelevenedtek a szemünk előtt. Egy csipetnyi nyári éjt varázsolt a színházterembe. Béres Judit egyetemi hallgató, nyurga bakfisnak is nézhet­nénk, de micsoda gyönyörű hang van a torkában! Két kézzel szórta elénk a dalla­mot díszítő rózsákat: csángó népdalokat énekelt. A dallam »mögött sötétlő tragédiák még nem érintették meg, de jobb is. ha egy húszéves lány az élet lángját látja, nem a füst­jét. Üjabb hangszerszóló kö­vetkezett, Tarancsák Mária Mozart G-dur szonátáját szó­laltatta meg. Mi jöhet még? Nem fukarkodhatunk a di­csérettel : Erdélyi Erzsébet operaénekes is szuggesztív Évfordulók 1986 Jeles emlékek, nagy események KÖZELEDIK az év vége. Ezt bizonyítja, hogy megje­lentek a kalendáriumok, az évfordulós kiadványok. A Kossuth is kiadta az ismere­teket terjesztő, a legfonto­sabb évfordulókra emlékezte­tő, az Évfordulók 1986 című kötetét, amely hónapról hó­napra tartalmazza nagy em­bereknek, említésre méltó ese­ményeknek, folyóiratoknak neveit, akikre, illetve ame­lyekre érdemes emlékeznünk, hiszen valamilyen formában befolyásolták életünket, előbb­re vitték a társadalom, az emberiség ügyét. Ebből a szempontból az 1986-os esztendő nagy év lesz, hiszen száz évvel ezelőtt született Kun Béla, a magyar kommunista mozgalom ki­magasló személyisége, R ázz Aladár, a cimbalomművészet zsenije, Ernst Thallmann, Hamburg harcosa, a német munkásosztály kimagasló alakja, Pogány József esztéta, a Tanácsköztársaság neves fi­gurája, Münnich Ferenc, az újkori magyar történelem is­mert közéleti embere, és Baj- csy-Zsilinszky Endre, a két háború közti időszak polgári ellenzékének vezére, a magyar ellenállás mártírhalált szen­vedett hőse. Emlékezünk Teleky László­ra, Kossuth küzdőtársára, Pau­ley Edére, a magyar „arany­kor” szervezőjére, Tóth Ár­pádra, a csend költőjére, Kriza Jártasra, aki a Vadró­zsákat, a népdalokat össze­gyűjtötte, Liszí Ferencre, aki 175 évvel ezelőtt született, s halhatatlan zenei műveket komponált. Évfordulós ese­mény az is, hogy József Atti- ‘a iapja, a Szép Szó ötven évvel ezelőtt jelent meg, * már annak is hetvenöt éve, hogy megnyílt a Népopera, a mai Erkel Színház. Gárdos Miklós által össze­állított és szerkesztett köte­tet népes szerzői gárda írta. Mindegyik mű önállóan is megállja helyét, hiszen, ha elolvassuk, újabb ismeretek­kel gazdagodunk, s egyben azt is látjuk, hogy kik is vol­tak azok, akik formálták a magyar közvéleményt, vagy munkásságukkal, életükkel hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez. Gondolunk itt például James Wattra, a ne­ves angol mérnökre, aki fel­találta a kondenzátoros gőz­gépet. Januárban lesz két­százötven esztendeje, hogy megszületett, s munkássága ismert, mégis érdemes újra felidézni alakját, azt, hogy a hajóépítő ezermester fia hogyan jutott el odáig, hogy az emberiségnek tudta aján­dékozni remek találmányát, a gőzgépet, amely forradalma­sította az iparosodást. Szob­rát Budapesten a Keleti pá­lyaudvar homlokzatán is lát­hatjuk. Érdemes rá emlékezni a neves évforduló alkalmából. Már annak is huszonöt éve, hogy Kennedyt, az Egyesült Államok elnökét meggyilkol­ták. Kétségtelen, hogy Ken­nedy a polgári társadalom neves politikusa volt. Mégis úgy kell rá gondolnunk, mint aki észrevette és megértette, hogy a világban kialakult vi­szonyok már nem az Egyesült Államok javára vannak vál­tozóban: a kapitalizmus hely­zetét a szocializmus előretö­rése s a fejlődésben elma­radt országok jogos és nö­vekvő, változást követelő po­litikai előretörése jellemzi. Félreérthetetlenül antikommu- nista volt, de megértette az idők szavát, felismerte, hogy a békát reális veszély fenye­geti és igyekezett tárgyalások útján megoldani a problémá­kat. Jómagam is mindig elgon­dolkoztam rajta, hogy ki is lehet Bundenz József, akiről Budán utcát neveztek el. Legutóbb is jártam benne, egyik festőművész barátomat látogattam meg, akinek mű­terme van a szép fekvésű, dombra futó utcában. S ép­pen ebből a könyvből tudtam meg, hogy az utca névadója a magyar nyelvtudomány egyik legnagyobb alakja. Né­met származása ellenére na­gyon érdeklődött a magyar nép élete, múltja, nyelve iránt. Százötven esztendővel ezelőtt, 1836. június 13-án született Rasdorfban, az ak­kori hesseni választófejede­lemség egyik apró falucská­jában, középiskoláit elvégezve Göttingába ment tanulni, az indogermán nyelvészetből és régészetből doktorált. Még egyetemista korában elhatá­rozta, hogy életét az altáji nyelvek kutatásának szenteli. Megismerkedett Hunfalvy Pál neves nyelvésszel, s Magyar- országra költözött, kutatta a magyar nyelvet, tanított és egymás után írta nyelvészeti cikkeit. Megírta a Szóegyez­tetések című könyvét, s 1878- ban Hunfalvy Páltól átvette a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztését. Tudományos munkásságával nagyban hoz­zájárult a magyar nyelv ki- teljesedéséhez. Működésére a világ minden részén felfi­gyeltek, számos nemzet tün­tette ki, akadémiák jutalmaz­ták, 1892-ben hunyt el, s benne a magyar nyelvtudo­mány korszakos művelőjét ve­szítette el. LEHETETLEN persze egy recenzióban mindenre felhív­ni a figyelmet. Csak azért emeltem ki néhány mozzana­tot, nevet, hogy jelezzem: na­gyon jó, tartalmas a most megjelent Évfordulók kötete, jó, mert az 1986-os év gaz­dag lesz évfordulókban, ese­ményekre való emlékezések­ben. S azok, akik valamilyen formában foglalkoznak ezek­nek az évfordulóknak, ünne­peknek az előkészítésével, na­gyon jó segítőeszközt kapnak ezzel a kötettel, mert megis­mertet az események, embe­rek rövid történetével, életé­vel, akikre majd emlékezünk. Egyben a fiatalok is nagyon sok példaképet találnak a kö­tetben, akinek az élete buzdí­tás lehet rá, hiszen minden korszakban megvan a lehe- t8ség arra, hogy az ember ki tudja bontakoztatni képessé­geit, ha szenvedélyesen küzd egy eszme, egy korszak elő­remutató jelenségeinek kitel­jesedésén. Gáli Sándor megjelenítő erővel, bársonyos hangján gyönyörűen énekelt, már most jó értelemben véve profi. Sok szerencsét a világot jelentő deszkákon! Tehetsége szerint megérdemelné a si­kert. A jegyzetemben külön fel­kiáltójellel jelöltem meg — tehát a legjobban tetszett — Palatínus Ibolya és Regős Im­re fuvolajátékát. Dopler Rigo- letto parafrázisát adták elő, mondom és érzem, felületesen fogalmazok, mert valójában ezüstös szárnyú madárrajok re­pültek surrogva a széllel a le­vegőég szabadságába, máskor meg porban szétfutó lurkó dallamok fogócskáztak. Nagy­szerű volt. Lévayné Hévízi Györgyi és dr. Perneczky Jánosné Dvo­rak Szláv táncok című négy­kezesét játszották, könnyed billentéssel, temperamentumo­sán. Bori Viktor dzsesszzon- gorista lett, megmaradt a ze­ne vonzásában. Rokonszenves volt, hogy nem felejtette el a nyilvánosság előtt egykori ta­nárainak megköszönni azt, amit tőlük tanult. Kálmán Sándor dobossal pillanatok alatt remek dzsesszt hoztak össze, érzékeny, tehetséges já­tékukkal. A végzett növendé­kek alkalmi kórusa régi ma­gyar diákköszöntővel rukkolt elő. Végezetül a mai kisisko­lások a gyerekség minden bá­jával galgamácsai lakodalmast játszottak. Volt is taps, újrá­zás. Szép volt ez így, hogy az alma mater növendékei, mint az orgona sípjai felsorakoztak, sokféle zenét szólaltattak meg, ünnepeltek, ünnepet csinál­tak a maguk és mindannyiunk örömére. Nagy Emőke Diáknyelvi szavak Olyanok a diáknyelvi szavak, mint a gyerekek. Jók is, rosz- szak is: kedvesek és szemtele­nek, ártatlanok és huncutok, „jópofák” és bosszantók. S megszólalásig olyanok, mint — szüleik”. Igazolásul — még inkább el- gontlolkodtatóul — a diákéletről valló gazdag szókészletből csak az elégséges osztályzat ne­veit választottam ki. A hattyú névátvitellel „úszott be” az iskolába: a 2-es alakja emlékeztet a madár ke­cses nyaktartására. Becézett forma a ketteske, ennek rövid változata a t e s k e. Tár­suk a kettőske. Szóvegyítés eredményé a ketves: kettes -f- kedves. A hangzásbeli ha­sonlóság az alapja az egész­séges (= elégséges) használa­tának. Már ezek a „szócégérek” is felhívják a figyelmet a sajátos- diákos mai szemléletre, amely átrendezi az értéklétra fokait: itt az elégséges a jó. Ezt a mi­nősítést fejezi ki a pozitív hangulatú és jelentésű meta­fora (hattyú), a kicsinyítő képző kedvességet besugárzó hatása (ketteske, kettős­ke), a kellemet idéző asszociá­ció (ketves), a pozitív je­lentéstartalom (egészsé­ges). Megerősíti ezt az érzel­mi viszonyulást, a felértékelést a 2-es további három megneve­zése : kisütő s, frankó, príma. Nem akarok a hattyúból oroszlánt csinálni. Tudom, hogy e szavakból elsősorban a diá­kok játékos, tréfás hangja csen­dül ki. A fekete humor eufé­mizmusa enyhít a bajon. De — veszélyt is jeleznek ezek a sza­vak ! Pedagógus körökben egsizmusnak nevezik ezt a jelenséget. A lényege: még a jobb képességű tanulók is meg­elégszenek a minimummal, a kettessel. (Az ellenőrzőben így szaporodnak az e g s rövidíté­sek, beírások.) Ennek a magatartásnak a má sik éle az ötöst vágja (le): pedál, pocak, púpos — ezek a jeles gúnynevei a diák­szótárban. A szavak által sugallt maga­tartás alakítja a beszélőket. Az egészséges és „előkelő” szótárssága nem egészséges szemléletet népszerűsít. Ezért fi gyeljünk jobban az iskolai sza­vakra. S főleg gazdáikra, diák­jainkra. Költői Adám ,» ÜTv-FIGYELŐH öicreieill. Irodalomtörté­nész! közhely — de egyúttal olvasói tapasztalás is —, hogy Móricz Zsigmond a legszemé­lyesebb élményeit fogalmazta át alkalmi karcolattá éppen úgy, mint hosszabb elbeszé­léssé, több kötetes regénnyé. Ez a magánjellegű megren­dülés alakult világirodalmi értékű szépírássá a Hét kraj­cárban még a század elején, majd később ugyanígy ab­ban a tengernyi műben, amit hátrahagyott. Nincs tehát mit csodálni azon, hogy amikor feleségül vette Simonyi Má­riát — ez egyébként 1926-ban történt —, lassacskán ki­derült, hogy a két, egymástól igencsak elütő természet, más töltetű tehetség, csak igen ne­hezen fér meg egy fedél alatt, ezt a privát fölismeré­sét is példázattá növesztette. A sikeres színésznő alakját azonmód második hitvesé­ről — több színdarabjának ünnepelt főszereplőjéről — mintázta meg az 1938-ban ki­nyomtatott Míg új a szerelem című regényében, csak ön­magát dirigálta át az író­szobából egy szobrászmű­terembe. (Állítólag Medgyessy Ferenc hasonlóképpen robusz­tus, jellegzetesen debreceni indíttatású figuráját helyette­sítette be így — legalábbis a kiváló képzőművész szemé­lyes ismerőseinek megfigye­lése szerint.) Annyi Móricz-mű megfil­mesítése után most ez a nász­utazási történet is megeleve­nedett: Benedek Katalin for­gatókönyvéből Szőnyi G. Sán­dor rendezett belőle egy tele­víziós epizódsort, amelyet a budapesti művészeti hetek ke­retében a minap vetítettek le. Hogy milyennek mutatta magát az a fergeteges érzelmi lobogás így, színészek által előadva, az eredeti hely­színen, azaz a bécsi hotelek­ben, úri lakokban lefotogia- fálva? Nos, kissé ziláltnak, kissé egyenetlennek; kócosabbnak, mint illett és kellett volna. Először is arra kellett fel­figyelnünk, hogy ennek a két­személyes kirándulásnak tulaj­donképpen nincs igazi fel­ívelése, biztos dramaturgiai szerkezete. Inkább csak egyes jeleneteiben sistergett föl a dráma; maga az átdolgozás egy lazán kötődő epizódsor maradt. Egy ilyén hol nekilódujó, hol visszahőkölő átiratban, pe­dig a színészi játék is csak alkalmi jelleget ölthet, hiszen nincs kifutásuk az alakítások;-*, nak, kurtán-furcsán kell be­rekeszteni egy-egy tirádát, prózában előadott nagyáriát. Ezt még egy olyan kiválóság, mint Kállai Ferenc, az újon­nan nősült nagy nemzeti szobrász eljátszója is meg­sínylette, nem is beszélve Si­monyi Mária, azaz Ágnes megszemélyesítőjéről, S-u- nyovszky Szilviáról, aki azo­nos recept szerint volt egy picit kacér, egy picit hisztis, egy picit kedves, mivelhogy ebben a mozaikos szerkezet­ben nemigen mert hangosabb húrokat pengetni. HuíííHl am]- az emlege­tett általános bizonytalansá­got okozhatta és fel is fo­kozta, az a forgatás sajátos — hogy azt ne mondjuk: ri- portos — körülményeiben ke­resendő. Tehát abban, hogy az a Wiener Hotel az tényleg azonos volt önmagával és egyebütt is a valóságos hát­térhez kellett igazodni. Ebben az egyáltalán nem steril mi­liőben pedig — tapasztalhat­tuk — zavartabb, kidolgozat­lanabb a színészi jelenlét. Alkalmasint annyira priváttá válik, mintha nem is volná­nak jelen a kamerák. S mivel az efféle, mások ál­tal is látogatott helyszíneken nem lehet tökéletes hangfel­vételeket készíteni, a stáb utószinkronizálásra kénysze­rült. Ez a technikai manő­ver, sajnos, - csak még tovább rombolta a nézők illúzióit, mert nem egyszer és nem kétszer tapasztalhattuk, hogy máskait hévül a hang és megint másként íveiődik a száj. A ruhák ellenben — jelmez- tervező: Vágó, Nelly — divaí- lapszinten korhűek voltak. Akácz László t.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom