Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-03 / 232. szám
Délután is Miközben rendszeresen íiunk és minden lehetséges fórumon beszélünk „a munkaidőalap", magyarul a munkaidő jobb, hatékonyabb kihasználásáról, másfelől minden ügyes-bajos dolgunkat lehetőleg munkaidőben igyekszünk elintézni. Ezt bizonyította számomra az a levél is, amelyik a minap érkezett a városi tanács titkárságától. Dr. Kovács Tibor, az osztály vezetője ebben arról ír, hogy hiába tartanak hetenként kétszer is meghosszabbított ügyfélfogadást, a délutáni órákban csak elvétve kopog be valaki a tanács osztályaira, míg délelőttönként a nagyobb forgalmat bonyolító osztályokon — így a gyámügyeseknél és a szociális előadók szobája előtt — nemritkán sorba is kell állni. (Hasonló tapasztalatokat szerezhetünk a rendőrségen is. amikor útlevelünket. személyi igazolványunkat cseréljük, esetleg autónkat íratjuk át.) Megoldást jelenthetne természetesen az is, ha a munkahelyi elöljárók nem ilyen könnyen osztogatnák a kilépő cédulákat... ★ A városi tanácson hétfőn délután 2 órától este 6 óráig, szerdán délután 1 órától fél 5-ig fogadják a feleket. B. H. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM 1985. OKTÓBER 3.. CSÜTÖRTÖK Országos tanácskozás Szodíigeten A kisegítő iskola negyedszázada Börzsöny Múzeum Iparművészek tárlata A szobi Börzsöny Múzeum a múzeumi és a műemléki hónap keretében szentendrei iparművészek alkotásait mutatja be időszaki kiállításán. Október 4-én, pénteken 16 órakor Kitzl Ferenc, Szob Nagyközség Közös Tanácsának elnöke nyitja meg a tárlatot. A bemutatkozó huszonkét művész alkotásait november 28-ig tekinthetik meg a látogatók. f Szerdán dr. Novák Ist- % ván. a Pest Megyei Ta- nucs művelődési osztályáig nak a vezetője nyitotta £ meg a váci kisegítő isko- / la jubileumi kiállítását. Ma a szödligeti Ligeti Károly % Politikai Képzési Központ- ^ ban megkezdődik a kisegi- tő iskolák úttörövezetöi- ^ nek háromnapos országos ' tanácskozása. A 25 éves tanintézetről beszélgetünk Pelczéder Tibor igazgatóval. A váci gyógypedagógiai oktatás már 1948 szeptemberében megkezdődött, a volt váci evangélikus elemi iskola egyik osztályában, 26 tanulóval. Igazgatásilag először a Konstantin téri. majd a Gábor József utcai Általános Iskolához tartozott. Az 1960,'61-es tanévtől a Pest Megyei Tanács önállósította a gyógypedagógiai osztályokat, öttagú tantestülettel. Első igazgatója Sípos Jenő volt, akinek nagy érdeme a gyógyító nevelés feltételeinek a megteremtése. A tapulói létszám évről évre növekedett, a sürgető feladatok megoldása miatt az iskolát folyamatosan bővíteni kellett. Emelet- ráépítéssel újabb tantermeket nyertek, napközi otthont létesítettek s egy, a pincében kialakított teremmel bővültek a munkára nevelés lehetőségei. Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): október 3-tól 6-ig csak léi 4 órakor A Gejzírvölgy titka című szovjet ifjúsági filmet vetítik. — Október 3-án és 4-én fél 6 és fél 8 órakor 111-as helyáron tekinthető meg a D. B. Cooper üldözése című amerikai kalandfilm. — Október 5-én és 6-án fél 6 és fél 8 órakor Il-es helyáron játsszák az Atlantic City című kanadai bűnügyi filmet, 14 éven felüli nézőknek. Őszi hétvégek A mi öregjeink Ilyentájt, kora ősszel, városokban. községekben országszerte megrendezik az öregek napját, az öregek hetét. Űttörők köszöntik a legidősebbeket, gyerekek indulnak műsorral, virágcsokrokkal a szociális otthonokba, az öregek napközi tartózkodó helyeire. Mindez szép, jó, szükséges: örömet, színt hoz a hétköznapok egyhangúságába. ök is a mi öregeink, de hányszor feledkezünk meg azokról, akik valóban a mi öregeink; idős szüléink, nagyszüleink, bácsikánk, nénikénk, keresztszülőnk, egykori tanítónk — egyszóval azok az idős emberek, akik elsősorban hozzánk tartoznak. Néha jólesik egy nemcsak érdeklődő, hanem beszámoló levél is a családról, ha messze él az illető. Még jobban esik egy látogatás, amit az őszi hétvégék valamelyikének a programjába be lehet iktatni. Sok esetben ennyi is elég, de néha bizony több is kell. Nézzük meg idős szülénk, nagyszülénk kamráját: mivel tölthetnénk fel télire. Nézzük meg a pincét is: ott van-e a szén, a tűzifa, esetleg a fűtőolaj. Nézzük meg, és tegyük, amire szükség van, amit a szükség diktál, s amire nekünk a lehetőség megadatik. Gyakran nem csupán anyagi kérdésről van szó, hanem arról, hogy az idős embernek segítség kell, aki elintézi a nagyobb bevásárlásokat. Sok fiatalnak van autója, vagy ha nincs, hát jobb a lába, hogy elhozzon a boltból néhányszor tíz kiló krumplit, néhány kiló zsírt, olajat, cukrot, lisztet, konzerveket, amire — ha beáll az esős, hűvös idő, amikor még nehezebb kimozdulni — szükség lehet. Rendszerint mindenütt, akad egy-egy jó szomszéd, aki elhozza a napi kenyeret. tejet, hoz néhány napra tojást is, vagy kis felvágottat a boltból, de többet már neki is nehéz cipelnie. Talán túl praktikusak ezek a tanácsok, és ki-ki maga jobban tudja, mire van szüksége a maga öregének, de hát, ha tudja, akkor tegye is! A jó szótól. a figyelemtől kezdve a télire tárolt tüzelőig. S. M. kisegítő iskola a Jókai ca felől utPelczéder Tibor 1972-től áll az intézmény élén. A város általános iskoláitól addig elszigetelt intézményt, elsősorban az úttörőmozgalmon keresztül. elfogadtatta a város alsóíokú oktatási intézményeinek egyenrangú tagjává. Az MSZMP Központi Bizottságá- nák 1972-es oktatáspolitikai határozatának a szellemében korszerűsítették az oktatómunkát, kialakították az iskolát segítő társadalmi környezetet. Kidolgozták a tanulók munkába állásának és továbbtanulásának a rendszerét. Tíz évvel ezelőtt az iskolához kapcsolódó beszédjavító állomás kezdte meg a munkáját, évenként 150 gyermek részesül logopédiai kezelésben. A városi tanács segítséget nyújtott ahhoz, hogy a fiúk és a lányok részére kü- lön-külön munkaterem s tágasabb tanári szoba, iroda, tanári könyvtár létesüljön. A tanulói könyvtárt a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat alapozta meg tízezer forint értékű könyv ajándékozásával. Az igazgató a nevelői tevékenység fontos területeként említi a szakköri munkát. A fogyatékos gyermekek fejlesztésében ennek különös jelentősége van. A foglalkozásokon szabadabb formában bővítik ismereteiket, fejlesztik képességeiket, kulturált magatartást sajátítanak el. A mostani 110 tanulóból 82 tízféie Szakköri foglalkozásra jár. Kiemelkedő eredményeket ért el a báb- és az énekszakkör, szép sporteredmények születtek. Az iskola úttörőcsapata 1960 decemberében alakult, névadója József Attila lett. 1973-ban elnyerte a Kiváló úttörőcsapat címet és tavaly megkapta a KISZ KB vörös selyemzászlóját. A nyitott iskola gondolata bevált. A váci gyógypedagógusok 15 rokonintézményt látogattak meg az országban, ismertették munkájukat, s átvették a látott, jó módszereket. Testvérkapcsolatot létesítettek az NDK-beli Suli! megye egyik kisegítő iskolájával. Munkájuk elismerése volt az is, hogy Vácott rendezték 1975-ben a kisegítő iskolák I. országos sporttalálkozóját, s az elmúlt tanévben az iskola megkapta a X. országos sporttalálkozó rendezésének a jogát is. A 21 tagú tantestület tagjai valamennyien szakképzett pedagógusok, közülük tizenketten gyógypedagógusok. A nevelőtestület munkájának elismeréseként miniszteri dicséretet kapott. Az iskolához hat községben és a Dunakesziben működő kisegítő iskolai osztályok tartoznak, 157 tanulóval. A jövőről szólva Pelczéder Tibor elmondta, hogy a tanítás tartalmának további korszerűsítésén kívül, nagy segítséget jelent számukra, hogy a földszinten megszüntetett üzletek helyén ebédlőt rendeznek majd be, s ha lesz rá anyagi fedezet, eljut hozzájuk is a vezetékes gáz. A tornaterem mellé sportudvart szeretnének kialakítani. Sok üzem, gyár segíti munkájukat, ezt a kapcsolatot erősítik a jövőben is. Papp Rezső Vácott is készül parizer Naponta mintegy kél és fél tonna ízletes párizsi készül a l’cst- Nógrád megyei ÁllatfQrgalmi és Húsipari Vállalat váci gyárában. A mindennapok kedvelt felvágottjából ellátják Vác, Gödöllő. Dunakeszi városokat és a vonzáskörzetükhöz tartozó üzleteket is. Gáspár Antalné és Locher Gyuláné gyors mozdulatokkal tölti, illetve köti be a műbélbe a párizsit. Hancsovszki János felvétele 2601 Vác, Pf. 32. Megtelt a ház élettel Hétfő délután 5 óra. Ősz van, már hullanak a falevelek is, de azért még kellemes a délután. A váci művelődési központ bejárata előtt két sorban állnak az autók, az oldalsó parkoló is tele van Mi lehet itt. csak nem valami rockkoncert? — kérdezem magamban. Sokan igyekeznek a ház felé, ki sietősen, ki lassan. Egyesek kiöltözve, mások füzetet szorongatnak a kezükben. Én egy kedves ismerős ifjúsági mozgalmi vezető — a minap leköszönt városi KISZ-titkár — búcsúztatására iparkodom, amikor látom az üvegajtón a feliratokat: „Angol nyelvtanfolyam, kezdőhaladó”. Az emberek ide jönnek nyelvet tanulni. Aztán látok egy kislányt, aki tavaly balettra járt, meg is kérdezem: — Űjra balett? — Igen, beindult a kurzus — válaszolta helyette az édesapja örömmel. Ahogy bolyongtam az épületben, s kerestem a búcsúztató színhelyét, minden terem tele-tele emberekkel. A nyelv- tanfolyamon kívül ismeret- terjesztő előadás, szakkörök, énekpróba és a büfében várakozó, beszélgető emberek. Itt az ősz. Jó látni, hogy a gyerekek, a fiatalok és idősek egyaránt rátalállak és megtöltötték élettel a közművelődés házát. Bakóné Tóth Piroska Jó tanács kertbarátoknak Szinte egész évben gondo,t okoz a csigák’— elsősorban a meztelen csigák — kártevéseinek elhárítása. Kevés kivételtől eltekintve mindent megrágnak és beszennyeznek nyál- kájukkal. Most ősszel a csigák is telelőhelyet keresnek. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja ezért is figyelmezteti a kerttulajdonosokat: vigyázzanak, nehogy a növényekkel együtt behurcolják a tárolóhelyekre a csigákat, amelyek télen is folytatják a károsítást, fertőzik a vermeket, pincéket. Az ellenük való védekezés egyik módja, hogy a kertben vizes, nedves ruhadarabokat raíkjunk cserepek vagy fémlapok alá. hogy oda húzódjanak telelőre a csigák. Váchartyánha került a kupa Összetett honvédelmi verseny Hamisítatlan őszi hangulat fogadta a múlt hét végén a város és a környező települések összetett honvédelmi versenyén részt vevőket a sportstadionban. Az eseményt a KISZ Vác Városi Bizottsága az MHSZ városi bizottságával közösen, a hagyományoknak megfelelően, most is a fegyKézilabda A vendégek szépítettek Váci Forte—DUTÉP 25-12 (13-4) Vác, 200 néző. V: Jónyer, Vancsura Forte: Békési, Dónuszné 1, Vargáné 2, Oroszkiné 3, Lukács 1, Lánczi 6, Jakulyákné 5. Csere: Sluch, Lázár 1, He- rédiné 3, Spargl 3. Az első percek tapogatódzó játéka után a Forte fokozatosan elhúzott, és a félidő végéig már biztos előnyt szerzett. A második játékrészben továbbra is a váci együttes volt fölényben, már-már úgy tűnt, katasztrofális vereségei mér a DUTÉP együttesére, de az utolsó öt percben kiengedett és a vendégek szépíteni tudtak. Váci Izzó MTE—DUTÉP 30-23 (13-8) Vác, 300 néző. V: Finta, Taizs. Izzó: Hegyesi. Sári 7, Flas- kai 10, Hunyadkürti 4. Rozmárt 1. Kovácsi 5, Madár 2. Csere: Bielik. Danitz, Wiezl 1, Makrai, Szunyogh. Az első félidő közepéig kiegyenlített küzdelem folyt. Főleg a hazai jobbszárny gyengélkedett, de ezt követően 100 százalékos fordulat következett be játékukban, az addig passzívnak tűnő szárny erősen feljavult, és ez megkönnyítette a többiek dolgát is. A félidő közepétől a váciak szinte állva hagyták a vendégeket, és biztos előnnyel tértek pihenőre. A második félidőben tovább folytatódott a váciak lendületes játéka, s 18-9-re elhúztak Ezt. a DUTÉP még megpróbálta csökkenteni, de a találkozó végén ismét az Izzó volt jobb. Megérdemelt győzelmet aratott. Végeredményben két majdnem azonos képességű csapat találkozóján a váci csapat a Hegyesi, Flaskai, Sári trió vezérletével biztosan nyert, ebben a többi kezdő játékos is igen jelentős szerepet játszott. Ny. J. veres erők napja tiszteletére rendezték meg. Az egész napos verseny sok fiatalt vonzott nemcsak a városból, hanem a községekből is. Jakab Tibor, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte a felsorakozott csapatokat és a vendégeket, közöttük Szalai Árpádot, az MSZMP Vác Városi Bizottságának titkárát, Somogyi Józsefet, a BV Intézet parancsnokhelyettesét, Benső Pál honvéd századost, Móricz Emil őrnagyot, a rendőrség munkatársát. Ezt követően Török Imre alezredes méltatta a fegyveres erők napja jelentőségét. Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át. Az ifjúság honvédelmi nevelése terén végzett huszonöt éves munkájáért Honvédelmi Érdemérmet kapott Gál Ferenc. húszéves munkájáért Kőhalmi Károly és Gonda Pál, tizenöt éves munkájáért Kovács Ferenc, Dora Károly, Torda Sándor. Tíz éve végzett munkájukért tizenketten vehették át a kitüntetést Hrozina Józseftől, az MHSíZ városi titkárától. Az MHSZ-ben végzett kiváló munkáért arany fokozatot vett át Cseri Béla, ezüst fokozatot Juhász István és Ku- rucz Attila. Bronz fokozatot né 'en kaptak. Az MHSZ főtitkárának dicsérő oklevéléi Váczi András, a főtitkárhelyettes, elismerő oklevelét pedig Krajcz József és Besó Pál vehette át. Jakab Tibortól aranykoszorús KISZ-jelvényt vett át Szabó György, Gulyás Gábor - né, Magyari Lajos és Kovács István. A KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét hárman kapták: Kettler Sándor, Bahor Ferenc és Bucsi László. kiváló társadalmi munkás lett Hegedűs László és Horváth Gáborné. Az ünnepélyes megnyitó után megkezdődtek a sportversenyek. A kispályás labdarúgásban egy időben több pályán is játszottak. Nemcsak a felnőttek, hanem az ifjúsági csapatok és az úttörők is összemérhették tudásukat. Ke-» vesebb néző előtt és sokkal csendesebben folytak a sakk- bajnokság küzdelmei. Versengtek a sportlövők is. A sportversenyekkel egy időben zajlottak az összetett honvédelmi verseny küzdelmei, ahol a különböző akadályok igencsak próbára tették a résztvevőket. A húsz induló csapat között így alakult a rangsor. A felnőtt férfiak közül a Kötöttárugyár. a nőknél Váchartyán csapata lett az első. Igen sikeresen szerepeltek a váchartyáni fiatalok, az úttörő fiúk és lányok, valamint az ifjúsági férfiak csoportjában is elsők lettek. Az ifjúsági női csoportban az Egészségügyi Szakközépiskola négytagú csapata diadalmaskodott. Az, összesített versenyben Váchartyán végzett az első helyen a Kötöttárugyár és az Egészségügyi Szakközépiskola előtt. Surányí János ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)