Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-23 / 249. szám

Alkoholmentes klubok Találkozó Nagykátán Népi ellenőrök, rendőrök közös akciója Tűzfészek a Tiizép-telepen Még mindig a szén... Nem mindenütt, de ahhoz ép­pen eléggé sok helyen téma, hogy a kedélyek újra meg újra felkavarodjanak. Hogy mi az, ami csupán alap nél­küli szóbeszéd, s mi az, ami mögött kétségbevonhatatlan tények és Visszaélések találhatók, arra keresett választ az elmúlt hét végén egy közös akció során a Monori Rendőrkapitányság és a Népi Ellenőrzési Bizottság. Ko­csik járták a monori körzet településeit, nyomozókkal és népi ellenőrökkel. Mint utóbb kiderült: a legtöbb helyen rend van, sőt követésre méltó jó példa is akad, ámbár az csupán egyetlenegy: Maglódon. Az ottani tüzelő­anyagtelepen külön nyilvántartásokat vezetnek, füzeten­ként külön jegyezve az igényelt és beérkező szénfajtá­kat, a vásárlók nevét, s ezek a füzetek mindenki számá­ra hozzáférhetők. Következésképp társadalmi ellenőrzés alatt van: kinek, mikor, mennyi szén jutott — eleve le­hetetlenné téve egyesek vagy a kivételezést. Közmű előlegből Kertváros panelből Házgyári panelekből felépít­hető csoportos családi házak típusterveit készítették el a Dél-magyarországi Építő Vál­lalat és a Szegedi Tervező Vál­lalat közös termékfejlesztési irodájániaJk szakemberei. En­nek felhasználásával Újszege­den ezerlakásos kertváros­negyedet alakítanak ki a kö­vetkező években. A tanács ál­tal rendelkezésre bocsátott tel­kek közművesítési költségét az építő vállalat megelőlegezi, s ezt beszámítják az építkezés árába. Az egyenként mintegy 100 négyzetméteres lakóterű, tetőtér-beépítéses, teraszos, ga- rázsos házakhoz elő- és hátsó­kért tartozik. A nagyszámú paneles családi ház kialakítá­sához a kapacitást az építő vállalat házgyárának rekonst­rukciója teremtette meg. ni - % Zsámbákon az öregek nap­közi otthonában már a nyi­tást követő néhány héten be­lül eldőlt, hogy helyesen dön­tött a tanácstestület, amikor létrehozását elhatározta. Jó helyre került az üzemeik, gyá­rak, intézmények, a termelő- szövetkezet és a lakosság se­gítsége, amikor pénzzel, mun­kával és anyaggal hozzájárult az építkezéshez. A húsz idős ember ellátására felszerelt ott­hon hamarosan naponta 24 nyugdíjast fogadott. Mindig csodáltam a kár­tyázó asztaltársaságokat: azo­kat, akik kora este leültek az asztalhoz és csak hajnalban keltek onnan fel, addig verték a blattot. Elhúzódtam a vona­ton összeverődő alkalmi tár­saságoktól,- akik nagy hangon adták-vették a hetest, a tí­zest vagy éppen az ászt. Mondták: a legjobb kikapcso­lódás. Idegek nyugtatója. Gondok elűzője. Izgalmat okozó pillanataival az agy serkentője, a vér frissítője. Számomra mégis Idegen maradt. Talán azért, mert is­mertem olyan családot, ame­lyet a kártya tett tönkre, s egészen apró gyerekként, ami­kor kártyavárat akartam épí­teni a valahonnan hozzám került lapokból, nagyanyám féltőn húzott áz ölébe, úgy suttogta riadtan: dobd el ma­gadtól az ördög bibliájátl Hárem típus Több nyugdíjasklubban is vendégeskedtem az elmúlt időszakban és láttam, hogy az idősek között sokan hódol­nak ennek a játéknak. Nem hagyott békén a kíváncsi­ság, meg akartam tudni, hon­nan éred ez á játék, ami mil­liókat ejtett rabul és ültet estéről estére az asztal mellé. Fellapoztam1 a szakkönyvet, s kiderült, á feltalálása idő- •zámításunk előtti valahánya- glk századra tehető és vala­Tapasztalhatóan az alkoho­lizmus nem látszik szűnni, még csökkenni sem. Hazánk­ban az alkoholistákat gondozó ambuláns intézetek körülbelül 50 ezret tartanak nyilván. A súlyos iszákosok száma leg­alább 300 ezer. A válás okai között második helyen szere­pel a mértéktelen alkoholfo­gyasztás. A nyilvántartott ve­szélyeztetett gyermekek száma 100 ezer felett van. A veszé­lyeztetettség fő oka az esetek egyötödében a szülők mérték­telen italozása. Az állami gon­dozásba vett fiatalok egyhar- madánál is közrehat a szülők alkoholizmusa. Hosszan sorolhatnánk a mér­téktelen alkoholfogyasztás kö­Teiklntettel arra, hogy1 az otthon rendszeres látogatói kö­zött többen vannak, akiknek körülményei, egészségi állapo­ta ezt indokolja, október el­sejétől — részlegesen — he­tesre bővítették a napközi ott­hon működését. Hétfőtől pén­tekig aaspitthonban lakhat az a hét nytí^ftíjas, akinek a na­pi séta hazafelé már megter­helő, s a lakás fűtése, a ház­tartás rendbentartása is gon­dot jelent. Most ők részesül­nek az egész hetes ellátásban. melyik keleti nép vallihatja magáénak a felfedezés kétes dicsőségét. Hogy a magyarság mikor ismerkedett meg a kártyá­val, nem tudjuk, csak az a biztos, hogy a XVI. századra már kialakult a kártyának ma is ismert három típusa: a tarokk, a francia és a német kártya. Tét a feleség Biztos, hogy először a kas­télyok dísztermeiben forgat­ták a lapokat, innen átkerült a polgárság szalonjaiba. A föld népénél csak később jelent­kezett, erre utal a szalónaki uradalom három jobbágya el­len 1588. június 5-én írott vád, amellyel az úriszék elé citálták őket, s mivel mind­hárman gazdák is voltak, fi­zettek együtt 128 forintot. Bi­zony, drága mulatság volt! Szepes megye 1634-ben üzent hadat a kártyának, a tilalmi rendeletét Így zárta: „Ezen határozatunk mind a mágnás és nemes urak, mind a nem­telenek és polgárok egyaránt betartsák, 12 forint bírságnak a terhe alatt.” A játékszenvedély elhatal­masodását nem lehetett meg­gátolni. Az 1707-ben kelt Hadi Regula próbálkozik, amikor a következőket írja: „Őrködni tartoznak a tisztek, hogy fegy­verét, szerszámát, töltését sen­ki is a katonák közül kár­vetkezményeit, amelyek nyo­mán emberi sorsok futnak vakvágányra, családok hulla­nak szét, gyerekek lesznek ve­szélyeztetettek. Tapasztalat, hogy az alkoho­lizmus lejtőjére jutottak szá­mára van megállás és vissza­lépés, nem reménytelen a ki­vezető út, ha olyan közösség­be, környezetbe sikerül kerül­niük, ahol melléjük állnak, mint például az alkoholmen­tes klubokban, amelyek segít­séget adnak a visszaesés meg­előzéséhez. Ezekről esett szó a Pest me­gyei alkoholmentes klubok szakembereinek nagykátai ta­nácskozásán, melyet a közel­múltban a megyei alkoholiz­mus elleni állami bizottság szervezésében a művelődési központban rendeztek. A meg­hívott mintegy 60 különböző szakember — köztük alkoholó- gus, szociális gondozó, pszicho­lógus, védőnő, pedagógus, nép­művelő, klubtitkár, társadal­mi tisztségviselő és jogász — tanácskozott a klubok helyze­téről és továbbfejlesztésének lehetőségéről. Ezenkívül ott volt a megyei állami bizott­ság titkára, Kakucsi Ferencné, az országos alkoholizmus el­leni klubbizottság vezetői — dr. Simek Zsófia elnök és Fe­kete János titkár —, valamint a helyi pártbizottság és a ta­nács képviselői. A rendezvényen dr. Kovács Sándor, a ceglédi kórház osz­tályvezető főorvosa, az alko­holbetegek kórházi gyógyí­tásáról szólt. A klubok hely­zetéről és az előttük álló fel­adatokról, a klubbizottság tit­kára. Rubint József, valamint dr. Lelik Lajos pszichológus és Ferge Lajos népművelő tartottak előadásokat, melye­ket aktív hozzászólások kö­vettek. Egyértelmű volt az állásfog­lalás^ hogy a klubok kisközöf- ségéihek segítsége jelentős“ "a visszaesés megelőzésében, a családi élet rendezésében, a munkahelyi rehabilitációban és a szabadidő értelmes eltölté­sében. Ezért elhangzott, hogy a megyében működő kilenc klubon kívül még további ha­sonlókra lenne szükség. Beje­lentették, hogy az ügyben már konkrét intézkedések történ­tek. Az egész napos tanácskozást a Tápiómente együttes szín­vonalas műsora zárta. tyára ne rakja.” A XVIII. szá­zad derekától törvényhatósá­gaink felhagytak a kártyázás meddő tilalmazásával. Mária Terézia 1752-ben elrendelte, hogy csak lebélyegzett kártyá­val szabad játszani, így a ha­szon az államé lett. 1768-ban tiltó rendelkezést hoztak a hazárdjátékok ellen, de a ti­lalom nem sokat ért A ka­szinókban ekkor már ezer forintokban, földbirtokokban, tanyákban kártyáztak, de volt olyan eset is, amikor egy- egy magáról megfeledkezett kártyás a feleségét tette fel a fogadás tétjeként. A XIX. század elején fő­városunkban elszaporodtak a kávéházak, amelyeknek kü- lönszobáiban nagy kártyacsa­ták dúltak, s természetesen a hazárdjáték járta. Az aszta­lok mellett megjelent a ha­miskártyás figurája. Legked­veltebb kártyajátékok voltak a magyar származású alsós, aztán a kalábris, továbbá a snapszli, a máriás, a lórum, a ramsli, a huszonegyes, a ma­kaó és a fert'i, amelyről Mik­száth Kálmán megállapította: a ragadozó állatok közé tar­tozik — gyorsan eszi a pénzt és az időt. Kártyapecérek A kártyázás a XX. század elején is inkább az urak és polgárok mulatsága maradt, a falvak népe ritkán vette a Kiderült az összegezésnél az is: a szén elosztásában tovább­ra is feltűnő aránytalanságok tapasztalhatók. Mert amíg Ve- csésen sem előjegyzési nyil­vántartást nem vezetnek, sem sorban állás nincs, mert a Tü- zép-telepen kopogtatók hozzá­juthatnak szénhez ezek nélkül is, Üllőn már I ezer 200 vá­sárló neve van előjegyezve, s a telepvezető igen kevés re­ményt lát még a minimális igénylés kielégítésére is, hi­szen például amikor a vizsgá­lódó csoport a helyszínen járt, aznap sem volt egy árva szén­rög sem a telepen. Kevés a szén Gyömrőn is, az ottani te­lepvezető már abba is hagyta az előjegyzési lista vezetését, a sor ugyanis olyan hosszú, hogy akik most iratkoznának fel, az idén már számításba sem jö­hetnek. Jómagam a Pilisen, Monori- erdőn és Monoron ellenőrző csoporthoz csatlakoztam. Ez az út jócskán szolgált tanulsá­gokkal. Pilisen kezdtük, ahol az elő­ző nap érkezett berentei dara­bos egy szálig elfogyott, volt viszont az aznapi szállítmány-, bői, á lignitből, s mert ez a szénfajta nem a legkapósabb, korlátlanul vihetett belőle, aki kért. Az előjegyzési füzetet rendben találtuk, kiderült be­lőle az is, hogy a feliratkozás sorrendiében szállítják a 10, 15 mázsákat — s hogy majdnem mindenki német brikettre vár. De kiderült az is, hogy Pilisen nem családoknak, hanem sze­mélyeknek adták éis adják a szenet. Amíg sorállás volt, az járt jól, aki szép számú rokon­sággal rendelkezett, hiszen férj és feleség, após, anyós, kezébe, általában akkor Is csak pénz nélkül játszott. Emlékezetesek voltak falum­ban a karácsonyi kártyajáté­kok. Amíg a család az éjféli misére hívogató harangszót várta, a férfiak kártyáztak. Rendszerint dió volt a tét. Kártya mellett várták szil­veszter estéjén az éjféli óra- ütést is. Persze, akadtak a fa­lukban is igazi kártyások, aki­ket kártyapecérnek hívtak, s akik a csalástól sem riadtak vissza. Sokszor került elő a bics­ka, ha kiderült, hogy cinkes, vagyis jellel ellátott a kártya­lap. Láttam a sötétben a kocsma ablakán leskelődő édesanyákat, akik aggódva várták párjukat vagy legény­fiukat pusztán azért, hogy megmentsék őket a veszedel­met hordozó ördögbibliától vagy hozzájussanak a heti kereset utolsó morzsáihoz. Minden kivétel Mindennek ellenére kevés volt az olyan fogadalmat tevő falusi ember, mint akit a kár­tyások csak úgy emlegetnek, hogy „az egyszeri polgár”: — Soha többé nem kártyázom — kivéve, ha vendégségben vagyok, vagy nálam van ven­dégség, vagy negyediket ke­resnek, avagy éppen egyéb alkalom kínálkozik ... Termé­szetesen a kártyát is lehet mértékkel, tisztességgel ját­szani, s akkor nem veszélyez­teti zsebeinket, nem űzi el otthonunk békéjét, családunk boldogságát. Fercsik Mihály nagyfiú, nagypapa kaphatott tíz—tíz mázsákat. S bár a telep dolgozói azt mondják, nekik nincs joguk sem személyi igazolványt kér­ni, sem a pincékbe vagy kam­rákba benézni, hogy vajon ki­nek van tíz mázsa szene és ki­nek 130 — és ez valóban így van — bizony nem ártott vol­na a maglódi példa nyomán már eleve kikerülni a felhal­mozást. Pilisen egyébként az utóbbi egy hónapban érkező szén­mennyiséggel elégedettek, úgy látják, ma már nincs olyan ház a községben, ahol ne tá­rolnák legalább az induláshoz szükséges tüzelőt. Ezt látszott igazolni a szúrópróbaszerű vizsgálódás is: jártunk olyan lakásokban, ahol még előjegy­zettként várnak a tüzelőre — mint például Haluszka János­áé a Pándi utcában — de húsz mázsa már a kamrában van, s a szobába állított olajkályha is segít meleget teremteni. Kisvári Jánost, a Monori Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának fiatal nyomozóját, az egyenruhás rendőröket, s a népi ellenőröket Monori-erdőn fogadták a legnyugodtabban: a magánkereskedőnek egész szezpnban nem yolt. sem, sze­ne, sem fája, csak á keiét tár­ta szét — Monoron viszont an­nál nagyobb volt az izgalom. Nem véletlenül. A körzetköz­pont Tüzép-teleoén csúnya harcok dúlnak. Ezúttal ugyan nem a sorban állók között, hi­szen a sorállás az előjegyzések bevezetésekor megszűnt, ám a fuvarosok nap mint nap össze­csapnak egymással. A füzetbe már felírták a háromezeregyedik (!) igénylő nevét, szén viszont olyan ke­vés van, hogy NDK-brikettből a hatszázküencvenkettedik, haza! brikettből a négyszáz- hetvenegyedlk vásárlót tudták csupán kielégíteni. Ottjár- tunkkor kétségbeesetten kér­dezősködött egy vasadi fiatal- asszony, aki az ezerhatszáza- dik a sorban, s egy kiló szene sincs még. A telepen ellenben van 13 ezer mázsa NSZK kazánszén. — és nem tudják eladni! Nem, mert nincs hozzá kísérőszén. s anélkül, meg persze külön központi utasítás nélkül, nem adhatják. Pedig a feszültségen olyan nagyot enyhítene, hogy tán még az udvart is kisöpör­né az intézkedés nvomán szü­lető sóhaj. Van, aki az ügy­ben áldozatokra is hajlandó: vesz öt mázsa kazánszenet, és hozzá őt mázsa olyan „kísé­rőt” — láttuk a kocsin, amely éppen a mázsáién állt —. hopy azzal legfeUebb az utcai gödröket töltheti fel. Merő por a kísérő — csakhogy pénzbe kerül! Ezt láttuk — nem láttuk vi­szont a mázsamestert. A fuva­rosok mondták el, hogy épp az előbb rakta meg kis ARO gép­kocsiját, ugyanis fuvarozik is. Ebből parázs vita kerekedett, az apró irodában szinte nép­gyűlés forrt magas hőfokon, s a rendőrnyomozó mindig jól találó kérdései nyomán bonta­kozott ki a tisztább kép. A telepvezető hosszabb Ide­je betegállományba került, a pénztárost megbízta ugyan a vállalat a helyettesi teendők ellátásával, de ő — éppen az állandó zűrzavarok és tisztá­zatlan helyzetek miatt — ezt a megbízást nem fogadta el. Az új megbízott vezető egy hete állt munkába, őket fele­lőssé tenni a káoszért és a már kiderült visszaélésért nem lehet. A történtek mégis alkal­mat adnak arra, hogy Mono­ron úgy beszéljenek a telepről, ahogyan hallani: „na, ott az­tán olyan disznóságok zajla­nak r Eleinte azt a gyakorlatot kö­vették, hogy az előjegyzettek sorszámától függetlenül a fu­varosokat igyekeztek kielégí­teni: jusson mindegyiküknek mindennap legalább megkö­zelítően egyenlő arányú szállí­tás. Igen ám, de így fordult aztán elő, hogy a háromszá­zas sorszámú vevő után az ezernégyszázadiknak jutott brikett, hogy ne csak Csonto- séknak, de Száva Rezsőnek is legyen fuvarja — s akkor el­terjedt Monoron, hogy a pro­tekciósok jutnak szénhez, mert lám, aki később ment, előbb kap. Akkor ettől a gyakorlat­tól elálltak, elölről kezdték a névsort, s ha az akkor felírtak közül hatan ragaszkodtak hoz­zá, hogy Kovács Sándor vigye a házukhoz a szenet, hát Ko­vács Sándor aznap hatszor fordult, mások meg egyszer sem. így van ez most is — s bár a lakosság szempontjából így az igazságos, a telepen belül nagy a vihar: ki, mennyi adót fizet, ki nem fizet a segítői után egy fillért sem, ki fuva­rozott évekig engedély nélkül, és most mégis veri a mellét...? Ezek a kérdések villámként csapkodnak, s jó lenne tudni, hol van ilyenkor a KIOSZ, vagy a tanács kereskedelmi ellenőrei? Közben megérkezik a má­zsamester, s igen érdekes dol­gok derülnek ki. Amikor az ugyancsak a telepen fuvarozó apósát kérdezi Kisvári János nyomozó, ő azt mondja: de­hogy fuvarozik az ő veje, leg­feljebb az ő — mármint az após — távolabbi szállítmá­nyait viszi, munkaidő után. A vő. viszont, állítja,, hogy nem erről van szó, csupán jó bará­toknak és igen közeli ismerő­söknek visz szenet, szívesség­ből. Igen sok barátja és jő isme­rőse lehet: amikor visszalaipo- zunk a mázsakönyvben, min­den áldott napra jut egy, ket­tő — a maira egyenesen négy — fuvarja. S hogy ki ellenőr­zi, ki mázsálja le a szállítmá­nyait? Természetesen ő maga. Van fuvarozási engedélye? Nincs. Három hónapja, amióta má­zsamesterként munkába állt, így megy ez, s hallgatólagos gyakorlatként menne még ki tudja meddig — ha nincs ez az akció. S ahogy ilyenkor len­ni szokott — mert maga a szénhiányos helyset is feszült­séget teremt, hogyne fokozná azt tovább egy-két apróság, amely a telepen belül talán az is, de a kapun túljutva már egyáltalán nem — még innen is jön egy „információ", onnan is. S találunk az előjegyzési fü­zetben Julcsi nénit, aki egy­szer már kapott szenet, de át­festették a nevét fehérrel, s ugyanazon a sorszámon még egyszer odaírták, aztán a kö­vetkező oldalon egy újabb és még négy hasonló... Szó se róla: tüzépes legyen a talpán, aki a szénhiányos időben meg tudja tagadni a rokoni, baráti szívességeket. De amíg elegendő szén nincs — addig nem lehet kivételez­ni sem! (Ha meg van, akkor úgysem kell.) S mert Monor a látottak alapján amúgv is meglehetősen szerencsétlen helyzetben vari, igen nehéz szívvel tapasztaljuk az ezt még súlyosbító tényeket, ame­lyek természetesen nem műi­nak majd el intézkedés nélkül. A Tüzép vezérigazgató-he­lyettese nyilatkozta a legutób­bi megyei tanácstagi csoport­gyűlésen: november 15-ig mindenkinek jut legalább tíz mázsa induló tüzelőmennyiség. Ezzel szemben a telepen lévő 13 ezer mázsát nem tudják ér­tékesíteni kísérőszén hiányá­ban, ötszáz mázsa NDK-bri- kettet most töröltek a diszpo­zícióból, hazai brikett is csak csurran-cseppen. A helyzet egy cseppet sem megnyugtató. Koblencz Zsuzsa O. F. J. Az ördög bibliája Mértékkel és tisztességgel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom