Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-02 / 231. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM 1985. OKTOBER 2., SZERDA Mit suttog a fáma? A gyár pora és az egészségünk 2 Ezekben a napokban tartják a városrészek körzeti % népfrontbizottságai és a vonzáskörzeti települések HNF ^ testületet az elmúlt esztendők számvetését. Az egyik £ ilyen, lakossági fórumnak is beillő összejövetelen a £ deákvári Ságvári Klubban az egyik, s egyben legszen- í vedélyesebb felszólalás nem kevesebbet állított, mint- % hogy a DCM pora az utóbbi időben több szilikózisos % megbetegedést okozott. A felszólalás másik része szerint % — s ezt a felszólaló bizonyított ténynek véli — a késő % esti órában kikapcsolják a gyár portalanító berendezé- í sejt. Sikeres találkozó Messzire vitték a hírünket Eddig - ennyit Ezért kerestük meg Pintér Sándort, a DCM igazgatóját, aki éppen az elmúlt héten szá­molt be a gyár környezet- szennyezést csökkentő, terve­zett beruházásokról, illetve az eddig elért eredményekről a városi tanács végrehajtó bi­zottságának. Lapunk is rend­szeresen foglalkozik a pipáló kéményekkel. Mégis úgy tűnik, elég tájékozatlanok vagyunk. Ezért talán nem felesleges rö­viden feleleveníteni, mi min­dent tettek a Kőhídparton, a porártalom csökkentésére az elmúlt években. Annak idején a gyár építé­sekor 54 porleválasztó beren­2 A Minisztertanács és az 'Építési Minisztérium július felsejétől két új rendelettel ^ (34/1985. (VII. 1.) sz. és ^ 12/1985. (VII. 1.) újra szabá­lyozták a nem lakás céljára ^szolgáló helyiségek bérét. E ^ rendeletek értelmében az f eddig szokásos alapbér mér­téke 30 százalékkal meg- 2 emelhető. A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén — tekintettel arra, hogy Vác te­rületi adottságai megítélésük szerint indokolttá teszik az ilyen helyiségek néhány típu­sánál a bér felemelését —, úgy döntött, hogy a város területét három övezetre osztják. Az első övezetbe — ebben 30 százalékkal nő az alapbér — a Barabás Miklós utca, Ma- róthi Lajos utca. Zrínyi utca, Sallai utca, Báthori utca, Konstantin tér és Csokonai ut­ca által határolt városrész tar­tozik. Ä második övezetbe sorolták a Földvári téri lakótelepen a Lenin út—Gombás patak, Vám utca, Haraszti Ernő utca, Vá­sár utca, Damjanich utca. Kö­tő utca és Damjanich tér ál­dezést is felszereltek (jegyez­zük meg, 1935-ben készült ter­vek alapján). Ezek működése és hatásfoka már akkor jelen­tősen elmaradt a nemzetközi színvonaltól. Sokat rontott a helyzeten az is, hogy a gyár bővítési programjában az egyes létesítmények teljesít­ményfokozó átalakítása nem járt együtt a portalanítók ha­tásfokának növelésével. A DCM portalanítási prog­ramja a mindenkori pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve három ütemben zajlott le. Az első 1975—76-ban 45 millióba került, a 78—80-ig tartó má­sodik már 138 millióba. S eh­hez járult még 80—81-ben a Dopol-kemence rekonstruk­tal bezárt területeket, illetve a Deákvári lakótelepen a Gom- bási út mindkét oldalát, vala­mint a Kárász utca, Diófa ut­ca, Petrásovits utca, Arany Já­nos utca, Köztemető. Csikós József utca, Cserje utca (párat­lan oldal), Zeke utca, Csillag utca, Népek Barátsága útja, Radnóti út, Ibolya utca, Szél­sősor és a Munkácsy utca ál­tal határolt területet. v Enhek megfelelően a bérle­ményeket is két csoportba osz­tották. Az elsőbe tartoznak a kereskedelmi létesítmények, áru- és üzletházak, üzlethelyi­ségek, boltok, fedett piacok és pavilonok, illetve a vendéglá­tóipari létesítmények épületei és helyiségei, raktárak, szer­tárak, magtárak, valamint a felvásárlás és terménybegyűj­tés épületei és helyiségei, azon­kívül az irodaépületek és he­lyiségek. A második csoportba a személygépkocsik és egyéb járművek garázsai kerültek. A harmadik övezetbe — a felsoroltakon kívül mindenütt — az eddigi díjakat kell ez­után is fizetniük a bérlőknek. b. h. dója 20 millióért. Ezek ered­ményeként a gyár porkibocsá­tása mintegy 40 százalékkal csökkent. (1974-ben az megha­ladta az évi 17 ezer tonnát.) Ma ott tartunk, hogy a városra ülepedő oor mértéke, átlago­san persze, a megengedett ér­ték alatt marad. Ugyanakkor az is igaz, hogy például a Gombási úti lakótelepen ez meghaladja a megengedett szintet Milliókba kerül A berendezések üzemeltetési és karbantartási költségeit évi 8—9 millió forintot, a lég­szennyezési bírság 3,5—4 mil­lió forintot, a bíróságok által megítélt kártérítési összegek, 1—1,5 millió forintot tesznek ki évente. Az Állami Tervbizottság ez év januárjában olyan határo­zatot hozott, hogy a DCM tech­nológiai rekonstrukcióját a kö­vetkező ötéves tervben és a VIII. ötéves tervre áthúzódva meg kell valósítani. A gyár termelése ennek eredménye­képpen 1,4 millió tonnára nö­vekedne, 30 százalékkal csök­kenne az energiafelhasználás és egy tizedére a porzás. Rémhírek A HNF fórumán elhangzott felszólalásra válaszként a gyár igazgatója elmondta: jelenleg 75 portalanító berendezés mű­ködik, ezek közül is csak egyet lehet kikapcsolni üzem köz­ben, de ennek semmi értelme. A másik szóbeszédre, misze­rint szaporodnak a szilikózisos megbetegedések, dr. Okolicsá- nyi Jánosnak, a váci Tüdőgon­dozó Intézet főorvosának szak- véleményével válaszolt. Ebből kiderül, hogy az elmúlt évek­ben elvétve bukkantak szűré­seik során szilikózisos betegre, ám azok is beköltözők voltak. Véleménye szerint semmi köz­vetlen kapcsolat nem mutat­ható ki a gyár porzása és e megbetegedések között. Bányász Hédi — Jó napot! — köszönt hangosan a barna köpenyes ember és lehuppant az ülésre. Az idős férfi jóked­vűen viszonozta az üdvöz­lést. Attól kezdve hangos, kicsit évödö társalgás kez­dődött az előttem lévő két ülésen. Hamarosan rájuk figyeltek az utasok. — Jöhet a boltba — mondta a barna köpenyes. — Megérkezett a dióverö léc. Hogy mit ki nem talál­nak mostanában — gondol­tam. Ámbár okosan teszik. Jó lesz ennek utánanéz­nem, mert bizony elég ne­héz mostanában olyan hosszú ágat találni a kert­ben, amivel az ember le­piszkálhatja a magas ága­kon termett gyümölcsöt anélkül, hogy csontjai ép­ségét kockáztatná. — Én már bevásároltam, ezekről az ágakról — mu­tatott ki az ablak mellett ülő. amint éppen a szödli- géti erdő mellett haladtunk el. — Megmondhatja annak a balfácánnak is. akitől a múltkor kértem és ' keres­te a raktárban. Paraszt­gyerek és nem ismeri a dióverö lécet — nevetett és körülhordozta tekintetét az utasokon. Látszott, hogy ezt a közlést nekik is szán­ja. f Mint azt jeleztük, a Ma- % gyár Laboratóriumi üiag ^ nosztikai Társaság a na- / pókban Vácott rendezte 35 j nagygyűlését Dr. Nagy ^ Endrével, a Szőnyi Tibor % Kórház osztályvezető főor- $ vosával beszélgettünk a í nemzetközi találkozóról. A főorvos, egyben a nagy­gyűlés rendezője elmondta, hogy kilenc munkatársával együtt hónapokkal ezelőtt megkezdték a szervezés, az előkészítés munkáját. Az el­szállásolást Szikora János, a helyi idegenforgalmi hivatal vezetője segítette. A másfél száz hazai és külföldi vendég részére tartalmas szakmai és társadalmi programot állítot­tak össze. Weis2 György, a városi ta­nács elnöke közvetlen szavak­kal üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit, és eredményes munkát kívánt. Két nap alatt félszáznál több referátum, korreferátum hangzott el a művelődési központ termeiben. Érdeklődés kísérte a kerek- asztal-konferenciákat. Két fő témakör volt: Laboratóriumi vizsgálatok a gyermekgyógyá­szatban és Korszerű irányok a klinikai mikrobiológiában. A vendéglátó váciakon kí­A Népszabadság képes tu­dósításban számolt be arról, hogy egy IFA-teherautón Kis- kunlacházáról szállított ötszáz kilós bika Budapesten, a Köz­raktár utcánál leugrott a jár­műről. Rendőrök, tűzoltók se­gítségével visszatették a jár­műre, s a váci vágóhídra szál­lították. A Nők Lapja bemutatta Magyar Tibort, aki a Fővá­rosi Tanács segítségével évek óta hajókirándulásokat szer­vez nyugdíjasoknak, hogy az idős emberek életét tartalma­sabbá, szebbé tegye. A hajó utasai Szentendrén és Vácott kötnek - ki, s ismerkednek azok érdekességeivel. A Magyar Nemzet irt; a Tungsram Rt. nagykanizsai gyáráról, ahol az általuk ké­szített lámpa fejét Zalaeger­szegről, a spirált Hajdúböször­ményből, az elektródákat Haj­dúnánásról kapják, míg a lám­patest belsejében levő ólom­üvegcső Vácról kerül hozzá­juk. A Munka ismertette azt a fotódokumentációs emlékkiál­lítást, amelynek anyagát a váci Madách Imre Művelődési Központban láthatták először az érdeklődők. József Attila születésének 80. évfordulójára állították össze. Ugyanott ka­pott helyet — mint a folyóirat Bevettem, villant át raj­tam a bosszantó felismerés. — Dióverő léc — mondta még egyszer, diadalmasan nevetve az öreg. — Szalad­gáltak, mint pók a falon. He-he, ha-ha. A szót még egyszer meg­ismételte, most már hátra­fordulva az ülésen, velem közölve a nagy esetet. A feje búbján kunkorgó, rit- kás hajzat, csonkán árvál­kodó metszőfogai ellen­szenvet keltettek, amint kérdő tekintettel a vála­szomat várta, hogy mit szólok én ehhez. Nem szóltam semmit. A barna köpenyes Göd­nél elköszönt. Az öreg ma­gára maradt, de folytatta a műsort: — Nem tudják, mit ad­nak el. Legalább monda­nák meg. hogy nem isme­rik a portékát. Egyszer is, képzelje — kezdett újra kuncogni —. gereblyetokot kértem tőlük. Mondtam, hogy a múlt héten vettem itt egy gereblyét, de nem kaptam hozzá tokot. Ha van. adianak most. Nosza, böngészni kezdték az ira­tokat. hogy rendeltek-e ilyet mostanában, vagy mi­kor érkezik, mert már fél­tek tőlem, mint a fűztől. mivel soha nem lehet tud­ni. hogy amit kérek, az a vül Budapestről, Miskolcról. Pécsről s más városokból ér­kezett orvosok, szakemberek, valamint Angliából, Svédor­szágból. az NSZK-ból érkezett vendégek számoltak be kuta­tómunkájuk újabb eredmé­nyeiről A 34-es teremben vi­tát rendeztek az elhelyezett nagyméretű ábrák, képek se­gítségével. öt hazai és 20 külföldi cég kiállítást rendezett — a diag­nosztika sikerét segítő — ké­szítményekből. A 150 részt­vevő megtekintette a Szőnyi Tibor Kórház laboratóriumát. Tetszett a társadalmi prog­ram. A látogatók megtekintet­ték a város nevezetességeit, a korszerű városkép kialakítását célzó törekvéseket. Elismerés­sel szóltak a Duna-part ren­dezéséről, a vendégeknek tet­szett a Senior Kötöttárugyár termékbemutatója. A zeneis­kola nagytermében Révész László orgonaművésznek tap­soltak. Dr. Nagy A. Endre szavai szerint a 35. nagygyűlés elérte célját. Előrehaladást jelent a diagnosztikai kutatómunká­ban, s az ide érkezettek elvi­szik városunk jó hírét a ha­táron túlra is. Papp Rezső írta — Váci György aranydí­jas helyi könyvkötőmester ál­landó tárlata is. A Vasárnapi Hírek előzetes értesítést közölt a Laborató­riumi Diagnosztikai Társaság 35., Vácott megrendezendő nagygyűléséről, ahol a fél­száznál több hazai szakember mellett az NSZK-ból, Finnor­szágból, Svédországból érke­zett vendégek is beszámolnak kutatásuk eredményéről. f A váci Széchenyi utca £ 4—6. számú épület közmű- vesítése miatt október 4-én, pénteken reggel 7 órától % körülbelül egy hónapra le­szúrják a Széchenyi utcának Sa Március 15. tér és Be- S loiannisz utca közötti sza- í kaszát. 1-es, 8-as A rendelkezés érinti a Volán 20. számú Vállalat 1-es, 8-as és 3-as számú helyi járatát. Csőri Lajos városi főmérnök tájékoztatása szerint pénteken valóságban létezik, vagy sem. Az utasok nevetni kezd­tek, erre az öreg még be­szédesebbé vált. — Nincs itt semmi baj, kérern. Az a fő, hogy jó le­gyen a kedvünk. Tälern az orvosok kapálni is mehet­nek, belőlem nem élnek meg. Az egészségem titka az, hogy szeretek viccelni. A bort is megiszom én, ké­rem, mértékkel, még a legrosszabbat, a novát is. Hát akkor megvan. A nova az oka ennek a sze­replési hajlamnak, s azért ilyen közlékeny és bőbeszé­dű ez az ember. Ámbár vi­gyázzunk a konklúzióval, gondoltam hátha ez is csak olyan, mint a gereblyetok. — Kőfaragó ez itt a kö­zelben — jegyezte meg az egyik utas. miután Duna­keszi előtt a tréfás kedvű öreg elkomolyodott, elné­zést kért. mint aki a csíny­tevést bánja meg. aztán sapkáját kicsit megbillent­ve elköszönt. — Nagy kókler, de ren­des ember, s hatvankét évesen is ő keres a legtöb­bet a családtagok közül. Aranykeze van. Már én sem haragudtam rá. Ördögbe azzal a dióve­rö léccel Kellenek az ilyen tréfacsinálók. K. T. I. Különleges poszméhekkel Lucernakísérletek Szokoiyán A pillangós virágúak nem­zetségébe tartozó takarmány­lucerna igen jó nitrogéngyűj- tő növény és az állattartás­ban nélkülözhetetlen takar­mány. A legeredményesebben a poszméhek tudják beporozni. A méhészek nem kedvelik, hi­szen nektártartalma meg sem közelíti a többi mézelő rjpvé- nyét Azon kívül a lucernát rendszerint vegjrszerezik is, ami veszélyezteti a háziméhe- ket. Csakhogy a poszméhek .szá­ma az utóbbi időben erősén megcsappant, mivel nagyon ér­zékenyek a vegyszerekre. A gödöllői kisáilatkutalók érdekes kísérletbe fogtak a kö­zelmúltban Szokoiyán; Egy új poszméh fajtával (Megachille) kísérleteznek. Egyedei 400 mé­terre is elröpülnek a fészkük­től, így az erdőktől távolabb eső lucernatáblákra is eljut­nak. A kísérletek szélóvókkal felszerelt műbölcsőből foly­nak, a kísérleti alanyok ezek­ben nevelik az utódaikat. E kis rovarok a kutatók szerint nemcsak jó ivadékgondozó tu­lajdonságaikkal tűnnek ki. ha­nem nagyon szorgalmasak is és érzéketlenek a különféle vegyszerekkel szemben. Ez is példa rá, hogy az em­ber okosan, hasznosan igyek­szik beleavatkozni a természet rendiébe. Van mit törleszte- nünk. R. L. Teniszverseny Amatőröknek Szombaton reggel kilenc órakor amatőr teniszezőknek rendeznek versenyt Vácott a Duna-parti Alti-pályán, a Pest Megyei Tenisz Szövetség pat- ronálásával. Nevezni a helyszínen lehet, mindenkit szívesen látnak. üzemkezdettől a járatok az alábbi útvonalon közlekednek: A Forte gyártói érkezve a Március 15.• térig' változatlan marad a járatok útvonala. In­nen a Köztársaság, Dózsa György úton keresztül érkez­nek a Felszabadulás útja 7—9. szám előtt kialakított ideigle­nes végállomásra úgy, hogy közben a Dózsa György út 3—5. és 43. szám előtt kialakí­tott ideiglenes megállókat is érintik. A Felszabadulás úti végál­lomásról kiindulva az autóbu­szok az Árpád úton haladnak tovább úgy. hogy megállnak az Árpád út 40. szám és az Árpád út 2. szám előtt levő megállókban, majd a Maróthy Lajos utcán keresztül érik el a Köztársaság út 40. szám előtti régi autóbusz-megállót. A járatok útiránya tovább vál­tozatlan. 3-as Az autóbusz-állomástól a Híradó útra közlekedő járatok útvonala változatlan marad. Visszafelé a kocsik a Sebes Imre úti buszmegállót érintve közvetlenül az autóbusz-állo­másra hajtanak, kihagyva a Konstantin téri és a Március 15 téri megállókat. Ezzel egy időben a Maróthy Lajos utcát az Árpád útról a Dózsa Györgyi út felé. a Mau­rice Thorez utcát a Dózsa György útról a 2-es számú fő­út felé egyirányúsítják. Tanfolyamok Foton Szeptember közepétől köz­hasznú tanfolyamok indultak a fóti művelődési házban. Hímzés, kötés, batikolás, szö­vés, bábkészítés. fonás, gyöngyhímzés, tojásfestés, babakészítés, bőrözés forté­lyait sajátíthatják el az ér­deklődők A foglalkozásokat Kéky Eszter, a népművészet ifjú mestere vezeti. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Lábhoz hullott lepellel A Dunakanyar Áruházzal átellenben áll ez az ..alkotás". Láb­hoz hullott műanyag lepellel. Pontosan úgy, mint egy lelep­lezett szobor. Csak azért nem téveszthető össze, mert a felirata: „Vigyázat életveszélyes". 300 V! Tessék mondani, komolyan ve­gyük? De miért csak mi? Radányi Lajos felvétele Bér, hely szerint Három övezetre osztották Tréfacsinálók Vác a hazai lapokban P. R. Péntektől egy hónapra Lezárják a Széchenyi utcát

Next

/
Oldalképek
Tartalom