Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-21 / 247. szám

.Mctrn 1985. OKTOBER 21., HÉTFŐ Igényes választék Ceglédi színház Gazdag programmal várja közönségét a városi teátrum Cegléden. Két évad mezsgyé­jén állva, hátuk mögött a ta- noncidővel, most már megfo­galmazható, hogy a színház létrejöttével valóban gazda­godott Cegléd kulturális élete. A megvont mérleg arról ad hírt, hogy még a televízió sem tudta elhódítani a közönséget az élő színháztól. Mint az intézmények leg­többje, a ceglédiek is o hely­beliek igényeire figyelve vá­lasztják ki az évad során ját­szandó darabokat Ez a kivá­lasztás azt a szándékot tükrö­zi, hogy a vezetőség igyekszik az ország valamennyi társula­tát vendégül látni ebben a kedves alföldi városban. Az ajánlat széles köre és igényes­sége bármelyik nagy múl tű színház dicséretére válna. A bérleti előadásokon számös opera, hangverseny, musical, dráma és komédia szerepel. Így minden réteg megtalálja a számára élményt nyújtó produkciót. A fellépő .társula­tok sorában pedig a Nemzeti Színház, a Madách Színház mellett ott van a szegedi, a pécsi, a veszprémi és a békés­csabai társulat is. Küldetésnek érzem Mese, táncház, video Egy életre elkötelezte magát Battai gyermekcsalogató r apunk képzőművészeti ■*'* kritikusa, Losonci Miklós immár másfél évti­zede külső munkatársunk. Nemrégiben megkapta Hincz Gyula festőművész alapítványát, amelyet a mester felesége, Neufeld An­na tiszteletére létesített. — Jólesett ez a magas elis­merés, amelyben az idős festő, valamint Vác városa, illetve Pest megye részesített — mon­dotta Losonci Miklós. — Az is öröm számomra, hogy az elmúlt időszakban cselekvőén vehettem részt a váci Hincz- gyújtemény, a tápiószelei Patay Eva-kollekció, valamint a rác­kevei Ady-galéria létrehozásá­ban. — Jóformán egész eddigi élete szükebb pátriánkhoz kö­tődik. — Valóban. Édesapám an­nak idején nem gördített aka­dályokat tanulásom elé, csak ahhoz ragaszkodott, hogy érettségi után szerezzem meg a hentes segédlevelet. Teljesí­tettem ezt a kívánságot, de utána beiratkoztam az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, s diplomát szereztem a bölcsé­szeti fakultáson. Dunaharasz- tin nevelkedtem. Szigetszent- miklóson, később Ráckevén az Ady Endre Gimnáziumban tanítottam. Az utóbbinak több mint tíz évig igazgatója vol­tam. Gyönyörű éveket töltöt­tem itt kollégáimmal, s min­dig új feladatokra késztető diákjaimmal. Az ő közelségük, aktivitásuk lendített mindig előre. Mellettük, feleségem — aki jelenleg Dunabogdányban iskolaigazgató —, két fiam, négy unokám közelsége, hite segít az új és újabb feladatok megoldásában. — Jelenleg mi a munkája? — Országos tanteremben dolgozom. Ennek idestova harminc esztendeje, hiszen amikor még Ráckevén taní­tottam, vagy amikor a Magyar Iparművészeti Főiskola főtit­kára voltam. s jelenleg is — a Budai Tanítóképző docense­ként — rendszeresen nyitot­tam és nyitok tárlatokat min­denütt: hol a Műcsarnokban, hol egv üzemben vagy tanyán, az ország számos múzeumá­ban, iskolájában, művelődési Mit kell tudni? A világ egyharmada szocialista Vajon tudjuk-e, hogy hány szocialista ország van a vilá­gon? Mennyi ebből Európá­ban? Hány millió ember él szocialista társadalomban? Mi­lyen a szocialista országok gazdasági berendezésé, meny­nyire fejlett? Sorjázhatjuk a kérdést. Nem könnyű rá vála­szolni, hiszen gyorsan változó világunkban a világ arculata is szüntelenül változik. Sok esetben a már szocialista or­szágot nem tartjuk annak, míg több fejlődő állaimra pedig1 rá­mondjuk, hogy már szocialis­ta. Eligazít Ezekben a kérdésekben segít eligazodni a Kossuth Kiadó Mit kell tudni? sorozat leg­újabb kötete, amely á szocia­lista országokkal foglalkozik. Leírja, hogy milyen földrajzi és éghajlati viszonyok a jel­lemzőek egyes országokra, mi-’ iyen a lakosságuk, történel­mük, gazdasági helyzetük, s milyen pártok és személyek irányítják a szocialista orszá­gokat. Csak kevesen tudják, hogy a világon 15 szocialista ország van. A Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaság például már beletartozik a szocialista or­szágok családjába, míg Kam­bodzsa még nem. Bár mindent megadnak a szocialista orszá­gok. hogy Kambodzsa is a szo­cialista társadalmat építse. Afrikában még egyik országot sem tekinthetjük szocialistá­nak, holott több ország kor­mánya — Etiópia, Angola, Mo­sambik stb. — tekinti magát szocialistának. Az amerikai földrészen is csak egy ország mondhatja el, hogy már a szo­cialista társadalmat építi. Ez Kuba, amely már több mint negyedszázada a szocializmus útján halad. A szocialista országok nem­csak léteznek, hanem világ­rendszert alkotnak. Hozzá tar­tozik a föld legnagyobb terü­letű állama, a Szovjetunió, a legnagyobb népsűrűségű or­szága, Kína. A szocialista or­szágok területe 35,8 millió négyzetkilométer, ami a szá­razföldnek csaknem egyhar­mada. A szocialista országok­ban él másfél milliárd ember, a föld lakosságának egyhar­mada, az európai népesség fe­le. A szocialista országoknak azonban a világban ennél sok­kal nagyobb a súlyuk. Ez lé­nyükből faltad. Megszűnt ben­nük a kizsákmányolás, kiala­kulóban van a népi-nemzeti egység. Mindenütt a munkás- osztály és kommunista pártja vezeti a dolgozó tömegeket. Á fő termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, a , nép* gazdaságot tervszerűén fej­lesz tik, a népek kultúrája na­gyot fejlődött és a nép boldo­gulását szolgálja. Sajátosságok Különbségek persze vannak. A termelőerők fejlettségének színvonalában, a nemzeti ha­gyományokban, az osztályszer­kezetben, az emberek gondol­kodásában, életformában, er­kölcsben, s egyéb sajátossá­gokban. A szocialista országok kö­zösségéhez tartozik,-, legkisebb egysége Albánia. Nagyon el­zárkózik a világtól: nem tagja a Varsói Szerződésnek, a KGST-nek. Ipara és mezőgaz­dasága még mindig elmara­dott. A FAO adatai szerint élelmiszeripara egy lakosra számítva 12 kiló cukrot, 30 ki­ló húst állít élő, míg Magyar- ország 34 kiló cukrot és 124 kiló húst. Még mindig ala­csony az infrastruktúra, vas­útvonala például mindössze 300 kilométer, nincs Vasúti összeköttetése a külvilággal. A Szovjetunió vezető nagy­hatalma a szocialista 1 világ- rendszernek. Rendkívül gaz­dag ásványkincsekben, 15 szö­vetségi köztársaság tartozik hozzá. Lakossága 272 millió 540 ezer. Legnépesebb nemze­tisége az orosz, számuk meg­haladja a 137 milliót, az ukrá­nok 42 millióan vannak, míg az észtek csak egymillióan. Gazdasága — Japánt kivéve — 1071—1381 között vala­mennyi tőkés országnál gyor­sabban fejlődött. Bruttó nem­zeti termékvolumene tekinte­tében a Szovjetunió az Egye­sült Államok után a második helyet, foglalia el a világon. A KGST keretében vezető helret foglal el: a tagállamok együt­tes ipari termelésének mintegy 75 százalékát, a mezőgazdasá­ginak 60 százalékát, a nemze­ti jövedelemnek 70 százalékát adja. A világ legnagyobb cu­kor- és vajtermelőie. Viszont a hús- és zsírtermelése (vágó­súlyban) 59 kilő ?gy főre, az európai KGST-országök között a legalacsonyabb. A gabonafé­lék hektárhozama 16 mázsa, Magyarországé 50 mázsa. Mindegyik országot nem is­mertethetjük. Erre a recenzió kerete kicsi, a kötetből azon­ban érdekes összehasonlító adatokat tudunk meg a többi szocialista országról is. A könyv olvasásával megismer­kedhetünk történelmükkel, társadalmi berendezkedésük­kel. gazdaságukkal, mindazzal, amely hasznos lehet számunk­ra. A könyv nyomán megbizo­nyosodhatunk. hogy a szocia­lista világrendszer a különbö­ző eredetű nehézségek ellenére szakadatlanul fejlődik, s egvre nagyobb hatással van a világ többi részére. A 15 szocialista ország a kö­vetkező: Albánia, Bulgária, Csehszlovákia. Jugoszlávia, Kína. Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság, Kuba, Laosz, Lengyelország, Mongólia, Né­met Demokratikus Köztársa­ság, Románia, Szovjetunió, Vi­etnam és természetesen ha­zánk. Friss adatok A kézikönyvben a szocialista országok együttműködéséről' érdekes'írást olvashatunk. Föl­sorolja a Varsói Szerződés Szervezetének fontosabb ese­ményeit; az egyes szocialista országok közötti szövetségi, barátsági és kölcsönös segít­ségnyújtási szerződések meg­kötésének időpontjait is. Az írók — Kurucz István és Hetényi Pál — jól és gyorsan dolgoztak, hasonlóan a nyom­da és a kiadó is. Hiszen na­gyon friss a könyv. Már tar­talmazza a nemrégen megvá­lasztott párt- és állami veze­tők neveit, s a legfrissebb sta­tisztikai adatokat. Gáli Sándor házában. Ezek az én egyetemi óráim, hallgatóim pedig mun­kások és orvosok, szülők és gyerekek. — Ilyen tág térben hogyan képes megőrizni Pest megyei kötődését? — A múlt és a jelen is kö­telez. Hiszen most Szentendre az otthonom. Megyénk képző- művészeti életét pedig a ma­gam lehetőségeihez mérten igyekeztem és igyekszem gon­dozni, éppen a hírlapunkban is megjelenő cikkeimmel. Ez számomra nagy öröm, hiszen rendszeres kapcsolatom van az olvasókkal. — Milyen publikációi jelen­nek meg mostanában? — Rendszeresen olvashatók a magyar sajtóban tanulmá­nyaim, cikkeim. Több írásom ismert japán, orosz, angol, német, francia nyelvterületen, annál is inkább, hiszen több mint száz katalógus előszavát írtam meg olyan képzőművé­szeti alkotásokról, amelyek Budapesten. Moszkvában, Pá­rizsban, Tokióban, Londonban találkoztak nemzetközi közön­ségükkel. Küldetésemnek érzem azt a szolgálatot, amelyet a művészet terjesztésében végez­hetek, a már említett országos tanteremben, de leginkább és legnagyobb örömmel szűkebb pátriánkban, Pest megyében. — Számos munkája könyv­ben is napvilágot látott. — Éppen az idén jelent meg a Kőbányáról írt minikötetem, továbbá egy album, amely Cs. Pataj Mihály grafikáit mu­tatja be, valamint egy másik kiadvány, amely a XX. kerület képzőművészeti életével fog­lalkozik. Ez a tizenkettedik könyvem. Kiadás előtt áll egy monográfiám Papi Lajosról és megbíztak Platthy György, valamint Soproni Horváth Jó- z'sif életművének fel-dolgozá­sával. Az Akadémiai-ír Kiadó gondozza Bálint Aladárról ké­szülő monográfiámat, és most irtani alá a Képzőművészeti Alap kiadóvállalatával azt a szerződést, amely Óvári László festői munkásságának ismerte­tését foglalja magában. Mindennél fontosabb szá­momra azonban, hogy részt vehetek a Pest megye képző- művészete című tanulmánykö­tet munkáiban, és nagy erővel dolgozom a Hincz Gyula élet­művét összegző könyvemen, amellyel Vác városa bízott meg. Vidám gyermek kacagástól volt hangos ezen a hét végén a lassan egyéves százhalom­battai Barátság Művelődési Ház és Könyvtár. A kicsi­nyeknek rendeztek nagy sike­rű, kétnapos programot, ame­lyen ki-ki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot. Szombaton vidám műsorral csalogatták be az apróságokat a házba. Nagy sikert aratott a Mesepódium Sünike kaland­jai című előadása. Akik vala­milyen okból nem nézték meg a színházi produkciót, azok a játszóházban gyöngyöt fűz­hettek, rajzolhattak. Mintegy kétszázan nyüzsögtek a ter­mekben. Még az ebédidő alatt sem ürült ki a ház, hi­szen mindig akadt tíz-tizenöt Hancsovszki János felvétel* gyerek, akit még az étkezés sem csábított. Délután mese­filmvetítés, ikebana- és báb­készítés bővítette a kínálatot. Vasárnap délelőtt az új 6how, a Video szögezte szék­hez a gyerekeket, de mód volt arra is, hogy a nemeze­lés tudományát sajátítsák el. A délután a népművészet je­gyében telt el. Volt itt gyer­mektáncház és néptánctanu­lás. népi játékok elevenedtek meg a szípadon, s a rövid szünetekben pedig szájtátva hallgatták az apróságok KóIm Rozália népművész csodálatos meséit. Mint képünkön látható, a színes gyöngyök csábításának a nagyobbak sem tudtak el­lenállni. így született a dobostorta Könyvbemutató Szentendrén A tegnapi derűs, őszi va­sárnap még vonzóbbá vará- ,?so\ta,. Szentendre bájait. Az utcákon, a vendéglátó helye­ken már kora délelőtt meg­kezdődött a nyüzsgés, a par­kolókban nem lehetett üres helyet találni. Sokan tértek be az egyéni hangulatot árasz­tó, ínyencségeiről és a kultu­rált kiszolgálásról ismert Nosztalgia Kávéházba is. A szerény reklám miatt arról már kevesebbet tudtak, hogy a látogató egyben egy külön­leges eseménynek is részese lehet: Éliás Tibor és Szántó András új könyvüket dedikál­ták. A Művészetpártolók Első Tv-figyelő Optimisták. Sinkó Ervinnek, az Optimisták című regény szerzőjének a neve sokáig ide­genül csengett az irodalomba­rátok fülében. Legföljebb ha azt tudták róla, hogy valahol Jugoszláviában él, és a szép- irodalmat meg az irodalom­történet írását egyaránt míve­li. Színes és értékes személyi­ségére akkor kezdtek jobban felfigyelni, amikor nálunk is olvashatóvá vált az Optimis­ták története, amelyben egy­részt önmaga szerepét örökí­tette meg a Tanácsköztársaság néhány mozgalmas hónapjá­ban, másrészt meg azok figu­ráját festette fel, akik az idő tájt vezetőszerepet vállaltak és játszottak. Álneveken moz­gatja ugyan az alakjait, de nem sok nyomozás kell ahhoz, hogy valaki fölismerje: kicso­da Lukács György vagy éppen Sinkó Ervin maga. Hatalmas freskó ez a törté­net — csupán jellemzésként említjük meg, hogy első ki­adása 1943 és 1955 közötti szűk másfél évtizedben jelent meg Újvidéken, és az iró magáról a közrebocsátásról is egy két­kötetes naplót publikált Egy regény regénye címmel —, így hát egy egész csapatnyi fil­mes és irodalmár kellett ah­hoz, hogy belőle forgatóköny­vet fabrikáljanak. Amint azt a televízió nézői tapasztalhatták, hét hosszú részben igyekeztek elmonda­ni mindazt, amit Sinkó Ervin egykor papírra vetett, és rá­adásul úgy, hogy nem csupán frissén rögzített felvételeket tártak az előfizetők elé, ha­nem egykori híradórészleteket is. Mindehhez — afféle túlér­telmező ráadásnak — pedig még kommentárokat is fűztek, ha .kellett, ha nem. Nos, mindez jóval több lett, mint amit egy átlagnéző je­lenleg be tud fogadni. Túlmé­retezettnek tetszett már maga az eseménysor is — a záróje­leneteket figyelve ugyan ki emlékezett arra. hogy miről is szólhatott, mondjuk, a máso­dik vagy a harmadik traktus —, az említett pótlékok pedig ezúttal haigyon is zavartak. Így aztán joggal tételezhet­jük föl, hogy ez a Magyar Te­levízió meg az Újvidéki Tele­vízió által közösen készített Optimisták a félsiker címkéjű képzeletbeli dobozba kerül. Hanem azért elismerő fejbó- lintás is kiosztható Dömölky Jánoséknak. Mégpedig az utó- beszédért, amelyet az immár civil ruhába bújt szereplők mondtak el önnön figurájuk utóéletéről. Hogy ugyanis ki hova emelkedett, sodródott azok közül, akik hét héten át a képernyőn éltek. Ezt igen eredeti gondolat volt így sum- máztatni, hiszen ha már alka­lom nyílott a hosszas ismerke­désre, azt sem árt tudni, hogy kinél, hol s hoevan követke­zett be a végkifejlet. Aligha­nem éppen ez a második csa­tornán sugárzott utóhang lesz a legcsábítóbb csali ahhoz, hogy magát a regényt is elol­vassa az, aki még nem forgat­ta. Hulláim ÖlgJ. Egyébiránt mostanság megirít zord műsor­időket élünk. Olyasmi, amit jó előre piros filctollal be kel­lene karikázni, nos, efféle cí­mek nemigen sorjáznak a kí­nálatban, Itt egy csacskaság, amott egy kötelességszerűen letudott állandó rovat, amott meg egy-egy ismétlés tölti ki mind a két programot. Kínos és egyáltalán nem vi­dám — pláne nem pikáns —■ perceket hozott például a kedd esti spanyol komédia (?) a há­rom megcsúfolt férjről. (Tény­leg, mi lehetett ebben a 14 éven felülieknek szóló ez meg az?!) Unalmas és dátumszagú volt a Stúdió. Míg ellenben a lőporfüstszagú libanoni ripor­tot, vagyis a Panoráma hely­zetjelentését nagyjában-egé- szében már egyszer láthattuk; ilyenformán repetának hatott. Szívre a kéz: mi lenne ve­led kedves dobozunk, ha va­sárnap délutánonként nem mutogatnád az ifjú Dajka Margitot? Az ő most futó so­rozatáért. viszont a legrhesz- szibb telkekről is hazatérnek a népek — tanú erre a köz­utak megbolydult forgalma.., Akácz László Magyar'Nosztalgia Egylete ta­valy, bocsátottá útjára gaszU ronómiai könyvsorozatát, amelynek második darabját tegnap mutatták be. Az első, hézagpótló kiadvány a gaszt­ronómiai irodalom bibliográ­fiáját tartalmazta, a mostani ennek továbbfejlesztett válto­zata, amely azonban újdonsá­gokkal is szolgál. A kutatók és a segítőkész olvasók jóvol­tából kiegészült az egyedülál­ló, alapmunkának számító katalógus és megismerkedhe­tünk Dobos C. József, az egy­kori hírneves cukrászmester élettörténetével. Az előzményeikhez tartozik, hogy Éliás Tibornak, az egy­let egyik és a Nosztalgia Ká­véház vezetőjének körülbelül 5 ezer tárgyból álló vendég­látós eszközgyűjteménye, s ugyancsak tekintélyes könyv­tára páratlan kinccsel gazda­godott a közelmúltban. Ma­gáénak tudhatja Dobos C. Jó­zsef hagyatékát, aki 1884-ben készítette el a később róla el­nevezett tortát. Az anyag és a kutatómunka eredménye­ként egy széles látókörű — korát világviszonylatban is megelőző módszerekkel — al­kotó egyéniséget állítanak elénk a szerzők. A forrna a tartalom méltó kiegészítője. Sajnos, ritkán vehetünk kézbe olyan mérték­tartó eleganciával készült ki­adványt, mint ennek a soro­zatnak a második kötete. Ki­állításán látszik, hogy vala­mennyi közreműködő szív­ügyének tekintette a megje­lentetését. Külön kell szólni az oldalakat díszítő vendég­látós képeslapok hű lenyoma­tairól, amelyek többek egy­szerű illusztrációknál. Inkább kultúr- és ipartörténeti érde­kességek, amelyek a kor le­vegőjét árasztják. Mindez a kedvtelésből gasztronómiai szakemberré vedlett Szántó Andrásnak, a könyv társszer­zőjének köszönhető, aki 10 ezer darabos gyűjteményéből válogatta ki a képeket. A szerzők az időközben el­hunyt Lontaí Egonnak, a Ma­gyar Szakács- és Cukrász Szövetség volt elnökének so­raival ajánlják könyvüket az érdeklődőknek és a szakmabe­lieknek. K. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom