Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-19 / 246. szám

1985. OKTÓBER 19i. SZOMBAT Soha nem kérdezték, mikor mennyi a munka rása mindenképpen az volt, hogy az állampolgárok jól vá­lasztották ki a tanácsok tag­jait és azok az apparátusok tagjait. Akkoriban a testület olyan volt, mint egy nagy család. Rendszeresen szervez­tünk közös — családos —szín­házlátogatásokat, összejövete. leket, vitákat. S érte ugyan — sokszor jogos — bírálat a munkánkat, de azt sem sza­bad elfelejteni, hogy ezek a tanácstagok komoly politikai, tudatformáló szerepet töltöt­tek be. Nagy család Éppen e sikerek részeseként, harmincöt esztendő tapaszta­latainak birtokában sum­mázza véleményét Arany Ist­ván. — Óriási utat jártak be a tanácsok ez alatt a három és fél évtized alatt, szorosan kapcsolódva a társadalom cél­kitűzéseihez. A hibákat min­dig kijavítva, a hiányosságo­kat pótolva jutottunk el oda, ahol most tartunk. Az 1954-es második tanácstörvény, az 1966-os IX. pártkongresszus, az 1974-es harmadik tanács- törvény, vagy az 1974-es or­szággyűlés mind egy-egy je­lentős állomása volt mun­kánknak. De talán nem ün­neprontás, ha azt mondom: a tanácstagok, a tanácsi tiszt­ségviselők, apparátusi tagok társadalmi megbecsülését ie- 'het és kell is még fokozni. S több figyelmet érdemelne, hogy a tanácsok és a lakos­ság kapcsolata minél felhőt­lenebb legyen. M. Nagy Péter Arany István Ferenczi Illés Legyen felhőtlen a kapcsolat bet tudtunk. Pedig az előlege­zett bizalom megvolt a taná­csok iránt. Emlékszem, a vá­ci tanács alakuló ülésén majd leszakadt a karzat az érdek­lődők alatt. Pedig senki sem szervezte a résztvevőket! Rangos város A testület és az apparátus akkori tagjai azért a lehető­ségekhez képest megpróbál­tak megfelelni a várakozás­nak. A hiányzó tapasztalatot minden úton-módon igyekez­tek pótolni, megszerezni. Nem szégyelltek elmenni oda, ahol valamit jobban tudtak, job­ban csináltak. — Eredményeink egyik for­Arany Istvánt nehéz volt utolérni, pedig éppen tíz esz­tendeje lesz, hogy nyugdíjba vonult. Fiatalokat is megha­zudtoló frissességgel, energiá­val vesz részt a Hazafias Nép­front, a megyei tanács kü­lönböző bizottságainak mun­kájában. . Falugyűlésekre jár, a társközségekben megszer­vezett elöljáróságok első ta­pasztalatait gyűjti. Cikkeket, tanulmányokat ír. Egész pályáját a tanács- rendszer kialakulása, fejlődé­se határozta meg, cselekvő ré­szese volt maga is ennek a folyamatnak. Már 1945 január­jában elnöke lett a sóskúti nemzeti bizottságnak. A ta­nácsok megszervezésének elő­készületeiben, 1950-ben, mint a budai járás főjegyzői hiva­talának titkárságvezetője vett részt. Az októberi választások után Vácott lett tanácstag, majd a végrehajtó bizottság titkára. Húsz esztendőn át! 1970-től a Pest Megyei Ta­nács végrehajtó bizottságának titkára, egészen nyugdíjba vo­nulásáig.; Csak kértünk — Az ország legnagyobb járása volt akkor a budai, 24 községgel. A tanácsok szer­vezését már az'í'éy első ne­gyedében elkezdtük. A legvál­tozatosabb módon;, közelítettük meg a falvakat, az’egész köz- jegyzőségnek összesen c két motorkerékpárja volt. A te­lepüléseken erre az időre már kialakultak azok a közéleti magok, amelyekre számítani lehetett, de a szervezésnél az egész lakosság véleményét fi­gyelembe vettük. Ez rendkí­vül fontos volt. az emberek óriási várakozással tekintettek a tanácsok megalakulása elé. Addig ugyanis a régi állam- igazgatási rendszerben már haladó szellemű funkcionáriu­sok dolgoztak és ez számos ellentmondást szült, ami a la­kosságon csapódott le. Nálunk a választás a legnagyobb rend­ben bonyolódott, de ez igaz az egész megyére is. A választók 97 százaléka voksolt, s 97—98 százalékuk a jelöltekre adta a szavazatát. A szervezés, a választások lezajlása után új fejezet kez­dődött Arany István életében, immár Vácott. Új fejezet volt ez a magyar közigazgatás tör­ténetében is. — Nagyon kemény, s tulaj­donképpen ismeretlen feladat volt ez. A tanácstagok soha nem kérdezték, hogy mennyi a munka, csak azt, mi a fel­adat. Vác már akkor is ipari városnak számított, nagyon sok segítséget kaptunk az üze­mek vezetőitől, mindenben tá­mogatták a dolgozók közül választott tanácstagokat. Raj­tuk keresztül létesíthettünk élő kapcsolatot az üzemek munkásaival. De nemcsak az új módszereket kívánó mun­ka nehezítette a helyzetünket, hanem az a felfokozott vára­kozás is, amiről már szóltam. A kezdeti időben a tanácsok a lakosság jogos igényeit csak kis mértékben tudták kielégí­teni. Volt az államigazgatás­nak akkoriban számos nép­szerűtlen feladata is; több­nyire csak kértünk az embe­rektől, adni viszont keveseb­Élete története a város históriája A HÉT HÍRE Az SZMT ötévi munkájáról Hagyományosan érdemi vita Tegnap a SZOT székházában Pataki Mártonnak, az SZMT elnökének vezetésével ülése­zett a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa — mandátu­mának lejárta előtt utoljára. A testület megvitatta, észre­vételekkel, javaslatokkal egé­szítette ki azt a beszámolót, amely a megyei választói kül­döttértekezlet plénuma elé tár­ja majd az SZMT ötesztendei munkájának értékelő elemzé­sét. Ezt követően a testület ál­lást foglalt a megyei küldött- értekezlet öttagú szavazatszedő, és háromtagú mandátumvizs­gáló bizottságának összetételé­ről, s a levezető elnök szemé­lyéről. Mindkét napirend elő­terjesztője Jámbor Miklós, az SZMT vezető titkára volt. dött az erőmű építése az ipar­vágány elkészültével, s kisa­játították az egyéni gazdák földjeit. Akkor nem fizettek értük jóformán semmit, pe­dig 12 aranykoronás földek voltak azok! Utána 10 olyan év következett, amely rend­kívül izgalmas volt. Kedve­zőbbé vált a tanácsok gazda­sági helyzete is, mivel a vál­lalatokra is kiterjesztették a községfejlesztési hozzájáru­lást, s ha nem is volt válla­lat, még ott voltak a beruhá­zók, a kivitelezők. Fantasz­tikus fejlődésen ment át egy- egy városrész. Ekkor villa­mosították Dunafüredet. új­telepet, felújították az óváros vezetékrendszerét, s utak épültek, majd maga a város. Az erőmű és a finomító mel­lett elkészült az első 75Q la­kás, s négy ötéves terven ke­resztül ez folytatódott. Csak egy példa: akkor egy ciklus­ban 800—1300 lakást adtak át. Ma mennyit? Ekkoriban ke­rült a tanácsok hatáskörébe a lakásépítés (korábban ez ipa­ri beruházásnak számított), s így lényegesen megnőttek a hivatal feladatai. 1970. április 1-én városi rangot kapott Százhalombatta. Építettük az egészségügyi intézményeket, iskolákat, az infrastruktúrát alakítottuk ki... Amire a legbüszkébb Ferenczi Illés életének stá­ciói egy város kialakulásának, fejlődésének mérföldkövei. Hallgatom életének történetét. Nem más, mint Százhalom­batta története. A historikus elemek pedig másként is fon­tosak az elnökhelyettes min­dennapjaiban. Hiszen sokan úgy ismerik őt a városban, mint a helytörténeti gyűjte­mény létrehozóját, a közel­jövőben nyíló múzeum meg­alapítóját. Ferenczi Illésnek köszönhető, hogy azok a bronzkori és római kori kin­csek, amelyek a nagyüzem építésekor a föld felszínére kerültek, nem pusztultak, kallódtak el, hanem ma kü­lönös gonddal kiállított lele­tek. Féltőn óvja a település ernlékeit, keresi, kutatja a történetét és vezeti a honis­mereti kört, amely ezzel fog­lalkozik. S neki köszönhető az is. hogy országos hírű ré­gészek fordulnak meg Százha­lombattán, más tájak múltját idézve fel előadásaikban. Ferenczi Illés számtalan nagy elismerést kapott. Ha csak a kormánykitüntetéseket nézzüK, s Munka Érdemrend bronz és ezüst fokozata, a Ta­nácsi Emlékérem, Tűzrendé- szeti Emlékérem arany foko­zata. Honvédelmi Emlékérem birtokosa. S amire a legb isz- kébb: a Gyermekekért kitün­tetés. Fiedler Anna Mária Valamikor ugyan bányásztak aranyat is a megyében — a Börzsönyben —, ám drágakö­veink nem voltak, nincsenek ma sem, ércek sem nagyon fordulnak elő — csupán kiter­melésre alkalfnatlan nyomok­ban —, mégis azt, ami van, egyre értékesebbnek kell tar­tanunk. Ha magunktól nem fedeznénk fel, a tapasztalatok, tények mind nyomatékosab­ban figyelmeztetnek erre, hi­szen elég emlékeztetni rá, mennyi gondot okozott — és ma sincsenek híján a bajok­nak — a Cement- és Mész­művek váci gyárának ellátása megfelelő minőségű mészkő­vel. Tudatunkig ma még ne­hezen ér el, hogy ami nem drágakő, az is lehet — és ta­núi vagyunk, lesz is — drága kő, mert egyre többe kerül a feltárása, a kitermelése, az el­szállítása minden egyes ton­nájának, holott valójában nem egyes tonnákról, hanem százezrekről van szó. Tavaly a megyében csupán terméskő­ből több mint egymillió ton­nát adtak a bányák a gazda­ság vérkeringésébe, az égetett darabos mész termelése felet­te volt a 164 ezer tonnának... azaz fogy a talpunk alól a föld, ha képletesen is, jó lesz tehát az eddiginél okosabban, ésszerűbben gazdálkodni. Vádak serege érte, gyakran nem alaptalanul, az ásványi kincsek kitermelőit — olykor engedély nélkül nyitott bá­nyákban üzletelő k'itermelőit —, nem törődnek a tájrontás- saí, a természet sebeivel. Ma változóban van a helyzet, a megyében is — bár nem tar­tozunk az ásványi kincsekben különösebben gazdag terüle­tek közé az országban — egy­re fontosabb helyet, szerepet kap a rekultiváció, azaz a volt banyaterületek helyreho­zatala, átadása mezőgazdasági vagy erdőművelésre, bizonyí­tékaként annak, hogy ami nem drágakő, az is drága kő, meglehet, olykor drágább, mint ami elkerülhetetlen, ép­pen a tájrotnbolás és annak felszámolása okán. A zsebün­ket érzékenyen érintő érvek mellett azonban vannak lelki- ismeretiek is, hiszen ne fe­ledjük. mint a föld egészét, az ásványi kincseket is köl­csönbe kaptuk utódainktól... Mészáros Ottó Valamit sejthettek már tá­volabbi elődeink is az érték­telennek látszó értékéről — ámbár őket még nem szoron­gatta nyersanyagszűke és ár­válság —, hiszen ha belepil­lantunk például az 1881. évi XLI. törvénycikkbe, azt ol­vashatjuk — a 69. paragrafus 3. bekezdésében —, hogy „ .. az ideiglenes kisajátítás alól ki vannak zárva ... feltárt és használt kő-, kavics- és ho­mokbányák." A jog óvta te­hát a közönségesnek — érték­telennek? — vélt, ítélt anya­gok lelőhelyeit is, mert talán a jogalkotók tudták, olyan va­gyon ez, amely fogy, de nem pótlódik. Sokfelé lelni a megyében sós, agyagos, meszes, köves előtagú helymegjelöléseket, emlékeztetve rá, eleink szíve­sen nyúltak geológiai jellem­zők után, amikor a mindenna­pos szóhasználatban kereszt­víz alá tették lakóhelyük egy- egy — bel- vagy külterületi — darabját. A ma is kedvelt, fel- dolgozottan tetszetős sóskúti mészkő csupán egyetlen múlt és jelen összefonódásának pél­dáiból. A régi, öregecske tég­lagyárak közül a legtöbb — mint az abonyi, a ceglédi, a százhalombattai — ott talál­ható, ahol valamikor a nép­nyelv már „megkutatta” a föl­det, mondván, Agyagosrét, Agyagosdűlő, azaz a téglák égetésére vállalkozók annak idején nem sokat kockáztattak az üzem helyének kijelölésével. Vezetett már nyomra geológu­sokat is a népies elnevezés — Tüzelősnek jelölve olyan ha­tárrészt, ahol aztán a szakem­berek tetemes lignitvagyont tártak fel —, azaz okkal hi­hetjük, ásványnyersanyaigok- kal azóta van dolgunk, amióta emberként élünk, létezünk. Ma már pedig létezni, élni sem tudnánk az ásványi anya­gok serege nélkül, mert ugyan Solymár, Nagykovácsi, Pilis- szentiván, Pilisvörösvár térsé­gében a gazdaságosság mércéje — ma még? — földben ha­gyatja az alacsony fűtőértékű barnaszenet, ám a pilisszántói, a budakalászi mészkő, a szo­bi. dunabogdányi andezit, a délegyházi kavics, a pilisbo- rosjenői agyag, a különböző őrlemények nélkülözhetetlenek a gazdálkodásban. ...DE DRÁGA KŐ 0 Balatonfüreden tartotta ülését a KGST gáz­ipari állandó bizottsága. 0 Szobrot avattak a főváros­ban, emléket állítva a hősi halált halt tűzszerészek­nek. 0 Szeged adott otthont az országos anyagellá­tási és készletgazdálkodási konferenciának. 0 Mező­hegyes volt a helyszíne az V. népi építészeti országos tanácskozásnak. 0 A hét híre az is, hogy Korunk és az ásványnyersanyagok címmel kiállítás nyílt Székesfe­hérváron. A választások idején néze­gettük Sokorai Islvánnéval, a HNF Százhalombattai Bizott­ságának titkárával a tanácsta­gok névsorát. Felfedeztünk egy oíyan nevet, akinél a ta­nácstagság kelteként 1955-öt írtak be. Ferenczi Illés, a vá­rosi tanács elnökhelyettese. — Mi lenne, ha most, a tanácsok megalakulásának 35. évfordulóján megkérnénk az elnökhelyettest, hogy beszél­jen az elmúlt évtizedekről? — kérdeztem a HNF titkárát. — Nem hiszem, hogy bele­egyezik. Azt fogja mondani, hogy inkább más, olyan em­ber szóljon, aki nem veze­tő. Bár elhangzottak az iménti ellenérvek Ferenczi Illéstől, de végül kötélnek állt. Nehéz dolog volt Históriára vártam, hiszen az elmúlt 30 esztendő a ma fiataljainak már valóban tör­ténelem. S az, aki ezt az idő­szakot felelős emberként élte végig, egy korszak históriáját alakította a maga területén. — Kenderesen születtem, s hogy most tanácselnök-helyet­tes vagyok, ahhoz nagyban hozzájárult a családi háttér. Meghatározó volt az életem­ben anyám testvére, aki Kenderesen direktóriumi ve­zető volt 1919-ben, s mint il­legális kommunistát internál­ták. Apám az első világhábo­rú után hadifogolyként vett részt a Vörös Hadsereg har­caiban. Egész fiatalon, 16 esztendősen lettem a kom­munista párt tagja 1947-ben. S aztán megkezdődött a Ma­gyar Néphadsereg átszervezé­se. Elvégeztem a tiszti iskolát, s hadnagyként szereltem le. Míg katona voltam, patronál­tuk a Törökbálinti Állami Gazdaságot és az akkori zsámbéki Rákosi Termelőszö­vetkezetet. Az utóbbi telepü­lés különösen kedves szá­momra, hiszen hatéves ko­romtól Zsámbékon éltünk. Ott volt a családom, s a zsám­béki tsz-ben dolgoztam én is. Egy téli nagygyakorlaton — 1955-ben — megbetegedtem, s munkahely után kellett néz­nem. Elmentem Bori Rudolf­hoz, a budai járási pártbizott­ság titkárához, aki korábban honvédtár.sam volt, s ő beszélt rá, hogy vállaljam el a vb- titkárságot Zsámbékon. Meg­választottak tanácstagnak is. Nem kell különösebb tör­ténelmi felkészültség ahhoz, hogy az ember tisztában le­gyen a korszak nehézségeivel. 1955-ben egy faluban vezető tisztséget betölteni, s"még ha ' h’éfybéli volt is az ember és sokan ismerték, bizony nehéz dolog volt. Mozgalmas, politi­kai válságokkal, gondokkal terhes időszakként jegyzi ezt a kort történelmünk. — Aztán jött 1956 ... — Igen. Talán mondhatom úgy, hogy törés volt az éle­temben, hiszen maga az éle­tem is közvetlen veszélybe került. — Hogyan? — Oroszlányban politikai és köztörvényes elítéltek dol­goztak a bányában, akik a zavaros pillanatokban elözön- lötték a környéket. Különösen a köztörvényesek, a politi­kaiak inkább hazaigyekeztek vagv valami biztos helyre. Az előbbiek raboltak, fosztogat­tak, önkényesen vitték el a tsz állatait. Hogy megvédjük a falu lakosságát, fegyveres őrséget szerveztem, de egy éjszaka elhurcoltak. Gyermely környékére vittek s „forradal­mi” bíróság elé állítottak. Nem tudom, hogy végződött volna ez az éjszaka, ha tár­saim, a fegyveres őrség tagjai fel nem fedezik a nyomomat, s utánam jőve, ki nem szaba­dítanak. A kibontakozás évei S elkövetkeztek a békés idők, a politikai, gazdasági konszolidáció munkátói s gondoktól egyáltalán nem mentes hétköznapjai, a fel­bomlott tsz újjászervezése. Természetesen megváltoztak a gazdasági feladatok is. Ekkor kezdett kibontakozni a taná­csok gazdasági funkciója, ami korábban gyakorlatilag csak a begyűjtésre korlátozó­dott. A maga nemében hőskor volt ez. — 1958. és 60. között elvé­geztem a tanácsakadémiát, s aztán Százhalombattára ke­rültem — sok hercehurca után. — Miért volt a hercehurca? — Nem nagyon akartam idejönni — válaszol Ferenczi Illés. — Zsámbékon már be­fejeződött a tsz újjászervezé­se. Százhalombattán még ak­kor kezdődőt. Egyszer már végigcsináltam és tudtam, mi­vel jár. Ráadásul megkezdő­Dr. Fenyvesi István, a Pest Megyei Tanács egészségügyi osztályvezető-helyettese a be­tegségmegelőző. preventív szemlélet fontosságáról szólt, s arról, hogy a táppénzes hely­zet javításához nélkülözhetet­len a vállalati érdekeltség megteremtése, akárcsak a jobb foglalkozási rehabilitáció­hoz. Bár hozzátette: a népes­ség romló egészségi állapota is oka annak, hogy mind többen rokkannak meg ténylegesen. Vinkovits Jánosné, a SZOT osztályvezető-helyettese ki­emelte, hogy a jövőben nő az SZMT szerepe az alapszerve­zetek nagyobb önállóságra késztetésében, helyes gyakor­latuk megteremtésében, és a szakmaközi bizottságoké a te­rületi munkában. Tuza Sándorné dr' a MÉ­SZÖV elnöke mondotta: a bi­zalmiak igazi partnerei lettek a gazdasági vezetőknek, s eb­ben nagy érdemeket szerzett a szakszervezeti oktatás, felké­szítés. Faragó Agnes, a DMRVV váci vezető diszpécsere a vá­lasztások során szerzett ta­pasztalataira hivatkozva pedig azt szorgalmazta, hogy a szak- szervezet fordítson nagyobb fi­gyelmet az anyagi nehézségek­kel küzdő idősek, a pályájukat most kezdők érdekeinek kép­viseletére. munkás-utnápótlás nevelésé­nek korszerű feltételeit, hiszen öt év múlva kétszer annyian tanulnak majd szakmát a me­gyében, mint most, s ismer­niük kell a kor technikáját. Friss Istvánná, a Nagykőrö­si Konzervgyár nyugdíjas szb- titkára a szakszervezet terü­letpolitikai teendőiről szólt, s mint mondotta, a településfej­lesztési hozzájárulások ügyé­ben nem járnak el mindenütt kellő körültekintéssel, ezt pe­dig a választások kapcsán is észrevételezték a dolgozók. Kékesi István, a Villamos­ipari Tröszt szb közgazdasági titkára hangsúlyozta, hogy érezhető a változás a terme­lést segítő szakszervezeti mun­kában, ez ott eredményes, ahol a dolgozók és a vállalat érde­keit sikerrel egyeztetik. ö és dr. Soltész Károlyné, a Budapesti és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazga­tóság igazgatóhelyettese is úgy foglalt állást: azzal, hogy a munkavédelem állami fel­adat lett. még nem változott a lényege, elsődleges a dolgozók testi épségének megóvása. Csupán ennyi lenne a szikár híradás, ám e testület mosta­ni számvetése kapcsán is — a hagyományokhoz híven — érdemi, sok embert foglalkoz­tató gondokról, sokaknak örö­met jelentő eredményekről be­szélt a nyolc hozzászóló. Zaremba Gyula, a szigethal­mi 208. Számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet igazgatója azt említette, hogy az üzemekben meg kell teremteni a szak-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom