Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-16 / 243. szám
Minden tanteremben videoképernyő A jövő technikusait oktatják Visszakapta rangját a Ls'wy Sándor iskola y Bágyadtan poroszkál az októberi, délelőtti nap- £ fény a Konstantin téren; meg-meghajolva bújik át a £ férfisorba került fák között, s ernyedten ütközik a % Lőwy Sándor Ipari Technikum épülete falának. Köve- £ tem a múltidéző vibrálást a hatalmas kapuig — s ^' megállít a valóság. A deszkák megkoptak, a rézki- ^ lines patinásabb lett huszonöt esztendővel s talán fá- £ radtabb is: könnyen enged, s lágyabban tárul befelé a á tölgyfaajtó, mint negyedszázaddal ezelőtt. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1985. OKTOBER 16., SZERDA kitüntetett Nosztalgiával a sólyáról Az aula félhomályában zsibongó tizenévesek csusszan- mak a kövezeten, nemigen törődnek a közéjük keveredett, hajdani diákkal, mint ahogyan a nagypapakort megért tanárok többsége is csak a folyosón kifüggesztett .tablókról néz vissza a régvolt tanítványra ... Szeptember 1-től ismét ipari technikum lett a váci Lőwy Sándor gépipari szakközépiskola — visszakapta hát rangját a patinás intézet. Az igazgató úr, dr. Molnár Lajos azonban helyesbít: rangja volt eddig is iskolájuknak, hiszen az itt életre felkészített szakmunkások, technikusok helytállása, szorgalma fogalom volt — és ma is az — a környékbeli s távolabbi munkaadók, főiskolák, egyetemek körében, csak hát azzal, hogy ismét képezhetnek technikusokat, talán még több elismerés jut nekik a szakma részéről. — Iskolánk tanulóinak több mint ötven százaléka — há- romszáz-egynéhány diák — villamosipari képzésben részesül, lépést tartva korunknak az elektronika és a kibernetika területén észlelhető hatalmas fejlődésével. Szeptembertől négy elsőéves osztály — négy mechanikai szakcsoport — diákjait képezzük öt év alatt technikussá, tehát az erről szóló oklevelet 1990-ben kapják kézhez. Számukra egyébként kötelező tantárgy lett a számitógépes programozás, a kibernetika is — ezt a valóban modern tudományt egy jól felszerelt kabinetben sajátítják el. — A technikusképzés bevezetésének hírére bizonyára nagy volt az érdeklődés, s ezzel együtt a túljelentkezés ... — Már három-négy esztendővel ezelőtt is — akkor, amikor a gimnáziumi érettségi kezdte elveszíteni presztízsét —, sajnos sok szülőt kellett értesítenünk gyermeke elutasításáról. Egyre nagyobb az érdeklődés a magas színvonalú ipari szakemberképzés iránt, mivel az itt szerzett érettségivel azonnal kereső foglalkozás után nézhetett a volt diák. Mi elsősorban Pest megyeiek jelentkezését fogadjuk el, s közülük választjuk ki a legtehetségesebb volt nyolcadikosokat. Az a célunk, hogy szűkebb pátriánk termelő szféráját lássuk el képzett szakmunkásokkal, technikusokkal — végzőseink eleget tesznek az ösztöndíjas szerződésekben foglaltaknak, s teljesítik azt. A munkáltatókkal évtizedes, jó kapcsolatot tartunk fönn, gyakori az üzemlátogatás, s az, _hogy az egyes gyárak, termelőegységek vezetői, szakkáderei előadásokat tartanak iskolánkban. Ezek hatására, vagy sem, de tény: összes tanulónk tíz százaléka lány, akik inkább az elektronika, s a villamos műszeripar területén választanak életpályát. _ A technikusképzés ideje öt évre növekedett. Jelent ez változást iskolájuk tárgyi és személyi feltételei terén? — Intézetünkben tekintélyes pedagógusok, kiváló szaktanárok dolgoznak, a tantestület létszáma egyelőre elegendő. Az épületet viszont jelentősen bővítjük, a tanműhely gépparkját korszerűsítjük a közeljövőben, hiszen az ezredforduló küszöbén pályáját kezdő technikus, vagy mérnök mégsem emlegetheti úgy hajdani iskoláját, mint „ahol kőbaltás módszerrel, ősrégi gépeken tanultam a mechanika s az elektronika alapjait.. jasu Az udvar túlsó peremén többszintes, sárgásbarna falú épület magasodik: a tanműhely. A leendő technikusok, szakmunkások itt sajátítják el a szakmák alapjait, megismerkednek a gépekkel, szerszámokkal. Most is teljes a „nagyüzem”, overallos fiúk és lányok szorgoskodnak a gépek mellett. — Mégpedig nem is akárhogyan — vélekedik szorgalmukról Takács Károly, a tanműhely vezető tanára. — A gyárak részére készítünk alkatrészeket, s ezekért a bérmunkákért pénzt is kapunk. Tavaly például közel másfél millió forint volt a tanműhely termelési értéke, s az összeg nagy részét új eszközök, szerszámok vásárlására fordítjuk. Körbevezet, lelkesen mutatja birodalmát, a többszintes, modern csapnqjkokkal, üzemekkel berendezett épülete együttest. Itt, a földszinten van a géptanlabor, a forgácsolóműhely, az emeleten három, egyenként tizenkét munkapaddal felszerelt alapképzésű tanüzemben tanulnak a jövő technikusai. Huszonöt esztendő alatt jelentősen bővült a tanműhely, épületben, szerszámgépellátásban egyaránt. A finomforgácsolóban csúcs nélküli köszörűgép, szikraforgácsoló, egyetemes szerszámélező és másolómaró is van ... A múltkereső krónikás csak szédeleg ennyi modern gép és berendezés láttán. Hát még az emeleti elektrolaborban. Kibelezett tévékészülékek, szétbontott rádiók a munkaasztalokon, s közöttük elmé- lyülten dolgozó negyedikesek. Az írásvetítő által fölrajzolt képről olvassák a rádiómérés számomra titokzatos menetét. — Ezek a gyerekek mindent tudnak a modern elektrotechnikáról — súgja Eröss Sándor helyettes műhelyfőnök. — Ők készítették az iskola házistúdióját: minden tanteremben videoképernyőt helyeztek el, s ha az óraadó tanár úgy gondolja, kapcsolatot létesíthet a stúdióvezetővel, s kérheti a tananyaghoz szükséges film bejátszását. Még vagy kétszer végigsétálok a jól ismert falak között, s az olajszagú műhelyekben, aztán elköszönök a gépektől: némelyiken — hajh, de kevés van már belőlük! -•— magam is dolgoztam vagy huszonöt évvel ezelőtt. Az udvarról betüremlő diákzsivaj ránt vissza a jelenbe. Vállamra fekszik már a korán szunnyadó napkorong, amikor leérek hajdani esz- mélésem óraközi szünetéinek színhelyére. Síkfutást gyakorló, vézna diákok között föltűnik egy izmos, atlétatermetű férfi. Megáll, hunyorgunk egymásra — hát persze, ő az! Hajdani osztályfőnököm, Kárpáti Pál tanár úr. Arcára hálót szőtt már az a bizonyos gondpók, szemei mélyebben ülnek s hajába is beletúrt az a huszonöt esztendő. Mondom, ki vagyok, csak legyint. — Ugyan, nekem akarsz bemutatkozni? Akkor kezdtem a pályát, amikor ti a tanulmányaitokat, 1960-ban, s ha meg is öregedtem, a memóriám nem hagyott cserben. Mintha osztálykönyvben lapozna, sorolja az 19G4-ben érettségizettek neveit: Besze, Bodonyi, Czerovszky, Czopkó, Deme... Aztán néhány névnél hallgatunk egy versnyit — emlékezünk a korán elhunytakra. A huszonöt év alatt hét osztály főnöke volt Kárpáti Pál tanár úr, ebben az iskolaévben a második désekel kapta szárnyai alá. Harmincnégy gyerek, mondja, tehetséges nemzedék. Néhány fertályórás beszélgetésünk alatt közös emlékek éppúgy szóba jönnek, mint az egymás számára ismeretlen családügyi problémák, az elődök és utódok, s persze, a mostani diáksereg, az a hatszáz fiatal, aki a rangját visszakapott ipari technikumban képezi magát. Kárpáti tanár úr órájára néz, aztán a hanyatló napkorongot figyeli. — Mennem kell, messze van Deákvár. Tudod, ott építettünk családi fészket. A lányom akkor született, amikor te érettségiztél, a fiam tizennyolc éves. — Gyere el máskor is — búcsúzik ismét a hozzá felnőtt tanítványától, s tudop, szívből invitál. El trappok — Jövök, tanár úr, hiszen itt, a váci Lőwy Sándor Ipari Technikum udvarán, vagy az épület falai között számomra mindig élményt jelent emlékezni a múltról, szabadjára ereszteni a jövőt formáló gondolatokat... y Százötven éves a magyar' hajógyártás. E jeles évforduló alkalmából Oláh ^ György, a Munka Érdem- ^ rend ezüst fokozata kitüntetést vehette át Marjai ^ Józseftől, a Miniszterta- V, nács elnökhelyettesétől. A Ganz Danubius váci konténergyárában — amelyet ma is sokan hajógyárnak hívnak — a 405. hajóépítő műhelyben egy félig kész csónak mellett találom Oláh Györgyöt, az Auróra szocialista brigád vezetőjét. Kissé meglepődik, hogy róla szeretnék írni, de végül is rászánja magát egy rövid beszélgetésre. — Én voltam a legjobban meglepve, amikor az ünnepségen átvettem a kitüntetést. Súgták —, hogy valami lesz, de erre nem számítottam. Nagyon örülök az elismerésnek, s úgy érzem, megbecsülték munkámat. — 1958-ban kerültem • a gyárba.. Lakatosként kezdtem,, majd hamarosan csoportvezető lettem. Az évtizedek alatt nagyon sokféle terméket csináltunk. Legszebb munka a vízibuszgyártás volt. Egy évben 12 darabot csináltunk belőle. Ez volt a csúcs. De építettünk tolóhajókat is hegesztett kivitelben, ami akkoriban még nagy szó volt. Ba- latonfüreden még most is közlekedik olyan hajó, amit mi csináltunk itt, a váci gyárban — mondja némi büszkeséggel a hangjában. — Milyen volt régen a hajógyártás? — Nehéz, embert próbáló munka. Nyolc évig dolgoztunk kint a szabad ég alatt a sólyán. Télen a hidegtől elgémberedett kezünket a kokszkosarakban pislákoló tűz mellett melegítettük, nyáron pedig a nagy hőségtől szenvedtünk. Különösen a hajófenékben volt nehéz dolgozni, ahová beszorult a meleg, dongott a kalapács, s füstölt, szikrázott a hegesztőpálca. Sáros, kátyús utakon kiskocsival húztuk az anyagot és még a vastagabb lemezeket is karosollóval szabtuk fel. Azért ment a munka, mindenki hajtott, hogy szép és jó hajót építsünk. — A gyár fő profilja a konténergyártás. . Készítenek még hajókat? — A mi műhelyünk továbbra is megmaradt hajóépítő műhelynek. Igaz, olyan nagy hajókat nem gyártunk, mint mondjuk a vízibusz volt, de kisebb alumínium ladikokat, szolgálati csónakokat még most is csinálunk. Nemrég példáal két vitorlást építettünk, tetszett: a megrendelőnek, s a munkánkkal meg volt elégedve. Emellett különböző tartályokat csinálunk. Építettünk már kétszáz köbméteres óriás tartályt is. És ha szükséges, akkor segítünk az alumíniumkonténer gyártásában is. A hajógyártástól nagyon messzire kerültünk, amikor Kőbányán a Pataky István Művelődési Ház alumínium tetőszerkezetét csináltuk. Szépen, jó minőségben sikerült a munkát elvégezni. Talán ennek köszönhető, hogy ránk bízták a váci művelődési központ és az uszoda tető- szerkezetének elkészítését is. — Sok időt töltök a gyárban, hogy el ne késsünk a munkákkal, és persze a többletpénz is jól jön. Nekem a kikapcsolódást a két kis unokámmal eltöltött órák jelentik. Van egy kis telkem Csö- rögben, s szeretnék egy csendes, . nyugodt hétvégi házat építeni. A nyugdíjig van még öt évem, addig talán sikerül. — Tudja, legjobban annak örülök, hogy ilyen kiváló munkatársaim vannak. A legtöbbel szinte együtt nőttünk fel, hiszen húsz-huszonöt éve együtt dolgozunk. Amit elértem, azt együtt értük el. Sokat köszönhetek nekik. Dénes János Hetedik alkalommal rendezték meg Szolnokon a családi és társadalmi eseményeken közreműködő kamarakórusok országos találkozóját. A Szolnoki Galériában tartott kétnapos eseményen dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályának a vezetője mondott megnyitót. Hangsúlyozta: időnként alkalmat adnak arra, hogy a kamarakórusok az országos fórum előtt bemutatkozhassanak, tapasztalataikat kicserélhessék. Az elmúlt évtizedek tanúsága szerint mind nagyobb az igény a családi jellegű társadalmi eseemények zenei mozzanatainak a kiszélesíté- tésére, színvonalasabbá tételére. A bemutató hangversenyen 17 együttes szerepelt, az ország minden részéből. A váciak — Bogányi Tibor vezetésével — Bárdos Lajos I. népdal rapszódiáját és Régi táncdalát énekelték, s részletet adtak elő Bach 207. kantátáElhunyf dr. Kenéz Tibor Hatvanhárom éves korában, súlyos betegség után Budapesten, a Kútvölgyi úti Állami Kórházban elhunyt dr. Kenéz Tibor, a Pest Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a Váci Ügyvédi Munkaközösség egyik alapítója. Vácott született, itt volt középiskolás diák, Kosdi úti otthonában élt haláláig. Fiatal fejjel lett ügyvéd, felfigyeltek alapos szaktudására, szervező- készségére. 1958-ban lett a Pest megyei Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, hat évvel később annak elnöke. Ebben a tisztségében ötödször újraválasztották a közelmúltban. Nagy része van abban, hogy a munkaközösség korszerű épülethez jutott a Mártírok útján. Vác után következett a dunakeszi, a szobi és a gödi kirendeltség szervezése. A váci munkaközösség • kapcsolata a határon túlra is terjedt. Le- ningrádi, pozsonyi ügyvédek küldöttségét fogadták, s viszonozták látogatásukat. 1970-ben lett az Igazságügy kiváló dolgozója, 1971-ben megkapta a Szocialista igazságügy szolgálatáért plakettet, majd a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatát. Halála városszerte nagy részvétet keltett. Temetése október 18-án, pénteken délután 2 órakor lesz Vácott, az alsóvárosi temetőben. Pénteken temetik Molnár Ferencet A 77 éves korában elhunyt Molnár Ferencnek, a váci középvárosi pártalapszervezet veteránjának hamvasztás utáni temetése október 18-án, pénteken délelőtt fél 11 órakor lesz Budapesten, a rákos- palotai temetőben. jából. A díjkiosztásnál Lengyel Boldizsár, Szolnok Város Tanácsának elnökhelyettese arany oklevelet nyújtott át a Dunakanyar városából érkezett együttesnek. Szerepeltek — hat másik együttessel —> a programot záró gálahangversenyen is. Elkísérte az együttest és részt vett a rendezvényeken a váci Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Iroda részéről István Kálmánná irodavezető és Jakus Jó- nosné szervezési és módszertani főelőadó is. P. R. Vasárnap vásárnap Október húszadikán, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Vácott, a Rádi úti nagytéren. Egyidejűleg tartják a használt gépkocsik vásárát az alsóvárosi sportstadion melletti térségen. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) B. I. A. Október 19-ig vásár a városban, vásár minden boltban A Pest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat összes váci boltjában és a Dunakanyar Áruházban különleges választékkal, divatbemutatóval és árengedménnyel várjuk kedves vásárlóinkat. Siker Szolnokon A gálán is szerepeitek OKTÓBER 17-TŐL 23IG Szlovák venidégláténapok a verőcemarosi Vén Duna étteremben Szlovák ételkülönlegességekkel várjuk vendégeinket. SZOBI Arisi
