Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-02 / 231. szám
/VsY mifßijoi Hírlap SPORT 1985. OKTÓBER 2. Ma Kartalon Volán-játék Előkészületi mérkőzésen Kartal látja vendégül a Volán SC-t ma délután. A találkozóra 15 órai kezdettel kerül sor. Nem tudni, indul-e Dunakeszin A Spartatlon meg a hőse Kedden hajnalban hazaérkezett Athénből Krai'vich József, aki a Görög Atlétikai Szövetség és a Spartatlon szervezőbizottságának közös vendégeként nézhette végig a Spártaion ’85 egyedülálló, 250 kilométeres futóversenyt. Bizonyítás ■i t;'5 ;••••• v — A 46 férfi és két nő induló közül 29 ért célba — Vonta meg a mérleget a Pest megyei futóakciók (Duna menti szupermaratoni, Megyénk körül megyünk körül) rendszeres . és,. aktív résztvevője. — Nagy örömömre Bravó Százhalombatta ! Nem várt lövészbravúr Ismét jó híreket kaptunk a százhalombattai Olajos Lövészklub versenyzői felől, ötvennyolc klub részvételével folytatódott, illetve már befejeződött az ez évi országos lövészbajnokság a M-arczibányi térd és a mátyásföldi lőtere- ken. A százhalombattaiak a hétközi bravúr után, amikor is összesen 14 érmet szereztek, most újabb 9 nemesfémmel lettek gazdagabbak, amelyek közül 8 egyúttal országos bajnoki címet is jelentett. A serdülőik között az első érmet Békési Attila, a légpuskás számban akaszthatta nyakába remek 379 körös teljesítménnyel. E korcsoportban a lányoknál is százhalombattai siker született, mégpedig Dudás Tímeának köszönhetően 371 körrel. Még a serdülőknél maradva: csapatban további két aranyait szereztek a légpuskások között. A fiúk versenyét a Békési, Cseh,' Mogyorósi összetételű gárda 1079 körrel, új országos csúccsal nyerte. A lányok — Dudás, Szabó, Szatmári — az 1075 körös teljesítményükért állhatták a dobogó legmagasabb fokára. : no se .••• Légpisztolybart a fiúk* között ~>y' r ____h Papp Zoltán Csaba 364 körrel lett, első és az már szinte természetes, hogy csapatban ’ e számban is mindkét arany Százhalombattára került. A Papp, Kovács, Járai összetételű gárda 1048 körrel, míg a leányoknál a Bayer, Nagy, Székely 1020 körrel diadalmaskodott. Nem várt sikert aratott Bakó Károly, amikor az ifjúsági korú versenyző a juniorok között is elindult a standard puska háromszor húsziövéses versenyszámában. Az EB-t i6 megjárt ellenfeleit megelőzve 569 körös teljesítménnyel jutott az aranyéremhez. Az éremtermést a junior fiú kisöbű sportpuskások Bakó, Kiss, Járai, valamint a serdülő leány légpuskás B-csapat gyarapította még egy-egy bronzzal. A bajnokságban végül is a százhalombattai Olaj Lövészklub 15 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet begyűjtve az MHSZ KLK mögött második helyen végzett. Nem kevesebb, mint 56 egyesületet előzött meg, olyan patinás klubokat, mint a Bp. Honvéd és az Üj- .pesti Dpzsg..,:. ä. Boái István ~a,'- ah, fT* v:dr <• •."•;' Megyei ükölvívónyiiány Nagy mezőny Óbudán Szombaton volt a rajtja Pest megye négykoros?tályos egyénicsapat bajnokságának áz óbudai Tsz SE Bojtár utcai• ökölvívó edzőtermében. A $tűi}őeg megrendezett bajnokságnak kei örömteljes momentuma volt:" hosszú szünet után ismét mégj eléritek a szó** rítóban Cegléd és ,Vá<? ökölvívói,: és minden Pest megyei ökölvívószakosztály — öbudá Tsz SE,' Ceglédi VSE, a Ceglédi 203. DSK, a Csepel Autó, a Váci .Vasas Izzó, és a Vecsés* SE —» küldött, ökölvívót a szorítöba. Az úttörőknél 11, a serdülőknél 15, az ifjúságiaknál 13. a felnőtteknél 11 ökölvívó küzdött a bajnoki pontokért. A CVSE — szokásához hív^n — ismét a legtöbb versenyzőt (12) indította, összesen ll -faár küzdelmére került sor. Üttörők. 52 kg: Farkas Gy. ellen Horváth Gy. az i. m.-ben. fa. Serdülök. 48 kg: Csipkés (Cs. Autó)— Mézer (Vác) p. gy. 57 kg: Feka (Cs. Autó)—Bocsik {Óbuda) p. gy. 71 kg: Ambrus (Qs. AutóV-r- Balla (203. sz. DSK) 2. m.-ben fa, Ifjúságiak. 60 kg: Szabados (CVSE)—Egyedi (Óbuda) p. gy. 63,5 kg; Sávoly (Cs. Autó)—Nagy A. (Vác) 2. m.-ben fa. 67 kg: Kristóf (203. sz. DSK)—Gyuráki (Vebsés) 2. nv-ben df. 71 kg: Laskó (203. sz. DSK)—Pesti (Ve- csés) 1. m.-ben fa. Felnőttek. 60 kg: Raffael fCVSÉ) —Fábián (203. sz. DSK) 2. m.-ben sor. -szab. miatt le. 67 kg: Imre (Óbuda)—-Bojtos (Vecsés) 2. m.- ben sor. szab. miatt le. 71 kg: Makó (Óbuda) ellen Jakabot (CVSE) az 1. m.-ben „állj’* utáni ütésért leléptették. ,.Körítésnek” hat pár bemutató mérkőzés volt, természetesen a legfiatalabbakból állókból. Két érdekes dolgot említünk meg: a serdülőknél Horváth Tibor (Óbuda) Horváth Tibor (VecséS) ellen öklözött. Az eredmény előre tudott . volt.:., győz Horváth Tibor. Ügyancsak a serdülőknél Csuhák (Óbuda)—Kovács Gy. (Óbuda) ösz- szecsapásnál az esti mese bevezető sorát megjegyzésként énekelhettük volna el: égy kicsi mozgás mindenkinek kélll Óváry Ismét kupaszerda Bizakodó együttesek Az elmúlt heti világbajnoki selejtezők után ez a szerda a labdarúgó kupavisszavágóké. A négy magyar szereplő köYálogaíó í Finálé Lépcsőzetesen itsjlik a tehetséges serdülő labdarúgók kiválasztása. Múlt héten a megyénkben a második triálon hetven fiatal adott ízelítőt tudásából Veresegyházán. A megyei végállomást a mai fóti erőpróba jelenti. Harmincöt serdülő hivatalos 10 órára. Ök egymás ellen játszanak majd az MLSZ képviselőinek jelenlétében. Közülük választják ,‘ki a 4-5 legtehetségesebb labda- rúnót, az 1972. augusztus 1. után született fiatalokból álló C-válogatott jelöltjeit. zül a Bp. Honvéd, a Videoton és a Rába ETO idegenben előnyből, a Tatabánya peeling itthon hátrányból kezd. BEK: Shamrock Rovers— Bp. Honvéd (a Honvéd 2-0-ra vezet.) A magyar bajnok nyugodtan várja a visszavágót. KEK: Tatabánya—Rapid (a Rapid 5-0-ra győzött az első -mérkőzésért), vára-tlariul súlyos vereség érte Becsben a Tatabányát, s ennek ledolgozása á legutóbbi KEK döntőst ellen aligha képzelhető el. — UEFA Kupa: Malmö—Vi*. deoton (0-1). Mind a két csat pat vo’,t már nemzetközi ku- padöntős. A Malmö biztos to yáhbjutást vár. de a Videoton épperi a legutóbbi idényben többször is bizonyította, hogy az idegenbeli játék specialistája... ’ ’ Bohemians—Rába ETO (1-3) . Pozsonyban .látszanak a prá- "gai' pálya betiltása miatt. Az ETO kedden délelőtt kelt út- -ra-. szolgált, hogy a két magyar Induló — Kis Király Ernő és Sípos István — közül a célba- ért szegedi gyalogló bajnok, az SZVSE atlétája egy kicsit az én tanítványom is, legalábbis ebben a speciális hosszútávfutó műfajban. Amióta tavaly Dunakeszin felfigyeltem rendkívül gazdaságos mozgására, emberi szerénységére, egyfolytában arra hangoltam, hogy amikor eljön az idő, a Spartatlonon kell bizonyítania. Bár a végleges eredményt még nem kaptuk kézhez, annyi bizonyos, hogy legrosszabb esetben is ő a 14. helyezett, de kizárások miatt akár a 11. helyre is előreléphet. Korinthosz A futóversenyek jellegzetes alakja, Dodó beszámolójából kiderül, hogy a korinthoszi csatornánál, a rajt után 82 km-nél volt az első frissítő, ott lehetett szót váltani először a versenyzőkkel. Kis Király az élbolyban futott, míg Sipos szerényen beérte a 19. hellyel. Bonyodalmak után Dodó 19 kilométert gyalogolt, hogy a 192 km-es ellenőrző ponthoz eljusson. A 180-nál kiállt Kis Királyt legyúrta, majd 23-szor cserélt autót, hogy mindig Sipos közelében haladhasson. — A spártai célba befutó Sipost rendőrautó kísérte, a célbán pedig babérkoszorút kapott. Szombaton este a spártai, hétfőn pedig az athéni polgármester fogadásán hal- rhozták el ajándékokkal' 'a mezőny (legfiatalabb, célba ért tagját. A Spartatlon elnöke, Antony L. Kikas és koordinátora, M. G. Callagan elismerően méltatták Sipos teljesítményét. Ennek is köszönhető, hogy már most meghívták az 1986-os Spartatlonra a magyarokat. Főgyúró Kraivich — akit jövőre a viadal főgyúrójaként látnak majd vendégül a rendezők — arra vonatkozóan nem tudott biztos információval szolgálni: vajon ott lesz-e Sipos István november 8-án a Duna menti szupermaratoni verseny rajtjánál. Jocha Károly Totótippek 1. Dortmund—Uerdingen 1 2. Saarbrücken—Hamburg 2 3. Hannover—1. FC Köln x 4. Kassel—Braunschweig 1 5. Blau-Weiss »0—Stuttgarter K. 1 6. TB Berlin—Oberhausen 2 7. Como—Fiorentina x 8. Intemazionale—Verona 1 9. Lecce—Napoli 2 1». Pisa—Barl x 11. Roma—Torino 1 12. Sampdoria—Milan 2 13. Campobasso—Ascoli 1 Pótmérkőzések: x, 1, x. Korán eldőlt a mérkőzés Biztos ceglédi győzelem A férfi asztalitenisz NB I. negyedik fordulójában a tehetséges, jó játékerőt képviselő fiatalokat felvonultató H. Kilián otthonába látogatott a Ceglédi VSE. Elmaradt a várt nagy küzdelem, a Pest megyeiek fölényes győzelmet arattak. Ceglédi VSE—H. Kilián FSE 18-7 23ff73.b''‘ •- " ; ' ~ WßA / ceglédiek mar az első körben 4-1-es előnyt szereztek. Ez az előny a későbbiek során fokozatosan nőtt, .így végül biztos győzelmet aratott a CVSE. A Pest megyeieknél Harezi most is legyőzte valamennyi ellenfelét. Utolsó találkozóját az ugyancsak válogatott kerettag Simon ellen, mérkőzés nélkül nyerte. A honvédek legjobbja ugyanis már addig is fájlalta a vállát, így Harcéi ellen kilátástalannak látta a küzdelmet. Ha egészséges, valószínűleg szorosabb eredmény születik. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a Kilián másik „ásza”, Krenhardt is csak Orosz ellen tudott diadalmaskodni. A ceglédiek kiegyensúlyozott, jó csapatot alkottak: így Bánlaki.,és géter. csak a hazaiak meglepetés-emberétől, Imrétől kapott ki, Nemeth pedig csupán a védő Leinwe- berrel nem bírt. A CVSE ifjúsági játékosa, Orosz biztatóan játszott, két mérkőzését is három játszmában vesztette el, Imrével szemben nyerési esélye is volt. Győztek: Harczi (5), Bánlaki, Németh, Péter (4—4), Orosz (1), ill. Imre (3), Leinweber (2), Krenhardt, Simon (1-1). Ungureán László A férfi HB Il-bcit Döntő kosarasfölény A férfi kosárlabda NB II őszi bajnoki nyitó fordulójában a Közép—A csoportban szereplő Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi §E kiütéses győzelemmel kezdett. Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi— GEAC 117-65 (61-29) Nagykőrös: Ábrahám I. (3), Üj- helyi (4). Bútor (12), szirmai (30), dr. Salgó (16). Cs.: dr. Ab raft ám T. (7), Pijakovics (22), lvíocsai (14), Danóczy (4), Felföldi. GEAC: Sziláski (13), Tóth (10): Göc^e (2). Marsi (24), Gombás (14). Cs.: Strommer. Király (2), Pozdelka. A példásan sportszerű meccset, hózó megyei rangadón a kombi- natív játékban végig irányító nagykőrösiek ilyen különbségű győzelme is megérdemelt a lelkes égyétemistákkal szemben. Sulyok Zoltán A nágykőrösíekftez hasonlóan, a százhalombattaiak is ^sorompóba; léptek”» csakhogy ők az NB lles kosárlabda-bajnokság Közép— B csoportjában. Az első találkozójukat otthonukban játszották az újonc VM Közért ellen. Dunai Kőolaj—VM Közért 103-84 (51-39) D. Kőolaj: Szűcs (9), dr. Aradsz- ki (21). Dani Cs. (24), Dani I. (11), Bitai (7). Csere: Nagy (12), Baricza (8). Kovács >(li), Lehel, Miákiös. Az első félidőben szoros emberfogással játszott a hazai csapat, és magassági fölénye folytán sok lepattanó labdát szerzett. A második játékrészben már a biztos vezetés tudatában a cserék is szóhoz jutottak. A mérkőzés egyetlen szépséghibája, hogy a sok százhalombattai- dobott kosár mellett sokat is kapott az együttes. A Dunai Kőolaj következő két mérkőzését idegenben játssza. 4- én az Áfor, 12-én pedig az OSC ellen. Bó. I. Lsxásban három csapat Leányfalui randevú Enyhén sgel.es időben rendezték meg Leányfalun a megyei úszóversenyt, A találkozóra a Váci Vízmű SE, a Szentendrei Vizmu SE és az Aboriy SE küldte el legtöbb úszóit. Mintegy 80-an küzdöttek az érmekért. Nagy kar, hogy a Gödöllő és Százhalombatta Sport egyesületei nem képviseltették magukat az igazán jó színvonalú találkozón. Egyébként az úszók 16 versenyszámban mérték össze tudásukat. A partról nem egy szülő biztatta gyermekét a jó szereplésre. Győztesek. 30 m delfin £iú gyors: Ungvári Péter (Szentendre) lééin gyermek fiú gyors: Katona Imre (Vác). 190 m úttörő fiú mell: Madár Marcel (Vác). 100 ni úttörő fiú gyors: Jászai Geliert (Vác). 100 m serdülő fiú pillangó: Kézé»: Tamás (Vác). 100 m delfin fiú hát: Ungvári Péter (Szentendre). 400 m gyermek fiú gyors: Simonyl Balázs (Vác). 200 m fiú .egyes: Katona Imre (Vác). 50 m delfin leány gyors: Hajdú Szilvia (Szentendre). 100 m serdülő ' fári-y pillangó: Marschalek Emese (Vác). 100 m gyermek lány mell: Hámori Eszter (Vác). 100 m úttörő Jány gyors: Korcsok Laura (Szentendre). 200 m gyermek lány vegyes: Mártonffy Éva (Vác).. 109 m delfin lány pillangó: Hajdú Szilvia (Szentendre). 4x100 m gvefmek vegyes leány: 1. Vác. 4x100 m gyermek fiú gyors: 1 Vác. Nagy Péter János APRÓHIRDETÉSEK KÖZLEMÉNY ÁLLÁS V ' Síokolya községben klubkört yvtáf-vezet® állásra pályázatot hirdetünk. Az állásra szakképzett népművelők jelentkezhetni Verőcemaros Tíagyközsegi Tanács Elnökfoa, 1985. október 31-ig. Szolgálati lakást biztost» tunk! Népművelő-pedagógus házaspárt az ai. kalmazásnál előnyben-részesitünkt , ' A Hazai Fésűsfonó-, Váci tíyára azonnali villanyszerelőket. . Fibel ép é&sel alkalmaz ' zetés megegyezés eze- A rint. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon (Vác, Rádi út 7—9), Telefon: 11-733. A Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres középfokú végzettségű férfi munkaerőt köztisztasági ügyintézői munkakörbe. — Jelentkezni lehet: Nagykőrös, Mento- vich u. 12.' sz. alatt, a munkaügyön. _______ A NEFAG nagykőrösi üzeme, jó kereseti lehetőséggel, segédmunkásokat vesz fel. ÍTelj esítménybérezés, természetbeni juttatás. Jelentkezés a munkaügyöm___________. Sz övetkezetünk felvételre keres konfekciórészlegébe szabászt; interlock gépre varrónőt. Továbbá bedolgozókat varrásra. Je- lehtkezéá münkaidő. ben: Budapest Vili., Dankó utca . 3-^5. Ben- tavölgye Mgtsz. Felvételre keresünk Rétsági és Sülysápi varrórészlegünkbe szakképzett varrókat vagy gyakorlott várró dolgozókat. Kezdőket betanítunk. Jelentkezni lehet: Rétság. Petőfi ü. 34. Sülysáp, Árpád u. 12.. a részlegvezetörtél. _______ Az Általános Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat gödöllői munkahelyre kőműves brigádot, kőművest felvesz. Jelentkezés: a Szabadság tér 6. szám alatt. Az MN. Híradó Technikai Üzem felvételre keres erkölcsileg és politilciailag megbízható fejlesztőmérnököt, tervezőmérnököt, gépírót, elektronikai műszerészt, lakatost, maróst, raktárost (férfi) , segédmunkást. Jelentkezni lehet *z üzem személyzeti és munkaügyi osztályvezetőjénél, Gödöllő, Dózsa György út 63/a. ADÁSVÉTEL Eladó 2 szoba összkomfortos családi ház (alápincézve). + 1 szoba, konyhás kis ház, 400 n.-öl gyümölcsössel. Geiszier József, Budaörs. Kamaraerdő, Beregszászi u. 21. Megközelíthető: a 87/A autóbusz végállomásától. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap egész nap. __________________ El adó Vác. Földvári lakótelepi kétszobás, összkomfortos lakás. OTP plusz készpénz- fizetés. Érdeklődés naponta Vác. Vám utca 16. IV. emelet 14. Összkomfortos. távfűtéses, .OTP-örökla-r kás eladó a Földvári téren. Másfél szobás, 42 négyzetméteres. 400 ezer Ft készpénz, plusz OTP-áfvállalás. Esetleg magányos, vidéki házra cserélhető, Vác. Vám utca 12. IX. emelet, 59. aj- tó. (15 órától). Jó állapotban levő, most vizsgázott Fiat 850«-es személygépkocsi eladó. Verőcemaros. Poki dűlő. Nyár utca 22. (Dr. Közel). Csepel 344 D tehergépkocsi, háromszögre vizsgáztatva. kitűnő állapotban eladó. Nagykőrös, Toldi u. 2/a. 2750. Sürgősen eladó Nagykőrös, Zsemberi Gyula utca 13. számú ház. Házrész céladó Nagykőrös, Patay u.. 10/c.; sfcáin alatt. Azonnal beköltözhető. Érdek- lődni: Biczó G. u. 7/c. Egy kamrás pince eladó. Érdeklődni lehet: Mönor, Ságvári u. 46. ____________ Új , hárómszobás összkomfortos, központi fűtéses családi ház eladó vágy ceglédi, emeletes • házra cserélhető. Cím: cegled, Kökény utca 18. Isaszeg, Toldi Miklós utca 10. szám alatti ház eladó, 171 négyszögöles szőlő-gyü- mölcsossél. . Állomástól 5 percre, közmű- vesítve. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Eladók Szentendre belterületén az alábbi közművesített, ipari árammal ellátott ingatlanok. Petőfi u. 1. sz. 257 nm-es. Petőfi u. 4 sz 435 nm-es, Bartók Béla u. 27. sz. 270 nm-es. Az epüie- tek ipari- kereskedelmi tevékenység folytatására és lakás céljára is alkalmasak; Érdeklődni: Szentendre Ipari Szövetkezet Szentendre, petőfj u. 1. sz. Telefon: (26) 12-193. Telex: 22-7590. Gödöllő Lázár Vilmos út 5., sz.. alatt lévő kétszintes 4- padláSbe- építóssel félkész ház eladó. 300 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Kristóf Sándomé,. Gödöllő, Joli presszó. Te- lefon: 10-219. _______ Jó állapotban lévő tanya, melléképületekkel eladó. Falutioz, köves úthoz közel. Állattartásra kiválóan alkalmas. Csendes nyugodt környezet. Villany, fúrott kút van. Érdeklődni: Tér- jéki Jánosnénál. Jász- karajenő, Alsó Kara 3. szám alatt. Eladó Monor, Somogyi Béla u. 40. sz. alatti. 3(H) négyszög')les telek. ÉrdéMődni | y]'' Mönor; Esze barnás u. 6; fés-J te)._______■_______: Dr ótszövő felszerelés és egy bontott Pannónia motor eladó. Érdeklődni mindennap 18 óra után, Nagy-’ körös, Kinizsi u. 27. Építési saroktelek lel-' adó. Vácrátót, Ifjúság tér 1. (este). 'tr. IZS típusú teherautó eladó. Illésné, Sződli- get, Rákóczi u. 20. <17 óra után)_____________ El cserélném, vagy eladnám Balaton déli partján levő három- szobás, kertes családi, házalhat Gödöllő környéki kétszobás, kis kertes családi házra. Megkeresés: ..Őszi költözés” ' jeligére 146 482 számra a kaposvári Magyar Bir- detőbe kérek. _______ Pi lisen, a Rózsa dűlőben hétvégi ház. pincével eladó. Cím: Daruié, Nyáregyháza. piófaSor~84. Nagykörösön, főút mellett levő közművesített. kétszintes, kertes. családi ház , külön bejáratú, erkély és fel-" ső szintje eladó. Gázfűtés, garázs van. Érdeklődni: Kossuth Lajos u. 59. Tel.: 638.. hétköznap 17 óra után, hétvégén egész nap. Bontásból tégla, cseré pléc, faanyagok eladók, szállítva. Nagykőrös, Kölcséy ü. 30. Daká típusú^ hagy t élj esítmény ű vegyed tüzelésű kályha eladó. Dógzi Imre, ,Dányt Szőlő, körút 13. ' v Eladó háromszobáca» szütérénosi, • összkomfortos családi k értés ház, 110 négyzetméteres alapterületű. Qö-i döllő, Kisfaludi u, L sz. Érdeklődni 16- órá* tói. . _______■ Vá c legszebb utcáján baiva Hanusz utca 21, sz. alatt négyszobás családi ház olcsón eladó. Megtekinthető: péntekeh és vasárnap délután. Gödöllőn három éve épült" kétszintes gázfűtéses családi ház igényesnek eladó. Gór döllő. Csanak út 3. Érdeklődni: az- esti. órákban;. Bélkereskedést nyitottam, Kecskemét, Budai utca 4. szára alatt. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezésséi, száz forinttól havonta, angolul, németül, franciául. oroszul, olaszul, spanyolul telefonon. Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok u. huszonegy, 1149. (835- 761). Két, B és C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező egyetemista. éjszakai, gépkocsivezetői munkát vállal. Nyéki, ATE kollégium C/1097. Gö- döllő. A TUNGSRAM • RT fényforrásgyára (Vác) felvesz lakatod, műszerész, csŐské- relo szakmunkásokat, valamint betanított munkaerőkét. Jelent kezés: Vác, Sebes Imre út 21--23. az. Szőlőoltváiiyok csemege, - borfajták, zala** gyöngye stb ... gyökéréi? vesszők' méjfr rendelhetők;1 Kérj eh árlápót. Bádonyi István, Abásár, Szőlőskert u. __1._•_______1 . Sz őlooltvány ok: csemege, borfajták, z*aia- gyöngye stb ... gyökeres vesszők megren- dellietők. kérjen árlar pót. Rostás Istvánná Abasár, Fő út 167. _ • Redöiiiy, rölétt a készítés rövid határidő- re. Tel.: 297-340. Kútfúrást ^ r vállalók Pest megye déli részén; telj£& felszere- yfpss^f ' ' franciával, igény szerint vizet is visznek g,, .fúráshoz. Levélcím: Mészáros, Szeged, Pf.: 608.6701. Telefon: (62) . 56-718, Hat helyiségből álló vidéki ház Ceglédber- cel központjában (108 nmv raktárnak vagy más célra kiadó. Jened József. Budapest. Gá- bor > A ron u 42 1626. Eladó 40 nm-e^» 1 műanyag vakolatú Érdért faház. Dábás III.. Ör- kényi u. 4. 2373. ' Közület éknek. - gmk- nak. kisiparosoknak 70 n égy zetm éterei telefonos. összkömtórtOB házrész, Monor központjában Ady, E, u. 44. sz. alatt kúwó. Telefon: 330. hétköznap 19 óra után-: , 2 kemencés - pék«égi telj es felszer el éssel* m éli ékh el y is ég ekk ’el'; azonnal kiadó. Gáspá^ Jánosné Kartal. Petőfi .U. .16. 2173. * A Szentendre és Vidéke Afész pályázat útján szerződéses vállalkozásba adja • -it<1 *• a következő üzleteit: 117. sz. élelmiszer- és háztartási bolt, Pomáz, Lupa Vidor u. 20. 123. sz. élelmiszer-, és háztartási bolt) Szentendre, Felszabadulás lakótelep Az üzletekkel kapcsolatos adatokról, valamint a versenytárgyalás idejéről és helyéről az áfész közgazdasági osztályánók vezetője ad felvilágosítást, hétfőn, szerdán és pénteken 8 és 12 óra között, : a (26) 11-438-as vagy a 10-582-es telefonon. Az áfész címe: Szentendre, Római sánc u. 3. \