Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-15 / 242. szám
1985. OKTOBER 15., KEDD Jótékonysági hangverseny Ócsán Kétszer ad, aki gyorsan ad Jótékonysági hangversenyt tartottak szombat este Öcsán, a református templomban. Már elővételben 1060 jegyet adtak el felnőtteknek és iskolás gyerekeknek, így több mint harmincezer forint gyűlt ösz- eze, melyet egy berhidai nyugdíjas népművelő megsegítésére szánnak. Pár héttel ezelőtt levelet írt, segítséget kért a művelődési házban dolgozó kollégáitól, mert az ő háza is súlyosan megsérült a földrengések során. Nem késlekedtek, a Hazafias Népfront aktivistáival hozzáláttak a szervezéshez. A nyolcezer lelkes községben így szinte minden második család hozzájárult a megrongálódott épület helyreállításához. Ezenkívül sokan még a Berhidáért rendezett kommunista műszakokban is részt vettek. Fél hat előtt szállingózni kezdtek fejkendős nénik és a szülők gyerekeikkel a. templom felé. Ezüst zuhatag Négy művész vállalt ezen az estén fellépést. Elsőként Kovács Endre orgonaművész ült hangszeréhez. Walter Ko- rálelőjátókát szólaltatta meg, majd Illés Gabriella énekét kísérte, aki Händel Csordul a könnyem című áriáját adta elő. Távolról, sejtésszerűen, nem is a karzatról, hanem az ég magasából ereszkedett le ez az ezüst zuhatag, hogy csontig sikálja bennünk a bánatot. a reménytelenség mész- kövületeit. Mit nem művei az emberrel a zene: egyszer őszi, zörgő levélként sepri, sodorja, máskor magasba dobálja, mint gyermek a labdát. Csupa rö- pülés, ■ tombolás, szárnyalás Vivaldi Largója. vagy nem is, inkább eleven virágnyíláscso- da. ahogy a napfényben pattanva bomlik, hajna-losan nyújtózik megannyi szirom, tavi- rózsásan úszik a szélben. Mi tudná ezt jobban megeleveníteni, mint az édesbús fuvola? Nem volt könnyű dolga Cse- tényi Gyulának ezekkel a hajnali tűztáncot járó, virgonc nimfa-hangjegyekkel, de a tánc, a tűz, a hajnal szép volt. A zene fejedelme, maestro J. S. Bach következett megunhatatlan lávapatakos barokk tűzijátékai egyikével: „Vater unser”, majd amolyan ráadásképp szólalt meg a Já- nos-passió részlete. Pokoljárató rímek Havas Judit Balassi Bálint istenes verseinek egyikét, Ady: Szeretném ha szeretnének című versét és Illyés Gyula: Terhűnk a föld című költeményét mondta el, szeretettel, átéléssel. Ezután újabb fuvolaszóló következett, Bach h- moll szvitjéből játszott Cseté- nyi Gyula egy részletet, majd Kaufmann kevésbé ismert Ko- rálelőjátóka után Gluck Melódiáját szólaltatta meg. A zeneirodalom ihletett alkotása Schubert Ave Mariája: csilingelnek az ég lámakolostorainak összes szélcsengettyűi, egymás után nyílnak fel az ést, az éj és a hajnal ében és aranyveretes kapui, a földi donna, égi madonna tengerkék palástja előtt, hogy a Tejút porában mezítláb futva fia elé tegye fátyol-kötényéből szenvedésünk könnyeit és kisírt, puffadt, vörös gyermekarcunkra simogassa az álom reménységét. Illés Gabriella hajlékony, képzett, meleg hangja hitelesen idézte fel a zeneköltő látomását. Jó választás Jó választás volt Kányádi Sándor Halottak napja Bécs- ben című verse, mert pokol- járató, szivárványívű, szép vers. A minap hallgattam meg épp lemezről a költő előadásában. Talán igazságtalan is az összehasonlítás, de Havas Judit szavalatában a kelleténél több volt a hadakozó iz- gágaság, és kevesebb az értelem kimarj ült csöndje, a vizet bugyborékoló fuldokló semmibe kapaszkodása. Vagy túl sokat várok? De azt hiszem, ez igazából előadóművészi feladat, amihez fel lehet nőni. Két C. Franck-darab zárta a sort. Illés Gabriella a Panis angelicust énekelte, végül a Fantasie szólalt meg orgonán. Az élményektől felfrissülve kászálódtunk, észre sem vettük, hogy átfagytunk, volt jobb dolgunk is: a zenére figyelni. N. E. Ritkán látható kincsek Az Árpád-ház emlékei Az Árpád-házi uralkodók jelvényei és ereklyéi címmel kiállítás nyílt a Magyar Nemarjh IOFIGYELŐ HOL TARTUNK örömeink-' ben ? Fantáziát megmozgató kérdés, bár az iCébóca fogalmazás miatt kissé úgy hangzik, mintha azt firtatnánk, hol tartunk soron levő ötéves boldogságtervünk megvalósításában. E kis szépséghibától függetlenül, érdekes témát választott Bán László szerkesztő-műsorvezető. Volt mondanivalója róla beszélgetőpartnereinek — Hernádi Miklós szociológusnak, Lukács László teológusnak és Ranschburg Jenő pszichológusnak — is. Rengeteg érdekes ötletet, gondolatot feldobtak, amiről akár napestig is elvitatkozhattak volna. Így afféle gondolati te- rüljasztalkám, ínyencfalat, svédasztal lett a beszélgetés, ki-ki választhatott tetszése szerint a hallott válaszokból. A kiindulási alap az volt, Vajon miért van az, hogy a mai ember nem tudja úgy istenigazából élvezni az életet, el- siklik a kis örömök fölött. Több alternatív válasz is elhangzott, például az, hogy, alkotó énünk háttérbe szorult,, inkább passzív befogadók vagyunk, hiányzik az önkifeje-, zés öröme, vagy az, hogy életünk minősége örömeink minőségétől függ, és e tekintetben igen engedékenyeit vagyunk. Sokan beérik silány örömökkel — például az itallal —, és ezzel mások, családjuk boldogságát teszik tönkre. A válaszok dzsungelében kószálva ügy tűnt, nincs egyértelmű, egyetlen válasz, de ha így is vari, a -lényeg azért markánsabban körvonalazható. Véleményéin szerint alapvető probléma, hogy az öröm amolyan lecsúszott egzisztencia értékrendünkben, valahol a sor vége félé kullog, holott a mai szerzéstébolyös világ nagyon is világosan bizonyítja, hogy tárgyakkal körülbástyázott, kacsalábon forgó magányunk nem boldogít. Elég szürke sors: liliputi Danaidák módjára, feneketlen korsóval igyekszünk — hasztalan erőfeszítéssel — megtölteni vágyaink akós hordóját. Az segíthetne talán, ha tudatosodna bennünk— az a gondolat, ami itt is elhangzott —,‘ hogy az öröm képessége bennünk van. És hadd tegyem hozzá; ez a képesség is ugyanúgy fejleszthető mint társai: Például úgy, hogy önmagunk megfigyelésével kiderítjük, mi az a foglalatosság, amiben legtöbb örömünket leljük, és azt tudatosan műveljük. Az angolok ezt már rég feltalálták, nem véletlenül van szinte mindenkinek ilyen-olyan hobbija. HÉVVEL A VAROSBA. Faragó Vilmos vasárnapi jegyzetében képzeletbeli utazást tett a gödöllői HÉV vonalán Kerepestarcsától az Örs vezér térig. Érdekesen elevenítette fel az egykori kis falvak évszázadokkal ezelőtti valódi vagy talán így történhetett történetét. A múltid,ézésbe be- le-beleszólt a jelen aggodalma: a lakótelepek kiszorítják a múlt építészeti emlékeit. . a. Forma I-es autópálya éoítése esetleg megzavarja a környéken lakók nyugalmát. Nagy Emőke zeti Múzeumban. Olyan kiállítás, amely az első magyar uralkodóház, tárgyL^emiéke.rt í gy, egys égés gyű j teményto e rendezve most mutatja be először. A tárlaton a. hatalmi jelvények, a palást, a halotti emlékek, a hajdani 1 pénzék, ékszerek, a rendeleteket és törvényeket hitelesítő, pecsétek láthatók. Külön is kiemelkednek a most kiállított nagyértékű régiségek közül a koronázási jelvények — a korona, a jogar, az országalma és az eskükereszt —, a Szent László herma, valamint a Szent Jobb együttes. Csaknem négy évszazad története bontakozik ki a szemlélő előtt. Az Árpád-lház hamar tudott messzi országokat rettegésben tartó harcias vérmérsékletén úrrá lenni, majd olyan nemzetközi megbecsülést és tiszteletet kivívni, hogy majdnem húsz európai és közel-keleti fejedelemség, hercegség, királyság, sőt, a nyugatrómai, valamint a keletrómai császárság vezető dinasztiái számára megtisztelést, olykor békét vagy szövetséget jelentett, ha az Árpád-ház tagjaival házassági kapcsolatba kerülhettek. A kiállítást — a tervek szerint — december 31-ig láthatja a közönség. Emlékház helyett múzeum Az elhatározás pillanata volt Fotóművészeti és -történeti kutatóhely is lesz léseket tett követte. A szigetbecsei művelődési házban augusztusban megnyílt André Kertész kiállítása a Magyar Nemzeti Galéria és a Fotóművészek Szövetsége anyagából. A megnyitón részt, vett a művész is. Elvitték abba" az épületbe, amit emlékháznak kiszemeltek. A r égi paraszt- ház megnyerte tetszését, különösen az udvaron álló gé- meskút ragadta meg. A szobákat végigjárva André Kertész mindössze ennyit mondott: ide ötven kép kell. Ez beleegyezését és a fotók fölajánlását jelentette. A szóbeli ígéretet levélváltások követték. Idén januárban távirat érkezett a művésztől: „Az ígért ötven fotókat, amint készen lesznek küldöm.” A felvételeket végül is Szelényi Károly fotóművész személyesen hozta él az ajándékozást tanúsító okmánnyal együtt. Az itthon előre elkészített iratban André Kertész egyetlen módosítást tett. A képek számát öt- venrql százhúszra javította át. A fotók jelenleg a Művészeti Alap páncélszekrényében várják az emlékház elkészültét. A felvételeknek a fele olyan régi, hogy már a negatívok sincsenek meg, értékük tehát felbecsülhetetlen, egyedi példányok. A kamera a gyermekkori emlékeket kutatja Szigetbecsén. jll~ tf' í-'<? %. * ' /C._(V » / "f' <S- C-c, ^jL_ J'L.j. /* y /J f ‘f. / l • r „Itt vagyok a gyermekkori emlékeim legdrágább helyén és fájó szívvel gondolok arra a gyönyörű emlékekre mik ide kötnek. André Kertész ,Sziget Becse 1984. márc. 13.” Közel a természethez E pár soros üzenetet Raf- fay Béla, Ráckeve tanácselnöke kapta a művésztől, aki a tavaszi fesztivál díszvendégeként tartózkodott hazánkban és ellátogatott Szigetbecsére is. A levélke hatására merész gondolatok születtek az elnök fejében. S innen felgyorsultak az események is: másnap Raffay Béla, Budapesten, a Fotóművészeti Galériában, ahol André Kertész legújabb könyvét dedikálta, átadta a művésznek a Ráckevéért emlékplakettet és fölvetette a javaslatot. hogy csináljanak egy kiállítást André Kertész fotóiból Szigetbecsén. Előhozakodott frissen fogant elképzelésével. is, hogy a faluban rendezzenek be egy emlékházat a művész személyes tárgyaiRégi muzsika Nyaranta a Savo- yai-kastélyban megrendezésre kerülő mesterkurzuson L. Kecskés András vezetésével a historikus muzsika legjobb művelői találkoznak. A Szentendrén élő lantművész és együttese nagy sikerrel szerepelt a nyári szabadtéri játékokon. A napokban a televízió kamerája is megörökítette a régi magyar muzsika magas szintű megszólaltatott, felvételünk akkor készült. Erflfisl Agne* felvételt ból, életének dokumentumaiból és természetesen fotóiból. André Kertész nem Szige*- becsén született, de minden alkalommal ellátogatott a faluba, amikor Magyarországon járt. A felszabadulás után először 1948-ban kopogtatott be az elöljáróságra és ajánlotta a községnek a Barátaink az állatok című fotóalbumát. Nem szülőfaluja volt Szigetbecse, több annál: legboldogabb gyermekéveit töltötte itt. Ismerkedett a természettel, barátokat szerzett, talán az első szerelem emléke is ide kötötte. S ami még fontosabb, itt került kapcsolatba a fotográfiával: „Ügy hatéves koromban régi újságokat, képeslapokat fedeztem fel a nagynénémék padlásán. Nagyon meglepődtem, hogy milyen szép képek voltak bennük. Határozottan emlékszem, hogy már akkor bennem volt, hogy később talán én is fogok valami hasonlót csinálni. Azt hiszem, ez volt az elhatározás pillanata.” Első fényképezőgépét azonban csak jóval később, tizennyolc éves korában vásárolta. Az országot 1926-ban hagyta el, s természetesen Párizsba. a művészetek fővárosába ment. ahol egy évvel később megnyílt első kiállítása. Maid New York következett és a világhír. A fotóművészet legnagyobbjának tartják. Egy- egy képének értékét ma ezer dollárokban mérik. De minu- ez sosem feledtette vele a Csepel-szigeti kis falut: „Becse sem a rokonok miatt lett fontos és meghatározó, hanem mert olyan közel kerültem a természethez és azokhoz, akik közt ez történt velem. Később akár Tiszaszal- kán, akár Esztergomban vagy Harasztiban, akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem, tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden kévén." Ide ötven kép kell Fölvéve ismét történetünk fonalát: a márciusi megbeszéLevél az örökösöknek Eddig jutott az ügy, amikor szeptember végén Andre Kertész halálának híre bejárta a világot, A Szigetbecsére tervezett emlékház jelentősége megnőtt. Ettől a pillanattól kezdve a világ legnagyobb, "magyar" származású fotóművészének' készülő múzeumáról beszélhetünk A nemes szándék, a gyors cselekvés gyümölcse beérőben van. Nem szabad azonban elfeledkezni a dolog prózai oldaláról sem: a pénzről. Raf- fay Béla ebből a szempontból sem töltötte tétlenül az elmúlt esztendőt. A kiszemelt házat még a tavasszal megvásárolták, a megyei tanács adott rá pénzt. Az épület teljes felújítása, berendezése azonban legalább másfél millió forintba kerül, ennyivel számolnak a már elkészült tervek. A ráckevei tanács nem marad magára a pénz előteremtésében. A kö- zép-Dunavidéki Intéző Bizottság 300 ezer forinttal járul hozzá a költségekhez. A Művészeti Alap 35 ezer forintot juttat a belső berendezésre. A megyei tanács elnöke a művelődési miniszterhez fordult támogatásért, de segítséget ajánlott föl a szigétbe- csei termelőszövetkezet és a helyi kisiparosok is. A Főfotó és a Fotóművészek Szövetsége szakmai támogatást ígért. De mi kerül még a felújított épületbe? . A meglevő százhúsz fotó — bármily nagy érték is — önmagában kevés. Az elképzelések szerint a múzeum a művész képein kívül bemutatna dokumentu - mókát és személyes tárgyakat, ezen kívül fotóművészeti és _-történeti kutatóhelynek is szánják, amihez egy szak- könyvtárat szeretnének létrehozni. Raffay Béla már fölvette a kapcsolatot André Kertész örököseivel. Levelet írt a művész Buenos Airesben élő testvérének, Eugenio Kertésznek, valamint sógornőjének, Ács Margitnak és kérte őket. hogy az örökségből néhány személyes tárgyat, dokumentumot bocsássanak a szigetbecsei múzeum rendelkezésére Ha a ráckevei tanácselnök buzgalma és lelkesedése masokra is átragad, s az ígért támogatások sem maradnak el, akkor jövő nyáron, de legkésőbb ősszel Szigetbecsén megnyílhat André Kertes? múzeuma. M. Nagy Péter
