Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-14 / 241. szám

1985. OKTOBER 14., HÉTFŐ Ünnepre készülnek U ttörő-évf orduló Másfél esztendeje született tneg a Magyar Üttörők Szövet­sége Pest megyei elnökségé­nek középtávú munkaprog­ramja. amelynek megvalósítá­sában 21 különböző szervezet, intézmény vállalt feladatokat. A hét végén a KISZ Pest Me­gyei Bizottságán találkoztak az érdekeltek, hogy értékeljék az együttműködés eredményeit és meghatározzák: milyen te­rületeken kell továbblépni. A tanácskozáson ott volt Králik- né Cser Erzsébet, a Magyar Üttörők Szövetsége Elnökségé­nek titkára. Az összejövetel jó alkalom volt arra is, hogy számba vegyék a mozgalmi élet tava­lyi tapasztalatait, s hogy meg­beszéljék a nemrégiben meg­kezdődött új úttörőév felada­tait. Mint Tóth József megyei úttörőelnök elmondta, az úttö­rőszövetség megalakulásának közelgő 40. évfordulója méltó megünneplése áll a tennivalók középpontjában. Rengeteg öt­letet, elképzelést szeretnének megvalósítani: egyebek között különböző táborokat, találko­zókat. rendezvényeket szervez­nek, hagyományokat ébren tar­tó kiadványokat szerkesztenek. Mindebben számítanak a part­nerek közreműködésére. Már e megbeszélésen is több olyan javaslat, elgondolás fogalmazó­dott meg. amelyeket konkreti­zálva színesebbé tehetik az év­fordulóhoz kapcsolódó progra­mokat, megmozgathatják a gyerekeket. Králikné Cser Erzsébet el­ismeréssel szólt az országosan példa nélküli középtávú mun­kaprogramban foglaltakról, s arról, hogy hasznos együttmű­ködés alakult ki szervezetek, intézmények s a megyei úttö­rőelnökség között. Ez is hozzá­járulhat ahhoz, hogy a 40. év­forduló megünneplése ne ma­radjon a mozgalom belügye. Pándi Kiss János emlékezete Hite a művészet volt Élményeit mindenkivel szerette volna megosztani TV" yolcvan esztendővel ezelőtt született Pándon Pándi Kiss János szobrászművész, aki 76 éves életútján vé­gig nagy szeretettel és tiszte­lettel ragaszkodott szűke'ob hazájához, Pest megyéhez és Pánd községhez. Most, születésének 80. év­fordulóján, a pándi temetőben ismét elhelyezzük az emléke­zés virágait, arra a. szobrász- művészre emlékezve, aki már fiatal korában a századfor­duló táján indult rohamos szellemi, képzőművészeti fej­lődés kifejezője, segítője, s szorgalmas munkása volt egész életútján. Lépést tudott tar­tani az idővel, felismerte a történelmi mozgás jellegét és figyelemmel kísérte az ízlés új formáit. A művészet jelensé­geit, a valósággal való össze­függéseit vizsgálta, s észrevet­te, hogy a kor és a környezet miiként motiválja az alkotó te­vékenységet, de azt is, hogy a remekmű és a szuggesztív egyéniség mennyire alakítja, neveli a közönséget. A pándi hősi emlékmű, meg a bényei alkotás is bizonyság erre, hisz a korszak szokványos emlék­műtípusát Pándi Kiss János új tartalommal, meleg embe­ri érzésekkel telítette. Az Integető című alkotásá­nak rendezett harmóniája, mozgásának eleganciája, gaz­dagsága, szeretetet, megértést árasztó kompozíciója mellett nagyon sok szépséget fedezhe­tünk fel például a Korsós lány alakján. Az egyetemes­Tv-figyelo II. JéZSCf. Páratlan dolog történt televíziónk dramatur­giáinak történetében: úgy mu­tatták be azonos nemzetiségű íróknak azonos tárgyú szín­műveit, hogy a második fel­dolgozás vetítésekor még jól emlékezhettünk az előzőre. Ami a szerzőket illeti, Szo- mory Dezsőről és Németh Lászlóról van szó, ami pedig a megtestesült témát, nos, a kalapos király titulussal ille­tett 11. Józsefről. Egyikük is, másikuk is ezt a hivatalnok­császárt választotta ki, hogy a benne sűrűsödő cselekvés- vágyról, szolgálati kényszerről írjon, s egyúttal azt is be­mutassa, milyen az a bizonyos másság, ami történelmi mér­cékkel mérve is olyannyira elkülönítette korától, környe­zetétől ezt a végletekig puri­tán uralkodót De hát Szomory nem lett volna Szomory, ugyanígy Né­meth László sem Németh László, ha nem önmaga esz­méit adja a bécsi Burg egy évtizeden át, 1780-tól 1790-ig trónon lévő urának a szájába. Szomory II. Józsefe — Avar István alakította őt a kép­ernyőn, mégpedig remek for­mában, józan indulattal, meg­fontolt lelkesedéssel — in­kább egy hevüiékeny, némi romantikával is színezett ellenszegülőnek mutatkozott; hivalkodóan kopottas gúnyá­jában fel-felcsattanva repli- kázott, hirdette reformer el­képzeléseit. Nyilván azért is egy ilyen valaki alakult ki Szomory tolla alatt, mert 1918-at írtak, amikor ezt a, négy felvonást papírra vetette, majd pedig a Nemzeti Szín­ház Ódry Árpáddal a cím­szerepben, meg is elevení­tette. Forradalmas idők voltak ezek; ehhez a pezsgéshez, va­júdáshoz egy efféle személyi­ség illett. Németh László ellenben 1954-ben írta le a maga II. Józsefének betűit. Korábban köztudomásúan meg volt fosztva a nyilvános írói sze­replés lehetőségétől, éppen az 1954. év volt az, amikor már nem csupán műfordítóként jelentkezhetett. Ennek a tör­ténelmi és alkotáslélektani helyzetnek megfelelően egy újrakezdő, óvatosan, de mind erőteljesebben apostolkodó országgazdát mintázott meg, aki éppen önmaga felismeré­seitől, államigazgatási kánon­jaitól hévül, majd próbálja ezt az alkotási izgalmat a környezetére is áttelepíteni. (Az író korábbi műveinek a minőség elsőbbségét hirdető próféciái, igencsak ismerősen csenghettek azok fülében, akik folytonosan figyelték az ő munkásságát.) jtijjj Íl)6il lépésről lépésre megbátorodó, egyre maga­biztosabb, ám aztán teljes­séggel összeroskadó drá­mai hősnek a megformálásá­hoz, nyilvánvalóan egy egé­szen nagyformátumú színész kell. Egy olyan valaki, aki egyetlen ívvé tudja felfuttatni ezt a mind köz-, mind pe­dig magánéleti gáncsokkal, intrikákkal, ellenszegülések­kel visisza-visszafogott sorsot. Ádám Ottó rendező Koltai Jánosban vélte megtalálni az eszményi II. Józsefet. Tehát abban a művészben, akit mindeddig inkább karakter- epizodistaként ismertünk és tiszteltünk, hiszen régóta tud­juk, hogy azok közé a pálya­társai közé tartozik, akik egyetlen pisszenés nélkül is súlyosan, tartalmasán tudnak jelen lenni. Talán éppen a hatalmas feladat bizonytala­nította el, így emiatt nem nö­vekedett azzá, amivé kellett volna. Szó se róla, akadtak remek pillanatai — akkor kö­tötte le a nézők figyelmét a legjobban, amikor a darab bevezetőjében még maga­biztosan figyelt mindenre és mindenkire, amikor progra­mot hirdetett, deklarált —, óm amúgy egészében véve nem döntött rekordot. Ha jól meggondoljuk, a Szomory- darabban tényleg parádésan riposztozó Avar István telje­sítményét sem érte el, bár neki nagyobb és gazdagabb terítékű tálcán voltak tálalva a mélyebb, magvasabb írói gondolatok. Mindenesetre a nemesebb vállalkozások közé sorolhat­juk ezt a feldolgozást is. Azért a ráadásért pedig, hpgy még hasonlítgatni is nyílott alkalmunk, külön köszönet. Akácz László séget, a klasszikus nyugalmat, az antik tragédiák szereplői­nek sorsát érezzük meg ezek­ben a művekben. A községben elhelyezett Pándi Kiss János gyűjtemény és a faluban, az országban fel­állított köztéri alkotásai bi­zonyság arra: Pándi Kiss Já­nos hitte, hogy a művészet ne­mesít, az érzékeknek örömet, a léleknek nyugalmat ád. A maga sokféle élményében kí­vánt részesíteni mindenkit, akihez elért a szava, művésze­te, tudása, fölényes formázó­készsége. Minden feladatot el­vállalt, ami a képzőművészet­tel, művésztársaival kapcsola­tos volt, mert művészi tevé­kenységében, működésében mély humanizmus, a készsé­ges szolgálat dominált. Milyen ügy érdekében fá­radozott, lelkesedett, minek szentelte képességeit? Ha egy sióval felelünk erre, rendkí­vül összetett jelentése lesz e szónak. Mondhatnék, ho^y a képzőművészet volt a szív­ügye, de az is igaz, hogy a ha­zát szerette, a népnek dolgo­zott. Minden energiájával a magyar szobrászat, a művészet elismertetésén munkálkodott, anyagi nehézségeik oldásán fáradozott. Az alkotás csodáját, a mű beteljesülését számára a mű­vészet és a közönség találkozá­sa jelentette. Azt, ahogyan ki­csinyek és nagyok, nevesek és névtelenek, beavatottak és lai­kusok, öntudatosak és útkere­sők szíve megtelik ünnepé­lyességgel, elméje megmozdul a szépség igézetére, vágya ki­virágzik a szeretetne, az igaz­ságba.. , ___ . ^ Ehhez a nemes megérintett- séghez, lelki emelkedettséghez, átszellemült közérzethez óhaj­tott Pándi Kiss János minél nagyobb tömegeket elvezetni, magával vinni, a képzőművé­szet végtelenül változatos, so­ha meg nem unható, eléggé soha ki nem aknázható él­ményvilágába. Születésének 80. évforduló­*“* ján az emlékezés virágai juttassák eszünkbe hitét, aka­ratát, szülőföldszeretetét, mun­kálkodásának időtlenségét és művészi szándékainak megva­lósulását. Bihari József A Nazarov-együttes vendégszereplése Száz nóta, száz hangszeren Fiatalok. Tömören így jel­lemzik a Nazarov népzenei együttest, amikor róluk érdek­lődünk. Fiatalok és lendülete­sek, sziporkázó a tudásuk és rendkívül jó a humoruk — állapíthatjuk meg, miközben a műsorukat nézzük Cegléden. Kincsestárból adva A szovjet kultúra napjai al­kalmából először látogatott hazánkba a Nazarov együt­tes. Igaz, már bejárták a vi­lágot, egyeni előadásmódjuk­kal meghódítva a közönséget. Bár most láthatjuk őket első alkalommal hazánk színpa­dain, nem ismeretlenek szá­munkra. A televíziónézők meggyőződhettek felkészültsé­gükről, tudásukról, amikor a VIT közvetítésekor ők szolgál­tatták a népművészeti műsort. Miben rejlik a mindössze ti­zennyolc tagú művészgárda varázsa? Talán a legfontosabb az, hogy a népművészet kin­csestárából válogatták sokszí­nű műsorukat. Száz nóta, száz hangszeren — hirdeti a mű­sorfüzet. Valójában nehéz len­ne megszámlálni a dalokat, amelyek felcsendülnek a más­fél órás előadásban. Nehéz lenne a hangszereket is szám­ba venni. Már csak azért is, mert előfordul, hogy egy sze­replő akár három hangszeren is játszik egymás után. A múlt szól a mához A huszadik században már meglehetősen kevés, ha egy folklóregyüttes csupán repro­dukálja az egykorit. Igazi han­gulatot tudtak teremteni a Nazarov-együttes tagjai, mert Vidám, lendületes a folklúrbemutato. A dél-amerikai dallamvilág is fel­csendül. A maga utolérhetetlenségében szólal meg a temperamentumos olasz dallam. Erdős! Ágnes felvételei saját maguk számára lefordít­ják a hajdanit. Ügy őrzik meg a népművészetet, hogy közben a huszadik századi emberhez szólnak. Örömük a zenélés, az ének, a tánc. S arról sem sza­bad megfeledkezni, hogy a komolykodás helyett a folklór­ból kicsemegézték az ízes hu­mort, a derűs pillanatokat Mindenképpen olyan atmosz­férát teremtenek a színpadon, hogy a nézőket magukkal ra­gadják. Kitekintés a világba Miniatűr életképek, apró tréfálkozások váltják egy­mást. Még a nyelv ismerete nélkül is megértjük őket gesz­tusaikból, játékukból. Ugyan­akkor .erényük, hogy felölelik a Szovjetunió népeinek művé­szetét. Az orosz,. az észt, a moldvai, a litván, a jakut, a szibériai dalokban, táncokban esviörmán otthonosan mozog­nak. A műsor második felében kitekintettek a nagyvilágba. Bemytapák, rpit tanultak út­jaik során. Leginkább a Tfél- ameríkai dallamvilág hatott rájuk. Nem véletlen, hogy a maga utolérhetetlenségében szólaltatják meg az inkák, az olaszok, a spanyolok, a fran­ciák dalait. A másfél órás mű­sor záróakkordjaként felcsen­dült a VIT-dala, a Karnevál. A közönség már-már együtt énekelt az együttessel. így tör­tént ez a ceglédi színházterem­ben is. Budapest, Tata, Bonyhád és természetesen Cegléd után ma este Nazarovék bizonyára meghódítják a szigetszentmik- lósi közönséget is a Csepel Autógyár művelődési központ­jában. Erdősi Katalin Egy kommunista életút Bepillantás a múltba ELŐTTÜNK VAN még nagyon ro­konszenves alakja, emlékezünk határo­zott hangjára, ahogyan az elmúlt na­pokban a televízióban beszélt, életéről, munkájáról, barátairól, elvtársairól, a magyar kommunista mozgalom egy sza­kaszáról, amelyben meghatározó sze­repet játszott Szerényt Sándor, idős, szerény pártmunkás. Most meg már kézben tartjuk könyvét, amelyet a Kos­suth Kiadó jelentetett meg a szerző születésnapjára. Szikár, mentes minden érzelmességtől Szerényi Sándor visszaemlékezése. Munkál benne a fegyelem, a párthoz való hűség, az elvhűség, a munkásmoz­galom szolgálata, a következetesség, az őszinte, igaz szó. Érdemes volt! — mondja a kötet címe. így, felkiáltójellel. A szerző kérte, hogy kötetének ez legyen a címe. Ügy érezte, e két szóban summázhatja igazán élete értelmét és tartalmát. Élete korántsem volt mentes rögös utaktól, nagyon nehéz, keserves évektől és napoktól. Nem is annyira a munkásmozgalom igazságaihoz való eljutás volt számára nehéz, hiszen az természetes volt számára, mert egysze­rűen beleszületett a mozgalmi életbe. Családja tevékenyen részt vett a ma­gyarországi szocialista-kommunista mozgalomban, ezért számára is termé­szetes volt szülei példája. A helytállás volt nehéz, a hétköznapok valóságát megélni, küzdeni minden megpróbál­tatás ellenére és rossz körülmények kö­zött is. Eszmélő gyermekemberként élte át a Tanácsköztársaságot, lett tagja az if­júmunkásmozgalomnak, majd a párt­nak. Tizenhat évesen a famunkásoktól indult el, hogy néhány éven belül a hazai és az emigrációs pártmunka alsó- és középfokú iskoláit, a tárgyalótermek és börtönök egyetemeit elvégezve, na­gyon fiatalon, 25 évesen eljutott odáig, hogy beválasztották a Kommunisták Magyarországi Pártja titkárságába, majd a Központi Bizottság első titkára lett. Hosszú életének ezt a tíz esztendejét írta le könyvében, egy kommunista életútjának legdöntőbb évtizedét. Azo­kat a hétköznapokat, amelyekben kom­munistává, vezetővé érett. Ahogyan ré­gi barátja, harcostársa, Rostás István a kötet előszavában írja: Jól emlékszem 1926 ama késő tavaszi napjaira, amikor a két Sanyi (e könyv szerzője és a már­tírhalált halt Lőwy Sándor) csaknem egy időben megjelent az MSZMP Hernád utcai központjában. A pártvezetés szin­te az első perctől fogva nagy reménye­ket fűzött a pártmunkába való bekap­csolódásukhoz. Fiatalságunk legszebb időszakában, 1927. február 24-én történt letartóztatásunkig követtük a párt min­den lépését, együtt ringattuk a pártot, mondhatnám, a bölcsőtől majdnem a koporsóig. Forradalmáréletünk és egyé­niségünk kibontakozása esik erre a pár szép hónapra. S aztán jöttek a nehezebb hónapok. Ahogyan a szerző írja: a magyar fasiz­mus szorításában vergődött, majd a Horthy politikai rendőrségének, Schweinitzeréknek kínzókamráiban sínylődött. Többször állt statáriális bíró­ság előtt, bátran nézett szembe a tör­vényszéki főtárgyaláson bíráival. Min­dig keményen helytállt. Az eszmétől nem lehetett eltéríteni semmiféle mó­don. Meggyőződéses kommunista volt, mindvégig hűen szolgálta a pártot. Érdekes dolgokat mond el Landler Jenővel, Lukács Györggyel, Révai Jó­zseffel és másokkal való találkozásairól, akikkel együtt dolgozott az illegalitás­ban. A könyv lapjain megismerjük eze­ket az elvtársakat, akik a magyar kom­munista mozgalomnak vezető alakjai, a magyar történelem formálói voltak. Ol­vasás közben kibontakozik az illegális pártmunka, azok a tettek, történések, amelyeket Szerényi Sándor olyan ér­zékletesen tudott leírni. Megismerjük az illegális kommunista párt szervezeti felépítését, a vezető szerveket: a Köz­ponti Bizottságot, a Külföldi Bizottsá­got, a Titkárságot, amelyek vezették és irányították a magyarországi pártmun­kát. Miközben a pártmunkáról sokat meg­tudunk, megismerkedünk ennek a na­gyon szerény pártmunkásnak a magán­életével, azzal, hogy miként élt család­ja, hogyan lett felesége Dallos Ida, aki később mártírhalált halt, hogyan ren­delték a mozgalom érdekei alá magán­életüket, s miként állták ki a hivatásos forradalmár nehéz próbáit. VALLOMÄS ez a könyv. A többi, most már egyre növekvő memoárköte­tek között is jelentős összegzés. Szeré­nyi Sándor a maga obulusával akart hozzájárulni a magyar munkásmozga­lom teljes megértéséhez. Sikerült neki: bizonyítja ezt könyve, az Érdemes volt! is. Gáli Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom