Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-14 / 241. szám

1985. október ii„ hétfő Ahogy a vevő akarja Szüret és vásár Mindenki ott szedheti az al­mát, ahol a legszebb példá­nyokat találja. Ezt hirdeti a Piíisbégyi Állami Gazdaság Zsámbék környékén. A község közelében talál­ható gyümölcsösben a Szedd magad akció október 5 óta nagyon népszerű volt. A sze­dők kilónként 7 forintért vá­sárolhatták meg a jonatán, a stalking és golden fajtákat, tnelyektiől összesen öt-hat va­gonnal adtak el a tegnap zá­rult akció során. A 28 hektár­nyi alroáskert termésének többsége exportra és hazai ér­tékesítésre kerül, egy részét pedig ipari feldolgozásra, lé­almának használják. ■ Az egvéb gyümölcsfajták kö­zül viszonylag az őszibarack termése a legjobb, de a fagy­károkat ez is megérezte. Víz és iskola meg sok más Feladatok a füzetben Buda.jenőn és társközségében, Telkin mindössze másfél ezer ember él. Bizalmukat a választásokon egy harminckét esztendős fiatalasszony, Juhász Ágostonné nyerte el, aki ekkor lett a megye egyik fiatal tanács­elnöke. Az iskolai katedrát cserélte fel a hivatali szobá­val. — A szívein azért csak visz- szahúz az iskolába — meséli kicsit szégyenlősen —, hiszen világéletemben pedagógusnak készültem. Most is tanítok, min­den kedden van négy órám. Zsuzsika — községszerte így emlegetik — persze csak lát­szatra törékeny fiatalasszony, s ha voltak is bizonytalanko­dók, nem sok-e ennyi feladat a tanárnőnek, az elmúlt hó­napokban megnyugodva ta­pasztalhatták: reálisan gon­dolkodó, határozott vezető in­tézi közös ügyeiket. A sok­Bezárul a tetőtér Jó ütemben halad Üjhartyánban a gyógyszertár építése. A hagyományos technológiával készülő ház tetőterében két tágas szolgálati lakás is helyet kap. A hernádi Március 15. Tsz épí­tőbrigádja már cserepezi a tetőt. Erdősi Agnes felvétele sok elintéznivaló pedig ugyan­csak foglalkoztatja a magáról nenezen valló fiatalasszonyt. — Legnagyobb gondunk az ivóvíz — vág a dolgok köze­pébe. — Egészségre ártalmas, nitrátos, colis, vasas. Ráadá­sul néhány év óta szökik is, evente két-három métert apadnak a kútjaink. Nagyon várjuk a Zsámbéktól Budaje- nő felé épülő gerincvezetéket, mert o jelenlegi állapot tart­hatatlan. A családok havi 100Ü—1300 forintot költenek arra, hogy inni, főzni, tisztál­kodni tudjanak. Ennek a kis medencének, ahol Budajenö fekszik, nagyon rossz a klí­mája — magyarázza a volt föidrajztapárnó —, csapadék­szegény a vidékünk, még a ciszternák sem telnek meg. Lajtkocsival hozzák a vizet, s töltik fel azokat. Az ivóvizet pedig tizliteres kannákban Perbálról, Budakesziről hoz­zák az emberek. Községen be­lül természetesen saját erőből, társulás formájában szeret­nénk megoldani a vízvezeték építését. A lakosok támogatják ta­nácselnöküket, de sok segítsé­get kap Juhász Ágostonné a kollégáktól is, más községek vezetőitől. — Érdekes — kanyarodik vissza eredeti hivatásához —, amióta nem az iskola a mun­kahelyem, képes vagyok kí­vülről, s ezért nyilván objek­tívebben figyelni a pedagógus- pálya gondjait. Tanácselnök­ként is olvasom a tanítással kapcsolatos szakcikkeket. Régi vágya a helyi pedagógusok­nak a fakultációs program megvalósítása. Ehhez szükség lenne egy nagyon szerény nyelvi laboratóriumra, ahol ki­sebb csopórtokbán, s ezért ha­tékonyabban lehetne tanítani az orosz nyelvet. A labo­ratórium módot és lehetőséget nyújtana a második idegen nyelv oktatásának bevezeté­sére is. A budajenőiek fiatal ta­nácselnöke füzetbe jegyzi fel feladatait. A sok-sok tenniva­ló között a vízprobléma és az iskola fejlesztése csupán csak két pólust jelöl, amelyek kö­zött még számos kérdés vár megoldásra. Juhász Ágoston- nét azonban nem kell félteni, mert mint mondta: — amit elvállaltam, igyekszem leg­jobb tudásom szerint elvégez­ni. Horváth Judit Nincs elég pénz a téeszekben gépvásárlásra Selejtezés helyett felújítás 'ffernádon azf mondják, Riz- mayer Zoltán és Molnár Imre, az újlengyeli telep traktorosai már-már ultimátumként fo­galmazták meg kérésüket: leg­később jövőre kapjanak új gé­pét! Mert ha nem, lehetséges, nogy veszik a kalapjukat. S a termelőszövetkezet vezetői mindjárt azt is hozzátették:az igény jogos, hiszen a nullára leírt, erősen elhasználódott traktorral, ha megfeszülnek sem lehet megfelelő teljesít­ményt eferni, s ez bizony azok­nak a zsebére megy, akik a masinák nyergében ülnek. Csakhogy — folytatják — ér­demes egy pillantást vetni a közös kasszájának tartalmára is. Mert hogy abban csak irnitt- amot't csörög valami aprópénz, s abból legfeljebb a napi gon­dok megoldására jut, beruhá­zásra, gépvásárlásra — a leg­kevésbé. S ezzel nemcsak Hernádon vannak így: a megye más nagyüzemeiben is szűkösen csordogálnak a fejlesztésre költhető forintok, s ennek az a legszembetűnőbb következ­ménye, hogy gyorsan öregszik a géppark. A legfrissebb adatok szerint például a teeszek az idén eddig mindössze 22 kom­ba jt és 54 traktort vásároltak a termelési rendszerek útján, az Agrokertől pedig 27 beta­karító gépet és 96 erőgépet vet­tek, s ez jóval kevesebb a szük­ségesnél. A helyzetet jól jellem­zi, hogy szűkebb pátriánk mezőgazdasági nagyüzemei 1984-ben összesen 2,1 milliárd forintot költöttek beruházás­ra, éppen 20 százalékkal ke­vesebbet, mint 1981-ben. Eb­ből mintegy 806 millió jutott gépekre és járművekre, 100 millió forinttal kevesebb a két esztendővel ezelőttinél. Zsebek a kabáton Ne szaporítsuk tovább a számokat: az említett adatok is eléggé meggyőzően bizonyít- ják, hogy valahol valami nincs rendben. S ahhoz sem kell hosszas vizsgálódás, hogy ki­derítsük, mi okozza a gondo­kat. Sok egyéb között a sza­bályozás, amely különböző el­vonásokkal alaposan megnyir­bálja a szövetkezetek nyere­ségét. A pénzhiány szorongatja például a jkiskunlacházi Kis­kun Termelőszövetkezet veze­tőit is. Pedig ők nem is a leg­nehezebb helyzetben levő gaz­daságok közé tartoznak. — Az utóbbi esztendőkben gyors fejlődés jellemzi tsz-ün­ket — mondja Kiss János el­nök. — Tavaly 445 millió fo­rintos árbevételt értünk el, két és félszer többet, mint 1980- ban. Fejlesztési alapunk azon­ban alig haladta meg a 22,5 millió forintot. Ebben persze benne vannak a törlesztendő hitelek is. De sajnos, jövőre már nagy lenne a baj, ha az intenzív gabonaprogram kere­tében nem kapnánk hitelt gé­pek vásárlására. Számításaink szerint az idei 33 milliós nye­reségből 1986-ban legfeljebb 6—7 milliót fordíthatunk majd fejlesztésre. Kiskunlacházán is megha­ladják az igények a lehetősé­geket, ezért óhatatlanul rang­sorolni kell. Az elsőbbséget az alaptevékenység, azon belül is a növénytermesztés kapja. A döntéseknél figyelembe veszik az átfogó programokat, ám sokszor kell nyúlniuk a toí- dozgatás-foldozgatas módsze­réhez is. A termelési rendszer — ők a szekszárdi gesztorsá- gú kukoricatermesztési szo­cialista együttműködés tagjai — legfeljebb a beszerzésekben tud segíteni, kölcsönt a vásár­lásokhoz nem ad. Marad a sa­ját erő, mellette pedig az egy­re zsugorodó hitellehetőségek, De ez is kevés: amit nem ve­hetnek ki a képzeletbeli nagy- kabát egyik zsebéből, kényte­lenek előszedni a másikból. — A karbantartásra költött forintokat költségként számol­hatjuk el — folytatja az el­nök. — A gépek felújítására fordított összeg az utóbbi idő­ben ezért alaposan megnőtt. Erre persze van magyarázat, példaként hadd említsem, hogy 39 traktorunkból 21 nulí Iára leírt. Ez a helyzet hatást sal van a hozamokra és főleg a nyereségre. Elmentünk a központhoz kö­zeli műhelybe is, ahol Herczeg János ..műszaki íőágazajvezetá és Kiss Jenő Zoltán .gcgmű- helyvezető további adatotekai egészítették ki az addig hallot­takat : — Felértékelődött a helyze­tünk, de ez feszültségeket szül és olykor abnormális helyzete­ket teremt — mondja a fő- ágazatvezető. — Hihetetlenül megnőtt nálunk a túlóra, s például az idén tizenegy va­sárnap dolgoztunk. Amikor szorít a cipő, nem tehetünk mást, ügyeskedünk. Ebbe be­letartozik az is, hogy nem szab­ványos alkatrészeket építünk a gépekbe, máskor meg kényte­lenek vagyunk kitalálni vala­mit. Ezért sok itt az újítás, köztük nem egy ötl«(t egyedül­álló. Az MTZ traktorokat pél­A ndrás vállára dobta dzsekijét. — Mehetünk — mondta. — Tíz perc múlva indul a vonat. Átölelte a lány vállát, átvergődtek a zsúfolt várótermen és kimentek a peronra. A vonaton alig voltak, be­húzódtak egy sarokba, s indulásig bámészkodtak. Napok óta tervezgették, hogy le­mennek Törekipusztára, az apja ta­nyájára, amit örökségül már neki ígért, hogy megmutassa a lánynak az-irdatlanságot. Ne várj csodát, figyelmeztette a lányt, minden pri­mitív, elhanyagolt, mint egy igazi tanyán. Az a jó, mosolygott a lány, az az igazi! Siófokról gyalog vágtak neki a hosszú útijak. Zsebpénzükből nem tellett volna taxira. Még egy kilo­métert sem mentek, már felvette őket egy ismeretlen férfi, aztán két kilométerrel odább egy másik ko­csiba szálltak át, ami a kapuig vit­te őket. András átnyúlt a kerítésen, el­billentette a kaputámasztót. — Gyere — mondta a lánynak és lázasan kotorászni kezdett a zsebé­ben. A kulcsot kereste. Már ott áll­ták a gangon, amit beárnyékolt a lopótök dús levele, de még mindig nem találta meg. Vérvörös arccal kapkodott egyik zsebéből a másik­ba; Hiába. A kulcs nem volt se­hol. Az íróasztalán maradt. Hiába figyelmeztette az apja: a kulcsot, az igazolványt, a pénzt tedd el előre, hogy ne legyen vele gondod. Ezer­szer megfogadta, hogy apja tanácsát nem hagyja figyelmen kívül, és mégis, éppen most, amikor a kis­lányt hozta le, hogy bemutassa ne­ki gyermekkora birodalmát. A nagy telket, az öreg fákat, a majdnem Bába Mihály: (^rclőy mező\ tanból? száz méter hosszan elnyúló málnást, ahol még fácánok is fészkeltek. — Mi baj? — kérdezte a lány. — Semmi. Nem találom a kulcsot. — Nem kérted el apukádtól? — Dehogynem! Csak az íróaszta­lomon felejtettem. A lány hangosan nevetett. Nem lesz nagy kaland, gondolta, de nem volt keserűség benne. Ledobta a gangon levő x-lábú asztalra a tás­káját és már rohant is a kertbe. Fától-fáig. Térdig gázolva a gazban. És nevetett, ördög szállta meg, hogy jókedve nem hagyta el. Amikor túl­jutott a hatalmas cseresznyefán, mintha megbotlott volna, elterült. András utána rohant. Már a fű kö­zött kapta el. Azt persze nem vette észre, hogy a szétdobott karok vil­lámgyorsan zárultak össze a hátán. És azt sem, hogy az ujjak hegyei végigzongoráznak csigolyáján. Aranyos ősz volt. Szívet, lelket érlelő napsütés. Amikor feltápászkodtak, kéz a kézben futottak végig a kerten, meg sem álltak a kert végébe nyúló sarjerdőig. Céltalanul mentek, barangoltak to­vább. Bele-beleakadtak a szederin­dákba, leszedtek egy-egy maréknyi, feketére érett szedret, mohón ették, közben egymásra villogtatták sze­mük lámpását. Vadgalamb, gerle meg rigó csapatostól üldögélt a fán, szinte mozdulatlanul figyelték a pajkoskodó játékosokat. Az erdőn túl, a homokos tarlón, mezőn királydinnye, szamárkenyér játszadozott a széllel. A lány meg­állt, megdöbbent. Arca szürke lett, szeme szikrákkal teli. — Az istenit neki — káromko­dott. András bénultan nézett rá. Még sohasem hallotta ilyen bőréből ki­fordított állapotban. — Mi bajod? — kérdezte szelí­den és lapátnyi tenyerét a lány vállára tette. — A kulcs miatt ha­ragszol? Majd kinyitom azt a ro­hadt ajtót valahogy. — Nem, nem kell. Nem a kulcs­ról van szó. — Hanem? — Hanem? Hanem az apámról. Leült és tépdeste maga körül a gazt. — Amikor cseperedni kezdtem — sóhajtott —, nagyon sokat mesélge- tett nekem az apám. A háborúról. Mert az utolsó pillanatban őt is el­kapta a gépszíj. Valahol a Horto­bágy szélén zavarták ki őket az el­ső vonalba. Hasonfekve kellett lö­vészárkot ásniuk. És azt mondta, hogy amikor ott hasalt, és ásott, ak­kor anyám jutott eszébe, és mintha megőrült volna, szedegetni kezdte a virágot. Jó, mi? Közben a feje felett meg bömböltek a katyusák, gránátok, meg az isten tudja, hogy mik. Ö ak­kor megfeledkezett a háborúról. Ér­ted? Amiért akár főbe Is lőhették volna, de akkor mindenki, még a tisztek is, úgy be voltak rézéivé, hogy erre nem gondoltak. Hanyatt feküdt, széttárta lábát, karját. Anyját látta így feküdni, nem is olyan régen a veje előtt és gyorsan összezárta bokáját. Szegény mama, nem gondolt arra, hogy fél­reértés nélkül, szétvetett lábakkal nem illik még a vő előtt sem heve- részni. — És mi történt? — zökkentette ki gondolataiból András, majdnem száraz, hűvös szava. — Semmi. Kúszott, mászott jobb­ra, balra, a szebbnél szebb virágok után. Azt mondta, hogy talált szarkalábat, mezei nefelejcset, sőt még pipacsot is. Olyan kései kor­csot. És ő ment, mint egy megszál­lott. Ment? Kúszott! Hogy leszakítsa azt is az anyámnak szánt csokorba. És akkor valami iszonyatos dübör­gés szögezte a földhöz. Tankok szá­guldottak át azon a virágos mezőn. Érted? — kérdezte majdnem sírva, elfúló hangon. — Érted? wns ő kiejtette kezéből a csokrot és így mondta, szinte belepré­selte magát a földbe. Szemét becsukta, fülét befogta, hogy az iszonyatos dübörgés ne süketítse meg. Tank tank után robogott el mellette, a virágcsokrot a íelismer- hetetlenségig a földbe préselték. Amikor felállt, helyesebben feltá- pászkodott, félve, rettegve, akkor vette észre, hogy negyven, ötven méternyire tőle a tankok felszántot­ták a földet, és beleszántották a .. . beleszántották a katonákat, az apám ba j társa it... Ha akkor az apám nem szed virágot, érted, akkor én ma nem élek... érted? — csapta arcát zokogva a földhöz. Az őszi gaz eltakarta. dául átalakítottuk turbófel- töltésesre, s így teljesítményük meghaladja a 100 lóerőt. Most fizetni kell — Egy felmérés szerint a műhelyben 62 embernek kel­lene dolgoznia, de csak 46-an vagyunk — veszi át a szót Kiss Jenő Zoltán. — A felsze­reltségünk sem a legjobb, ne­künk sem jut elegendő pénz. Képzelje csak el, hogy nem tudunk venni kompresszort, így ha szükségünk van sűrí­tett levegőre, egy traktort vagy egy IFA teherkocsit ál­lítunk be, bár ez szerintem pazarlás. A 'Kiskun Termelőszövetke­zetben' egy hektárra 0,74 kilo­watt gépi teljesítmény jut, s ez rosszabb az országos átlag­nál. Utunk következő állomá­sán. Hernádon, a Március 15. Tsz-ben már csak legyintet­tek. mikor megkérdeztük ezt az adatot. A megyében ők van­nak a legrosszabb helyzetben: mint a bevezetőben is említet­tük. egyetlen fillér fejlesztési alapjuk sincs. Hogy miért, er­ről Kele András, az idén ta­vasszal megválasztott új elnök mondja el véleményét: — Az elmúlt években ren­geteg hitelt vettünk fel beru­házásokra, egyebek között a baromfivertikum létrehozásá­ra — magyarázza. — Most en­nek a törlesztési és kamatter­heit nyögjük. Ez azt jelenti, hogy három éve nincs fejlesz­tési alapunk. A gépek elavulá­sa nagymértékű, s ez elsősor­ban a növénytermesztést sújt­ja. De említhettem volna azt is, hogy a feldolgozott barom­fi-, sertés- és birkahúst szin­te teljesen lestrapált termosz­kocsikkal szállítjuk az ország 1600 boltjába. ^Hernádon az alaptevékeny­ségben használt - traktorok, sek 70 százaléka nullára leírt. Ez minden esztendőben a ve­tési tervek összeállításánál alapos fejtörést okoz a szak­embereknek. Nekik ugyanis úgy kell összeállítani például a gabonafajták választékát, hogy lehetőleg egyszerre csak annyi érjen be, amennyit be is tudnak takarítani. Így az­után, amíg az egyik oldalon gond, addig a másik oldalon öröm, hogy az idén egy hóna­pig tartott az aratás. Nem jobb a karbantartás helyzete sem, erről Hornyák Gyula növénytermesztési fő- ágazatvezető-helyettes győzött meg: — Gyakorlatilag nincs pén­zünk alkatrészre sem, ezért bár tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve — kényszerből gyakran felújított vagy hasz­nált darabot építünk be — mondja. — A legfőbb szem­pont: spórolni! Az idén mind­össze egy NDK-beli kombájnt tudtunk venni, ám ez csak tö­redéke a szükségletnek. Gép­műhelyünk szintén elavult, és kevés a karbantartó is. Foly­tassam ? A kérdés költői, hiszen már az elnök megfogalmazta: a termelőszövetkezet súlyos helyzetben van. Az új veze­tés most azon fáradozik, hogy az elkövetkező három eszten­dőben esedékes törlesztések visszafizetésére haladékot kap­janak, mert így, ha csak egy icipicit is, de legalább el tud­nának mozdulni a holtpont­ról. Ehhez még meg kell kap­niuk a minisztérium támoga­tását is... Szegények sorsa — Sok a ha, az emberek nagy része azonban bízik a jö­vőben — mondja búcsúzóul Hornyák Gyula, azután még hozzáteszi: — Látja ott azt az E—516-os kombájnt? Azért nem dolgozhat a kukorica be­takarításában, mert az adap­terhez nem lehet kapni tartó- szerkezetet. Elmentünk a ha­zai gyártóhoz, de ők sem tud­nak adni. A szegény embert még az ág is húzza. Bólintok, s folytatva a gon­dolatot, azt már csak magam­ban teszem hozzá: de sok sze­gény ember — szegény téesz — van ebben a megyében! Furucz Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom