Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-10 / 238. szám
I 1985. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK Őszintén a pályaválasztásról A döntés nem megmásíthatatlan Egyet fordult az év kereke, a soron levő nyolcadikosok és szüleik máris törhetik a fejüket: mi legyen a gyerek. Valljuk be: a legtöbb helyen húzzák, halasztják, elodázzák a döntést — majd nyolcadikban. És akkor a kapkodás közepette derül ki, hogy a gyereknek valójában semmiféle konkrét elképzelése sincs, legföljebb azt tudja, hogy gimnáziumba szeretne menni vagy szakközépbe. Ilyenkor bizony jól jön az okos szó, a tanács. Dr. Harday Ildikó, az OPI osztályvezetője arról beszélt, milyen szempontokat kell figyelembe venni a pályaválasztásnál. Válaszút előtt — Érdemes szem előtt tartani, hogy a jövő gazdaságának rugalmasabb, változtatni tudó szakemberekre lesz szüksége, akik reálisabban alkotnak, felelősségteljesebben döntenek. Elképzelhető, hogy gyakoribb lesz a pályamódosítás. Nem örök érvényű az első döntés. Inkább arra kell felkészülni, hogy életük során többször is válaszút elé kerülnek. Változnak ma is a társadalom követelményei. Ebből a szempontból nézve a kérdést, elsősorban olyan állampolgárokra lesz szükség, akik képesek egyéni és csoportjuk érdekeit felismerni és önállóan ennek megfelelően döntést hozni. Elengedhetetlenül fontos, hogy az iskola is környezetük gondjaira nyitottabb, problé- maérzékenyebb embereket neveljen, akikből nem hiányzik az innovációs készség. Ehhez persze az kell, hogy a személyiségfejlesztés, a gyermek egyéniségével való fokozottabb törődés kerüljön előtérbe. A gazdasági-társadalmi elvárásokkal összefüggésben megváltoztak az egyén érdekei is. Hogy mik is a valódi érdekei, ez ma meglehetősen nehezen felismerhető. Köz- és magánemberként egyaránt átéljük, hogy szinte - áttekinthetetlen r az értékrenéÜ skála. A hagyományos értékek — most ne minősítsük á tényt — megkérdőjeleződtek. Kialakult egy fogyasztói szemlélet, amely az embereket arra1 serkenti, hogy keményen dolgozzanak a pénzért. És hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy kezd elsikkadni az a gondolat, hogy a munkában az ember elvileg megvalósíthatja önmagát és így örömét is lelheti benne. Nyíltan vállalni — Milyen változásokra van tehát szükség a pályaorientációs munkában? — A korábbi évek gyakorlata szerint a pályaválasztási tanácsadónak az volt a dolga, hogy egy ember—pálya megfelelést alakítson ki. Ez a szemlélet, hogy úgy mondjam, messze nem korszerű. Helyette jobbnak látszik az, ha egy dinamikusabb pálya- választási felfogást dolgozunk ki. Ennek az a lényege, hogy nem a munkaerő újraelosztását célozzuk meg, hanem a munkaerő fejlesztését. Nyíltan kell vállalnunk azt, hagy a gyerek érdekeit képviseljük. Azt hiszem, ez alapvető és döntő változás. A gyerekek érdekének felvállalásához és jobb képviseletéhez elsősorban az kell, hogy több időnk, energiánk legyen foglalkozni velük. Jelenleg a gyakorlati tendencia épp ellenkező előjelű. Erre egyetlen konkrét példát hadd mondjak. Míg 1979-ben az országban 365 pályaválasztási szakember — értem ez alatt a pedagógusokat, pszichológusokat, orvosokat, gyógypedagógusokat — dolgozott ezen a területen, ma létszámuk 138-ra csökkent. Ezzel az erősen megfogyatkozott, szétzilált szakember- hálózattal nehéz a feladatokkal megbirkózni. Fontos segítőtársaink az iskolai pálya- választási felelősök. Ezzel kapcsolatban azonban van egy alapvető problémánk: mi azt szeretnénk és azt várjuk, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel végezzék munkájukat, ugyanakkor érezzük, hogy ez az elvárás nem lehet több, mint jámbor óhaj, hiszen — ezt két felkiáltó jellel mondom — Laz, amit. csinálnak, úgynevezett társadalmi munka. Mind ez ideig nem sikerült elérnünk, hogy órakedvezményt kapjanak és anyagi elismerésben részesüljenek. Életútszemlélet — Az utóbbi években a korosztályok létszámának növekedésével párhuzamosan, egyre több diákot utasítanak el az egyik vagy mindkét megjelölt intézményből. — Ezért is nagyon fontos a reális pályaválasztás. Ehhez viszont az kell, hogy a gyereknek legyen önismerete, alakuljon ki egy bizonyos kép önmagáról, tudja, mik az erőforrásai és mik a gyengéi. Ennek a képnek a kialakulásában sokat segíthet az osztályfőnök. Fontos, hogy a pályaválasztók ismerjék saját lehetőségeiket és azt, hogy választásuknak melyek az előnyös és a hátrányos oldalai. Tudatosítani kell bennük, hogy kockázatot vállalnak. — Beszélt arról, mennyire fontos, hogy a tanulók képesek legyenek autonóm döntést hozni. De ehhez először tudniuk kellene dönteni. A megtanítás a pedagógus dolga. — Ez sem lehetetlen, sőt. nagyon időszerű feladat. Ha rábízzuk a gyerekekre, hogy próbálják ki képességeiket, a döntés hosszabban tartó folyamat lesz, de megéri rááldozni az időt. A szülőknek, tanároknak arra kell törekedniük, hogy a diákokban kialakuljon az úgynevezett életútszemlélet, tudják, elhatározásuk sosem megmásíthatatlan, lehet korrigálni. Persze, minden döntésnek vannak következményei is. Ha változtat a helyzetén, ezeket a következményeket is vállalnia kell. Nagy Emőke Szkíták aranya Budapesten A szovjet kultúra napjainak kiemelkedő eseményére került sor tegnap délután a Szépművészeti Múzeumban. Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes nyitotta meg a Szkíták aranya című régészeti és a szovjet gyűjtemények anyagából válogatott Hagyomány és jelenkor című festészeti kiállítást. B. B. Piotrovszklj, az Ermitázs főigazgatója köszöntő szavaiban szólott a bemutatásra szánt anyagról. Olyan gyűjteményt tekinthet meg a nagyközönség, amely a legendás szkíta művészet legszebb darabjait képviseli. Csökkenő vonzerő Ceglédi ősz Folyvást fél-feléled a vita: hol. mikor és miként érdemes nagyrendezvénnyel kirukkolni? Vajon őriz-e a tájegység s az általa formált közszellem olyan termelési és köz- művelődési hagyományokat, amelyek felelevenítése, formába öntése már önmagában le- téteményévé válhat izgalmas, érdeklődést keltő események sorának? Bágyadt színekbe öltözött az idei Ceglédi ősz. Nem szívesen írom le. de ereje sorvadni látszik. Főleg vonzása lankadt, holott most is, mint eddig, minden alkalommal, a lakosság minél nagyobb rétegeinek kulturális ösztönzése volt a cél. A nagyrendezvényt elsősorban mozgósító, megmozgató képessége minősíti, s valljuk be. a Ceglédi ősz folyama ezúttal lassacskán csordogált. A másfél hét során akadt pedig néhány jelesebb közügy, amelyek föltétlenül önálló bejegyzésként szerepelnek majd a város krónikájában. Ilyen volt Konyorcsik János Per- czel-szobrának felavatása és egy-két rangosabb tárlat. Ám a jó ízléssel elkészített műsorfüzet címszavainak többsége mögött nem Ceglédből és nem az Őszből kinövő (bár korántsem értéktelen) tartalmak húzódtak meg. S főleg nem olyanok, amelyek közös szüretideji ünneplésre, tömeges szórakozásra sarkallhatták volna a helybelieket. A dolog érdekessége, hogy éppen a nehezebb műfajú rendezvények, a bárhol, bármikor összehívható szakmai tanácskozások, tájékoztatók voltak a leginkább erőteljesek, noha ezek legfeljebb az Ősz ázsióját emelhették, népszerűségét semmi esetre sem. Néhány esztendeje a Ceglé- ■j.di ősz a város vásározó hagyományai közé próbálja az eseményeket szőni. Az idea tisztes és életrevaló, mert az itt és most törvényét igyekezik megtestesíteni. Csakhogy a nem túlzottan nagy érdeklődés mellett lezajlott mező- gazdasági bemutatót követően a meghirdetett iparitermék- kínálgatót már meg sem rendezték. De nem csupán a vásári látványosság maradt el, jó néhány színházi előadás a kíváncsiak hiányában befejeződött, még mielőtt megkezdődhetett volna. A gyakori és elbizonytalanító időpontváltoztatások sem használtak az ez évi rendezvénysorozatnak. V. S. V-FIGYELŐ lenkey. Koszorút kötöttem / Cserfa-levelekbül, /... Kinek adnám másnak, / Mint vitéz Lenkei f Huszár századának? — írja Petőfi Sándor a Lenkei százada című, Pesten, 1848 augusztusában, született versében. Ezt a költeményét afölötti örömében vetette papírra, hogy Lenkey János, a szabadságharc későbbi honvéd tábornoka hazahozta Galíciából a csapatát, és e regimenttel együtt maga is beállt a felkelők közé. (A hadfi nemesi nevének y végződését azért változtatta meg i-re, hogy a korszak általánosan demokratikus érzelmeit így is kifejezze.) Természetesen ez a legendás gesztus sem volt olyan egyszerű lépés, amint az a rímes sorokból kitetszik. Bizony a hajdani császári tiszt is eleget tétovázott, amíg útra kelt. Sőt, úgy kellett őt rábeszélni erre a vállalkozásra. Fekete Sándor, a jeles Pető- fi-kutató a Lenkey tábornok című, a minap bemutatott tévéjáték szerzője tulajdonképpen az aradi várban megőrülő — a bitófát így elkerülő — katonának ezt az előzetes vacillálását, illetőleg az ebből fakadó jellembizonytalanság buktatóit növesztette drámává. S tette ezt egy remek dramaturgiai csavarin- tással úgy, hogy éppen azt a hajdani tiszttársát rendelte fölé vizsgálóbírónak, aki korábban a hazaügetésre rábírta. Hanem ezzel a párosítással el is halványította a Lenkey- féle hőstettet, hiszen a magát mardosó, az őrületbe egyenes és rövid úton beletántorgó parancsnoknál sokkal érdekesebb és izgalmasabb szereplővé rukkol elő amaz a másik egyenruhás férfiú. Ez utóbbi kedvére alakoskodhat, sziporkázhat, váltogathatja hangulatait aszerint, hogy éppen kegyetlen hatalomemberként, avagy együttérző, segíteni sem rest barátként mutogatja magát. Egy ilyen duó csak akkor röppenhet fel a színjátszás égi magasába, ha magát a tábornokot egy legalább olyan jó — vagy még jobb — színész kelti életre, mint emezt a gazdagabban árnyalt és így is árnyalható császárszolgát. Nos, az az előadás, amelyet Hajdúfy Miklós fényképezte- tett le a kamerákkal, éppen e szereposztással fordult önmaga ellen, s lett nem több, mint fél siker. Lukáts Andor, ez az elsősorban figurájával és nem annyira alakítóképességével — pláne nem artikulációja miatt — eredetinek tűnő színész ugyanis egyszerűen eltörpült Lenkey szerepében partnere, a bombameglepetést okozó Fodor Tamás mellett. Utóbb említett kollégája ugyanis pompás formában, az alakváltás művészetének teljes fegyverzetében tette a dolgát, és még ott is az ő fölénye volt érezhető, ahol különben a szöveg mást parancsolt volna. így aztán az egyenleg nagyot billent, és az őrülethalál messze nem váltotta ki a remélt, elvárt döbbenetét. Bizony jó lenne ezt a különben tényleg jól összefogott, hatásos drámát egyszer más kiosztásban is látni, A vallató ellenben akkor is ez a nagyközönség számára most fölfedezett Fodor Tamás legyen! Szerelem, barátság. Véget ért az olaszok hatrészes Szerelem és barátság története című sorozata. (Időközben többen is szóvá tették, hogy milyen pocsékul hangzik ez a megmagyarított cím. A leghűségesebb és legjobban rit- mizáló elnevezés ez lett volna: Szerelem volt, barátság volt.) Egészen kurtán minősítve: a fasizálódó, majd háborúba lépő Itáliának ez a megidé- zése egy igazán nemes szándékú, mesteri kézzel fölvázolt, részleteiben és egészében is hatásos filmfreskó volt. Főképpen zsidó mikrovilága — no meg sportvonatkozásai — miatt egyedinek, egyszerinek tetszett, ugyanakkor áltálános érvénnyel szenvedett, pusztult el benne az a sokat emlegeti, milliók és milliók sorsát példázó kisember, örülhetünk, hogy megismerkedhettünk Sarával, Davidével és Cesarével! Akácz László Heti filmtegyzet Kék hegyek Jelenet a Kék hegyek cimü szovjet-grúz .íilmből A héten zajló szovjet filmhét bemutatói közül a két legérdekesebb filmről szólunk az alábbiakban. A Kék hegyek a nálunk is jól ismert és magasra értékelt grúz rendező, Eldar Sen- gelaja munkája. Nem tagadja meg korábbi önmagát ebben a művében sem.. Most is sajátos humorú, ha lehet ezt mondani, Urai szatírát készített. Lírait, mert egyes pillanataiban nem hiányzik belőle a költészet. El tud gyönyörködni egy friss, zöld levelű szőlőtőben, vagy abban, ahogyan ezt a szőlőtövet, már ősszel, átvilágítja a nap, s a sárgán fénylő levelek között ott duzzad egy szép, érett sötétkék szőlőfürt. S szatirikusát, merthogy ez a szőlőtőke egy irodalmi kiadó irodájának ablakában díszeleg, más tőkék meg az udvaron nőnek, s hozzák a pompás gyümölcsöt, melynek betakarítása és elfogyasztása nagyjából ki is meríti az irodalmi kiadó munkatársainak tevékenységét... Sengelaja többnyire a mindennapok leghétköznapibbnak tűnő mozzanataiból, környezetéből indul ki filmjeiben. Itt is éít 'téázi. Adott é féíít'errüí- tett kiadó, adott az öreg, roskatag ház, melynek ócska bútorzata szobáiban számos lektor, szerkesztő és más munkatárs napról napra keserves erőfeszítéssel üti agyon az időt — merthogy dolgozni, senki sem dolgozik. Nemcsak hogy kedvük nincs hozzá, hanem eszükbe sem jut, hogy munkával is el lehetne tölteni a napot. Sakkoznak, dumálnak. veszekednek, elvi súlyú kérdéssé növelik egy rémesen giccses kép levételét vagy ott- hagyását, ígéreteket tesznek, hogy azonnal és késlekedés nélkül, még szabadságuk terhére is elolvassák a fiatal munkatárs, Szoszo kisregényét, melynek címe: Kék hegyek, avagy Tien San —, de aztán gyakorlatilag egy év alatt sem olvassa el senki, viszont vitaülésen tárgyalják meg a kisregény értékeit, s csak egyetlen kifogás merül fél ellene: inért van két címe? Vagy az is lehet, hogy ez két regény? Mindenesetre mindenki egyetért, hogy remek munka, ki kell adni. Hogy közben a földalatti építkezése miatt előbb megrepednek a kiadó épületének falai, majd összedől a ház, az senkit sem zavar. Szerencsére a vitatott grönlandi tájképet átviszik a hatalmas, új, modern épületbe is. és ezzel folytatódhat minden ott, ahol abbamaradt. Az igazgató továbbra is csak percekig tartózkodik majd irodájában. s fogalma sem lesz, mi történik az általa vezetett (?) intézményben, A munkatársak eztán is sakkozni fognak. Szoszo talán újra kap kiküldetési utalványt és napidíjat, hogy megnézze, fúrják-e a metró alagűtját. Az idős bányamérnök talán megint elkészíti a rajzait a várható rengésekről, s megint nem figyel ra senki. Szoszo pedig, két napidíjas metrólátogatás közt, talán újra ír egy kisregényt, amelyet senki nem olvas él, de mindenki remekműnek tart. s kiadásra javasolt. , Sengelaját tehát ismét csak az izgatja, miért herdálják el honfitársai az életüket, az ideijüket, a tehetségüket és a munkájukat. Miért uralkodik rajtuk ez a tespedt, fásult, érdektelen és butító unalom, mitől ilyenek, s mitől nem veszik észre, hogy ilyenek? Választ persze ne várjunk a filmtől, ez nem Sengelaja dolga. ö csak megmutat, feltár, odacsördít, kinevettet, kicsit szomorúan, de nagyon mulatságosán, s közben emészti a bánat, mert tudja: nézői, megannyi hasonló kiadó vagy más intézmény dolgozói (?), jót kacagnak majd a filmjén, s mindent ugyanúgy tovább csinálnak. Mint ahogyan Va- szo, a háborús veterán páncélos, egyébként érdemdús irodalmi lektor, tovább'fog majd veszekedni a ronda grönlandi tájkép miatt. Ezenközben pedig'szépen (?) elmúlik Sengelaja hőseivel az élet. Hát nem pokolian mulatságos és pokolian szomorú ez? Utószó Más megközelítésben ugyan, de szintén a mai szovjet társadalom, s benne az egyén kérdéseivel foglalkozik a másik új film, az Utószó, Marlen Hucijev alkotása. Ez a film abba a körbe tartozik, amely pár éve az Őszi maraton meg az öt este bemutatásával adott jelt magáról. Azaz itt is arról van szó, hogy a modern társadalom — a modern szovjet társadalom — egyes rétegeiben a mindennapok hajszája 5 a fogyasztási javak megszerzéséért folytatott versengés lassan kitermel valamiféle közönyt, fásultságot, érzéketlenséget az élet, a világ bensőségesebb örömei és értékei iránt. Az ember magára marad jól berendezett lakása falai között, s mivel nem mindig tudja, mi baja, mitől érzi rosszul magát, miért szorong vagy miért ideges, kialakul benne valamiféle állandó feszültség és elégedetlenség. Az Utószóban ez úgy jelenik meg, hogy, Svirkovhoz, a tudományos munkával foglalkozó, negyvenes éveiben járó moszkvai értelmiségihez váratlanul megérkezik a jó hetvenes apósa, vidékről. Az öregúr elég különös természetű ember, ráadásul a látogatása is rosszkor jön. mért ve- je éppen a kandidátusi dolgozatát akarja végre befejezni, a felesége meg valahová a közép-ázsiai köztársaságokba megy valami turistacsoporttal. A tudós vöt egy darabig szórakoztatja az életvidám, kicsit gyermeteg após, aztán terhére kezd lenni. Az öregúrjról ugyanis kiderül, hogy sokkal teljesebben éli az életét, sokkal színesebb és gazdagabb egyéniség, mint száraz, fásuit, humortalan, a nagy hajtásba és a folytonos bizonyítás- és versenykényszerbe belekeseredett Svirkov. És mégis, ez a fura öregember megmozdít valamit a vőben. Hazautazik, de talán egy icipicit fellazította Svirkovban a fád életérzést, s ráirányította a szemét az élet szépségeire, a város és a természet kínálta örömökre. Láttunk már hasonló témájú filmet a szovjet filmművészet újabb terméséből; még nemzetiségi stúdiókból is. Valamennyi egyre figyelmeztetett (s ezt teszi az Utószó is): a mai negyveneseknek figyelniük kell az apák nemzedékére, mert olyasmit kaphatnak még tőlük, ami, ha nem vigyáznak, lassan visszavonha- tatlanul eltűnik az életükből. Takács István
