Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

K*€>st ' ^ . ' ntvt/t/oi í Hírlap SPOitT 1985. SZEPTEMBER 2„ Szalma Rómában GP-helyzet Szeptember 7-én szombaton, a római olimpiai stadionban rendezik meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, az IAAF és a sportágat támogató Mobil olajtársaság első nagy nemzet­közi versenysorozatának döntő­jét, amelynek műsorán 9 férfi és 7 női szám szerepel. Az olasz fő várasbán, a nagy gálán csak azok vehetnek részt, akik a GP-sorozat eddigi állomásain a legeredményesebben szerepel­tek, a legtöbb ponthoz jutottak. A szervező bizottság a magyar atléták közül hármat hívott meg Rómába, a gátfutó Bakos Györgyöt, valamint a távolugró Pálóczi Gyulát és a nagymaro­si Szalma Lászlót. Hármuk kö­zül Bakos a 110 méteres gátfu­tók között a rendkívül előkelő második helyet foglalja el a ka­nadai McKoy mögött, míg Pá­lóczi két amerikai, egy-egy szovjet és csehszlovák mögött ötödik. Szalma pedig a hatodik. Az AFP hírügynökség jelen­tése szerint a döntőről 500 új­ságíró tudósít, 40 ország pedig élő televíziós adásban számol be a római versenyekről. Magyarország fsapaíliajiiok Szovjet és dán sikerek A bójakerüléis a legkritikusabb szakasza a versenyeknek A nézőknek izgalmas látványt nyújtottak a száguldó csodák, amelyek mindegyike jóval száz kilométer feletti sebességet ért el az egyenesekben A 35. hét Totóeredmények 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Bremen—Hamburg Leverkusen—1. FC Köln Dortmund—Nürnberg Kaiserslautern—Düsseldorf Frankfurt—Mannheim Bochum—Uerdingen VfB Stuttgart—Shalke 04 Mönchengladb.—Saarbrücken Blau Weiss 90—Duisburg Bielefeld—Hertha BSC Braunschweig—Stutt. Kickers Oberhausen—Aachen Fortuna Köln—Freiburg Karlsruh c—W at t enseh e id TB Berlin—Osnabrück Kassel—Aschaffenburg Vasárnap a Margitsziget melletti budai Duna-ágban 11 ország — Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Finnor­szág, Jugoszlávia, Lengyelor­szág, Magyarország, az NSZK, Olaszország és a Szovjetunió — sportolóinak részvételével rendezték meg az SD—700 kem-es motorcsónakok világ- bajnokságát és az OC—500 kem-es kategória Európa-baj- nokságát. A VB-n 12 hajó kezdte meg a küzdelmeket, míg az EB-n két csoportban 34 csónak rajtolt. A versenyzőknek nagyon ne­héz pályával kellett megbir­kózniuk, mivel a folyó vízál­Labdarúgó Ml 1 Vezet az MTK-VM A labdarúgó NB I hétvégi fordulójában minden kétséget kizáróan a Rába ETO—Bp. Honvéd találkozó iránt nyilvá­nult meg a legnagyobb ér­deklődés. A kispesti bajnok­csapat veretlenül érkezett Győrbe, méghozzá tabeliave- zetőként. A győriek viszont ed­dig csak 50 százalékos össz­teljesítményt mondhattak a magukénak. A kettejük pár­harcában született döntetlen a Rábának nagyobb veszteség, a Bp. Honvéd viszont a már kezéből kiengedett egy pont híján is megtartotta pozíció­ját. A többi mérkőzés eredmé­nyei közül a pécsiek Videoton felett aratott győzelme érde­mel külön is méltatást. A ta­valy sokáig a kiesés ellen harcoló .PMSC nem ott foly­tatta, ahol tavaly abbahagy­ta. A szintén tavaszi önma­gát felülmúló Újpesti Dózsa viszont mindenki döbbeneté­re kikapott az eddig pontnél­küli csepeliektől. Az MTK- VM két góljával a tabella élé­re ugrott. A Volán újabb meglepetést okozott. Eredmények: Bp. Honvéd—Rába ETO 1-1 (0-0). Győr, 25 ezer néző. V.: Huták. Gól: Détári, ill. Han- nich (11-esből). Ideális labda­rúgóidőben a kispestiek job­ban rá tudták erőszakolni el­képzeléseiket a vendéglátók­ra. de a Rába második félide- ji iramváltása végül csak meg­hozta a döntetlent. PMSC—Videoton 2-0 (0-0). Pécs, 12 ezer néző. V.: Nagy L. Gól: Torna, Lovász. A Me­csek alján igen jóiramú 90 percet láthatott a nagyszámú szurkolósereg. A Videoton kezdetben fölényt harcolt ki, de az idő múlásával egyre in­kább a pécsiek vették át az irányítást. Sikerük megszol­gált. Csepel—Ü. Dózsa 2-1 (0-1). Újpest, 3 ezer néző. V.: Nagy B. Gól: Stefanov, Kelemen, ill. Kiss. Az újpestiek mérsé­kelt teljesítménnyel is veze­tést tudtak szerezni, ami vég­képp elbizakodottá tette őket. A sereghajtó csepeliek éltek az adódó lehetőségekkel, és meglepő győzelmet arattak. Tatabánya—ZTE 1-1 (1-0). Tatabánya, 5 ezer néző. V.: Fekete. Gól: Kiprich (11-es­ből), ill. Nagy. A bányásznapi ajándék elmaradt, a TBSC csak egy pontot érdemelt. Haladás—Siófok 1-0 (0-0). Szombathely, 7 ezer néző. V.: Molnár. Gól: Nagy. A koráb­bi hetekben több, figyelemre méltó eredményt elért szom­bathelyiek most igen gyengén játszottak, a szerencse viszont mellettük állt. A látottak alap­ján akár fordított eredmény sem lett volna meglepő. MTK-VM—DMVSC 2-0 (2-0). Hungária körút, 4 ezer néző. V.: Hazafi. Gól: Boda (2). A két csapat találkozóján nem a látottakat tükröző ered­mény született. A debreceniek ugyanis végig egyenrangú el­lenfeleknek bizonyultak, két hibájuk miatt azonban veszí­teniük kellett. Bp. Volán—Vasas 3-1 (2-1). Czabán Samu tér, 5 ezer né­ző. V.: Nagy M. Gól: Katona, Morgós, Kotul, ill. Nyúl. A közlekedésiek rádupláztak leg­utóbbi, meglepő győzelmükre. Az MTK-VM után a Vasas ellen is bizonyítottak. A dán világklasszis, Karin Nielsen Barcza Zsolt felvételei Az NB I állása: I. MTK-VM 5 3 1 1 9- 5 7 2. Bp. Honvéd 5 2 3 — 5- 3 7 3. Pécs 4 2 2 — 7- 2 6 4—5. Békéscs. 4 2 1 1 8- 5 5 Ferencváros 3 2 1 — 8- 5 5 6. Rába ETO 5 1 3 1 11-10 5 7. Zalaegerszeg 5 1 3 1 7- 6 5 8. Haladás 4 2 1 1 6- 6 5 9. Tatabánya 5 — 5 — 1- 1 5 10. Debrecen 5 2 1 2 5- 8 5 11. Bp. Volán 5 2 — 3 8- 9 4 12. Vasas 5 1 2 2 7- 8 4 13. Videoton 5 1 2 2 6- 7 4 14. Ü. Dózsa 4 1 1 2 7- 9 3 15. Siófok 5 1 — 4 5- 8 2 16. Csepel 5 1 — 4 3-11 2 Megyei íoíó Hét egyes 1. Salgótarján—Váci Izzó 2. BKV Előre—D. Kőolaj 3. Érd—E3MTK 4. Budafok—Ráckeve 5. VOSE—Szentendre 6. Cegléd—Budaörs 7. Bem SE—SZTK 8. Dabas—Tápiószentmárton lása magas, erős a sodrás és a víziben sok a hordalék. A délutáni órákra tovább romlottak a pályaviszonyok, így a nemzetközi zsűri tagjai úgy döntöttek, hogy a terve­zett négy futam helyett már három alapján bajnokot hir­detnek. A sporthajó kategóriában a vezető Karin Nielsen a 3. fu­tamban csak a negyedik he­lyet szerezte meg, de a két futamgyőzelmet elkönyvelő honfitársa Bo Larsen így sem tudta behozni, mert az első futamot feladta, s akkor pont nélkül maradt. Fröhlich József bravúros teljesítménnyel (egy 2., egy 3. és egy 4. futamhe­lyezéssel) összetettben világ- bajnoki bronzérmet szerzett, a magyar csapat pedig Dánia mögött ezüstérmes lett. Az OC-osztályban a harma­dik futam az addig holtver­senyben élen álló Klucsnyikov és Volentér izgalmas párhar­cát hozta. A futamgyőzelem­re egyiküknek sem volt esé­lye, de a szovjet sportoló el­csípte a harmadik helyet, így övé lett az Európa-bajnoki cím, míg a hetedikként beér­kező Volentér második lett. Dobogóra állhatott Csepregi György is, így a siklóhajók csa­patversenyét Magyarország nyerte. Hengereltek az érdiek! Kisiklás Salgótarjánban A korábban szebb napokat megért Salgótarjáni TC ott­honába látogatott a Váci Iz­zó MTE labdarúgócsapata. Amint az ebben a sportágban gyakran előfordul, az most is bekövetkezett: hiába támadták végig a Pest megyeiek az el­ső félidőt, mégis a második játékrészre maradt a döntés, amikor is a hazaiak jobban álltak a szerencsével. SALGÓTARJÁNI TC— VÁCI IZZÓ MTE 2-0 (0-0) Salgótarján, 2500 néző. V.: Ádám. Váci Izzó MTE: Pleskó — Kurnász, Balogh, Rotyis, Sza- lay, Szenczi) Csikós, Bera, Ko- valik, Kosa, Mózner. Rangadóhoz méltó játékkal kezdődött a találkozó, amely­nek színvonalát a nagy meleg sem csökkentette.. Az első hi­deg zuhanyt a váciak saját maguknak szerezték, amikor is a hatodik percben szöglet­rúgást követően Bera 10 mé­terről nagy gólhelyzetben csak a felső kapufát találta el. Négy perccel később szép bal oldali támadás végén Csikós kapott kitűnő labdát, aki is­mét a kapufát vette célba. Ebben az időszakban a ven­dég váciak sokkal tudatosab­ban támadtak, miközben a játék folyamatosságát sok sza­bálytalanság tördelte szét. A 16. percben egy szabálytalan­ságot követően Szenczi kapott sárga lapot. A bíró büntetése nem szegte a vendégek ked­vét. A 20. percben Bera ki­válóan indította Kosát, aki­nek beadását Kovalik közel­ről a tarjániak kapuvédőjé­be, Lászlóba rúgta. Űjabb szép váci akciót jegyezhettünk fel a 26. percben, amikor is Kosa 18. méterről leadott lö­vését László csaknem a sa­ját kapujába ütötte. A második játékrészben sok­kal harcosabb salgótarjániak kergették a labdát. Á 60. perc­ben Urbányi elől merész ve­Fél tucat gól Cegléden Bag nyerte a rangadót A megyei I. osztályú bajnok­ság hétvégi összecsapásai kö­zül kiemelkedő jelentőségű volt a Kartal—Bag találkozó, ame­lyet a vendégek úgy nyertek meg, hogy a 90 perc során csak elvétve jutottak el a kartaliak tizenhatosáig. A Szentendre soroksári veresége papírforma, a dabasiak négy góllal megter­helték a tápiószentmártoniak hálóját. KARTAL—BAG 0-1 (0-0) Kartal, 1500 néző. V.: Hor­váth. Végigtámadta a Kartal a mérkőzést, ennek ellenére gól­képtelenek voltak a csatárai. A találkozó egyetlen gólja ka­pushibából eredt. Gól: Sápi. Jók: Száraz, Urbán, Jakus, ill. Boda, Rózsavölgyi, Ecker. Ifi: 0-0 (tudósító: Tóth Rudolf). VOSE—SZENTENDRE 2-1 (2-1) Soroksár, 200 néző. V.: Illyés. Az első negyedórában reme­kül játszottak a hazaiak és két­gólos előnyre tettek szert. Ez­után kiegyenlített játék követ­kezett szépítő góllal. Szünet után mindkét kapu sokszor forgott veszélyben, de az ered­mény nem változott. Kindor- nait kiállították. Gól: Molnár, Hentes, ill. Kindornai. Jók: Bajkó, Molnár, Sólyom, ill. Kindornai, Aszalai, Laka­tos. (Tudósító: Jász Jakab) DABAS—TÁPIÓSZENT- MÄRTON 4-0 (2-0) Dabas, 400 néző. V.: Kis. Kitűnő játékvezetés mellett, jó iramú mérkőzésen biztosan nyert a lelkesen, jól játszó da- basi csapat. A nagyobb ará­nyú vereségtől a tápiószent- mártoniakat kapusuk Aszódi nagyszerű védése mentette meg. Gól: Szolnoki (3), Mráz. Jók: Szabó, Szolnoki, Bálint, ill. Aszódi, Czakó. (Ifi: 6-0.) BEM SE—SZIGETSZENTMIK. LÓSI TK 0-0 Cegléd, 300 néző. V: József. Bem SE: Molnár — Borsó, Gracza, Árvái, Fábián, Ro- hács (Spiró), Tóth II., Jecs- menn, Kistamás, Takács. Tóth I. (Till). SZTK: Kovács — Méry, Pirisf, Szilágyi, Juhász, Bíró, Schütz, Tyukodi, Horváth, Metzger, Kartali. Kiegyenlített erők nagy esa­A Síeíán Lajos-cmlckversenycn Új tekepályacsúcs A Pest megyei Teke Szö­vetség augusztus 31-én és szeptember 1-én rendezte meg Szentendrén a Városgazdálko­dási Vállalat tekepályáján a Stefin Lajos országos ifjúsá­gi teke emlékversenyt. A ta­lálkozón 11 csapat vett részt. Megyénket a gödöllői, nagy­kőrösi, ceglédi soprtegyesüle- tek versenyzői képviselték. A megnyitó ünnepség után Puskás János, a megyei teke­szövetség elnöke emlékezett meg az emlékverseny névadó­járól, aki 10 évig volt a szö­vetség elnöke. Ezután beje­lentette, hogy a Ceglédi Köz­gép tekézői kedden a jugo­szláv Rijeka Lokomotiv csa­patát látják vendégül Ceglé­den a Telek utcai tekepályán. A találkozóra 15 órakor ke­rül sor, majd Szentendrén pénteken 15 órakor a VGV Szabadkai úti sportpályáján látják vendégül őket. Az emlékverseny eredmé­nyei: 1. Ceglédi Közgép, 2. Szeol Délép „A” csapata, 3. Vízmű SE. Páros: 1. Rimóczi István—Szakter József (Köz­gép) 439 fával, új pályacsúcs, 2. Venter Gábor—Bárdos Ti­bor (Vízmű SE). N. P. J. táját hozta a forduló rangadó­ja. Az első félidőben gyors támadóik révén, a vendégek többet veszélyeztettek. Három óriási helyzetet dolgoztak és hagytak ki. A legnagyobb Tyukodié volt, aki öt méter­ről az üres kapu helyett a fel­ső kapufát találta el. A Bem SE Tóth révén egy gólszer2ési lehetőséget hagyott ki. A má­sodik félidőt az SZTK kezdte jobban, majd az utolsó 20 percre a ceglédiek átvették a játék irányítását. Jó: Molnár, Takács. Fábián, ill. Kovács, Horváth, Metzger. CEGLÉDI VSE—BUDAÖRS 6-1 (2-0) Cegléd, 300 néző. V.: Kapi­tány. A CVSE elnökének, Magyar Lászlónak a múlt héten meg­halt az édesapja. A kyzdes előtt emlékének 'egyperces' gyászszünettel adóztak a . je lenlévők. A Cegléd 20 perc után ra­gadta magához a kezdemé­nyezést, és két kihagyott hely­zet után az első félidőben két­gólos előnyt szerzett. Szünet után gyorsan növelték előnyü­ket a hazaiak, majd a 67. percben védelmi hibából szé­pítettek a vendégek. A Vas­utas a hajrában húzott el, és tette győzelmét fölényessé. Érdekesség, hogy a 70—81. perc között szerzett mindhá­rom hazai gól az alig egy­két perce pályára lépő csere- játékosok nevéhez fűződött. A játékvezető a leshelyzetek el­bírálásával feltűnően sokat hi­bázott. G.: Szanyi (2), Zágon, Ka- zai (11-esből), Szauter, Ecser, ill. Pataki. Jók: Zágon, Szau­ter, Balogh, a vendégek közül senki sem dicsérhető. (Ifi: 8-1.) PILIS VÖRÖSV ÁR— SZIGETÉ) JFALU 2-1 (2-0) Pilisvörösvár, 500 néző. V.: Sely. Végig jó iramú mérkőzésen a hazai csapat az első félidő­ben két gólon kívül több gól­helyzetet hagyott ki. A máso­dik játékrészben kiegyenlített volt mindkét csapat teljesít­ménye. Egyformán akadtak helyzetek, de a vendégek csak szépíteni tudtak. Gól: Hamis, Herr, ill. Leh- ner. Jók: Krammer, Nagy, Herr, Hamis, ill. Stefkó, Leh- ner. Szakács. (Ifi: 1-6.) (Tudósító: Guth György) FŐT—DUNAKESZI 4-3 (0-1) Fót, 600 néző. V.: Kálmán. A két szomszédvár rangadó­ján a Dunakeszi a 20. perc­ben Bodor révén megszerezte a vezetést. Izgalmas első fél­idő után a második 45 perc­ben Bodó révén megszerezte de a vendégcsapat ki­egyenlített. A befejezés előtt 3 perccel ismét Húszai volt eredményes 11-esből. A talál­kozó krónikájához tartozik, hogy a dunakesziek kapusát, Herceget kiállították, s hason­ló sorsra jutott Varga és Bo­dó is a dunakesziek csapatá­ból. Gól: Húszai (2), Petre, Kö­kény, ill. Bodó, Varga (2). Jók: Húszai, Roller, Petre, Kö­kény, dr. Bíró, ill. Bodó, Var­ga, Sági. (Ifi: 1-4.) (Tudósító: Ritter János) tődéssei még tudott tisztázni Pleskó, a 74. percben viszon! már kevés volt a kapus tudo­mánya. Ismét Urbányi veszé­lyeztetett: cselek után kilé­pett a váci védőfalból, és lö­vése utat talált a ka.pu bai oldalába (1-0). Két perccel ké­sőbb Sváb' jobb oldalról ívek középre, a jó ütemben érkeze Jónás 14 méterről ismét be­vette Pléskú hálóját (2-0). fi játékidő utolsó érdemi ese ménye a 80. percben történt ekkor a Kovalikot lefejeli tarján! k,apuvédőt, Lászlót í játékvezető kiállította. Jók: Bera, Mózner, Szén czi. Surányi János ÉRD—ESMTK 5-0 (4-0) Érd, 800 néző. V.: Schlick. Érd: Joó — Borbély (Véghl Várnai, Boros, Gálvölgyi, Pá Juszkó (Haraszti), Jordáki - Pauli, Kapa, Szekulidisz. Kecskó Pál, a labdarúg szakosztály vezetőjének, ess ládi gyásza miatt egyperce néma tiszteletadással kezde dött a találkozó. A kezdés követő percekben rögtön k: derült, hogy ezen a délutáno nem egy súlycsoportba tartóz ellenfelek küzdelmét láthatj közönség. A gólgyártát Pauli kezdte el, előbb a f majd a 15. percben talált i erzsébetiek hálójába. A ha; madikat a beállós Boros szí rezte, majd a 40. percben is mét Pauli volt eredménye így 4-0-ás hazai vezetéssel v< nulhattak a csapatok piheni re. Fordulás után jó negyedó) játszadozás után Kapa perc következtek. A találkozó s> rán második alkalommal is kapufa mentette a nyurj center labdáját. A 68. per ben az előretörő Borbély p. rádós alakításával és lövés vei beállította az 5-0-ás vé eredményt. Az esetnél a m korábban sárga lapot kapc erzsébeti söprögeitő Wébert játékvezető kiállította. A minden csapatrészébi jobb érdiek ezen a találkoz« megérdemelt győzelmet ars s+íáfe- a mérsékelt ■ teljesítmén nyújtó fővárosiak ellen. Gól: Pauli (3), Boros Borbély. Jók: Joó, Boros, Jusz) Pauli (a mezőny legjobbja). Hancsovszki János BÉLAPATFALVA—GÖD 0­Bélapátfalva, 400 néző. Göd: Ragadics — Pét Juhász, Horváth, Horny; Mudri, Tóth A., Nagy, Vf nyeczki (Schumann 46. j Papp, Vanda (Noficzer, 78. j Ha az NB I-ben játsszák* a találkozót, úgy feltétler ötcsillagos minősítést ér; melt volna a bírálótól. Óri iramban teltek a percek, k Ionosén az első félórában madtak nagy elánnal a v< déglátók. A térfélcserét kői tőén lassan elfogyott a 1 zaiak ereje, a Göd mind kább átvette az irányítást, Mudri és Nagy két-két g helyzetéből egyet sem tud kihasználni. A Göd a kil gyott gólhelyzetek alapj akár 3—4 góllal is nyerhet volna. Jók: Juhász, Horváth. H nyák, Tóth A. J. D BUDAFOK—RÁCKEVE 3-0 (1-0) Budafok, 500 néző. Kaufmann. Ráckeve: Fekete — Sehr der, Baksa, Dani, Varga Oláh (Juhász), Varga Zs. (F kas), Molnár, Vajda, Czi'kc Zsigó. A negyedik percben véc mi hibát követően Somo elfutott a jobb oldalon, s adását Krisztin 4 méterről jel te a tétovázó Fekete ka] jába (1-0). A kezdés utáni lentámadásnál Molnárt 1 vágták a 16-oson belül. A s tett a büntetőt a kapuf rúgta. A Budafok több gc előnnyel is fordulhatott vol ha helyzeteit kihasználja, második félidő Gyöngyösi talmas kapásgóljával inc (2-0), de a folytatásban is c ga akadt a jól védő Fék; nek. A csereként beálló hászt a 88. percben után gásért kiállították. Az utc percben Somogyi egyéni dójával állította be a v eredményt (3-0). Gól: Krisztin, Gyöngy Somogyi. Jók: Fekete, Varga I. Simon Józst

Next

/
Oldalképek
Tartalom