Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
A HÉT HÍRE NiMEi NIS9Í1 KÉSZÍTŐI © Budapesten tartotta közgyűlését a Nemzetközi Biológiai Unió. © Nádudvaron rendezték meg az országos búzatermesztési tanácskozást. ® A főváros adott otthont az európai baleset-megelőzési tanácskozásnak. © A Zeneakadémián népi- és mesterhang- szer-bemutató nyílt. © A hét híre az is, hogy Kecskeméten nemzetközi nemezművészeti alkotótábor kezdte meg munkáját. Őseink tudományai közül nem egy feltámadt már, újab ban ez történik a nemezkészítéssel is; divatba jön. Valamennyi állattenyésztő nép értett a nemezkészítéshez, de legjobban a jak- és birkatartók, Belső-Ázsia, Szudán, Irán lakói, ám a legfinomabb, legnemesebb nemezt Tibet égbe nyúló hegyei közül gyűjt- hették be a világ múzeumai, ezek — bármilyen meglepően hangzik — fátyolvékonysá- ffúak. Törzsek előkelői,, nemzetségfők rangjuk érzékeltetéseként formáltak jogot a nemezruha viselésére, a tartós, vízhatlan anyagból azonban nemcsak az urak ruházatát állították elő, hanem — honfoglaló elődeink óvott vagyontárgya volt —, sátorlapot éppúgy, mint nyeregpárnát, lábbelibélést, csizma fejét és szárát, szőnyeget, kalapot. Sokkal-sokkal régebbi mesterség a nemezkészítés, mint a fonás, szövés; a tépető, a gyarató, a mellesztővas, a szilálótábla, a nyomószita, a nemezelőréz és még seregnyi más eszköz ismerősebben, engedelmesebben simult régen volt elődeink kezébe, mint a fonóorsó, a szövőkeret. A 17. században a megye nemezkészítői már panaszt tettek a hatóságodnál, hogy e tudás míveléseben nem jártas személyek silány áruikkal rontják a tisztes mesterek hírét, ám mai tapasztalainkból tudhatjuk, az ilyen panaszoknak mi a hatása, mennyi az eredménye ... Bizonyára akkoriban sem lehetett több, hiszen végül is maguknak a tisztes mestereknek kellett cselekedniük, feldúlva, porig rontva a kontárok műhelyeit. Képzeljük el, micsoda hadjárat lenne ez manapság...! A jak-, a birkagyapjú, a kecske-, a teve-, a nyúlszőr tömörítésével létrehozott, különböző vastagságú, posztóféle anyag — sokkal későbbi és némileg téves nevén a filc — valójában az ún. elemi szálak összekapcsolásának fonásszövés nélküli lehetőségét kamatoztatja, testesíti meg, azt, amit napjainkban összefoglalóan nem szövött textíliaként tart számon a világon mindenütt a szakma. Tavaly ilyen anyagokat 32 millió négyzetméter nagyságban készített a hazai ipar, felhasználásában lassú, de folyamatos bővülést figyelhetünk meg, 1—1,5 millió négyzetméteres gyarapodással. A nem szövött textíliák jelentős hazai . előállítói közé tartozik a Buda- flax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat. Érdekes sors: ahogy a viseleti divatból fokozatosan kiszorult a nemez, úgy bukkant fel rátétek, díszítések anyagaként, majd a textilművészet egyik ága lett, alkotássá emelve azt, ami korábban a köznapi közönségesség természetességével volt jelen. Igaz, a kártológépeken előállított ún. fátyol, az ezek több rétegének nemezelésével — nedvesség, vegyszerek, nyomás és hőhatás együttes alkalmazása — készített, gyakran ritka szövésű pamutkelmével erősített tömegáruk aligha kelhetnek versenyre a kézművesség remekeivel, nem véletlen tehát, hogy a nemezlemezt műveszi célokra legtöbbször ina is a kisműhelyek. adják vagy éppen maguk a művészek csinálják. Amíg tehát az egyik oldalon a nemesség kifejezésének valamikori anyagából különlegesség lett, a másikon — a tömegtermelésben — alátétek, tömítések, más műszaki célok szolgálójaként él tovább, legjobb esetben is kalaposok, sapkakészítők keze alatt formálódva. KaiácSOt már nem nagyon, szerény kenyeret még kínál e nemezt mentő utóbbi mesterség, hiszen a megyében a kalap- és sapkakészítők száma egy évtized alatt megkétszereződött. Mielőtt rácsodálkoznánk erre a szédületes fejlődésre, gyorsan leírjuk: ezzel a megkétszereződéssel lett számuk tizenöt... igen. tizenöt. A megyében összesen. Ami fényt vet arra, egy valamikor erős mesterség — a megyében a 18. században önálló céhet alapítottak a kalap- és süvegkészítők, lévén, hogy kizárólag férfiak hordtak ilyen fejfedőt, a nők jussa akkor a főkötő volt — miként szorul háttérbe a változások nyomása alatt. Valamikor a súlykosítás a nemezkészítés egyik műveleteként élt a köznyelvben, ám ma hiába — egy másik hasonló fogalmat említve — döböcs- kölnénk a súlykosítás fontosságát, a mai nemeseknek nem a nemez kell... M. O. így mondat a határozatból Remények a realitás mérlegén Le Corbusier, a modern építészet legnagyobb alakjának klasszikus megfogalmazása szerint „a ház gép, amely lakásra alkalmas”. A modern ember szükségletei, igényei gyorsan változnak; módosulnak a lakással szemben támasztott követelményei is. Mikor korszerű a lakásra alkalmas gép? Ha tágas, ha szép? Avagy esetleg komfortos inkább, s ahogy a szakemberek mondják, funkcionálisan felel meg rendeltetésének? Talán akkor, ha mindezt együtt nyújtja? De akkor mennyibe kerül egy négyzetméter?! Hamarosan kicsi lesz Tavaly 6581 lakásra adtak ki használatbavételi enge- télyt a megyében, az előző esztendeinél öt . százalékkal többre, ami azt mutatja, a megtorpanás — aminek értéke viszonylagos, ténye vitathatatlan ' volt 1983-ban — valószínűleg átmeneti jelenségként kerülhet bele a la kásépítési krónikákba. Ez krónika bizony sokféle előjelű tapasztalatot rögzíthetett már korábban is, jelezve a lakásépítés nem tartozik az egyszerűen megítélhető terű letek közé. Példával élve: országosan a hatvanas évek második felétől kezdődően az új otthonok tömeges tető alá hozását tette lehetővé az ipari háttér — a házgyárak hálózatának megteremtése, ám mivel megyében országosan mindig is a legalacsonyabb volt az összes lakásépítésen belül az állami erőforrásokból történő otthonteremtés aránya, a mert a házgyári elem meghatározó mértékben az ún, célcsoportos lakásépítés anyagául szolgált, ebből a lehető ségből a megye csekély mértékben részesedett, a döntő továbbra is a magánerős forma maradt. Napjainkban sem más a helyzet, öröklődött a nem kívánt hagyomány, tavaly a megyében minden száz új otthonból csupán 4,8 tartozott az ún. állami lakásépítés körébe. Ezzel a feszültséggel párhuzamosan ugyanakkor némileg teret nyertek telepszerű építkezések — a megyében elsősorban az OTP-lakásoknál —, új anyagok, technológiák kínálták fel magukat, egyre természetesebb a beépített bútor, a családi házaknál is a központi fűtés stb. Korszerűek tehát a ma tető alá kerülő lakások? Ne kapkodjuk el a választ. Lakás és lakás nagyon is különböző lehet, azaz száz meg száz otthon azt a kétszáz darabot teszi ki, de ez a kétszáz lakás korántsem ugyanolyan értékű — komfortú —, hanem szinte kétszázféle...! Az állami lakások alapterülete a megyében — 1983-ban — 55 négyzetmétert tett ki, hét négyzetméterrel többet, mint a hatvanas évek második felének átlaga volt. A magánépítőik új otthonai 84 négyzetméteres átlagos alapterülettel készültek el ugyanabban az évben, így végül is a megyei összesített adat 83 négyzetméter, minden korábbinál több! Ezzel akár elégedettek is lehetnénk, ám hangsúlyozzuk a korábban aláhú- zottakat: ami ugyanannyi, nem ugyanaz! A megyében jelenleg 6500 család nyomaté- kosítja lakásigényét az ún. igénylési letét befizetésével. A helyi tanácsok felmérése szerint további tízezerre tehető azoknak a családoknak a száma, amelyek — mivel helyben nincsen telepszerű lakásépítés, azaz igényük kielégíthetőségéit reménytelennek ítélik — igénylési letétet nem fizettek be, de valójában rászorulnak valamelyik hivatalosan elbírált lakáshoz jutási formára. De melyikre és mi módon juthatnak hozzá?! Kétségtelenül nagyon jelentős eredménye a megyének, hogy 1980 és 1984 között 310-ről 285-re csökken a száz lakásra jutó lakosok száma miközben a megye népessége tovább gyarapodott! —, ám veszedelmes rövidlátásnak bizonyulna észre nem venni azok csoportját, akik kizárólag az ún. szociális bérlakás formájában remélhetik saját otthonuk megszerzését. Találkozik tehát a felhalmozódott tapasztalatokkal az, amit a Magyar Szocialista Munkáspárt XIll. kongresszusának határozatában így fogalmaztak meg: „A lakáshoz jutás feltételeinek alakításában jobban figyelembe kell venni a családok közötti anyagi, szociális különbségeket.” Ma ott tartunk, hogy a lakásra várakozók „bármilyen” otthonba beköltöznének. A már beköltözöttek viszont — és erre a helyi tanácsoknál rengeteg intő tapasztalat halmozódott fel — hamarosan kicsinek találják lakást, sokasodó kifogásokat említve. így a komfort némely elemének hiányát, újabb igényt jelentenek be... Ezt a helyzetet akkor is a számításba veendő tényezők közé kell sorolnunk, ha tudjuk, az ország lakásállományának az egyharmada — a megyében valamivel kedvezőtlenebb az arány — a jelentős változások ellenére is, komfort .nélküli otthonokból tevődik össze...! Távolabbra tolódott Nehéz történelmi örökség maradt reánk a lakásellátás- ban 1945 után. A rengeteg bírálat ellenére is jogosnak bizonyult az az álláspont, hogy először a mennyiségi lakásigények kielégítését lehet csupán reális célként kijelölni, másra nem jut erő. A tizenöt éves — 1961—1975 — lakásépítési terv egymillió új otthon megteremtését írta elő; sikerült ennél is többet tető alá hozni. A várakozások ellenére — és ebben éppen a megye adta a legszemléletesebb illusztrációt, mint az országnak a főváros után a legtöbb új lakást tető alá hozó közigazgatási területe — a mennyiségi lakáshiány alig enyhült, a minőségi jellemzők pedig, főként a népgazdaságot sújtó külpiaci veszteségek következményeként, ismét távolabbra tolódtak ki, mint már sorra vehető aktuális teendők. Előbbiekből korántsem következik, mintha semmi sem történt volna a minőség mezején. A megyében például az egy év alatt felépült lakásoknak most már a negyven százalékot meghaladó része három vagy több szobás, valamennyiben ott a villamos áram, négy-öt kivételtől eltekintve mindegyikben megtalálható a mosdóhelyiség, hetven százalékukban a közüzemi vízvezeték ... Felszereltsége — folyó víz, fűtésmód, gázvezeték, beépített bútorok stb. — következtében a lakás tényleges használati értéke nagyobb, mint alapterülete szerint, állítják a szakemberek. Azaz komfortosabb, több kényelmet nyújtó sok régebbi, nagyobb alapterületű otthonnál. Rejlik benne igazság! A városokban például a legutóbbi években tető alá hozott új lakások 85—87 százalékánál — a forma változatos — központi fűtés, 90—95 százalékánál beépített konyha, továbbá beépített szekrények találhatók. Pillantsunk azonban a másik oldalra is. A lakóház legkevesebb ötven-hatvan esztendőre épül. S mégis, sok otthonban már ma nem lehet elhelyezni a mosógép automata változatát, az üzletekben kapható túlságosan terjedelmes bútorokat, a földszinten is kialakított lakások miatt nincsen lehetőség kisebb üzletek, szolgáltatóhelyiségek megnyitására, az ún. közösségi helyiségekről, ifjúsági klubról, idősek olvasószobájáról, közös barkácsmű- helyről stb. mint hiányról már csak említést tegzünk, mert az óhajok, a panaszok, a nem alaptalan szükségletek listája bővíthető lenne. Körmünkre égett Ilyen, nem alaptalan szükséglet, hogy — és még mindig a kísérletezgetési szakasznál tart — épüljenek olyan lakások, amelyek később, eltolható válaszfalakkal, szekrénysorokkal a család változó körülményei miatt; átalakíthatok. A jövő útja? Egyike azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel mérsékelhető lenne az egyszer már kielégített lakásigények ismétlődő jelentkezése — kisebb lakásból nagyobbá vagy éppen fordítva —, amint előbb vagy utóbb, de napirendre kell kerülnie a lakások alapterüiete növekedésének is, hiszen egyre nyilvánvalóbb az ellentmondás a népesedéspolitikai törekvések és — nemcsak az állami, hanem például az OTP-lakások esetében szintén ez a helyzet, mert ezek átlagos alapterülete is csupán 57 négyzetméter volt 1983-ban a megyében — az otthon nagysága között. Sokféle ilyen ellentmondás sűrítéseként olvashatjuk a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottságának á megyei pártértekezlet elé — Gödöllő, 1985. március 2—3-a — beterjesztett jelentésében, „gondot jelent, hogy a szükségesnél lényegesen kevesebb tanácsi bérlakás építésére volt lehetőségünk, ez a kis jövedelműek és a fiatalok lakáshoz jutási esélyeit erősen korlátozza.” Napjaink reális lehetőségeinek ismeretében a megyében a következő öt évre körülbelül 33 ezer új otthon tető alá kerülését lehet megtervezni. Ezen belül a szociális bérlakások mennyisége a ma ismert igényeknek valamivel . több, mint az egyharmadit teszi kielégíthetővé, azaz rendkívül nagy felelősség hárul majd a helyi tanácsok tagjaira akkor, amikor a település hetedik ötéves tervé- - ről döntenek, hiszen eddig szóba sem hoztuk, hogy a meglevő lakásvagyon felújítása, korszerűsítése szintén a körmünkre égett feladatok közé tartozik. A rendelkezésre álló forintok el- és beosztása — igaz, minden területen, de a lakáshelyzetnél elsősorban — családok reményeit méri meg. Arra kell törekedni, hogy ez a mérleg reális legyen, azaz az érintettek belássák, amit mutat, az úgy igazságos. Mészáros Ottó sát, az ésszerű gazdasági együttműködések kezdeményezését, a kutató-fejlesztő vállalatokkal való kapcsolat elmélyítését. A termények elhelyezése, értékesítése jelenleg a jövedelmező kertészeti ágazat központi kérdése. Ezért a rendszerek további feladata az értékesítésben való közvetlenebb részvétel és a vevő igényeinek megjelelő termesztési és szüreti technológia kidolgozása, a megtermelt áru teljes hasznosítása. Az állattenyésztés fejlesztése, a veszteséges gazdálkodás felszámolása kívánja a legnagyobb erőfeszítést az üzemektől és a termelési rendszerektől egyaránt. A várható központi intézkedés lehetőséget teremt az állatállomány csökkenésének megállítására, illetve a temelés fejlesztésére. Az üzemek közötti differenciák csökkentése érdekében elengedhetetlen a takarmányozási technológia korszerűsítése, a tenyészállatok életteljesítményének növelése és felnevelési mutatók további javítása. Ahhoz, hogy állattenyésztő üzemeink a nemzetközi versenyben talpon tudjanak maradni, a telepek rekonstrukciója és ehhez kapcsolódva a teljes tartási-takarmányozási technológia átalakítása szükséges. Ebben az átlagosnál nagyobb szerepet kell vállalnia valameny- nyi termelési rendszernek és keresni a növénytermesztési és állattenyésztési rendszerek együttműködésének lehetőségeit is. OLYAN feladatokat kell meghatározniuk saját szakembereik számára termelési rendszereink igazgató tanácsainak, amelyek a szolgáltatásokon keresztül biztosítják az adott ágazatokban — a technológia maradéktalan betartása esetén — a tagvállrlatok jövedelmező gazdálkodását is. A megyénkben működő termelési rendszerek így tudnak hozzájárulni VII. ötéves tervfeladataink teljesítéséhez, és így tudják csak biztosítani, hogy az üzemek továbbra is igényeljék szolgáltatásaikat. Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese ágazatok alacsony jövedelmezősége (sok esetben vesztesége), a fejlesztés magas tőkeigénye és esetenként piaci problémák is nehezítik a munkát. Az érdekeltségi viszonyok kedvezőtlen alakulása miatt az utóbbi években az állatállomány stagnálása, majd csökkenése következett be, s ezt a tendenciát a termelési rendszerek csak mérsékelni tudták. A MAGYAR mezőgazdaságban a termelési rendszerekben nagy szellemi potenciál halmozódott fel, sok kiváló szakember . dolgozik az egyes szakterületeken. Megvan a lehetőségük, hogy a világpiac ismeretében keressék a legjobbat, és a legkorszerűbb technológiát alkalmazzák. A növénytermesztésben az általánosan elfogadott technológiákat üzemre, táblára kell adaptálni, és a vetőmag, műtrágya, növényvédő szerek megválasztásánál jobban figyelembe kell venni a mik- rotérségek feltételeit. Törekedni kell az ágazatok komplex fejlesztésére, amely magában foglalja pl. a szalmakérdés megoldását a gabona- termelésben. Az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítani a takarmánytermelés növelésére, minőségének javítására. Rendszereinknek vállalni kell a tömegtakarmánv- termelésben mutatkozó elmaradás felszámolását, minőségének javítását, költségeinek csökkentését. Gyorsabban kell előrelépni pl. a nedves kukoricatárolás terjesztésében, a felhasználás technológiájának kidolgozásában. Nélkülözhetetlennek tartjuk szorosabb kapcsolat kialakítását a tagvállalatok szakembereivel és az állattenyésztési rendszerekkel. Változatlanul megoldatlan a sok rendszer ellenére egy-egy térség átfogó fejlesztésének kérdése, a köz- gazdasági elemző munka javítása. A, kertészeti rendszerek feladatai közé soroljuk a fajtahasználat, a szaporítóanyagbiztosítás javítását, a technológiai fegyelem erősítését, az igényes munkaszervezés és -tervezés segítését, a szolgáltatások színvonalának javítáaz ágazat problémáinak megoldására. Ezt a szubjektív megítélést erősíti a piaci viszonyok rendezetlensége, a fogyasztói és termelői árak egyre növekvő elszakadása. A megye állattenyésztését 13 termelési rendszer segíti. Tevékenységük érvényesül a tenyésztésben, a tartási és takarmányozási technológia kialakításában, az állategészségügyben, a gépszervizben, valamint a tervezésben és beruházásban is. Valamennyi állattenyésztő üzem kapcsolódik valamilyen termelési rendszerhez: a 68 szarvasmarhatartó nagyüzem közül 57, a 24 sertéstenyésztő gazdaság közül 22- tartozik termelési rendszerhez. Legkevésbé integrált a juhászat, míg a baromfitenyésztő gazdaságok mindegyike termelési rendszer tagja. A szarvasmarhaágazatban legjelentősebb a TAURINA 44 Pest megyei gazdasággal, a BOSCOOP 21- gyel. A két rendszer szaktanácsolása a tejhasznú tehenek 69 százalékára, a hús- hasznúak 66 százalékára terjed ki. Nagy szerepük volt a tejtermelés megduplázódásában, az egy tehénre jutó ötezer literes hozam elérésében. A három sertéstenyésztési rendszer (Kahyb — Hunga- hyb — Iparszerű Sertéstartó Termelőszövetkezetek Közös Vállalata) csaknem a teljes kocaállományt integrálja. Rendszerszervező munkájuk ma már komplex, a tenyész- anyag biztosításán túl tartás-, takarmányozási technológia kialakítása, berendezések, a takarmányok gyártása, forgalmazása is tevékenységükbe tartozik. Az állattenyésztési rendszereknek jelentős az érdemük a szakosodási irány kialakításában, a tartástechnológia, az új műszaki megoldások elterjesztésében, az importgépekhez szükséges alkatrész-utánpótlás megszervezésében. Egyesek, mint pl. az AGROKOMPLEX, elsősorban a szarvasmarha és sertés takarmányozását, valamint állattartó épületek tervezését tartja feladatának. Munkakörül rpényeik azonban mostohábbak, mint a növénytermelésben. Az állattenyésztési tünk meg a kajszinál. A málna hozama azonban a váci körzet kiemelkedő (8—9 t/ha) átlaga ellenére csökken, amelyhez elemi károk, növényegészségügyi problémák és esetenként a rossz termőhely-megválasztás is hozzájárult. A gyümölcstermelési rendszerek részt vettek a korszerű ültetvények telepítésében, az ágazat rekonstrukciójában. Hozzájárultak a taggazdaságokban a vertikális szemlélet kialakulásához és megkezdődött bekapcsolódásuk az értékesítési folyamatba is. GYENGÜLT a megye nagyüzemi zöldségtermő területének csökkenésével az utóbbi években a zöldségtermelési rendszerek szerepe is. A taggazdaságok száma 22 százalékkal, a vetésterület 17-tel csökkent. Ezen belül igen nagymértékű a paradicsom, kisebb mértékű a gyökérfélék területcsökkenése. A zöldségtermelési rendszerek eltérő biológiai és üzemagazdasá- gi viszonyok között keresik a fejlesztés járható útját. Feladatukat képezi olyan technológiák kidolgozása, amelyek elfogadható felvásárlási árak mellett megalapozzák az ágazat versenyképességét. A kertészeti rendszerekben felhalmozódott hazai és nemzetközi szakmai tapasztalat, tudományos ismeret hasznosítását nehezíti, hogy a taggazdaságok nagy részénél az ágazatok mérete az üzemi vezetés érdé1' tségi és érdeklődési szintje alatt van, és az ágazatokban rejlő ellentmondások még tovább mélyülnek. A rendszertechnológia fogadását, a biológiai alapok felújítását. az ebben rejlő nagy lehetőségek kihasználását csak új ültetvények telepítésével lehetne megteremteni. A munkaerő-, az energia- és anyagtakarékosság is- állan- dóaft megújuló műszaki fejlesztést feltételez. Ehhez azonban az üzemek kellő fejlesztési forrással nem rendelkeznek, és állami eszközökkel sem támogatjuk ezeket a törekvéseket. A kertészeti gazdaságok esetenként úgy érzékelik, hogy a termelési rendszereket túlnőtte az 3dő, nem tudnak újat hozni
