Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-04 / 207. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 207. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 4., SZERDA Konténerek nagy sorozatban Ösztönző bérrendszer a gyárban JS A közelmúltban rendkívüli munkamegbeszélés volt Jí a váci konténergyár étkezdéjében. Ezen gazdasági és ^ társadalmi vezetőkön kívül részt vettek a termelésirányí- ^ tök — üzemegységvezetők, művezetők, csoportvezetők — ^ szakszervezeti főbizalmiak és bizalmiak. A malom lisztet jár Csak három működik az országban Korszerű üzemben elképzelhetetlen Mohary Károly igazgató elmondta, hogy kiemelt feladat az export-árbevétel növelése. Ezért a következő négy hónapban ahhoz, hogy a betervezett acélkonténerek idejében felkészüljenek, nagyobb munkatempóra van szükség. Ehhez többlet béralap is a rendelkezésre áll. A feladat: 1600 konténert kell összeállítani. Ez már csak azért sem könnyű, mert nyolc hónap alatt eddig 1700 készült el. Szükség van a szocialista brigádok aktív tevékenységére, tenniakarásukra, amelyről már az elmúlt években is tanúbizonyságot adtak. Szabad szombat Természetesen elengedhetetlen feltétel a folyamatos anyagellátás, a megfelelő termelési körülmények kialakítása, ezen belül is az energiaellátás és az ösztönző bérezési forma alkalmazása. Az év hátralevő részében szocialista és tőkés exportra nagy sorozatban BOX típusú konténereket kell gyártani. A terv teljesítéséhez a gyár dolgozóinak több szabad szombatot is munkával kell tölteniük, sőt s;zükJelentéktelen méretükhöz képest sok szó esik a kullancsokról, ezekről a gombostűfejnél alig nagyobb pókféle ízeltlábúakról. Mindenki tudja, hogy érdemes óvakodni tőlük és amint csak lehet, el kell távolítani a bőrből. Ki-ki másra esküszik, mint hatásos szerre, ami távozásra kényszeríti ezeket a hívatlan vendégeket Hol találkozhatunk velük, az erdős vidék melyik fertályán és milyen esélyünk van a megbetegedésre? — ezekkel a kérdésekkel fordultunk a Pest megyei Köjál munkatársaihoz, dr. Kuti Vilma járványügyi osztályvezető főorvoshoz és dr Erőss Judit biológushoz. — Csak az enkefalitisszel fertőzött kullancsok veszélyesek. Ezt a kórokozót a tölgyerdők déli lejtőin élő rágcsálókból szívott vérrel terjesztik a kullancsok. Mivel nem minden állat szenved ettől a betegségtől és a vírus csak rövid ideig él, kicsi a valószínűsége a fertőzésnek. A fertőzött vér nem keveredik az emberével, ezért ha gyorsan eltávolítjuk a kullancsot, akkor minimális az esély a megbetegedésre. Pauszpapírra rajzolt térképet terítenek az asztalra, ezen minden súlyos megbetegedés fel van tüntetve; 25 éve gyűjtik az adatokat. Feltűnően sűrűsödik a jelzések száma a Börzsöny vonala mentén, amely intő példa lehet az ide kirándulók számára. — Hogyan védekezzünk a kullancsok ellen? — Ha erdős helyre készülünk, lehetőleg ne szoknyában, sortban induljunk útnak. Hasznos a Szu-ku. szúnyog és kullancsriasztó krém is. Ez egy-két óráig véd a csípésektől _ mondja dr Erőss Judit. — Mikor számíthatunk a legtöbb kullancsra? — Májusban kezdenek szaporodni, ennek következtében június-júliusban a legelterjedtebbek. Ha az időjárás is kedség lesz a nyújtott műszak bevezetésére is. A szükséges termelékenységhez az egyes gyártósoron napi 10, a kettes gyártósoron napi 9 darabos .kibocsátási ütemre lenne szükség. Erre a mennyiségre alapozna az újonnan kidolgozott ösztönző bérrendszer, amelynek lényege, hogy megfelelően eredményes termelés esetén dupla gyártmánybért, és ezen felül konténerprémiumot fizetnek. Természetesen az ösztönző bérrendszer a megfelelő darabszám legyártása után kiterjed a kiszolgáló területek dolgozóira is. Az igazgató véleménye szerint a termelés intenzitásának növelésével, az anyagi ösztönzés bevezetésével, az idei terv sikeres teljesítésével kell megteremteni az elkövetkező évek gazdasági fejlődésének alapjait. Akadályok Az ösztönző bérrendszerről szóló írásos tájékoztató rövid időn belül napvilágot lát. Az anyag áttanulmányozása után az üzemegységek, műhelyek dolgozói a szakszervezeti bizalvező számukra, akkor szeptember és október hónapokban egy újabb csúcs következik. — Milyen tünetekkel jár a betegség? — fordulok ismét dr. Kuti Vilmához. — A kullancsenkefalitisz az esetek zömében könnyű lefolyású, influenzás tünetekkel kísért betegség, ami kis idő után elmúlik, nincsenek súlyos következményei, sőt még védettséget is kialakít a további fertőzések ellen. Ezért a falun, erdő mellett élők már gyerekkorukban immunissá, védetté válnak. A városi emberek, mint a térképről is látszik, gyakrabban fertőződnek. A védettséget mesterségesen is ki lehet alakítani védőoltásokkal. Ezt általában azok kapják, akik erdőbe járnak dolgozni: az erdészek, a favágók, vagy a sportolók közül a tájékozódási futók. — Kik kaphatnak még ilyen oltást? — A munkahelyek egészség- ügyi szervezetein keresztül kell eljuttatni az igényeket a területileg illetékes Köjálhoz. Sajnos, ma még csak kevesen juthatnak ehhez a külföldről vásárolt szerhez, ezért csak indokolt esetben végzik el az oltást. — Ha tehát nem vagyunk erdészek vagy tájékozódási futók, de kirándulni szeretünk, meg kell tanulnunk eltávolítani a makacs vérszívót saját kezűleg. Melyik a legjobb módszer erre? — Legbiztosabb, ha petróleumot csöpögtetünk a befúródott kullancsra, ettől minden esetben hamar előbújik és csak annyi dolgunk van, hogy egy csipesszel megfogva, csavaró mozdulattal kiemeljük. Ha nincs otthon petróleum, jó bármilyen krém is, ami elzárja a levegő útját. Néhány perc alatt ez is megteszi a hatását. A tapasztalatok szerint sokan próbálkoznak alkohollal vagy kölnivel, de ez nem annyira célravezető. Dudás Zoltán mikkal és a főbizalmival együtt vitatják majd meg a terv megvalósításának gyakorlati lehetőségét.- Itt nyílik majd lehetőség arra, hogy felvessenek minden olyan akadályozó tényezőt, amelynek megszüntetése szükséges a megfelelő darabszámú konténer elkészítéséhez. A gyáregységvezetést minden olyan észrevétel, ötlet és javaslat érdekli, amely- lyel fokozni lehet a termelés intenzitását, hiszen csak közös munka eredményeként érhetjük el a kitűzött célt. Gondoskodnak Ami az ösztönző bér mennyiségét illeti, a konténerműhelyeknél, a darabszám függvényében, 2 ezer forintot is elérhet a havi béren felüli kereset. A festőrészlegnél 1600 forintra, míg a kiszolgáló dolgozóknál körülbelül ezer forintra emelkedhet ez az ösz- szeg. Az ösztönzésre fordítható keret összesen 1,8 millió forintot tesz ki. A munkamegbeszélésen felszólalt még Kurucz Attila szb- titkár, s többek között szólt a napokban kezdődő szakszervezeti bizalmiválasztásokról. Az öt évre választandó szakszervezeti bizalmiak a kisebb közösségek érdekeit fogják képviselni, s természetesen munkájuk nagyban kihat a munkahelyi közérzetre, a dolgozóké és vezetők együttműködésének lehetőségére, ezen keresztül a termelésre is. Végezetül Mohary Károly záróbeszédében felhívta a résztvevők figyelmét a tervek, javaslatok átgondolására, annak felmérésére, hogy a gyár kollektívája együttes erővel miként tudja az év végéig megvalósítani az előttük álló feladatokat. Napsütéses nyári délután volt. A pihenőbe megérkeztek a lányok. Látszólag fontosnak tűnő hangos beszélgetésüket zavartalanul folytatták. Egyik társuk azonban különösen csendes volt, egy-két szóval válaszolt a feléje intézett kérdésekre. Furcsának találtam, hogy soha nem mosolyog. Arra gondoltam, szóba elegyedem vele, de legnagyobb meglepetésemre megelőzött. — Idevalósi vagy? — Igen — válaszoltam. — Én nem. Pesten születtem. — Mennyi idős vagy? — kérdezett újra. Zavart a fordított szerep, ezért hamar átvettem a kérdezést. — Vannak testvéreid? — Igen. Két bátyám, egy nővérem meg egy mostohaöcsém. Az édesanyám meghalt 1 éves koromban. Édesapám nemsokára újra nősült A mostohaanyám velem mindig rendes volt, de nem szeretett. Nagyon magánakvaló és érzelem nélküli volt világéletében. A i.ővérem meg is unta és Amerikába disszidált. Idősebb bátyám most katona. Már nős és önálló életet él. Másik fivérem. Péter felszolgáló egy étteremben. Szüleimtől ő is külön él. Mi ketten megértjük és nagyon A gabona őrlése csaknem egyidős az emberiség kultúrájával. Az ősember számára nagy fejlődést jelentett, amikor már összetört, vadon élő magvakból készített magának eledelt. A római korban pedig jól jövedelmező iparággá vált a kenyérsütés. A törőkőtől és a fenékkőtől azonban hosszú út vezetett az automata malmokig. Gellért püspök , legendájában a daloló^asszonyról olvashatunk, aki a malmot húzta. A középkorban állatok forgatták a köveket. A vízimalmok az időszámításunk előtti első századtól a XIX. század végéig szolgálták az embert. ‘Pest megyében a két világháború között 400 vízi- és hajómalom működött. Az előbbiek a fürge hegyipatakok partjain, a Domony völgyében és a Börzsöny hegységben állottak. Az utóbbiak a Duna lassú folyású ágain: Ráckevén, a soroksári Molnárszigeten, Szentendrén és Vác környékén duruzsoltak. Magyarországon ma három működő vízimalom található: örvényesen, Túristvándiban és Nagybörzsönyben. A Pest megyei település vízimalma a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kezelésében van, a molnárja Antal Gusztáv, akinek a dédapja építtette a létesítményt még 1847 és 1852 között esztergomi kőművesekkel. A nyeregtetős épületben lakóhelyiségek és istálló is található. 1930 körül a kőjáratokat a máig üzemelő henger- székekre cserélték ki, amelyeket egy, a Dunán elsüllyedt hajómalomból emeltek ki. Az energiát a sebes folyású Börzsöny patak szolgáltatja. A víz duzzasztó és csatornarendszer segítségével jut el a kerékhez. Hajdan, nyári hónapokban éjjel-nappal forogtak az An- tal-féle malom hengerszékei. A tulajdonosék kenyérnek- valója függött a- három műszaktól. Részt kaptak a lisztből. Huszonnégy óra alatt megközelítőleg 15-16 mázsa búzát tudtak megőrölni. Kizárólag Nagybörzsöny népe hordta ide az életet, mert a malom kapacitása éppen erre volt elég. szeretjük egymást. Rajta kívül csak a nagyszüleimre számíthatok. Mondd csak, te is megveted az intézetis lányokat? A kérdés roppant váratlanul ért. Igaz, némi előítélettel voltam az ottlévőkkel szemben, de nem megvetettem, csupán szántam és sajnáltam őket. De mire válaszolhattam volna, már folytatta is. — Tizenegy éves koromig Budapesten éltünk. Mindent megkaptam, már kicsi koromban is. Aztán ' leköltöztünk Vecsésre. Hatalmas házunk volt. Színházba, operába jártunk. Az általánost kitűnővel végeztem, végig sikeres énekkari tag voltam. Minden olyan szép volt. Csupán egyvalamit nem kaptam soha. Szeretet, figyelmet, egy-két őszinte szót. Naponta lejártunk a Balatonra. Lent megismerkedtem néhány lánnyal és fiúval. Egy nap kirándulást terveztünk Siófokra. Onnan, Badacsonytól elég mesz- sze volt. Ügy volt, estére visszaérünk. De elfürödtük, elszórakoztuk azcMdőt. Mindent lekéstünk. Tudom: ilyenkor alapvető, hogy értesítsük a szülőket, de én mégse tettem. — Szabad akartam lenni, teljesen független. Tudom azt Antal Gusztáv esküszik rá, hogy a hidegőrlés és az ötszöri visszaöntés után a liszt zamata messze jobb a nagy malmok által előállított ke- nyérnekvalóénál. A korpa ugyanis teljesen kihull a végtermékből, s a folyamat közben nem melegszik fel a liszt. Mindez a modern üzemekben megvalósíthatatlan. Lehet valami a dologban, mert ezt a véleményt más szakemberek is megerősítették. Az bizonyos, hogy Antal Gusztáv malmának lisztje egyenesen a fővárosba kerül, az Ipar utcai üzletbe. A riportból már kideríthette az olvasó, hogy a vízimalmot A kulturális eseményekben nem nagyon bővelkedő nyári hónapok után szeptember már változatos programokat ígér. A rendezvények sorát ötödikén a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének vendégjátéka kezdi: bemutatják A has című kétrészes vígjátékot a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében. A hét végén a Poláris együttes Nyárutó című zenés estjének tapsolhat a közönség. Jövő pénteken Chrudinák Alajos, a Magyar Televízió külpolitikai osztályának a fő- szerkesztője jön Vácra. A Forrás Kör Bajcsy-Zsilinszky-em- lékestet rendez. A Humorpódium az új évadban is jelentkezik. Nagy Bandó András a harmincadik! előadás házigazdája. Közreműködik: Forgács Gábor humorista és Éles Zoltán parodista. Szeptember 16-ig megtekinthető még Kiss István Kossuth- díjas szobrászművész kiállítása a Madách Galériában. Négy nappal később ugyanott Vadas József kritikus, művészeti író megnyitja majd a tíz éve elhunyt Kányák Zsófia üvegtervező iparművész emlékére rendezett kiállítást. A klubélet is sokoldalú programot ígér. A pedagógusok Gyöngyös—Mezőkövesd— ZsórifürdŐ útvonalra rendeznek kirándulást. Hagyományos szeptemberi rendezvényük az arany-, ezüst- s más „színes” diplomások, a nyugdíjba meis, hogy hibáztam, de nem bántam meg. Csak egy hét múlva mentem vissza. Képzeld el, egyáltalán nem kerestettek. Eszük ágában sem volt, hisz rengeteg kellemetlenségük származott volna, ha a rendőrséghez fordulnak. Nem érdekelte őket, hol vagyok. Igaz, apám akkor először és utoljára alaposan felpofozott tekintélye megőrzése érdekében, amit előttem már rég eljátszott. Azután, ha csak egy napra magamra hagytak, csavarogtam. — Végül megunták a szüleim és egy éve bedugtak az intézetbe, hogy majd itt megjavulok. Szerintem csak meg akartak szabadulni tőlem. Attól a perctől fogva megszűntek számomra. — Tizenöt éves fejjel dolgoznom kellett, de a legborzasztóbb mégis csak ezután következett. Még az- elején hazaugrottam egyszer Vecsésre. Csak körülnézni. Az utcán az első ismerősöm azt kérdezte tőlem, hogy megy a tanulás és milyen volt megszoknom a kollégiumot. Rögtön felismertem a helyzetet. Szüleim mindenkinek azt mondták, hogy vidéken tanulok és kollégiumban vagyok. — Itt az intézeti élet elég jő Nem panaszkodhatom. meg lehet szokni, de megszeretni soha. Ha nem lenne a bátyám, én már rég feladtam volna. helyreállították. Ma eredeti állapotában üzemel, s megnyitották az állandó szakmai kiállítást is. A példásan rendben tartott üzemben és szobákban a molnármesterség eszközei, s a hajdani tulajdonos lakásának berendezései láthatók. Mindezt harmonikusan egészítik ki, a gazdasági épületek és az udvar. W A vízimalom molnárja — mint ősei 1850. és 1950. között tették — mindennap felhúzza a zsilipet, s ha forogni kezd a kerék, búzát önt a garatba. A malom „lisztet jár”. Vicsotka Mihály nők és a kezdő pedagógusok köszöntése, ünneplése. A Hazafias Népfront nőklubjában Szikora Pál tart előadást A XIII. pártkóng- resszus küldötte voltam címmel. A Véga sci-fi klub tagjainak dr. Schumiszky Nándor tart vetített képes előadást Ingajárat a világűrbe címmel. Az ifjúsági klub számítógépes játékversenyt rendez, kirándulást szervez a Vöröskőre, megtartja a magnósok óráját. A Pest megyei színesdia-pá- lyázat anyagát Vácott zsűrizik, s a Pest megyei Fotószakbizottság 29-én bemutatja a pályázatra érkezett legjobb műveket. A Dunakanyar Fotóklub Baráti Köre hétfő esténként megnézheti a Kanadai őserdők, Egy fél marék Vietnam és a Legnicai mozaikok című vetített képes előadásokat. Kocsis Iván klubelnök beszámol a XI. nemzetközi dia- porámg fesztivál előkészületeiről. A gyermekprogramok keretében folytatják a népszerű Napraforgó című foglalkozás- sorozatot, bábkészítéssel ismerkednek és vendégül látják az Állami Bábszínház együttesét a Varjúdombi meleghozó manó című előadással. A Hajós Alfréd Ottörőház tevékenységéhez hozzá tartozik a változatos, színes szakköri munka: az 1985/86-os tanévben 25 szakkör és három klub várja a pajtásokat. Papp Rezső Hol ő jön le hozzám, hol én keresem fel. Pótol számomra testvért, anyát, apát. a barátaimat. — Nem tudom, miért mondtam ezeket neked, de az emberből néha kikívánkozik a keserűség. Néma csend következett. Ebben a pillanatban nem volt több mondanivalónk. Végűi mégiscsak megtörtem a hallgatást. — No és a jövőd? Milyen terveid vannak? — Még egy év van hátra itt. az intézetben. Ebben a hónapban dolgozom utoljára. Szeptemberben középiskolában kezdek, ahogyan terveztem. Régi vágyam, hogy fodrász legyek. Egy év múlva pedig kiköltözöm albérletbe vagy kollégiumba, és megpróbálom elfelejteni eddigi életemet, ha sikerül. Mindent egyedül, o magam erejéből próbálok megteremteni. A nagyszülei m segítenének, de nem fogadom el tőlük Azt akarom, ha valami kudarc ér, az csak az én ügyem legyen ha siker, az csak az én eredményem. Ami a legfontosabb, nem akarom hogy sajnáljanak. — Családot szeretnél? — Igen. Olyan férjet, mint a nagyapám És három gyere, két. Egy biztos, a gyerekeimet mindig nagyon fogom szeretni, és soha nem adom őket intézetbe. Hargitai Bernadett ISSN 0133—2759 .(Váci Hírlap) Néha fertőzöttek Ragaszkodó kullancsok Csányi Ferenc Már kicsi korában mindent megkapott Megszenvedett gyermekévek Szeptemberi előzetes Nyárutó — Humorpédium