Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
1985. SZEPTEMBER 51., SZOMBAT Politikai munka a mezőgazdaságban RÉGI MÓDON AZ ÚJ NEM SZOLGÁLHATÓ Az elmúlt években a mezőgazdasággal kapcsolatban több olyan nagy horderejű felsőbb párthatározat született, mely területünkön is hosszú távon megszabta teendőink súlypontjait, kijelölte azok fő irányát a mindennapi politikai munkában. Gondolok itt a Központi Bizottság 1978. március 15-i határozatára és az 1984. áprilisi állásfoglalására, az ezekkel összefüggő^ megyei szintű határozatokra, és természetesen saját dörité- seinkre is. A jelen időszak munkálkodása és jövőbeni cselekvésünk vezérfonala is ezekre az érvényben lévő határozatokra épül, melyek mind teljesebb megvalósításának újabb lendületet adhat a XIII, kongresszus határozatainak helyi végrehajtása. Területünkön nyolc mezőgazdaság! üzem működik: 6 termelőszövetkezet, 1 állami gazdaság és 1 szakszövetkezet, melyek a mostani ötéves terv első négy évében árbevételüket 73, termelési értéküket 51, nyereségüket 41 százalékkal növelték. Kü- lon értékelhető, hogy a 264 millió forintnyi nyereség csaknem felet, az alaptevékenység, és az élelmiszer-vertikum produkálta. Az összességében jó eredmények mögött differenciált teljesítmények húzódnak meg. Két termelőszövetkezetünk és a* állami gazdaság most már évek óta kiegyensúlyozott, egyre javuló hatékonyságú gazdálkodást folytat. A középmezőnyhöz tartozó 3 szövetkezet váltakozó sikerrel oldja meg feladatait, egyben óriási erőfeszítéseket tesz az élmezőnyhöz való felzárkózás érdekében. Két gazdaságunkban a megismétlődő gyenge eredmény azt jelzi, hogy gazdasági és morális talpraállásuk érdekében sokirányú intézkedésre van szükség. Ezen belül is árnyalt a kép gazdaságaink helyzetét illetően. Van szövetkezetünk, amely 1980-hoz viszonyítva 77 százalékkal növelte az egy főre jutó nyereségét, s ez az összeg meghaladja az 56 ezer forintot. Van, ahol az árbevétel, benne a nyereség több mint kétszeresére növekedett. Van gazdaságunk, amelyik a tervforduló idején még napi pénzügyi gondokkal küszködött, ma megháromszorozott nyereségével a középmezőny élére rangsoroljuk, hisz legutóbbi mérlegében már többmilliós tartalékolásra is képes volt. Van olyan szövetkezetünk is, melynek jellemzője a helyben járás, és sajnos olyan is, amelynek teljesítménye mélyen lehetőségei alatt van. EZ IDŐ SZERINT . , ... , —-------—---------------- úgy értékeljü k mezőgazdasági üzemeink helyzetét, hogy a további előrelépés adott a legjobban gazdálkodók esetében is. Legnagyobb lehetőségeink a középmezőnyben, méginkább az utolsó harmadban levő gazdaságok munkájának javítása terén vannak. Elemi kötelességünk, hogy a felfrissült gazdaságpolitikai irányító munka minden szintjén keressük a további előrelépés lehetőségeit körzetünk mezőgazdaságában. A Központi Bizottság 1984, áprilisi határozata szellemének megfelelően kell újra és újra áttekinteni munkánkat, és hozzáigazítani módsze- reiniket az egyre változó, egyszersmind nehezebb körülményekhez. Az elmúlt évek tapasztalataiból jól érzékelhető, hogy a következő esztendőkben is kemény próbára teszik valamennyiünk felkészültségét, cselekedeteit és teljesítőképességét egyaránt. Káderállományunkban az utóbbi évek fejlődési tendenciája pozitívan értékelhető. Vezetőink döntő többsége jól érti és eredményesen gyakorolja hivatását. Tudnak olyan alkotó munkahelyi légkört, összhangot teremteni, amelyben valódi tartalmuk van az olyan fogalmaknak, mint a rend, a fegyelem, a jó munka tisztelete és megbecsülése. Akik biztosítják a kiegyensúlyozott munka minden irányú feltételét, megkövetelik a tisztes helytállást, a meny- nyiségi és minőségi teljesítményt, s azt az adott lehetőségek határain ’ Jpelür anyagilag, erkölcsileg elismerik.' ' Mi támogatjuk az ilyen felfogású vezetőket. Azt is látnunk kell azonban, hogy vezetőink kisebbik hányadának szemlélete, napi gyakorlata elmarad az igényektől, lassan változik, s emiatt a döntésekben bátortalanság, a cselekvésben késlekedés, a módszerekben korszerűtlenség tapasztalható. Világosan kell látni: a régi felfogásban, régi mádon az újnak megfelelni lehetetlen. Nem vesszük rossz néven, ha egy politikai, gazdasági vezető a szabályozók negatív hatásairól beszél, sőt azt sem, ha annak egy-egy rosszul sikerült elemére haragszik. Ezt azonban akkor tartjuk korrektnek, ha mondanivalójának második fele már a konkrét cselekvéssel foglalkozik, a tett és teendő intézkedésekről szól, s abban, az általa irányított kollektíva és saját feladatai is megfogalmazódnak. Azt valljuk, hogy az adott gazdasági egységben, adott időszakban kell az elérhető legjobb eredményt produkálni. Ennek érdekében kell a leghelyesebb megoldásokat megtalálni, mert kész recepteket adni kívülről egyre kevésbé lehetséges. Lehet azonban, sőt elengedhetetlen a máshol bevált jó módszereket átvenni, azokat helyesen adaptálva eredményesen alkalmazni, sőt egymással egészségesen versenyezni is szabad. jól kell Értenünk és meg_ értetnünk, hogy a gazdaságpolitikai irányító munkában egyre több az indirrekt elem. Ezért az érdekeltségi viszonyok változása mellett az önállóság további növelésével egy időben növelni kell a kollektívák, a testületek és a vezetők felelősségét, kezdeményező és vállalkozó készségét egyaránt. Az emberi tényezők szerepe gazdaságirányításunk fejlesztése, a demokrácia szélesítése során szükségképpen tovább fokozódik. A minőségben újszerű feladatok, amelyek egyre inkább jellemzői a gazdálkodásnak, a korábbiaknál jobban igényük az alkotó munkát az egyes emberekben, a kisebb-nagyobb kollektívákban szunnyadó energiák kiaknázását, a képességek teljesebb kibontakoztatását. A mai gazdaságpolitikai gyakorlatban az egyik legnehezebb, de egyben legfontosabb feladat a valóságban megjelenő, különböző érdekek időbeni, reális felismerése, azok megfelelő összehangolása a vállalati összéredmény érdekében. Az alábbiakban pártszervezeteink gyakorlatából merített példákkal szeretném érzékeltetni az érdek- sgyeztető tevékenység formáit, gondjait és a további fejlesztés lehetőségeit. Mezőgazdasági üzemeink vezetésének szakmai megerősödésével egy időben javultak gazdaságainkban a politikai irányító munka feltételei is. Két termelőszövetkezetünkben és az állami gazdaságban üzemi pártbizottság, 3 szövetkezetben pártvezetőség és 1 szövetkezetben, valamint a szakszövetkezetben alapszervezeti pártvezetőség működik. Az üzemi pártbizottságok, pártvezetőségek irányítása alá 32 alapszervezet tartozik. A párttagok száma ' 950 fő körül mozog, a szervezettség valamivel meghaladja a 10 százalékot. Pártbizottságunk minden lehetséges fórumot (éves tervegyeztető megbeszélés, munkaértekezlet, testületi ülések, aktívák, tanácskozások, beszámoltatások stb.) felhasznál arra, hogy a népgazdasági, megyei szintű feladatok helyi konkretizálása, területi-üzemi adaptálása és végrehajtása minél eredményesebb lehessen. Ezt a sokszor nem könnyű feladatot mégsem utasítással valósítjuk meg, hiszen ez sértené a gazdaságok önállóságát, és ma már idegen gyakorlatunktól. A mi tapasztalataink is azt igazolják, hogy gazdasági vezetőink egyre inkább tudnak a szabályozók sorai között olvasni, és jól megtanultak számolni. Az érdekeltségi viszonyok alapvetően meghatározzák döntéseiket. Adminisztratív eszközökkel ezekbe a folyamatokba nem avatkozhatunk, de a mindenkori közgazdasági viszonyok figyelembevételével, a népgazdasági és megyei érdekek szem előtt tartásával, a politikai munka eszközeivel, a körülmények konkrét mérlegelésével növeljük gazdaságaink teljesítőképességét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az okosan érvelő, felkészült, meggyőző termelési agitáció- nak ne lenne helye a gazdaságpolitikai munkában, beleértve az együttgondolkodás módszerét és az együttérzés képességét is. ARRA BIZTATJUK üzemJ p-rt_ szervezeteinket, hogy ne csak általában politizáljanak, hanem álljanak azoknak az aktuális, helyi gazdasági jellegű feladatoknak az élére, melyeknek a megoldása éppen esedékes. Egyben azt valljuk: tudni kell ma már a politika nyelvezetével az egész tagságot, kollektívát mozgósító programot megfogalmazni. Tiszteletben tartva jog- és hatásköröket, a mások véleményét, demokratikusan összehangolt cselekvéssel kell tudni dolgozni azok végrehajtásáért. Pártszervezeteink a korántsem könnyű és egyszerű feladatot eltérő színvonalon oldják meg. Erőtlenséget különösen ott tapasztalunk, ahol . a gazdálkodási gondok is fokozottabban jelentkeznek, pedig a politikai munkának ezekben a gazdaságokban, egységekben kell igazán kiegyensúlyozottnak lennie, még akkor is, ha tudjuk, hogy rosszabb gazdasági körülmények közepette ténylegesen nehezebb politizálni. E tény figyelmeztető számunkra; differenciáltabb munkagyakorlat, több energia és figyelem kell jusson a gondokkal küzdő gazdaságok pártszervezeteinek segítésére, munkájuk javítására, de önálló munkájuk feltételeinek folyamatos megteremtésére is, Az időbeni figyelemfelkeltés, a jószándékú kritika, az őszinte légkör jótékonyan segítheti a kibontakozást az átmenetileg vagy tartósan nehezebb helyzetben levő kollektívákban. A RAKOSMEZEJE Termel6szö_ vetkezet jól működő pártbizottsága a különböző érdekék összehangolásában legfontosabb feladatának tekinti a termelőszövetkezet dolgozóinak érdekeltté tételét az eredményesség növelésében. Fontosnak tartják azokat az intézkedéseket, amelyek a dolgozók termelőszövetkezethez való kötődése érdekében születtek, a szövetkezetét magáénak valló kollektíva kialakítása és megtartása érdekében. Éves terveik készítésekor a szervezeti egységek vezetőivel először a szövetkezet előtt álló feladatokat határozzák meg, s így látva a kitűzött közös célt, fogalmazzák meg az önelszámoló egységekre bontva éves terveiket. Ezzel elkerülik a korábbi évek hosz- szan tartó tervcsatáit, ugyanakkor az ágazatok a teljesíthetőség maximumán vállalják a közös feladatokból rájuk háruló részfeladatokat. Sokat tesznek azért, hogy minden lehetséges területen teljesítménybérezés legyen. Ehhez alakítják a feltételeket, kezdeményezik a normák kidolgozását és karbantartását, és rendszeresen értékelik a végrehajtást. A többletteljesítményeket a fizikai dolgozóknál magasabb részesedéssel, az irányítóknál pedig célprémium fizetésével díjazzák. Ha egy ágazat tevékenysége veszteséges vagy nem megfelelő eredményt produkál, a pártbizottság vagy a párt- szervezet intézkedési terv kidolgozását kezdeményezi a gazdasági vezetésnél, melynek kimunkálásában a kommunista kollektíva aktívan részt vesz, és a végrehajtást folyamatosan ellenőrzi. Évek óta rendszeres a szövetkezetben az ún. ágazati beszámoló értekezlet, melyen a párt- és tömegszervezetek képviselői is részt vesznek. Ez a nyilvános fórum ösztönzőleg hat a szervezeti egységek tevékenységére. A pártbizottság, a végrehajtó bizottság és a pártalap- szervezetek munkatervének összeállításánál a gazdasági feladatok megfogalmazása, a végrehajtás figyelemmel kisérése és számon kérése mindennapi tényezők. Nagy gondot fordítanak dolgozóik politikai, szakmai képzésének, továbbképzésének megszervezésére. (Az elmúlt 5 évben több mint 900 ember vett részt politikai oktatásban és több mint 200 szakmai továbbképzésben.) A pilisi Aranykalász Tsz pártvezetése kiemelt feladatának tekinti a jövő fejlődését is megalapozó, helyes felhalmozási politikát. Ezért olyan érdekeltségi rendszert és felosztási arányt alakítottak ki, mely megfelelő mértékben hozzájárult a szövetkezeti vagyon növekedéséhez. A termelőszövetkezet gazdasági, szervezeti megerősödése, tagjainak gazdasági biztonsága növelte az egész kollektíva öntudatát, javította közösségi szellemét. Fontosnak tartják, hogy a pártszervezetük kiáll a gazdaságpolitikai célok mellett, és elősegíti a menet közben jelentkező problémák gyors feltárását és megoldását. Következetesen fellépnek az irreális elképzelésekkel és nézetekkel szemben. az Állami gazdasAg párt_ szervezeteinek is fő törekvése az érdekek súlyozása, ütköztetése és egyeztetése. A politikai munka eszközeivel arra ösztönzik gazdasági és szakmai vezetőiket, hogy mindent a szükségletre, a népgazdasági és piaci igényeknek megfelelően termeljenek. Erre megkülönböztetett figyelmet fordítanak középtávú és éves terveik készítésekor. Az igazságosabb — a munka szerinti — jövedelem elosztására törekednek még akkor is, ha ez tovább nehezíti az érdekek nem könnyű egyeztetését. Ez idő szerint egyik legfontosabb feladatuk az év tavaszán alakult vállalati tanács működési feltételeinek elősegítése, a még demokratikusabb vezetési módszerek alkalmazása érdekében. A sülysápi Tápióvölgye és a sajátos helyzetben működő gombai Fáy András (községi és üzemi pártvezetőség működik) termelőszövetkezetek pártszervezeteiben azt vallják, hogy ma az egyéni érdekek a korábbinál fokozottabban jelentkeznek. Politikai munkájuk során arra törekednek, hogy azokat időben felismerjék és összehangolva a csoport, a társadalom érdekeivel, elősegítsék érvényre juttatásukat* Ahol a célkitűzéseket, a közösségi -érdekeket sikerül a dolgozók személyes érdekeltségével, egyben felelősségével jól összehangolni, ott a munka eredményesebb és újabb tartalékok tárulnak fel. Legfontosabb módszernek tartják a tiszta, világos, közérthető véleményalkotást, a célok reális megjelölését és azok megértetését, elfogadtaltását. A vecsési Ferihegy Termelőszövetkezet példái is igazolják, hogy az érdekegyeztetés mennyire bonyolult politikai feladat. Felvetődött a termelőszövetkezet pártértekezletén a veszteséges tehenészet felszámolása. A többségnek az volt a véleménye, hogy meg kell vizsgálni a veszteségek forrásait és ennek megfelelően igazítani a feladatokat, mert ez végső soron a kollektíva és a népgazdaság érdeke egyaránt. A háztáji gazdálkodásban sem könnyű összehangolni az érdekeket és betartani egy közösségben nem nélkülözhető etikai normákat. Ezt támasztják alá a vasadi Kossuth Szakszövetkezet pártalapszer- vezetének tapasztalatai is. VALAMENNYI pártszervezetünk. kel egyetértés van abban, hogy a poltlkai munkának kitüntetett területe volt és marad a személyzeti munka, s hogy legnagyobb tartalékaink a kádermunkában vannak. Munkával szerzett tekintéllyel, rugalmasan kiigazítható koncepcióvá! rendelkező vezetőkre van szükség a mezőgazdaságban is, olyanokra, akik progresszív magatartásukkal képesek maguk mögé felsorakoztatni mindazokat, akiket vezetnek, akik tudnak és akarnak cselekedni előrehaladásunkért A dolgozó kollektíváknak nemcsak a vezetők által mondottakat, hanem magukat a vezetőket .is el kell fogadniuk, mert embereket vezetni személytelenül lehetetlen. Vonzáskörzetünk mezőgazdasága továbbfejlődésének egyik fontos garanciája lehet az a több mint 300 egyetemet, főiskolát végzett, magasan kvalifikált szakember, akinek munkája az elmúlt évek eredményeit is nagymértékben befolyásolta. DR. SZASZIK KAROLY. az MSZMP Monorl Bizottságának első titkára Répában hízik a cukor Megkezdődött a cukorrépa betakarítása és feldolgozása. A nagyüzemek többségében már a táblákon dolgoznak a gépsorok. A kilátások szerte az országban, így megyénkben is kedvezőek; szűkebb pátriánkban mintegy 3100 hektáron átlagosan 40 tonnás hozamokra számítanak a szakemberek. A minőséggel azonban kevésbé elégedettek: a répa cukorfoka több helyen elmarad a várttól. A feldolgozó ipar szintén felkészült a termés fogadására. Az egyik legnagyobb gyár az ercsi, ahol az idén mintegy 245 ezer tonna cukorrépából — egyebek között a Pest megyei nagyüzemekből beszállított- ból is — csaknem 29 ezer tonna kristály- cukrot készítenek, szigorúan és folyamatosan ellenőrizve a minőséget. V WWjV, > iiwwpijWAHWfm"’**wgy**< wpyyy»■