Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-18 / 219. szám

1985. SZEPTEMBER 18., SZERDA "4Mhlms Fáidat mutatnak másoknak is Dolgoznak, mert van értelme Szántók, silózók - és kertészkedő bányászok Bajszát pödri a kukorica Maglódon az 1985-ös nagy­községi pártértekezlet és vá­lasztás ismét bizonyította, hogy az Ipari Szerelvény- és Gépgyár Járműgyárnak poli­tikai vonatkozásban is meg­határozó szerepe van a nagy­község életében. A pártérte­kezleten elhangzottak ezt a tényt támasztották alá. S az is, hogy a nagyközség politi­kai irányító testületébe, a párt végrehajtó bizottságába három járműgyárí dolgozót is választottak. Társadalmi erők A* idei választások alkal­mával újból megerősítették tagságában Vaskó Józsefet, a járműgyár anyag- és árufor­galmi osztályvezetőjét, aki 1980 óta pártbizottsági és végrehajtó bizottsági tag. Most újra bizalmat szavaztak neki, sőt még új feladatot is kapott: a pártbizottság társa­dalmi titkára lett. Ez a ko­rábbinál még nagyobb fele­lősséget és többletfeladatot jelent számára. Elmondta: szeretné, ha a nagyközségben tovább erősöd­ne a pártbizottság irányító tevékenysége, s a pártalap- szervezetek megnövekedett feladatainak ellátásához na­gyobb segítséget tudnának nyújtani. Oj pártbizottsági és végre­hajtó bizottsági tag Palotási Lászlóné. ö harminc éven aluli, s egyben a legfiatalabb n bizottságban. A járműgyár alkatrészgyártó üzemének ad­minisztrátora. 1985-ben kitűnő eredménnyel végezte a mar­xista—leninista középiskolát, ö így beszélt: — Rendkívül megtisztelte- tőnek találtam ezt a megbí­zatást, hogy ilyen fiatalon részt vehetek e felelősségtel jes munkában. Ígérem, ta­pasztalatgyűjtés után nagy lelkesedéssel fogok nekilátn a munkának. Nagyobb lehe­tőségem nyílik arra, hogy a nagyközség munkáját megis­merjem. részt vehetek olyan döntésekben, amelyek az egész nagyközséget érintik Szeretném tovább erősíteni a fiatalok és a pártbizottság jó kapcsolatát. Precíz gépek . Csörsz László szintén új pártbizottsagi és végrehajtó bizottsági tag. A járműgyár kitűnő esztergályosa. — Már kisgyermek korom­ban vonzódtam a forgógépek hez — mondta. — Nagyon érdekeltek a precíz gépek, s minden vágyam az volt, hogy esztergályos lehessek, ezért is örültem, amikor sike­rült a felvételim. Kitűnő vizs­ga, majd a katonaság után kerültem az esztergályosmű­helybe. Itt új és újabb fel­adatokat kaptam, megismer­hettem a szakma szépségeit, gondjait. Évek során csoport- vezető, majd művezető let­tem, de sohasem szakadtam el a szakmától. Ügy látszik, a főnökeim is elégedettek ve­lem, mert tizenhét év alatt háromszor kaptam Kiváló Dolgozó kitüntetést. Közben családot alapítót tam, feleségem, Erzsiké is itt dolgozik a gyárban. Sőt meg­győztem édesapámat is, érde­mes idejönnie, mert én is jól érzem itt magam. Nem bánta Gurul a zsömle Z ajos a környék reggel, a fél lakótelep munkába és Iskolába indul. Ki kerékpárra pattan, ki az apostolok lován, vagyis gyalogosan rója az utat, úgy igyekszik célja fe­lé, ám tesz egy kis kitérőt a közeli elemózsiás-csemegés boltba kifliért, süteményért, felvágottért, torkoskodni va­lóért. Ez utóbbi főként az is­kolások zsákmánya. Könnyen elcsábulnak, nápolyivá, cu­korkává válik perceken belül az uzsonnára kapott pénz a kezükben. Amit vásárolnak, azért fi­zetnek. Ki csörgő-zörgő egé­szen apróval, ki fémtízesek­kel, -húszasokkal, zizegő pa­pír ötvenessel, még százassal is. Tisztában vannak a pénz vásárlóértékével — ám csak azzal. A forintok háta mö- gót, vagyis azt, hogy szüleik munkájának ellenértéke, ezt kevesebben ismerik, s ha is­merik, akkor sem méltatják különösebb figyelemre. — Süvi, adj egy kettest, ha tnár annyi pénzed van! — Laca, elhízol, dagad a hasad, az egyik kiflid az enyém! — Ide mindenki! Röpít vett a Rita! Megesszük! — Uzsonnád is van? Ak­kor ide vele! Láttam, vettél csokoládét, edd meg azt! Csak vajas kenyér? Akkor nem is kell, adj a csokiból, nagy az neked! Élcelődnek és kunyerálnak, szóval és kézzel-lábbal roha­mozzák egymást, szakad a zacskó, gurul a cukorka, puf­fan a zsömle az utca kövén és ott is marad, senkinek nem kell. A hadnép időérzéke jó, az óra mutatója nem állt meg: loholnak az iskolába. N yugdíjas asszony jár min­dennap a kisdiákok va­dászterületének számító bolt­ba. Általában akkor tér be, amikor múlik a tanítás kez­dete előtti roham. Vásárol kétnaponként fél kiló kenye­ret, két kiflit, egy margarint hosszabb időre, vagy egy va­jat egy hétre. Beosztással él, csak így győzi a pénzéből. Szívbeteg, özvegyi nyugdíjat kap, ki kell hogy tartson a következőig. Bevásárlás után rendszerint megpihen, mielőtt hazatérne, a boltközeli pád­ról nézegeti a járókelőket, csóválja a fejét. Van miért. Sietős lábon domborodik a cipőorr, ez penderíti arrébb az útját álló, földre huppant zsemlét, amit a gyerekek ej­tettek el, és le nem hajoltak érte. Ö ugyan miért fárasz­taná érte a derekát? Meg­jegyzi azért: pernahajder köl- kök, nem becsülik a pénzt, az ennivalót semmire. Nem szabad ezeknek forintot a kezükbe adni. Könnyed lép­tekkel, szandálban igyekszik egy asszony a hivatalba, tal­pa alatt ropog a szétgurult franciadrazsé, ő is mondja a magáét. Hátikosárral időseb­bek tartanak a piac felé, megakad a tekintetük a jár­dán virító színeken, s mond­ják: megenné a malac a ke­nyértöredéket, a zöldpaprikát is, ami a kenyérszeletek kö­zül kihullott. Moslékjába te­hetnék az elhajított, félig rá­gott almát, sajtkockát, a diák­uzsonnák mellőzött falatjait, amik itt hevernek. A nyugdíjas asszony egyetért velük. Ül a pádon, kosara mellette, keze az ölé­ben, ujjai számolásra moz­dulnak. Egy, meg háromszor hetven fillér, meg nyolc-va­lamennyi, no mondjunk rá csak ötöt, mert a többit biz­tosan megették — van vagy tizenöt, tizenhat forint ára, ami itt a földön hever. Tizen­öt, tizenhat forint: abból ő kihoz egy szerényebb ebédet, még vacsorára is marad. Hej, ha ezek a gyerekek tudnák, hogy kell a pénzzel bánni! Ám a világért nem ejt egyet­len hangos szót sem az ügy­ben, véleményét megtartja magának, van rá oka. A napokban történt, hogy intő szóval illette az egyik kakaóstasakkal spriccelőst játszó kis srácot. Épp arra jött valaki, szétriasztotta a visongó társaságot, kilátásba helyezve néhány nyaklevest a kakaóval fröcskölő srác­nak, amiért bekoszolja a töb­biek ruháját. És ugyanez a valaki intette le a nyugdíjas asszonyt is: ne szónokoljon, felette eljárt az idő, itt nem példabeszédek, hanem tettek kellenek, nem érthet egy vén- ség a mai gyerekekhez. A rendre intő? Hm. Épp ő rúgott az imént bosz- szankodva az elkótyavetyélt zsömlébe... E. K. meg ő sem. Közben igyekez­tem lépést tartani a szakma fejlődésével, s amikor létre­hozták az új műhelyrészt, termelésbe állították az új CNC esztergagépet, szívem visszahúzott a gép mellé. Sa­ját kérésemre beálltam újra termelőmunkába. Jelenleg is ott dolgozom. Mivel 1971 óta párttag vagyok, igyekeztem politikailag is továbbképezni magamat. A járműgyár alap­szervezetének vezetőségi tagja lettem, s közben elvégeztem a pártiskola egyéves nappali ta­gozatát Vízhálózat — Megbízatásomat meg­tisztelőnek, de egyben nehez feladatnak is tartom, különö­sen azért, mert úgy érzem, a párlmunkában még nincs kellő tapasztalatom. Minden­esetre azon leszek, hogy a legrövidebb időn belül eleget tegyek annak, amit tőlem várnak. Én a jövőre nézve a legfontosabb feladataink kö­zül csupán néhányat említe­nék meg: a bonyolult gazda­sági helyzetben hatékonyabb propagandamunkát kell ki­fejtenünk. jobban kell segí­tenünk a párttagságot abban, hogy még jobban megértsék a kialakult helyzetet és azo­nosulni tudjanak célkitűzé­seinkkel. Szükségesnek tartom a fiatalokkal való felelősség­teljesebb törődést. — Községünk, annak elle­nére, hogy Budapest szom­szédságában helyezkedik el, többféle szempontból elma­radott. Nincs egészséges ivó­vizünk, sőt még az ásott ku­tak nagy része is kiszáradt a két aszályos év után. Igen sürgős megoldásra vár a ve­zetékes vízhálózat megvalósí­tása. Korszerűtlen a művelő­dési ház, ami egyben a csak­nem egy évtizede romos mo­zinak is otthont ad. Említettem már, hogy a mozgalmi munkában nagy ta­pasztalattal nem rendelke­zem. de azt tudom, hogy az emberek értelmes célért ké­pesek szinte erejükön felül is dolgozni. Személyes ta­pasztalatom is van ezzel kap­csolatban. Az utcánkban megszerveztük az útépítést, mindenki heteken keresztül szívesen dolgozott, mert lát­ták az aktivisták példamutató munkáját. Nagy lehetőséget Iátok abban, hogy a nagy­községi tanáccsal összefogva megszerveznénk a járműgyár és a tsz erőgépeinek hétvégi munkáját az útépítéseknél, majd a vízműtársulás mun­káit. Ezzel példát mutatná­nak a gazdasági egységek és a lakosságot is tehermentesí­teni lehetne a pluszkiadások­tól. Marczi Ferenc Embert, gépet próbáló tet­tek előtt állunk: hamarosan megkezdődik a mezőgazdasági munkák dandárja, az őszi be­takarítás, a szállítás s a ter­mények betárolása. E munkák előkészítésével párhuzamosan megyénk legtöbb nagyüzemé­ben is megkezdődött a talaj­előkészítés, a vetés, a silózás s egyes szőlészetekben már próbaszüretelés is volt. Sárgul, bajszát pödri a ku­korica, s bár törése még vá­rat magára, a műhelyekben megkezdték az adapterek föl­szerelését. Pest megye észak- nyugati felén csendes a ha­tár, különösen most, a néhány nappal ezelőtt lezúdult, nem egy helyen 15—20 milliméter csapadék is hátráltatja a munkát. Nagyobb mozgás in­kább a gépműhelyek, a jó­szágtelepek, s a silók környé­kén van. ★ A dunabogdanyi Úttörő Termelőszövetkezet mindössze 700 hektár közös földet mond­hat magáénak, s a táblákon főleg a hatszáz szarvasmarhá­nak való takarmányt termesz­tik. Csobán Szvetozár növény- termesztési agronómus éppen az udvaron veszteglő, ötvasú eke javítását sürgeti, mikor betoppanunk a központi ma­jorba. — Száznyolcvan hektárt kell fölszántanunk a közeli na­pokban — mondja a fiatal vezető —, sajnos, ez a szer­kezet is éppen most „robbant” le... — Van mozgás a határban? — Két E—280-as silózó vág­ja a lucernát és a silókuko­ricát, folyik a szántás, a vető­ágykészítés is. Jószágaink téli etetéséhez mintegy 350 va­gon takarmányt kell tárol­nunk, ez a mennyiség kitart tavaszig. A zöldtakarmányok mellett búzát és árpát is ete­tünk szarvasmarháinkkal. — Az őszi szántás területén mi volt az elövetemény? — Százhúsz hektáron búza, ötvenhaton silókukorica, s négy hektáron lucerna. He­lyükre őszi búza, tavaszi ár pa és újra lucerna kerül. A búza egyébként az idén jól fizetett, átlagban 5,05 tonnát takarítottunk be hektáron' ként. Területünkön egyébként majdnem kizárólag takar­mánynövényeket termesztünk, Azért persze nincs holt sze­zon a szövetkezetben: a nyolc melléküzemben megállás nél kül folyik a munka ... — Segítette, vagy gátolja munkájukat a minapi eső? — Már el is felejtettük, kü­lönben is, olyan régen volt előtte égi áldás, hogy órák alatt beszívta a föld a hat és fél milliméter csapadékot Legfeljebb a traktorosok örül­nek: nem kell a port nyel­niük ... ★ Tarka virágcsokorhoz ha sonlít most a Dunakanyar Dunabogdánytól Visegrádig egyetlen, csillogó ékszerdoboz a táj. Mozdulatlanul dolgozik az ügyeletes piktor, az ősz, ecsetje nyomán mind színe­sebb képet vált a határ. A Dunával vérsenyt futó beton­úton teherautók surrannak, ’o- vas kocsik araszolnak. Az út melletti, apró parcellákon ka' száló, gereblyéző, krumplit forgató asszonyok, férfiak szorgoskodnak — ezen kívül semmi sem utal arra, hogy elérkezett volna az embert próbáló tettek ideje ... Salát Jenő és felesége szá­mára viszont igen; a hetven­kilenc esztendős férfi és nála tizenöt évvel fiatalabb asszo­nya kezében nem úgy áll már az ásónyél, mint húsz-egyné hány évvel ezelőtt. Akkor amikor megvették itt, a szent- györgypusztai határban két száz négyszögöles földecskéjü két. Számítógép vezérli Hegesztőrobot üzemben Üzembe helyezték a győri Rába Vagon- és Gépgyár első hegesztőrobotját. A svéd gyártmányú berendezést a fu­tóműgyártás szolgálatába állí­tották. A futóműházra hegesz- ti rá a fedelet, a karimát, ru­gópárnákat. a féktartó lemez- tartókat. valamint a csapágy­tartó bakokat. Ezt az öt mű­veletet kiváló minőségben 28 perc alatt végzi el. A számító­géppel vezérelt robot karjának mozgása az emberi törzs, a fel-, az alkar, illetve a csukló moz­gását utánozza. A Rába gyár két okból pró­bálkozik a hegesztés automati­zálásával. A kézi hegesztés egyrészt rendkívül nehéz fi zikai munka, másrészt sok a hibalehetősége. A robot állan dó minőséget biztosít, és csak rendkívül pontosan élőmun­káit alkatrészt fogad el. Mun­kába állítása arra késztette, sőt egyenesen kényszerítette a dolgozókat, hogy tökéletes mi­nőséget adjanak ki a kezükből. A selejtet ugyanis a robot azonnal leleplezi. A Rába gyárban az öntödei munkáknál már korábban al­kalmazták, és jelenleg is si­kerrel alkalmazzák a robot- technikát. A gyárral együtt nőttünk fel Fejlesztő technológusként az ifjú gépész- mérnök már a kezdet kezdetén ott bábásko­dott a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiósze- lei beruházása körül. Ménesi József tehát egy kicsit magának is építette az új gyáregységet. — 1973-ban jöttem a vállalathoz, egy év el­méleti munka után, a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézetből — emlékezik az indulásra. — Diplomatervem — amelyet a Szovjetunió­ban készítettem el — az elektronsugaras he­gesztéssel foglalkozott, a HIKI-ben ennek a hazai adaptálása volt a témám. Szép feladat volt ez is, de rájöttem, hogy igazában a ter­melés érdekel. Tápiószelére 1975-ben kerül­tem pályázat útján, technológiai osztályveze­tői beosztásba. Majd jöttek a további lépcsőfokok: műszaki részlegvezető, főtechnológus, főmérnök lett, augusztus 1. óta pedig a gyáregység vezetője­ként tevékenykedik a Józsefvárosból ide szár­mazott fiatalember. Tudományos búvárkodás helyett gyakorlati munka, a fővárosi lét he­lyett vidéki élet — mindez tudatos választás volt. — Ma is így tennék, hiszen nem akármi­lyen érzés egy zöldmezős ipartelepítés része­sének lenni, végigélni a kezdés izgalmait, gondjait, a felfutás, fejlődés örömét. A veze­tő gárda többi tagja is a hajdani csapatból került ki; a gyárral együtt nőttünk fel. Ha optimista vagyok a jövőt illetően, ezt nem utolsósorban az táplálja, hogy képesek va­gyunk megtalálni a közös hangot, egymást se­gítve, úgy érzem jó irányba tudjuk tolni a gyáregység, a vállalat szekerét. Jóval nehezebb ma a helyzetünk, mint ko­rábban volt, de a KGYV — és benne ez az egység — nem nélkülözi a megújulóképessé­get, ami garanciát jelent a jövőnkre nézve. A valaha kialakított gyártmányszerkezetet nem tekintjük kőbe vésett szabálynak, ha azt igényli a piac, hát környezetvédelmi berende­zéseket gyártunk, ha arra van szükség, bér­munkát vállalunk. A vállalkozásra most na­gyobb önállóságot kaptunk: magunk is keres­sük az új lehetőségeket, megrendeléseket, amelyek munkát adnak a 750 fős kollektívá­nak, s az értékes gépparknak. Első nagy ve­zetői feladatom egy intézkedési terv összeállí­tása volt, amely az 1985-ös gazdasági eszten­dő sikeres befejezését szolgálja. Az első fél­év ugyanis nem az elképzeléseknek megfele­lően alakult, a másodikban ezért nagyobb se­bességre kell kapcsolnunk. Ménesi József, amint szóltunk róla, Pestről került a Tápióságba. A város nyüzsgését, za­ját korántsem hiányolja, a kertészkedés egye­nesen a hobbijává vált. Az elméleti munkák­tól sem szakadt el, tagja az Országos Magyar Kohászati Egyesületnek és vállalati keretek között is van lehetősége különféle szaktémák kidolgozására. A szabad idő eltöltésével per­sze nincs túl sok gondja; vár rá a szakiroda- lom, amit német és orosz nyelven is olvas, s a politikai munka. Még egyetemistaként, 1970- ben lett párttag, hét éven át alapszervezeti titkár volt, 1980-tól pedig a nagykátai pártbi­zottság végrehajtó bizottságának tagja. így érthető, honv fiatalkori kedvteléséről, a fes­tésről má’ 'k múlt időben beszél. Szigethi Teréz — Kerti veteményt, krumplit termelünk, legalább nem kell a kofákkal alkudni — mondja az asszony, s közben megta­pogatja derekát. Hiába, nem hajlanak már azok az inak, nem illeszkednek a csontok úgy, mint a hajdani szüreti bálok idején. — Szőlőnk is van, túl a he­gyen — veszi át a szót az öregember —, de kiadtuk fe­lesbe, nem bírunk vele. Itt, ezen a birtokon is van annyi munka, amennyit magunknak akarunk. De sok a vad is: ta­valy egy szem krumplit sem vittünk haza — mindet kitúr­ták, megették a vaddisznók. — S a gyerekek, unokák nem segítenek az öregeknek? Az asszony szólni akar, de párja leinti. Hagyd, majd én... — Az a helyzet — kezdi lassan a szót —, elkerültek a gyerekeink a háztól, az uno­káinkat szinte nem is ismer­jük. Itt van egy naigyon szép házunk Visegrádon, kong az ürességtől. Hiányzik a fa­lak közül a gyerekzsivaj. No, de anyjuk, folytassuk, mert ránk esteledik. Telnek a vödrök, fogynak a sorok, szaporán dolgozik a két öreg. Ki tehet arról, hogy olyan nehéz az a fránya ásó... Legfeljebb az idő. Komótosan, szinte hanyag eleganciával lépked az út mel­letti árok túlsó partján kilenc férfi Lepence alatt. Vállukon vasvilla, kasza, némelyek ke­zében kapicska. Éppenhogy dalra nem fakadnak hangta­lan nyugalmukban, láthatóan örülnek a fénynek, a kristály- tiszta, éles levegőnek. Arcuk napszítta, barázdás, válluk széles — egyikük sem lehet kevesebb ötvenévesnél... örülnek a kellemes vénasz- szonyok nyarának, hogyne örülne az az ember, aki har­minc-harmincöt esztendeig a föld alatt dolgozott. Mert nyugdíjas vájárokkal, csillésekkel hozott össze a sors itt, Lepence alatt, egy hétköz­nap délelőttön. A Pilisi Park­erdőgazdaságban dolgoznak, Békásmegyertől Dömösig fu­varozza őket a cég. Odábu- szoznak, ahol éppen szükség van munkájukra. S hogy mit dolgoznak a hajdani bányá­szok, arról így beszél szószó­lójuk, Ludvai József brigád­vezető : — Facsemetéket gondozunk, kaszáljuk az út melletti, ár­kot, tisztítjuk a padkát, mikor, mit kell tennünk. Télen fát vágunk, gallyazunk. Harminc­négy, Pest és Komárom me­gyei volt bányász keresi így sovány nyugdíja mellett ke­nyerét. Mert nem olyan ma­gas ám a bányászok fizetése, a nyugdíjról meg nem is szól­va. Ez a kilenc ember Doro­gon dolgozott, egy aknában, egy brigádban. Amióta a sza­badban vagyunk, visszanyer­tük színünket. De a tüdőt, a gyomrot nem lehet kicserél­ni .... Hajókürt hangja zúg a Duna felől, átszalad fölöt­tünk, s vibrál még egy ideig a levegőben. Ragyogó nap­sütésben illegeti magát túlnan Nagymaros. — Nagyon szép vidék ez — folytatta Ludvai József —, azóta értékeljük csak igazán, hogy följöttünk a föld mélyé­ről. Ott millió évvel ezelőtt élt fákat, megszenesedett nö­vényeket aprítottunk, csáká­nyoztunk darabokra — itt, a felszínen ápoljuk a zöldet, a holnapi nyugalmat biztosító erdőt, fasort, allét, ligetet. Hát ilyen az élet. — S most hova tartanak? — Füstölögni. A lekaszált füvet, hulladékot összekapar­juk, s visszük a szeméttelep mellé. Ha száraz és engedik, elégetjük. Reggel hattól dél­után kettő-húszig dolgozunk, napi kétszázhatvan-kétszáz- nyolcvan forintért. De nincs is megállás — se ebéd, se va­csora. Azt esszük, amit ké­szít az asszony. Most éppen früstökölni voltunk, ami any- nyit jelent, hogy bekaptunk néhány falatot, mégse legyen üres az a bányászgyomor ... B. I. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom