Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-18 / 219. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ES A MEGYEI TANACS LAPJA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIX. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM Ara: 1.150 forint 1985. SZEPTEMBER 18., SZERDA MA: Milliós érfékek kerítésen kívüB (3. oMff/j A fiatul magyar fotó (4. oldal) Jogi tanássak (6. oldal) Figyelmetlenség az utakon (8. oldal) Megkezdcdtek a kormányfői megbeszélések Lázár György Tokióban A magyar kormányfő Japánban. A képen Lázár György vendéglátójával, Nakaszone Jaszuhiro japán kormányfővel Kedden délután — középeurópai időszámítás szerint este kilenc óra után — New Yorkban ünnepélyes keretek között megnyílt az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének jubiláris, 40. ülésszaka. Az ülésszak keretében külön emlékeznek meg a világszervezet létrejöttének évfordulójáról. Az általános vitára, illetve a megemlékezésre csaknem száz ország állam- és kormányfőjét várják az ENSZ székhelyére. A keddi ülésen előbb Paul Lusaka, a közgyűlés 39. ülésszakának elnöke méltatta a hétfőn véget ért ülésszakot, felhíva a küldöttek figyelmét arra, hogy a világ legégetőbb kérdései továbbra is megoldásra várnak, s a világszervezetnek növelnie kell befolyását a világ békéje, haladása érdekében. Ezt követően megválasztották a mandátumvizsgáló bizottság tagjait, majd az ülésszak elnökét. A világszervezet tagjai között létrejött megállapodás alapKedd délután óta öt szovjet űrhajós tartózkodik a világűrben. Moszkvai idő szerint 16 óra 39 perckor a Szovjetunió területéről útnak indították a Szojuz T—14 űrhajót, fedélzetén Vlagyimir Vaszjutyin parancsnokkal, Georgij Grecsko fedélzeti Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter elnökletével kedden a Béke Szállóban ülést tartott az Országos Idegenforgalmi Tanács. A résztvevők megvitatták, hogy a magánvállalkozások hogyan javítják az idegenforgalom kínálatát. Eddig 70 magánpanzió és 33 magánkemping kapott működési engedélyt. Bár részarányuk mindössze egy százalékát teszi ki az összes kereskedelmi szálláshelynek, szerepük egyértelműen hasznos, mivel többnyire olyan területeken jöttek létre, ahol feszültség volt a kereslet és a kínálat között. Előnyös, hogy a vállalkozók a szállás mellett kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtanak. A tanács leszögezte, hogy a magánvállalkozások számának növekedése az idegenforgalom területén továbbra is kívánatos, ehhez azonban a jelenlegi szakmai háttér korszerűsítésére és pontosabb jogi szabályozására is szükség van. Az ÓIT az ifjúsági turizmus helyzetét vizsgálva megállapította: az eddigi kezdeményezések — különösen azok, amelyeket az úttörőszövetség, a KISZ, valamint az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda tett — mindenekelőtt azt szolgálták, hogy az ifjúsági turizmus jobban kapcsolódjék a természetjáráshoz, a sportoláshoz. Az úttörőszövetség által szervezett gyalogos, kerékpáros és vízi vándortáborozásokon részt vevők száma jelentősen nőtt, és tavaly megközelítette a 30 ezret. A középiskolások részére a KISZ is megkezdte a különböző vándortáborok szerján tezt a tisztet az új ülésszakon spanyol diplomata, Jaime de Pinies tölti be. Az ülésszak e héten a napirenddel, a bizottságok megalakításával, a tisztségviselők megválasztásával foglalkozik. A jövő héten kezdi meg az általános politilcai vitát, amelynek egyik első felszólalója várhatóan Reagan amerikai elnök lesz. Még a jövő hét elején mond beszédet Eduard SeLosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden a Parlamentben fogadta Szuppiah Dhanabalant, a Szingapúri Köztársaság külügyminiszterét, aki Várkonyi Péter külügyminiszter vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon. A szívélyes légkörű megbeI mérnökkel és Alekszandr Volkov kutató űrhajóssal. A Szojuz T—14 a Szal- jut—7 űrállomásra tart, amelynek fedélzetén már több mint száz napja, június eleje óta tartózkodik a világűrben Vlagyimir Dzsanibekov és (Folytatás a 2, oldalon) vezését, ám az igényeket a szükséges felszerelések és eszközök hiánya miatt csak részben tudták kielégíteni. A vitában elhangzott, hogy még nem alakult ki a vendéglátóipar kimondottan ifjúsági kínálata, kedvezőtlen továbbá, hogy az ifjúsági turizmus nincs megfelelően koordinálva, így az amúgy is szűkös anyagiak szétforgácsolód- nak. vardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere, aki egyébként szeptember 27-én Washingtonban találkozik Reagannel. ★ Éduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter — aki a szovjet küldöttséget vezeti az ENSZ-közgyűlés 40. ülésszakán — kedden Moszkvából elutazott New Yorkba, szélésen áttekintették a kát ország közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit és a nemzetközi élet fontosabb kérdéseit. A találkozón jelen volt Várkonyi Péter és Kemal Sziddique, Szingapúr Budapesten akkreditált nagykövete. A nap folyamán Szuppiah Dhanabalan a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A szingapúri külügyminiszter délutáni programja során Budapest történelmi, kulturális nevezetességeivel ismerkedett. Ellátogatott Szentendrére is, s megtekintette a Kovács Margit múzeum gyűjteményét. mi Munkaügyi szakértők A KGST-tagországok munkaügyi szakértőinek két csoportja kedden megbeszéléseket kezdett Boglárlellén. A péntekig tartó tanácskozásokon megvitatja az egyes tagországok munkaügyi információs rendszereinek működéséről, a munkaügyi adatok, statisztikák számítógépes feldolgozásának lehetőségeiről szerzett tapasztalatokat és a nemzetközi munkaügyi szervezet áljai elfogadott egyezmények alkalmazásával és végrehajtásuk ellenőrzésével kapcsolatos tapasztalatokról tanácskozik. A megbeszélést Kónya Lajos, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese nyitotta meg. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke kedden Tokióba érkezett. Miniszterelnökünk a japán kormány meghívására négynapos hivatalos látogatást tesz a szigetországban. Lázár György személyében első ízben érkezett magyar kormányfő Japánba. A látogatás az eddigi legmagasabb szintű érintkezést jelenti a két ország kapcsolatainak történetében. A Minisztertanács elnökének kíséretében érkezett Tokióba Horn Gyula külügyi államtitkár, Török István külkereskedelmi államtitkár, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke és Székács Imre, a Magyar—Japán Gazdasági Klub magyar társelnöke. A japán fővárosban csatlakozott a kísérethez Szarka Károly, a Magyar Népköztársaság tokiói nagykövete. A magyar kormány elnökét szállító különgép helyi idő szerint délelőtt 11 órakor szállt le Tokió Haneda nevű repülőterén. A magyar és a japán zászlókkal feldíszített repülőtéren Lázár György fogadására Janagija Kenszuke külügy- minisztériumi államtitkárral az élen megjelenítek a japán kormány magas rangú képvi-' selőii, s jelen volt Vacsi Kazuo, Japán budapesti nagykövete is. Az ünnepélyes fogadtatás után Lázár György és kísérete a szálláshelyre, a Tokió központjában levő Imperial Szállóba hajtatott. Kedden, magyar idő szerint reggel 8 órakor a japán miniszterelnök hivatalos rezidenciáján megkezdődtek a kormányfői tárgyalások Lázár György és Nakaszone Jaszuhiro között. Lázár György és Nakaszone Jaszuhiro keddi tokiói találkozóján mindkét kormányfő állást foglalt a nemzetközi béke megszilárdítása és a fegyverzetcsökkentés előmozdítása mellett, egyben szorgalmazta a magyar—japán kapcsolatok elmélyítését. Egyórás, szívélyes légkörű találkozójukra a japán miniszterelnök hivatalos rezidenciáján került sor.Nakaszone Jaszuhiro a bejáratnál fogadta Lázár Györgyöt, majd bevezette az épület dísztermébe. Itt — a hagyományoknak megfelelően — miniszterelnökünk bejegyezte nevét a vendégkönyvbe. Ezután megkezdődtek a tárgyalások, amelyeken részt vettek Lázár György hivatalos kíséretének tagjai, míg japán részről Fudzsinami Takao, a A Komintern VII. kongresz- szusának 50. évfordulója alt kaiméból nemzetközi tudományos ülésszak kezdődött az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, az MSZMP KB Politikai Főiskolája és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete rendezésében kedden a politikai főiskolán. A kétnapos konferenciát — amelynek elnökségében helyet foglalt Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is — Szabó József,, a politikai főiskola rektora nyitotta meg. Ezután Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tartott előadást. Bevezetőben kiemelte: a Komintern pályáján, különleges jelentőségű fordulat volt az 1935. július—augusztusi VII. kongresszus. A történelmi pillanat, amelyben összeült, számos új mozzanatánál fogva nem tűrt sablonokat; nemcsak a kommunisták elem- zőkészségéty hanem stratégiai alkotóerejét is próbára- tette. A harmincas évek első felében ugyanis a munkásmozgalom rendkívül kegyetlen és elszánt ellenséggel állt szemben: a hatalomra törő vagy a hatalmat máris gyakorló fasizmussal. Óriási volt a tét: az forgott kockán, hogy milyen eszmék jegyében folyik majd a fasizmus és az ellene fellépő erők párharca. Ennek megfelelően mennyire lesz hatékony ez a küzdelem, és milyen lesz benne a kommunista mozgalom helye: előtérbe kerül-e, vagy háttérbe szorul. Az antifasiszta népfront-politika terén igen nagy tisztázó, kezdeményező szerepet játszott a Komintern — állapította meg az előadó — annak arányában, hogy — 1933 és 1935 között — saját soraiban sikerült megszabadulnia a korábbi stratégia irreális megállapításainak, stratégiai-taktikai dogmáinak terhétől. Az a népfrontkoncepció, amelyet a VII. kongresszus és a Komintern vezető szerveinek több azt követő tanácskozása sugárzott szét a legszervesebben összefüggő, az adott kor nemzetközi erőviszonyait leginkább szem előtt tartó stratégia volt. A történelem azóta eldöntötte, hogy az antifasiszta front nem szűkebb osztályfrontként, hanem csakis oszkormány főtitkára, Janai Si- nicsi külügyminiszter-helyettes, továbbá más kormány- tisztviselők. Nemzetközi kérdéseket érint- (Folytatás a H. oldalon.) tályközi tömörülésként láthatta el feladatát, s ebben a frontban a munkásság különböző erőinek kiemelkedő, időnként meghatározó szerep jutott. A népfront időszaka minden korábbinál szervesebb kapcsolatot teremtett a kommunisták és igen népes társadalmi rétegek között. Ez a kommunistákat óriási gyakorlati tapasztalathoz juttatta, és hozzájárult realitásérzékük, stratégiai alkotókészségük fejlődéséhez, nagyobb taktikai rugalmasságukhoz. ‘ A VII. kongresszus lépéseket tett a kommunista pártok együttműködésének korszerű formái felé. Ezek azonban továbbra is feltételezték a pártok szoros internacionalista összefogását az egész mozgalom előtt álló feladatok megoldásában. Ez az utóbbi kö- vételmény ma. a nemzetközi irányítóközpont nélküli mozgalomban'sem veszített jelentőségéből — hangoztatta a KB titkára. Kitért arra is, hogy a magyar kommunisták tevékenyen . részt vettek a Komintern vezetői szerveinek, s a kongresszusnak a munkájában. Mint mondotta, a KMP a testvérpártokhoz hasonlóan belső, politikai harcok közepette fogadta el az új stratégiát, ám a. magyar párt útkeresése— ha késéssel és tragikus kísérőjelenségekkel is — végül meghozta gyümölcsét. A Komintern VII. kongresszusával valami új kezdődött a kommunista mozgalom történetében — mutatott rá az előadó. — Ezt a tanácskozás többek között azzal érte el, hogy a mozgalom összes osztagának tapasztalatait gyűjtötte össze. Érezhető volt a kongresszuson az egyszer kimondott tételek bűvöletéből való felszabadulás, a valóság felé fordulás megtermékenyítő hatása, a messzemenő szellemi érzékenység minden iránt, ami hozzájárulhatott a közös ügy mielőbbi győzelméhez. — A mostani tudományos ülésszak arra szolgálhat, hogy a kutatók kicseréljék új eredményeiket, de meghatározott hasznot hozhat a tanácskozás abból a szempontból is. hogy hozzájárul a reális történelmi köztudat alakításához, továbbfejlesztéséhez — mondotta végezetül Berecz János. Dogé lesz az üvegekbe. A Ilungarokork Amorim Kft. veresegyházi üzemében az idén 110 millió dugót készítenek a Portugáliából érkező parafából, amelyet exportra szánt palackozott különleges minőségű borok dugaszolására használnak elsősorban. Barcza Zsolt felvétele Hárcmíiagú személyzettel Útnak indult a Szojuz T—14 Az CIT ülése Az ifjúsági turizmus A szingapúri külügyminiszter Szentendrén Tárgyalás a Parlamentben Nemzetközi tudományos eszmecsere Komintern-évforduló A szovjet külügyminiszter New Yorkba utazott Megnyílt az ENSZ 40. ülésszaka