Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-17 / 218. szám

A PEST MEGYEI H í R LAP K Ü LÖN KIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 17., KEDD Rugalmas nagyvállalat Házhoz szállított födémpanelek Személyes kapcsolat az építtetőiekéi Valószínű, több egyszerű gesztusnál a Beton- és Vas­betonipari Művek szolnoki gyárának egyik legutóbbi akciója, melynek során négyszázharminckét építkező családot kerestek meg levéllel, ajánlva termékeiket és szolgáltatásaikat. Betonból, vasbetonból ké­szül termékekkel minden ma­gánépítkező találkozik. S mi­vel Pest megye déli részének ellátásában nagy szerep juta szolnokiaknak, a helyszínen is érdemes időnként megfordul­ni. Petrik Sándortól, a BVM szolnoki gyára igazgatójától először is az építkezőket is érintő adatokról kérdeztem. Nehéz helyzetben — Termékeink csaknem je­le szolgálja a magánlakás-épít­kezést, a lakosságot. Évente 500 millió forint értékű anya­got állítunk, illetve állítottunk elő. Ezek között a feszített körüreges födémpanel, vagy például a H jelű gerenda az, amit bizonyára minden épít­kező látott már, s végigszá­molta, ezt vagy valamely más módszert alkalmazzon. Ez a termékösszetétel szin­te diktálta a kapcsolatkere­sést, s ennek jegyében szüle­tett meg a már említett le­vél. A közvetlen kiváltó ok azonban mélyebb, előbb ezzel ismerkedjünk meg. — A szokatlan, nagy tél után minden hónapban azt reméltük,, végre megkezdőd­nek az építkezések. Nem így történt. A már említett fö­démpadlóból évente ötszáz­ezer négyzetmétert tudnánk gyártani. Ezzel szemben idén július végéig mindössze 220 ezernyit állítottunk elő. A néhány évvel ezelőtti ge­rendagondok megoldására — a feszített, E jelű és a 36-os meg a 42-es számot viselő, te­hát 3,6, illetve 4,2 méter fal­köz áthidalására szolgáló esz­közökről van szó — kifejlesz­tettük a H jelűt, melyeket da­ru nélkül is a falakra lehet emelni. S míg tavaly százöt­venezer folyómétert gyártot­tunk, idén a már említett idő­szakban hatvanezer kelt el, ez is főként az egyik típusból. — Különböző transzportbe­ton-készítményekről is tudnak az építkezők. — így van. Tavalyig 15—18 ezer köbméternyit kevertünk a legkülönfélébb igényeket is kielégítve. Az idén jó, ha meg­lesz az ötezer köbméter. Pe­dig vittük szárazon, hogy a helyszínen csak a vizet kell­jen hozzáadni, folyósán, s az ára sem túl magas, hiszen la­za állapotban 800—850 forint köbmétere. S mivel a magán­lakásépítkezések hétvégeken történnek általában, különö­sen a betont igénylő munkák, így hétvégi műszakokat, ki­szolgálást is szerveztünk. — A különféle áthidaló ele­mekből a százharmincezer fo­lyóméter helyett huszonhat- ezer méternél tartunk. Mind­ezen adatok, úgy gondolom, szemléletesen mutatják az iparág jelenlegi nehéz hely­zetét. S a kiutat keresendő, a Szolnok megyei települések tanácsainak műszaki osztályai­hoz fordultunk, adják meg az építési engedélyt kapottak névsorát. S nekik, a 432 Szol­nok megyei építkezőnek _ ír­tunk egy-egy levelet, felajánl­va gyárunk lehetőségeit, szol­gáltatásait. Jó néhányan visz- sza is írtak, s megküldték a megrendelőt. — Eszerint a gyár közvet­lenül is foglalkozik termékei eladásával? — Igen, van erre is lehe­tőség. S arra is, hogy nagy tömegű áruinkat a helyszín­re szállítsuk, s ott daruval egyből végleges helyére emel- jűK. Sőt, még részletmegoldá­sokra is vállalkozunk. Nyil­vánvaló, hogy egy pincés, emeletes épület három födém­rendszerére nem egyszerre ke­rül a sor. — Egyik alkalommal a ceg­lédi székhelyű Dél-Pest Me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat igazgatója a BVM-ter- mékek gyakori áremelését pa­naszolta, amely egyre kivéd- hetetlenebb feladatok elé ál­lítja az építőipart. — Nos, a mi termékeink­hez szükséges anyagok árai­nak emelkedése nálunk is költségnövekedést okoz. Az idén például 6,1 millió ez az emelkedés, s a cementtől kezd­ve a betonacélig sok minden szerepel az anyagok között. T érméké inikbe szeretnénk a korszerűbb acélfajtákat sze­relni. Ezek ugyan — az elő­zetes tervek szerint — csak alig lettek volna drágábbak, ám mivel jobb minőségűek, kevesebb kellene belőlük. A feltéteies mód azonban indo­kolt: az árukról egyelőre azt tudjuk, jóval magasabbak lesznek, mint azt előre kalku­lálták, s még nem is kaptunk ebből a termékből! A lakossági termékekre ér­hivatali rendelkezés vonatko­zik. A negyedik negyedévben engedélyt kaptunk áremelés­re. De itt a dilemma: termé­keinkért amúgy sem tüleked­nek, s most még az árukat is emeljük? így készletező part­nereinkkel megegyezést sze­retnénk majd elérni. Ami gyártható — Nagykőrösi, ceglédi Tü- zép-télepeken tapasztalt tény, hogy zökkenőmentes az ellá­tás, s jó a kapcsolat a szol­noki gyárral. Az említett ház­hoz szállításokat a telepeken keresztül is lehet igényelni, s az is tapasztalat, a gyár pon­tos, megbízható munkát vé­gez. De milyen üzletpolitikai- lag a Tüzépekkel a viszony? — A nyáron száznégy gaz­dálkodó egységet kerestünk fel. Általános tapasztalatunk, hogy más építőanyagok kész­letezése miatt BVM-termékek- ből elsősorban a művi értéke­sítést szorgalmazzák. Ugyan­csak emiatt volt arra is pél­da, hogy nem vették át a megrendelt cikkeket. A keret- szerződés szerint például a Budapest környéki Tüzép 26 ezer négyzetméternyi födém­elemet kért, ám ezt 9700-ban vette igénybe. Az Alföldi Tü- zépnél hasonló a kép. — Pest megye áttételesen kötődik a szolnoki BVM- gyárhoz. Építkezők kaphat­nak-e konkrét segítséget önök­től? — Természetesen. Egyrészt, ami legyártható, arra vállal­kozunk is, sőt, igény esetén még a tervezésben is közre­működünk. Különleges hosz- szúságú elemeket is szállítha­tunk. Értékesítési osztályunk vezetője Pomázi Sándor, aki műszaki ember, kimerítő vá­laszt tud adni a kérdésekre. Akár telefonon (17-450) is ke­reshető. Fontos lépés Tehát a bevezetőben emlí­tett levél üzletpolitikailag is fontos lépése volt a szolnoki BVM-nek. Többek közt azt is bizonyítva, nagyvállalat is ké­pes rugalmasan válaszolni a piac kihívására. Ami az épít­kezők helyzetét ismerve, kü­lön előny, de erény is. Ballal Ottó A kör bezárul Iliért nem kell a hordó? Ma már mind kevesebb az olyan gazdasági vezető, aki a termelésben mutatkozó ellent­mondások felelőseként a min­dig változó és mozgásban le­vő piacot nevezné meg. Az mozog, változik. Ismerni, fi­gyelni kell, a szokásait szá­mon tartani. Ám a legalapo­sabb piackutatás sem válik be olykor. Ezért a nagy becsben tartott piacot kárhoztatni nem érdemes, alkalmazkodni kell hozzá, mint ahogy a Fűrész-, Lemez- és' Hordóipari Vállalat ceglédi gyárában teszik. A na­pokban felkerestük Orisek Fe­rencet, a gyár igazgatóját, az elmúlt időszak termelési ered­ményeiről érdeklődtünk. — Mennyi a termelési ter­vük 1985-re? Milyen terméke­ket állítanak elő? — Vállalatunk az idén 250— 260 millió forint termelési ér­téket fog előállítani. 450 dol­gozóval. Három fő területűink van: a fűrészüzem, a lemez­üzem, a hordóüzem. A fűrész­üzemünk 1963 óta működik. Ez Magyarországon az első mechanizált, szalagfűrészes technológiára épült lombos­fűrészüzem. A telepítés cél­jául a hordóüzem dongáival való ellátását jelölték meg. Az üzem tartja az évi 25 ezer köbméteres termelési szintet. Dongából nem tudunk eleget készíteni, a hiányzót más gyá­raktól vásároljuk meg. Fűré­szelt áruból viszont többet termelünk. A többletárut, deszkát, pallót, gerendát és a nyers parketta-frízt elsősorban a hazai vevők keresik. A rit­Fűrésztani lecke Tizenhárom elsőéves bútorasztalos szakmunkástanuló kezdte meg gyakorlati munkáját a Stylus Faipari Kisszövetkezet Déli úti tanműhelyében. Az első napokban a fűrészelés alapfogá­saival ismerkednek a diákok. Apáti-Tóth Sándor felvétele ka diófaárut viszont az ola­szok viszik el. A lemezüzemünkben réte­gelt idomlemezeket gyártunk, ezeket ülő- és fekvőbútorok­hoz használják fel. Az itteni termelésünk 40 százaléka nyu­gati exportra megy. Főleg nyu­gatnémet és az olasz vevők kedvelik termékeinket. Nem tudjuk kielégíteni a keresletet, mert a jelenlegi kapacitásunk­ból többre nem futja, a bő­vítés meg ugye pénz kérdése, amiből viszont szűkösen ál­lunk. A hordóüzemünkre mosta­nában rossz rossz napok jár­nak. Az a fura helyzet állt elő, hogy gyártanának annyi 5 hektoliteres hordót, ameny nyit a ceglédi pincészet kérne, de nekik nem kell a hordó, ök ugyan szállítanák a meg­rendelt csemegebor-mennyisé- get a Szovjetunióba, ha len­ne elegendő tengelycserés va gon. És itt a kör bezárult. Nem készülnek a hordók, pihen a nedű a pincében. — Mit tesznek ilyen hely zetben? — Nem tétlenkedünk, ha­nem amíg a külkereskedők helyére teszik a kérdést, ad dig mi felkészülünk a kisebb űrméretű hordák gyártására. Az idei szőlőtermés kilátása azonban nekünk sem kedvező B. Kiss Sándor Meggondoljuk, mennyit keltsünk Július 6-án Meggondoljuk, mennyit költsünk címmel a fogyasztók városi tanácsának üléséről tudósítottunk. Az ott elhangzottak alapján rögzí­tettük, hogy: „A ceglédi Házi- ipari Szövetkezettel például azért nem kötött szerződést az idén a (Skála) áruház, mert úgy fest a dolog, hogy más­honnan ugyanazon árért szebb, jobb portéka kerül.”. Szeptember 9-én kelt leve­lében Kollár Klára, a szövet­kezet elnöke tudomásunkra hozta, hogy vezetőségük, va­lamint dolgozóik mélységes felháborodással olvasták az említett cikket. Ennek meg­felelően fogalmazott soraiból kiderül továbbá, hogy a ceg­lédi Skála-áruház a korábbi években sem állt szerződéses viszonyban a helybeli szövet­kezettel. Termékeik a Ruha­ipari Minőségellenőrző Egye­sülés szerint kifogástalan mi­nőségűek. a Pest Megyei Ta­nács érvizsgálata alapján pe­dig igen szerény haszonnal, másokhoz viszonyítva olcsó áron szállítanak. A marxizmus—Icniniztmia esti középiskola I. és II. évfo­lyamán 1985. szeptember har­madik hetében megkezdődik az oktatás. A városi hallgatók tanévnyitója szeptember 18-án szerdán 15 órakor a pártbi­zottságon lesz. (Kivétel: GÁT I. és II. évfolyam.) Az utolsó dinnye Kavargó, nyüzsgő sokada- lom. Mint ahogy a vérben az alkotóelemek, úgy mozognak: előrefutnak, összeütköznek, kerülgetnek, kerengenék ben­ne. A nap néha élesen-sár- gán süt, fényesebb tőle a pap­rika, máskor fáradt, tompább fénnyel, akkor úgy tűnik, ez az utolsó kupac görögdinnye, amelytől még azt reméljük, hogy édes. Holnap már zöl­debb lesz a szár a csonknál, gumiszerűbb a héja, savanyú a belseje. Az alkalmi árus árván áll­dogál, már nem mer szólni, azt hozott, amivel tele van minden láda, úgy néz ki, a kutyának se kell a portéka. Nem is akart nagy hasznot, de bőven termett, kár a sze­métre dobni. Rosszkor érett — amikor már mindenkié, nem előbb, nem később, rossz­kor jött ő is. El-elcikáznak előtte, mindenki tömött szatyrokkal, mintha ő nem is lenne itt, senki meg nem kér­dezi, hogy ezt ugyan meny­nyiért s hogyan. Adná feléért is az árnak, önmaga előtt is restelld a sikertelen, elveszte­getett napot. Guru! a zsömle ják: megenné a malac a ke­nyértöredéket, a zöldpaprikát is, ami a kenyérszeletek kö­zül kihullott. Moslékjába te­hetnék az elhajított, félig rá­gott almát, sajtkockát, a diák­uzsonnák mellőzött falatjait, amik itt hevernek. A nyugdíjas asszony egyetért velük. Ül a pádon, kosara mellette, keze az ölé­ben, ujjai számolásra moz­dulnak. Egy, meg háromszor hetven fillér, meg nyolc-va­lamennyi, .no mondjunk rá csak ötöt, mert a többit biz­tosan megették — van vagy tizenöt, tizenhat forint ára, ami itt a földön hever. Tizen­öt, tizenhat forint: abból ő kihoz egy szerényebb ebédet, még vacsorára is marad. Hej, ha ezek a gyerekek tudnák, hogy kell a pénzzel bánni! Ám a világért nem ejt egyet­len hangos szót sem az ügy­ben, véleményét megtartja magának, van rá oka. A napokban történt, hogy intő szóval illette az együk kakaóstasakkal spriccelőst játszó kis srácot. Épp arra jött valaki, szétriasztotta a visongó társaságot, kilátásba helyezve néhány nyaklevest a kakaóval fröcskölő srác­nak, amiért bekoszolja a töb­biek ruháját. És ugyanez a valaki intette le a nyugdíjas asszonyt is: ne szónokoljon, felette eljárt az idő, itt nem példabeszédek, hanem tettek kellenek, nem érthet egy vén- ség a mai gyerekekhez. A rendre intő? Hm. Épp ő rúgott az imént bosz- szankodva az elkótyavetyélt zsömlébe... E. K. Marná némán ül, fáradtan. Korán kelt, sokat talpalt a tanyától a műútig. Menne már, csak vinné valaki ezt a néhány szem szilvát, ezt a kis babot. Csak néz, néz előre. Szeme mélyen, tompán ül, a szájnlálhatatlanul sokadik piac neki már nem ígér sem­mit. — Tessék venni szép virá­got! — Nagyon jó káposztám van, kedves! — így is szól­nak, kereskednek. A virág; ma olcsóbb, pén­teken öt forinttal több a csok­ra. Hét végén az is termé­szetet álmodik magának, aki­nek csak a négy fal adott. Ilyenkor jobban fogy, meg le­het kérni az árát. Bár ha megszámolnánk, hogy mit költők egy-egy tőre... — só­hajt az árus sejtetőn. — Egy kis forradásos diny- nyét kérek — így a vásárló. Biztosan arra gondol, a meggy, a barack, az alma is édesebb, ha madár kóstolta, vagy szépséghiba, forradás van rajta. Hátha így van ez a dinnyével is. — Nekünk olyan nincs — kereskedik a boltos, akinek sok van áruból is, vásárlóból is, pénzből is, magabízásból is. Gyorsan mér és pontatla­nul, ebből van a haszon. Legurul egy dinnye a ha­lomról, szétreped, a lékkel együtt három darabban van. Valaki bosszúsan belerúg. — Miég ez is! — morogja. Megy tovább szatyroktól ter­hesen. Tele van mindkét ke­ze. Vásárló volt? Netán el­adó, akinek nem megy az üz­let? Ki tudja? Ipacs Edit o . I Képünkön a bizonyíték: a nemrég lezajlott körzeti tűzol­tóversenyen a lányok is (itt az abonyi Mechanikai Művek gár­dája) remekül forgatták a töm­lőt. Varga SAnűor ISSN 0133—asoo (Ceglédi ia> mozzák egymást, szakad a zacskó, gurul a cukorka, puf­fan a zsömle az utca kövén és ott is marad, senkinek nem kell. A hadnép időérzéke jó, az óra mutatója nem állt meg: loholnak az iskolába. N yugdíjas asszony jár min­dennap a kisdiákok va­dászterületének számító bolt­ba. Általában akkor tér be, amikor múlik a tanítás kez­dete előtti roham. Vásárol kétnaponként fél kiló kenye­ret, két kiflit, egy margarint hosszabb időre, vagy egy va­jat egy hétre. Beosztással él, csak így győzi a pénzéből. Szívbeteg, özvegyi nyugdíjat kap, ki kell hogy tartson a következőig. Bevásárlás után rendszerint megpihen, mielőtt hazatérne, a boltközeli pád­ról nézegeti a járókelőket, csóválja a fejét. Van miért. Sietős lábon domborodik a. cipőorr, ez penderíti arrébb az útját álló, földre huppant zsemlét, amit a gyerekek ej­tettek el, és le nem hajoltak érte. Ö ugyan miért fárasz­taná érte a derekát? Meg­jegyzi azért: pernahajder köl- kök, nem becsülik a pénzt, az ennivalót semmire. INfem szabad ezeknek forintot a kezükbe adni. Könnyed lép­tekkel, szandálban igyekszik egy asszony a hivatalba, tal­pa alatt ropog a szétgurult franciadrazsé, ő is mondja a magáét. Hátikosárral időseb­bek tartanak a piac felé, megakad a tekintetük a jár­dán virító színeken, s mond­Z ajos a környék reggel, a fél lakótelep munkába és iskolába indul. Ki kerékpárra pattan, ki az apostolok lován, vagyis gyalogosan rója az utat, úgy igyekszik célja fe­lé, ám tesz egy kis kitérőt a közeli elemózsiás-csemegés boltba kifliért, süteményért, felvágottért, torkoskodni va­lóért. Ez utóbbi főként az is­kolások zsákmánya. Könnyen elesábulnak, nápolyivá, cu­korkává válik perceken belül az uzsonnára kapott pénz a kezükben. Amit vásárolnak, azért fi­zetnek. Ki csörgő-zörgő egé­szen apróval, ki fémtízesek­kel, -húszasokkal, zizegő pa­pír ötvenessel, még százassal is. Tisztában vannak a pénz vásárlóértékével — ám csak azzal. A forintok háta mö- gét, vagyis azt, hogy szüleik munkájának ellenértéke, ezt kevesebben ismerik, s ha is­merik, akkor sem méltatják különösebb figyelemre. — Süvi, adj egy kettest, ha már annyi pénzed van! — Laca, elhízol, dagad a hasad, az egyik kiflid az enyém! • — Ide mindenki! Röpít vett a Rita! Megesszük! — Uzsonnád is van? Ak­kor ide vele! Láttam, vettél csokoládét, edd meg azt! Csak vajas kenyér? Akkor nem is kell, adj a csokiból, nagy az neked! Ékelődnek és kunyerálnak, szóval és kézzel-lábbal roha-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom